Északi fény-21. fejezet Vetélytársak?

Arra ébredtem fel, hogy velőtrázóan sikoltozom. Nem tudtam kiverni az álom képét a fejemből. Hosszú
percek kellettek, míg megnyugtattam magam, hogy nem történt meg amit láttam, hiszen Aiden a mai nap
ígérte meg nekem, hogy nem fog bántani senkit. És Jacob is egészen biztosan jól van. Azzal a gondolattal
sikerült megnyugtatni és álombaringatni magam, hogy egész hétvégén Jacobbal leszek és még véletlenül
sem hagyom találkozzanak Aidennel, mindegy milyen formában.
Persze az is örök igazság, hogy ember tervez, Isten végez. De ne rohanjunk annyira előre.
Reggel már vártam, hogy ott álljon Alice sárga porschéja a parkolóban, és megörültem,
mikor megláttam, hogy ő teli szájjal mosolyog, mikor bedöcögtem a kocsival mellé.
- Jó hogy újra látlak!- majd szokásához híven, ismételten a karját nyújtotta nekem, amit megintcsak
elfogadtam. Éreztem, hogy engem néz, az én szívem viszont a torkomban dobott, tudtam, hogy
elő kell vele huzakodnom, hogy mit akarok hétvégén, vagyis hogy őt nem fogom látni.
- Mi aggaszt Nessie?- nyilván egyből megérezte, hogy milyen érzelmek kavarognak bennem.
- Nézd Aiden. Nagyon jól éreztem magam veled, de az a helyzet, hogy szerintem, szóval, tehát
most hétvégén nélkülöznöd kell.Sőt úgy általában nélkülöznöd kell.Majd hétfőn találkozunk.- nyögtem ki végül. Kicsit szíven ütött az a csalódottság ami az arcán tükröződött, de emlékeztettem magam, hogy mit ígértem Jacobnak, és ahhoz akartam tartani magam. Aiden arcán a csalódottság egyszercsak átváltozott kíváncsisággá.
- Ki az illető?- meglepett,hogy így nekem szegezte a kérdést, de nyilvánvaló volt, hogy most a Jacob
iránt érzett szerelem árulta el neki, hogy miért hárítom el egy esetleges hétvégi találkozás esélyét is.
- Öhmm, ő a vőlegényem. Ha nem tűnt volna még fel.- azzal felemeltem a jobb kezem és megmutattam
rajta a gyűrűt.
- Feltűnt, csak reméltem, hogy merő véletlen, hogy pont azon az ujjadon….Na mindegy. Mióta tart a dolog?- folytatta a bosszantó lezser modorában.
- Lassan 18 éve. Ha tudni akarod quileut fiú.És mostanában nem voltam vele annyit amennyit kellett volna. Mivel neked segítettem,de szerintem már boldogulsz te egyedül is.- hadartam rettentő gyorsan, de amint megláttam Aiden arcát egyből rájöttem, hogy nem kellett volna ennyi mindent kifecsegnem.
- Vagy úgy. Egy indián a srác. Csak nem falka tag?-tudakolta hűvösen. Addigra már a kezemet is elengedte.
- De igen. Mert?- kezdett idegesíteni a stílusa.
- Nem gondolod, hogy fura választás egy Cullentől, egy vérfarkas?- kérdezte gúnyosan. Hallottam a hangjából és rajta is láttam, hogy most híján van minden tapintatnak.
- Ha tudni akarod, nem én választottam. Csak úgy történt. Miért, ki illenne jobban hozzám? Talán egy vámpír? – Aiden csak gunyorosan elmosolyodott.- De amúgy is, nem tudom, hogy minek magya-
rázkodom neked, mikor téged alig három napja ismerlek, őt pedig amióta élek.- körülöttünk mindenki
minket figyelt, ebből jöttem rá, hogy már megint kiabálok. Az indulataim megint elszabadultak, mint
annyiszor ha Aiden a közelemben volt. Ő pedig csak állt velem szemben, megfejthetetlen arckifejezéssel
nézett, majd pedig ismét csak megrántotta a vállát, és megint felém nyújtotta a kezét. Én csak álltam
vele szemben, és bámultam rá úgy mintha most látnám először. Megint nem tudtam, hogy mihez kezd-
jek vele. Az előbb még flegma volt, dühös, és kioktatott, hogy kivel kéne járnom, most meg itt áll engem
néz és azt akarja, hogy fogjam meg a kezét. Egészen biztos, hogy nem normális.Majd még mindig a
meglepetéstől tátott szájjal megfogtam hűvös kezét, és hallottam ahogy kuncogva baktat mellettem.
De a reggeli kis szóváltás rá nyomta a hangulatát az egész napunkra. Fura módon, most sem szakadtunk
el egymás mellől, de mind a kettőnk esze teljesen máshol járt. Az enyém Jacobnál, az övé..? Ki tudhat-
ja? Csak mire vége lett a tanításnak, akkor törte meg végül ő a csendet.
