Moonlight- 5.fejezet A falka

Én pedig körbe néztem, hogy honnan jött az a vad morgás amit az előbb hallottam. De a közelben nem volt egyetlen élőlény sem. Megint Mark után akartam kiáltani és kiáltottam is. De ehelyett egy morgás tört fel a torkomból. Pánikba estem. Mi történt velem? Miért nem tudok beszélni? Mi ez az egész? Amikor lenéztem a lábamra, felsikítottam, de csak egy ijedt nyüszítés hagyta el a torkomat. Már nem két lábam volt, hanem négy. Négy vékony barna bundával borított láb, amik hatalmas mancsokban értek véget. Azt hittem ez egy rémálom. De mégsem, nem lehet az. Hiszen itt vagyok. És mi is vagyok? Az óceán felé kezdtem rohanni, mancsaim ütemes trappolása vízhangot vert az erdőben. Óvatosan, egy még fákkal szegélyezett résznél közelítettem meg a vizet, nehogy bárki is meglásson. Az kéne még, hogy hívják a rendészeket és lelőjenek. Hevesen dobogó szívvel néztem bele a vízbe. Majd ugrottam egy hatalmasat. A tükörképem egy szép szabályos fejű hegyes fülű, okos és világos zöld szemű barna farkas volt. FARKAS! De mégis hogy lehetséges ez? Nyüszítve lefeküdtem és két mellső mancsomat a szememre tettem abban bízva ha leveszem akkor megint ember leszek. De nem történt semmi. Az agyam közben pedig folyamatosan pörgött. Hiszen tudtam, hogy létezik ilyesmi, hiszen apa is az volt valamikor, meg Sam, mag Embry meg Quil..és ekkor minden összeállt. Az Uley fiúk kezdtek először hiányozni, aztán Tom Clearwater, végül az Ateara fiúk. Aztán egyik reggel nem jött haza az öcsém a megfigyelésből és anyáék mentek érte. Mindent tudtak! Akkor ezért nem árulták el. Megint létrejött a falka! És mostmár én is a tagja vagyok? Ezek szerint igen. Mostmár megkaptam a magyarázatot minden tünetemre, amiről azt hittem, hogy betegség. Fájdalmasan felnyüszítettem. A következő pillanatban pedig úgy pattantam fel, mintha megcsíptek volna, hirtelen hangzavar támadt. Pár pillanat kellett míg rájöttem, hogy a hangzavar nem körülöttem van, hanem a fejemben.
-Ne aggódj semmit hugi megyünk hozzád és elmagyarázunk mindent.- hallottam meg öcsémet.
-Üdv a csapatban- mondták többen is egyszerre.
-Isten hozott.- vettem ki a zűrzavarból Tom hangját is.
-Tudjuk, hogy kicsit fura, de előbb utóbb beleszoksz. Az embert meg majd mi elintézzük.-
hallottam meg Aaron Uley tiszteletet parancsoló mély hangját. Ettől még én is megnyugodtam valamelyest. Nem kellett sok, már hallottam is őket közeledni a fák között. A szemem hatalmasra kerekedett amikor megpillantottam őket. Hét farkas volt velem szemben pontosan. Mindegyik akkora volt, mint egy medve. Elképesztően nagyok voltak és ijesztőek.
- Ja tényleg bocs, hogy néhány hete rádhoztam a szívbajt az erdőben.- hallottam meg Daniel hangját majd felé fordultam. Tehát akkor mégsem tévedtem túl sokat akkor éljel. És mostmár azt is tudtam, hogy miért nem voltak otthon az Uley fiúk. Ő volt a sötétszürke farkas, képén egy hatalmas vicsorral, amit én mosolygásnak tudtam be. Lassan körbehordoztam a tekintetemet rajtuk. Próbáltam megfejteni, hogy melyik farkas ki lehet, de ők megkönnyítették a dolgomat.
- Hugi, itt vagyok.- pont velem szemben állt az öcsém, bundája rozsdavörös volt. Tőle jobbra üdvözölt engem Tom Clearwater, neki piszkos fehér színű bundája volt. Nate szürke farkas volt, fekete foltokkal, öccse Hugo sivatagi homok színű volt, Ben világosbarna volt. Aaron pedig olyan fekete volt akár az éjszaka. És én voltam a csokolodé színű farkas, az új csapattag.
- Én vagyok a falka vezér.- fogott bele Aaron. Én csak bólintottam. Túl nagy felvilágosításra egyikünknek sem volt szüksége, hiszen a lehető legtöbbet tudtuk már a farkasokról a szüleink által.
