2010. január 23., szombat

1.fejezet Talány vagy tévedés?

A szobámban ültem és kifelé bámultam az ablakon. Zuhogott és köd volt. Május középen.
Annyira utáltam Forksot mint életemben soha. Ez a legelátkozottabb hely ahol éltem. Szívem
szerint Los Angelesig vagy Floridáig szaladtam volna de nem tehettem. Túl sok minden kötött ide. Először is a szüleim. És bármennyire is utáltam ebben a pillanatban az én idióta öcsémet,de ő is. Meg a kis szeleburdi hugom, Magen. És a legkisebb testvérem akinek érkezését júliusra vártuk. Kislány, már mind tudtuk. Daisy Blacknek fogják hívni. Én bolond elkezdtem sírni mikor életem legfontosabb embere is eszembe jutott. Mark. Immár két éve együtt voltunk, minden a lehető  legcsodásabb volt…ideáig. Végzősök voltunk mind a ketten a Forksi gimiben. Luke öcsém eggyel alattam járt. Úgy egy hónapja kezdődött minden. Anyáéknak nem mertem szólni, mert féltem, hogy Lukera nagyon berágtak volna. Így én próbáltam megzabolázni mostanában egyre fékezhetetlenebb testvéremet. Hiszen apát így is lekötötte most anya barátnőjének és férjének látogatása. Tudtam nagyon jól most nem hiányzik neki még hogy megtudja. Szíve csücske lett a maffia főnök a gimiben.
  Luke elhíresült dühkitöréseiről, hatalmas bunyóiról, és hogy dühét rendszerint az alsóbbéveseken vezette le. És az új célpont Mark volt. Nem tudom min vesztek össze, de az utóbbi időben annyira megbolondult Luke, hogy Mark kijelentette, hogy szólnom kell a szüleimnek.Én persze nem akartam és védtem Lukeot, de ő azt mondta, hogy nem lesz spicli,de ha nem csinálok valamit akkor addig jobb ha nem találkozunk egy darabig. Azóta nem hallottam Mark felől. Töprengésemből anya rázott fel aki felkiabált lentről.
- Lily jössz már?
- Igen anya megyek.- gyorsan megnéztem magam a tükörben. A lesírt sminket letöröltem.Hajamat leeresztettem és leszáguldottam a lépcsőn. Anya sugárzóan mosolyogva és kigömbölyödve várt a lép-
cső aljában, apa hátát a kocsinak vetve várt ránk kint mogorva képpel.
- Csinos vagy. Kathy örülni fog neked.- mondta mosolyogva majd, kéz a kézben kisétáltunk.
- Jacob, igazán el tudok menni egyedül is Forksba.- apa csak dühösen fújt.
- Nem, én viszlek el. Nem érdekel az a fránya határ sem.
- Jacob már megint ezzel jössz?- zsörtölődött anya.
- Igen. Kathy is Cullen és mihelyst ide költözött a másik vérszívóval életbe lépett a szerződés.- anyám hisztérikusan felkacagott.
- Gyerekes vagy Jacob Black! Mintha még lennének farkasok. Hiszen már ti sem vagytok azok!
- Hagyjátok már abba!- kiabáltam rájuk. Ők csak meglepve összenéztek én meg csendben néztem tovább az esőt. Közben pedig azt kívántam, hogy a nyavaja vigye el a vámpírokat és a vérfarkasokat is. Mintha még nem lett volna elég, hogy ebben az örökös zöld nyálkás helyen kell élnem még ez is. Ugyanis bármilyen hihetetlenül hangzott, anyai ágon vámpírokkal, apai ágon vérfarkasokkal álltam rokonságban. Anya, Renesmee Black, korábban Renesmee Cullen félig vámpír volt születésem előtt. 
