Északi fény-20.fejezet A jövevény

Úgy festett, mint egy filmsztár. Tüskésre nyírt sötétbarna haja volt , ami méginkább kiemelte bőrének fehérségét.Az arca hosszúkás volt, és erős álkapcsai tették még helyesebbé. Csak Alice kocsija hogy került hozzá? Kicsit meg voltam szeppenve mikor megláttam, hogy rámmosolyog és elindul felém.Biztos valamelyik régi ismerőse Carlislenak. Meglepett, hogy valamiért a lábam sem akart engedelmeskedni, így a kocsinak dőlve vártam meg míg odaér hozzám a srác. Ahogy dallamos hangján megszólalt, már teljesen biztos voltam benne, hogy vámpír.
- Szia! Te vagy Renesmee Cullen?
- Iiigen.- dadogtam.- És te?
- Én Aiden Blake vagyok. Tegnap este érkeztem Forksba. Denaliból , Tanyaéktól jöttem. Ők kezdtek kicsit sokan lenni, így Carlislehoz irányítottak, hogy majd ők segítenek a beilleszkedésben. Alicék elutaztak egy időre Jasperrel így, ő adta a kocsiját és irányított hozzád, hogy majd te segítesz beilleszkedni.- ahogy beszélt a kellemes tónusú hangján, már nem éreztem magam elbűvölve. Sőt. Kezdtem kimondottan ellenszenvesnek találni, nagyképünek. Látszott rajta, hogy pénzben ő sem szenved hiányt, hiszen a fekete szövetnadrágja és inge is arról tanúskodott, hogy igen márkás darabok lehetnek. Nyilván Alice ezért volt képes féltett kedvencét így rábízni egy idegenre, hmm, vajon látta őt? De igyekeztem a fiúra figyelni. Sütött róla, hogy mennyire magabiztos, és el van telve magától.
- Szóval szerintem nagyon jól meg tudjuk mi majd egymást érteni nem?- kérdezte nevetve és válaszra sem várva folytatta.- Renesmee, mit gondolsz lehetnénk egy osztályban?- a döbbenettől leesett az állam.
- Öhm gondolom, majd megoldható, de előbb a tanulmányi osztályra kell menned.- majd útba igazítottam és kiváncsian vártam a következő órámat, hogy fel fog-e bukkani. Amint beléptem a matek terembe ott ült leghátul, hanyagul a falnak dőlve, és kaján vigyorral mutatta nekem, hogy foglalt helyet. Lora csak tátott szájjal bámult. Intettem neki és odasúgtam, hogy majd beszélünk és megmagyarázom. Haladtam a padok között és bámultam ezt a szörnyen bosszantó srácot, amikor a terem közepénél valakinek a táskájában megbotlottam és készültem rá, hogy hatalmas csattanásal érjek földet a kövön, amikor két erős kéz a hónom alá nyúlt és megragadott. Természetesen Aiden volt. Ijedten pislogtam körbe, hogy mit láttak ebből a többiek, de mindannyian foglalkoztak valamivel, így nem látták ahogy
Aiden csak úgy odasuhan. Morogva felálltam, és a kezénél fogva hátrarángattam.
- Meg vagy te őrülve? Mit fitogtatod itt az erődet?- támadtam rá olyan hangerővel persze, hogy ne hallja senki. Ő még csak mindig vigyorgott.
- Ugyan kérlek. Olyan gyors voltam, hogy nem látta senki se.Hagytalak volna belelapulni a padlóba?
- Igen.Ha ez kell, hogy ne legyen gyanús hogy mi vagy-sziszegtem neki vissza. De ő flegma arccal csak megrántotta a vállát. Én óvatosan csak hozzáérintettem a könyökömet, hogy meghalljam mit gondol.
