Moonlight 2.fejezet- Kérdések

A gyanúm minden nappal egyre növekedett, de egyszerűen nem mertem rákérdezni a szüleimnél.
Főleg azért, mert Sam után Quilék és Sethék voltak a következők akik újfent gyerekfuvarozásba kezdtek. Annyira akartam tudni, hogy mi lehet az oka. Tudtam, hogy azzal kapcsolatos aki éjszaka járt nálunk. Ő hozott valami féle hírt. Egyik reggel végre elszántam magam.
- Hmm, azon gondolkoztam apa, mintha néhány nappal ezelőtt valaki járt volna itt este. Nem ismertem fel a hangját. Ki volt az?- apa nem nézett rám, csak kapargatta az égett részt a pirítósán.
- Ó, biztos Quilre gondolsz. Múlt héten tudott visszahozott eeegy..könyvet amit még anyád kért kölcsön Clairtől.
- Arra emlékszem, én éjszakára gondoltam. Éjszaka felébredtem, és hallottam hogy lent beszélgetsz egy férfival.- anya kezéből kiesett a kanál.
- Jah hogy aaaz.- mondta tettetett könnyedséggel.- Csak egy turista volt. Eltévedt és tőlem kérdezte meg merre találhatja Forksot.
- Aha. Éjszaka- mormogtam. Hihető. De nem volt merszem többet kérdezősködni. Mivel azonban örököltem édesanyám kiváncsiságát és nyughatatlanságát, úgy döntöttem, hogy éjszaka követni fogom öcsém példáját és megszököm. Kathyvel akartam beszélni, hátha ő pontosabb felvilágosítást ad, hogy mi folyik itt. Hiszen ő is ismeri a quileutokat és anya biztos őt is tájékoztatta. Fel voltam öltözve és hallgatóztam. Apa horkolt, az öcsém szintén, a hugom álmában beszélt, anya is nyilván alszik. Minden készen állt. Lábujjhegyen leosontam a lépcsőn, mint egy szellem úgy surrantam ki az ajtón. Bepattantam a kocsimba és indítottam. Nem érdekelt ha meghallják, majd a büntetéssel foglalkozom
ha hazaértem. Minden sötét volt és kihalt. Kicsit dobogó szívvel hajtottam le a páfránnyal benőtt útra, féltem hogy nem találok el a házhoz. Már már ott tartottam, hogy vissza kéne fordulni, mikor felbukkant előttem teljes fényében. Kathy már kint ült a lépcsőn. Hogyne. Hiszen ő akkor tudta már, hogy jönni fogok, amikor eldöntöttem. Kiszálltam a kocsiból.
- Szia.- köszöntem félszegen.
- Csak azért nem szóltam Renesmeenek, mert láttam azt is, hogy nem fognak rájönni a szökésedre.- felpattant és míg pisloghattam volna már mellettem volt és hűvös kezével belém karolt.
- Gyere be. Gery elment vadászni. Kettesben vagyunk.- erre nem is tudom miért, de gombóc nőtt a torkomban, bár tudtam Kathy nem öl embereket.
- Szóval, hadd ne lőjem le a poént. Mond nyugodtan mit szeretnél.- aranyszínű szemeibe néztem, és egyből kibukott belőlem ami az oldalamat fúrta.
- Valami nincs rendben. 5 nappal ezelőtt járt nálunk valaki éjszaka, és azóta apa hoz, visz minket a suliba, ugyanúgy, mint a többi quileut a gyerekeit. És tudom azt is, hogy őket sem engedik ki sötétedés után. Tudni szeretném, hogy mi folyik. Te vagy anyu legjobb barátnője, nyilván elmondta neked.
Kathy csak mosolygott, de közben halántékát dörzsölte.
- A férjem járt apádnál. Mert láttam valamit. – megnyaltam a kiszáradt számat, feszülten figyeltem. Tudtam, hogy ez nem minden, még kell lennie valaminek.
- Okos lány vagy Lily. Pont olyan kíváncsi mint Renesmee és pont olyan jó megfigyelő mint Bella.
