2012. augusztus 21., kedd

Tűz és jég 10. fejezet - A szökés

Mikor Patrick kitett a háznál nem befelé vettem az irányt, hanem egyenesen az erdőben. Szinte éreztem, hogy ott van. Vakon meredtem bele a sötétbe, és botladozva elindultam a
fák közé.
- Charlie! – suttogtam. Semmi válasz. A fene, marha mérges lehet. – Charlie. –ismételtem meg. Megzörrent egy bokor a hátam mögött. Ott állt, makulátlanul tiszta cuccban de a szemei, a szemei szikrákat szórtak. Vártam, hogy megszólaljon, de csak felnyársalt a tekintetével. Jó,
legyen. Akkor csak én beszélek.
- Nézd. Tudom hülye kezdés de ez nem az aminek látszik. Vagyis Patricknak az, csak nekem nem…Jajj Istenem de nehéz.- idegességemben toporogni kezdtem.
- Te elmentél, és minket kezdtek szorongatni a vámpírok. Csak úgy tudtuk legyőzni őket ha egy másik farkas klán segítségét kérjük. George úgy tudta csak elintézni a dolgot, hogy a klán főnöknek megígérte, hogy a fiához megyek a segítségért cserébe. – szusszant egy nagyot – Muszáj voltam találkozgatni vele. És Patrick igazán rendes srác! – reccs, a fenyőfa alsó ágát letépte és elhajította.
- Igazán rendes? – csikorgatta a fogait. – Szóval míg én oda voltam addig te, te … - nem fejezte be a mondatot hanem ököllel belecsapott a fába. Ijedten ugrottam egy nagyot.
- Megölöm. Hogy merészelt…
- Na jó. – emeltem fel a hangom. – Elég legyen. Az Isten verjen meg Charlie. Hosszú hónapokra eltűnsz. Engem valami elmebeteg vámpír üldözött. Ha nincsenek Patrickék akkor én meghalok! – mostmár kezdtem kijönni a béketűrésből. Igaz kicsit valahol imponált, hogy
ennyire féltékeny. Odamentem elé és óvatosan két kezem közé fogtam az arcát.
- Szeretlek érted? Amíg odavoltál én ettem a kefét, hogy mi lehet veled. Csak téged szeretlek
Charles Fox. – sóhajtott egy nagyot és behunyta a szemét. Győztem. Mosolyodtam el magamban. Nem válaszolt hanem magához húzott és olyan hevesen csókolt ahogy még soha.
Majd percek, talán órák múlva elengedett.
- Hiányoztál. –dörmögte bele a hajamba.
- Te is. Elmeséled hol jártál? – a teste megmerevedett.
- Talán majd máskor. Amúgy is nem kéne bemenned?  - nem kerülte el a figyelmemet, hogy megváltozott a hangja is. Nem gondolkoztam, csak hirtelen kiböktem ami már hónapok óta ott motoszkált a fejemben.
- Szökjünk meg. –  eltolt magától és a szemébe nézhettem. Kétkedést láttam benne. Ez azért nem esett jól.
- Hogy?
- Nézd, volt időm gondolkodni. A veszély elhárult, viszont engem itt szó szerint megölnek ha kiderül, hogy egy vámpírral járok. És te se ólálkodhatsz itt örökké. A fiúk előbb utóbb szagot fognak. –fintorodtam el. – Nemsoká napfelkelte – pillantottam a világosodó horizontra.
- Menj, pihenj. Én összeszedem a cuccaimat és pontban 11kor találkozzunk itt. Jó?
Még mindig némán meredt rám. Úgy szerettem volna tudni, hogy mi járhat a fejében, mert őszintén szólva nagyon meglepettnek tűnt, ijedtnek. De boldognak semmiképp. Egyszer csak
bólintott.
- Rendben. De ne késs. Egy percet se. Szerintem Dorahnak szólj róla. – megcsókolt és már nem volt sehol. Lassan vonszoltam be magam a házba. Most kezdtem el érezni, hogy igazából mire is vállalkoztam. Chris visítása fogadott.
- HOL VOLTÁL? MÁR RÉG ITTHON KÉNE LENNED!!!- jesszus. Mintha az anyám lenne.
- Nyugi, nyugi. Csak az erdő szélén voltam. Át kellett gondolnom néhány dolgot. – motyogtam gépiesen.
- Az erdőben? Mikor nemrég mesélte Patrick, hogy egy vámpír vadászik rád valahol? – felemeltem a fejem és a szemébe néztem. Nem tudom mit láthatott benne mert elakadt a szava is.
- Dorah megjött már?
- Nem, azt mondta, hogy még néhány óra és itt lesz. – bólintottam és elindultam felfelé a lépcsőn. A szobámat magamra zártam. Majd a telefonomért nyúltam. Biztos ami biztos, írtam
Dorahnak egy sms-t, hogy jöjjön amilyen hamar csak tud mert beszélnem kell vele. Aztán hanyatt dobtam magam az ágyon és szinte rögtön el is aludtam.

