Északi fény-22. fejezet Rómeó, Júlia és a Volturi

Ahogy rohantunk a fák között, nem akartam elhinni, hogy megint minden megtörténik. Megint veszélyben vagyok, pedig nemrég vetettünk véget az ellenem irányuló hajtóvadászatnak. És alig
születtem meg, mikor ők jöttek, hogy elpusztítsanak engem. És most megint. Azt kívántam bár-
csak kiderülne, hogy az egész csak egy rémálom, semmi több. De nem az volt. Éreztem Jacobon,
hogy ő is nagyon ideges, és láttam a gondolatain, hogy jelenleg ő sem tudja, hogy ebből hogyan
fogunk kimászni. Arra már számítottam, hogyha beérünk a házba, Alice és Jasper ott lesznek,
hiszen ha engem nem is, Aiden szándékait már biztos meglátta, tehát előtte sem titok, hogy mivel kell ismét szembe néznünk. Amikor a fák közül végre kibukkant a fehér üvegpalota, az félelmem egy kicsit csillapodott. Lelassítottunk Jacobbal, és együtt léptünk a házba. De már anya és apa is ott voltak. Biztosan Kathy látta meg, hogy mi fog történni.Nagyon örültem neki, hogy őt nem hozták magukkal. Neki ebben igazán nem kell részt vennie. Ahogy körbe néztem, riadt, és aggódó tekintetek fogadtak. Egyik sem lepett meg. Bár Alice fogadtatására igazán nem számítottam. Mindenki akkor kezdett volna beszélni, mikor megérkeztünk, de Alice denevérszerű sivítása volt a leghangosabb mindközül. Egyszerre ijedtem meg tőle, és nevetnem is kellett, olyan fura volt így látni őt.
- Renesmee Cullen, te terhes vagy????- Jacobnak leesett az álla. Ügyeltem rá, hogy az Aiden által látottakból ez kimaradjon.
- Nyu,nyugalom.- próbáltam lehűteni vajmi kevés sikerrel.- Alice nem vagyok terhes!- Aliceben benne maradt a mondandója.- De hiszen láttam.
- Alice. Aiden csak azt látta, hogy hibridként lesznek gyerekeim Jacobtól, nem azt, hogy most
várom.- Alice csak nagyokat pislogott, majd piciny karjait lóbálva, elkezdett köröket róni a szobában.
- Magyarázza már el végre valaki, hogy mi van!- fakadt teljesen kétségbeesve anya. Amit különösnek
találtam, hiszen a férje hallja mások gondolatait és sógórnője, és a lakótársa is látja a jövőt. Így aztán úgy döntöttem, hogy én magyarázom meg neki, hogy mi történt.
- Anya. Jön a Volturi. Értem. Marcus egy picit bepöccent, mivel Cloe szólt nekik az esküvőről. Csak tudnám mi baja van mindenkinek velem.- fortyogtam,de aztán gyorsan visszatértem a lényegre, mert tudtam, hogy az időnk nem sok és egyre kevesebb.- Elárulta nekik, hogy esküvőre készülök egy vérfarkassal. Aroék ezért küldték ide Aident, hogy kikémlelje, hogy igazak-e a hírek, ugyanis volt már rá példa, hogy téves információk alapján akartak megölni.- fintorogtam.
- Cloe?- kérdezte apa és anya egyszerre. Csak bólintottam, de láttam, hogy nem hiszik el.
- Egészen biztos? – kérdezte Esme is. Tudtam, hogy szeret mindenkiről jót feltételezni, és azt is, hogy mennyire rosszul érinti, ha az ellenkezője bizonyosodik be. Pláne ha Tanyáék egyik rokonáról volt szó.
- Elhinnétek végre? Aiden mutatta meg és láttam az emlékeit. Most megmutassam mindenkinek?- csattantam fel idegesen. Már fogyott a türelmem. Mindenki csak a fejét ingatta, ezzel ezt a dolgot
lezártnak tekintettem.