- Szép lány, de ne lenne olyan karótnyelt és óvatos.- azt hittem a fülemen gőz jön ki, mikor meghallottam. Méghogy karótnyelt?Óvatos? Kifejezetten kezdtem utálni Aident, bár a nap hátralevő részében is nekem kellett istápolnom, meg ki akartam belőle szedni némi nemű információt, hogy tudjam mivel, illetve kivel állok szemben. Ebédszünetben kerítettem sort a nagy kihallgatásra. Kerestem egy olyan zugot ami távolabb esik a többiektől és kérdezgetni kezdtem.
- Hány éves vagy? És mióta vagy vámpír? – teljesen hideg és közömbös volt a hangom, de ő ezt is egy laza mosollyal reagálta le. A szemem sarkából láttam, hogy a körülöttünk lévő lányok nagyon rebegtetik a szempillájukat Aiden felé.Én viszont inkább megpofoztam volna.
- Csak 10 éve. És 29 éves lennék. De 19 voltam mikor átváltoztattak.- darálta Aiden olyan monotonon,
mintha csak egy leckét mondana fel.
- Ki változtatott át?- biztos meglátta az érdeklődést rajtam, mert már egyből élénkebben folytatta.
- Tudod Olaszországban voltam érettségi után kirándulni, és hmm, a vámpír azt mondta, hogy meglátott
bennem valamit, ezért kimélt meg a barátaimmal ellentétben.
- Tehát őket?- nyeltem egy nagyot. Nem akartam befejezni a mondatot.Ő csak bólintott,majd lezseren megint folytatta tovább.
- Szóval Jane azt mondta, hogy szerinte….
- Várj!- vágtam közbe.- Janet mondtál? Az a Jane lenne aki Volterrában...aki ott lakik?- csak egyszer láttam, de úgy ismertem mintha én is annyiszor találkoztam volna vele mint a szüleim, a kezem tiszta libabőr lett.
- Igen. Janet nem mindenki kedveli,- sandított a kezemre- de igazán édes teremtést.- Vágtam egy grimaszt. Egy szadista emberevő és kínzó vámpír édes teremtés? Na Aidennek sincs kint mind a négy kereke.- Ő karolt fel és ő tanított meg mindenre. Arra, hogy hogyan használjam a képességemet is.
- Mi a …?- de nem várta meg hogy befejezzem a mondatot. Ha estére sem szabadulok meg tőle egyszer még képen törlöm. Morfondíroztam.
- Alicehez hasonlóan én is látom a jövőt, de én még érzem az emberek érzéseit is, hogy mit érezz valaki az adott pillanatban, vagy hogy a közeli jövőben mit fog. És gyorsan átlátom az emberek közötti kapcsolatokat.
- De ha te Volterrában lettél vámpír, hogyhogy vega lettél? És hogy kerültél Tanyékhoz?
- Hmm, pusztán kíváncsiságból.- vonta meg a vállát.- Érdekelt, hogy milyen az akaraterőm, és hogy milyen lehet ez az életforma?Ezért küldött Jane ide, hogyha tényleg erre vagyok kíváncsi akkor találhatok itt olyan családokat akik már hosszú ideje nem emberrel táplálkoznak. – olyan magátólértetődőnek tűnt minden a szájából, olyan egyszerűnek, mintha valaki kijelentené hogy nem szereti a csirkét és ezért áttér a marhára. De itt emberekről van szó!!!
- Aztán Tanyék mesélték hogy milyen elbűvölő teremtés is a Cullen család tagja, és őszintén ilyen szép hibridet még életemben nem láttam.- ez udvarol?Komolyan? Atya ég. Jobban előre tettem a jobbkezem, hogy hátha szemet szúr neki a jegygyűrű de észre sem vette.
- Szóval most én gardírozzalak a suliban? Nem úgy nézel ki mint akinek nagy szüksége lenne rá.- vontam fel a szemöldökömet morcosan.
- Én szeretném, legalább ha valami butaságot akarok csinálni te majd megállítasz.
- Butaságot?- kérdeztem kételkedve. Voltak ötleteim mit takarhat neki a butaság.
