2010. június 25., péntek

Moonlight 17. rész - Minden rendben

Még mindig visszhangoztak fejemben a szavai. Két teljesen különálló dolog, ami teljes mértékben a földhöz vágott.

- Hogy mégis mit mondtál?- tettem fel a kérdést, mintha nem hallottam volna rendesen. Pedig nagyon is jó volt a fülem.

- Jól hallottad. Nagyon is.- nézett rám dacosan. Kék szemei csak úgy szikráztak.

- Terhes vagyok. Ráadásul a negyedik hónapban. Anyukám már tudja, és nem probléma.- naná, hogy nem hiszen felvet titeket a pénz, dörmögtem magamban.

- De hiszen még alig vagy 19…-kezdtem óvatosan..de a szemében látott szikra már lángra kapott.

- Az Istenért Lily! Szeretem Lukeot és nem látom be, hogy miért probléma ha kisbabánk lesz…- jó, jó az ember ne kezdjen bevésődött emberekkel vitatkozni vontam le a következtetést.

- Akkor mi lesz? Mikor mondod meg neki?- néztem rá, mivel vékonyka testalka már kezdett eltűnni és egyre kerekdedebb formák vették át a helyüket.

- Na ez az, hogy nem tudom.- idegesen dörzsölgette a halántékát. – Most, hogy történt ez az egész..huuh. Hát nem épp a legmegfelelőbb az idő.

- Jó, de hamarosan úgyis meg kell mondanod neki.- vontam fel a szemöldökömet.- Nem szeretném, ha sokként érné az öcsémet hogy megtudja apa lesz…- aztán eszembe jutottak a szüleim. Ők sem lesznek éppen a korai gyermekvállalástól elragadtatva..Nesze neked, vámpírok jöttek, kinyírtuk őket és az em-

beri problémák is pont olyan súlyosnak tűnnek.

- Szerintem úgyis lesz valami házavató akármicsoda…- mondtam töprengve. – Szerintem akkor kéne szólnod neki. Aztán jöhetnek a szülök.- ő csak nézett rám és helyeslően bólintott. Nem tudtam eldön-

teni, hogy miért ilyen ideges. Talán minden egyszerre, hogy annyit kellett Luke miatt aggódnia, és most ez, hogy még gyerek is lesz. Én meg nagynéni…jesszus. Nevetni tudtam volna a gondolatra, hogy megint pesztrálhatok gyerekeket.

- Minden rendben lesz. – bátorítóan simogattam a vállát. – Nem lesz semmi baj.

- Biztos?- jajj, hogy mindig olyan magabiztos volt!

- Igen. Hidd el! Anyáék már is nagyon szeretnek, és hát Lukeról ne is beszéljünk.- mosolyogtam rá. És ő kezdett megnyugodni. Na végre. A közeljövőben nem akartam több drámát magam körül..Érthető ha azon vagyok, hogy mindent el is simítsak.

- Ha jól emlékszem mást is akartál mondani…- majd meghaltam, hogy megtudjam mi a hír az új Cullenről. Reméltem semmi rossz, mert ha keveset is találkoztunk, de szimpatikus lány volt.

- Hmm? Jah igen. Szóval..Apukádék azért nem tudtak neked segíteni, menni mert más vámpírok is megtámadták őket.

- Igen ezt tudom. Ugorhatunk.

- És Cassie odament nekik segíteni, merthogy újszülött és gyorsabb és erősebb..blablabla.. szóval odament és hát olyannal találkozott akivel nem kellett volna…- itt következett a briliáns hatászünet.

- Igeeeen????

- Hugo Ateara.- nekem ennél a pontnál szó szerint leesett az állam. Megkérdezhettem volna, hogy akkor most esetleg megtámadta vagy valami..de nem most jöttem le a falvédőről. Tudtam mit jelent.

Az első ilyen tulajdonképpen a családban és a törzsben. Egy vámpír és egy vérfarkas? Huhh, nekem kicsit morbidnak tűnt. Na nem mintha én nem egy hibrid és egy farkas házasságából születtem volna.

De ez akkor is más.

- Hahó Lily! Itt vagy?- lengette barátnőm a kezét előttem.

- Aha. Azt hiszem…És most mi van? Mármint tudják mások?- ő úgy nézett rám, mintha valami alapvető dologról nem tudnék..Ahhoz képest, hogy nincs férjnél és nem is indián csak jár eggyel, egyre inkább úgy viselkedik mintha a kezdetektől quileut lenne.

- Mindenki farkas alakban volt ott..- nyomta meg a szavakat.

- Jah..persze..hiszen apa is és ..huhh akkor Quil bácsi is egyenes adásban látta a dolgot.- Rachel úgy bólogatott, hogy ide oda repdestek szőke fürtjei. Én még mindig az elsődleges hírnél tartottam. Hogy Hugo és Cassie? Atya ég! Mi lesz ebből? Azt már sejtettem, hogy ez a szerelem sok konfliktusnak és vicces helyzetnek lesz majd gyökere. Kíváncsian vártam mi sül ki majd belőle.

