Északi fény-1. fejezet Hazatérés

A gyomrom liftezett amikor kinéztem a repülőgép ablakán. Nappal volt, de az ég felhős volt.
Hogyne…milyen lehetne az ég Forks felett?-gondoltam örömmel. Nyugodtan a gondolataimba
merülhettem, mivel Emmett bácsikám és Rosie nénikém elmélyülten beszélgettek. 1 év jutott
eszembe, 1 éve nem láttam Forksot..hatalmas időnek tűnt. Pláne nélküle. Behunytam a szemem
és magam előtt láttam a rézvörös bőrét, és barna szemeit..Naponta tartottuk a kapcsolatot, de az
nem volt ugyanaz. Azt mondta, erre emlékezni fogok- Nessie amíg nem jössz haza, a fél részem
hiányzik.- 17 vagyok, bár 9 éve úgy is nézek ki…apának köszönhetem. És az összes
többi tulajdonságot is.
Alapjában véve nem vagyok normális kamasz, egyáltalán nem. Tekintve hogy félig ember vagyok,
és félig vámpír. Anya még halandó volt mikor megszülettem.Külsőleg sokban hasonlítok rájuk, fehér a bőröm és ha már régóta nem ittam vért, az én szemem alatt is lila karikák jelennek meg.
De a bőröm érintése meleg , nem termelnek a fogaim mérget, és az egyik legjobb dolog az,hogy a családommal ellentétben én kimehetek a napfényre, mivel az én bőröm csak halvány
derengésnek,enyhe kis csillogásnak hat a vámpír bőrhöz képest. A másik legjobb pedig az volt, hogy képes vagyok aludni és álmodni is. És ráadásul nem elég hogy az életem fura volt, ráadásul a nevem is katasztrófa volt. Renesmee Carlie Cullen. Pfhh, csak Jacobnak köszönhetem hogy elviselem, mivel hála neki hív mindenki Nessienek. Egy éve nem jártam Forksban ahol éltünk, mivel Emmett bácsikámmal és Rosie nénivel utazgattam Európában. Anya nagyon nehezen akart elengedni, de bízott Emmettben és elmentünk. Fantasztikus év volt. Jártam Franciaországban, Spanyolországban, Skandináviában, Írországban, Romániában, és végül Olaszországban. Persze mindenhol esős időben voltunk, vagy este. Jacobbal minden nap beszéltem telefonon, amiért apa egy kicsit mérges volt, de nem tehetett semmit. Amióta létezem ő velem van, és nekem szükségem van rá. Az első vadászataim, lépéseim, amikor megtanultam beszélni… mindenről van emlékem és ő mindenhol ott volt és énrám vigyázott. Csakhogy ez bonyolultabb mint más kapcsolat. Én hibrid voltam, ő pedig vérfarkas…és habár apáék és Jacob jól kijöttek egymással, tudtam hogy Jacob falkája nem nézi jó szemmel hogy állandóan együtt vagyunk
A gép már ereszkedett. Megráztam magam…nem szabad ilyenekkel foglalkoznom.
- Nessie drágám!Megérkeztünk- gyengéden megérintette a kezemet Rose néném.
- Igen, végre.-sóhajtottam.
- Alig várom hogy lássam azt a vénembert- mondta cinkos mosollyal Emmett, aki apa 120ik születésnapjára gondolt. És ő még fiatal..Megborzongtam. Tudtam hogy természetesnek kéne
vennem ezt a világot hiszen ebbe születtem és már 17 éve itt élek. De nem ment, nem akartam.
Lassan leszálltunk a gépről. Körülnéztem, mélyet szippantottam a nedves levegőből…Minden
zöld volt, az ég szürke, az eső lassan szemerkélt. Igen, itthon vagyok…nem is tudnék máshol
élni.
- Uhh ezt nem kellett volna- nyögtem mikor megláttam hogy mi vár ránk odalent. Egy kisebb csoport volt ott. Csoport???Egy egész fogadó bizottság. Ott volt apa,anya, Carlisle, Esme, Jasper, Alice,
Jacob, Quil, Embry, Sam, Seth, Leah..Bár abban már kételkedtem hogy az utóbbiak önszántukból
jöttek volna. De egyből megörültem neki amint megláttam apa arcán a mosolyt és anya tekintetét
hogy megnyugodott.
- Anya, apa!-elsőként hozzájuk mentem oda.
- Nessie, drágám!-ölelt át apa olyan erősen hogy kicsit felszisszentem. Anya úgy fogadott, mint más normális anya, attól eltekintve hogy a rokonságom nagy hányada vámpírokból áll.