- Hát ha netán mégsem tudnék ellenállni az embereknek.- és rámkacsintott, a kezem pedig ökölbe rándult.
- Akkor a Volturi azonnal megölne.-hebegtem.
- Ááá, minek nézel te engem? Nem vagyok én egy újszülött.-majd felpattant és lazán a vállára vetette dzsekijét, felém nyújtotta a kezét amit lassan megfogtam majd kimentünk az ebédlőből. Éreztem, hogy minden szem ránk szegeződik. Én sem tudtam pontosan mihez kezdjek ezzel a fura figurával itt mellettem, de tudtam, hogy vissza kell fognom magam, hiszen akit Carlisle befogad, azzal nagy baj nem lehet. Nem igaz? De a hozzáállása határozottan bosszantott. Családom minden tagja, beleértve engem is azért ittuk az állatok vérét, mert nem akartunk ártatlan emberekben kárt tenni. Ez meg itt, aki úgy néz ki, mint aki most lépett ki egy ’50-es évek beli filmből, csak a poén kedvéért vadászik egy darabig állatokra, aztán ha megunja megint jön az öldöklés. És ezzel haverkodjak? Mert nyilván ez volt Alice szándéka, ezért bízta énrám Aident. Legnagyobb szerencsétlenségemre a délutánt is vele kellett töltenem, mivel a házban egyedül Carlislet találtam aki lóhalálában sietett a kórházba valami sürgős esett miatt. Megmutattam neki a Cullen házat, kívül belül. Majd tétován ácsorogtam a nappaliban, amíg ő a falon lógó méregdrága festményeket tanulmányozta. Aztán azon kaptam magam, hogy én pedig őt tanulmányozom. Minden vonása hihetetlenül szabályos volt, lehet hogy giccsesen hangzik, de Aiden úgy nézett ki, mint egy gyönyörűen megmunkált szobor a görögöknél. Viszont a sötét haja és a tekintete ahogy szinte vesébelátó módon nézett rám, valahogy veszélyessé tette.A járása is arról árulkodott, hogy vérbeli ragadozó. Azt vettem észre, hogy áll az ablak előtt és mosolyog. Nyilván észrevette, hogy nézem.
- Hmm,Aiden kell még a babysitter vagy elmehetek? Tudod rám vár a házimunka és a házi feladatok.
- Ó, kár. Azt hittem majd tanulunk együtt. De ha gondolod.- megint felöltötte azt a flegma arckifejezését, amitől felment bennem a pumpa. Elindultam kifelé az ajtón, mikor meghallottam, hogy mit mond.
- Akkor jó tanulást, holnap egész délelőtt úgyis együtt leszünk.- lassan visszafordultam az ajtóból és hitetlenkedve meredtem rá. Ő pedig gonosz vigyorral, lassan és tagoltan kezdett hozzám beszélni, mintha fogyatékos lennék.
- Elintéztem, hogy minden óránk együtt legyen. Szóval menj csak nyugodtan haza, úgyis minden délelőtt találkozunk.
- Szerencse, hogy már nincs sok hátra a suliból!- igyekeztem az üvegajtót nem úgy becsapni, hogy összetörjön, különben Esme soha nem engedett volna be a házba. Éppen nagyban dúltam fúltam mikor mentem be a házba, mikor a kanapén Jacob várt Charlieval. Amikor meglátott szélesen rámmosolygott.
- Szia Nessie!Merre jártál? Úgy volt hogy találkozunk délután.- kicsit szomorkásan mondta, de láttam hogy nem neheztel.
- Ó a fene, elfelejtettem. Carlislékhoz jött egy időre egy ismerős és nekem kellett segíteni neki a városban. Szeretné őket megismerni.- Jacob arca hirtelen elsötétült, megértette, hogy milyen látogatóról van szó.
- És hasonlít Carlislékhoz?- sziszegte. Nem akart Charlie előtt többet mondani.