- Mi van ezzel az Aidennel? – szólalt meg újra anya.
- Aidenről tudni kell, hogy ilyen vámpírral még nem találkoztam. Az emberek érzelmeit percek alatt felméri, mindenkinek látja a jövőjét, beleértve minket is.- mutattam magamra és Jakere.- És olyan pajzsal is rendelkezik, mint te anya. Tehát nem is csoda, hogy imádja a Volturi. Aiden felmérte már az első napokban, hogy valóban van vérfarkas vőlegényem, és tényleg szeretem. Hogy a látomása mikor volt nem tudom,de úgy néz ki, hogy hibrid nőknek lehet gyereke. És hmm, talán Aroék még megbocsájtották volna, ha egy halandótól lesznek, de hogy a Carlisle Cullen híres és különleges hibrid unokája egy farkassal keveredjen, az tűrhetetlen. Aiden leadta nekik a drótot, hogy minden igaz. Így benneteket nem akarnak bántani, csak ezt a vérkeveredést akarják a mi kiiktatásunkkal megakadályozni. Aiden persze azzal nem számolt, hogy idő közben megkedvel.- figyelmen kívül hagytam Jacob dühös mordulását, és folytattam a magyarázatot anyának.- Így most elmondta amit tud, és a Volturi elé indul, hogy megpróbálja őket valahogyan feltartóztatni. Ami persze teljesen esélytelen.- suttogtam a végén. Anya figyelmesen végig hallgatott, majd ő is csatlakozott Alicehez. Az embernek a szeme is belefájdult, ha nézni próbálta őket. Szinte tapintható volt a házban a feszültség.
- Mi lenne ha megint szembe szállnánk velük mint legutóbb?-vetette fel Rosalie. Jacob csak a fejét in-
gatta.
- Nem hiszem, hogy most menne. – szólt közbe Carlisle. – Ez most nem olyan ügy, mint a múltkor, amikor egy ártatlan gyermeket akartak megölni. Itt most felnőtt emberek döntéséről van szó. Jacob
és Nessie úgy döntöttek, hogy összeházasodnak. Ez az ő döntésük, ami nem egyezik a Volturi nézetével
amit részben meg is értek. Sosem volt rá precedens, hogy félvér keveredjen farkassal, nem lehet tud-
ni, hogy mi lenne belőle. De persze ez nem jelenti azt, hogy helyes amit tesznek.- folytatta elgondolkodva. – Körbenéztem a szobában és láttam, hogy mindenki ugyanúgy gondolkozik, mint mi. De egyszerűen nem lehetett egy jó megoldást találni. Szálljunk szembe a Volturival? Hiszen az teljes képtelenség. Vagy pedig meneküljünk, de akkor ki tudja meddig tartó és milyen áldozatokkal járó hajtóvadászat indulna utánunk. Az pedig teljes lehetetlenség, hogy bevárjuk őket, hiszen Jacobra és rám is ugyanaz a sors várna. Hiába volt mindig is a kedvenc drámám a Rómeó és Júlia, élőben sosem szerettem volna megtapasztalni.
- Carlisle, hogy állsz a vizsgálatokkal?- szaladt ki a számon hirtelen, mert ekkor mintha adódott volna egy utolsó reménysugár. De azon nyomban el is szállt minden, mert Carlisle szomorú arccal csóválta a fejét.
- Sajnálom Nessie. Tényleg már csak napok kérdése az egész, de még mire a Volturi jönne, addigra nem lennék kész.- lemondóan bólogattam. Persze, hiszen az orvostudomány nem olyan, hogy akkor áll készenlétben amikor csak akarjuk. Jacobhoz mentem, és megszorítottam a kezét. Ő pedig magához húzott. Láttam a gondolatait, ő is ugyanazokat a lehetőségeket pörgette végig az agyában amiket én. De mindvégig velem akart maradni. A nyomasztó csöndet végül apa törte meg.