- Gondolom akkor viszlát hétfőn.Jó szórakozást.- szólt minden lelkesedés nélkül.
- Hogyne. Oké.- nem akartam látni, hogy milyen arckifejezése lehet, a nélkül is tudtam.
- De akkor eljössz velem jövőhéten vadászni? Ugye? A lelkiismeretem nem hagyhat cserben.- folytatta
már incselkedő hangnemben. Nem állhatam meg, hogy ne mosolyogjak. Hátra fordultam, és ő közelebb
volt hozzám mint gondoltam. Kicsit megzavarodtam ettől, még sosem csinált Aiden ilyet. És én sosem
voltam ennyire ideges.
- Megigéred?- suttogta. Az ő lehelete is kellemesen édeskés volt. Mint általában a vámpíroké. Talán azért
hatott rám ilyen erővel, mert teljesen meg voltam lepve. Én még mindig a karamell színű szemeit néztem,
mire rájöttem, hogy választ vár.
- Persze. Elmegyünk vadászni. Amikor gondolod.- hebegtem, majd kinyitottam a kocsim ajtaját, de hallottam a halk nevetését ahogy figyelt engem. Hálát adtam az égnek, hogy legalább két nap erejéig
kikerülök a hatása alól. A családom nyolc vámpírból állt, de időnkét mindig találkoztam másokkal,
Zafrinával, Tanyáéknál is voltam egyszer Denaliban. Így azt hittem, hogy megszoktam a közelségü-
ket. De Aiden más volt. Valahogy vonzott benne az, hogy az egész megjelenése veszélyt sugárzott,
és, hogy soha nem tudhattam, hogy teljesen normális dolgokra milyen meglepő módon tud reagálni. Teljesen kiszámíthatatlan volt. Majd immár tudatosan igyekeztem a gondolataimat Jacob felé kor-
mányozni. El kezdtem tervezgetni a hétvégét, hogy mivel üssük agyon az időt. Voltak közte olyan
tervek is, amiről Charlie és apa nem szívesen értesült volna. De boldogított a tudat, hogy most majd
ezzel a két nappal igyekezhetek jóvá tenni az eddigi viselkedésemet. Hogy aztán mi lesz Aidennel?
Majd meglátjuk, nem akartam vele kapcsolatban találgatásokba bocsájtkozni és jelenleg rá gondolni
sem. Otthon összeszedtem néhány holmimat, és megbeszéltem nagyapával, hogy egész hétvégén La
Pushban leszek. Azzal útnak indultam. Jacob már kint várt az udvaron, éppen az autóját bütykölte.
Kihasználta azt a szokatlan meleg időt ami mostanában volt, természetesen napsütés nélkül. Amint
kiszálltam a kocsiból és ő elém sietett, fogalmam sem volt róla, hogy hogy voltam képes erről az em-
berről így megfeledkezni. Hiszen amint meglátom, minden eltűnik a fejemből, és csak vele van tele.
- Végre megérkezett a kisasszony! Már mióta vártalak- mondta, aztán erős karjaiba zárt. Szerettem
hozzá bújni, hiába voltunk mind a ketten az átlagnál melegebbek, akkor is jó érzés volt. Nem enge-
dett el teljesen, egyik kezével továbbra is a derekamat fogta, így indultunk be a házba.
- Szóval sikerült lerázni a vérszívót?- tudakolta egykedvűen.
- Aidennek hívják, és tudod, hogy utálom ezt a kifejezést.- vágtam vissza. Annyira utáltam amikor ilyen
ellenséges volt.
- Hmm, hogyne. Elnézést.- morgott egy hatalmasat.
- Jacob!- magam elé fordítottam, hogy lássam az arcát.- Itt vagyok, mert megigértem. Nyugodj meg
kérlek,és ne pattogj fölöslegesen.Rendben?- fekete szemein keresztül is sütött a düh, de sikerült meg-
nyugtatnom. Megadóan bólintott.
- Oké. Csak hagyjuk ezt a témát a hétvégére. Rendben?
- Hogyne. Tudod Jake, én a tiéd vagyok.- majd pipiskednem kellett, hogy meg tudjam csókolni.
A hétvégénk pedig majdnem olyan lett, amilyennek elképzeltem. Teljesen zavartalan és boldog. Leszámítva, hogy néha erőt vett rajtam a bűntudat, hogy mégis, hogy voltam képes ezt művelni Jacobbal? Hogy lehettem ennyire könnyelmű, hogy hagytam magam egy teljesen idegen vámpír által ennyire befolyásolni. Tudtam, hogy Carlisle vendége, és hogy a nyár végén vissza fog térni Volterrába, de akkor is volt Aidenben valami ami zavart. Csak azt nem tudtam, hogy mi. A gyanúmat azzal sikerült el hallgattatnom, hogy nyilván megint a paranoid agyam tehet erről. Ha nincs semmilyen gondom, akkor megoldom, hogy legyen min agyalnom. De ezt az aprócska gondot is leküzdöttem, hiszen végre sikerült annyi időt együtt töltenünk, amennyit akartam. És vasárnap este meg is fogadtam, hogy csináljon Aiden bármit, de Jacobról akkor sem fogok megfeledkezni. Nem hagyom, hogy Aiden megint annyira elcsavarja
a fejemet. Viszont a hétvége nem volt annyira boldog mint gondoltam. Egy egészen aprócska gond
beárnyékolta. Mind a két éjszaka Jacob keltett fel, hogy sikoltozom. És én meg Jacobot keltettem fel
ezek szerint. A kérdéseit, hogy mi bajom van, mit álmodtam, nem válaszoltam meg teljesen őszintén.
