Isabella fanfiction oldala
Történet egy különleges képességű lány és magányos vámpír szerelméről...
2012. augusztus 21., kedd
Tűz és jég 10. fejezet - A szökés
fák közé.
- Charlie! – suttogtam. Semmi válasz. A fene, marha mérges lehet. – Charlie. –ismételtem meg. Megzörrent egy bokor a hátam mögött. Ott állt, makulátlanul tiszta cuccban de a szemei, a szemei szikrákat szórtak. Vártam, hogy megszólaljon, de csak felnyársalt a tekintetével. Jó,
legyen. Akkor csak én beszélek.
- Nézd. Tudom hülye kezdés de ez nem az aminek látszik. Vagyis Patricknak az, csak nekem nem…Jajj Istenem de nehéz.- idegességemben toporogni kezdtem.
- Te elmentél, és minket kezdtek szorongatni a vámpírok. Csak úgy tudtuk legyőzni őket ha egy másik farkas klán segítségét kérjük. George úgy tudta csak elintézni a dolgot, hogy a klán főnöknek megígérte, hogy a fiához megyek a segítségért cserébe. – szusszant egy nagyot – Muszáj voltam találkozgatni vele. És Patrick igazán rendes srác! – reccs, a fenyőfa alsó ágát letépte és elhajította.
- Igazán rendes? – csikorgatta a fogait. – Szóval míg én oda voltam addig te, te … - nem fejezte be a mondatot hanem ököllel belecsapott a fába. Ijedten ugrottam egy nagyot.
- Megölöm. Hogy merészelt…
- Na jó. – emeltem fel a hangom. – Elég legyen. Az Isten verjen meg Charlie. Hosszú hónapokra eltűnsz. Engem valami elmebeteg vámpír üldözött. Ha nincsenek Patrickék akkor én meghalok! – mostmár kezdtem kijönni a béketűrésből. Igaz kicsit valahol imponált, hogy
ennyire féltékeny. Odamentem elé és óvatosan két kezem közé fogtam az arcát.
- Szeretlek érted? Amíg odavoltál én ettem a kefét, hogy mi lehet veled. Csak téged szeretlek
Charles Fox. – sóhajtott egy nagyot és behunyta a szemét. Győztem. Mosolyodtam el magamban. Nem válaszolt hanem magához húzott és olyan hevesen csókolt ahogy még soha.
Majd percek, talán órák múlva elengedett.
- Hiányoztál. –dörmögte bele a hajamba.
- Te is. Elmeséled hol jártál? – a teste megmerevedett.
- Talán majd máskor. Amúgy is nem kéne bemenned? - nem kerülte el a figyelmemet, hogy megváltozott a hangja is. Nem gondolkoztam, csak hirtelen kiböktem ami már hónapok óta ott motoszkált a fejemben.
- Szökjünk meg. – eltolt magától és a szemébe nézhettem. Kétkedést láttam benne. Ez azért nem esett jól.
- Hogy?
- Nézd, volt időm gondolkodni. A veszély elhárult, viszont engem itt szó szerint megölnek ha kiderül, hogy egy vámpírral járok. És te se ólálkodhatsz itt örökké. A fiúk előbb utóbb szagot fognak. –fintorodtam el. – Nemsoká napfelkelte – pillantottam a világosodó horizontra.
- Menj, pihenj. Én összeszedem a cuccaimat és pontban 11kor találkozzunk itt. Jó?
Még mindig némán meredt rám. Úgy szerettem volna tudni, hogy mi járhat a fejében, mert őszintén szólva nagyon meglepettnek tűnt, ijedtnek. De boldognak semmiképp. Egyszer csak
bólintott.
- Rendben. De ne késs. Egy percet se. Szerintem Dorahnak szólj róla. – megcsókolt és már nem volt sehol. Lassan vonszoltam be magam a házba. Most kezdtem el érezni, hogy igazából mire is vállalkoztam. Chris visítása fogadott.
- HOL VOLTÁL? MÁR RÉG ITTHON KÉNE LENNED!!!- jesszus. Mintha az anyám lenne.