- Kincsem…úgy le vagy fogyva..és azok a karikák a szemed alatt??Ettél te rendesen?
- Igen anya..voltunk Emmettel vadászni, Olaszországban, az Alpokban..- hirtelen ott termett mellettem Alice néném.
- ÓÓÓ tudtam hogy egyben leszel, hiába mondtam pedig Bellának…Drágám, hát nem volt fantasztikus? Ugye milyen jó hazajönni?
- Öhmm igen, de nem kellett volna ennyi mindenkinek, khmm meg ilyen kocsikkal- közben a sárga porschera és a piros mercedesre,na meg az új ferrarira sandítottam.
- Drágám hát akkor mit szólsz majd a partihoz?
- Parti? –nyögtem elképedve.Alice néni már megint nem állt le. Éppen el kezdte volna ecsetelni hogy kiket hívott meg, mikor sikerült egy jólirányzott segélykérő pillantást lövellnem Jacob felé. Nem változott semmit sem. Még mindig úgy nézett ki, mint egy kamasz, vonásai is erről árulkodtak, de
az eltelt évek alatt ha lehetett, még izmosabb, külsőre még ijesztőbb lett. De ő szokás szerint árasz-
totta magából mindenki felé a jó kedvet, és vidámságot, különösen most. Most öles léptekkel és fülig
érő vigyorral az arcán tört át felém a tömegen.
- Alice, megbocsájtasz egy pillanatra? Én még nem is üdvözöltem.- mondta halkan Jake.
- ÓÓ persze.- vakkantotta Alice és már ott sem volt.
- Köszönöm!-mondtam hálásan.
- Ez a minimum Nessie. Jól szórakoztál?
- Igen, bár nem volt az igazi.- feleltem lesütött szemmel. Jake sem tudott mit mondani, krákogott.
Az az egy megnyilvánulása a telefonban az volt az első, az első olyan ami megmozdított bennem
valamit, bár ő igyekezett továbbra is báttyként viselkedni velem. És apa ezt nem nézte jó szemmel
nagyon nem. Most is láttam Jacob válla felett hogy sötét pillantásokat vet felénk és anya halkan
duruzsol neki.
- Nem jössz oda?-intett a fejével a falka felé.
- Igen, nagyon szivesen ha nincs ellenem kifogásuk- jegyeztem meg halkan. Jacob megrázta a fejét
és halkan morgott egyet, majd a könyökömnél fogva odatuszkolt.
- Srácok! Nessie visszajött
- Hmm látjuk- jegyezte meg epésen Leah. Én csak lehajtottam a fejemet. Tudtam hogy nem szeretnek.
Jake Quilt és Embryt is csak nagy nehezen tudta rávenni hogy beszéljenek velem mielőtt ítéletet
mondanak. Nagyon sokáig a közelemben sem akartak megmaradni, ellenségként, veszedelmes bestia-
ként kezeltek, de szerencsére annak az időnek már vége. Ellemben Sam. Vidáman odaugrott hozzám, és megropogtatta a csontjaimat.
- Örülök hogy látlak! Jake használhatatlan volt amíg oda voltál.- majd vidáman rámkacsintott.
Jake pedig elpirult.
- Öhmm, köszönöm Sam, én is örülök hogy látlak. .-dadogtam megzavarodva. Néhány percbe telt
mire magamhoz tértem.
- Jake ugye jössz a partira amit Alice szervezett?
- Természetesen. Alice engem sem felejtett ki.- majd kacsintott és felvillantotta széles fehér fogsorát, amit annyira imádtam. Ekkor hirtelen megkocogtatták a vállamat. Megfordultam és apa állt ott
mögöttem, még mindig nagyon komoly tekintettel meredt Jacobra.
- Bocsánat, de Nessie szerintem mostmár menjünk haza.Alice alig várja hogy partizhasson.