- Kitalálunk valamit Nessie! Ígérem. De addig veled kell egyet értenem. Nem tudunk mit csinálni. El kell mennetek egy időre. Addig hátha Carlisle kész lesz minden vizsgálattal és rájön, hogy hogyan lehetne átváltoztatni emberré. Ez az egyetlen módja, hogy a Volturi megbékéljen. Addig sosem lesz nyugtuk amíg ti ketten együtt akartok maradni, és amíg te félig vámpír vagy.- mondta apa, közben végig minket nézett. Nagyon sajnáltam,mert láttam rajta, hogy majd felemészti a félelem, hogy elveszíthet. A többiek arcán is az aggodalom látszódott. Sajnáltam, hogy ennyi galibát okoztam neki a pusztalétezésemmel, és, hogy már megint életveszélynek teszem ki az egész családomat. Apa arca fájdalmasan megrándult, majd rámnézett. Tehát hallgatta a gondolataimat.
- Ne is gondolj ilyet Renesmee!Szeretünk, és azért védünk meg. Amúgy is! Ha ti már nem lesztek itt, nem látom okát, hogy bántson minket a Volturi. Aroék hiányolják Carlislet, és Bella pedig Janetől mindenkit meg tud védeni a pajzsával. Tehát minden rendben lesz.- hálás voltam neki, hogy meg akar nyugtatni, noha éreztem, hogy ő is és anya is mennyire ideges. Akkor döntöttünk, Jacobbal elmegyünk.Első gondolatomra megint apa reagált.
- Ne aggódj Charlie és Billy miatt! Mi majd tájékoztatjuk őket a dolgokról. Menjetek pakolni inkább. Félve Jacobra pillantottam, most valahogy még egy percre sem akaródzott tőle megválnom. De ő összehozott valami vigyor félét, és bátorítóan megsimította az arcomat.
- Nyugi Nessie! Se perc alatt itt leszek! Te csak menj, és te is pakolj össze. – azzal megcsókolt és már kint is volt az ajtón. Alice és anya vezettek fel a régi szobámba, mivel látták rajtam, hogy már teljesen leblokokkoltam. Most végre jól jött Alice nagyzási hóbortja, a gardrób tele volt ruhákkal, így most nekem nem kellett visszamennem Charliehoz. Jobbára anya pakolt, ami a keze ügyébe került, bedobta egy útitáskában, miközben Alicel beszéltek.
- Hová kéne menniük? – találgatta anya.
- Valahová északra?-jött a javaslat.
- Észak nem jó, ott könnyű szerrel kinyomozzák őket, sok arra a vámpír.- felelte apa, akit észre sem vettem, hogy ott van már a szobában.- Olyan hely kell ahol sokat süt a nap, így nehezebben lesznek megközelíthetőek. Esetleg Phoenix.- ez az ötlet most anyának nem tetszett.
- Nem jó. Nem gondolod Edward, hogy tisztában vannak vele, hogy a legifjabb Mrs.Cullen ott élt?
Az lenne szerintem az első ötletük. Menjenek valami ismeretlen helyre, ahol meleg idő van és állandó napsütés. Szerintem nem kockáztatják meg a lebukást. – magyarázta, majd pakolt tovább, míg én még mindig egy transzba esettként ücsörögtem az ágyon.
- Los Angeles? Vagy San Fransisco?A nyugati parton van, könnyű benne elvegyülni, és mégsem Mexikó- szólaltam meg végre. Alice, anya és apa is rámnéztek, majd rábólintottak a javaslatomra. Jó ötletnek tűnt. És legalább a tudat meg volt, hogy nem kellett azért egész Amerikát átszelnünk. Ha pedig már a veszély elmúlt, vagyis csökkent, akkor visszatérhetünk. Lassan kész lettünk mindennel. Mire Jacob is visszaért, már kezdett hajnalodni.