- Akkor gondolom most egész La Push fel van bojdulva.- hogy ebből a lányból mindent harapófogóval kell kiszedni..Így rokkantan nem voltam éppen a türelem királynője.

- Nem egészen. Na jó a farkasok piszkosul dühösek és fogalmuk sincs, hogy eshetett ez meg. Ben még azt is a bátyja fejéhez vágta, hogy biztos azért mert ő a genetika nagyon rossz vicce a családnak, na erre képzelheted mi lett.- mind a ketten egyszerre fintorodtunk el. Ismertük az Ateara fiúk vérmérsékletét.

- A nagy esemény óta a fiatalok nem találkoztak, bár úgysem csinálhatják sokáig.- erre olyan, na én ezt már csak tudom arcot vágott, amitől én megint kivülállónak éreztem magam. Hülye bevésődés, csak a baj van belőle!

- Szóval ennyi mindent rámzúdítottál.- jegyeztem meg félig viccesen, félig komolyan. Ő is rám mosolygott, majd szinte öntudatlanul végigsimította a hasát.

- Igen..és lehet, hogy nem a legjobb időpontban. Na megyek is. Emésztd a dolgot.- majd nyomott egy puszit a homlokomra és már kint is volt az ajtón. Én hanyatt dőltem az ágyon és a tanácsát megfogad-va igyekeztem emészteni a hallottakat. A Luke-Rachel ügy kevésbé sem aggasztott annyira mint ez a másik. Tudtam, hogyha egy picit nehézkesen is, de az ő gondjuk megoldódik…De Hugo? A 16 éves nyakigláb kamasz? Na ez durva. Sehogy sem tudtam elképzelni őt és vékony fehérbőrű és vöröses szemű Cassiet. Tagadhatatlan, hogy szép lány volt,de hát istenkém akkor is vámpír!!!!!! A nagy gondolkodásnak végül alvás lett a vége, de álmomban valami undorító mutáns farkasok üldöztek vámpírokkal karöltve, így arra ébredtem, hogy puffantam egy nagyot a padlón. Öcsémtől használt szókészlet egy részét felhasználva tápászkodtam fel, és lassú léptekkel megindultam lefelé a földszint-

re. Anya, apa volt lent Edward és Bella társaságában. Akkor ezek szerint már csak ők ketten maradtak itt.

- Sziasztok!- köszöntem erőtlenül. Mindenki meglepetten, de megkönnyebbülve nézett fel. Bella egy pillanat alatt mellettem volt és hideg karjaiba kapva hozott le a lépcsőn.

- Hogy vagy kicsim?- kérdezte gyengéden anya.

- Jobban..Egészen jól.- füllentettem, noha bizonyos testrészeim még határozottan sajogtak.

- Mi újság?- néztem körbe lelkesen, mintha csak az érdekelne, hogy ki nyerte a baseball meccset.

- Belláék most jöttek szólni, hogy nemsokára a házunk és hamarosan beköltözhetünk. Igaz még úgy egy két hét de az alatt a fiúkkal mi se perc alatt befejezzük. És, elbúcsúzni jöttek..csak téged nem akartunk eddig zavarni.- magyarázta apa. Nekem egy pillanatra bevillant a délután emléke, és ijedten Edwardra néztem. Ő is rámnézett, és először a meglepetés, az öröm, majd a riadalom és végül az érdeklődés jelent meg az arcán. Ezek szerint akkor Rosaliék nem avatták be a véres részletekbe a testvérüket. De úgy nézett ki, hogy Edward nagyon is érdeklődő az ügy iránt.

- Ohh értem.- reagáltam fél percnyi szünet után. – Mikor látunk titeket legközelebb?- fordultam Bellához, de a kérdést igazából Edwardhoz intéztem.

- Szerintem elég hamar.- majd rám kacsintott, úgy hogy senki ne vegye észre. Hiányozni fognak, gondoltam, de hát nem maradhatnak a végtelenségig Forksban. Miután elmentek apa és Luke neki láttak, hogy kiszellőztessenek, mert nagy családi szeretet ide vagy oda, eléggé bántotta a mi orrunkat a tömény vámpírszag. Én pedig csak másnap mertem előhozakodni a kívánságommal. Éppen a konyhában ültünk, mikor elérkezettnek láttam az időt.

- Anya én meg akarom látogatni Lukeot.- böktem ki, miközben a márvány asztallapon kopogtam a körmömmel. Anya éppen a holmiainkat dobozolta amit újonnan vásároltak Alice nénivel. Egy pillanatra megállt, majd folytatta a pakolást.