- Nyugi, nyugi. Csak az erdő szélén voltam. Át kellett gondolnom néhány dolgot. – motyogtam gépiesen.
- Az erdőben? Mikor nemrég mesélte Patrick, hogy egy vámpír vadászik rád valahol? – felemeltem a fejem és a szemébe néztem. Nem tudom mit láthatott benne mert elakadt a szava is.
- Dorah megjött már?
- Nem, azt mondta, hogy még néhány óra és itt lesz. – bólintottam és elindultam felfelé a lépcsőn. A szobámat magamra zártam. Majd a telefonomért nyúltam. Biztos ami biztos, írtam
Dorahnak egy sms-t, hogy jöjjön amilyen hamar csak tud mert beszélnem kell vele. Aztán hanyatt dobtam magam az ágyon és szinte rögtön el is aludtam.
Nem tudom mire ébredtem fel, de riadtan konstatáltam, hogy alkonyodik. Leültem az íróasztalhoz és nekikezdtem a levélnek.
Chris!
Tudom, hogy nagy fajdalmat okozok azzal, hogy elmegyek. De igy a legjobb.
Rettentoen halas vagyok mindenert. Koszonok mindent.
Szeretlek
Julie
Tudom, hogy nem a legjobb üzenet. De úgy gondoltam, hogy majd megmagyarázom neki ha elül a vihar. Ránéztem az órára, 21:00. Dorah nem reagált az üzenetemre. Ez egy kicsit aggasztott ugyan, de majd tudja a módját Charlie hogyan léphetünk vele kapcsolatban. Előkotortam a hátizsákomat és csak a legszükségesebbeket pakoltam bele. Kézpénzt, farmert, pólókat, fehérneműt, a késemet. Füleltem, de a ház csendes volt. Úgy nézett ki, hogy Christina elment valamerre. 22:00-kor felhúztam az ablakot. Nem akartam kockáztatni, hogy a házon keresztül menjek mert még meglát valaki. Lenéztem. Vettem egy nagy levegőt és ugrottam. Legnagyobb meglepetésemre olyan nesztelenül érkeztem talpra mint egy macska. Mégis volt haszna a hosszú tréningnek. Ahogy a lábam bírta beszaladtam az erdőbe. Igyekeztem olyan messze menni a háztól amennyire csak lehet. Lihegve lezuttyantam egy tölgy tövébe. Most már nem volt más dolgom mint várni. Nem figyeltem az idő múlását, nem aggódtam. Tudtam, hogy Charlie el fog jönni. És igazam is lett. Már magasan járt a hold az
égen mikor előlépett a fák közül. Az ő hátán is hátizsák volt, fekete farmert és barna kapucnis pulcsit viselt. Nagyot dobbant a szívem mikor megláttam.
- Végre. – szaladtam oda hozzá és szorosan hozzásimultam. Ő nyomott egy puszit a homlokomra.
- Siessünk. – megfogta a kezem. De ekkor a semmiből egy alak termett előttünk.
- Lassan a testtel. – Úramisten ez Patrick. – Ha nem tévedek maga épp az én menyasszonyomat készül megszöktetni.
- Patrick, kérlek – akartam mondani de csak suttogtam.
- A te menyasszonyod? – nevetett hidegen Charlie. – Kisfiam, ébredj már fel. Csak a túlélésért játszott. Sosem szeretett. – a térdeim remegni kezdtek, és úgy éreztem, hogy menten elájulok. Ha ezek egymásnak esnek. Láttam ahogy megváltozik Patrick arca,
az értetlenkedésből átváltott ádázzá.
- Állj félre Julie
- Nem. – sikoltottam. És még szorosabban markoltam Charlie kezét.
- Hát jó. Te választottad. – azzal remegve előredőlt és szinte lerobbant róla a ruha. Egy közel három méteres óriás farkas vicsorgott ránk. Mire észbe kaptam volna, hogy itt lenne az ideje varázsolni, Charlie már bependerített egy fa mögé és ő is harci állást vett fel. Közéjük ugrottam, legyintettem a kezemmel Patrick felé, de a helyett, hogy arrébb repült volna csak pár centit csúszott hátra a földön. Ó francba. Akkor ezek szerint farkasoknál nem sokra megyek hókuszpókusszal.