Kiskorunkban is gyakran meséltek nekünk rémtörténet gyanánt velük megesett dolgokról, mint mikor újszülött vámpírok ellen küzdöttek. Mindannyian tudtuk, hogy ezentúl farkas formában hallani fogjuk egymás gondolatait, és hogy ezután sok edzésre lesz szükségem, hogy jó legyek a harcban illetve a vámpírok levadászásában. Álljon meg a menet vámpírok! Hirtelen beugrott elém Kathy arca és a tanév végének eseményei, mikor is a szüleink vittek minket iskolába.
- Jól gondolod. – szólalt meg Aaron.- Azért vittek minket iskolába, mert féltettek minket a vámpíroktól. Nem Kathyék indították be a folyamatot. Két hónapos itt tartózkodás nem okozott volna nagy problémát nekünk. Csakhogy a nagyszüleid és a családjuk..- nézett rám. Majd abbahagyta a magyarázatot és mindent láthattam a fején keresztül. Ahogy az összes fiú Clearwateréknél ül, vének hiányában Sam, apa, Quil, Embry és Seth vállalták magukra a feladatot, hogy elmondják a fiúknak mi történik velük. A láncreakciót egy szerencsétlen véletlen indította el. Ugyanis ide látogatott a Denali klán egy rövid időre, néhány napra hogy Kathyékkel találkozzanak és Carlisleék felől érdeklődjenek.
De velük egyidőben egy szokatlanul nagyobb nomád vámpír csapat, 5 főből álló horda vetődött erre.
Hallottak már hírből Cullenékről és meg akarták őket ismerni, de arról fogalmuk nem volt, hogy már nem fognak itt találni mindenkit és, hogy a szomszédban pedig vérfarkasok laknak. Ez tartott egy hétig a Denalik látogatásával együtt. Azt pedig már a fiúk sem tudták befolyásolni, hogy mikor robban ki ez az egész. Egyelőre úgy tűnt mind hiábavaló mert a nomádok elmentek Forksból és ősszel Kathyék is tovább állnak, de őket amúgyse lehetne bántani az egyezmény miatt. Mindezt apáék mondták el a fiúknak. Láttam a kis nappalit, szinte zsúfolt volt a sok nagyra nőtt kamaszfiúval akik a hallottak után morgolódni kezdtek és szüleik csillapítására nyugodtak csak le. Mindenkin kitört a vámpír ellenesség.
- Mostmár mindent tudsz- szólalt meg Daniel.
- Akkor ezután mi lesz a dolgunk?- kérdeztem reszketeg hangon.- Néha átváltozunk és a Cullen határvonalig kiterjedve járőrözünk?
- Igen, körülbelül ennyi.- hagyta rám testvérem. Bosszús voltam, dühös és hirtelen már az én agyamban sem járt más, csak legalább egyet széttépni a vámpírok közül akik ezt tették velem. Harcolni akartam, használni akartam a képességeimet amiket kéretlenül kaptam.
- Mi teljesen egyetértünk veled. Mi is így éreztünk az elején.- felelt a gondolataimra Nate. Én csak hálásan rápillantottam, bár nem volt benne túl sok vigaszom jelenleg. A következő ami eszembe jutott, hogy akkor most mi lesz Markkal?
- Vele te ne foglalkozz. – mondta komoran Aaron. – Ő az én dolgom lesz. Viszont bele kell törődnöd abba amit már gondolom eleve sejtesz. Soha többet nem láthatod. Nem mintha valószínűleg ő akarna veled a látottak után kapcsolatba lépni. De valahogy megoldjuk.
- Értem. – többre nem futotta. Nagyon fáradtnak éreztem magam, és még mindig annyira valószerűtlennek tűnt ez az egész, hogy farkasok vannak már megint La Pushban.
- Még két kérdésem lenne és utána szeretnék hazamenni.- fordultam Alphám felé. Ő türelmesen várt.
- Ugye nem leszünk többen?
- Nem, ha a Cullen lány ősszel elmegy a férjével. Akkor nem.- bólintottam.
- A következő pedig az lenne, hogy mégis, hogy a csudába leszek megint ember?- Aaron bólintott és jogosnak tartotta a kérdésemet, mivel ezt az apróságot kifelejtették a felvilágosításomból. Én pedig vetettem egy rosszalló pillantást Hugora aki idétlenül felvihogott.
- Ez mindenkinél máshogy megy. De generációról generációra könnyebben megy a visszaalakulás.