- Rendben. Délután az apád bevisz hozzá a kórházba.- de nem nézett rám. Mindenki kerülte körülöttem ezt a témát, és jogosan is, hiszen nagyon hiányzott Nate és aggódtam érte, hogy fel épül-e. Bár még elutazás előtt Edward mégegyszer biztosított felőle, hogy nem lesz gond. Így aztán délután óvatosan bemásztam a hatalmas terepjáróba, és pár perccel később a torkomban dobogó szívvel lép-

tem be a kórházba. Amikor bevezettek Nate szobájába, egy pillanatig elöntött a megkönnyebbülés.

Azt hittem sokkal rosszabb állapotban találom, de úgy nézett ki, mintha csak aludna. Leültem az ágya mellé és óvatosan megsimogattam az arcát. Sírni lett volna kedvem annyira aggódtam érte, de kimerült voltam az utóbbi napok történéseitől, hogy még arra sem volt időm. Nem tudom mennyi ideig ülhettem ott, de mikor már elzsibbadtak a lábaim a mozdulatlanságtól, finoman megcsókoltam.

- Gyógyulj meg különben ellátom a bajod!- megsimítottam az arcát és nagyot sóhajtottam. Másnap is vissza akartam menni, és közben azon gondolkoztam, hogy nem kéne-e felhívni Carlisle-t, hogy biztosan minden rendben van-e? Ezeken töprengtem mikor apához visszamentem a kocsiba.

- Délután gyűlésetek lesz, most szólt Aaron.- nagyokat pislogtam..Még csak körülbelül négy, öt nap telt el a harc óta, mi a fenének akar ő gyűlést rendezni megint? Aztán bevillant. Hajaj ez nem lesz kellemes.

- Ti nem jöttök?- kérdeztem reménykedve. Nem tudtam mi a szabály az exvérfarkasokra.

- Nem..minek? A múltkori csak egy kivételes eset volt. A falkát továbbra is ti alkotjátok. – fújtam egy nagyot. Örültem volna neki ha legalább az apukák ott lettek volna. De így..szét fogják szedni szegény Hugot. Na nem mintha ő olyan tipus lenne aki hagyja magát, de azért mégis.

A szívem a torkomban dobott mikor az Uley ház mögötti tisztásra mentem. Meglepődve láttam, hogy a többiek nem emberi alakban vannak.

- Kösz, szólhattatok volna.- mordultam rá Aaronra és eltűntem a fák között. Fél perccel később, a ruhám és a papucsom a hátsó lábamhoz volt kötve.

- Szóval. Az új helyzetről lenne szó.- kezdett bele Aaron, és kihallottam a hangjából a felháborodást.

- Azért gyűltünk össze, hogy megvitassuk, mi legyen a helyzet Hugoval és bevésődésének tárgyával.- a szememmel Hugot kerestem. Ő kívül állt a többiekhez képest, vagyis feküdt és fejét a mancsain pihentette. Borzalmasan érezte magát, és tehetetlennek.Szeretett volna Cassiehez menni és Nate miatt is nagyon aggódott. Ezt érezték a többiek is, de nem voltak hajlan-dóak megbocsájtani neki. Nagyon dühös lettem. És olyat tettem amire eddig még nem volt példa. A vezérünk szavába vágtam.

- Mégis mit kéne megbeszélni? Cassie Cullen szabadon járhat kelhet egész Forks és mostmár La Push területén is. Hiszen mi NEM BÁNTHATJUK a társaink bevésődésének a tárgyát. Vagy tévednék Aaron? – kihúztam magam így egy magasságba kerültünk Aaronnal. Hallottam a többiek gondolatait. Annak az esélyét latolgatták, hogy vajon nekem rontana-e Aaron Uley ha felbosszantanám. Dan fejéből kiolvastam a választ. Soha. Aaron mintha kezdett volna összemenni.

- Nem, igazad van. De az a csaj akkor is egy …- most Hugon volt a sor a felháborodásban. Vadul morogni kezdett és Aaron előtt termett.

- Vérszívó? Pióca? NE HASZNÁLD RÁ EZT TÖBBET!!!A NEVE CASSIE!!!- mi csak némán figyeltük a jelenetet. Aaron kezdett felpaprikázódni. Hogyne, hiszen ő majdnem 20 és többek között az is bosszantotta, hogy egy 16 éves pattog vele szemben.

- Ide figyelj Hugo Ateara. Azt csinálsz a barátnőddel amit akarsz világos? Úgyse tehetünk ellene semmit. Testvérünkként szeretünk, de a csajt mi ne lássuk. Értve vagyok? – Hugo bólintott. Nem tehetett mást. De azért az jól esett neki, hogyha dühösen is, de közölte vele Aaron, hogy szeretik a fiúk. Most kivételesen rövid gyűlés volt, mivel csak erről volt szó így miután mi hárman kiordibáltuk magunkat és a többiek asszisztáltak hozzá, mindenki szélnek eredt. Mi hárman Forks felé vettük az irányt. Én Luke és Hugo között ballagtam. Most egyikünknek sem volt kedve futni.