- Alice, meg tudod mondani mikorra várhatóa a Volturi?- fordult hozzá apa. Alice bólintott, behunyta a szemét és koncentrált. Nem lehetett valami kellemes amit látott, mert pici homlokán rengeteg ránc jelent meg és gondterhelt arckifejezést öltött.
- Nem tudom mi lehet, de most valahogy olyan zavarosan látok mindent. Kusza minden. Olyan mintha egy tv-ben egyszer lenne adás, aztán pedig nem. De estére itt lesznek, ez egészen biztos. Csak azt nem tudom, hogy hányan jönnek és kik. Azt kivettem a látomásomból, hogy Jane egészen biztosan itt lesz, Alec és Heidi is. – a fent említett nevek hallatán apa arca eltorzult és anya összerándult. Pontosan tudtam is,hogy miért. De nem várakozhattunk tovább, minél előbb a napfényes Kaliforniába kellett érnünk,hogy egy időre feltartóztassuk a Volturit, amíg Carlisle kész nem lesz. Bár eszembe jutott az a teljesen képtelen ötlet is, hogy talán ha Aroval beszélnék megértené, hogy semmi borzalmas vagy veszélyes nem jönne létre abból ha én Jacobhoz mennék. Egy részem viszont el is utasította ezt rögtön, mivel tudtam,hogy itt nagyban szerepet játszik a Volturik sznobizmusa is. Hogy egy magamfajta leereszkedik egy közönséges kutyához, ahogy a vámpírok nevezik őket. De talán. Aro mindig jóval normálisabb volt,mint
például Marcus vagy Caius. Persze Carlisle szerint. Most következett a gyors búcsú. Szüleimet hagytam utoljára.
- Vigyázz magadra!- suttogta anya a fülembe reszkető hangon.Apa csak jó erősen megölelt, megpuszilt, de a szavait Jacobhoz intézte.
- Egyben akarom látni a lányomat!Világos Jacob?- Jake csak elvigyorodott és hátbaveregette apát. Mint már annyiszor, szokott optimizmusa most sem hagyta cserben. Az optimista és a született pesszimista szép pár, gondoltam magamban.
- Ugyan Edward! Már egyszer simán legyőztük ezeket a vér..bocsánat..szóval minden rendben lesz. Ígérem.- azzal anyát is megölelte és kimentünk a kocsihoz. Noha Jacob először a Lamborginivel akart menni, sikerült meggyőznöm, hogy nem célszerű választás, mivel könnyen ki lehet szúrni. Így a ház előtt Emmett terepjáró parkolt, megpakolva a csomagjainkkal. Még vetettem egy utolsó pillantást a családomra, majd Jacob a gázba taposott és hirtelen mindenki eltűnt a szemem elől. Több órányi út állt előttünk, de Jacob sehol nem akart megállni. Minél előbb biztonságban akart tudni, noha én kételkedtem benne, hogy a Volturi ne tudna minket utolérni,ha akarna, Los Angelesben. Úgy gondoltam, hogy valami módot biztosan találnak rá, hogy utolérjenek bennünket, akár halandók, akár valamilyen trükkös vámpírok útján. De nem akartam a rémképeimmel fárasztani Jacobot. Az út felét tehettük meg mikor elnyomott az álom a kocsiban. Nem tudtam mennyit alhattam, de arra ébredtem, hogy rettentően tűz a nap. Hunyorogva kinyitottam a szemem, és láttam, hogy a jobb oldalunkon már ott kéklik teljes hosszában a tenger. Jacob pedig még mindig, fáradhatatlanul vezetett.
- Jó reggelt Csipkerózsika!
- Aha, nekeedd iiiis.- válaszoltam egy hatalmas ásítás közepette.- Mennyit aludtam?
- Hmm, úgy 10, 12 órát.- elkerekedett a szemem. Képes voltam átaludni egy fél napot?