Tisztára idióta meséket adtam be neki arról, hogy miért sikoltoztam alvás közben. De közben alig
tudtam abbahagyni a remegést. Éjszaka visszatértek a rémálmaim, amiben Aiden a farkas Jacobnak a
vérét veszi. De ezek az álmok mostmár kibővültek azzal is, hogy Jacob után engem akar megtámadni.
Tisztában voltam vele, hogy Jacob és Aiden sohasem találkoztak, és Jacob ott feküdt mellettem telje-
sen épen és egészségesen. De a halott farkas azokkal az ijedt szemekkel, sehogyan sem akart kimenni
a fejemből. Azt is tudtam, hogy most itt puszta rémálomról van szó. De akkor miért féltem annyira?
Elképesztően valósághű volt az egész, és rettegtem a gondolatától is, hogy bármi bántsa Jacobot.
Persze hétfő reggel a Aiden sugárzó mosolya láttán nekem is vigyorognom kellett. Ahogy itt láttam,
lezseren, és vidáman fel sem merült bennem, hogy képes lenne ártani Jacobnak, vagy bármilyen más
emberi, vagyis majdnem emberi élőlénynek. Ahogy elindultam felé, úgy éreztem, hogy szinte lebegek.
Fura, de kellemes érzés volt. A már megszokott módon ismét a karját nyújtotta és én belekaroltam
- Milyen volt a hétvégéd?- érdeklődött teljesen vidáman, mintha még múlt héten nem ezen kaptunk
volna össze.Na de ki érti a férfiakat? Főleg a vámpírokat.
- Jó volt nagyon. Istenien éreztem magam.- eszembe is jutott, ha tudnék, most a fülemig vörös lennék.
De nem kellett arcszín sem, hogy felmérje Aiden mi a helyzet. El is komorodott tőle az arca,majd mint
ahogy a nap elől elfújja a szél a felhőt, egyből vidám arckifejezést öltött.
- Ejnye.Úgy látom itt tényleg nagy a szerelem. Egyszer tényleg szeretném már megismerni ezt a
rejtélyes idegent.- kiment a vér a testemből. Legalábbis így éreztem magam. Aiden kezébe is erősebben
bele kellett kapaszkodnom.
- Héé Nessie!Minden rendben?Valami rosszat mondtam?- kapott utánam, hogy össze ne essek. Én csak
némán ráztam a fejem. Majd jó kedvet színlelve feleltem Aidennek.
- Ugyan mi rosszat mondtál volna?
- Nálad aztán sosem tudhatja az ember. – mondta nagy vidáman.Majd bementünk a terembe.
Örültem neki, hogy nem hozza fel többet ezt a témát. Még mindig el akartam kerülni, hogy
lássa Jacobot. Nagyon tartottam tőle, hogy az álmom a végén beteljesül. Szünetben sem jött elő szeren-
csére ez a téma, viszont jött más, amiről teljesen el is felejtkeztem.
- Akkor, mikor megyünk vadászni? – nézett rám kérdőn. Láttam is rajta, hogy lassan megint itt az ideje,
mivel a szeme már sötét barna volt, és kezdtek bőrén a lilás karikák kirajzolódni. Biztos a hétvége tehe-
tett róla, de megfelejtkeztem az Aidennek tett ígéretemről, és megint megtalált miatta a lelkiismeretfur-
dalás.
- Hmm.Jó kérdés. Nem tudom. De vadászat ügyben bármikor a rendelkezésedre állok, ha nem kiváncsiskodsz többet a barátomról. Megegyeztünk?- hülye ötlet volt, de ez tűnt a legkézenfekvőbbnek,
hogy ne lássák meg egymást. Így Aiden is eleget lehet velem, és Jacob sem lesz féltékeny ha csak
vadászni megyek vele. A kecskének és a káposztának sem lesz semmi baja. Komoly tekintettel vizsgál-
ta az arcomat, majd beleegyezését jelezve csak megrántotta a válát.
- Ahogy akarod Nessie. Bár nem tudom miért aggódsz. Félsz hogy megeszem?- nevetett fel hirtelen.
De a nevetés az arcára fagyott, mikor akaratom ellenére elárultam magam az arckifejezésemmel.