- Persze. Akkor találkozunk- mosolyogtam rá Jakere. Nem értettem apa miért viselkedik így, és
anya pedig szokatlanul vidám volt. De nem mertem rákérdezni, pedig lett volna egy sokkal egyszerűbb
módja is hogy megtudjam mit akarnak, elég lett volna apára koncentrálnom és meghallhattam volna
a gondolatait. A sok év alatt már elég volt számomra a puszta koncentráció is.Vagy az érintés, ahogy
akartam.De nem akartam alkalmazni a képességemet. Ahogy azt már annyiszor a szememre hányta Carlisle, én túlságosan is próbáltam halandó módon viselkedni. Nem tudom miért, valahogy velem született. Pedig ismertem a szüleim történetét, és tudtam hogy anya annyira szerette apát hogy miatta vált vámpírrá. Olyan képességek birtokában voltam amiért más emberek ölni lettek volna képesek. De nekem ezek nem kellettek. Valószínű hogy ezért éreztem magam annyira közel Rosalie nénémet, rajtam kívül ő volt még aki ennyire szenvedett a másságtól mint én. Csak akkor éreztem jól magam amikor Jacobbal voltam. Ő nem stresszel hogy mi lesz ha valaki meglát miközben egy sportkocsi sebességét megszégyenítően futok, vagy hogy mi van ha meglát az erdőben valaki miközben vadászom. Ő úgy fogadott el ahogy vagyok, mindig is. Néha úgy éreztem hogy Jaken kívül más nem ért meg . A gondolataimból az zökkentett ki, hogy lassult a kocsi, bekanyarodtunk a Cullen kúria elé. De ami elém tárult, az maga volt a rémálom. Nem voltam soha egy partizós tipus, de ez…lampionok és trópusi virágok mindenhol.Mintha a trópusokon lennék. Halkan felnyögtem. Anya csak kuncogott.
- Jobban emlékeztetsz anyádra mint hinnéd- szólalt meg halkan apa.
- Apa….
- Igen?-rám emelte nagy karamellszemeit.
- Öhmm, semmi, csak örülök neki hogy itthon vagyok- nem, nem ez volt a megfelelő pillanat hogy
előhozakodjak Jacobbal. Kiszálltunk a kocsiból, nagy levegőt vettem. Nézzünk szembe azzal aminek jönnie kell.
- Ugyan kicsim, jobb lesz mint gondolnád!- bíztatott anya. Beléptem a házba. Itt is minden tele volt virágokkal és díszekkel. Nem tagadhattam hogy szép és ízléses. De berzenkedtem mindentől ami
egy kicsit is eltér a megszokottól. Anya szerint ezt Swan nagyapámtól örököltem. Amikor beléptünk
egy picit megtorpantam mikor megláttam a tükörképem. Ugyanaz voltam, de mégsem. Igaz hogy már évek óta ilyen volt a külsőm de most egy másmilyen lány nézett vissza rám, a szemem alatt lila karikák voltak, és noha állandóan sápadt voltam, most még a szokottnál is fehérebb voltam. Valami
megváltozott. Apa hangja húzott vissza a földre.
- Biztos jó ötlet ez? Nem kéne lefújni és aludni küldeni?
- Ugyan, Edward nyugodj meg, elintézem, ne aggódj, már annyit aggódtál.- majd anya lágyan
megcsókolta és engem bevezetett az itteni szobámba.
- Nem akarsz egy kicsit pihenni mielőtt ünnepelünk?
- Nem, anya, tudom hogy én vagyok az egyedüli aki alszik ebben a házban de nem.
- Értem.Tudod olyan furán néztél odalent, gondoltam esetleg lehet valami amiről szeretnél
beszélni.
- Öhmm nem. Vagyis igen. Anya megváltoztam?
- Mire gondolsz?- ezt szerettem benne, tényszerű volt és mindig mindent elmondhattam neki.
- Olyan másként néztem ki a tükörben. Tudom hogy régóta ilyen vagyok, és hogy a karikák azt jelentik a szemem alatt hogy kicsit éhes vagyok, de én mintha..hogy is mondjam..mintha lenne valami, de mégsem.
- Azt hiszem tudom mire gondolsz. És ez az ami aggasztja apádat. – tette hozzá anya rejtélyes mosollyal. – Kicsim, az történt hogy nő lettél. Meglátszik a viselkedéseden, a hanghordozásodon,
az alakodon….
- Komolyan? Nekem nem is tűnt fel…- csak pislogni tudtam. Hogy anya mennyire jó megfigyelő.
- És apa ezért aggódik? – valahogy nem értettem hogy miért. Valószínűleg nagyon bamba arcom lehetett, mert anya csak kacagott egy nagyot.
- Hát hogyne. Drágám, ha ember nem is, de azért Edward az apád. Lányos apa…Nessie..még így sem?
Még mindig csak megbabonázva néztem anyát, nem értettem hogy apa miért, hogy kire ….Elkerekedett a szám…
- Látom kezded megérteni.- bólintott anya.

- Jacob? Jake?- valahogy mindig is éreztem.