A Cullenek immár igen kiterjedt klánja jelenleg Skóciában élt egy kastélyban. Legfiatalabb testvérük és anya gyerekkori barátnője Kathy Cullen nemrég ment férjhez. Én csak annyit tudtam, hogy Kathy egy szerencsétlen kimenetelű vámpírtámadásnak köszönhette új életét. Ismertük mindannyian nagy szüleinket Edwardot és Bellát. De tekintve, hogy kamaszoknak néztek ki, így soha nem hívtuk őket nagyinak vagy nagyapának. Egyszerűen ők voltak Bella és Edward Cullen. Kedveltem őket bár sosem annyira mint a szeleburdi 10 éves hugom akinek ez hatalmas csodával ért fel. Én amúgy anyával együtt kilógok a többiek mellől. A genetika valami fura tréfája során anyának és nekem világos bőrünk, barna hajunk volt. Míg Luke és Magen szakasztott apa volt. Rézvörös bőr, fekete szemek és fekete haj. Az indián vér. Apáék korábban egy vérfarkas falka tagjai voltak, de miután a Cullenek előbb elköltöztek a keleti partra, majd Európába, már nem volt rá szükség, hogy tovább farkasok maradjanak. Azóta mindannyian emberek, de még így is szoros kapcsolatban vannak. Gyakran rendezünk családi bulikat, találkoztunk Uleyékkal, Clearwaterékkel, Callékkal. A két idősebb Uley fiúval Aaronnal és Daniellel mostanában nagyon is jóban volt Luke ami nem tetszett, mert véleményem szerint ők változtatták ilyen bajkeverővé az öcsémet. Viszont Tom és Ivy Clearwateréket szerettem. Ivy Floridában jár főiskolára, az öccse Tom velem egyidős. Quil Atearának és Clairenek csak fiai voltak Nate, Hugo, Ben. Mindenkit szerettem és mindenkivel jóban voltam, a srácok olyanok voltak nekem mintha még nagyon sok fiú testvérem lenne. Bár gyakran cukkoltak Mark miatt, szerintük túl sznob volt hozzám. Amikor felpillantottam, már a jól ismert hatalmas Cullen kúria előtt állt meg apa, ami már alig látszódott ki a sok kúszó növény alól. Kint már nem esett csak a köd permetezett. Az ajtóban már várt minket Kathy Cullen, mostmár Stephenson és férje Gerarld. Kathynek hosszú szőke haja volt és az esőben szinte átlátszónak hatott. Férje méltóságteljes léptekkel indult meg felénk. Kezet nyújtott apának. Apa habozott egy pillanatig, majd kezet ráztak. 
- Kathy- bicentett kimértem apám.- Két óra múlva értetek jövök.- majd nyomott egy puszit anya, majd az én arcomra is. Félszegen toporogtam, hiszen még egészen kicsi voltam mikor utoljára láttam Kathyt. Természetesen semmit sem változott azóta sem. Bekisértek minket a hatalmas nappaliba és ott kezdtünk beszélgetni. Anya persze szokás szerint fesztelenül. Én csak néha néha szóltam bele a társalgásba, hiszen ez most úgyis az ő találkozójuk volt. Én elmélázva bámultam ki a nagy üvegfalon, éppen Markon járt az eszem amikor észre vettem, hogy csend van. Körbe néztem, és csak azt láttam, hogy Kathy férje és anya Kathyt nézik, aki ködös tekintettel ült. Még életemben nem láttam ilyet, elképesztően furcsa volt. Az ilyen helyzetekben örültem neki nagyon, hogy egyszerű ember vagyok.
Vége volt, Kathy tekintetén megint látszódott, hogy ura önmagának. Aranybarna szemei egyből engem kerestek.
- Kathy mit láttál?- kérdezte anya reszkető hangon, mert ő is látta az aggodalmat Kathy tekintetében.
- Semmit, semmi különöset.- felelte mosolyogva.- De tényleg Nessie. Ne légy olyan ijedős.
- Nem? Akkor miért a lányomra néztél?
- Hát jó.- sóhajtott fel- Ha tudni akarod csak annyit, hogy a kisasszonynak meg fog gyűlni a baja a férfiakkal a közel jövőben és emiatt elég kusza a jövöje. Ennyi. Még valami..Gratulálok Lily úgy néz ki ősztől járhatsz a Harvardra. – bármi volt is a célja, elérte. Anyának leesett az álla, majd én is fogadtam Kathy férjének Geraldnak a gratulációját. Anya is alig várta, hogy elmondhassa apának a jó hírt. Este az egész család engem ünnepelt, noha semmi kedvem nem volt hozzá. Bár most viszonylag még Luke is egész jó kedvű volt és viselkedett. Lily Black a Harvardra megy! Első dolga volt szüleimnek, hogy értesítették az éppen