- Renesmee! Megigértem neked, hogy soha egy újjal sem fogok bántani senkit. Ha velem vagy persze
az még nagyobb segítség ebben,de uralkodok magamon.- csalódottságot hallottam ki a hangjából.Már
megbántam, hogy szóbahoztam ezt az egészet.
- Igen tudom. Amúgy az meg érzelmi zsarolás, hogy csak akkor leszel jó ha veled vagyok! Ugye tudod?- próbáltam tréfálkozva elütni a dolgot. És szerencsére vette is a lapot. Rámmosolygott és ingatta a fejét.
- Nem ezt mondtam. Csak azt, hogy könnyebb úgy jónak lennem, ha mellettem vagy. Persze, ha úgy
értetted, hogy mindig mellettem kell lenned, az ellen sem tiltakoznék…- majd rám pislogott sűrű fekete
szempillái alól, és úgy éreztem, hogy mentem elolvadok. De azért még kitelt tőlem egy erőteljes hátba
vágás az előbbi megjegyzéséért.
- Sssz..auu-kapott meglepetten a karjához. Nem tudta mire vélni a hirtelen agressziómat.
- Na.Tudod, hogy nem úgy és azért mondtam. Amúgy is Jacob már így is épp elég féltékeny. Nem
tölthetek veled még több időt. Még a végén azt hiszi, hogy van köztünk valami. De mivelhogy szó
sincs ilyenről….- azzal felpattantam az asztaltól és ránevettem. Ő kissé savanyúan de viszonozta a
mosolyomat, majd követett be az épületbe. De ahogy mostanában, már annyiszor, megint a tanítás
vége hozott meglepetést. Őszintén szólva már nagyon untam, hogy szinte mindig történt valami. Bármit
megadtam volna egy nyugalmas hónapért. Ahogy végeztünk, egyből a parkolóba indultunk Aidennel.
Nagy beszélgetés és nevetés közben fel sem tűnt, hogy valaki már vár a kocsimnál. Legnagyobb rémü-
letemre Jacob volt. És mikor meglátta, hogy kivel vagyok a teste vadul remegni kezdett. Tudtam, hogy
ez mit jelent, így Aident hátrahagyva rohantam hozzá, hogy még időben lenyugtassam mielőtt baj lesz.
- Jacob nyugi!Nagy levegő. Nem lehetsz ennyire ideges.- majd a kezemet óvatosan a karjára tettem. Rám
nézett még mindig szúrós szemével,de szép lassan csillapult a reszketése.
- Nem gondoltam, hogy bármit is megzavarok.- jegyezte meg csípősen, közben pedig még mindig a
közeledő Aident figyelte. Feszengve toporogtam előtte, fogalmam nem volt, hogy mit mondjak neki,
hiszen én is tudtam, hogy az iskolában Aidennel mindig nagyon félreérthetően viselkedtünk.
- Nézd Jacob! Tudod, hogy mi csak barátunk vagyunk és segítek neki a ….
- Beilleszkedésben. Igen tudom, mondtad már egy párszor. – vágott vissza ingerülten. Megrémültem a
hangjától, velem sose beszélt még így. De most éreztem, hogy teljes mértékben megérdemlem. Leszeg-
tem a fejem és vártam a folytatást. De elmaradt, ugyanis akkor ért oda Aiden. Jacob úgy ment el mellettem mintha ott se lennék, és egyenesen Aiden felé tartott. Rosszabbra számítottam, mivel csak
bemutatkozott neki.
- Szóval te vagy Carlislék vendége.- Aiden bólintott. Közben Jacob arcát fürkészte és megpróbálta felmérni, hogy mi történhetett, mielőtt odaért.
- Én Jacob Black vagyok. Renesmee vőlegénye, ha nem mondta volna.- az utolsó szavait nagyon megnyomta.
- De igen. Mondta. Tehát te vagy a híres Jacob Black. Már szerettem volna találkozni veled.- Jacob
meg volt hökkenve Aiden szavain. Valószínűleg mindenre számított csak arra nem, hogy Aiden híres-
nek nevezze, és hogy kíváncsi volt rá.
- De nem kell aggódnod, nem fogom lefoglalni Nessiet. Ő csak és kizárólag beléd szerelmes.- folytatta
Aiden szenvtelenül. Jacobnak arcába szökött a vér. Nekem pedig akkor jutott eszembe, hogy nem beszél-
tem neki Aiden képességéről. De mostmár késő volt.
- Micsoda? Honnan veszed, hogy én…? Áá persze. Egy újabb trükkös vérszívó.- most Aidenen volt a
sor, hogy dühbe guruljon.