- Igen. Sejtettem hogy egyszer ez be fog következni. Én soha nem is tiltakoztam, de apád..hmm ő már
más kérdés. Ezért nem akarta hogy beszéljek neked a Quileutek bevésődéséről. Szerette volna azt hinni hogy Jake talán meggondolja magát, vagy egyszerűen csak barátok maradtok. Soha nem bírtam vele megértetni hogy ez valami más, valami természetfeletti.
- Bevésődés? Miről beszélsz anya?- éreztem hogy most valami fontosat fogok megtudni ami eldönti a Jacobbal való kapcsolatom sorsát. Feszülten figyeltem anyát, valahová elrévedt a tekintete. Majd elmosolyodott.
- Drágám, nem bánod ha olyantól hallanád aki inkább érdemes rá hogy elmondja?
- Jake? Gondolod hogy…
- Nem,nézz bele az emlékeimbe, szerintem inkább tőle szeretnéd hallani.
Odaültem mellé, majd anya gondolataira hangolódtam. Hirtelen elhomályosult minden, majd kitisztult. Ott voltam a La Push rezervátum tengerpartján. Ott volt Jake aki ugyanúgy nézett ki mint most csak
a haja volt rövidebb, és anya…mint ember. Fura volt így nézni. De igyekeztem a beszélgetésükre
koncentrálni.
- Bevésődééés? Az micsoda Jacob?
- Nos ez valami más mint a szerelem első látásra, de hasonló, sőt erősebb.
- Erősebb? Mi ez? – kérdezte anya nevetve.De Jake komoly volt, sőt talán szomorú.
- Igen. Ahogy egy farkas meglátja a társát, mindegy hogy az illető milyen idős, hogy találkoztak,
minden megszűnik létezni számára és csak a lányt akarja védelmezni, szeretni, biztonságban tudni.
Valamiféle vonzás is fentáll közöttük amiért a lány is érez. De innentől kezdve ez örökre szól.
- Akkor ez azt jelenti hogy a lány onnantól kezdve teljes biztonságban van.
- Igen, nézhetjük így is.
- Akkor Emily miért nem örül neki hogy Quil az unokahugával vésődött „össze”?
- Bells, Claire még csak 2 éves.
- És ez lehetséges?
- Hogyne. Gondold el, nincs semmi ami most árthatna ennek a csöpségnek, ha növekszik nem lesz jobb mentora, és támasza mint Quil, és ha felnőttként egy társra lesz szüksége hát kell-e neki jobb?
- Mit gondolsz, te mikor találkozol a te lányoddal?- kérdezte félszegen anya.
- Soha.-csattant fel Jacob.
Az emléknek vége szakadt. Ismét a szobámban voltam anya mellett, aki várakozóan nézett rám.
- Nos?- én még csak az előbb hallottakat igyekeztem feldolgozni, még azt sem hallottam ahogy
anya óvatosan megütögeti a vállamat.
- Nessie! Minden rendben?
- Igen, anya csak.. kicsit sok volt ez nekem. Szóval azt akarod mondani hogy mióta megszülettem
azóta Jakenak én vagyok a….? –nem tudtam befejezni.
- Igen. Még csak néhány perces voltál mikor tudta. Sam mondta hogy ez igen ritka és meglepő.
Hirtelen bevillant egy másik, egy nagyon régi emlékkép. Néha nem szerettem hogy az emberekkel
ellentétben az én memóriám mindent magábaszívott és megtartott. Anya állt a küszöbön, a karjában
velem és közben Jakekel ordított. Hirtelen kirázott a hideg. Mindegy mi volt akkor, a lényeg hogy
anya elfogadta, a nagyobb gond apa.
- Anya, apa aggódik hogy Jake és én?
- Igen, de ne félj, bele fog törődni. Hogyha az örökké valóságot én neki adtam, igazán megengedhetné a lányának hogy az valaki mással ossza meg azt.- mondta mosolyogva, majd megcsipkedett.
- Gyere, úgy hallom hogy már egyre többen vannak lent. Alice meghívta néhány iskolatársatokat is.