- Igen. Minden rendben lesz.- nyugtattam. Ha lehet el akartam kerülni, hogy a quileutok fölöslegesen felhúzzák magukat. Az este hátralevő részében szétszórt voltam, Jacob is megjegyezte, hogy pihennem kéne hátha az jót tesz. Az ágyban is csak a mai napon töprengtem. Miért nem meséltem el Jacobnak a dolgot részletesen, és miért van lelkiismeretfurdalásom ha Aiden eszembe jut? Persze helyes volt, és vámpír is, de idegesítő, egoista, és abszolút nem vegetáriánus, így amíg a gimibe jár, én járhatok a nyomában, hogy nem tűnik- e el miatta tanuló. Eszembe jutott Aiden ördögi vigyora, ahogy úgy néz rám mintha ő látná az én gondolataimat és nem fordítva. Megint elkapott a méreg és az öklömmel a levegőbe boxoltam. Alig várom, hogy elhagyja Forksot. Reggel már meg sem lepődtem azon, hogy a sárga porsche és Aiden fogadtak a parkolóban. Ma sötétzöld pulcsit viselt, ami még inkább kiemelte az aranybarna szemét. Ahogy kiszálltam a kocsiból, csak rámkacsintott és a karját nyújtotta. Nekem a maradék eszem is elment, de belekaroltam. Jó érzés volt, mindig szerettem a vámpírok hüvös bőrét, különösen mióta én is vérfarkas hőmérsékletű lettem. Mint kiderült neki is ilyesmi járt az eszében.
- Nagyon kellemes a bőrőd érintése. Jó meleg.- duruzsolta a mézédes hangján.
- Carlisle nem mondta, hogy..
- A támadást, de igen, mesélték.
- Aiden, legalább egyszer megvárnád míg befejezek egy mondatot?- csattantam fel,idegesen, mert már elegem volt, hogy mellette sosem lehetett szóhoz jutni. De most elszámítottam magam, se flegma nem volt, nem is nevetett csak komolyan bólintott.
- Persze Nessie. Ahogy akarod.
- Köszönöm.- teljesen meg voltam lepve. Mintha ez az egyetlen megnyilvánulásom hatott volna rá. Egész nap udvarias volt és előzékeny. Rá sem ismertem, sőt még beszélgetéseink közben előjött a humorosabb oldala is.Rengeteg mindenről tudtam vele beszélgetni. Megtudtam, hogy rajong a művészetekért, vegetáriánusként szeretne végre diplomát is szerezni. .Kérdezgettem filmekről, könyvekről is, próbáltam emberi életéről is puhatolózni. De szívesebben mesélt a hobbijairól. Imád repülőn utazni, különösen vezetni őket, de másik nagy szenvedélye a motorozás. Úgy néz ki egyes vámpírok határozottan a sebesség megszállotjai. Majd ő kezdett el engem faggatni az ízlésemről, alaposan kikérdezett az Európai körútról, és tudakolta,hogy milyen érzés hibridnek, illetve vegetáriánus hibridnek lenni. Szóval az ég világon tényleg minden, de minden témát érintettünk, amit csak lehetett.Már több hét is eltelt ugyanilyen hangulatban, még vadászni is voltunk együtt.A kezdeti nézeteltérések után, úgy tűnt, hogy vadászatok során is kezdünk összecsiszolódni. Jacob nehezen tűrte, hogy sokat vagyok távol, de annyi időt mindig sikerült rá szakítanom, hogy ne érezze magát mellőzve.Azzal magyaráztam a dolgot,mint mindig. Kell a segítség Aidennek, hogy szokja a vegetáriánus életet. Ami részben igaz is volt, de az is közre játszott, hogy nagyon szívesen voltam vele. Jacob iránti lelkiismeretfurdalásomat azzal csitítottam, hogy majd ha vége a sulinak, akkor kárpótolóm ezekért, hiszen Aiden úgyis el fog menni. De egyik nap sikerült Aidennek a róla kialakított véleményemet teljesen megváltoztatnia. Pöffeszkedő és