- Állj. – ordítottam el magam. De a hangom vízhangos volt. Héé ez nem is vízhang. Valaki más is van itt? Doraht láttam meg ekkor lélekszakadva rohanni a fák között.
- Fussatok. Majd én elintézem. – kiáltott oda nekünk. Mire a mondat végére ért, a sötétbarna bundás Patrick egy ezüstösen csillogó farkassal állt szemben. Azt hinné az ember, hogy Dorah kisebb mert lány, de a fenét kisebb. Pont olyan robosztus volt mint Patrick. Éreztem Charlie karját az enyémbe fonódni. Már a karjában voltam és úgy rohantunk mikor még mindig hallani lehetett vad morgást, és fog csattogást az erdőben. Úristen mi lesz ha Dorah megöli Patrickot? Vagy Patrick Doráht? De tudtam, hogy még várnom kell, hogy megtudjam a harc kimenetelét. Egyelőre csak érjünk biztonságban, erre kell gondolnom. De minduntalan beúszott elém a vicsorgó Dorah képe. Istenem, add, hogy túlélje!
2011. augusztus 27., szombat
Tűz és jég 9.fejezet
A helyzet kezdett egyre rosszabb lenni. 3 hónap telt el azóta mióta elment Dorah, hogy visszahozza nekem Charliet. E közben én randizni kezdtem Patrickkel és a lelkiismeretfurdalásom egyre nőtt. Hogy miért? Mert kezdtem megkedvelni...Egyre több időt töltöttünk együtt, mivel egymást érték a kedvező hírek. A vámpírok hullottak mint ősszel a legyek. Csak titokban reméltem, hogy a listán nincs rajta Charles Fox is. És persze iszonyatosan hiányzott. Christina csak annyit vett észre az egészből, hogy néha felrobbantak körülöttem a dolgok, és furcsa dolgokat varázsoltam magamtól. De ő ezt a szerelem jelének tudta be. Én pedig annak, hogyha nem változnak a dolgok hamarosan, akkor bele őrülök.
Az kicsit segített,hogy szabadabban járhattam, kelhettem. Időm nagy részét már nem az erdei kis házban töltöttem, hanem Párizsban, Patrickkal. Mindenhová elvitt, kirándulni, múzeumba, moziba, és egy győzelem esetén még egy amerikai utat is igért. Soha nem jártam még az óceánon túl. Közben pedig emésztett a bűntudat, hogy egy szó nélkül otthagynám Patrickot, ha visszatérne Charlie.
- Julie, Julie hol vagy? - hallottam meg lentről unokatestvérem hangját, ami érezhetően remegett az izgalomtól.
- Mi az? - kiáltottam le a korláton át kihajolva. Christina könnyáztatta arcán először megijedtem, de aztán láttam, hogy mosolyog. Biztos George végre megkérte a kezét. De rosszul tippeltem.
- Győztünk.- csak ennyit mondott és hangos zokogásban tört ki. Nekem pedig le kellett ülnöm a lépcsőre, hogy ezen elgondolkodjak. Amiben nem nagyon segített Christina örömujjongása mellettem.
- Nem is örülsz?
- De, de. Csak még fel kell dolgoznom az információt. - ő csak legyintett és magamra hagyott.
Győztünk. Mivel is jár ez? Majdnem egy év bujkálásnak vége. Pont mikor olyan boszorkány lettem, hogy egy csapat vérszívót is el tudtam volna intézni egyetlen legyintéssel. Sebaj. Viszont szabad vagyok. Ettől a gondolattól hihetetlenül boldog lettem. Szabad vagyok mint a madár! Sikítani tudtam volna örömömben. De hamar is el is múlt a lelkesedésem. Ha szabad vagyok akkor mi lesz Patrickkal? Már nem vagy köteles vele járni, vagy igen? Lesz-e esküvő? És ha győztünk akkor hol van Dorah? Millió és millió kérdés kavargott a fejemben. Sajnos egyikre sem tudtam magamnak válaszolni. Viszont tudtam valakit aki két kérdésemre is megadhatta a választ. Találkoznom kellett Georgeal hiszen még is ő a falka vezetője. Ezért másnapra időpontot kértem tőle a Párizsi irodájába. Utána pedig Patrickkal volt találkozóm.