De sajnos többet nem mondhatok. Megigértem a szüleidnek. Neked pedig legyen elég annyi, hogy azért játszák a szüleitek a sofőrt, mert biztonságban akarnak tudni titeket. Kérlek ne kíváncsiskodj, még 7 nap és vége lesz ígérem.- mondta lágy hangján, majd megsimította az arcomat, amitől akaratom ellenére kirázott a hideg. Erre ő hahotázva felnevetett.
- Ne félj nem eszlek meg. Igazság szerint soha nem is ettem. Most pedig irány haza! Aludj, hiszen holnap iskola.- én automatikusan felálltam, igaza volt Kathynek, álmos voltam. De ekkor végre kattant egyet a fogaskerék az agyamban. Már a kocsim felé tartottunk mikor megálltam és Kathyre néztem.
- Vámpírok! Ugye? Azokat láttad, és most addig vigyáznak ránk amíg el nem mennek.- Kathy ismét csak sejtelmesen mosolygott és betessékelt a kocsimba.
- Jó éjt Lily!- dühös voltam. Hogyis hihettem, hogy Kathy őszinte lesz hozzám? Rettentően idegesített, hogy mindenki gyereknek nézett. Hiszen most múltam 18 az istenért! Mire hazaértem már lenyugod-
tam valamelyest, és igyekeztem halkan visszalopózni, nehogy megváltozzon Kathy látomása. De szerencsére nem úgy lett. Reggel úgy ébredtem, mintha nem aludtam volna semmit. Keserű csalódás-
sal vettem tudomásul, hogy még egy hétig kisiskolásnak vagyunk nyilvánítva. Legalább Meg örült neki. Annyira szerettek együtt lenni apával, most még egy kicsit több is jutott nekik.
A suli udvaron ücsörögtem egyedül mikor nagy vidoran lehuppant mellém az öcsém.
- Hát neked meg mi bajod?
- Jéé, te nem a wc-ben vered a kicsiket?
- Nana, nagylány nem kell így felkapni a vizet. Ma éppen jó hangulatomban vagyok ha már kérded.
Csak láttam, hogy olyan búskomor vagy. Csak nem Marki cica az oka? Csak hogy örülj őt most láttam a folyosón bolyongani mint egy kísértet.
- Fogd be. És igen, ő is a bajom. De nem lenne, ha te megtanulnál rendesen viselkedni és nem zaklatnád folyton. Mellesleg már rég kellett volna szólnom anyáéknak a stiklieidről.- Luke keze reszketni kezdett, álkapcsa megfeszült. Úgy, szóval dühös. Nagyon helyes. Élvezettel folytattam a cukkolását.
- De persze idő kérdése az egész. Aztán lesheted magad, hogy mikor szemétkedtek legközelebb az Uley fiúkkal. Tényleg, hogy hogy elengedtek a főnökök? Nem kerülsz büntibe?- mondtam tovább negédes hangon. A következő pillanatban azonban olyat tett az öcsém amit nem vártam. Felpattant és a köztünk lévő fából faragott kerti asztalt egy kézzel úgy elhajította az udvaron hogy pozdorjává tört.
A félelemtől összerándult a gyomrom, de azért hősiesen álltam Luke dühös tekintetét. Én is felálltam.
És nem tudom mi ütött belém ,de tovább folytattam a cukkolását.
- Na mi az? Csak nem meg akarod verni a nővéredet?- Luke nem szólt egy szót sem, csak tett egy lépést felém. Ekkor szinte a semmiből köztünk termett Mark. Kezét Luke mellkasának támasztotta, másik kezével maga mögé tolt de nem eresztett el.
- Luke! – szólt nyugodt mély hangján- Ezt te sem akarod. Nyugodj le kérlek.- A szivem a torkomban dobogott. Egy hete ez volt Mark első cselekedete irányomban. De közben az öcsémért is aggódtam.
Luke mélyeket szippantott majd lerázta Mark kezét.
- Nehogy azt hidd te ficsúr hogy vagyok olyan vadállat, hogy képes lennék ártani a húgomnak.- majd ott hagyott minket. Én még mindig szótlanul ám hevesen dobogó szívvel meredtem szerelmemre. Most méginkább daliás hercegnek tűnt a szememben. Magas volt, izmos, olyan fehér bőre volt mint egy vámpírnak, barna szeme és sűrű sötét barna haja.