- Uhh –nyögtem fájdalmasan. Bármit el tudtam volna viselni csak iskolatársakat ne. Igaz én most jártam először a gimit, Alice és Jasper pedig mint testvérek, mint saját maguk gyerekei…Rosalie és
Emmett, már tulajdonképpen csak 5évente jártak ide vissza, Carlisle és Esme pedig Port Angelesben
dolgoztak. Apa és Anya pedig Seattleban.Így a titok biztonságban volt. Iskolatársakra pedig azért nem vágytam, mert utáltam mindent és mindenkit aki normális volt. El sem tudták képzelni hogy mennyire utálom, illetve irigylem őket ezért. Barátom is csak alig volt, két lánnyal voltam igazán jóban, Lora és Kathy. Azért szerettem őket mivel nekik is voltak fura dolgaik, igaz a maguk emberi módjukon. Így igazán összetartoztunk, és valahogy nem idegenkedtek Alicetől sem, és Jaspertől sem, bár gondoskodtam róla hogy akárhányszor jöttek hozzám, mindig egyedül legyek otthon. Kicsit fura lett volna ha a szüleimet bemutatom akik kinézetre akár a testvéreim is lehettek volna. Tehát iskolatársak. Rendben. Elképzelésem sem volt hogy vajon kikre gondolhatott Alice, de úgy döntöttem hogy az én drága és érzékeny nénikém kedvéért, megteszek mindent hogy elégedett legyen, és ma este én leszek a legtökéletesebb házigazda a világon. A partinak megfelelően átöltöztem, majd nyugalmat erőltettem magamra és anyával karöltve elindultam le a lépcsőn. De menet közben valami az eszembe jutott.
- Anya és mit mondunk a többieknek hogy ti kik vagytok?
-. Nyugi kicsim, gondoltunk mindenre, te csak próbáld meg élvezni a partit, és ne légy olyan görcsölős mint én voltam.- majd egy laza lökéssel elindított maga előtt a lépcsőn. Már egy kisebb tömeg volt lent. Kicsit meg voltam zavarodva, és izgultam is. Nemcsak a szereplésem miatt, de nagyon kellett ügyelnem hogy ne törjem ki a bokámat, tekintve hogy ez az első szereplésem magassarkúban.- Alice ragaszkodott hozzá.Mostmár elégedettebb voltam a tükörképemmel mint kb.1 órája..Leengedtem a hajam és fehér muszlin ruhát vettem fel, a magassarkúhoz. A lépcső aljában apa várt csodálkozó és büszke tekintettel. De én nem őt néztem. A tömegben egyből kiszúrtam, ahogy ott állt Quil mellett. Kimagaslott a többiek közül. Ahogy megfordult rögtön kivillantotta az összes fogát, és széles vigyor jelent meg az arcán. Lendületesen elindultam felé, most még a 10cm-es

halálcsapdákról is elfelejtkeztem pedig azon manővereztem hozzá. Mire odaértem éreztem hogyha képes lenne rá az arcom akkor most lángolna. Egy szó nélkül előtte termettem, és minden további nélkül megcsókoltam. Éreztem, hogy körülöttem hirtelen kisebb zavar támadt. De nem érdekelt. Végre megtettem amire már több mint 1 éve vágytam de nem tudatosult bennem hogy ez az, hogy ő az. Jake először megmerevedett meglepetésében, majd számomra még váratlanabbul viszonozta a csókomat, magához rántott, és és…nem tudom mi volt onnantól kezdve, azt sem hogy mennyi ideig voltunk úgy. Csak azt hogy amikor szétváltunk, hirtelen ráeszméltem hol vagyok. Évfolyamtársaim, és a meghívottak többsége már nem foglalkozott ezzel,
csak kuncogtak és folytatták a beszélgetést és a táncot. Szerencsére elég hangos volt a zene hogy ne
legyen a helyzet még kínosabb. Zavartan körbe pislogtam, és láttam hogy nagyobb a probléma mint
gondoltam. Jacob mögött egy csapat döbbent, ám hangosan morgó farkas állt, míg az én családom…nos..ha lehet ezzel a kifejezéssel élni, megfagyott bennük a vér. Kivéve anyámat aki boldogan és örömtől sugárzó arcal lépett oda hozzánk, és meszorongatta Jacob mancsát. Az első ember aki megszólalt apa volt. Fortyogott a dühtől.
- Bella elment az eszed????Hogyan vagy képes gratulálni? Talán nem emlékszel ki volt az aki eltiltással fenyegette Jacobot? Aki nem akarta Renesmee közelébe engedni?
- Ugyan Edward, ne légy már ilyen. Tudtuk hogy be fog következni. Már mikor megszületett
tudtátok.
- Igen, de én abban bíztam, hogy…..-itt elakadt, nem tudott többet mondani, anya megpróbálta óvatosan kiterelni a nappaliból. De még sikerült hátrafordulnia.
- Ahogy gondolod, de ehhez Nessienek is lesz néhány szava- felelte Jake.
- Jajj hagyjátok már abba! –csattantam fel.- Utálom amikor így kommunikáltok!
De itt abba maradt a dolog, anya és apa eltűntek, követték őket Emmett bácsi és Rose néni.