Amikor vissza akarsz változni emberré, akkor csak arra kell erősen összpontosítanod, hogy megint ember akarsz lenni, és onnantól kezdve magától menni fog majd a dolog.- adta meg a választ a vezetőnk. Én igyekeztem mindent elraktározni a fejemben, de az már úgy zsongott akár egy méhkas. Ezután már nem volt több megbeszélni való. A csapat szétvált. Daniel gondolataiból még hallottam, hogy ők egyből Markot mennek megkeresni. Kicsit féltem tőle, hogy mit akarnak vele csinálni, de bíztam bennük.
- Nyugi, nem nyírják ki vagy ilyesmi.- mondta az öcsém. Én fújtam egyet. Még szokatlan, de már zavaró volt, hogy mindenki hallja a gondolataimat. Lassú lépkedésből futásra váltottunk, hogy hamarabb hazaérjünk. Ezt tagadhatatlanul szerettem. A szél a bundámba csapott, és én olya gyorsnak éreztem magam mint még sose, olyan gyorsnak, mint egy vámpír. Aztán hirtelen lefékeztem mielőtt
még kibukkanhattunk volna a házunk előtti területre. Luke már kidugta a fejét és visszanézett.
- Mi van?
- Te Luke nekünk most vissza kéne változni nem?
- Persze.- még mindig nem értette a lényeget. Én vetettem egy jelentősségteljes pillantást a jobbhátsó lábára kötözött farmerra.
- Ohh tényleg. Ne haragudj. Elfelejtettem. Maradj itt, mindjárt ideküldöm anyát néhány cuccal.- az előttem lévő vörösesbarna hatalmas farkason egy gyenge remegés futott végig, és már ott volt előttem az öcsém teljesen meztelenül. Jesszus! Az egyik mancsommal befogtam a szemem, nem akartam többet őt igy látni. És gondoltam Nateéket is megmentem néhány kellemettlen képtől. Megvártam míg Luke bemegy a házba, aztán kipróbáltam működik-e amit Aaron mondott. Behunytam a szemem és arra gondoltam, hogy megint ember akarok lenni, megint Lily Black. Éreztem a gerincemen végighullámzó remegést majd megint én voltam. Két lábon, és teljesen mesztelenül. Semmi okom nem volt rá hogy fázzak, hiszen július vége volt és ugyebár én is 41 fokos lettem. Anya sietős léptekkel közeledett a ház felől, kezében a farmerom és az egyik régi pólóm. Mikor odaért, bágyadtan rámosolyogtam.
- Tessék drágám. Annyira sajnálom.- mondta szomorkásan.
- Ugyan anya. Tudtunk volna ellene védekezni? Nem. Na ugye. Akkor meg? Ne sajnáljatok semmit.- mondtam neki válaszul, majd megfogtam kezét és együtt elindultunk vissza.
- Igen, de mikor terhes lettem veled Alice nénéd és Kathy úgy látták, hogy nem lesztek farkasok.- próbált mentegetőzni.
- Anya, kérlek. Fogalmuk sem lehetett róla, hogy 18 év múlva majd jön egy halom idegen vámpír ide. Tehát logikus hogy akkor még nem láttak minket annak. – közben beértünk a házba ahol már apa fogadott minket karjában Daisyvel. Nem volt erőm most senkivel sem tovább beszélgetni róla, hogy milyen érzés és hogy viselem. Egyszerűen csak egyedül akartam lenni. Felmentem a szobámba és hanyatt vágódtam az ágyon. Azon töprengtem, hogy mit csinálhattak Aaronék Markal. Hogyan ve-
hették rá, hogy ne szóljon senkinek. Most mikor egyedül maradtam telepedett rám teljes súllyal az elvesztése. Szerettem. Ő volt az első szerelmem és hiányzott. De annyira mégsem volt szörnyű mint amennyire képzeltem, hogy az lesz. Hiszen már egy sokkal erősebb kötelék fűzött ide. Még magamnak sem tudtam megmagyarázni, de valahogy úgy éreztem magam mint egy kirakós darabja ami végre most került a helyére. Nyugodt voltam, csak szomorú. Ha pedig arra gondoltam, hogy esetleg vámpírokat kell ölnöm, hmm a gondolatra összerándult a gyomrom. Őszintén szólva nagyon féltem a dologtól.
A következő napok szinte összefolytak. Keveset aludtam, Aaron egy szadista módjára edzett engem mint a legújabb tagot, és gyakran voltunk járőrözni is.Hogy mi történt Mark és Aaron között, azt már átváltozásom utáni következő nap megtudtam. Nem kellett sok mindent tennie, mivel Mark annyira halálra volt rémülve, hogy tudta, bárkinek is beszélne farkassá változó emberekről senki nem hinne neki. Így megfogadta, hogy engem és La Pusht ezután nagy ívben elkerüli. Nem is számítottam másra.