A bézs színű irodában halványan világított a lámpa, míg odakint zuhogott az eső. Georgeon öltöny volt, és épp gépelt valamit mikor beléptem.
- Gyere be. Kíváncsi vagyok miért kerestél fel itt.- majd hellyel kínált.
- Patrickról szeretnék beszélni veled, illetve, Dorahról. - nem mertem azonnal a szemébe nézni. Erőltetett jókedvvel felelt.
- Mégis mit szeretnél velem megbeszélni az ifjú McCoyról? Már tárgyaltam az édesapjával aki alig várja , hogy megismerhessen. Ha minden jól megy júliusban meg is esküdhettek. - szólni akartam, de egyszerűen nem ment. Ha tiltakoztam volna, jött volna a válasz...de nélkülünk ki véd meg a csúnya rossz gonosz vámpíroktól akik mostmár a bosszúra szomjazva akarnak levadászni? Senki. Hacsak...Hát ki tudna jobban megvédeni a rossz vámpíroktól mint egy másik vámpír. Persze ha az a másik vámpír még életben van, szorult össze a gyomrom.
- Öhhm, örömmel hallom.- egy erőltetett mosoly volt a válaszom.- Dorahról tudsz valamit?
- Igen, képzeld, este akartam elmesélni nektek. Jelentkezett, hogy úton van haza. Valami barátját kellett kisegítenie Alaszkában. De a bajt elhárította és jön vissza hozzánk. Hát nem nagyszerű? - én csak vigyorogva bólogattam. Legalább egy dolgot már biztosan tudtam. Dorah hazafelé tart. Charlieval.
- Megváltoztál mostanában.- méregetett gyanakvóan Chris.
- Ugyan. Képzelődsz. - legyintettem nevetve. De igaza volt. Túlságosan vidám voltam mióta megtudtam Dorah érkezésének a hírét, és már egy sms-t is kaptam tőle, hogy C üzeni hogy mindennél jobban várja, hogy találkozzunk. Már én is alig vártam. Másnapra érkeztek meg. Délután Patrickkal akartam találkozni, hogy töröljem a hétvégi utunkat a szüleihez. Igaz még fogalmam sem volt, hogy mit mondok neki egyáltalán.
Idegesen öltöztem, közben végig magamon éreztem Christina tekintetét. Most először jutott eszembe, hogy mi van ha sejt valamit? Hogy valamit titkolok? Minél előbb kint akartam lenni az ajtón. Patrikkal a az egyik párizsi parkban beszéltünk meg találkozót. Siettem mert már majdnem teljesen sötét volt és szerettem volna ezt minél előbb letudni. Amikor megláttam az egyik padon üldögélni, és az arcát felderülni ahogy meglát, szivem szerint elsüllyedtem volna szégyenemben. Minden lány álma a maga 190 cm-jével ott állt előttem.
- Már vártalak! – ölelt meg. – Mi volt ilyen sürgős?
- Az a helyzet, hogy ..szóval nem tudok most veled elutazni .- az arca elkomorult. Mekkora szemétláda vagyok!
- Dorah holnap jön haza, és segít nekem felkutatni még családtagokat, a biológiai családomból. Talán jövőhétvégén elmehetnénk ha neked az jó. – mikor én már hetedhét határon túl leszek. Tettem hozzá magamban keserűen.
- Nem szivesen mondok le rólad de a szüleim biztos meg fogják érteni. – csak kínos mosolyra futotta tőlem. Minél előbb el akartam jönni onnan. Kezdtem magam nagyon kényelmetlenül érezni.
- Juli baj van?