- Már megbocsáss, de nem igazán szeretem ezt a kifejezést, főleg nem egy magadfajtától.- jobbnak láttam, ha közbe avatkozom,mert a végén még a fiúk egymásnak mentek volna. Így is az egyre hango-
sabb beszélgetésük, ami már inkább szóváltás volt, kezdte oda vonzani a diákokat. Óvatosan megkö-
szörültem a torkomat, de hasztalan volt. Úgy álltak ott egymással szemben, lángoló tekintettel, mintha
éppen egymás torkát akarnák átharapni. Bevillant, hogy Aiden lassan kezd szomjas lenni, és Jacob sem
látott már a féltékenységtől, így már tényleg nem tehettem mást.
- Fiúk!Elég legyen.- sziszegtem mérgesen, miközben megragadtam Jacob karját, és a kocsim felé tusz-
koltam. Még mind a ketten dühösen meredtek egymásra. Amikor Aiden felmordult, már komolyan meg-
ijedtem.Csak nem csinál hülyeséget a tömött iskolaudvaron?
- Aiden!Megigérted!- szóltam rá erélyesen, mire megrázta magát.
- Persze Nessie. Ne haragudj csak..mindegy.- sikerült Jacobot beültetni a kocsiba, majd mikor megkerül-
tem az autót, hogy beszálljak a vezetőülésre, meglepődtem, hogy Aiden áll a kocsi mellett. Odalépett
hozzám, éreztem az édes lehelettét a nyakamon ahogy a fülembe suttogta.
- Holnap este menjünk vadászni. A tisztáson várlak.- majd végigsimította a hajamat, és mire magamhoz tértem, a sárga porschénak már nyoma sem volt a parkolóban. Ellenben a kocsiban Jacob még mindig füstölgött.
- Megértem, hogy levett a lábadról, hiszen olyan mint az összes többi mocskos vérszívó, behízelgő
és undorító.Végül is vele talán még jobban is járnál mint velem. Kár, hogy nem hónapokkal ezelőtt
jött.- rettentően fájtak Jacob szavai. Csendben vezettem mellette és hagytam, hogy a könnyeim némán
lefollyanak az arcomon. Nem akartam tiltakozni, mert az már számomra is nyilvánvalóvá vált ennyi
idő után, hogy valami volt Aidenben ami úgy vonzott mint a mágnes, de szerelemről persze szó sem
volt. Vagyis reméltem.De, hogy Jacobot elhagyni érte? Az soha egy percre sem merült fel bennem.
- Jacob!Megértem, hogy dühös vagy. Mostanában tényleg túl sokat voltam vele, de …- elcsuklott a
hangom, kerestem a megfelelő szavakat, hogy el tudjam neki magyarázni.- De, én téged szeretlek.
Aiden is megmondta. Tudod ő az emberek minden érzelmével és kapcsolatával tisztában van. Tudja
, hogy szeretlek és sosem,senkiért nem hagynálak el.- vártam a válaszát, de úgy tűnt, hogy nem akar
beszélni. Mikor leparkoltam a házunk előtt, hirtelen megfogta a kezemet.
- Nézd Nessie!Bocs,ha bunkó voltam. Tudom, hogy szeretsz, csak az alak….- mordult fel dühösen.
- Tudod lehet, hogy te nem látod, de szerintem ha részedről egyoldalú a dolog, a másik oldal nem
feltétlen. És van benne valami nyugtalanító is. Nem örülök neki, hogy vele mászkálsz.- egy mázsás
kő esett le a szivemről. Akkor mégiscsak hisz nekem! Bele sem mertem volna gondolni, hogy mi lenne
velem, ha Jacob úgy döntene, hogy elhagy.
- Elhiszem,de Alice és Jasper elmentek Forksból és csak jövőre jönnek meg. Carlisle és Esme túl el-
foglalt, így nekem kell segíteni neki. Új még neki a vegetáriánus lét, csak néhány éve gyakorolja, és
segítek neki, hogy kitartson. Érted? Nyár végén pedig elutazik. Csak tanulni jött ide, hogy Carlislékkal
megismerkedjen.- magyarázkodtam elég esetlenül, mert noha mindez igaz volt. Én sem tudtam egysze-
rűen elsiklani a tény felett, hogy Aiden minden adandó alkalommal keresi a társaságomat, és hogy én
is az övét. De most Jacob volt a legfontosabb.Komoly arccal hallgatta a magyarázatomat, és láttam a
gondolataiban, hogy megadja magát, mert hinni akar nekem.Örültem neki, hogy bízik bennem, de
azt már nem akartam az orrára kötni, hogy holnap Aidennel megyek vadászni. Nem értené meg. Ő
nem látta azt amit én álmomban. És ha ahhoz, hogy Aiden ne bántson ártatlanokat, az kell, hogy én is ott legyek, akkor ezt addig meg is kapja amíg el nem megy Forksból. Amit nem tudunk, az nem fáj.
- Rendben Nessie! Tudod, hogy én állandóan csak téged féltelek és rád vigyázom. Amióta megnőttél,
azóta pedig egyre nehezebb a dolgom.- tréfálkozott már vidáman, mire én durcásan felhúztam az orromat.
Sosem bírtam, ha mindig a szerencsétlenségemmel vagy a bajba keveredési képességemmel piszkáltak.