beképzelt alak.A mi csoportunk ma a szokásosnál is később végzet a fizika óra miatt, így mire kiértünk a parkolóba már majdnem kiürült. Most is ahogy Aidennel ballagtunk az autóink felé, szokás szerint beszélgettünk, ahogy egész nap, így nem vettem észre azt az alattomos kis buckát ami elém jött és én olyan gyorsan vágódtam el, hogy még Aidennek se volt ideje elkapnia. Közelről kárörvendő nevetést hallottam, egy fiú hangját. Mire felemelkedtem az aszfaltról, már azt kellett látnom, hogy a srácot felemeli Aiden és több métterrel arréb hajítja. Azt hittem, hogy ott marad, de valami úton módon még volt benne annyi erő, hogy felállt. Látszott, hogy a srác nem fogja fel, hogy mivel van dolga, mert verekedni akart. Aiden pedig úgy nézett ki, már semmi nem érdekelte. Szédítő sebességgel már a srác előtt termett, kivillantotta fogsorát, és még számomra is ijesztő vadállatias morgás tört elő belőle. Teste megfeszült és olyan támadóállást vett fel, mint mikor az oroszlán készül rávetni magát a prédájára. Egymásnak ugrottak, de persze nyilvánvaló volt, hogy ki kettejük közül az erősebb. Tudtam, hogy azonnal közbe kell lépnem, különben még a végén vagy belemar, vagy csak szimplán széttöri azt a szerencsétlen fiút. Mostmár, ezek után a titoktartás magasról le volt ejtve, így én is odaszáguldottam, és közbe avatkoztam a verekedésbe. Nagy nehezen sikerült szétszednem őket. Legnagyobb örömömre a srác életben volt, és csak a szája repedt fel, és az orra vére folyt.
- Remélem akkor legközelebb nem röhögsz ki másokat.- morogta Aiden, továbbra is az én karjaim közül, mert le kellett fognom. Akkor tűnt fel, hogy az egész teste reszket. Mikor hátrafordultam, hogy megnézzem, mi a baj, én is megijedtem. A gond sokkal nagyobb volt. Annyira lekötöttek az állandó beszélgetések,az elmúlt hetekben , hogy közben nem tűnt fel, a szeme már majdnem fekete, és az ismerős karikák is ott voltak a szeme alatt. A fiú vére pedig folyt. Azonnal el kellett hoznom onnan. Erélyesen el kezdtem tuszkolni a kocsi felé. A porsche tűnt most a legjobb választásnak, mert az én kis volvommal nem jutottunk volna messzire. Még mindig morgott, miközben benyomtam a kocsiba. Mikor már kifelé hajtottunk Forksból, akkor kezdett csak lenyugodni. Mély levegőt vett, és élvezte ahogy befúj az ablakon a hűvös levegő.
- Köszönöm Renesmee! Ha te nem lépsz közbe…
- Igen. Tudom. De elárulnád, hogy mi az Isten van veled? – torkom szakadtából kiabáltam vele. – A nyakunkra akarod hozni a Volturit? Bár az is lehet, hogy nem kell addig várnunk, mert végzek veled én!
Mit művelsz Aiden? Halandókat dobálsz a parkolóban, rohangálsz mint a szélvész, és aztán majdnem meg is támadtad!- tört ki belőlem minden indulat egyszerre, de úgy hogy a hangomtól a kocsi ablakai is megremegtek.Ő pedig csak ült leszegett fejjel, és a gondolataiban is hallottam, hogy tényleg bánja. Akkor már kicsit enyhült a haragom. De nem tudtam az eset fölött napirendre térni.Dacos válaszára azonban megint felment bennem a pumpa.
- Én csak meg akartalak védeni! Most kérjek netán bocsánatot?- nem tetszett az indulat a hangjában.
- Nem kell engem megvédeni!Ha nem tudnád hibrid vagyok. Nem szorulok segítségre- mondtam dölyfösen.
- Nem úgy nézett ki.- mormogta.
