Tűz és Jég 3. fejezet

Este lementünk a hatalmas ebédlőbe és a nagy evés ivás közben a fiúk mindent elmeséltek amit csak tudtak.

Hogy mióta farkasok, és hogyan ismerkedtek meg a szüleimmel. Nekik milyen képességeik vannak és a vám-

píroknak milyen. Meglepődve hallgattam, hogy nem ők vannak egyedül vérfarkasok, hanem egész Európa, sőt világ szerte élnek klánok. És a nyugat-európai farkasok is nekünk segítenek. Azt viszont örömmel konstatáltam, hogyha már kellően képzett leszek, akkor tervezik, hogy bevesznek a harcba. Viszont az idegesített egy kicsit, hogy habár én vagyok a kulcsfigura, nem tudhatok semmi belső információt. Legalább Cristine megígérte, hogy már másnap megtanít bánni az erőmmel. Noha még mindig kételkedtem benne, hogy lenne egyáltalán ilyen. Végül is abban állapodtunk meg a fiúkkal, hogy először is alaposan ritkítanunk kellene a vámpír állományon. Legalábbis mindenesetre azokat megölni akik annak a bizonyos vámpír koven vezetőjének akartak elvinni. John megígérte, hogy megtanít rá, hogy miről tudom őket megkülönböztetni. Úgy tűnt, hogy több hetes, akár hónapos kemény gyakorlás vár majd rám, mire végképp mindent meg tudok tanulni erről a teljesen más világról ami eddig körülvett. De örömmel vágtam bele, hiszen egy kicsivel többet megtudtam a szüleimről és nyertem egy élő családtagot Cristine személyében, ami nagyon sokat segített a jelenlegi lelkiállapotomon.

A gyakorlás nehezebb volt, mint vártam. És egyáltalán nem úgy haladtunk mint szerettem volna.

Az ember nem tudja úgy uralni és irányítani a természetfeletti képességeit ahogy akarja ha egyszer 20 évig arról sem volt fogalma, hogy léteznek! A legjobban a tárgyak mozgatását élveztem, mert ha már nagyon rá koncentráltam, akkor kézmozdulat nélkül is ment, pusztán az akaratommal. Ilyenkor Chris-

tina nagyon szokott fanyalogni, mindig bosszankodik, hogy őneki persze nincs ilyen hihetetlenül jó

aktív erője mint nekem. Tulajdonképpen szerettem itt lenni, olyan volt mint egy hosszúra nyúlt vakáció és ilyenkor hajlamos voltam elfelejtkezni arról, hogy mindez miattam van és azért mert isten tudja hány vámpír vadászik rám odakint. De eddig unokatestvérem szenzorai kiválóan működtek, a környékre sem merészkedett egy sem. Hogy ez a jó rejtekhelynek, vagy az engem védelmező farkasoknak volt-e köszönhető azt nem tudom. A varázslat érzése fokozatosan múlni kezdett, szépen lassan kezdtem elfogadni a világot ami körülvett és alkalmazkodni is hozzá.

- Hahó! July! Merre jársz?- lengette meg a kezét előttem Christy.

- Ohh, bocs. Elkalandozott a figyelmem. – szabadkoztam sután.

- Nah. Azért. A teleportálást nem tudod magadtól megtanulni.- zsörtölődött . Ismét koncentráltam és igyekeztem arra koncentrálni, hogy a szoba egyik végéből átkerüljek a másikba. Hirtelen bizseregni kezdett a lábujjam. Először csak egy kicsit, aztán lassan kezdett elterjedni a testemben és végül a fejem tetejétől a lábam ujjáig úgy éreztem, mintha el lennék zsibbadva. Aztán a bizsergés erősödni kezdett és végül elmúlt. Kinyitottam a szemem és legnagyobb örömömre és meglepetésemre a szoba tulsó felén voltam. És végre Christy se az a zsémbes oktatóm volt, hanem vidám és velem örült hogy végre sikerült.

- Ez az ez az!- visítottuk összekapaszkodva, mint valami tizenéves kislányok.

Innentől kezdve minden sokkal gördülékenyebben ment.Mintha ez lett volna a legnagyobb és legne-hezebb akadály. Egyre gyorsabban és ügyesebben tudtam már tárgyakat mozgatni, a teleportálással pedig már úgy közlekedtem ahogy akartam. Én naiv azt hittem, hogy ezzel véget ér a dolog, de korántsem volt így. Miután az erőim használatát elsajátítottam, jött a harc és az önvédelem. Itt a fiúk lettek az oktatóim és korántsem voltak könyörületesek. Minden nap újabb és újabb sérüléseket szereztem és a lehető legdurvábban próbáltak elintézni. Ezekben a napokban alig éltem. Azt hittem ennél már nem lesz rosszabb….

- Ez az..ügyes vagy.- gratulált nekem John egy trükkös csel után, aminek köszönhetően George nyakában kötöttem ki, és könnyű szerrel meg is ölhettem volna. Fújtatva leugrottam a hátáról, épp a felénk közeledő Christyt néztem, mikor bizseregni kezdett a tarkóm. Lassan megfordultam, nem is igazán tudtam hogy mit is keressek, de olyan érzésem volt, mintha valaki engem figyelt volna. Elin-

dultam az erdő felé közben pedig figyelmen kívül hagytam a mögülem ordibáló fiúkat

- Állj már meg. – kapott a karom után George.- Mit akarsz ott?- azzal erővel maga felé fordított, és én úgy éreztem hogy a vonzás ami az erdőbe hívott megszakadt. Olyan kábán álltam előtte mint mikor a hisztériást pofon vágják és magához tér.

- Nem tudom. Csak , csak olyan furcsa volt. Nem tudom. Sajnálom. Menjünk be.- azzal vissza sem nézve az erdőre elindultam befelé a kastélyba. Az este hátralevő részében már szinte eszembe se jutott ami délután törtédt.A vacsora különösen elterelte a figyelmemet, mivel végre úgy döntöttek a fiúk, hogy hajlandóak velem némi információt megosztani.

- Megtalálták a királyt.- magamban kicsit kuncogtam, hogy ezt a megnevezést használják, de igyekeztem komoly maradni.

- Hol van? A legutóbbi jelentések szerint Szentpéterváron volt.- tudakolta Rob.

- Nem, közeledik, mostmár Párizsban van. Egyre több rejtélyes eltűnésről és brutális párizsi gyilkosságról számolnak be a lapok.- fintorgott George.

- Nemrég hívott Max és azt mondta, hogy rajta vannak az ügyön.- szólt közbe John. Én ide oda kapkodtam a fejem és próbáltam a beszélgetésükkel lépést tartani. Tehát akkor ezek szerint a vámpírok elszabadultak Párizsban és az ottani farkasok azon vannak, hogy minél többet megöljenek. Kicsit borsózott a hátam a gondolattól, hogy rajtunk kívül még hány vámpír, farkas, boszorkány és ki tudja még milyen teremtmények rohangálnak a földön.

- És mikor lesz valami végső összecsapás?- tudom kicsit türelmetlen volt tőlem, hogy még csak most csöppentem ebbe bele de már a végét várom. George homloka egyből ráncokba szaladt a kérdésemtől.

- Fogalmunk sincs. Ez a háború már lassan 10 éve tart..de a szüleid halála is a vámpírok miatt volt. A vérszívók alapból nem bírnak titeket, mivel az emberek pártját fogjátok.

- Ne légy már ilyen pesszimista!- csattant fel Cris, aki eddig hozzám hasonlóan csak némán figyelte a beszélgetést. – Igenis van rá esély, hogy nemsokára vége lesz, mert vannak beépített embereink is, és a segítségükkel nemsokára rajta üthetünk a vezérükön.

Mire ágyba kerültem, már régi ismerősként köszöntöttem a fejfájást. Megint annyi mindenen kellett gondolkoznom, hogy alig aludtam..De reggel szokás szerint jöttek hajnalban a fiúk és jött a szokásos edzés is. Futással kezdtünk, aztán jött a bemelegítés és a szokásos harc. Fél órája tartott még csak az edzés, mikor megint bizseregni kezdett a tarkóm. Az az érzésem támadt, hogy valaki figyel. Nem akartam, hogy megint hülyének nézzenek a srácok, így inkább igyekeztem figyelmen kívül hagyni a dolgot. Igaz elég nehéz volt, mert egész végig olyan érzésem volt, mintha valami az erdőbe akarna vonzani.

- Te July, mi lenne ha végre kipróbálnánk úgy az eddig tanultakat, hogy átváltoznánk?- kérdezte hamiskás mosollyal George. Én meglepetésemben csak hápogni tudtam.

- Ő oké..- félve pislogtam, míg a fiúk levetkőztek előttem egy szál alsónadrágra és fél percel később már négy túlméretezett farkas állt előttem. Első pillanatban meg sem bírtam mozdulni, de aztán a testem ösztönösen reagált, mikor először csak Paul kezdett el felém rohanni. Éppen kezdtünk volna belemelegedni a játékos harcunkba. Mikor Paul gyengéden lerázott a hátáról, és mind a négyen hátracsapták a fülüket és az erdő felé fordultak. John kezdett először morogni, majd csatlakoztak hozzá a többiek is, és mire észbe kaptam, már mind eltűntek a fák között. Egyből sejtettem, hogy baj lehet ezért Cristináért akartam indulni, de ő mintha a gondolatomban olvasott volna már meg is jelent az ajtóban. Nem telt el sok idő, a fiúk már vissza is tértek. Legnagyobb megkönnyebbülésünkre épen és egészségesen. Szájukba vették a ruháikat és eltűntek az erdőben. George jött ki legelőször.

- Nem ismertük fel a szagát. De valaki, vagy valami van odakint. Cris? – unokatestvérem csak csalódottan ingatta a fejét.

- Nem éreztem vámpírt a közelben.

- Oké, mi bízunk benned. De azért csak kimegyünk járőrözni éjszaka és te is figyelj jó?- estére a fiúk kimentek járőrözni és Cris bereteszelte az ajtókat. Rám is rámragadt az idegességükből.

- Szerinted baj lesz?- úgy beszéltem, mint egy félős kislány. Cristy megállt és elgondolkodott egy percre.

- Nem szerintem nem..Bármi is legyen az,a fiúk fél pillanat alatt végeznek vele. – próbáltam én is ebben hinni…Valahogy csak sikerült végül elaludnom is. Arra ébredtem fel, hogy valaki a vállamnál fogva ráz.

- July, gyere, öltözz és megyünk.- rángatott ki az ágyamból Cristy. Még nem voltam teljesen magamnál, olyan érzésem volt, mintha csak néhány másodperce nyomott volna el az álom.

- Mi az? Mi ez a rohanás?- kérdeztem két ásítás közepette. Az fel sem tűnt, hogy odakint még mindig éjszaka van.

- Vérszívók, nem kevesen. Sokan. A fiúk még odakint köröznek a kastély körül,de már az erősítés is úton van. Én viszlek el innen.- magyarázta, miközben kongó léptekkel végigfutottunk a sötét folyosókon. Kirázott a hideg. Ez a környezet pont olyan volt, amiben az ember elhiszi, hogy vámpírok igenis élnek.

Tűz és Jég 2. fejezet

Olyat sikítottam, hogy az ablakok is beleremegtek. De csak John volt az.

- Gyere.- csak ennyit mondott. Átkarolta a vállamat és egy pillantást sem vetve a nyitott ajtón át látható Leilára, levitt, ki a ház elé, ahol George várt ránk kocsival és beültetett és ő is beszállt mellém. Mindkettejük arca furcsa kemény maszkba volt dermedve. Én pedig a sokktól csak lassan fogtam fel hogy barátom egyáltalán nem úgy reagált ahogy egy ilyen brutális gyilkosság esetén reagálni kellett volna. Meg szerettem volna kérdezni őket, hogy mi folyik itt, de még nem találtam a hangomat. Csak tehetetlenül néztem hol az egyikre hol a másikra. Talán kitalálták a fiúk, hogy mire gondolok, mert George adta meg a választ megnyugtató mély baritonján.

- Nemsokára mindent meg fogsz tudni. És igen, mi is nagyon nagyon sajnáljuk Leilát. Hidd el meg akartuk akadályozni.- közben engem figyelt a visszapillantóból. De én csak zombiként meredtem magam elé. Fél füllel hallottam amit mondott és ez meg is nyugtatott, mert tudtam, hogy úgy lesz ahogy mondja. El fogják mondani, hogy mi történt. Viszont még mindig az esemény és a látottak hatása alatt voltam. Csak a vérbefagyott Leila testét láttam magam előtt és a borzalomtól hatalmasra nyílt szemeit. Micsoda undorító elmebeteg aki képes így végezni valakivel.