- Mész Cassiehez?- kérdeztem Hugot, aki úgy lógatta az orrát, hogy a földet söpörte volna vele.

- Azt hiszem…fura ez az egész, még nem tudom, hogy kezeljem.- bátorítóan megböktem az orrommal. – Ne aggódj. Minden ki fog alakulni szép lassan.Aaronék is be fogják fogadni őt csak idő kell nekik. És le merném fogadni, hogy Cassie pedig nagyon fog örülni neked.

- Gondolod?- egyszerre tükröződött boldogság és félelem a tekintetében.

- Igen, gondolom. Ha majd kicsit lenyugszanak a kedélyek, akkor pedig meg látogatom az új rokonomat.

- Akkor azt hiszem én most…- egyből izgatottabb lett mikor megcsapta az orrunkat a Cullenek félreismerhetetlen szaga. Bólintottunk és már Hugo hatalmas alakja el is tűnt a fák között. Én idegesen harapdáltam a számat, hallottam az öcsém gondolatait és tudtam, hogy aggódik amiért az utóbbi időben kerüli Rachel.

- Figyelj öcsi!

- Hmm??

- Szerintem menj Rachelhez és beszélj vele.

- És mégis miről? Te tudsz valamit?- ideges lett.

- Igen. Amiért kerül Rach, hmm nos az az egészségével van kapcsolatban. És nem tudja, hogyan közölje veled?- Lukenek hirtelen a leglehetetlenebb és legborzalmasabb dolgok pörögtek végig a fejében.

- Nem, nem halálos beteg. Csak ennyit mondhatok. Menj és beszélj vele.- Luke bólintott és őt is elnyelte az erdő. Reméltem, hogy minél hamarabb rendezni fogják az ügyet. Van még rá 5 hónapjuk. Mostmár nem vesztegethettem az időt, futásnak eredtem és pár perccel később már emberként léptem ki a fák közül. Kezdtem megnyugodni, Hugoék és Lukeék is rendben lesznek és Nate meg fog gyógyulni. Vámpírokkal most jó darabig nem kell foglalkozni, mehet úgy az élet, mint eddig.

Ahogy beléptem a házba, anya fogadott és szinte ragyogott a boldogságtól.

- Na végre, hazaértél!

- Mi történt anya? Lemaradtam valamiről? – kérdeztem nevetve.

- Nate magához tért, előbb telefonáltak a kórházból. Még a szülei sem tudják. Veled akar beszélni. Azt üzeni menj azonnal, mert nagyon fontos.- csak pár másodpercre dermedtem le, de utána a vállam fölött kiabáltam anyának egy köszönömöt és már a kocsiban is voltam. Egyre jobb és jobb lett a napom, bár fogalmam sem volt, hogy miről akar Nate beszélni.

2010. június 14., hétfő

16. rész Moonlight- Minden rosszban van valami jó..vagy mégsem?

Azt hittem meghalok…Mintha minden csontomat egyesével összetörték volna. Annyira fájt mindenem. Nem tudom meddig lehettem öntudatlan állapotban, de egyszer csak szűnni kez-
dett a sötétség és már hallottam a körülöttem lévőket. Egy hűvös kéz megérintette a fejemet.

Aha..tehát vámpírok.

- Mióta nincs eszméleténél?- hallottam meg anya aggódó hangját.

- Úgy két, három órája…- meglepődve hallottam, hogy Carlisle is itt van.

- De nem lesz semmi baja. Nem bírtam ki és felhívtam Kathyt..ő mondta, hogy látta még a mai nap magához fog térni.- próbálta Bella nyugtatni anyát. Gondolom Alicenek ez nem esett valami jól. De
hát ha ő nem képes engem látni. Még mindig elég ramatyul éreztem magam, de próbáltam a fülemre és az orromra hagyatkozni, hogy felderítsem végül is mi lett a többiekkel. Először is azt éreztem meg, hogy bárhol is vagyok , a helyiség vámpírokkal van tele. Mégpedig…kilenccel. Nagyot sóhajtottam.

Akkor minden rendben van. Viszont szívverést csak kettőt hallottam az enyémen kívül, anyáét és Daisyét. Mi van apával? Hol vannak a többiek? Az emlékek szépen lassan kezdtek előtörni, és már eszembe jutott, hogy mikor Edwardékkal harcoltam, apáék nem voltak sehol..valamiért nem jöttek. De miért nem? Mocorogni kezdtem.

- Lil, Lily hallasz minket?- kérdezte alig hallhatóan Carlisle. Kinyitottam a szemem és fájdalmasan felnyögtem. Mindenkit láttam magam körül. Épek és egészségesek voltak…én meg farkas. A francba!