Kathyéket nem láttam többet. Nem mintha nem akartam volna, csak az új helyzet miatt nem lett volna tanácsos a kölcsönös látogatás.Az edzések szakadatlanul folytatódtak, azonban az egyik nem úgy végződött ahogy vártuk. A több napos kimerültségemben egy kis felüdülést jelentett Ivy meghívása, aki megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem egyik nap elmenni vele Port Angelesbe vásárolgatni.
Örömmel mondtam igent és Alphám is áldását adta a dologra. Ivy értem jött kocsival, én pedig vidáman rohantam elé.
- Sziasztok!- kiabáltam vissza a hátam mögül. Széles mosollyal az arcomon pattantam be Ivy mellé.
Ivy Clearwater sem tagadhatta volna le gyökereit. Fekete hosszú fényes haj, rézvörös bőr, és okosan csillogó fekete szemek. Alig vártam vele a csajos délutánt, mert nemcsak mint lányok lehettünk együtt, hanem volt valaki akivel megbeszélhettem ezt a farkasos dolgot, mivel ő mindent tudott rólunk és valami rejtélyes módon vele nem történt semmi. Ezért néha irigyeltem, néha pedig nem..még én is csak emésztettem a dolgot. Szerettem Ivyvel lenni, annyira beszédes volt és olyan könnyen jól tudtam magam érezni vele.
Miután már minden lányos témát és városi pletykát kitárgyaltunk, ő óvatosan kérdezősködni kezdett a felőlem.
- Fáradtnak tűnsz.- mondta miközben visszatettem a sokadik boltban az egyik ruhát a helyére.
- Ha téged hajtana Aaron estétől hajnalig te se néznél ki jobban.- mondtam fanyaran. Bátorítóan megsimogatta a vállamat.
- Ugyan már. Csak jót akar neked, azt szeretné hogyha szükség lesz rá meg tudd magad védeni.Hiszen te vagy az egyetlen lány köztük. Mellesleg nagyon elégedett veled, azt mondta sokkal jobb vagy mint az öcséd.- elkerekedett szemmel bámultam rá.
- Micsoda? Ezt mikor mondta?- Ivy halkan kuncogott
- Múlt héten mikor náluk jártam. Akkor kérdeztem rólad és ő mondta. De vissza ne mond neki, mert leszedi a fejemet!- én lelkesen bólogattam. Ez igazán sokat dobott a hangulatomon. Viszont a következő kérdésére már számítottam egy kicsit.
- És mi lesz a Harvarddal? Mégiscsak elmész?- kérdezte kiváncsian. Én csak némán megráztam a fejem.
- Nem. Seattlebe fogok járni fősulira. Ott is ugyanúgy van orvosi mint a Harvardon.És persze Cullenék és értik, hogy a jelen körülmények között nem lenne tanácsos most máshová költöznöm egyedül. Különösen nem egy vámpírok által használt házba. – mondtam, majd önkéntelenül is vágtam egy fintort. Miután mind a ketten bevásároltunk úgy döntöttünk, hogy beülünk egy étteremben. Jó idő volt, kellemes meleg, igaz a nap nem sütött, vastag felhők takarták, de ezen senki nem lepödött meg.Mindenki a teraszokon ivott, evett. Mi is éppen leadtuk a rendelésünket, mikor Ivy belecsípett a karomba.
- Khmm Lil, a túl oldalon az ott nem a volt barátod?- óvatosan oldalra fordítottam a fejemet és tényleg ő volt az. Mark közeledett az étterem felé egy ismeretlen, nyakigláb magas szőke lánnyal. És egyenesen ahhoz az étteremhez jöttek ahol mi ettünk. A gyomrom egy pillanatra összeszorult. Aztán
köhögési roham tört rám. Először fogalmam sem volt, hogy mitől hiszen még egy falatot sem ettem és ittam. Amikor Markék beértek az étterembe valamennyire már sikerült magamon erőt vennem, nagyokat lélegeztem, és ittam is egy keveset. Majd körbenéztem, hogy meglátom-e merre van a rohamom kiváltója. Ha a gyomrom az előbb csak összeszorult, mostmár görcsbe is rándult. Egy férfi követte Markékat. Ő is leült az étterembe, nem messze tőlük és étlapja mögül az egymásba felejtkező
párocskát figyelte. Alaposan végigmértem. Jól öltözött volt, de viszonylag átlagos. Átlagos magasság, barna haj, fehér bőr, és itt nyeltem egy nagyot…fekete szemek