Út közben nem figyeltem merre haladunk. Nyilván el is aludhattam, mert John vállán ébrettem. Köröskörül már minden teljes sötétségbe burkolózott és sehol sem láttam házakat. Az országúton száguldottunk teljes sebességgel észak felé. Egy elborult pillanatomban az is eszembe jutott, hogy talán a fiúk is benne vannak és elraboltak. De nem engedtem, hogy ennyire eluralkodjon rajtam a pánik.

- Na jó reggelt. – köszöntött George.

- Azt hittük már sosem ébredsz fel. Azt is átaludtad mikor kétszer megálltunk tankolni.- mondta nevetve. Én csak hitetlenkedve dörzsöltem a szememet. Micsoda? Akkor jó régóta lehetünk már úton. Még mielőtt válaszol-

hattam volna bármit is. Az eget keresztül szelte egy hatalmas villám és akkora csattanással ért földet, hogy azt

hittem menten kiugrok a kocsiból.

- Jól van. Nyugi.- simogatta John a vállamat.

- Tudni akarom hová visztek.- böktem ki végül. Úgy voltam vele, hogy a határozottság a legcélravezetőbb dolog.

George arca elkomorult és nem értettem mitől.

- Ha odaértünk eláruljuk. Ígérem.- mindegyikük arca az előbbi derültségből pont olyan komorrá változott, mint az ég odakint. Ismertem már őket jó néhány éve, és mostmár tisztább fejjel tudtam, hogy nekem sosem ártaná-

nak, szóval nem tudtam mit tenni, bele kellett törődnöm abba amit mondtak. Az út további része is néma csend-

ben telt el. Egyikünknek sem volt kedve beszélgetni ami tulajdonképpen teljesen érthető is volt. Nyilván ők is azon a borzalmon gondolkozhattak ami tegnap történt és azon, hogy mi áll még előttünk..amibe ugye engem még nem avattak be. Én pedig csak egyre a tegnapi napon törtem a fejemet. Olyan hihetetlennek és elképzelhetetlen-

nek tűnt, de azon járt a fejem, hogy nincs-e a között kapcsolat, hogy én olyan furcsán éreztem magam egész nap. Meg mikor néhány pillanatig olyan érzésem támadt, mintha követnének a városban. Akármennyire is ebbe akar-

tam kapaszkodni, semmilyen értelmes kapcsolatot nem találtam ezek között így végül maradt a lehető legegyszerűbb magyarázat. Leila egy sima betörés, vagy egy beteg pszihopata áldozata lett, a fiúk elmenekítenek onnan, és én pedig örülhetek neki, hogy nem én voltam barátnőm helyében. Spekulációim annyira lefoglaltak, hogy meglepődve vettem észre mikor kinéztem az ablakon, hogy odakint már kezd felkelni a nap. És mi még mindig nem álltunk meg. Volt egy olyan sejtésem, hogy már messze Észak-Írországban járhatunk. Mert a táj közel sem emlékeztetett a mi környékünkre. A távoli hegyek amiket láttunk a városból, most már szinte karnyúj-

tásnyira voltak, a környék egyre elvadultabb lett. Szántóföldeket sem nagyon lehetett látni, mindenhonnan erdők vettek minket körbe. Már éppen nyitottam volna a számat, hogy megkérdezzem merre is megyünk tulajdonképpen, mikor érünk oda , mikor George vett egy éles kanyart és egyenesen az erdő sűrűjébe vezetett.

De legnagyobb meglepetésemre itt egy kövesútra tértünk rá. Hosszú percekig csak a fákat láttam két oldalról, mikor végre ritkulni kezdett az erdő és George is megszólalt.

- Meg is érkeztünk. – meg akartam kérdezni, hogy hol is vagyunk most, de a torkomra forrott a szó. Ami a szemem elé tárult úgy nézett ki, mint egy tündér vagy épp rémmese egyik helyszíne. A skót erdőségek kellős közepén fákkal körülvéve ott állt egy hatalmas több szintes sötét kastély. Falait befutották a különböző kúszó-

növények, és nagy üvegablakai sötéten és ijesztően meredtek ránk. Csak feltételeztem, hogy a messziről sötét piros csíkok az ablakok mellett a függönyöket jelölik.

- Kiszállás.- mondta John. És George már kint is volt, hogy előzékenyen kinyissa nekem a kocsi ajtaját. Kiszálltam. A reggeli világosság még szokatlan volt a szememnek, és így hunyorogva vettem szemügyre az előttem álló kastélyt.

- Üdvözöllek szerény hajlékomban.- mondta a mellém lépő John.

- Micsoda? Ez a tied? Mióta vagy te királyi leszármazott?- George hangosan nevetett mellettem.

- Mondjuk úgy, hogy családi örökség. És igen vannak nemesek a felmenőim között.- miközben nekem magyarázott, lökött egy nagyot a hatalmas fa ajtón ami fájdalmasan nyikorogva engedelmeskedett neki.

Bent még beletelt néhány percbe mire megszokta a szemem a félhomályt. Arra számítottam, hogy dohos és ódon szag fogja megcsapni az orromat, de tévednem kellett. Hatalmas előcsarnokba értünk aminek a közepén egy óriási lépcső kanyargott a felső emeletekre. Első látásra úgy tűnt, hogy minden márványból van. Tőlem jobbra is egy gigászi méretű terem volt, óriási kandallóval és tele könyvespolcokkal, valamint kényelmes fotelekkel.

Balra pedig egy óriási ebédlő egy akkora kristálycsillárral, mint egy malomkerék. Nem jutottam szóhoz sem.

A fiúk látták, hogy tehetetlen vagyok, így jobb híján igyekeztek felfelé taszigálni a lépcsőn. Az emelet egy óriási folyosóból állt, amiből valószínűleg a lakószobák nyíltak. Még oda sem értünk, de az egyiknek kinyílt az ajtaja, és mi beléptünk. Már a méreten meg sem lepődtem. Hatalmas baldachinos ágy piros drapériával, ugyanolyan szőnyeg és függöny, a kandallóban égett a tűz. És a szobában ott volt Paul, Robert és Cristina. Mostmár végképp össze voltam zavarodva. Mi folyik itt? Mit keresek egy középkori angol kastély hálószobájában? George óvatosan leültetett az ágy szélére, szembe a többiekkel.

- Elmondanátok végre hogy mi van?- a hangom olyan rekedtes volt, mint egy láncdohányosé. Cristina ijedten kapta fel a fejét a hangomra. Egészen addig az ablakon át nézte a felkelő napot.

- Nézd July. Tudjuk, hogy szörnyű sokként ért Leila halála. Minket is, de …

- Akkor mégis miért vagytok ilyen rohadt nyugodtak?- minden átmenet nélkül ordítani kezdtem. Most jött ki belőlem a feszültség ami ideáig egyre csak gyűlt.

- Én láttam vérbe fagyva nem ti! És ti képesek vagytok ilyen nyugodtan itt állni és…

- Hagynád, hogy befejezze?- rivallt rám Robert és védelmezően átölelte Cristint. Kicsit meglepődtem. Egyrészt mert eddig sosem használt senki ilyen hangot velem, másrészt pedig mert nem tuddtam, hogy van köztük valami.

És a jelenpillanatban nagyon úgy tűnt, hogy van.

- Per,persze.- majd visszaültem az ágyra.

- Nos.- folytatta mostmár felbátorodva July.- Ott tartottunk, hogy mindannyian nagyon sajnáljuk Leilát, de mi tudtuk, hogy a célpont nem ő hanem te lettél volna. – egyelőre csak ennyit mondott. De tudtam, hogy van még más is. Mindenesetre ezt még emésztenem kellett. Én? Célpont? De hát miért?

- Miért én? Hiszen nem csináltam semmit.- fakadtam ki. Aztán még valami szöget ütött a fejemben.

- Várjatok csak! Honnan tudtatok ti erről? – most úgy tűnt, hogy George veszi át a szót Cristinetől.

- Nem tudom July, hogy magyarázzam el kíméletesen, így ne haragudj. A tárgyra térek. – nagyot nyeltem és még pislogni is elfelejtettem, annyira érdekelt, hogy mi fog most következni.

- Mi a fiúkkal- mutatott körbe a szobában.- ismertük és szerettük a szüleidet. Ők bíztak meg vele, hogy vigyázzunk rád és legyünk jóban veled. Cristina nemrég csatlakozott a csapatunkhoz. Ő egyszerű ember, de ő az unokatestvéred. És mellesleg boszorkány. Mi pedig vérfarkasok vagyunk. Ami pedig megölte Leilát az egy vámpír volt. Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy egy egész vámpír klán található rád vadászik. A mi dolgunk az lesz, hogy megvédjünk és eljuttassunk biztonságban Amerikába. – befejezte, nem volt több mondani valója. Lazán a falnak dőlt John és Paul közé és mind engem figyeltek. Én csak ültem kukán és hogy ne őket kelljen néznem, az ujjaimmal kezdtem el játszani az ölemben. Csengett a fülem és zúgott a fülem. Egyszerűen képtelen-

ség amit ők beszélnek. Megdörzsöltem a szemem és újra kinyitottam annak reményében, hogy hátha csak álmo-

dom. De túl valóságos volt minden. Tényleg Írországban voltam, persze csak sejtéseim szerint, és tényleg a bará-

taim vettek körül és Leila már nem élt. Akkor most mégis mi van? Én sem tagadhattam le, hogy nem a „normál” gyilkolási módszer ha valakinek két szabályos lyuk van a nyaki ütőerén. De, hogy rám vadásszanak vámpírok és a fiúk ismerték a szüleimet? De akkor nekik most körülbelül 40-es, 50-es éveikben járó középkorú férfiaknak kellene lenniük és nem huszonéves kis suhancoknak. Aztán ott van még Cristin. Igaz, hogy neki is olyan árnya-

latú szőke haja volt mint nekem és kicsit hasonlítottunk is. Viszont álmomban sem fordult volna meg a fejem-ben, hogy a rokonom! Az unokatestvérem ráadásul. Az a tény pedig, hogy vámpírok vadásznak rám. Az egy cseppet sem riasztott meg. Hogyan is ijedhettem volna meg, mikor még mindig úgy tűnt az egész, mintha egy rossz vicc lenne? Vámpírok? Ugyan már, hagyjuk! Hanyatt dőltem az ágyon. Behunytam a szemem és nagyokat lélegeztem. Éreztem és hallottam is, hogy a többiek ugyanolyan pózban vannak, mint tíz perccel ezelőtt. Felültem, mert jobbnak láttam ha szembe nézek a problémával. Végül is az ember gondjai olyanok mint a dühös kutyák. Ha megpróbálunk elfutni előlük, utolérnek és fenékbe harapnak. Szóval jobb ha inkább nem hátra hanem szembe futok velük.

- Oké rendben. Még mindig úgy érzem magam, mint aki megbuggyant. De ígérem próbálok alkalmazkodni. A részleteket később kérem. Most csak azt, hogy mi a fenét akarnak tőlem a vámpírok?- hadartam gyorsan. Cris a homlokára csapott és látva, hogy nem csapok patáliát, egyből barátságosabban közeledett hozzám.

- A legfontosabbat kihagytuk. Bocsi. Szóval azért mert te is boszorkány vagy mint én. Az egyik leghatalmasabb mellesleg egész Angliában. És tudod némelyik vérszívónak vannak különleges képességei. Szóval az egyik jövőbe lát és téged látott, hogy ha a vezetőjük átváltoztat, akkor ti ketten ha a világot nem is, de a világon élő vámpírokat uralhatnátok.Illetve te lennél a legerősebb vámpír a világon. Egy ilyen fegyver birtoklását – itt rám mutatott- pedig vétek lenne kihagyni. És most egyes klánok azért vadásznak rád, hogy ez ne valósulhassanak meg, ergo megöljenek. A másik felük meg azért, hogy elvigyenek ahhoz a pasashoz.- magyarázta kellemes kis csilingelő hangján olyan hangsúllyal, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A feszültség megint kiüt-között rajtam. Hisztérikus nevetésben törtem ki, aminek hallattán szegény Cristina hátraugott.

- Méghogy én? Boszorkány? Maximum havonta egy hétig. Ugyanmár. Ez lehetetlen. Semmilyen különleges képességem sincs.- mostmár komolyan kezdtem azt hinni, hogy meg fogok bolondulni. Cristina csak nemlegesen ingatta a fejét.

- De az vagy. És erőd is van. Csak a szüleid elmondtak egy igézetet amivel biztosították, hogy húsz éves korodig ne tudd használni. Mostmár elmúltál 20 szóval használhatod.- csak némán bólintottam. Kedvem lett volna sikítva kiszaladni ebből az őrületből, de az nem az én műfajom. Olyan hülyének éreztem magam, hogy ilyet meg kell kérdeznem.

- És milyen erőm van?- pislogtam félszegen Cristinere.

- Először is tárgyakat tudsz mozgatni az akaratoddal és és szintén az akaratod segítségével helyet is tudsz majd változtatni. Levitálásnak hívják. Nekem amúgy túl sok aktív képességem nincs.- biggyesztette le a száját. Meg tudom érezni több száz méteres körzetben a vámpírokat, meg lebegni tudok és ennyi.- úgy nézett ki mint egy durcás kisgyerek aki mérges, mert ő kevesebb csokoládét kapott. Nem álltam meg mosolygás nélkül.