Hogyan lehetséges ez?

- Túl sok és túl súlyos sérüléseid vannak. Eltart egy darabig míg visszaváltozol.- adta meg a választ Edward. Most, hogy jobban körbe néztem, láttam , hogy a Cullen ház nappalijának padlóján fekszem egy hatalmas pokrócon. Nyilván nem fértem volna el a kanapén.

- Hol van apa? És a többiek?- néztem kérdőn Edwardra. A válasza mellé megkaptam a többi farkas emlékképeit is és kirázott a hideg.

- Őket egy másik csapat támadta meg. Elég felkészültek voltak. Megvárták míg eléggé le leszek foglalva ahhoz, hogy ne halljam meg őket és aztán rontottak rá a többiekre.- újabb borzongás futott végig rajtam, hiszen ahogy beszélt láttam párhuzamosan a fejében az eseményeket. A rengeteg farkas és legalább ugyanannyi vámpír. Őrület.

- Jól vannak?- Edward arca fájdalmasan megrándult mielőtt válaszolhatott volna nekem. A gyomrom akkorára ugrott össze, mint egy mogyoró.

- Igen. Mindannyian…ha úgy vesszük.

- Ha úgy vesszük?- akartam rá kiáltani, de csak morgás lett belőle.

- Nézd Lily..történt egy kis baleset- kezdte óvatosan Carlisle. Baleset? Milyen baleset?

- Nathaniel Ateara kómában van.- éreztem ahogy a hatalmas könnycseppek kibuggyannak a szememből és végig futnak a bundámon. Istenem Nate!

- Megharapta egy vámpír.- mondta Carlisle szemlesütve. Azonnal fel akartam pattanni és hozzá rohanni, de a lábaim túl gyengének bizonyultak és fél pillanat múlva hatalmas robaj kíséretében visszahanyatlottam. Egy pillanatra bevillant, hogy vajon hogyan hoztak be a házba egyáltalán?

- Él, hála Carlislenak.- felelt gyorsan Edward, hogy megnyugtasson.

- Beadtam neki egy szérumot, ami meggátolja, hogy hasson a vérére a vámpírméreg. Így nem halt meg, de átmenetileg kómában van. – a tekintetemből kiolvasta Carlisle a kérdésemet, nem volt szükség Edwardra, hogy tolmácsoljon.

- Magához fog térni. Erős fiú. De a kóma most szükséges is, mivel így gyorsabban fog regenerálódni. Hamarabb meggyógyult volna..de túl sok harapás érte.- behunytam a szemem, mintha ezzel ki tudnám védeni a hangokat. Nagyokat lélegeztem, hogy lenyugtassam magam. Végül is senki sem halt meg. Most egy meleg kéz túrt a bundámba, majd még kettő. Anya ült le és Daisy pedig elfészkelte magát a bundám mellett. Éreztem a légzésén, hogy ő sem nyugodt. Hogyan lenne? 1 éves de tudta, hogy mi zajlik körülötte.

- Apád jól van. Uleyéknál töltötte az éjszakát, és Luke is szólt, hogy Rachéléknél lesz míg kitaláljuk, hogy mi legyen.- jó volt hallgatni anya megnyugtató hangját. És nagyon örültem neki, hogy minden rendben van a többiekkel. Nate pedig…Nate pedig fel fog épülni. Kezdtem érezni ahogy a légzésem egyre egyenletesebb lesz és mintha nyugalom áradt volna szét bennem. Nem tudtam eldönteni, hogy Jasper hatása vagy csak nyugtatót kaptam, de engedtem neki és mély álomba szenderültem. Azonban az álom nem volt teljesen nyugodt, vámpírokkal álmodtam…ahogy egymásra támadnak és acsarog-
nak, és mindenfelé vér és pusztulás. Talán még kimerültebben ébredtem, mint ahogy elaludtam.

De örömmel konstatáltam, hogy legalább már ágyban vagyok és megszokott emberi testemet láthatom viszont. Ahogy ellenőrzést tartottam a paplan alatt, láttam, hogy egyik lábam gipszben van, kezeimen és derekamon kötés. Összességében elég jól éreztem magam, pláne, hogy nem voltam már hatalmas farkas. Próbáltam felállni, de abban a pillanatban Bella jelent meg a szobámban és hideg kezei vissza nyomtak az ágyban.

- Látom magadhoz tértél. Jól nézel ki.- felelte mosolyogva. Én még kicsit bambán vigyorogtam rá, lehet a gyógyszerek utóhatása ként.

- Viszont Carlisle szigorú utasítása, hogy maradj fekve. És pihenj. Nemsokára hozok föl neked ennivalót .

- Khmm Bella..

- Igen?- kérdezte szórakozottan miközben a takarómat igazgatta.

- Elmondanád végre, hogy mégis mi történt?- rámemelte aranyszínű szemeit és nagyot sóhajtott. Gondolom nem ő akarta elvállalni ezt a posztot.