- őő, semmi. Bocs ne haragudj Patrick, de haza kell mennem. Nem érzem jól magam.
- Haza vigyelek?
- Neem, itt parkolok nem messze. – nyekeregtem. Épp el akartam tőle köszönni, mikor magához húzott és megcsókolt. Most először. És azonnal vége is lett a dolognak, mert felmordult és a levegőbe szimatolt.
Jéggé dermedve álltam. Úgy néz ki a rémálmaim mégis igaznak bizonyosultak. Mégiscsak bosszúhadjárat lesz ellenem?
- Vámpír? – suttogtam halkan. Ő csak bólintott. Pár percig úgy szorított, hogy a csontjaim majd eltörtek, aztán felsóhajtott és elengedett.
- Benézek azért a fák közé. Te addig…
- Megyek veled. - szögeztem le azonnal, mert már egy másik variáció is az eszembe jutott. Patrick csak rosszallóan nézett rám, majd megfogta a kezem és bevitt a fák közé. A park lámpái halványan világítottak így nem kellett teljes sötétségben tapogatóznunk. Patrick leguggolt, majd felállt, és a kezében egy fénykép volt jó alaposan összegyűrve RÓLAM...Azt hittem menten össze esem. Egyik korai találkozónkon kért tőlem egy fotót Charlie, hogy amikor messze jár akkor is vele lehessek…Mit csinált itt? Természetesen pont akkor ért ide mikor Patrick megcsókolt, jutottam a logikus következtetésre. A francba!
2011. április 18., hétfő
Tűz és Jég 8. fejezet
2011. április 7., csütörtök
Tűz és Jég 7. fejezet
Hogy én miért estem le az érthető. De Dorah? És mindkettőnk döbbent arca pont a másikat nézte.
- Majd később.- motyogta nekem halkan. Ismét a vámpírhoz fordult és szeme most már határozottan őrülten csillgott.
- Hazudsz. Nem Charles Fox volt..-a vámpír erre nem számított. Bedugta a piszkavasat a tűzbe és szépen lassan elindult vele a vámpír felé.
- Jó, jó megmondom. – ijedtében a szemfogait is visszahúzta.Majd részletesen beszámolt a megbízójáról és hogy a vámpíroknál éppen, hogy áll a helyzet. Mikor mondandóját befejezte. Dorah Christina felé fordult.
- Telefonálj Robertnek gyorsan. Hamar ide kell érniük.- majd felém fordult. – July szítsd fel a tüzet. Mi elbeszélgetünk. – majd vadállatias vigyort villantott az ijedt vámpírra. A vámpír már nem könyörgött, nem szólt. Csak összeszorított szájjal várta a végzetét. Dorah székestől kivitte a hátsókijáraton a fák közé. Csak egy reccsenést hallottam. És a következő pillanatban Dorah már vissza is tért a vámpír maradványaival amit egyből tűzre dobott. A gyomrom ekkor rándult csak görcsbe. Honnan tud Dorah Charlieról? Mi van ha meglátta mikor találkoztunk?
- Menjünk a szobámba.- ólomléptekkel mentem utána, majd egyből a legközelebbi fotelba roskadtam.
- Tudok rólad és Charlieról.
- Ezt sejtettem. – suttogtam
- Charlie kért meg, hogy vigyázzak rád.- na ez már új volt.
- Mi? Hogyan? De a másik vámpír miért mondta az ő nevét? Hiszen nekem Charlie azt mondta, hogy…- itt elharaptam a mondtatot, mert féltem, hogy túl sokat árulok el a közös beszélgetéseinkből.
- És honnan ismeritek ti egymást? Nem úgy van, hogy a vámpírok és vérfarkasok ellenségek?- Dorah csak szomorkásan mosolygott.
- Mindent el fogok magyarázni. De szerintem az lesz a legjobb ha az elején kezdjük. Tudom, hogy nehéz lesz hallanod. – nem értettem bocsánatkérő tekintetét.
- Nézd July, nekem valamikor Charles a vőlegényem volt.- közel jártam hozzá, hogy leszédüljek a fotelből.