- És Cris, még valami. Ha te az unokatestvérem vagy akkor…

- Az anyukáink voltak testvérek.

- Értem.- nagyot sóhajtottam és felálltam. Úgy kezdtem el róni a köröket a szobában, mint a bebörtönzött tigris. Ki akartam törni és szembe akartam szállni azzal ami odakint volt. Nem féltem, mert tulajdonképpen nem tudtam, hogy mitől kéne.

Tűz és Jég 1. fejezet

Lassan ballagtam a sötét utcákon. Éppen most gyulladtak ki a lámpák. Nem volt semmi kedvem hazamenni. És féltem is. Igaz nem tudtam magamnak megmagyarázni, hogy miért is. Ez a nap valahogyan más volt mint a többi. Magamban jót kacagtam ezen a közhelyen. Tegnap múltam 20 éves. De a születésnapom utáni nap más volt. Amióta felkeltem mindent sokkal színesebbnek, és zajosabbnak láttam. Olyan közelinek tűnt minden, élőnek és lüktetőnek. Még a munkahelyemen is meg voltam egy kicsit zavarodva, pedig az újságírásnál nem előnyös ha nincs ott az ember lelkiekben.
Miközben sétáltam a köveket rugdostam amik az utamba kerültem. Tudom butaság, de a korom óhatatlanul is nosztalgiát keltett bennem. Már 20 éve a világon vagyok. És nincsen senkim. Ezt a tény már nem fájt, csak kiskoromban. Volt elég időm hozzászoknom az egyedülléthez, amit végül is sikerült barátokkal feltölteni.
Árva voltam és vagyok. A St. Andrew gyermekotthonban nőttem fel, itt is éltem egészen 18 éves koromig. Ezután vettek fel a helyi újsághoz dolgozni, azóta már tudom finanszírozni a csöpp kis házamat. A szüleim is azon a környéken éltek ahol én most, de már nincs meg semmi a házunkból. Ugyanis még csak néhány hónapos voltam mikor a ház teljesen leégett, benne a szüleimmel. Engem a kiérkező mentők és tűzoltók közül talált meg valaki. A szomszéd kertjében feküdtem takarókba csavarva és ott sivalkodtam. Hogy hogyan kerültem oda, azt a mai napig senki nem tudja. Ahogyan azt sem, hogy hogyan keletkezett a tűz. Ki és miért csinálta? Vagy baleset volt? Talán sosem tudom meg. Az ügyet lezárták és én árvaházba kerültem. Egy szavam sincs, hiszen fantasztikus helyen éltem, családom voltak családom helyett, de azért az nem ugyanaz.
Viszont voltak barátaim. Nem is kevés szerencsére. Ott volt Mary és Cristina az újságnál, aztán George, Paul, John, és Robert. Gyakran ugrattuk is őt hogy Robert helyett lehetne Ringo. És persze lakótársam Leila a csodaszép félig török félig angol doktornő. Szóval sosem unatkoztam. De ma nem vágytam senkinek sem a társaságára. Egész nap csak bolyongtam a városban és próbáltam megérteni, hogy mi okozhatta ezt a változást, de nem ment.
De a zsigereimben éreztem, hogy hamarosan változás fog bekövetkezni. Méghozzá nagyon hamar. Nem tudtam volna megmondani, hogy milyen változás, pozitív vagy negatív, de éreztem, hogy az a valami jön. Megállítha-
tatlanul és nemsokára szembetalálkozok vele.
Már kezdett egyre hűvösebb lenni. Ami nem is volt csoda, hiszen itt, észak-angliában a nyarak is mind általában hűvösek és nem jellemzi kánikula egyiket sem. Lassan elkezdett permetezni az eső. Én hajamat gyorsan kontyba kötöttem, bedugtam a kapucni alá és sietős léptekkel elindultam haza. De egy pillanatra megtorpantam. Mintha a macskaköveken követett volna valaki. Megálltam és hátranéztem. Az utca teljesen néptelen volt. Kirázott a hideg, úgy néz ki kezdek megbuggyani gondoltam és folytattam tovább az utamat. Egyszer sem álltam meg és néztem hátra, de éreztem, tudtam, hogy van ott valaki aki utánam jön. Érdekes módon nem éreztem pánikot, inkább csak kíváncsi lettem. Sosem tartottam magam olyan érdekesnek, hogy bárki is kövessen. Ezen gondol-
Koztam miközben kinyitottam a csikorgós kertkapunkat. A fenti villany égett, gondoltam Leila már biztosan megérkezett. Kicsit furcsálltam, hogy nyitva van a bejárati ajtó, pedig mindig be szokta zárni kulcsra még ha otthon van is.
- Hahó Leila, megjöttem!- kiabáltam, de nem kaptam semmilyen választ. Milyen furcsa. Talán zenét hallgat.
Mindenesetre fent kellett lennie, mert lent nem találtam senkit. Felmentem. Bekopogtattam a szobájába, de semmiféle mozgást nem hallottam, óvatosan benyitottam. És a lábam földbegyökerezett a rémülettől és a borzalomtól. Nem tudom mennyi ideig álltam az ajtóban és néztem azt amit egyszerűen nem lehetett ép ésszel felfogni. A barátnőm. A keleti szépség, ott feküdt a padlón hatalmas vértócsa közepén és szemei élettelenek voltak, de még így is rémületet tükröztek. Nem tudtam mit tegyek. Sikítsak? Szaladjak rendőrért? Mi van ha a gyilkos még mindig a házban van? Csak ilyen kérdések kavarogtak a fejemben, de nem tudtam semmit sem tenni. A lábaim felmondták a szolgálatot és következő percben már a vértócsa és a halott Leila mellett találtam magam. Mikor közelebbről megláttam, akkor tűnt fel ami messziről még nem. A nyakán, pontosan az ütőerénél két szabályos lyuk volt. Milyen pszichopata képes erre? Nem bírtam tovább. Majdnem négykézláb kúsztam át a fürdőszobában és még éppen időben értem a wc-hez. Mikor sikerült az arcomat is megmosni, ami igen nehéz művelet volt, mivel kezem lábam reszketett, egy kéz hátulról megérintette a vállamat.

Moonlight 22. fejezet - Minden megoldódik

A következő percekben borzalmas kínokat álltam ki, hogy nem tudtam semmit se tenni. A két vámpírnak Edward és Aaron rontott neki ..Ewan is a segítségükre sietett miután kiszabadult a vámpírok szorításából….aztán szinte a semmiből ott termett még egy vámpír és kusza gumbanccá változtak, miközben Aaronnal birkóztak. Amint Edward széttépte azt a vámpírt aki megbénított, már én is tudtam mozogni. Rohantam, hogy a segítségükre legyek…már majdnem odaértem, mikor Ewan felordított…A vámpír belemart…Engem sem kellett biztatni, fél perc alatt miszlikbe tudtam tépni.Mikor végeztem vele, akkor tűnt fel, hogy milyen nagy a csend. Akkor ezek szerint a harc véget ért. A remegés gyorsan végig terjedt a testemen, és fél perccel később már ott guggoltam Ewan mellett, aki zihálva és nagyon lassan tudott vissza változni…
- Vigyük ki a kocsiba..- érintette meg a vállamat óvatosan apa..A fiúk és apa felkapták Ewant és eltűntek vele. Ruha ügyben Alice segített ki amiért nagyon hálás voltam neki..
Nagyon fáradt voltam. Úgy éreztem, hogy minden tagom ólomból van. De addig nem tudtam elaludni amíg nem tudtam, hogy mi van Ewannel. Carlisle vette gondjaiba.
- Ugye..ugye nem?- azt hogy meghalni, képtelen voltam kimondani.
- Nem, szerintem nem. Az ő szervezete teljesen más a tiétekhez képest, úgy látom, hogy csak pár napig tartó gyengeséget fog okozni neki ez a harapás, de semmi többet.- Carlisle mosolyától egy csapásra megnyugodtam…Még a kis társaság elténfergett egy darabig a vár udvarán. Nekünk, farkasoknak elég nehéz volt látni, mivel a napsütésben minden vámpír szikrázott. Meglepődtem az olasz küldöttség számbeli nagyságán, mivel korábban arról értesültem, hogy nagy veszteségeik voltak és többet is elvesztettek különleges képességű tagjaik közül. Edward és Jasper tárgyaltak velük, majd miután a beszélgetésnek vége lett, az olaszok amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is hagyták a helyszínt.
- Velük már nem lesz több gondunk- közölte nyugodtan Jasper.
- Hogyhogy?- kíváncsiskodtunk többen is.
- Látogatóba mennek Romániába.
- De kik az új tagok?- úgy nézett ki, hogy Bellát is meglepte a nagylétszámú küldöttség.
- Ohh, hosszú lenne felsorolni. De tény, hogy Aro megint kitett magáért. Igazán érdekes és impozáns új kollekciót hozott össze. – még nem találkoztam, reméltem, hogy soha nem is fogok találkozni a Volturi tagjaival. Ezek után pedig főleg, hogy úgy nézett ki, számára a különleges képességgel bíró vámpírok csak trófeák, semmi más. Nem is akartam többet tudni róluk..

A hazafelé út hosszú volt és kimerítő, én igyekeztem apa és Ewan között elbújni. Próbáltam az elmúlt 48, vagy Isten tudja hány óra történéseit megemészteni, de még nem nagyon ment. Olyan hihetetlen volt az egész, de abban biztos voltam, hogy lesznek még rémálmaim az esetről.
- Apa?!- kérdeztem halkan, hogy nehogy felébresszem azokat akik aludtak.
- Igen kicsim?- ahhoz képest, hogy min ment át az utóbbi néhány napban, nagyon is éber és élénk volt.
- Mi lesz most velük?
- Kikkel?
- Azokkal akik ezt az egészet szervezték…- tudom, hogy butaság volt pont ilyet és erről kérdezni, de érdekelt. Apa gondterhelten ráncolta a homlokát.
- Edward is elég szűkszavú volt az ügyben. Csak annyit mondott, hogy majd a románok megkapják a büntetésüket.- kirázott a hideg. Voltak sejtéseim róla, hogy miket tervezhetett velük a Volturi. Nehezen aludtam el hazafelé a gépen, folyton Ewant néztem aki mélyen aludt és látszólag semmi jele nem volt komoly sérülésnek. A lelkem mélyén nagyon boldog voltam, mert egymásra találtunk, de tudtam, hogy vár még rám egy kellemetlen feladat, és nem tudtam, hogy hogyan tudom ezt elintézni. Nem bírtam még Nate szemébe nézni…annyira sajnáltam és nem akartam megbántani, hiszen egy nagyon nagyon jó ember. De muszáj volt szemtől szembe is közölnöm vele, hogy megtörtént a bevésődés nálam is.
Hogy mikor érkeztünk meg La Pushba, arról fogalmam sem volt, mivel már az ágyamban tértem magamhoz.
- Ewan, hol van Ewan?- motyogtam álmosan, mikor még ki sem nyitottam a szemem. Egy az enyémnél hűvösebb kéz fogta meg a kezem.
- Itt vagyok. – azonnal kipattant a szemem, ott ült ő és semmi baja nem volt a világon. Néztem a nyakát, de hegnek már nyoma sem volt. Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Aztán eszembe jutottak egyéb kötelességeim a falkám és Nate felé. Csigalassúsággal öltözni kezdtem. Közben elmondtam mindent Ewannek Nateről. Ő végig csendben figyelt, tudtam, hogyha képes lenne rá akkor segítene, de nem tudott. Ezt nekem kellett megtennem. Teljesen egyedül…



Clearwateréknél üres volt a ház. Csak Nate volt otthon. Vajon sejtette, hogy ilyen hamar eljövök?
- Szia.- köszöntem csendesen. Ő csak biccentett a fejével…miért kell ilyen nehéznek lennie?
- Ne fáraszd magad, tudom miért jöttél..Már két napja tudom, tudjuk..bocs.- végre megfordult és láthattam az arcát. A szeme alatt mély karikák húzódtak, látszott, hogy nem sokat alhatott.
- Személyesen akartam.- kicsit megbicsaklott a hangom.
- Nézd Nate, én ezt nem akartam. Tudod, hogy csak úgy megtörtén…nem tudom mivel tehetném könnyebbé neked.- éreztem ahogy lassan folyni kezdenek a könnyeim. Én nem akartam őt megbántani, de már egyszerűen nem tudtam rá ÚGY nézni.
- Tudom Lily, tudom..és ne ismételd meg amit a fiúk, hogy majd egyszer majd én is. bla bla bla…mert most még piszok rossz…egyszer biztos elmúlik.- nem nézett rám, leszegte a fejét. Tétován felé nyúltam és megsimítottam a hátát. Nem tudtam még mit mondani, így felálltam és eljöttem.Pedig tudtam, hogy tényleg jobb lesz neki és hittem benne, hogy vagy előbb vagy utóbb, de mindenképpen megtalálja ő is azt aki neki, hozzá való. Nem volt türelmem sétálni így átváltoztam és úgy indultam haza.