- Jobban szerettem volna ha Edward..de hát jó.- Elsimította szoknyáját és leült mellém az ágyra.

Részletes beszámolót tartott, hogy ki hogyan és kivel küzdött meg. De végül is a végeredmény számított, hogy az ellenség közül egytől egyik mindenki meghalt. Még Mark is, akivel legnagyobb bánatomra Emmett végzett helyettem. Túlélő nem maradt egy szál se, Edward és Jasper úgy döntöttek, hogy nem érdemlik meg a kegyelmet, merthogy volt olyan aki fehérzászlót lengetett. Illetve a Volturival sem akartak ujjat húzni. Örültem neki, hogy minden rendben volt..vagyis lesz már ezután.

- És Nessie akarom mondani anyukád nemrég ment el Aliceel és Rosalieval új ruhákat és berendezési tárgyakat beszerezni az új házatokba.- csak nagyokat pislogtam..új házunk?

- Igen..A fiúk jelenleg azon dolgoznak. Minél előbb fel szeretnék építeni a házatokat. A quileutok is segítenek.- Nem is értem, hogy miért lepődök meg azon, hogy vámpírok és vérfarkasok minél előbb házat építenek, ami normál embereknek akár hónapokba is telne.

- Addig pedig itt fogtok lakni nálunk. Mi úgyis tovább állunk, hogy a veszély elhárult és biztonságban tudunk titeket.- fejezte be a mesélést Bella. Kicsit elszomorodtam, mert már úgy hozzájuk szoktam és már az orromat sem zavarta a vámpír szag.

- Mindannyian elmentek?- Bella arcán valami egészen érdekes és furcsa kifejezés jelent meg ami azután rögtön el is tűnt.

- Hmm hát Cassie úgy tűnik átmenetileg maradni fog.De a mi régi házunkban fog lakni,nem messze innen. – én csak bólintottam, bár furcsálltam, hogy Rosalie és Emmett első gyermeküket ilyen rövid idő után szélnek eresztik. De most nem volt időm a Culleneken gondolkodni, minél előbb gyógyulni akartam és meglátogatni Nateet. Nem mertem Bellától rákérdezni, hogy mi van vele. Előbb anyával akartam beszélni. Nem tudtam sokáig fentmaradni, mivel még elég gyenge voltam és sokat aludtam.

Már nem aludtam át napokat, mivel megtudtam Bellától, hogy mire ember lett belőlem addig három nap telt el és végig nem voltam magamnál. Egyik nap azonban váratlan látogatóm akadt. Már tudtam lassan sétálni, így épp az ablaknál ülve néztem a kilátást, mikor hallottam, hogy kinyílik mögöttem az ajtó. Megfordultam és mosolyogva vettem észre, hogy Rachel az. De ő már korántsem tűnt olyan bol-
dognak. Inkább ijedt volt.

- Szia Rach!- üdvözöltem ő pedig igyekezett egy mosolyt magára erőltetni.

- Szia Lily. Úgy örülök, hogy jól vagy.- azzal odarohant, és megölelt. Nyilván ezért volt olyan aggódó az arca.

- Luke is itt van?- kérdeztem, noha fölösleges volt hiszen hallottam, hogy rajtunk kívül éppen nincs halandó a házban.

- Nem nincs.- a szája szélét harapdálta és a tekintete idegesen röpködött ide oda.- Nem tudja, hogy itt vagyok.

- Rachel ne ijesztgess..baj van?- utáltam ha kerülgetik az emberek a mondanivalójukat.

- Hmm hát igen is meg nem is. Nézőpont kérdése, hogy kinek mi a baj…

- Rachel…- kezdtem kijönni a béketűrésből.

- Na jó…mivel rám nem vonatkoznak a quileut törvények..vagyis még nem, el kell mondanom valamit. Mert ha nem teszem akkor kipukkadok esküszöm. – mély levegőt vett.

- Először is…terhes vagyok. A másik mondanivalóm pedig Cassie Cullennel kapcsolatos…

2010. június 4., péntek

Moonlight 15.fejezet - Teljes holdfogyatkozás

Lélekszakadva rohantunk, úgy hogy a lábunk nem érte a földet. A tüdőm már majd kiszakadt a helyéből. És minnél közelebb értünk La Pushoz, annál erősebb lett a füst szag. Akkor megláttuk..Ahol a házunkat lehetett sejteni, magasan és vastag oszlopban gomolygott fel a füst. Mégjobbangyorsítottunk és mire odaértünk a teljes pusztulás fogadott minket. A házunk, az a gyönyörű fa házunk helyén már csak egy halom égő roncs volt. A ház körül pedig maga a káosz. Cullenék azonnal eltűntek, gondolom megkeresni anyáékat és mi is kétségbeesetten szimatoltunk, hogy hátha megérezzük őket, de a füst szinte teljesen eltompította a szaglásunkat. A fiúkat már nem kellett hívni, mert egy részük ott volt a ház körül farkas alakban, hallottam a gondolataikat, Aaronék pedig irányították az oltást. Futni kezdtem én is arra amerre Edwardékat láttam eltűnni. Még nem értem be az erdő legmélyébe mikor olyannal találkoztam, hogy a szavam is elállt. Nem mindennap lát az ember ilyet. Egy nálam jóval nagyobb és gigászibb farkas bicegett elő, kicsit húzta a hátsó lábát, a bundája