- Holnap suli után lejössz La Pushba? Régen voltál és apa is hiányol.
- Ho,hogyne. Persze, hogy lemegyek.- egyeztem bele gyorsan, és bíztam benne, hogy nem vette észre a
hangomban az enyhe remegést. Megcsókolt, kiszállt a kocsiból, azzal már ott sem volt. Én bementem a
házba. Még üres volt, Charlie nem ért haza. Elkezdtem főzni, majd utána a házi feladataimnak láttam
neki több kevesebb sikerrel. Még mindig ezen a két emberen járt csak az agyam. Már a nyár végét vártam, hogy onnantól kezdve megint minden könnyebben fog majd menni, ha Aiden nem lesz már kép-
ben. Másnap igyekeztem titkolni az idegességemet Aiden elől, hiszen délután hivatalos voltam a La Pushba, és utáltam ha Jacobnak hazudnom kellett. Most még volt egy olyan sanda gyanúm is, hogy
a Callville rezervátumos kiruccanásomhoz képest, jóval rosszabban és ijesztőbben reagálna,
ezért nagyon fontosnak tartottam, hogy ne sejtsen meg semmit az egészből. Persze Aident szokás sze-
rint lehetetlen volt átverni, ha érzésekről volt szó. Egyik szünetben félre vont az épület egyik nem igazán
látogatott zugába, és ott látott neki a vallatásomnak.
- Mi baj van Nessie?És ne mond azt, hogy semmi!- kezdett bele suttogva.Láttam rajta, hogy tényleg sze-
retné tudni, hogy mi bánt. Erőt vettem magamon, bár nem akartam vele beszélni erről.
- Az van, hogy nem örülök neki, hogy hazudni fogok Jacobnak este. De nem akarom, hogy fölöslegesen
legyen ideges, hogy veled megyek vadászni.-miközben beszéltem a pólómon lévő mintákat tanyulmá-
nyoztam elmélyülten. Egyszercsak két hideg kéz fogta meg az arcomat, és maga felé fordított, hogy a
szemembe tudjon nézni.
- Többet nem kell velem jönnöd. Csak ezt a mai alkalmat szeretném. Ígérem.- valami fura csengett a hangjában, olyan szomorúnak tűnt. Mintha búcsúzni akarna. Nem tudtam mire vélni.
- Ne beszélj hülyeségeket Aiden!Persze, hogy elmegyek veled máskor is vadászni, csak lehetőleg
éjszaka menjünk, ennyi kikötésem van. Végülis a lelkiismereted nem hagyhat csak úgy el! Nem igaz?-
jobb kedvre akartam deríteni, noha engem sem vetett szét éppen a jó kedv. De egyből jobban éreztem
magam, amint Aiden arcán is megjelent egy halvány kis mosoly.
- Még valamit Nessie! Ne legyen lelkiismeretfurdalásod Jacob miatt! Ha annyira zavar, akkor ne hazudj,
csak kerüld a témát, és ne mondj neki semmit. Megmondtam. Ma elkísérsz, és aztán már nem kell több-
ször.- ahogy ezeket mondta, megint úrrá lett rajta a búskomorság. Mostmár tudtam, hogy valami oka
biztosan van.
- De Aiden, miért…?
- Majd este. Na gyere, mert ha elkésünk matekóráról az öreg Mr.Varner elevenen megesz minket.- folytatta tetetett vidámsággal, és elindult a terem felé. A megszokottól eltérően most az órák útán
gyors búcsút vett tőlem és még egyszer elsuttogta, hogy a szokott helyünkön, a tisztáson vár éjszaka.
Nem tudom hogyan csinálta, de sikerült a gondolatait is ügyesen elrejtenie előlem, így se érintés útján,
se ráhangolódás útján nem tudtam kiszedni, hogy mi nyomaszthatja. Az sem tetszett, hogy észrevettem
magamon, hogy engem is elővett a levertség, mert Aidennek is rosszhangulata van. De a levertségen
kívül még rettentően érdekelt, hogy milyen közölni valója lehet velem. La Pushba érve elég nehéz
volt tettetni a jó kedvet, de aztán lassacskán csak átragadt rám is Billy sugárzó öröméből, mivel én voltam
az első aki arról értesült, hogy Paulnak és Rachelnek gyereke lesz. Megtörtént a nagy örömhírre az
ünnepi koccintás, és miután befutott Sue Clearwater is, csak utána tudtunk Jacobbal kettesben maradni
a szobájában.
- Milyen napod volt?-kérdezte tőlem, miközben az arcomat simogatta. Az érintése már nem tűnt olyan
forrónak mint régen, mivel egy ideje már mind a ketten hasonló hőmérsékletűek voltunk. Elnyúltam az
ágyán, és figyeltem az ablakából látszódó szürke esőfelhőket, és élveztem ezt a nyugalmat, ami mindig
megszállt amikor Jacobbal voltam.
