Északi fény-2. fejezet Örökség

Reggel nem akartam kinyitni a szemem, pedig tudtam, hogy fel kéne kelni, éreztem hogy világos van.
Hallgatóztam. Charlie lent volt és idegesnek tűnt. A légzése és a járása alapján legalább is. Szembe
kellett néznem vele. Erőtt vettem magamon, és felkeltem. Ekkor jutott eszembe hogy nincs is új ruhám
amit felvehetnék. A széken egy csomag új ruha feküdt gondosan összehajtogatva. – Alice.- gondoltam.
Nagyon hálás voltam neki. Magamra kaptam valamit és már egyből lent voltam. Charlie elég mogorva
volt, de mikor meglátott, felderült az arca.
- Nessie!
- Nagyapa!-gondolkodás nélkül a karjaiba ugrottam és elkezdtem sírni. Hátha ő nem lök el magától
mint Jake, vagy a családom. Mikor alaposan kisírtam magam, eszembe jutott hogy illene valami
magyarázattal szolgálnom neki. Az ő arckifejezése is erről árulkodott.
- Mennyit akarsz tudni belőle?-kérdeztem sóhajtva.
- Az egészet, bátran légy velem őszinte.- ez meglepett Charlietól, ismerve hogy hogyan állt a dolgokhoz amikor először látott engem.
- Rendben.- nagy levegőt vettem.- Hallottál valaha az quileutek lenyomatáról?
- Igen. Billy elmondta hogy Rachel lányára így talált rá Paul.
- Jakenek én vagyok az.
- Nahát Nessie, de hiszen ez nagyszerű! Mindig is szerettem volna ha Jacob családtag lesz.- nagyon lelkes volt.
- Annyira nem. Gondolom anyáék nem avattak be a véres részletekbe, de nagyapa én nem fogok
meghalni. Már ha nem akarom akkor nem.- tettem hozzá.
- Az a gond hogy Jake viszont igen, és ő nem akarja hogy együtt legyünk mert fél, hogyha én túlságosan beleszeretek, akkor nehezen fogom viselni azokat az időket amikor ő már nem lesz.-
egyszuszra mondtam és közben lefelé pislogtam. Sejtettem hogy kicsit nagy falat lesz ez szegény,
öreg konzervatív nagyapámnak. Hosszú percek teltek el így, mire megszólalt.
- És most azért vesztél össze Belláékkal, mert te Jacobot akarod és ha ő meg hal akkor te is azt
akarsz?- meglepett hogy ilyen gyorsan átlátta nem épp fényes helyzetemet.
- Igen. Ez a helyzet. Ha majd egyszer Jacob meghal, akkor én sem akarok már létezni. És kérlek
nagyapa ne gyere nekem azzal hogy gondoljak anyára és apára. Ők az önzők és nem én. Ennek
amúgy sem így kéne lennie. A normális emberek meghalnak. Úgy utálom hogy nem vagyok az!-
fakadtam ki. És szégyenszemre megint nem tudtam úrrá lenni a könnycsatornáimon, megint a
Charlie vállán kötöttem ki, és alaposan átáztattam az ingjét. Ő pedig csak simogatta a vállamat.
- Shh Nessie! Majd kitalálunk valamit. – aztán hirtelen felpattant és a telefonhoz rohant.
- Billie? Itt Charlie. Hol van Jacob? Nem, nem érdekel hogy még nem ébredt fel, keltsd fel
és küld a telefonhoz, AZONNAL!!!
- Jacob? Itt Charlie. Arra kelek az éjszaka közepén hogy az unokám ide szökött a szüleitől és
állítólag ehhez neked is közöd van. A szemét kisírta ez a szerencsétlen kislány, Jacob gyere ide azonnal vagy nem is tudom mit csinálok veled…
- Nee….mondd neki hogy megyek én ha gondolja…-vágtam közbe.
- Ehmm.szóval Nessie azt üzeni, hogyha beszélni akarsz vele, akkor inkább megkeres La Pushban.
- Igen? Hmm, rendben. Remélem sikerül elrendeznetek. Visszhall.
- Azt mondja hogyha beszélni akarsz vele a La Pushban, siess mert nemsokára őrjáratoznia kell.
Felpattantam, elhadartam Charlienak hogy előreláthatólag meghatározatlan ideig nála leszek ha nem
bánja, majd pedig bevetettem magam az erdőbe, és futásnak eredtem. 20 perc múlva már La Pushban voltam. Kifulladva, de még beestem Blackékhez.