- Köszönöm.- dadogtam halkan. Mire legnagyobb megkönnyebülésemre elmosolyodott.
- Beszélhetnénk Lil?- én csak bólintottam, majd követtem az épületbe. Egy félreeső folyosó szakaszon áltunk meg.
- Annyira hülye voltam. Úgy sajnálom. Nem kellett volna arra kérni téged, hogy áruld be az öcsédet.
Azt hittem rosszul hallok. Csendben vártam a folytatást.
- Nem mintha eddig bármikor is el tudott volna verni, de tudod bosszantó volt, hogy rámszálltak. És az Uley fiúk. Huuh..van bennük valami rémisztő. Na mindegy, nem is ez a lényeg. Hiányzol Lily! Meg tudsz bocsájtani?- erre már nem válaszoltam semmit ,csak megcsókoltam. Innentől kezdve egész nap úgy éreztem, hogy a fellegekben járok. Egész nap egymás kezét fogtuk és szünetekben szétválasztha-
tatlanok voltunk. Mostmár az sem tűnt bosszantónak, hogy még majd egy hétig apa fog minket suliba hozni. Otthon is első dolgom az volt, hogy elmeséltem anyának, hogy kibékültünk, amit ő örömmel fogadott. Jó volt, hogy mindent elmondhattam neki. Lehet, hogy ezért sem volt sose barátnőm, ott volt anya, haveroknak pedig a quileut fiúk. A következő napok szinte röpültek. Mindent csodásnak találtam, és még Luke is jól viselkedett, mostanában még az Uley fiúkkal is egyre többet beszélgettem.
Egyik nap mikor hazaértünk a suliból, nagy meglepetés várt minket. Anyával ott ült az asztalnál Bella és Edward. Amikor megláttak minket mind a ketten elmosolyodtak. A szemük színe topáz volt, tehát voltak vadászni, állapítottam meg.
- Mennyit nőttetek, Különösen te Luke. Már akkora vagy mint Jacob!-felpattant a székből Bella, majd minden további nélkül megölelt és megpuszilt mindnyájunkat. Edward és Luke azonnal lefoglalták egymást, hiszen közös szenvedélyükről az autókról beszélgettek. Közben apa is köszönt Bellának, de fordult is vissza, mert még Meget el kellett hoznia suliból. Én mosolyogva figyeltem anyámat és nagyanyámat ahogy önfeledten beszélgetnek, noha furcsa látványt nyújtottak. Anya augusztusban tölti a 36-ot, már voltak nevető és mimika ráncai, és a kezén látszott, hogy nem fiatal. És fiatalkori karcsúsága is oda volt már. Ezzel szemben ott ült mellette Bella, akinek arca majd szétcsattant a fiatalságtól, sehol egy ránc, olyan vékony és törékeny volt mint egy porcelán baba és ránézésre elment volna 16 évesnek is.
- Mi szél hozott titeket La Pushba? Akarom mondani Forksba?- kérdeztem érdeklődve.
- Régen láttuk Nessiet, és mostanában utazgatni támadt kedvünk Edwardal. Ez minden.- felelte mosolyogva Bella. Hmm, hát hogyne. Jó azoknak akiknek annyi pénze, van hogy azt sem tudják mihez kezdjenek vele és annyi idejük, hogy fogalmuk nincs róla.
- Meg persze meg akartuk látogatni a Harvardra készülő unokánkat.- erre én elpirultam. Még mindig zavarba hozott, ha ez került szóba. Nem nagy érdem. Megfeleltem a felvételin.
- Szerintem igenis érdem.- szólalt meg dallamos hangján Edward. Én riadtan felkaptam a fejem. Persze, ha sokáig nem látom őket elfejtkezek róla, hogy vigyázzak a gondolataimra. Régen anya is tudott mások gondolataiban olvasni, sőt még az emlékeit is megmutatni vagy nézni valakinek. De már hosszú ideje nem képes rá. Elmondása szerint nem hiányzik neki, de én néha azért örültem volna valami természetfeletti erőnek. De sebaj, ezentúl ügyelek rá, hogy mit gondolok és mikor.