- Semmi különös tudod. Egyszerű és hétköznapi dolgok. Suli, jegyek,felelés és hasonlók.
- Aha.- Jacob összeráncolt szemöldökkel meredt maga elé.- És mi újság van azzal a vér…az Aiden
gyerekkel? Mikorra tervezi a távozását?
- Aiden jól van, délután segít házrenováláshoz szükséges anyagokat beszerezni Esmenek, azt hiszem
ennyi. És ősszel már nem lesz Forksban.
- Szerencsére. Nem lett volna túl sok kedvem meghívni az esküvőre.- morgott durcásan Jacob. Majd nagyot nevetett mikor meglátta, hogy milyen arcot vágok.
- Nem úgy volt, hogy akkor házasodunk ha már elmúltál 18?- kérdezte kacagva
- De, csak én nem gondoltam, hogy te ilyeneken gondolkodsz.- motyogtam álmélkodva. Attól kezdve
egyfolytában csak az esküvőről beszéltünk. Tervezgettünk, színeztük az ötleteinket, egyeztettünk, kü-
lönböző terveket gondoltunk ki rá, hogy Alicet majd hogyan szereljük le, és persze örültünk a ténynek,
hogyha minden jól megy akkor szeptemberben, a szülinapom után nem sokkal már férj és feleség le-
szünk. Akkor már apának sem lehet egy szava sem, hiszen én tartottam magam az ígéretemhez. Annyi-
ra belefeledkeztünk a beszélgetésbe, hogy észre sem vettem, hogy az idő szinte elrohant. Már az égen
feltűnt minden csillag, már ha itt ott nem takarták el esőfelhők. Olyan hirtelen pattantam fel, mintha
megszúrtak volna.
- Mennem kell! Még nem csináltam semmilyen házit sem!És Charlie megöl, ha megint kések.- hadartam zavartan. Jacob csak nagyokat pislogot, majd vágott egy ha nagyon muszáj fintort, majd ő is felkászá-
lódott az ágyáról. Úgy tűnt nem talál semmi kivetni valót és furcsát az indokaimban, hogy miért kell
hazarohannom. Én csak akkor könnyebültem meg, mikor már a rezervátumot magam mögött hagytam.
Berohantam a házba, és közöltem Charlieval, hogy el kell mennem bizonyos okokból, és ha még min-
dig érdekli a látszat, akkor ne kérdezze meg, hogy miért. De ne aggódjon, majd jövök. Így prímán kö-
rül írtam neki, hogy vadászni megyek, és persze a konkrét szavakat nem akarta hallani, így megúsz-
tam a dolgot. Gyorsan átöltöztem és már kint is ugrottam az ablakon. Az idő valami fantasztikus volt.
Az esőfelhők eltűntek, és az égen minden csillag és a hold is tisztán látszódott. Kellemes hűvös volt,
ami kifejezetten jól esett a több napja tartó fülledség után ami nappal uralkodott. Nagyot szippantottam
a levegőből, már érezni lehetett az erdei virágokat is. Majd nem ácsorogtam tovább, hanem futásnak
eredtem. Tudtam, hogy hová kell mennem, becsukott szemmel is eljutottam volna oda. Anyáék házá-
tól nem messze volt egy gyönyörű tisztás, kiskoromban apa és anya gyakran kivitt oda. Pláne ha jó
volt az idő, mivel itt napsütéses időben is mindig együtt lehettünk. Ide vittem én első vadászatunkkor
Aident. Őt is azonnal elbűvölte a hely. Ide tartottam most, a lehető leggyorsabban, hogy megtudjam
végre, mi nyomasztotta annyira délelőtt. Már ott várt rám amikor megérkeztem. Az egyik fenyőfának
vetette a hátát, és engem figyelt. Most nem mosolygott. Baj van. Ezt súgta minden zsigerem, de vár-
tam a magyarázatot. Megálltam a mező közepén és én is őt néztem. Lassan elindult felém. A holdfény-
nél is jól látszódtak a mostmár sötétlila karikák a szeme alatt, amik sötétbarnából szénfeketére váltak.
- Gyere menjünk vadászni.- duruzsolta lágy, kellemes tónusú hangján, és óvatosan megfogta a kezemet.
- De nem mondod el, hogy …
- Majd utána. Kérlek. – már láttam az arcán, hogy szenved.Nem tudtam mi okozza ezt nála, de nagyon
nem örültem neki. De engedelmeskedtem a kérésének, és elindultam vele befelé az erdőbe. A vadászatunk a szokásos volt, mint mindig, most is egyszerre mozogtunk, és mindig segítettünk a másik-
nak, hogy elkapja a kiszemelt prédáját. Ez a vadászat most tovább tartott mint a többi, úgy tűnt mintha
Aiden biztosra akarna menni,mintha hosszú ideig nem lenne ideje majd újra vadászni. Én szokás sze-
rint maradtam a hiúzoknál és a hegyi antilopoknál, néhány őzet is elkaptam. De Aiden nem elégedett
meg ennyivel, neki medve kellett. Szerencsére nem találkoztunk eggyel sem. Már mind a ketten telje-
sen jóllakottan és fáradtan tértünk vissza a tisztásra. Én is és Aiden is tiszta kosz voltunk, és ahogy már
drága anyám mondta, soha nem tanultam meg tisztességesen enni. Most is itt ott vérfoltos volt a pólóm.