- Renesmee, nem kellett volna ennyire sietned.- üdvözölt Billie.
- Nessie.- mormogtam a fogaim között, utáltam ezt a hülye nevet.
- Hol van…
- Itt vagyok. – lépett ki Jacob álmosan hunyorogva.- Nessie, Charlie elég akaratos tudod? Nem bántam volna, ha hagy még aludni.
- Aha, akaratos, mint az unokája! Jake beszélhetünk? Kérlek!- szinte már esdekeltem
neki.
- Eljöttél otthonról?
- Igen.
- Miért?
- Tippelj!- horkantam fel sötéten.
- Jajj Nessie!Te rosszabb vagy mint anyád! Miattam? Ez komoly? De miért?
- Mert apa mindent kihallgatott és Esme-n kívül senki nem volt képes felfogni hogy miért akarok akkor meghalni amikor te is.
- Ezt én sem igazán értem. Nessie nézd, megmondtam tegnap hogy mi az álláspontom ebben.
Legyünk barátok. Az lesz neked a legjobb. És így mindenki megússza.
- És elveheted Leaht, igaz?
- Honnan tudsz te …khmm Edward.. Sejthettem volna.
- Fogd már fel végre Jacob Black hogy elkéstél az én megóvásomtól. Újszülött koromtól kezdve téged szeretlek, és minnél nagyobb lettem annál biztosabb ebben. Ebben már mindketten benne vagyunk. Ha tetszik, ha nem. És ha akarod ha nem, meghalok miután te is. – ezzel odafordultam hozzá és a két kezemet az arcára tettem. Meg akartam mutatni neki minden egyes kedves emlékemet ami hozzá fűzött hátha megérti végre. Először a csecsemő koromra koncentráltam, mikor anya veszekedett vele és Seth beugrott közéjük hogy érezze akkor sem anyámért aggódtam hanem őt féltettem, pedig még csak 3 napos voltam. És ezt követte a többi, mikor együtt vadásztunk, amikor farkasként utaztam a hátán, amikor együtt úsztunk, a sok közös emlék. És a végén az az év, nélküle Európában, amikor minden alkalommal hiányoltam és szenvedtem tőle hogy mi lesz vele, velünk ha hazatértem. Reméltem ez megteszi a hatását. Óvatosan nyitottam ki a szemem, de ő engem nézett.
- Nessie, óóó nessie..ennyire…? Fogalmam sem volt róla.
- Tegnapig nekem sem.-tettem hozzá.- Jacob mostmár felfogod, hogy hiába kapálózol
kézzel, lábbal, hogy megments, nem fog menni. Se magadon, se rajtam nem segíthetsz.
- Utálom, ha másnak van igaza, de igen Nessie, igazad van.És bocsánat a történtekért.
De arról sosem tudlak lebeszélni, hogy megöld magad, igaz?- szomorúság csengett a hangjában.
- - Nem Jake. Fogd fel úgy kérlek hogy együtt leszünk ahogy rendes párok és a végén ha nem is öregen,de veled együtt meghalok. Én nem létezhetek még időtlen időkig amíg te nem vagy..ezt értsd már meg légy szíves.
- Ám legyen. Óhaja parancs hölgyem. –majd egy óvatos mosoly jelent meg az arcán és magához húzott. Megnyugodtam. A szívverésem lassult, úgy éreztem hogy így már minden sokkal könnyebb
lesz. Hogy a többi Cullennel mi lesz? Azt nem tudtam, de nem is akartam rájuk gondolni. Most szebbnél szebb képek keringtek a fejemben. Itt maradhatok Forksban, vigyázok Charliera és Jacob
az enyém, végleg az enyém. Jacob lassan lehajolt és megcsókolt. Úgy éreztem, hogy nincs nálam
szerencsésebb ember ezen a földön. Órákat töltöttünk együtt, kóboroltunk az erdőben és csak beszél-
gettünk. Láttam hogy kezd sötétedni, úgy éreztem, hogy itt van a megfelelő alkalom hogy előhoza-
kodjam az utolsó kényes témával, mert tudtam hogy ez fontos Jacob számára.
- Khmm…Jacob, kérdezhetek valamit?
- Mond.
- Tudom, hogy a jogos Alpha-hím te vagy a csapatban,de mi lesz az útódlással?
Nem bánod, hogy...? Na szóval érted.- nem voltam képes befejezni.Egyrészt azért mert féltem a reakciójától, másrészt
pedig nekem is nehezemre esett erről beszélnem, mivel a gyerek téma ugyanúgy zavart engem, mint
Rosaliet, tekintve hogy nem lehet gyerekem.Néhány percig csak a fújtatását hallgattam.
