- Vigyük ki a kocsiba..- érintette meg a vállamat óvatosan apa..A fiúk és apa felkapták Ewant és eltűntek vele. Ruha ügyben Alice segített ki amiért nagyon hálás voltam neki..
Nagyon fáradt voltam. Úgy éreztem, hogy minden tagom ólomból van. De addig nem tudtam elaludni amíg nem tudtam, hogy mi van Ewannel. Carlisle vette gondjaiba.
- Ugye..ugye nem?- azt hogy meghalni, képtelen voltam kimondani.
- Nem, szerintem nem. Az ő szervezete teljesen más a tiétekhez képest, úgy látom, hogy csak pár napig tartó gyengeséget fog okozni neki ez a harapás, de semmi többet.- Carlisle mosolyától egy csapásra megnyugodtam…Még a kis társaság elténfergett egy darabig a vár udvarán. Nekünk, farkasoknak elég nehéz volt látni, mivel a napsütésben minden vámpír szikrázott. Meglepődtem az olasz küldöttség számbeli nagyságán, mivel korábban arról értesültem, hogy nagy veszteségeik voltak és többet is elvesztettek különleges képességű tagjaik közül. Edward és Jasper tárgyaltak velük, majd miután a beszélgetésnek vége lett, az olaszok amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is hagyták a helyszínt.
- Velük már nem lesz több gondunk- közölte nyugodtan Jasper.
- Hogyhogy?- kíváncsiskodtunk többen is.
- Látogatóba mennek Romániába.
- De kik az új tagok?- úgy nézett ki, hogy Bellát is meglepte a nagylétszámú küldöttség.
- Ohh, hosszú lenne felsorolni. De tény, hogy Aro megint kitett magáért. Igazán érdekes és impozáns új kollekciót hozott össze. – még nem találkoztam, reméltem, hogy soha nem is fogok találkozni a Volturi tagjaival. Ezek után pedig főleg, hogy úgy nézett ki, számára a különleges képességgel bíró vámpírok csak trófeák, semmi más. Nem is akartam többet tudni róluk..
A hazafelé út hosszú volt és kimerítő, én igyekeztem apa és Ewan között elbújni. Próbáltam az elmúlt 48, vagy Isten tudja hány óra történéseit megemészteni, de még nem nagyon ment. Olyan hihetetlen volt az egész, de abban biztos voltam, hogy lesznek még rémálmaim az esetről.
- Apa?!- kérdeztem halkan, hogy nehogy felébresszem azokat akik aludtak.
- Igen kicsim?- ahhoz képest, hogy min ment át az utóbbi néhány napban, nagyon is éber és élénk volt.
- Mi lesz most velük?
- Kikkel?
- Azokkal akik ezt az egészet szervezték…- tudom, hogy butaság volt pont ilyet és erről kérdezni, de érdekelt. Apa gondterhelten ráncolta a homlokát.
- Edward is elég szűkszavú volt az ügyben. Csak annyit mondott, hogy majd a románok megkapják a büntetésüket.- kirázott a hideg. Voltak sejtéseim róla, hogy miket tervezhetett velük a Volturi. Nehezen aludtam el hazafelé a gépen, folyton Ewant néztem aki mélyen aludt és látszólag semmi jele nem volt komoly sérülésnek. A lelkem mélyén nagyon boldog voltam, mert egymásra találtunk, de tudtam, hogy vár még rám egy kellemetlen feladat, és nem tudtam, hogy hogyan tudom ezt elintézni. Nem bírtam még Nate szemébe nézni…annyira sajnáltam és nem akartam megbántani, hiszen egy nagyon nagyon jó ember. De muszáj volt szemtől szembe is közölnöm vele, hogy megtörtént a bevésődés nálam is.
Hogy mikor érkeztünk meg La Pushba, arról fogalmam sem volt, mivel már az ágyamban tértem magamhoz.
- Ewan, hol van Ewan?- motyogtam álmosan, mikor még ki sem nyitottam a szemem. Egy az enyémnél hűvösebb kéz fogta meg a kezem.
- Itt vagyok. – azonnal kipattant a szemem, ott ült ő és semmi baja nem volt a világon. Néztem a nyakát, de hegnek már nyoma sem volt. Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Aztán eszembe jutottak egyéb kötelességeim a falkám és Nate felé. Csigalassúsággal öltözni kezdtem. Közben elmondtam mindent Ewannek Nateről. Ő végig csendben figyelt, tudtam, hogyha képes lenne rá akkor segítene, de nem tudott. Ezt nekem kellett megtennem. Teljesen egyedül…
Clearwateréknél üres volt a ház. Csak Nate volt otthon. Vajon sejtette, hogy ilyen hamar eljövök?
- Szia.- köszöntem csendesen. Ő csak biccentett a fejével…miért kell ilyen nehéznek lennie?
- Ne fáraszd magad, tudom miért jöttél..Már két napja tudom, tudjuk..bocs.- végre megfordult és láthattam az arcát. A szeme alatt mély karikák húzódtak, látszott, hogy nem sokat alhatott.
- Személyesen akartam.- kicsit megbicsaklott a hangom.
- Nézd Nate, én ezt nem akartam. Tudod, hogy csak úgy megtörtén…nem tudom mivel tehetném könnyebbé neked.- éreztem ahogy lassan folyni kezdenek a könnyeim. Én nem akartam őt megbántani, de már egyszerűen nem tudtam rá ÚGY nézni.
- Tudom Lily, tudom..és ne ismételd meg amit a fiúk, hogy majd egyszer majd én is. bla bla bla…mert most még piszok rossz…egyszer biztos elmúlik.- nem nézett rám, leszegte a fejét. Tétován felé nyúltam és megsimítottam a hátát. Nem tudtam még mit mondani, így felálltam és eljöttem.Pedig tudtam, hogy tényleg jobb lesz neki és hittem benne, hogy vagy előbb vagy utóbb, de mindenképpen megtalálja ő is azt aki neki, hozzá való. Nem volt türelmem sétálni így átváltoztam és úgy indultam haza.
- Üdv újra itthon Lily!
- Örülünk neked.!
- És a bátyám is jól lesz nyugi!
- Tudom, és köszi srácok!
Nem tudom pontosan miért, talán a hatodik érzék…de mostmár biztos voltam benne, hogy nyugodt és békés lesz az életü