- Aiden, én huuh..jesszus. Tudod mit?Hagyjuk. Legközelebb nem kell ilyet csinálni és ennyi!Világos? Vagy ha mégis, nem avatkozom közbe, hogy Jane maga jöjjön érted és szedjen darabokra- kiabáltam vissza. Úgy éreztem, hogy a köztünk lévő feszültség miatt menten felrobban a kocsi is. Szótlanul ültünk egymás mellett, mire feltűnt neki, hogy jó régen elhagytuk a várost.
- A Cullen háztól északra vagyunk, jó messze a szokásos területünktől, itt lesz mire vadásznunk.- mikor meglepetten rámbámult, akkor jutott eszembe, hogy most a gondolataira válaszoltam.
- Bocsi. Nem fog előfordulni.
- Ááá, csak meglepődtem ez minden.Tetszik a képességed. – majd visszasüppedt az előbbi némaságába és amíg le nem állítottam a motort mindaddig teljesen csöndben maradt.Most túl ideges és dühös voltam, hogy kiderítsem mire gondolhat. De nem is érdekelt igazán.
Az erdő szélén magam sem tudom, hogy miért, de felé nyújtottam a kezemet. Hiszen mégiscsak én vagyok itthon, majd én elkalauzolom ha vadásznia kell, csak embereket ne bántson. Döbbent arccal nézett rám, majd azonnal meg is bántam a gesztusomat, mert a mosoly az arcán arról árulkodott, hogy másfajta érzelmeket tulajdonít ennek. Hogyne. Beképzelt, hülye vámpír! De megfogta a kezem, aztán elkezdtünk rohanni befelé az erdőbe. Még most sem beszéltünk, de valami újfajta összhang volt köztünk, nemcsak abban ahogy egymás mellett futottunk, hanem ahogy vadásztunk is. Mindig ráérzett, hogy merre akarok mozdulni, hogy a csordából melyik állatot néztem ki magamnak. Szerencsére követte az én technikámat, a legkevesebb szenvedés nélkül végzett ő is velük. Amikor már láttam, hogy szeme kezdi visszanyerni a topáz árnyalatát, tudtam, hogy mára végeztünk. Nevetve állt fel, és leporolta magát.
- Szent a béke?- most ő nyújtotta felém hosszú fehér kezét, amit gondolkodás nélkül elfogadtam és nem tudtam nem viszonozni a mosolyát.
- Azt azért nem állítanám, hogy szent.- dörmögtem megilletődötten.- De ha ezentúl fegyelmezed magad, akkor igen.
- Reméltem is. Mihez kezdenék én a mai nap után nélküled? Te lettél a lelkiismeretem.- mondta kacagva, de láttam rajta, hogy részben komolyan gondolja. Nem zavart, sőt nagyon is jól esett.
- Na gyere, nagyapám már azt hiszi eltűntem.- majd a kocsiig versenyt futottunk. Aiden ragaszkodott hozzá, hogy a Cullen házban várjam míg ő érte szalad a kocsimért, és csak ezután indultam haza. Charlie nem volt dühös, csak morgott valamit a bajsza alatt. Majd végül csak kibökte.