Ahogy ültünk a tisztáson, Aiden megfogta a kezemet. Sejtettem, hogy most jön el a döntö pillanat, elá-
rulja, hogy mi zavarja annyira.
- Nézd Renesmee. Én nem az vagyok akinek kiadtam magam.- lesütötte a szemét,nem akart rám nézni.
De engem a szavai teljesen megzavartak. Nem értettem mit akar ezzel.
- Ugyan Aiden miről beszélsz?- kérdeztem idegesen.
- Mielőtt elmondom, vagyis megmutatom, csak annyit, hogy nem vettem számításba, hogy ilyen vagy
amilyen. Nessie én azt hiszem szeretlek.- az utolsó szavakat suttogva mondta, de tisztán hallottam őket.
Ez lett volna az? Ez nyomasztja? Hogy belémszeretett pedig menyasszony vagyok?Nem. Adtam meg
magamnak a választ. Aiden már felemelte a fejét és világosbarna szemei az enyémet keresték. Közelebb
húzódott.
- Bocsáss meg!- azzal magához húzott és megcsókolt. Éreztem a hideg ajkait az enyémen, ahogy magá-
hoz szorított teljes erejéből. Nem ellenkeztem. De ekkor több minden történt egyszerre. Valami meg-
mozdult a fák között, és Aiden csókjával együtt viszont ,engedte látattni gondolatait és emlékeit, amiket
majd egy hónap alatt mindvégig nagyon ügyesen eltitkolt előlem. Az egész úgy pörgött a fejemben, mint
egy mozi, csak még gyorsabban, ahogy az agyam befogta több hónap, talán egy év információját is. De
most örültem csak igazán, hogy mindenre emlékezni fogok belőlük. Aiden elengedett, és ő is a zaj irá-
nyába fordult. Jacob lépett ki a fák közül, és rettentően ideges volt. Már csak másodpercek választották
el attól, hogy átváltozzon. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hova kapjak, különösen mikor megéreztem,hogy
a végtagjaim felett nem tudok uralkodni. Aiden csak bánatosan rámnézett.
- Vigyázz magadra!És köszönöm.- csak ennyit bírtam mondani neki. Elsősorban Jacobot kellett lenyug-
tatnom, hogy el tudjam neki magyarázni, hogy mi történt az előbb. Mire visszanéztem, Aiden már el-
tűnt a fák között. Összeszorult a szivem ha arra gondoltam, hogy mi fog rá várni, és hogy valószínűleg
soha többé nem fogom őt látni. Jacob már átalakult, és ha nem állom útját akkor Aiden után rohan.
- Állj arrébb,had kapjam el azt a rohadékot!De még veled is van beszélni valóm!-hallottam a gondolatait.
- Jacob Black!Sokkal fontosabb dolgunk is van ennél!Jacob menekülnünk kell!- feleltem neki.
Ő rám emelte fekete szemeit, és meglátta rajtam a rémületet. Végre megértette, hogy most itt sokkal több-
ről van szó, minthogy Aiden megcsókolt. Eltűnt a fák között, majd emberként tért vissza. Átkarolt és úgy
támogatott az egyik fa tövébe, mert látta, hogy nem vagyok képes járni. Hiába is tiltakoztam ellene.
- Jacob nem érted? Futnunk kell!Fogy az időnk! Carlisleékkal kell még beszélni mielőtt elmegyünk.
Ők kocsival és némi pénzzel is ki tudnak minket segíteni, mert az is kell.-magyaráztam zavartan, azzal elengedtem őt, és kényszerítettem magam a lábra állásra.
- Renesmee Cullen, addig nem megyünk innen sehova amíg meg nem mondod, hogy mit láttál és
miért kell menekülnünk.- állta el az utamat Jacob. Nem tudtam mit tenni, engedtem az akaratának és a
két kezemet óvatosan hozzáérintettem. Igaz, hogy be volt hunyva a szeme, de még így is szinte láttam,
ahogy Aiden gondolatai és emlékképei pörögnek a szeme előtt. Majd mikor ismét rámnézett, már
láttam rajta, hogy ő is felfogja a dolgok súlyát.
- Igazad van. Azonnal mennünk kell Carlislehoz, és erről Belláéknak is tudniuk kell. Majd valahogy
ők segítenek. – magyarázta.- De ne is álmodj róla, hogy külön fogunk menni! Nessie ahová te mész,
oda én is. Téma lezárva.- majd kinyújtotta hatalmas tenyerét, hogy kézenfogva menjünk a Cullen
házig.