tengerentúli rokonságot. Edward persze egyből kijelentette, hogy minden el van intézve, a tandíj és a lakhely is. Hogyne lenne, hiszen Cullenék állandó rezidenciával rendelkeztek Bostonban is. Legalább ennyi haszna is volt, ha az ember örökéletű és jövőbelátó vámpíroknak a rokona. Hiszen anya a tanítónői és apa az autószerelői fizetéséből bajosan tudták volna fizetni a tandíjamat. Pezsgő bontás után végre sikerült felslisszolnom a szobába, ahol első gondolatom az volt, hogy szólni kéne Marknak. De akkor bevillant, hogy nem is beszélünk, illetve érdekesen venné ki magát, ha elárulnám neki, hogy tudom a felvételi eredményemet, mikor az 1hónap múlva volt csak várható. Inkább hanyatt dőltem az ágyon és hallgattam, ahogy kopog az eső a tetőn.
Azt hiszem az ringatott álomba is. De egyszercsak felriadtam. Két dolog is felébresztett. Az egyik az volt, hogy hallottam ahogy alattam egy szinttel két láb csapódik a földnek. Tehát Luke már megint megszökött. A következő amire figyelmes lettem, az két férfi hang hangos morgása volt odalentről. Nem tudtam ki lehet a másik, az egyik egészen biztosan apa volt. Túl álmos voltam, hogy azon kezdjek gondolkodni, hogy ki jött hozzánk ilyenkor, inkább Lukeon gondolkodtam. Elhatároztam, hogy az lesz az első, hogy holnap beszélek anyával amint sikerül kettesben maradnunk. Kockáztatva persze a koraszülés eshetőségét is, de inkább ő mint apa. Ő először velem kiabálna egy sort, majd dühében még képes lenne és ellátná Luke baját is, amit nagyon nem akartam. De több töprengésre már nem futotta Hamarosan ismét olyan mélyen aludtam mint egy csecsemő.
  Reggel kialvatlanul ébredtem, mert minden féle lehetetlen dolgot álmodtam. Mindenki csendben reggelizett, még most anya se beszélt, amit furcsálltam, de nem tulajdonítottam neki különösebb jelen-tőséget. 
- Na jó, Luke, Meg, irány a suli- pattantam fel könnyedén és már nyúltam is volna a kulcstartón lévő kocsikulcsom után, mikor megütközve vettem észre, hogy nincs a helyén.
- Ma én viszlek titeket iskolába- szólalt meg a hátam mögött apa. Én teljesen értetlenül meredtem rá.
Fogalmam sem volt mi üthetett bele, hiszen amióta megvolt a jogosítványom én fuvaroztam a tesóimat és apa mindig nyugodt szívvel engedett el, mondván, hogy nagyon felelősségteljesen közlekedek.
- Remélem nem gond.- mosolygott rám, de ez nem volt valami őszinte- Még a következő héten is én leszek a sofőr.
- De hát miért?- szaladt ki a számon.- Mármint nem baj. Ne érts félre..csak hát nem nagyon értem.
- Apád kocsijával volt valami probléma és most sokáig tart mire megjavítja. Nem szeretnénk ha a kocsi ott maradna a suliban, hiszen bármikor szükség lehet rá. Így addig apád használja a tiedet ha nem gond.- mondta anya. Én csak bólintottam. Végül is egészen logikus magyarázatnak hangzott.
 Némán ültem végig a kocsiban, míg Luke és Meg szóval tartották apát. Nekem akkor sem fért egyszerűen a fejembe, hogy mi lehet-e mögött. Mert hogy volt valami amit titkoltak az biztos. A gyanúm akkor is erősödött, mikor a suli parkolójában, pont a szomszéd autóból kiszálltak az Uley ikrek igen mogorva képpel, és a volán mögül pedig előbukkant Sam. Olyan nincs, hogy mindenkinek egyszerre romoljon el a kocsija. Apára néztem. Komoly tekintettel összenéztek, biccentettek egymásnak, majd anélkül, hogy bármelyikük is gyermeikeikre pillantott volna, beszálltak a kocsiba és már ott sem voltak. Itt valami nincs rendben! Ebben egészen biztos voltam.