Nem tudom mire ébredtem fel, de riadtan konstatáltam, hogy alkonyodik. Leültem az íróasztalhoz és nekikezdtem a levélnek.
Chris!

Tudom, hogy  nagy fajdalmat okozok azzal, hogy elmegyek. De  igy  a  legjobb.
Rettentoen halas vagyok mindenert. Koszonok mindent.

Szeretlek
Julie

Tudom, hogy nem a legjobb üzenet. De úgy gondoltam, hogy majd megmagyarázom neki ha elül a vihar. Ránéztem az órára, 21:00. Dorah nem reagált az üzenetemre. Ez egy kicsit aggasztott ugyan, de majd tudja a módját Charlie hogyan léphetünk vele kapcsolatban. Előkotortam a hátizsákomat és csak a legszükségesebbeket pakoltam bele. Kézpénzt, farmert, pólókat, fehérneműt, a késemet. Füleltem, de a ház csendes volt. Úgy nézett ki, hogy Christina elment valamerre. 22:00-kor felhúztam az ablakot. Nem akartam kockáztatni, hogy a házon keresztül menjek mert még meglát valaki. Lenéztem. Vettem egy nagy levegőt és ugrottam. Legnagyobb meglepetésemre olyan nesztelenül érkeztem talpra mint egy macska. Mégis volt haszna a hosszú tréningnek.  Ahogy a lábam bírta beszaladtam az erdőbe. Igyekeztem olyan messze menni a háztól amennyire csak lehet. Lihegve lezuttyantam egy tölgy tövébe. Most már nem volt más dolgom mint várni. Nem  figyeltem az idő múlását, nem aggódtam. Tudtam, hogy Charlie el fog jönni. És igazam is lett. Már magasan járt a hold az
égen mikor előlépett a fák közül. Az ő hátán is hátizsák volt, fekete farmert és barna kapucnis pulcsit viselt. Nagyot dobbant a szívem mikor megláttam.
- Végre. – szaladtam oda hozzá és szorosan hozzásimultam. Ő nyomott egy puszit a homlokomra.
- Siessünk. – megfogta a kezem. De ekkor a semmiből egy alak termett előttünk.
- Lassan a testtel. – Úramisten ez Patrick. – Ha nem tévedek maga épp az én menyasszonyomat készül megszöktetni.
- Patrick, kérlek – akartam mondani de csak suttogtam.
- A te menyasszonyod? – nevetett hidegen Charlie. – Kisfiam, ébredj már fel. Csak a túlélésért játszott. Sosem szeretett.  – a térdeim remegni kezdtek, és úgy éreztem, hogy menten elájulok. Ha ezek egymásnak esnek.  Láttam ahogy megváltozik Patrick arca,
az értetlenkedésből átváltott ádázzá.
- Állj félre Julie
- Nem. – sikoltottam. És még szorosabban markoltam Charlie kezét.
- Hát jó. Te választottad. – azzal remegve előredőlt és szinte lerobbant róla a ruha. Egy közel három méteres óriás farkas vicsorgott ránk. Mire észbe kaptam volna, hogy itt lenne az ideje varázsolni, Charlie már bependerített egy fa mögé és ő is harci állást vett fel. Közéjük ugrottam,  legyintettem a kezemmel Patrick felé, de a helyett, hogy arrébb repült volna csak pár centit csúszott hátra a földön. Ó francba. Akkor ezek szerint farkasoknál nem sokra megyek hókuszpókusszal.
- Állj. – ordítottam el magam. De a hangom vízhangos volt. Héé ez nem is vízhang. Valaki más is van itt? Doraht láttam meg ekkor lélekszakadva rohanni a fák között.
- Fussatok. Majd én elintézem. – kiáltott oda nekünk. Mire a mondat végére ért, a sötétbarna bundás Patrick egy ezüstösen csillogó farkassal állt szemben. Azt hinné az ember, hogy Dorah kisebb mert lány, de a fenét kisebb. Pont olyan robosztus volt mint Patrick. Éreztem Charlie karját az  enyémbe fonódni. Már a karjában voltam és úgy rohantunk mikor még mindig hallani lehetett vad morgást, és fog csattogást az erdőben. Úristen mi lesz ha Dorah megöli Patrickot? Vagy Patrick Doráht? De tudtam, hogy még várnom kell, hogy megtudjam a harc kimenetelét. Egyelőre csak érjünk biztonságban, erre kell gondolnom. De minduntalan beúszott  elém a vicsorgó Dorah képe. Istenem, add, hogy túlélje!

2 megjegyzés:

  1. léci irg még továb ojan izgalmas

    VálaszTörlés
  2. Szia! Nagyon tetszik a történet! Pls folytasd! :D

    VálaszTörlés