Edwardék Kathyékkel együtt laktak a Cullen házban, de a következő napokban gyakran meglátogattak minket. Az egyik ilyen alkalom teljesen váratlanul történt, pont mikor nálunk volt Mark. Ekkor egy igen érdekes megismerkedésnek lehettem tanúja. Mind lent voltunk a nappaliban, tévéztünk, mikor Edwardék beállítottak.
- Ohh, ap..Edward.- szólalt meg anya. Én csak behunytam a szemem és hálát adtam, hogy nem csúszott ki az apa szó a száján. Mark idegesen mocorogni kezdett mellettem, mire apa felkuncogott.
Vetettem rá egy sötét pillantást, hogy tudja hallottam ám, hogy kárörvend.
- Mark, ők itt anya unokahuga és öccse. Edward és Bella- vettem rögtön kezembe az irányítást. Végülis testvérnek már túl fiatalok voltak.
- Hello- mondták mind ketten. Nem is erőltetve tovább az ismerkedést, mert látták, hogy Mark mennyire ideges. Szokványos,mondták nekem. A halandóknak valami hatodikérzéke megsúgja kikkel állnak szemben és jobbnak látják a távolságtartást.
- Ő Lil nem azt mondtad, hogy valami baj van a számítógépeddel?- fordult felém Mark, és láttam, hogy gyöngyözik a homloka az idegességtől.
- Jaa, de. Menjünk föl- kapcsoltam, majd karon ragattam és elindultunk a lépcső felé. A szemem sarkából még láttam ahogy Edward elmosolyodik.
Mark egészen addig nem is mert előbújni a szobámból amig Edwardék ott voltak. Sajnáltam szegényt.
Viszont többször már nem volt szerencséjük egymáshoz. Minden a rendes kerékvágásban folyt, néha már sajnáltam, hogy lejár az egy hét és nem apa lesz a sofőrünk. De hát egyszercsak ez is elérkezett. Nemcsak nálam az összes quileut gyereknél is ahogy Tom informált. A hét leteltével Edwardék is tovább utaztak, Kathyék úgy tűnt maradnak még egy darabig. Aztán lejárt apa sofőrségének ideje is, és én meglepően nagy örömmel vettem ismét birtokba a volánt. Szép napos idő volt, már csak néhány hét volt hátra a suliból. Miután kitettük a suliban Meget feltekertem a rádiót és vidáman dudorásztam, nem törődve a mellettem hallgatagon és komoran gubbasztó öcsémmel. A parkolóban kiugrottam a kocsiból.
- Szép napot öcsi!- trilláztam neki vidáman. Most még az sem tudott nagyon letörni, hogy vissza se szólt csak fejét a nyakaközé behúzva elsietett órára. Én most mindennek örültem, hiszen kibékültem a barátommal, egészséges a családom és nem utolsó sorban sütött a nap Forksban. Érezhetően és melegen. Feltett szándékom volt kiélvezni. Éppen angol órán ültem és ábrándosan bámultam kifelé a napsütésbe éppen azt tervezgetve, hogy elmehetnénk suli után Markkal a partra, mikor Mrs. Turner hangját hallottam meg magam mellett.
- Ms. Black, ha volna oly szives válaszolni a kérdésemre amit már másodjára teszek fel.- igen ingerültnek tűnt.
- Ő hogyne. Mi is volt az? Elnézést Mrs.Turner.
- Mivel maga is La Pushban lakik és osztálytársa Aaron és Daniel Uleynak, nem tudja véletlenül miért hiányoznak?- bambán néztem körbe a teremben, és csak ekkor tűnt fel, hogy tényleg nincsenek ott.
- Nem tudom tanár nő.
- Na látja, csak ennyit akartam. Furcsa, pedig ők az osztályelsők és az elmúlt három év alatt sosem hiányoztak.- már csak ennyit hallottam Mrs. Turner hangjából, majd tovább folytattam a mosolygós ábrándozást, pedig igazán elgondolkozhattam volna én is, hogy hol lehetnek a mindig makkegészséges és szorgalmas ikrek.