Alice és Jasper ott sem voltak. Carlisle csak fura arckifejezessél ingatta a fejét, Esme arcán
pedig az öröm és a kétségbeesés tükröződött. Óvatosan visszanéztem Jake-re, nem tudtam
hogy hogyan fog viselkedni, de legnagyobb megkönnyebülésemre ő csak szélesen vissza-
mosolygott rám, majd átkarolta a vállamat, és kimentünk a teraszra.Bár volt valami a mosolyában
ami aggasztott. Talán csak képzelgés.
- Nessie, azt hiszem beszélnünk kell- jegyezte meg halkan.
- Igen, én is azt hiszem.-közben a lábamat fixíroztam, nem mertem a szemébe nézni.
- Amit az előbb tettünk az hmm, hogy is mondjam, számomra a legjobb dolog volt egész
életemben, de ez bonyolultabb mint hinnéd, és nem minden szempontból helyes.
Utálom ezt mondani, de az apádnak most azt hiszem igaza van, és rá kéne hallgatnod.-
Meg sem tudtam szólalni, percekkel ezelőtt még azt hittem hogy ez lesz életem legszebb
napja, de úgy néz ki tévedtem. Megfagyott a vér az ereimben. Nem akartam elhinni hogy
Jake képes ilyeneket mondani.
- Nem helyes? Hogy érted ezt? Anya az előbb közölte velem hogy mi vagyok én neked.
És ez nem helyes? Hát akkor mi van Quillel és Clairerel? Vagy a nővéreddel és Paullal?
- Az teljesen más Nessie. Mondjuk úgy hogy én sosem a megfelelő személyt választottam. – ekkor már láttam hogy amit mondott nem gondolja komolyan. Látszódott hogy szenved, hogy szeretne
megérinteni de valamiért nem meri. Előrébb léptem, hogy megfoghassam a kezét, de ő elhúzódott.
- Kérlek Jake akkor magyarázd meg, mert nem értem. Szeretlek, és te is szeretsz, mi itt a gond?
- Az a gond Renesmee hogy te sose fogsz meghalni én viszont igen! – már üvöltött.
Bent mintha semmi nem történt volna, mindenki csak nevetett és táncolt. Fogalmuk nem volt semmiről. Hirtelen megpördültem. Seth jött ki nagyon csendben.
- Nessie azt hiszem jobb ha hagynád hogy Jake…-kezdte félénken
- Nem.NEM!!Jacob nem megy addig sehova amíg mindent el nem magyarázott nekem.- visítottam olyan hangosan hogy hallottam ahogy az erdőben az állatok ijedten arrébb rohannak. Seth csak némán
bólintott és visszament a házba. Jacob nem nézett rám, befelé figyelt az erdőbe és halkan motyogott
az orra alatt valamit.
- Kanada? Farkasként? Meg akarsz te engem ölni?- dadogtam, mikor eljutott hozzám hogy azt tervezi hogy farkasként hagyja el az államokat, és engem is.
- Ez az Nessie, hányszor mondjam még el neked hogy téged NEM LEHET MEGÖLNI!!!Még mindig nem érted? Amióta megláttalak olyan vagy nekem mint a mágnesnek az ellentétes pólusa. Baba korod
óta védtelek, vigyáztam rád, és reméltem hogy csak annyi lesz a jutalmam hogy a barátod lehetek ahogy Bella barátja vagyok. A bevésődés nem minden esetben jelent szerelmet, csak kötődést. Annyira bíztam benne hogy csak támogatlak, és azzal a tudattal öregszem meg hogy te jól vagy és
biztonságban. Nem akartam hogy belémszeress.
- De miért nem? – ekkor már nem tudtam uralni a könnyeimet, zokogtam.
- Annyira szörnyű vagyok? Miért baj hogy szeretlek? Tudod amióta a világon vagyok azóta tudom ezt csak akkor lett világos mikor hazajöttem.
- Rendben, akkor mondom másképp hogy megértsd. Engem nem érdekel hogy mi lesz velem, de te
nagyon is számítasz. Ha szeretsz, úgy ahogy mondod.- Persze hogy szeretlek, te is tudod.- vágtam közbe. – akkor megérted hogy miért féltelek és miért nem kéne ezt tennünk.
- Nos?
- Most csukd be a szemed Nessie, és gondolkodj el szépen. Együtt lehetünk még úgy kb. 100 évet.
De annak a 100 évnek a végére, én már öreg, ősz, hajlott hátú indián és egy kiszolgált vén farkas
leszek. Te…te pedig, még mindig ilyen gyönyörű. Majd a 100 év leteltével én meghalok, és előtted
még ott áll az egész örökké valóság. Én már nem leszek, de te hogy éreznéd magad?