8 megjegyzés:

  1. Izgalamasnak igérkezik:))várom a kövit

    VálaszTörlés
  2. ez de jó.....tök jó hogy így fojtattad... má várom a kövt..remélem hamar fölteszzzed
    pussz heni

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Tetszik az új!És azért "csak" tetszik,mer még nem igazán értem h. mi lesz belőle...:/
    Van egy szavazásod.Én még nem igazán tudom eldönteni mire is kéne szavaznom,de úgy gondoltam még várok egy kicsit hátha ki tudom bogozni mi is lesz majd a törid alapja ebben az új "könyv"-edben. aztán megint jött egy bizonytalanság,mivel láttam h. a szavazás 4 nap múlva lezárul:S és nem tudom h. mikor lesz frissed,és így lehet kifutok az időből..:S:( Szeretnék szavazni ez biztos ,csak nem tudom h. melyike.xD(az élet nagy gondjai)

    Nah de inkább a fejezetről!
    Szerintem jó lesz kezdésnek,és sok benne az infó,amit végül is szerintem majd csak második olvasásra tudok majd felfogni(tekintve hogy beteg vagyok,de itt csüngök a gépen,mikor már 3/4 12 van)amit nem nagyon szoktam(mármint újra olvasni a fejezetet,mivel egész jó a szövegértésem xD).
    Viszont még tényleg nem értem.
    >Most akkor végül is Jacob lemondott a farkas létről, vagy sem?
    >Nessi meg a 4-dik babát várja?
    >És Nessi most végül is micsoda?Félvér maradt vagy Carlisle beadta neki az az izét,amitől ember lesz/lett?
    >Na és a többiek?mármint a többi farkas?ők is lemondtak a farkas létről?
    >Na és később?Hiszen azt írtad az utolsó fejezetbe (mikor kiderült h. Nessi terhes)h. emberek lesznek a gyerekek. most meg fognak hali?:S Ne mááár!*hitetlenkedik*
    >Na és Kathy látomása?Igazat mondott,vagy csak félre vezette Nessit h. megnyugodjon.Lehet h. átváltoznak mégis?Jaaaj annyira jó lenne XD

    nah jóh*mély levegőt vesz,és hosszan kifújja*
    újra elolvasom,aztán ha lesz erőm akkor még írok egyszer, ha rájövök valamire azok közül amit kérdeztem,de nem hiszem,sz. örülnék ha válaszolnál rájuk h. egy kicsit tisztában legyek a történettel.:D

    Sok puszit és ihletet!

    VálaszTörlés
  4. szia megint én!:SxD

    sz. újra elolvastam,és közben nagyon koncentráltam h. minden infót magamba gyűjtsek és megértsem h. miről is van szó.:D
    Így 3 kérdésemre kb.99%-ban biztos vagyok a válaszban:D

    1>Most akkor végül is Jacob lemondott a farkas létről, vagy sem?
    2>Nessi meg a 4-dik babát várja?
    3>Na és a többiek?mármint a többi farkas?ők is lemondtak a farkas létről?