- Te lány! Nem tudom mi van veled és Jacobbal? De az ember nem gondolná, hogy pont eljegyzés után hanyagolod. Ma is rengetegszer keresett, aggódik érted. Hívd már fel.- így le is volt tudva a feddés. De nem is volt többre szükség, elég ramatyul éreztem magam már így is.Mi a fene ütött belém, hogy itt van ez a beképzelt alak néhány hete és én már teljesen elfelejtkezem Jacobról? Szörnyű alak vagyok.- mondtam magamnak. Azzal az első dolgom volt felhívni őt a szobámból. Sűrű bocsánat kérések közepette elmagyaráztam neki a helyzetet. Mikor ahhoz a részhez értem, hogy én fogtam vissza Aident a támadástól, vészjóslóan felmorgott, de aztán lenyugtatta magát, és a szavamat adtam, hogy Aiden nem fog emberre támadni. Hallottam a hangján, hogy nem tetszik neki, hogy ennyi időt töltök egy idegen vámpírral, de megmondtam neki, hogy Alice és Jasper híján én vagyok egyedül a Cullenek között aki a gimnáziumban a segítségére lehet. Jacob csak hümmögött és morgott, amit igencsak mocskos vérszívónak lehetett érteni, de a végén kibökte, hogy megbocsájt, ha végre a következő hétvégét csak vele fogom tölteni. Örömmel mondtam neki igent. Nem akartam, hogy ebbe az új dologba beleássa magát, vagy ne adj Isten féltékenykedjen teljesen feleslegesen. Miután letettem a telefont, a délutáni vadászaton járt az eszem. Ahogy Aiden suhant a fák között, és a kecses mozgása ami akkor is megmaradt, mikor az áldozatára vetette magát. Nem találtam rá szavakat. Mint jelenség egyszerűen elképesztő volt, na de mint társaság…néha egészen kibírhatatlan. De amint magam előtt láttam durcás arcát amiért nem értékeltem mentő akcióit, nevetnem kellett. Azt is tudtam már időközben, hogy miért éreztem olyan jól vele magam vadászat közben. Igazán nem is tudtam magamnak sem elmagyarázni. Talán azért volt jó,
mert én is vámpírnak éreztem magam, mert hasonlítottunk, sokban egyeztünk, és mint ahogy a
délelőtti beszélgetésünkből kiderült, nemcsak képességekben.Amint megtapasztaltam, vadászat közben is ugyanúgy gondolkodtunk és mozogtunk is. Persze szerettem én Jacobbal is kimenni az erdőbe, de ő akkor hatalmas farkas volt, én meg még mindig csak félvámpír. Ennél nyilvánvalóbb eltérés nem is kellett volna. Aztán megint utolért a lelkiismeretfurdalás minden ismerős tünetével együtt. Magam előtt láttam Jacob szomorú arcát, mikor megfeledkeztem róla, hogy találkozónk van, és a hangja, ahogy olyan búskoroman adott nekem mindig igazat, hogy nincs más választásom, vigyáznom kell rá, hogy Aiden ne csináljon baromságot. Éreztem, hogy Jacobot változatlanul szeretem és soha egy percre sem lettem bizonytalan az iránta való érzéseimben. Ezt biztosan tudtam, de akkor sem tudtam kiverni a fejemből, hogy hagytam, hogy Aiden ennyire megváltoztasson mindent, hogy miatta képes voltam a vőlegényemet is elfelejteni. Sűrgősen változtatnom kellett ezen. El is határoztam, hogy holnap első dolgom lesz közölni vele, hogy hagyjon engem békén, el lesz ő egyedül is, csak messziről fogom a szemem rajta tartani. Megkönnyebülltem, hogy ezt tisztáztam magamban, de csak nem tudtam elaludni. Órákon át forgolódtam az ágyban, mire végre sikerült elaludnom. Nem igazán ért váratlanul, hogy a fejem a vadászat képeit vetítette elém alvás közben is, és azt, hogy milyen kellemes volt Aiden hűvős bőrének az érintése. És a mosolya amikor meglátta, hogy kinyújtom felé a kezem. Majd a kellemes emlékeket, egy fura és ijesztő álom váltotta fel. Ugyanott voltam az erdőben, ahol Aidennel vadásztunk, de most nem volt ott mellettem. Egy hatalmas árnyékot láttam a fák tövében. Mikor közelebb mentem, akkor láttam meg, hogy micsoda is az. Egy élettelen vörösesbarna farkas feküdt hanyatt, nyitott szemekkel meredt a semmibe és a nyakára tapadva feküdt ott Aiden. Majd felemelte a fejét és vértől csöpögő szája diadalittas mosolyra húzódott, miközben a szeme feketéről átváltott égővörösre