- Amúgy hová megyünk? – ugyanis a városban megállapodtunk, de arról még egy szó sem esett, hogy amíg megérkezik a Volturi és apáék tárgyalnak, addig mi hol fogunk tartózkodni. Kérdésemre Jacob gúnyosan elmosolyodott.
- Mi az?- nyögtem fel fájdalmasan. Volt egy olyan érzésem, hogy Alicet a luxusmánia még veszélyhelyzetben sem hagyja soha cserben.
- Alice intézkedett. Riasztotta az éjszaka közepén Jasper néhány ügyfelét, és úgy néz ki jelenleg, hogy luxuslakónegyedbe fogunk költözni.- felelt fanyarul. Megértettem. Általában, ha valaki rejtőzködik valahol, akkor nem a környék gazdagnegyedébe megy el lakni. Teljesen mindegy volt már ezen rágódni, legalább annak örültem, hogy lesz fedél a fejünk felett. A megadott címen tényleg egy több emeletes csillogó lakóház állt. De kivételesen kellemesen csalódtam. Egy pici, kényelmesen bebútorozott lakás lett a miénk. Amiben minden alapvető dolog megvolt amire szükségünk volt, és nem volt tényleg semmi luxus. Mintha kiszámították volna. Ahogy készen voltunk a kipakolással már csörgött is a telefonom. Úgy vetettem rá magam, mintha az életem múlna a híváson.
- Igen?
- Nessie, minden rendben?- Esme volt az.
- Igen, megérkeztünk, itt minden rendben, de mi van Forksban?- nem értettem, hogy tud egyáltalán telefonálni, ha megérkezett a Volturi.
- Megérkeztek.- már lejjebb vette a hangerejét.
- Mindenki?- én is suttogni kezdtem ijedtemben. Vajon mi lehet Aidennel? Ez volt az első gondolatom.
- Jane és Heidi nincsenek itt, Aroék nem mondták meg, hogy miért. De a többiek igen, itt vannak.- suttogta Esme, de kihallottam a hangjából a megkönnyebülést. Őszintén a két legszadistább és kegyetlenebb vámpírnőt és sem kívánnám látogatónak a házamba még vámpír létemre sem.
- Na és mi a helyzet? Dühösek?
- Igen, először Marcus nagyon az volt. De Aro lenyugtatta. Jelenleg lent vannak Carlisleal és Belláékkal a nappaliban, és megpróbálnak dűlőre jutni. Azért tudtam telefonálni is, mivel édesanyád véd minket a pajzsával, így nem tudják meg, hogy szóltunk.- egy hatalmas sóhaj tört ki belőlem. Mindig is tisztában vele, hogy milyen képessége van anyának, de nagyon jó volt hallani, hogy sikerült most is alkalmaznia. Legalább mentálisan biztonságban vannak. Meg akartam kérdezni, hogy mondtak-e valamit Aidenről, de nem bírtam kinyögni, mert ha az történt amit ő látott előre és amitől én is tartottam, akkor nem akartam tudni a dologról.
- Köszönöm Esme, hogy szóltál! Ha majd történik valami, vagy, nem is…de valamikor adjatok jelet, hogy mindenki jól van. Oké?- kértem Esmét már már sírós hangomon.