- Üdv újra itthon Lily!

- Örülünk neked.!

- És a bátyám is jól lesz nyugi!

- Tudom, és köszi srácok!

Nem tudom pontosan miért, talán a hatodik érzék…de mostmár biztos voltam benne, hogy nyugodt és békés lesz az életü

Moonlight 21. fejezet - A rossz elnyeri méltó büntetését..

Miután megtörtént a bevésődés, rosszullétre hivatkozva vissza akartam menni a szobámba és persze és Ewan volt aki visszakísért..Még szerencse, hogy senki sem gyanított semmit. Menet közben azonnal belekezdtem halk magyarázkodásba, mert tudtam nincs sok időm, hogy kieszközöljem kisza-
badításomat, és most úgy gondoltam, hogy a romantikus felhangja még várathat magára a bevésődés-
nek. Szerencsére Ewan nem szólt közbe és ő is minél előbb szabadulni vágyott jelenlegi lakhelyéről.
Elárulta, hogy az apját a Romániában élő vámpírok pénzelik és látják el, többek között testőrökkel is.
Mert az az a céljuk, hogy akár egy sereg vérfarkassal, igazi vérfarkassal leigázzák a Volturit. Ennek a hadműveletnek lettem volna én a megkoronázása.
- Szóval szerintem, olyan hamar értesíteni kéne a családodat amilyen hamar csak lehet. Én segítek..
Idegesen toporogtam és rágtam a szám szélét, hogy mégis hogyan, de aztán eszembe jutott. Most nem voltak velem őrök, csak Ewan és így mostmár átváltozhattam farkassá.
- Nem zavarna ha..?
- Csak csináld…-sürgetett és ő kiment az ajtó elé, hogy őrt álljon. Még soha nem ment ilyen könnyen, hogy egyik formámból a másikba alakuljak. Szinte azonnal zűrzavar támadt a fejemben.
- Fiúk!! Hallotok? Én vagyok az Lili..- mintha 20-an kezdtek volna kiabálni.
- Csend- dörrent rájuk Aaron.
- Itt vagyok…
- Skóciában, tudjuk…itt már mindenki itt van, holnap indulunk..- kis szünet következett.- És mennek az olaszok is.- Puff. Mintha fejbe vágtak volna egy kővel. Nem tudtam, hogy sírjak vagy örüljek-e a
hírnek, hogy közbe lép a Volturi, de erre most nem volt idő.
- És mégis honnan?
- Néhány perccel azután, hogy elvittek, befutott Cullenékhoz a társuk, a szőke vérszívó aki lát minket és a társa. Ő mondta meg hová visznek, csak azt nem tudta pontosan miért.
- Mennyien vagytok?- szakítottam félbe, mert most nem volt idő a részletek ecsetelésére.
- A vámpírok majdnem 30-an, de mivel az olasz klán is érintett az ügyben a doki szólt nekik és jönnek. Vagyis csak a seregük.
- És ti is?
- Ez csak természetes.
- Azonnal szólj apáéknak, hogy nem ér rá a dolog most azonnal induljatok!!!
- Meg lesz. Vigyázz magadra.
- Te is.- és a kapcsolat megszakadt, visszaváltoztam. Biztos megérezte Ewan, mert azonnal bejött a szobába. Azonnal beszámoltam neki a történtekről, és közben pedig magamban számoltam. Majdnem harminc vámpír, plusz két falkánnyi vérfarkas, és még a Volturi serege. Ez egyrészről megnyugtatha-
tott volna, másrészről viszont nagyon is ideges lettem, hogy ennyi nomád vámpír plusz a mieink hogyan tudnak együtt működni. Bár bíztam a minket övező állítólagos bűzben, hogy az elég visszataszító erő lesz a Volturinál is , hogy bárkit megtámadjon közülünk. Úgy tűnt, hogy a 21. század legnagyobb természetfeletti harcát készültünk megvívni. És mindezt miattam, még a hideg is kirázott.
- Megoldjuk valahogy.- simogatta meg a kezemet Ewan. Ránéztem és valahogy nem tudtam kételked-
ni abban amit mondott.
- És te nem aggódsz a testvéredért, vagy az apádért? Nem fogod sajnálni őket?- kérdeztem reszkető hangon. Ő csak megrázta a fejét.
- Te nem tudod, hogyan éltünk itt. Ők nem is emberek, legalábbis emberségnek egy kis szikrája sem mutatkozik meg bennük. Majd egyszer mindent elmesélek.- nem is akartam tovább firtatni a dolgot, úgy voltam vele, hogy jobb ha most békén hagyom. Némán mellé bújtam és átölelt. Annyira természetes és magától értetődő volt az egész, mintha már évezredek óta ismertük volna egymást.
Abban a néhány órában amíg nem jött a reggel, boldog voltam..csak arra koncentráltam, hogy végre én is megtaláltam a másik felem, és igyekeztem kirekeszteni a rám leselkedő pánikot, nehogy elkapjon és
leteperjen. Mikor már hajnalodni kezdett, izgatottan felpattantam..de fogalmam sem volt, hogy mit is akarok valójában…Azt pedig végképp nem tudtam, hogy a családom mikor ér ide.
- Hidd el, meghalljuk ha elkezdődik.- szólalt meg a hátam mögött Ewan, és én már kezdtem azt hinni, hogy nemcsak Edward, hanem ő is képes olvasni a gondolataimban. Kopogtak az ajtón. A magas macska szerű nő lépett be rajta.
- Ewan, kérlek távozz, fel kell öltöztetnem a lányt.- mondta szigorúan, de miközbe kiment, a háta mögül jelezte nekem Ewan, hogy nem lesz messze. Miután becsukódott mögötte az ajtó, akkor vettem szemügyre a nő kezében lévő fehér ruhát. Meg kell hagyni szép volt, de undorodtam tőle, hogy felve-
gyem. Némán öltözni kezdtem, miközben a nő kifelé bámult az ablakon. Éppen készen lettem mikor ő megmerevedett, és szimatolni kezdett. Tudtam, hogy elérkezett az idő…már reccsent is millió apró darabra a menyasszonyi ruha és csoki barna farkas állt szemben egy olyan teremtménnyel, amilyet még életemben nem láttam. Magas volt, görnyedt, egész testét dús piszkos szürke szőr borította, feje nagy volt és torz, füleit hátracsapta...aranyszínű szemei szinte világítottak. De nem négy lábon állt, mint én, hanem két lábon, akárcsak az emberek..Ami , jutott eszembe igencsak meg fogja nehezíteni a dolgomat. Amikor morogva egymásnak rontottunk, odalent is felharsantak az első üvöltések…tehát megérkeztek a vámpírok és a farkasok..Már nem volt más dolgom csak életben maradni, megölni mindet amelyik az utamba kerül..
Próbált rajtam fogást keresni az ellenfelem, de sehogy sem tudott, mivel túl fürge voltam hozzá képest. Az ajtó tokostól kiszakadt, és ott volt Ewan is…tudtam, hogy ő az, láttam a tekintetén. Hátulról elkapta a nőt, vagyis a farkast, így már gyerekjáték volt darabokra szaggatnom. Kirohantam, a szobából, végig a folyosón, hogy megtaláljam a családomat. Ewan jött mellettem, közben erősen koncentráltam, hogy lássák a fiúk a fejemben a képét, őt nem bánthatják, őt semmiképpen sem.
De nem kellett keresni őket sokáig, hamar rájuk találtunk. Bármennyire is gyorsak voltunk, ők még gyorsabbak. Mindenfelé vad morgást, hörgést, majd reccsenéseket lehetett hallani. A vámpírok, quileut farkasok mind keveredtek ezekkel a furcsa szerzetekkel. Én is igyekeztem annyival végezni amennyivel lehetett…
Csalódnom kellett…Úgy tűnt, hogy a nagy küzdelem, amit történelmi jelentőségűnek hittem, igen rövid idő alatt bevégeztett. Hiszen a hatalmas túlerővel szemben, fogva tartóimnak semmi de semmi esélye sem volt. Örömmel láttam, hogy mind vámpír, mind emberi családom eddig teljes mértékben
ép bőrrel megúszta..Szépen lassan fogyni kezdett a harcoló tömeg és egyre inkább szaporodni a holttestek száma. Az udvarról csípős szag kúszott befelé ami jelezte, hogy a vámpírok elvégezték a dolgukat az árulókkal és most kint égetik el a darabjaikat. Én körbe fordultam, hogy megkeressem merre van Ewan, mikor dühös ordítás tört fel a torkomból. Ewan volt az utolsók között aki leteríteni készült egy magafajtát, ekkor a semmiből ott termett néhány vámpír a Volturiból, előbb Ewan ellenfelét tép-
ték miszlikbe, majd lefogták őt is. Oda akartam rohanni, mikor a vámpírok közül az egyik rám nézett és úgy éreztem, mintha a tulajdon képességemet alkalmazták volna rajtam. Csak a szememet bírtam mozgatni, de semmi mást nem.
- Segítsetek, Aaron..hallotok? Kérlek….- ennyi volt még amit meg bírtam tenni…

Moonlight 20. fejezet - Más világ

Egy merőben nevetséges kis figura állt előttem. Kicsi volt, szakállas és köpcös..
- Szervusz Lily!- majd még mielőtt a torkának ugorhattam volna, egy ütést éreztem a tarkómon és minden elsötétült. A következő amit éreztem, az az volt, hogy ágyban fekszem. Éreztem a matra-
cot a derekam alatt. Azt is tudtam, hogy nincs komolyabb sérülésem, mert semmim sem fájt és a végtagjaim sem voltak lekötözve. Óvatosan kinyitottam a szemem. Azt hittem rosszul látok. A szoba ahol voltam, úgy nézett ki mintha valamilyen kastélyban lettem volna. Vastag tömör, kopár kőfalak.
Kis mélyedés szerű ablakok, ódivatú szekrény és fésülködő asztal. Úgy éreztem magam, mintha a 18. századba csöppentem volna. És a ruhám! Atya ég..megszeppenve vettem észre, hogy valaki átöltöztetett egy merőben giccses csipkés hálóingbe. De nekem ez volt most a legkisebb problémám.
Felálltam, de a lábam alig érintette a földet, az ajtó már ki is nyílt és egy magas, macska szerű nő lépett be rajta. Akkor lábai voltak, hogy a nyakamnál kezdődött és nyúlánk testét csak még jobban meghosszabbította az egyenes szabású fekete ruha amit viselt. A szemei pedig borostyán sárgák voltak, de nem volt vámpír, mert hallottam a szívverését ami pont olyan volt mint az enyém.
- Itt a ruhád.- majd a szekrénybe nyúlt és rezzenéstelen arccal átnyújtott egy farmert és egy kockás inget. Őszintén szólva legalább egy fűzős ruhára számítottam. És hogy miért nem tomboltam, vagy próbáltam meg menekülni? Mert tudtam, hogy egyedül vagyok és bármit is tennék..olyan hamar darabokra szednének mielőtt még azt mondhatnám, hogy Volturi. Gyorsan felöltöztem és még mielőtt felvilágosítást kérhettem volna, hogy mégis hol vagyok és kiknél már el is tűnt a nő. Így próbáltam a hallásom alapján tájékozódni. De elég nehezen ment a vastag kőfalak miatt. Annyit hallottam, hogy alattam és felettem is sok ember van és nem mindegyik élő ember. Bármennyire is kutakodtam a fejemben, egyszer sem jutott eszembe olyan helyzet ahol ilyen kevés vámpír lett volna ennyi ember között, ráadásul odakint ragyogott a nap! Nem hallottak ezek még a Volturiról? Mikor kifelé kémleltem, egyszercsak kivágódott szobám súlyos fa ajtaja és egy széles vállú, izmos, mosolygós fiú állt előttem.
- Jöttem a fogolyért!- mosolygott rám és olyan vidámság áradt belőle ami rám is rám ragadt volna ha éppenséggel nem lettem volna életveszélyben…sejtéseim szerint.
- Bocs, de ki vagy? És elárulná végre valaki hogy mi folyik itt?- ő úgy bámult rám, mintha kínaiul beszéltem volna. Belőlem meg váratlanul, egyik pillanatról a másikra előtört a kisgyerek és nem akartam mást, csak apukámhoz bújni, hogy megvédjen azoktól akik bántottak. De azok az idők már elmúltak. Nekem kellett boldogulnom.
- Ohh akkor ezek szerint Hilda nem mondott semmit. Európában vagy..egészen pontosan Észak-Skóciában. Az itteni vérfarkas klánok háborújának fogsz elméletileg véget vetni..mármint a jósaink szerint.- darálta komolyan és bennem megfagyott a vér, mert nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. De az előbbi felé hajlottam.
- Én??Én?? És mégis hogy?- hápogtam szerencsétlen módon.
- Az apánk második felesége leszel és te szülöd meg a két eltérő faj keresztezésével azt aki véget vet ennek a háborúnak.- közel jártam hozzá, hogy elájuljak..Ennél még az is ezerszer jobb lett volna ha a Volturi ízekre szaggatja az embert valamiért. Ez egy agyrém! Mi vagyok én Szűz Mária vagy Darth Vader exneje , hogy tőlem várják a megváltó születését? És vannak más fajta vérfarkasok? Meg alakváltók is, ugrott be az emlékezetembe az a kis férfi akivel még otthon találkoztam. Mostmár minden porcikámban éreztem, hogy vagy elszököm innen valahogyan, vagy pedig meghalok..De hogy itt egy óceánnal messzebb az otthonomtól, biztos nem maradok.