Meg volt tépázva, itt ott megsebesült. De ezt leszámítva komolyabb sérülés nem volt rajta. És a hátán

Ott ült a bundájába csimpaszkodva a hugom, Daisy. A szám is leesett meglepetesémben.

- Apa?- mondtam ki magamban hangosan. A hatalmas farkas bólintott egyet.

- Hol van anya?

- Sam elvitte Emilyhez.  A többiek a ház körül járőröznek.- felelt azonnal. Hatalmasat sóhajtottam, hogy nekik nem lett semmi bajuk, és csak utána gondoltam bele, hogy mit is mondott apa pontosan.

Többiek…hiszen a fiúk mind itt vannak.

- Akkor Embry bácsiék is?- mostmár teljes volt a meglepetésem.

- Igen. Sam, Embry, Quil, Jared, Colin és még páran.

- Apa mennyien voltak?

- Majd később.- azzal felfelé nézett a sírástól maszatos arcú hugomra aki már majdnem teljesen elaludt. Egyetértettem vele. Most az volt az első, hogy eloltsuk a tüzet, aztán mindenkit biztonságba helyezzünk és beszéljünk Edwardékkal. Visszasiettünk a házhoz, ahol már csak parázslott a ház romja. Nem maradt semmink. Mindenünk odaveszett. Aki ezt tette az ölni akart, és nemcsak rám korlátozó-
dott a dühe, hanem az egész családomat ki akarta írtani. Fortyogtam a dühtől. Saját magam akartam miszlikbe szaggatni őket. Már mindenki ott volt. Edwardék, és annyi farkas, amennyit még életemben nem láttam egy helyen. Már Aaronék is átváltoztak, így közel 20 nagyranőtt farkas cirkált a romok között, mindenki idegesen és az izgalomtól megfeszült végtagokkal, hátha védekezni kell. Daisyt átvette Bella, most az ő karjában bóbiskolt álmosan. Apa, Sam, Aaron és én mind kérdőn fordultunk Edward felé, hátha ő valami olyan hírrel tud szolgálni amit mi még nem tudunk vagy fedeztünk fel.

- Még itt vannak. Már a quileut határon kívül a mi részünkön, de itt vannak és nem nagyon akarnak elmenni.- a falkám dühös morgásba és vonyításba kezdett, csak Aaron tudta lecsendesíteni őket. Ezzel szemben a régi falka némán állt és várták, hogy folytassa Edward.

- A házat az egyik újszülött gyújtotta fel. A vezetők nem akarták, hogy más is megsérüljön.- itt lopva Bellára nézett, aki csak egy fintort vágott. Én pedig már értettem a lényeget.

- Tehát rajtam kívül ugye?- nem kellett Edwardnak válaszolnia, úgyis tudtam, hogy rám vonatkozik.

Edward csak gyorsan bólintott.

- Akkor most mit tegyünk? Hányan vannak? Megtámadjuk őket?- sorjáztak a kérdések Aaron fejében.

- Nem. Még ne. Megpróbálunk átjutni a határon és utána szólunk, hogy hányan vannak. Ha szükséges akkor persze mi is hozunk  segítséget. –azzal elköszöntek tőlünk és már ott sem voltak. Naggyűlést  tartottunk ahol eldöntöttük, hogy a ház körül marad mindenki amíg hírt nem adnak az ellenségről. De addig nem mozdul senki. A percek pedig csak fájdalmas lassúsággal teltek. Én kicsit hátrébb húzódtam a többiektől, az erdő fái között kerestem menedéket. Nem bírtam hallani a gondolataikat.

Nem mind volt barátságos. Többen közülük dühösek voltak rám, úgy gondolták, hogy én tehetek arról, hogy most egy csapat vámpír La Pushban garázdálkodik. És én igazat adtam nekik. Gyorsan felvontam magam köré a pajzsomat, nehogy meghallják amin gondolkoztam. Illetve az ő gondolataikat is ki akartam zárni. Idegesített és bosszantott, hogy nem történik semmi. Cselekedni akartam és azonnal. De fáradt voltam és kimerült. Így letettem a fejem a mellső mancsaimra és szépen lassan elnyomott az álom. Egy hatalmas robajra ébredtem fel. Olyan hangos volt, hogy az erdő fái is bele remegtek. Felkaptam a fejem, éreztem ahogy a mentális pajzsom kifeszített majd elengedett gumihoz hasonlóan visszapattan. A fejemben is óriási zűrzavar támadt.