- Persze drágám, amint tudunk szólunk, vigyázatok magatokra.- azzal a beszélgetésnek vége lett. Felálltam és kitöröltem a könnyeket a szememből, most kivételesen a megkönnyebülés miatt kezdtem itatni az egereket, örültem neki, hogy mindenki egyben van. Jacob tovább tett vett csendben, látta, hogy most egy kicsit egyedül akarok maradni. Azon töprengtem, hogy vajon mi lehet az oka, hogy a két bestia nem jött el, pedig ha alkalmuk van a gyilkolásra és kínzásra, ők ott vannak. És érdekelt, hogy vajon apa és Carlisle tudnak-e újat mondani Aroéknak, vagy sikerül egyáltalán hatni-e az eszükre, hogy fölöslegesen idegeskednek, hiszen egyikünk sem veszélyezteti a titkot, és a mi esetünkben két faj lebukásáról szó sincs. Tehát nem értettem egyszerűen, hogy miért nem tetszik nekik, hogy mi együtt vagyunk. Akárhány gondolatmenetet, teóriát futattam végig a fejemben, mindegyikben csakis oda lyukadtam, ki, hogy az ismeretlentől való félelem, és a sznobizmus ami munkál bennük, hiszen ezt leszámítva semmi okuk nincs rá, hogy végezzenek velünk. A merengésemből az térített magához, hogyJacob óvatosan a vállamra rakta a kezét. Láttam, hogy ő is aggódik, mi lehet otthon, és legfőképp, hogy mi lesz velem.
- Minden rendben lesz ugye?- kérdeztem reszketeg hangon.
- Persze, hogy rendben lesz. Voltunk már ennél rosszabb helyzetben is.Nem emlékszel?
- Igen. Tudom,de ez most más..- látta rajtam, hogy mennyire nyomaszt ez az egész. Magához ölelt és így ácsorogtunk csendben, közben hallottam mit gondol, még így is próbált lenyugtatni. Ő tényleg bízott benne, hogy nem fog történni semmi baj. És ha végre vége ennek is, akkor már összeházasodhatunk. Amire az események forgatagában még a szigorú elveket valló apám is rábólintott. Este, miközben Jacob kezét szorongattam olyan erővel, hogy már szólnia kellett, hogy ne törjem el, akkor is ezzel próbáltam vigasztalni magam, és terelni a gondolataimat. Végül is, mi már az a néhány ezer éves vámpír? Meg se fog kottyani nekünk. Minden úgy fog menni mint a karikacsapás. Azt hiszem. A hetek olyan gyorsan teltek Los Angelesben, fel sem tűnt, hogy már benne járunk a júniusban. Főleg mind a ketten a lakásban kuksoltunk, de persze azért voltunk néha sétálni, hogy megmozgassuk magunkat, és néhány alkalommal, és persze nagyon körültekintően elmentünk vadászni is, hogy nehogy megint a rosszabbik felem uralkodjon el rajtam.A híreket persze folyamatosan kaptuk. Hol Esme, hol pedig Alice hívtak fel minket, anya,apa és Carlisle sosem, ők még mindig a vendégeket ’’szórakoztatták’’, illetve próbáltak velük tárgyalni, miközben Carlisle igyekezett a legjobb megoldás kivitelezésén dolgozni. Rá szoktam arra is, hogy Jacob gondolataiba nézzek, ugyanis lett egy olyan újabb paranoid gondolatom, hogy nem mond el nekem mindent amit gondol.Igazam is volt. Néha nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, vagy nevessek azon amit látok. Legtöbbször azok az alternatívák jártak a fejében, hogy mi lesz ha valamelyikünk meghal. Tehát ő sem volt teljesen optimista, mint ahogy mutatta. Ez valamiért vígasztaló volt. A másik, ami foglalkoztatta, az derűlátó pillanataiban jött elő. Mióta a házban elszóltam magam a többiek előtt Carlisleal és neki is megmutattam végre, hogy miről van szó, elkezdett reménykedni, hogy esetleg én is lehetnék majd ember. Ettől tartottam. Mert Carlisle sosem ígért biztos sikert, csak próba lesz az is, ha elkészül
vele, és rájön, hogy mit kell csinálni, és semmi garancia nincs rá, hogy be is fog válni.