Igaza volt. Nem akartam beismerni, de tudtam hogy igaza volt. Teljesen. Mihez kezdenék ha ő
már nem lenne? Borzasztóan fájt még a gondolata is. Hiszen a létezésem óta imádtam őt. Az
örökkévalóság Jacob nélkül…kirázott a hideg. Ekkor bevillant egy emlékkép, valaki másnak volt
emléke, de nagyon zseniális ötletet adott.
- Igazad van Jake. De nem értem hogy akkor még miért ne szerethetnénk egymást? És majd ha te
meghalsz akkor én is. Ennyire egyszerű az egész. Tudod hogy olyan erős vagyok mint egy vámpír,
de annyira sebezhetetlen nem. Leugrom egy szikláról, vagy megetetem magam egy grizlivel.
Ennyire egyszerű az egész. Amikor te meghalsz én már 117 éves leszek, bármelyik ember örülne
neki ha eddig élne. Én is eddig fogok.- magyaráztam neki úgy mintha egy matekpélda lenne az egész.
Ő persze csak makacsul ingatta a fejét.
- És mi lesz Bellával és Edwarddal? Erre még nem gondoltál? Nem lehetsz ennyire önző Nessie.
Ők hogy éreznék magukat ha elvesztenék az egyetlen gyermeküket?

- Na álljon meg a menet! –csattantam fel. Már nagyon elegem volt hogy bármi meggondolatlanságot
csináltam, mindig mindenki a szüleim lelki épségére hivatkozott, Charlie, Carlisle, Esme. Elegem
volt. Tulajdonképpen ők tehetnek róla hogy a világon vagyok, és ennek nem lett volna szabad bekövetkeznie sem.
- Jake, nézd úgy hogy ők sem lehetnek olyan önzőek hogy megtartsanak maguknak ha egyszer tisztában vannak vele hogy nekem az örökkévalóság csak egy kínszenvedést jelentene nélküled.-
Nem tudtam meghatni az érveimmel. Csak morgott és szikráztak a szemei a dühtől. Odaléptem hozzá hogy megcsókoljam, de ő eltolt magától, átváltozott farkassá és bevetette magát az erdőbe. Én ott
maradtam. Álltam, csak néztem a sötétséget és igyekeztem a gondolataimmal üzenni neki hogy
mennyire nincs igaza ,hogy fogja már fel végre, hogy mi összetartozunk és ez ellen nem tehet semmit.
majd nagy levegőt vettem és visszamentem. Nem voltam tisztában az érzéseimmel, de minél közelebb
értem a kivilágított palotához, annál inkább éreztem hogy fortyog bennem a düh, gyűlölet. Majd magam is megijedtem mikor rájöttem hogy a haragom nem Jakenek szól. Hanem a szüleimnek.
Gyűlöltem őket abban a pillanatban. Hogyan, hogyan lehettek képesek? Hiszen én egy szörny vagyok.
Semmi a vámpírokhoz képest. Majdnem megöltem anyámat már az anyaméhen belül is. Igaza volt,
Jakenek, Carlislenak, és mindenkinek a szüleimen kívül akik az abortuszt akarták. Talán akkor Jake is
megállapodott volna egy rendes, és halandó quileute lány mellett, és nem kellene attól rettegnie hogy
vezető, és utódok nélkül hagyja a csapatát és hogy engem egy örökkévalóságig tartó szenvedésre ítél.
Nem vettem észre mennyi idő telt el, de mikor benyitottam, akkor láttam hogy a partinak már csak
a romjait találom, illetve a Culleneket ahogy csendben beszélgetnek. Amint beléptem, anya aggódó
arccal tekintett felém.
- Nessie kicsim mi történt?
- Apa? – néztem rá kérdően. Nem hittem el hogy még nem mondta el neki a beszélgetésünket. Ő csak csendben ült és lesütötte a szemét. Bűnbánó volt, egyenesen szenvedett. De a kisördög azt mondta
bennem hogy ez nem elég, bűnhődniük kell.
- Addig nem akartam elmondani amíg bele nem egyezzel. –szólalt meg csendesen.
- Edward? –anya hangja kicsit hisztérikus volt.
- Jacob, visszautasította Nessiet noha szereti, mivel egyetért velem. Hogyha komolyabban belekavarodnának ebbe, akkor annak csak Nessie inná meg a levét, mivel Jacob egyszer úgyis
meghal. Hmm…és az ifjúhölgy közölte Jacobbal hogyha meghal, ő is megy utána, és nem érdekli hogy mi lesz velünk. Röviden ennyi.