- Mi az? Mi volt ez?- kérdeztem Luketól.

- Nem tudjuk. Lehet összecsaptak a vámpírok.

- Edwardék még nem jelentkeztek?- ő csak a fejét ingatta. Újabb robaj rázta meg az erdőt. Gyorsan oldalra pillantottam. Láttam, hogy Aaron éppen az édesapjával beszél. Csak másodperceim voltak acselekvésre. Azonnal rohanni kezdtem, mint akit puskából lőttek ki. Hallottam a fejemben a többieket, mind utánam kiabáltak, de én ügyet sem vetettem rájuk. Pláne mivel ismét kiterjesztettem a pajzsomat.Tudtam, hogy így lehetetlen, hogy Aaron parancsa megállítson. Ha rövid időre is, de a magam ura lettem. A hangokra és a szagokra hagyatkoztam. Az összecsapás hangjai egyre erősebbek lettek, és én tudtam, hogy velük küzdenek. Ott akartam lenni. Nem akartam öngyilkos akciót, nagyon is élni akartam, de meg akartam bosszulni ezt az egész. A saját fogaimmal akartam darabokra szaggatni Markot, bármibe is kerüljön. Mikor odaértem, majdnem földbegyökerezett a lábam. Az erőviszonyok nem voltak éppen kiegyenlítettek és nem kellett, találgatnom, hogy ki támadt kire. Edwardékkal nem voltak az alaszkai rokonok. Csak Alice és Jasper voltak még velük. Nem is gondolkoztam tovább, én is sűrűjébe vetettem magam. A másik csapatban voltak vagy 20-an ami enyhén szólva is túlerőnek mi-nősült. Azonnal kiszúrtam Markot, éppen Edwardal harcolt és eddig az erőviszonyok döntetlennek tűntek. Vele szerettem volna harcolni, de annyian voltak, hogy semmi esélyem se volt rá. Én egy nyurga kis kamasszal találtam szemben magam. A szemei dühösen parázslottak és nekem sem jutott eszembe, hogy azon keseregjek, milyen szörnyűség ezt tenni egy kisfiúval. Ezek már nem emberek, azonnal meg kell őket ölni. Gyakorlatlan volt a fiú, és nem tudta , hogy hogyan támadjon így viszony-lag könnyű célpontnak tűnt. Velem szemben helyezkedett el, és mindig szemből vagy oldalról támadt volna. Néhány perc kellett csak és előbb az egyik karjától, majd a lábától fosztottam meg, amiket el is rúgtam olyan messzire amilyenre csak tudtam. Fájdalmában csak üvöltve fetrengett a földön, így hamar be is végeztem a dolgot rajta. Csináltam egy gyors helyzet felmérést, és mivel láttam, hogy még mindig bőven vannak, csak a hallásomra hagyatkozva állapítottam meg, hogy családom vámpír tagjai még mindig életben vannak és jól. 

  Újabb áldozatot akartam keresni magamnak és sikerült is. A harc tovább folytatódott..egyre elkeseredettebb küzdelmet vívtunk, és nem akart vége lenni. Fogalmam sem volt, hogy hol késleked-hetnek apáék, hiszen nekik is hallaniuk kell ezt a zajt és ezt a rengeteg üvöltést. De nem volt rá elég időm, hogy velük foglalkozzam, segítenem kellett a többieknek, Emmett medve módjára felüvöltött, mikor az egyik vámpír megharapta, Rosalie és én azonnal ott termettünk és miszlikbe szaggatuk a bűnöst, de még így is többen voltak, mint elegen. A Cullenek töretlenül harcoltak és eddig még egyiküknek sem esett komolyabb baja. Annál inkább az ellenfélnek. Még mindig sokan voltak, de mostmár nem reménytelenül sokan. Én viszont kezdtem fáradni. Tulajdonképpen ez volt életem első komolyabb harca és csúcs erő ide vagy oda, még a fagyasztással is lassan haladtam, hogy végre eléjek Markhoz. De mintha csak meghallgatásra talált volna a kívánságom, Edwardot új vámpír támad-ta meg, és Bella is segített neki így én végre szabadon megtámadhattam Markot. 

- Hello- köszönt udvariasan, mikor vicsorogva szembe fordultam vele. Mikor belenéztem a szemébe, láttam rajta, hogy komolyan megijed. A tekintetünk összekapcsolódott, és ő megmerevedett akár egy kőszobor. Elégedetten mordultam fel, készültem a támadásra, mikor egy éles szúrást éreztem a hátam-

ban és minden elsötétült. Az utolsó amit magam előtt láttam, az Mark köszoborrá fagyott teste volt.