Ami a hírcserét illeti, mi is beszámoltunk róla, hogy itt minden a legnagyobb rendben van. Semmi gyanúsat nem vettünk észre. De hogy is vehetnénk? A Volturi egyik tagja sem teheti be a lábát Los Angelesbe.Legalábbis nappal. Azzal kockáztatnának egy esetleges lebukást. Jacob nem telefonált haza, ő a Culleneken keresztül üzent Billynek és a fiúknak, és ők is a családomon keresztül. Eddig minden a legnagyobb rendben volt. Legutóbbi beszélgetéskor arról számolt be Esme, hogy Aroék távozni fognak Forksból, mivelhogy nem találtak ott minket, de Aro nem tett le róla, hogy megpróbáljon lebeszélni erről a házasságról, ’’esztelen kapcsolatról’’ ahogy Esme idézte. De hallottam az ő és Alice hangján is, hogy mindenki megkönnyebbül a távozásuktól, noha őket sosem akarták bántani, és ahogy Esme mondta. Aro szerint valami félreértés lehetett, hiszen ők sosem akartak engem bántani, csak szerettek volna meggyőzni róla, hogy jobbat is találhatok, mint egy vérfarkas. Már megint ezek a hülye érvek. Úgy mordultam fel ezek hallattán, mintha én is vérbeli farkas lennék. De az volt a lényeg, hogy feladták,
elkezdték hiányolni szeretett városukat is, hiszen majdnem egy hónapig voltak távol. Így visszautaznak. Rettentően örültem, már mentem is volna vissza Forksba, de a családom szerint és legnagyobb bosszúságomra Jacob szerint is, nem tanácsos azonnal visszarohanni, jobb ha még várunk néhány napot. Kelletlenül, bár de beletörődtem, hogy akkor még maradunk. Bár el kellett ismernem, annyira nem volt szörnyű hely az angyalok városa, végre úsztam tengerben, és kiélveztem az állandó napsütést, habár a helyiek közül igen csak kilógtam a falfehér bőrömmel. Úgy voltam vele, hogy legalább akkor élvezetemet lelem valamiben amíg még itt kell dekkolnunk. Egyik délután már kezdett elegem lenni a folyamatos szobában ücsörgésből, sétálni akartam. Mivel nemrég ettünk, és Jacob annyit elpusztított amennyi még talán hét embernek is sok lett volna, így ő hallani sem akart róla, de én mindenképp el akartam menni. Így aztán addig nyávogtam neki, ameddig ki nem bökte, hogy nem kell mellém testőr, menjek nyugodtan, de nemsokára esteledik, tehát naplemente ideje alatt még legyek szíves visszajönni, ha nem akarom, hogy Los Angelest egy farkas kutassa át utánnam. Mindent megígértem a kedvenc börtönőrömnek, és megfogadtam, hogy jó kislány leszek, nemsokára viszont fog látni. Ahogy kiszabadultam az utcára egyből belevetettem magam a tömegbe. Csak ődöngtem, nézegettem a boltok kirakatait, és közben azon mosolyogtam, hogy mennyire nem venném én hasznát Forksban egy bikinek. Majd gondoltam egyet és a tengerpart felé vettem az irányt. Annyira más volt mint La Pushban. Persze azt is gyönyörűnek találtam, de ez más volt. Valami elbűvölő. Imádtam, hogy mezítláb sétálhatok a homokban, a zsúfolt strandokon rohangáló embereket, na és persze a tengerben való úszást. Otthon nyáron is csak nagyon ritkán lehetett benne úszni, és akkor is hideg volt. De ez langyos volt és türkizkék. Míg az otthoni sötét és állandó morajlása miatt valahogy ijesztő is. A tájat néztem és igyekeztem minden egyes kis részletét elraktározni a fejemben. Szépen lassan kezdett alkonyodni, a nap már közelített a tengerhez. Az emberek is kezdtek haza szállingózni, de nekem még mindig nem akaródzott indulni. Észre sem vettem, hogy egyáltalán valaki követ, csak akkor fogtam fel, hogy mekkora bajban is vagyok, mikor
egy hideg és erős kéz hirtelen megragadta a karomat.