    Én úgy gondolom h. mind a 3-ra a válasz:igen :D:/
    De nem vagyok benne biztos.(az az 1% csak 1%)
    a másodikban viszont 100%-ig biztos vagyok:D
    A többire viszont nagyon kíváncsi vagyok h. mi lesz a válaszod.(és persze ezekre is a kifejtésed:D;))

    Sok puszit és ihletet!

    VálaszTörlés
  5. Szia Mosi! Köszi a sok kérdést..Igen néhány dolog homályban maradt, ezekért elnézést:S És igen jó a válaszod a három kérdésre. Nessie ember, és és ahogy a másik történet végén írtam Carlisle a szülés után adta be neki a szérumot. Tehát a genetika tartogathat meglepetéseket. (ettől függetlenül a baba is halandó lett, tekintve, hogy neki már csak 1/4 része volt "természetfeletti")
    Ami a látomást illeti, Alice és Kathy is még az adott helyzet alakulásából látja a jövőt.
    - tehát az később még módosulhat..pl.a Midnight Sunban is meghalni látta először Bellát Alice és csak utána vámpírnak..-> szóval oda akarok kilyukadni, hogy igen, embernek látták a gyerekeket, de lehet úgyis marad lehet hogy nem.Minden az eseményektől fog függeni.
    És nagyon örültem a kérdéseknek:D:D

    VálaszTörlés
  6. Szia!

    annnyira örülök ,hogy válaszoltál!:D:D:D*vigyorog*
    És ,és azt vettem ki a válaszodból ,hogy akkor végül is már nincsenek farkasok,és Nessi ember lett(amit te is írtál),és hogy(ami megint nagyon kíváncsivá tett)még lehet ,hogy történik itt valami huncutság^^,és át változhatnak a gyerkőcök még:D:D:D*úgy vigyorog ,hogy attól fél úgy fog maradni az arca*
    Viszont az is eszembe jutott most,hogy mi van ha elő jön belőlük a vámpírság is ,és akkor már ilyen alakváltó-vérszívó lenne belőlük.xDXDXDXD
    na jóó...kicsit elragadtattam magam.xD
    de tényleg nagyon kíváncsi vagyok ,hogy mi lesz belőlük,és ,hogy mi lesz Nessi-vel,meg Jake-kel,mert végül is tudunk olyat az eredeti könyv alapján,hogy egy farkas, lemondott az erejéről,de valami nagy érzelem hatás miatt megint farkas lehetett belőle...:D
    De Nessi?....végül is ha azt meg tudták oldani h. ember legyen,miért ne lehetne vissza csinálni?:DxD már megint elkalandoztam..:D

    na jól van most már befogom...csak annyira izgulok ,hogy mi lesz még.hogy mivel tudod még fokozni ezt a hatást amit elértél nálam ezzel a folytatással!^^Úgyhogy nagyon várom már a következő fejezetet!

    Sok puszit, és mééég több ihletet!

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Ez nagyon ütős lett :) Jó sok kérdést hagytál a fejemben. Imádom Nessiet és Jacobot, annyira édesek. Tetszik, hogy most más szempontjából íródik a történet. Valahol nagyon sajnálom, hogy már nem természetfelettiek, de remélem ahogy írtad, a genetika tartogat meglepetéseket.
    Nagyon várom a következő fejezeted, talán néhány kérdésre választ kaphatunk.
    Csak így tovább :)

    VálaszTörlés
  8. Szia! Aaaaanyira örülök, hogy folytatod a történetet! :D Most, hogy vége a vizsgaidőszaknak és egy laza félév előtt állunk, remélem marad jósokcsomó időd az írásra. És Lily története mellett várom a beígért Alice-elősztorit is :D:D

    VálaszTörlés