Őröm óvatosan,de biztosan fogta meg a karomat, hogy ne szökjek el. Ódon folyosókon vezetett keresztül, itt ott felcsillant egy egy borostyán színű szempár a sötét alkóvokban, de nem volt sem erőm, sem energiám arra figyelni. A fiú megállt egy hatalmas két szárnyú fa ajtó előtt és bekopogott.
Az ajtó nyikorogva kinyílt. Első látásra feltűnt, hogy ahová tartunk az korábban trónterem lehetett. De most korántsem hasonlított arra. Inkább egy irodába oltott éjszakai bárra emlékeztett a hely. Balra egy bárpult volt, ahol négy, öt férfi állt. A bárpult mellett itt is ott is asztalok, és egy hatalmas tévé. A bárpulttal szemben egy biliárd asztal állt. Viszont a terem közepén ahol valaha egy trón állhatott, ott egy nagyon is modern íróasztal állt, számítógépekkel, és hatalmas monitorokkal. Ahogy elindultunk befelé a teremben, magamon éreztem a fürkésző tekinteteket,de nem tudtam oda nézni. Az íróasztal mögött ülő férfit bámultam és nőttön nőtt bennem a pánik. Öreg volt, és összeaszott akár egy szilva…forgott a gyomrom. Nem akartam ezt az egészet, nagyon nem.
- Üdvözöllek drágám! Gregor vagyok – köszöntött erős akcentussal a férfi. Én csak bólintottam, mert a torkomban lévő gombóc nem engedte. De utána a férfi tudomást sem vett rólam..Lassan kezdett bennem körvonalazódni a kép. Én nem feleség leszek én leszek a tenyészló…aki ha elvégzi a dolgát nagy valószínűséggel megölik vagy élete végéig egy toronyba zárják. Fogalmam sem volt, hogy mégis mit tudnék tenni.
- Hilda lesz a segéded, bármire szükséged van neki szólj.- felelte negédes hangon és próbált egy mosolyt kicsikarni magából. De én közben a fiára néztem, ő is pont ugyanúgy viselkedett mint a többi szolga. Lehajtott fejjel hallgatta apja szavait, és fel sem tekintett.
- Köszönöm.- suttogtam halkan. Nem akartam, hogy félkegyelműnek vagy ennyire gyávának nézzenek.
- Gyere.- suttogta halkan börtönőröm. Én készségesen felálltam, magam sem tudtam, hogy miért, de szívesebben vettem volna az ő kíséretét mint a magas macskanőét.
- Adam te itt maradsz.- hangzott az atyai parancs. Azonnal elengedte a karomat és a szőke Hilda pirosra festett karmai kulcsulódtak a karomra. Finomnak nem nevezhető mozdulattal indított el kifelé a teremből. És egészen a szobámig csendben voltunk. Aztán már nem bírtam tovább.
- Mikor lesz a …- nem bírtam az esküvő szót kimondani.- ..ceremónia?- haragosan rám villant a szeme.
- Amilyen hamar csak lehet. Holnap este lesz megtartva. – ennél többet nem tudtam kiszedni belőle, pedig jól jött volna némi információ. A fa ajtó megint becsapódott és egyedül maradtam. Mostmár nem bírtam tovább játszani a szupernőt. Elsírtam magam. Mikor már elfogytak a könnyeim, megint gondolkozni kezdtem, mást nem nagyon tudtam tenni. Mégis mi tévő legyek? Nem voltak olyan különleges képességeim, mint anno anyának. Fogvatartóimat sem tudtam megfagyasztani, hiszen nem vámpírok voltak. A kastélyban akárhol is voltak a vámpírok, egyelőre még nem mutatkoztak meg.
Megpróbálkozhattam volna azzal, hogy farkassá változom, de mivel már megtudtam, hogy elrablóim is azok, gyanítottam, hogy azonnal kiszúrnák valahogy ha átváltoznék. Így tanácstalanul hanyatt –
dőltem az ágyon és csak vártam. Míg aludtam borzalmas álmaim voltak, hatalmas és ijesztő farkasokról és a mi vámpírjainkról akik összecsaptak. Hogy mi lett az ütközet vége, azt nem tudtam meg, mert felébresztettek. Adam volt az ajtóban. Tekintetéből sütött az alázat és a szörnyülködés.
- Le kell ,hogy kísérjelek. Nemsokára vacsora. Apám azt akarja, hogy ott légy.- pár percig fürkésztem az arcát.
- Te nem örülsz ennek az egésznek. Normális akarsz lenni.- mondtam ki azonnal. És sejtettem, hogy rátapintottam a lényegre, mert azonnal elfordította a tekintetét.
- És ha igen? Úgysem tudok változtatni a dolgon. Én már így születtem, így is kell meghalnom.- annyira szomorú volt a hangja, hogy szívem szerint megöleltem volna, pedig tudtam, hogy nem tanácsos vele rokonszenveznem. Némán készülődtem és ugyanolyan csendben hagytuk el a szobát is.
Most is ugyanabba a terembe mentünk ahol először voltunk, csak most csináltak helyet egy hatalmas asztalnak ami roskadásig volt étellel. De nem kerülte el a figyelmemet, hogy az ajtóban álló testőrök vámpírok. Mi a fenének kell vérfarkasoknak vámpír testőrség? Nem értettem, de továbbra sem tart-
tottam jó ötletnek a cserfességet. Engem az asztalfő mellé ültettek, Gregor és Adam közé. Már mindenki enni kezdett, kivéve engem, mikor kicsapódott az ajtó és lendületes léptekkel elindult az asztal felé egy fiú. Majd Gregornál lefékezett, mélyen meghajolt.
- Hadd mutassam be a fiatalabbik fiamat, Ewant.- szólalt meg az öreg. Ahogy találkozott a tekintetem a barna szempárral, úgy éreztem mintha áramot vezettek volna a testembe. A külvilág megszűnt, csak én voltam és ő. Olyan vonzást kezdtem érezni minden porcikámban Ewan felé mintha ő lenne a mágnes másik pólusa. És láttam a szemében, hogy ha nem is tudja mi történik vele, ő is ugyanezen megy keresztül.

Tehát megtörtént, én is bevésődtem.

Moonlight 19. fejezet - Sikoly

És elérkezett a január. Hihetetlen mennyiségű hóval ami úgy tűnt, márciusig soha nem fog megállni. De ezzel együtt járt a borús időjárás, ami kifejezetten kedvezett a vámpír rokonok érkezésének. Rachel,Luke és a kis Charlie átmenetileg nálunk laktak. Így az összes Cullen el tudta foglalni a kúriát. Csak Kathy és Gerald küldött egy bocsánatkérő levelet nászajándék kíséretében, egyéb nem publikus elfoglaltságra hivatkozva. Amikor Alicenél érdeklődtem, ő sem tudott bővebb felvilágosítást adni.
- Fogalmam sincs..Amióta férjhez ment ritkábban találkozunk…Amúgy is mi mostanában Chicagoban ők meg Helsinkiben vannak. – így aztán maradt a teljes tudatlanság. Az esküvő helye természetesen a Cullen ház, mivel ennyi ember feltűnés nélkül máshol nem is nagyon tudna elférni. A quileutok közül persze csak a falka tagok és azok családjai jöhetnek, azok akik tudják az igazat Cullenékról. Fő az elővigyázatosság. Természetesen erről fogalma sem volt Rachel mamájának aki kicsit értetlenkedve ugyan, de teljesítette a kérésünket, hogy lehetőleg Seattleből szerezzen papot és ne Port Angelesből vagy Forksból. Így aztán az év első hete nem állt ki nálunk másból ,csak rohangálásból. Cassie nagyon élvezte, bár egy időben zárt térben farkasokkal maradnia még nehezére esett. De legalább, csak köhögnie kellett tőlünk és nem érzett kényszert, hogy megöljön minket.
- Lily Black! Ne álmodozz, hanem menj és segíts a mennyasszonynak felöltözni!- támadt nekem harciasan Alice. Kirázott a gondolat mikor belegondoltam, hogy ez hanyadik esküvő lehet amit meg- szervezett. De tagadhatatlan volt, hogy csodát művelt. A kinti fehérséget ellensúlyozva bent minden díszítés az elmúlt karácsonyt idézte. Piros és arany volt minden. A csuda tudja honnan sikerült neki január közepén piros virágokat szereznie. Arany girlandok és gyertyák tették a képet még varázslato-
sabbá. Természetesen a koszorúslányok ruhája is ezt követte és zavarba ejtően piros és habos ruhát kellett viselnünk. Rachel az emeleten készülődött Alice régi szobája volt neki erre a célra kirendelve.
- Jöhetek?
- Persze, gyere csak be! – Rachel mamája, Cassie, és anya voltak bent. Meg kellett hagyni, hogy a barátnőm elképesztően festett, így nekem már munka nem is akadt. Rachel egy egyszerű fehér ruhát viselt, ami lágyan omlott le a lábaira. Az ujjainál és a vállánál csipke volt. A haja egyszerű kontyba volt fésülve és apró piros virágdíszes csatok díszették. De nem nagyon kellett rá dísz, mert amúgy is ragyogott.
- Jajj Lily, annyira izgulok!- szorította meg a kezem ami tényleg ezt mutatta, mert jéghideg volt.
- Ugyan, minden rendben lesz!- simítottam meg az arcát. Körbenéztem a szobában, de láttam, hogy Charlie sehol sincs.
- Esmével van.- felelte anya, mert láthatta, hogy kit keresek.- Annyi dolgunk volt és ő szivesen elvállalta az unokaöcsédet.
- Rachel, minden rendben lesz. Luke annyira imád!- szólalt most meg Cassie, és annyira lelkesnek tűntünk mind a ketten, hogy Rachel végre megnyugodott. De ideje is volt, ugyanis lent felhangzott ahogy Edward elkezdett játszani a zongorán és a mi szobánkba pedig apa dugta be a fejét.
- Készen álltok? Mehetünk?- mi csak bólintottunk, anya elment apával, mi pedig Cassievel elindultunk le a lépcsőn, mögöttünk jött Rachel az anyukájával. Jót mosolyogtam mikor meghallottam a csodálkozó felkiáltását a díszítés láttán. És a széksor végén pedig ott várta az öcsém öltönyben. Mi tagadás el kellett ismernem, hogy jól nézett ki. A szertartás egyszerű volt, és a végén pedig hatalmas ováció tört ki. Szegény pap majd megsüketült, mikor a szobában lévő összes vámpír és vérfarkas egyszerre kezdett el tapsolni. A szertartás után persze a szerencsekívánatok sora következett, és én csak távolról láttam ahogy családunk Cullen részével találkozik Rachel. Mi tagadás, igyekezett ő, de nem mentesült a hatásuk alól. Az esküvő után ünnepség/parti is a házban volt megtartva, de ez inkább utó karácsonyi partira emlékeztetett, mint valami hatalmas lakodalomra. Mindenki nagyon jól szórakozott, a háttérben halk zene szólt. Aki akart táncolhatott, de mivel igen szűk körű esküvő volt, így jobbára csak beszélgetés lett belőle. Cullenek a régi falka tagokkal beszélgettek. Nálunk is a fiúk külön bandába verődve pusmogtak. Természetesen az ifjú pár egymásba volt feledkezve. Mi pedig Nateel, Hugoval és Cassievel alkottunk egy négyest és örömmel tapasztaltam, hogy Nate igyekszik Cassiet megismerni.
- És mik a terveid?- tudakolta, igaz kicsit távolságtartón de igyekezett azért kedves lenni. De sejtettem, hogy előbb vagy utóbb, úgyis megkedveli, hiszen Cassie nagyon aranyos lány volt.
- Szeretném majd befejezni a középiskolát, mert otthon még 1 év hiányzott belőle.- felelte könnyedén, de azért láttam az arcán a pillanatnyi szomorúságot, és látta ezt Hugo is aki megcirógatta a kezét.
- Ohh értem. Hmm izé, sok sikert..- mi összenéztünk Cassievel és elmosolyodtunk. Tudtuk, hogy ez is nagyon nagyon jó dolog már Nate részéről. A parti tovább is jó hangulatban folytatódott. Lassan közeledett az idő amikor is az ifjú pár elhajt a nászútra. Egyszer csak, szinte a semmiből előbukkant Edward. Igazából nem is nagyon láttam, hogy merre vannak, mivel egészen jól elbeszélgettünk végül így négyen.
- Bocsássatok meg a zavarásért! De beszélhetnék veled egy kicsit Lily?- kábán néztem rá, kicsit túlzásba vittem a puncsok fogyasztását, ezzel magyaráztam azt is, hogy valahogy más volt most a szaga.
- Persze, menjünk. – és a fejemmel a konyha felé böktem. De ő nem állt meg ott, hanem kiment a hátsó ajtón. Követtem, hiszen nekem meg se kottyant, hogy odakint hóesés volt.
- Nos? Mit szeretnél mondani?- néztem rá kérdőn, és nem nagyon értettem, hogy mégis miről lehet szó amit nem beszélhetünk meg bent. Azonban Edward csak nézett rám meredten, majd gonosz mosolyra húzódott a szája. A körvonalai elmosódtak és egy idegen vámpír állt előttem.