- Micsoda???Nessie te meg akarod ölni magad?- csattant fel Rose nénikém.

- Igen, de nem most, majd mikor Jake már öreg lesz, olyan 100, 120 év múlva. Egy egészségesebb
átlag ember is él annyit. Nem te mondtad hogy mindent megadnál azért hogy a szerelmeddel
öregedj meg? Hát én azt teszem. De neked ott van Emmett, Alicenek Jasper és így tovább, de
Jake belehalna ha egy vámpír megharapná. - a hangom elcsuklott. Nem értettem hogy magyarázzam még nekik, ha egyszer magával Jakekel sem tudtam megértetni hogy mit érzek iránta.Annyira hülye
helyzet volt.
- És egyáltalán nem lenne szabad léteznem sem!- csattantam fel. Mostmár nem érdekelt senki.
Ki akartam adni a dühömet. És akkor olyat tettem amit még soha. Torkom szakadtából elkezdtem
ordítani.
- De kicsim…-anya el volt borzadva.
- Anyád az életét adta azért hogy létezhess. –jegyezte meg apám keményen.
- Hát ez az!!!Még mindig nem értitek? A tulajdon anyámat megöltem, már neki is csak ártottam.
Ha nem léteznék Jacobnak sem kéne szenvednie. Lenne egy indián felesége, vagy…- itt elakadtam,
mert megláttam apám gondolatait.
- Leah?Akkor ő, bárki, bánomis én. Csak ne én, miattam csak szenved. Hogy meg fog öregedni, hogy nem tudja továbbadni a Quileut örökséget sem, és a legnagyobb félelme hogy egyedül hagy a világon
szenvedni.
- Értem mit érzel kicsim, én is így voltam, mikor azt hittem hogy anyádat elvesztettem, de talán…
később, ha már túl tudod magad tenni Jacobon, talán találsz valakit aki….-de nem tudta folytatni. Láttam rajta hogy benne van a fejemben és olvas a gondolataimban. És nem akar mégjobban feldühíteni. De ekkor én is megláttam anya gondolatait.
- Na azt már nem ,ha akarod anyja felőlem menjetek New Hampshirebe vagy akár az Antarktiszra is
de én nem megyek el Forksból.Gyűlöllek benneteket!!!- majd kirohantam az ajtón. Már majdnem
kiértem az útra mikor valaki hátulról elkapta a könyökömet. Úgy éreztem hogy mindegy nekem hogy
ki az, de menten orrba vágom. Nem tettem. Esme volt. Ahogy ránéztem, azonnal megsajnáltam amilyen elgyötört arca volt.
- Nessie, hová mész?
- Nagyapánál alszom, és egy darabig ott is maradok. Sajnálom Esme, tudod ugye hogy nem rád
értettem?
- Persze drágám. És megértelek. –mondta lágyan.
- Tényleg? – nem hittem a fülemnek. Van valaki a családban aki egyetért a kívánságommal . Hihetetlen. Gyengéden lefejtettem a kezét az enyémről, megpusziltam, és gyorsabb sebességre
kapcsoltam. Anyám szobájába mentem, magamra rántottam a takarót, és csendesen elkezdtem
sírni. Az ajtó halkan nyikordult. Charlie. Talán azt hitte hogy betörő mászott be anya szobájába.
- Bella? – felcsukta a villanyt. Amikor meglátott elámult meglepetésében, nem tudta elképzelni
hogy hogy kerülök oda éjnek idéjen. Tekintve hogy egy éve nem látott és a látogatás is holnap
lett volna nála esedékes.
- Nessie? Hogy kerülsz te ide? Baj van?
- Nagyapa. Összevesztem velük.
- Anyádékkal?
- Mindenkivel ,na jó Esmevel nem. De igen, majdnem mindenkivel .Nem akarok oda visszamenni.
nem mertem ránézni. Kinéztem belőle hogy menten hazatelefonál, vagy kocsiba pattan és elcibál
haza.
- Rendben ,drágám, Örülök hogy látlak. Marajd ameddig akarsz.- majd esetlenül megölelt, ami
rettentően jó érzés volt. Magamra zártam az ajtót és elfészkelődtem az ágyban.Elképesztően fáradt
voltam. Már félálomban lehetettem, nem is tudtam nagyon eldönteni hogy álmodom vagy valóság,
de nem messze a háztól szívszorítóan panaszon farkas vonyítást hallottam. Aztán elaludtam.