Tűz és Jég 1. fejezet

Lassan ballagtam a sötét utcákon. Éppen most gyulladtak ki a lámpák. Nem volt semmi kedvem hazamenni. És féltem is. Igaz nem tudtam magamnak megmagyarázni, hogy miért is. Ez a nap valahogyan más volt mint a többi. Magamban jót kacagtam ezen a közhelyen. Tegnap múltam 20 éves. De a születésnapom utáni nap más volt. Amióta felkeltem mindent sokkal színesebbnek, és zajosabbnak láttam. Olyan közelinek tűnt minden, élőnek és lüktetőnek. Még a munkahelyemen is meg voltam egy kicsit zavarodva, pedig az újságírásnál nem előnyös ha nincs ott az ember lelkiekben.
Miközben sétáltam a köveket rugdostam amik az utamba kerültem. Tudom butaság, de a korom óhatatlanul is nosztalgiát keltett bennem. Már 20 éve a világon vagyok. És nincsen senkim. Ezt a tény már nem fájt, csak kiskoromban. Volt elég időm hozzászoknom az egyedülléthez, amit végül is sikerült barátokkal feltölteni.
Árva voltam és vagyok. A St. Andrew gyermekotthonban nőttem fel, itt is éltem egészen 18 éves koromig. Ezután vettek fel a helyi újsághoz dolgozni, azóta már tudom finanszírozni a csöpp kis házamat. A szüleim is azon a környéken éltek ahol én most, de már nincs meg semmi a házunkból. Ugyanis még csak néhány hónapos voltam mikor a ház teljesen leégett, benne a szüleimmel. Engem a kiérkező mentők és tűzoltók közül talált meg valaki. A szomszéd kertjében feküdtem takarókba csavarva és ott sivalkodtam. Hogy hogyan kerültem oda, azt a mai napig senki nem tudja. Ahogyan azt sem, hogy hogyan keletkezett a tűz. Ki és miért csinálta? Vagy baleset volt? Talán sosem tudom meg. Az ügyet lezárták és én árvaházba kerültem. Egy szavam sincs, hiszen fantasztikus helyen éltem, családom voltak családom helyett, de azért az nem ugyanaz.
Viszont voltak barátaim. Nem is kevés szerencsére. Ott volt Mary és Cristina az újságnál, aztán George, Paul, John, és Robert. Gyakran ugrattuk is őt hogy Robert helyett lehetne Ringo. És persze lakótársam Leila a csodaszép félig török félig angol doktornő. Szóval sosem unatkoztam. De ma nem vágytam senkinek sem a társaságára. Egész nap csak bolyongtam a városban és próbáltam megérteni, hogy mi okozhatta ezt a változást, de nem ment.
De a zsigereimben éreztem, hogy hamarosan változás fog bekövetkezni. Méghozzá nagyon hamar. Nem tudtam volna megmondani, hogy milyen változás, pozitív vagy negatív, de éreztem, hogy az a valami jön. Megállítha-
tatlanul és nemsokára szembetalálkozok vele.
Már kezdett egyre hűvösebb lenni. Ami nem is volt csoda, hiszen itt, észak-angliában a nyarak is mind általában hűvösek és nem jellemzi kánikula egyiket sem. Lassan elkezdett permetezni az eső. Én hajamat gyorsan kontyba kötöttem, bedugtam a kapucni alá és sietős léptekkel elindultam haza. De egy pillanatra megtorpantam. Mintha a macskaköveken követett volna valaki. Megálltam és hátranéztem. Az utca teljesen néptelen volt. Kirázott a hideg, úgy néz ki kezdek megbuggyani gondoltam és folytattam tovább az utamat. Egyszer sem álltam meg és néztem hátra, de éreztem, tudtam, hogy van ott valaki aki utánam jön. Érdekes módon nem éreztem pánikot, inkább csak kíváncsi lettem. Sosem tartottam magam olyan érdekesnek, hogy bárki is kövessen. Ezen gondol-
Koztam miközben kinyitottam a csikorgós kertkapunkat. A fenti villany égett, gondoltam Leila már biztosan megérkezett. Kicsit furcsálltam, hogy nyitva van a bejárati ajtó, pedig mindig be szokta zárni kulcsra még ha otthon van is.
- Hahó Leila, megjöttem!- kiabáltam, de nem kaptam semmilyen választ. Milyen furcsa. Talán zenét hallgat.
Mindenesetre fent kellett lennie, mert lent nem találtam senkit. Felmentem. Bekopogtattam a szobájába, de semmiféle mozgást nem hallottam, óvatosan benyitottam. És a lábam földbegyökerezett a rémülettől és a borzalomtól. Nem tudom mennyi ideig álltam az ajtóban és néztem azt amit egyszerűen nem lehetett ép ésszel felfogni. A barátnőm. A keleti szépség, ott feküdt a padlón hatalmas vértócsa közepén és szemei élettelenek voltak, de még így is rémületet tükröztek. Nem tudtam mit tegyek. Sikítsak? Szaladjak rendőrért? Mi van ha a gyilkos még mindig a házban van? Csak ilyen kérdések kavarogtak a fejemben, de nem tudtam semmit sem tenni. A lábaim felmondták a szolgálatot és következő percben már a vértócsa és a halott Leila mellett találtam magam. Mikor közelebbről megláttam, akkor tűnt fel ami messziről még nem. A nyakán, pontosan az ütőerénél két szabályos lyuk volt. Milyen pszichopata képes erre? Nem bírtam tovább. Majdnem négykézláb kúsztam át a fürdőszobában és még éppen időben értem a wc-hez. Mikor sikerült az arcomat is megmosni, ami igen nehéz művelet volt, mivel kezem lábam reszketett, egy kéz hátulról megérintette a vállamat.