18. fejezet - Moonlight - Tökéletes

A kocsi csikorogva fékezett a kórház parkolójában. Mint az őrült úgy rontottam be Nate szobájába. Már ült, és úgy nézett ki mint akinek a világon semmi baja sincs. Örömömben elsírtam magam.

- Héé, kislány semmi bajom! Miért bőgsz?- én szó nélkül öleltem és csókoltam meg.

- Miért hívtál?- kérdeztem miközben a szememet törölgettem. Azért látszólagos nyugalmam ellenére volt bennem egy kis félsz, hogy mit akarhat.

- Nem is tudom hol kezdjem…Mikor ugye mi harcoltunk én láttam valamit, de nem vagyok biztos benne, hogy jól.- fogalmam sem volt, hogy mire akart kilyukadni.

- Szóval az öcsém, Hugo…olyan furcsa volt, mikor meglátta azt a vérszívót…- a száját harapdálta zavarában, és kerülte a tekintetemet, de engem elöntött a megkönnyebbülés. Ennél sokkal komolyabb dologra gondoltam.

- Igen, jól láttad. Sajnálom drágám, de igen az öcséd bevésődött.- Nate számításaim szerint teljes 5 percen keresztül csak maga elé bámult míg emésztette a dolgot, végül csak annyit mondott, hogy:

- Hihetetlen.

- Na még a te családod részéről ez a legjobb reakció amiről eddig hallottam.- majd elmeséltem neki mindent ami azután történt, hogy kórházba került. Nate csalódottan konstatálta, hogy mennyi mindenről lemarad az ember ha kómában van, de mostmár mind a ketten borzasztóan örültünk neki, hogy visszatért hozzánk. Legalább tőlem pedig megtudta, hogy mire számíthat ha értesítik a családját.

Mikor beállított az egész Ateara família jobbnak láttam ha én inkább haza megyek. De Hugo csillogó tekintete láttán máshogy döntöttem, és úgy gondoltam itt az ideje, hogy jobban megismerkedjek az új rokonommal. Végül is olyan unokatestvér félém a lány. Szerencsémre, mire hazaértem nem volt otthon senki, így nem kellett senkinek elárulnom, hogy hová is készülök. Nem változtam át, szerettem volna ha látja, hogy ki akarja meglátogatni, meg aztán az újszülötteknél soha nem lehet tudni. Így most ember alakban kezdtem futni. Futás közben élveztem a szelet és az illatokat, annyira isteni volt nyáron az erdő. Elbűvölt minden illat és hang amit érezni lehetett ilyenkor. Tudtam merre találom a kis házat amiben régen Edwardék laktak anyával. Mikor a tisztás szélére értem lassítottam és füleltem egy kicsit, hogy tényleg itt van-e, de mivel a szagok és a hangok a ház felé vezettek így halkan beko-

pogtam.

- Gyere be!- trillázta egy nagyon vidám hang bentről. A szobában már nem az a Cassie Cullen állt akit olyan két hete láttam. Ragyogott. De nemcsak szó szerinti értelemben, aranyszínű szeme árulta el a legjobban, hogy mennyire boldog.

- Szia Lily! – majd Alice közvetlenségét megszégyenítő módon jött oda és csókolt arcon, én pedig nem tudtam nem viszonozni.

- Minek köszönhetem a látogatásodat?- mosolygott rám. Egyáltalán nem láttam őt vámpírnak, sokkal inkább tűnt egy nagyon boldog és szerelmes lánynak.

- Csak kíváncsiskodni jöttem. Tudod milyenek vagyunk mi kamaszok. Komolyra fordítva a szót, Hugo érdekelne, hogy mi újság van vele és a fiúkkal.- a mondat végén láttam egy sötét árnyékot átsuhanni az arcán, tehát Aaronék még mindig gorombák. Gondolatban feljegyeztem, hogy az Uley fivérekkel majd el fogok beszélgetni.

- Hugo rettentő aranyos, igaz még kicsit esetlenek vagyunk és nem tudjuk hogyan viselkedjünk a másikkal. De imádjuk egymást és …- hirtelen abbahagyta a mondatot, mikor valaki rájön, hogy túl sokat mondott. Szerintem ha képes lett volna rá, akkor el is pirult volna.

- Ezt örömmel hallom. És szerintem nem is lesz semmi gond. Hugo rendes fiú. Ami pedig az Ateara családot illeti, előbb vagy utóbb ők is bele fognak nyugodni.- paskoltam meg a kezét.- Hiszen nincs más választásuk.

- Köszi.- suttogta.- Tudod most igazán nagy szükségem van valakire aki mellettem áll. Jó lett volna ha Rosalie és Emmett tudtak volna maradni, de hát így egyedül maradtam.

- Hiányoznak?

- Igen. Annyira jó, hogy magukkal hoztak és befogadtak. Hálás vagyok nekik..nem is tudom mi lett volna velem, ha nem..- engem kirázott a hideg, én tudtam mit tettek volna.

- De hát mostmár te is az igen terjedelmes Cullen família tagja vagy.- rám mosolygott, örültem neki, hogy mostmár jobban érzi magát. Mikor először láttam szegény lány annyira elveszettnek tűnt.

- Megkínálnálak valamivel, de hát tudod.- tárta szét a karját nevetve. Annyira könnyű volt Cassievel jóban lenni. Kedves volt, közvetlen és látszott rajta, hogy nagyon szeretné ha szeretnék és elfogadnák

mások. Én pedig eldöntöttem, hogy azon leszek, hogy minél jobban érezze magát és hogy a falkánk is kedvesebb legyen vele. Ezeken gondolkoztam, mikor mentem haza. De aztán az a kép ami otthon fogadott, rögtön kiűzte az előbbi gondolatokat a fejemből. Anya a nagy fehér kanapén ült és a fejét fogta, apa Daisyvel játszott a szőnyegen de látszott, hogy nincs lélekben ott. Megan pedig a konyhában csücsült és ha lehetett volna eltűnt volna a házi feladatai között. Anyával szemben pedig az öcsém ült, mint akit leforráztak. Mindig is gyors volt a felfogásom, így azonnal kapcsoltam, hogy mi szülte ezt a légkört. Tehát Luke öcsém elmondta itthon, hogy gyerek áll a házhoz, meg persze Rachel, mint újdonsült Black, gondolom.

- Hello.- léptem beljebb tettet könnyedséggel. Anya csak rámemelte a tekintetét és csak legyintett, de Luke egy lépéssel mellettem termett és a fülembe súgta

- Segííts. Kérlek!

- Mi újság?- próbáltam továbbra is vidámkodni. Apa sóhajtott egy nagyot.

- Úgy néz ki, hogy januárban esküvőt tartunk…de szerintem te már úgy is tudtál mindent.

- Ő, aha. – ennél értelmesebbre per pillanat nem futotta. – És hol fogtok lakni?- valamivel csak el kell kezdeni a beszélgetést nem?

- Itt. Tekintve, hogyha elkészül a ház ,az már kicsi lenne mindannyiunknak.- felelte anya. Közben végig Lukeot néztem aki felváltva volt ideges, és még idegesebb. Mindent megadtam volna, hogy most a fejébe láthassak mi történt és mit szól a dologhoz.

- Ohh értem. És anya…

- Igen?

- Nem örülsz? – muszáj volt a tárgyra térnem, mert nem akartam, hogy tovább is ilyen hangulatban maradjon a család.

- Fogok..csak ez, sok most így. Ne haragudjatok.- majd felment az emeletre Carlisleék szobájába. Most azt használták átmenetileg.

- Minden rendben lesz, nyugi. Én például kifejezetten imádom a gyerekeket.- szólalt meg mély dörmögő hangján apa. Láttam Lukeon, hogy ebben a pillanatban össze vissza ölelgette volna.

- Köszönöm.- mondta csendesen. Én nem bírtam tűrtőztetni magam és szegény öcsémet csak kivallattam. Megtudtam, hogy kisfiuk lesz aminek mind a ketten nagyon örülnek. Már nevet is választottak neki, anya nagypapája után Charlie Blacknek fogják majd hívni. Rachel anyukája már alig várja, hogy megszülessen az unokája és kifejezetten örül neki, hogy Luke lesz a veje. Már csak a mi részünkről kellett, hogy mindenki lenyugodjon. De tudtuk mi is, hogy minden rendben lesz, csak annyi minden történt most, hogy emészteni kell anyának a dolgot.

A napok szépen lassan teltek. Vissza költöztünk a régi/új házunkba. Kiélveztük a nyári szünetet. Rachel és Luke is állandóan együtt voltak akárcsak Hugo és Cassie. Aaron ahogy várni lehetett megenyhült és nyár végére már azt is megengedte, hogy egy-egy falka bulira eljöhessen Cassie.

Mi is sokat voltunk együtt, én pedig egy furcsa baráti háromszög tagja lettem. Mi hárman lettünk a természetfeletti Charlie angyalai. A farkas, a vámpír és a halandó lány. Ősszel teljes gőzerővel vetettem bele magam ismételten a tanulásba. Hiszen olyan példaképhez kellett felnőnöm, mint Carlisle Cullen. És azt akartam, hogy mindenki büszke legyen rám. E mellett pedig úgy voltam vele, hogy jól jöhet még ha lesz egy orvos is a csapatunkban. Az ősszel együtt megérkezett Forksba és La Pushba a rengeteg eső is. És november elején pedig az első hó is. Minden a legnagyobb rendben volt, mi már csak két vagy három hetente találkoztunk és csak havonta futottunk ellenőrző köröket.

A szüleim, főleg anyukám lelkesen készült már a januárban tartandó esküvőre, és nem kis riadalmunkra a hír hallattára nálunk táborozó Alice és Bella is segítettek neki. Mind e közben gyakorlatilag a Föld túloldalán Kathy Cullennek furcsa, ijesztő és nagyon brutális látomásai

kezdődtek…de ezt én is csak majd egy fél évvel később tudtam meg…

Moonlight 17. rész - Minden rendben

Még mindig visszhangoztak fejemben a szavai. Két teljesen különálló dolog, ami teljes mértékben a földhöz vágott.

- Hogy mégis mit mondtál?- tettem fel a kérdést, mintha nem hallottam volna rendesen. Pedig nagyon is jó volt a fülem.

- Jól hallottad. Nagyon is.- nézett rám dacosan. Kék szemei csak úgy szikráztak.

- Terhes vagyok. Ráadásul a negyedik hónapban. Anyukám már tudja, és nem probléma.- naná, hogy nem hiszen felvet titeket a pénz, dörmögtem magamban.

- De hiszen még alig vagy 19…-kezdtem óvatosan..de a szemében látott szikra már lángra kapott.

- Az Istenért Lily! Szeretem Lukeot és nem látom be, hogy miért probléma ha kisbabánk lesz…- jó, jó az ember ne kezdjen bevésődött emberekkel vitatkozni vontam le a következtetést.

- Akkor mi lesz? Mikor mondod meg neki?- néztem rá, mivel vékonyka testalka már kezdett eltűnni és egyre kerekdedebb formák vették át a helyüket.

- Na ez az, hogy nem tudom.- idegesen dörzsölgette a halántékát. – Most, hogy történt ez az egész..huuh. Hát nem épp a legmegfelelőbb az idő.

- Jó, de hamarosan úgyis meg kell mondanod neki.- vontam fel a szemöldökömet.- Nem szeretném, ha sokként érné az öcsémet hogy megtudja apa lesz…- aztán eszembe jutottak a szüleim. Ők sem lesznek éppen a korai gyermekvállalástól elragadtatva..Nesze neked, vámpírok jöttek, kinyírtuk őket és az em-

beri problémák is pont olyan súlyosnak tűnnek.

- Szerintem úgyis lesz valami házavató akármicsoda…- mondtam töprengve. – Szerintem akkor kéne szólnod neki. Aztán jöhetnek a szülök.- ő csak nézett rám és helyeslően bólintott. Nem tudtam eldön-

teni, hogy miért ilyen ideges. Talán minden egyszerre, hogy annyit kellett Luke miatt aggódnia, és most ez, hogy még gyerek is lesz. Én meg nagynéni…jesszus. Nevetni tudtam volna a gondolatra, hogy megint pesztrálhatok gyerekeket.

- Minden rendben lesz. – bátorítóan simogattam a vállát. – Nem lesz semmi baj.

- Biztos?- jajj, hogy mindig olyan magabiztos volt!

- Igen. Hidd el! Anyáék már is nagyon szeretnek, és hát Lukeról ne is beszéljünk.- mosolyogtam rá. És ő kezdett megnyugodni. Na végre. A közeljövőben nem akartam több drámát magam körül..Érthető ha azon vagyok, hogy mindent el is simítsak.

- Ha jól emlékszem mást is akartál mondani…- majd meghaltam, hogy megtudjam mi a hír az új Cullenről. Reméltem semmi rossz, mert ha keveset is találkoztunk, de szimpatikus lány volt.

- Hmm? Jah igen. Szóval..Apukádék azért nem tudtak neked segíteni, menni mert más vámpírok is megtámadták őket.

- Igen ezt tudom. Ugorhatunk.

- És Cassie odament nekik segíteni, merthogy újszülött és gyorsabb és erősebb..blablabla.. szóval odament és hát olyannal találkozott akivel nem kellett volna…- itt következett a briliáns hatászünet.

- Igeeeen????

- Hugo Ateara.- nekem ennél a pontnál szó szerint leesett az állam. Megkérdezhettem volna, hogy akkor most esetleg megtámadta vagy valami..de nem most jöttem le a falvédőről. Tudtam mit jelent.

Az első ilyen tulajdonképpen a családban és a törzsben. Egy vámpír és egy vérfarkas? Huhh, nekem kicsit morbidnak tűnt. Na nem mintha én nem egy hibrid és egy farkas házasságából születtem volna.

De ez akkor is más.

- Hahó Lily! Itt vagy?- lengette barátnőm a kezét előttem.

- Aha. Azt hiszem…És most mi van? Mármint tudják mások?- ő úgy nézett rám, mintha valami alapvető dologról nem tudnék..Ahhoz képest, hogy nincs férjnél és nem is indián csak jár eggyel, egyre inkább úgy viselkedik mintha a kezdetektől quileut lenne.

- Mindenki farkas alakban volt ott..- nyomta meg a szavakat.

- Jah..persze..hiszen apa is és ..huhh akkor Quil bácsi is egyenes adásban látta a dolgot.- Rachel úgy bólogatott, hogy ide oda repdestek szőke fürtjei. Én még mindig az elsődleges hírnél tartottam. Hogy Hugo és Cassie? Atya ég! Mi lesz ebből? Azt már sejtettem, hogy ez a szerelem sok konfliktusnak és vicces helyzetnek lesz majd gyökere. Kíváncsian vártam mi sül ki majd belőle.

- Akkor gondolom most egész La Push fel van bojdulva.- hogy ebből a lányból mindent harapófogóval kell kiszedni..Így rokkantan nem voltam éppen a türelem királynője.

- Nem egészen. Na jó a farkasok piszkosul dühösek és fogalmuk sincs, hogy eshetett ez meg. Ben még azt is a bátyja fejéhez vágta, hogy biztos azért mert ő a genetika nagyon rossz vicce a családnak, na erre képzelheted mi lett.- mind a ketten egyszerre fintorodtunk el. Ismertük az Ateara fiúk vérmérsékletét.

- A nagy esemény óta a fiatalok nem találkoztak, bár úgysem csinálhatják sokáig.- erre olyan, na én ezt már csak tudom arcot vágott, amitől én megint kivülállónak éreztem magam. Hülye bevésődés, csak a baj van belőle!

- Szóval ennyi mindent rámzúdítottál.- jegyeztem meg félig viccesen, félig komolyan. Ő is rám mosolygott, majd szinte öntudatlanul végigsimította a hasát.

- Igen..és lehet, hogy nem a legjobb időpontban. Na megyek is. Emésztd a dolgot.- majd nyomott egy puszit a homlokomra és már kint is volt az ajtón. Én hanyatt dőltem az ágyon és a tanácsát megfogad-va igyekeztem emészteni a hallottakat. A Luke-Rachel ügy kevésbé sem aggasztott annyira mint ez a másik. Tudtam, hogyha egy picit nehézkesen is, de az ő gondjuk megoldódik…De Hugo? A 16 éves nyakigláb kamasz? Na ez durva. Sehogy sem tudtam elképzelni őt és vékony fehérbőrű és vöröses szemű Cassiet. Tagadhatatlan, hogy szép lány volt,de hát istenkém akkor is vámpír!!!!!! A nagy gondolkodásnak végül alvás lett a vége, de álmomban valami undorító mutáns farkasok üldöztek vámpírokkal karöltve, így arra ébredtem, hogy puffantam egy nagyot a padlón. Öcsémtől használt szókészlet egy részét felhasználva tápászkodtam fel, és lassú léptekkel megindultam lefelé a földszint-

re. Anya, apa volt lent Edward és Bella társaságában. Akkor ezek szerint már csak ők ketten maradtak itt.

- Sziasztok!- köszöntem erőtlenül. Mindenki meglepetten, de megkönnyebbülve nézett fel. Bella egy pillanat alatt mellettem volt és hideg karjaiba kapva hozott le a lépcsőn.

- Hogy vagy kicsim?- kérdezte gyengéden anya.

- Jobban..Egészen jól.- füllentettem, noha bizonyos testrészeim még határozottan sajogtak.

- Mi újság?- néztem körbe lelkesen, mintha csak az érdekelne, hogy ki nyerte a baseball meccset.

- Belláék most jöttek szólni, hogy nemsokára a házunk és hamarosan beköltözhetünk. Igaz még úgy egy két hét de az alatt a fiúkkal mi se perc alatt befejezzük. És, elbúcsúzni jöttek..csak téged nem akartunk eddig zavarni.- magyarázta apa. Nekem egy pillanatra bevillant a délután emléke, és ijedten Edwardra néztem. Ő is rámnézett, és először a meglepetés, az öröm, majd a riadalom és végül az érdeklődés jelent meg az arcán. Ezek szerint akkor Rosaliék nem avatták be a véres részletekbe a testvérüket. De úgy nézett ki, hogy Edward nagyon is érdeklődő az ügy iránt.

- Ohh értem.- reagáltam fél percnyi szünet után. – Mikor látunk titeket legközelebb?- fordultam Bellához, de a kérdést igazából Edwardhoz intéztem.

- Szerintem elég hamar.- majd rám kacsintott, úgy hogy senki ne vegye észre. Hiányozni fognak, gondoltam, de hát nem maradhatnak a végtelenségig Forksban. Miután elmentek apa és Luke neki láttak, hogy kiszellőztessenek, mert nagy családi szeretet ide vagy oda, eléggé bántotta a mi orrunkat a tömény vámpírszag. Én pedig csak másnap mertem előhozakodni a kívánságommal. Éppen a konyhában ültünk, mikor elérkezettnek láttam az időt.

- Anya én meg akarom látogatni Lukeot.- böktem ki, miközben a márvány asztallapon kopogtam a körmömmel. Anya éppen a holmiainkat dobozolta amit újonnan vásároltak Alice nénivel. Egy pillanatra megállt, majd folytatta a pakolást.

- Rendben. Délután az apád bevisz hozzá a kórházba.- de nem nézett rám. Mindenki kerülte körülöttem ezt a témát, és jogosan is, hiszen nagyon hiányzott Nate és aggódtam érte, hogy fel épül-e. Bár még elutazás előtt Edward mégegyszer biztosított felőle, hogy nem lesz gond. Így aztán délután óvatosan bemásztam a hatalmas terepjáróba, és pár perccel később a torkomban dobogó szívvel lép-

tem be a kórházba. Amikor bevezettek Nate szobájába, egy pillanatig elöntött a megkönnyebbülés.

Azt hittem sokkal rosszabb állapotban találom, de úgy nézett ki, mintha csak aludna. Leültem az ágya mellé és óvatosan megsimogattam az arcát. Sírni lett volna kedvem annyira aggódtam érte, de kimerült voltam az utóbbi napok történéseitől, hogy még arra sem volt időm. Nem tudom mennyi ideig ülhettem ott, de mikor már elzsibbadtak a lábaim a mozdulatlanságtól, finoman megcsókoltam.

- Gyógyulj meg különben ellátom a bajod!- megsimítottam az arcát és nagyot sóhajtottam. Másnap is vissza akartam menni, és közben azon gondolkoztam, hogy nem kéne-e felhívni Carlisle-t, hogy biztosan minden rendben van-e? Ezeken töprengtem mikor apához visszamentem a kocsiba.

- Délután gyűlésetek lesz, most szólt Aaron.- nagyokat pislogtam..Még csak körülbelül négy, öt nap telt el a harc óta, mi a fenének akar ő gyűlést rendezni megint? Aztán bevillant. Hajaj ez nem lesz kellemes.

- Ti nem jöttök?- kérdeztem reménykedve. Nem tudtam mi a szabály az exvérfarkasokra.

- Nem..minek? A múltkori csak egy kivételes eset volt. A falkát továbbra is ti alkotjátok. – fújtam egy nagyot. Örültem volna neki ha legalább az apukák ott lettek volna. De így..szét fogják szedni szegény Hugot. Na nem mintha ő olyan tipus lenne aki hagyja magát, de azért mégis.

A szívem a torkomban dobott mikor az Uley ház mögötti tisztásra mentem. Meglepődve láttam, hogy a többiek nem emberi alakban vannak.

- Kösz, szólhattatok volna.- mordultam rá Aaronra és eltűntem a fák között. Fél perccel később, a ruhám és a papucsom a hátsó lábamhoz volt kötve.

- Szóval. Az új helyzetről lenne szó.- kezdett bele Aaron, és kihallottam a hangjából a felháborodást.

- Azért gyűltünk össze, hogy megvitassuk, mi legyen a helyzet Hugoval és bevésődésének tárgyával.- a szememmel Hugot kerestem. Ő kívül állt a többiekhez képest, vagyis feküdt és fejét a mancsain pihentette. Borzalmasan érezte magát, és tehetetlennek.Szeretett volna Cassiehez menni és Nate miatt is nagyon aggódott. Ezt érezték a többiek is, de nem voltak hajlan-dóak megbocsájtani neki. Nagyon dühös lettem. És olyat tettem amire eddig még nem volt példa. A vezérünk szavába vágtam.

- Mégis mit kéne megbeszélni? Cassie Cullen szabadon járhat kelhet egész Forks és mostmár La Push területén is. Hiszen mi NEM BÁNTHATJUK a társaink bevésődésének a tárgyát. Vagy tévednék Aaron? – kihúztam magam így egy magasságba kerültünk Aaronnal. Hallottam a többiek gondolatait. Annak az esélyét latolgatták, hogy vajon nekem rontana-e Aaron Uley ha felbosszantanám. Dan fejéből kiolvastam a választ. Soha. Aaron mintha kezdett volna összemenni.

- Nem, igazad van. De az a csaj akkor is egy …- most Hugon volt a sor a felháborodásban. Vadul morogni kezdett és Aaron előtt termett.

- Vérszívó? Pióca? NE HASZNÁLD RÁ EZT TÖBBET!!!A NEVE CASSIE!!!- mi csak némán figyeltük a jelenetet. Aaron kezdett felpaprikázódni. Hogyne, hiszen ő majdnem 20 és többek között az is bosszantotta, hogy egy 16 éves pattog vele szemben.

- Ide figyelj Hugo Ateara. Azt csinálsz a barátnőddel amit akarsz világos? Úgyse tehetünk ellene semmit. Testvérünkként szeretünk, de a csajt mi ne lássuk. Értve vagyok? – Hugo bólintott. Nem tehetett mást. De azért az jól esett neki, hogyha dühösen is, de közölte vele Aaron, hogy szeretik a fiúk. Most kivételesen rövid gyűlés volt, mivel csak erről volt szó így miután mi hárman kiordibáltuk magunkat és a többiek asszisztáltak hozzá, mindenki szélnek eredt. Mi hárman Forks felé vettük az irányt. Én Luke és Hugo között ballagtam. Most egyikünknek sem volt kedve futni.

- Mész Cassiehez?- kérdeztem Hugot, aki úgy lógatta az orrát, hogy a földet söpörte volna vele.

- Azt hiszem…fura ez az egész, még nem tudom, hogy kezeljem.- bátorítóan megböktem az orrommal. – Ne aggódj. Minden ki fog alakulni szép lassan.Aaronék is be fogják fogadni őt csak idő kell nekik. És le merném fogadni, hogy Cassie pedig nagyon fog örülni neked.

- Gondolod?- egyszerre tükröződött boldogság és félelem a tekintetében.

- Igen, gondolom. Ha majd kicsit lenyugszanak a kedélyek, akkor pedig meg látogatom az új rokonomat.

- Akkor azt hiszem én most…- egyből izgatottabb lett mikor megcsapta az orrunkat a Cullenek félreismerhetetlen szaga. Bólintottunk és már Hugo hatalmas alakja el is tűnt a fák között. Én idegesen harapdáltam a számat, hallottam az öcsém gondolatait és tudtam, hogy aggódik amiért az utóbbi időben kerüli Rachel.

- Figyelj öcsi!

- Hmm??

- Szerintem menj Rachelhez és beszélj vele.

- És mégis miről? Te tudsz valamit?- ideges lett.

- Igen. Amiért kerül Rach, hmm nos az az egészségével van kapcsolatban. És nem tudja, hogyan közölje veled?- Lukenek hirtelen a leglehetetlenebb és legborzalmasabb dolgok pörögtek végig a fejében.

- Nem, nem halálos beteg. Csak ennyit mondhatok. Menj és beszélj vele.- Luke bólintott és őt is elnyelte az erdő. Reméltem, hogy minél hamarabb rendezni fogják az ügyet. Van még rá 5 hónapjuk. Mostmár nem vesztegethettem az időt, futásnak eredtem és pár perccel később már emberként léptem ki a fák közül. Kezdtem megnyugodni, Hugoék és Lukeék is rendben lesznek és Nate meg fog gyógyulni. Vámpírokkal most jó darabig nem kell foglalkozni, mehet úgy az élet, mint eddig.

Ahogy beléptem a házba, anya fogadott és szinte ragyogott a boldogságtól.

- Na végre, hazaértél!

- Mi történt anya? Lemaradtam valamiről? – kérdeztem nevetve.

- Nate magához tért, előbb telefonáltak a kórházból. Még a szülei sem tudják. Veled akar beszélni. Azt üzeni menj azonnal, mert nagyon fontos.- csak pár másodpercre dermedtem le, de utána a vállam fölött kiabáltam anyának egy köszönömöt és már a kocsiban is voltam. Egyre jobb és jobb lett a napom, bár fogalmam sem volt, hogy miről akar Nate beszélni.

16. rész Moonlight- Minden rosszban van valami jó..vagy mégsem?

Azt hittem meghalok…Mintha minden csontomat egyesével összetörték volna. Annyira fájt mindenem. Nem tudom meddig lehettem öntudatlan állapotban, de egyszer csak szűnni kez-
dett a sötétség és már hallottam a körülöttem lévőket. Egy hűvös kéz megérintette a fejemet.

Aha..tehát vámpírok.

- Mióta nincs eszméleténél?- hallottam meg anya aggódó hangját.

- Úgy két, három órája…- meglepődve hallottam, hogy Carlisle is itt van.

- De nem lesz semmi baja. Nem bírtam ki és felhívtam Kathyt..ő mondta, hogy látta még a mai nap magához fog térni.- próbálta Bella nyugtatni anyát. Gondolom Alicenek ez nem esett valami jól. De
hát ha ő nem képes engem látni. Még mindig elég ramatyul éreztem magam, de próbáltam a fülemre és az orromra hagyatkozni, hogy felderítsem végül is mi lett a többiekkel. Először is azt éreztem meg, hogy bárhol is vagyok , a helyiség vámpírokkal van tele. Mégpedig…kilenccel. Nagyot sóhajtottam.

Akkor minden rendben van. Viszont szívverést csak kettőt hallottam az enyémen kívül, anyáét és Daisyét. Mi van apával? Hol vannak a többiek? Az emlékek szépen lassan kezdtek előtörni, és már eszembe jutott, hogy mikor Edwardékkal harcoltam, apáék nem voltak sehol..valamiért nem jöttek. De miért nem? Mocorogni kezdtem.

- Lil, Lily hallasz minket?- kérdezte alig hallhatóan Carlisle. Kinyitottam a szemem és fájdalmasan felnyögtem. Mindenkit láttam magam körül. Épek és egészségesek voltak…én meg farkas. A francba!

Hogyan lehetséges ez?

- Túl sok és túl súlyos sérüléseid vannak. Eltart egy darabig míg visszaváltozol.- adta meg a választ Edward. Most, hogy jobban körbe néztem, láttam , hogy a Cullen ház nappalijának padlóján fekszem egy hatalmas pokrócon. Nyilván nem fértem volna el a kanapén.

- Hol van apa? És a többiek?- néztem kérdőn Edwardra. A válasza mellé megkaptam a többi farkas emlékképeit is és kirázott a hideg.

- Őket egy másik csapat támadta meg. Elég felkészültek voltak. Megvárták míg eléggé le leszek foglalva ahhoz, hogy ne halljam meg őket és aztán rontottak rá a többiekre.- újabb borzongás futott végig rajtam, hiszen ahogy beszélt láttam párhuzamosan a fejében az eseményeket. A rengeteg farkas és legalább ugyanannyi vámpír. Őrület.

- Jól vannak?- Edward arca fájdalmasan megrándult mielőtt válaszolhatott volna nekem. A gyomrom akkorára ugrott össze, mint egy mogyoró.

- Igen. Mindannyian…ha úgy vesszük.

- Ha úgy vesszük?- akartam rá kiáltani, de csak morgás lett belőle.

- Nézd Lily..történt egy kis baleset- kezdte óvatosan Carlisle. Baleset? Milyen baleset?

- Nathaniel Ateara kómában van.- éreztem ahogy a hatalmas könnycseppek kibuggyannak a szememből és végig futnak a bundámon. Istenem Nate!

- Megharapta egy vámpír.- mondta Carlisle szemlesütve. Azonnal fel akartam pattanni és hozzá rohanni, de a lábaim túl gyengének bizonyultak és fél pillanat múlva hatalmas robaj kíséretében visszahanyatlottam. Egy pillanatra bevillant, hogy vajon hogyan hoztak be a házba egyáltalán?

- Él, hála Carlislenak.- felelt gyorsan Edward, hogy megnyugtasson.

- Beadtam neki egy szérumot, ami meggátolja, hogy hasson a vérére a vámpírméreg. Így nem halt meg, de átmenetileg kómában van. – a tekintetemből kiolvasta Carlisle a kérdésemet, nem volt szükség Edwardra, hogy tolmácsoljon.

- Magához fog térni. Erős fiú. De a kóma most szükséges is, mivel így gyorsabban fog regenerálódni. Hamarabb meggyógyult volna..de túl sok harapás érte.- behunytam a szemem, mintha ezzel ki tudnám védeni a hangokat. Nagyokat lélegeztem, hogy lenyugtassam magam. Végül is senki sem halt meg. Most egy meleg kéz túrt a bundámba, majd még kettő. Anya ült le és Daisy pedig elfészkelte magát a bundám mellett. Éreztem a légzésén, hogy ő sem nyugodt. Hogyan lenne? 1 éves de tudta, hogy mi zajlik körülötte.

- Apád jól van. Uleyéknál töltötte az éjszakát, és Luke is szólt, hogy Rachéléknél lesz míg kitaláljuk, hogy mi legyen.- jó volt hallgatni anya megnyugtató hangját. És nagyon örültem neki, hogy minden rendben van a többiekkel. Nate pedig…Nate pedig fel fog épülni. Kezdtem érezni ahogy a légzésem egyre egyenletesebb lesz és mintha nyugalom áradt volna szét bennem. Nem tudtam eldönteni, hogy Jasper hatása vagy csak nyugtatót kaptam, de engedtem neki és mély álomba szenderültem. Azonban az álom nem volt teljesen nyugodt, vámpírokkal álmodtam…ahogy egymásra támadnak és acsarog-
nak, és mindenfelé vér és pusztulás. Talán még kimerültebben ébredtem, mint ahogy elaludtam.

De örömmel konstatáltam, hogy legalább már ágyban vagyok és megszokott emberi testemet láthatom viszont. Ahogy ellenőrzést tartottam a paplan alatt, láttam, hogy egyik lábam gipszben van, kezeimen és derekamon kötés. Összességében elég jól éreztem magam, pláne, hogy nem voltam már hatalmas farkas. Próbáltam felállni, de abban a pillanatban Bella jelent meg a szobámban és hideg kezei vissza nyomtak az ágyban.

- Látom magadhoz tértél. Jól nézel ki.- felelte mosolyogva. Én még kicsit bambán vigyorogtam rá, lehet a gyógyszerek utóhatása ként.

- Viszont Carlisle szigorú utasítása, hogy maradj fekve. És pihenj. Nemsokára hozok föl neked ennivalót .

- Khmm Bella..

- Igen?- kérdezte szórakozottan miközben a takarómat igazgatta.

- Elmondanád végre, hogy mégis mi történt?- rámemelte aranyszínű szemeit és nagyot sóhajtott. Gondolom nem ő akarta elvállalni ezt a posztot.

- Jobban szerettem volna ha Edward..de hát jó.- Elsimította szoknyáját és leült mellém az ágyra.

Részletes beszámolót tartott, hogy ki hogyan és kivel küzdött meg. De végül is a végeredmény számított, hogy az ellenség közül egytől egyik mindenki meghalt. Még Mark is, akivel legnagyobb bánatomra Emmett végzett helyettem. Túlélő nem maradt egy szál se, Edward és Jasper úgy döntöttek, hogy nem érdemlik meg a kegyelmet, merthogy volt olyan aki fehérzászlót lengetett. Illetve a Volturival sem akartak ujjat húzni. Örültem neki, hogy minden rendben volt..vagyis lesz már ezután.

- És Nessie akarom mondani anyukád nemrég ment el Aliceel és Rosalieval új ruhákat és berendezési tárgyakat beszerezni az új házatokba.- csak nagyokat pislogtam..új házunk?

- Igen..A fiúk jelenleg azon dolgoznak. Minél előbb fel szeretnék építeni a házatokat. A quileutok is segítenek.- Nem is értem, hogy miért lepődök meg azon, hogy vámpírok és vérfarkasok minél előbb házat építenek, ami normál embereknek akár hónapokba is telne.

- Addig pedig itt fogtok lakni nálunk. Mi úgyis tovább állunk, hogy a veszély elhárult és biztonságban tudunk titeket.- fejezte be a mesélést Bella. Kicsit elszomorodtam, mert már úgy hozzájuk szoktam és már az orromat sem zavarta a vámpír szag.

- Mindannyian elmentek?- Bella arcán valami egészen érdekes és furcsa kifejezés jelent meg ami azután rögtön el is tűnt.

- Hmm hát Cassie úgy tűnik átmenetileg maradni fog.De a mi régi házunkban fog lakni,nem messze innen. – én csak bólintottam, bár furcsálltam, hogy Rosalie és Emmett első gyermeküket ilyen rövid idő után szélnek eresztik. De most nem volt időm a Culleneken gondolkodni, minél előbb gyógyulni akartam és meglátogatni Nateet. Nem mertem Bellától rákérdezni, hogy mi van vele. Előbb anyával akartam beszélni. Nem tudtam sokáig fentmaradni, mivel még elég gyenge voltam és sokat aludtam.

Már nem aludtam át napokat, mivel megtudtam Bellától, hogy mire ember lett belőlem addig három nap telt el és végig nem voltam magamnál. Egyik nap azonban váratlan látogatóm akadt. Már tudtam lassan sétálni, így épp az ablaknál ülve néztem a kilátást, mikor hallottam, hogy kinyílik mögöttem az ajtó. Megfordultam és mosolyogva vettem észre, hogy Rachel az. De ő már korántsem tűnt olyan bol-
dognak. Inkább ijedt volt.

- Szia Rach!- üdvözöltem ő pedig igyekezett egy mosolyt magára erőltetni.

- Szia Lily. Úgy örülök, hogy jól vagy.- azzal odarohant, és megölelt. Nyilván ezért volt olyan aggódó az arca.

- Luke is itt van?- kérdeztem, noha fölösleges volt hiszen hallottam, hogy rajtunk kívül éppen nincs halandó a házban.

- Nem nincs.- a szája szélét harapdálta és a tekintete idegesen röpködött ide oda.- Nem tudja, hogy itt vagyok.

- Rachel ne ijesztgess..baj van?- utáltam ha kerülgetik az emberek a mondanivalójukat.

- Hmm hát igen is meg nem is. Nézőpont kérdése, hogy kinek mi a baj…

- Rachel…- kezdtem kijönni a béketűrésből.

- Na jó…mivel rám nem vonatkoznak a quileut törvények..vagyis még nem, el kell mondanom valamit. Mert ha nem teszem akkor kipukkadok esküszöm. – mély levegőt vett.

- Először is…terhes vagyok. A másik mondanivalóm pedig Cassie Cullennel kapcsolatos…