- Hmm..az utódlás meg lesz oldva Nessie. Az én ágomon is. Ha nem felejtetted volna el, Paul és
Rebeca. Meg különben is.Nem is rajongtam soha a gyerekekért. Egyet kivéve- majd huncutul rám
kacsintott. Szerettem volna hinni neki, de valahogy nem ment. Mintha nem lett volna teljesen őszinte.
És gondolom Billy is szivesen vette volna, ha a fia viszi tovább a quileut vérvonalat, nem Rebeca Paul
által. De eszembe jutott valaki aki talán tudna választ adni a kérdéseimre. Egyszer, de nem most. A
másik nagyapám hátha segítene. Talán, ha kibékülök velük. Talán Carlisle nem ítél el annyira mint a
többiek, hiszen ő is megpróbálta magát elpusztítani, tudnia kell hogy én sem ezt akartam, nem dönt-
hettem róla.
- Nessie mi baj? Olyan furcsán nézel.
- Hmm??Ja nem, semmi, vagyis..Ááá annyira dühös vagyok még mindig.
- De ugye nem rám?.- kérdezte nevetve
- Bolond, rád sosem voltam.Csak az a tegnapi veszekedés. Nem láttad apámat, és a többiek arcán a
felháborodást.
- Meg akarod mutatni? – kérdezte félszegen.
- Dehogy. Nekem is elég szörnyű volt, nem kell hogy még te is átéld azt a rémálmot. Csak egyszerűen
felbosszantottak. Anyám sem ért meg, hogy hogyan vagyok képes a halált választani. Nem értheti
hiszen ő utált normális lenni, minden álma az volt hogy ebbe a rémálomba kerüljön. És rólam is ő
tehet, ha nincs a makacssága, akkor én nem szenvedek attól ami vagyok, és te sem hogy egy ilyet kell szeretned mint én.
- De Nessie!Ne beszélj butaságokat! Igen, megvoltak Bella hibái is, aláírom.De hogy
te szörnyeteg legyél?Nem vagy az.Hát ki az aki kiskorában kismacskát akart tartani, és egy mártír módjára lett
szó szerint vegetáriánus hogy senkit se bántson? Te, és ez annak az egyik jele hogy mennyire imádni
való, és jó vagy.
- Khmm- horkantam fel gúnyosan. – Hát nem érted Jake? Ott a gond hogy más normális 6 éves gye-
rekeknek nem kell attól félniük hogy megeszik a macskájukat, de nekem igen. Gyűlölöm ami vagyok
és azokat akik ezzé tettek. Én normális akarok lenni- és tessék, már megint elbőgtem magam. Ott ku-
corogtam Jacob ölében egy tisztáson és úgy bőgtem mint akit alaposan megvertek. Mire lenyugodtam
sikerült arról is meggyőznie hogy lássam, vagy legalább is igyekezzek a dolgoknak a jó oldalát látni.
Végül is, részben igaza volt.Ha anya még azelőtt lett volna vámpír, szóval még a
nászéjszaka előtt, akkor én sem lennék, és akkor Jacobot sem ismerhetném.Ez igaz.
És annyira nem is
vagyok ijesztő, hiszen kisebb rágcsálókra szoktam az utóbbi években, megszoktam az emberi
kaját is, és még mérgező sem voltam. Hurrá, na és persze tudtam aludni, ami határozottan emberi
vonás. És persze az is előny volt hogy nem kellett attól tartanom szerencsétlen emberekre halálos
veszélyt jelentek, mint a rokonságom 90%-a. Csak ez az öregedés mizéria ne lenne. ÁÁ nem.
Megigértem,Jake-nek, hogy nem leszek ennyire negatív. Megráztam magam, és igyekeztem, arra koncentrálni hogy mennyi gyönyörű év áll előttem Jacobbal. A Black háznál elbúcsúztam Billytől, Jacob velem tartott ,mint farkas hiszen elmaradt az őrjárata, így nagyapa házáig versenyt futottunk. A ház közelében lelassítottam. Istenien éreztem magam. Kipihentnek és természetellenesen boldognak. De amint kibontakozott a ház az erdőből, már minden örömöm elszállt. A ház előtt egy nagy fekete Mercedes parkolt. Carlisle kocsija. Megmerevedtek az izmaim. Most mit csináljak? Ha beszököm az ablakon, azt is megérzi, de már túl közel jöttem a házhoz hogy ne fogjon szagot. Viszont beszélni sem akartam vele.
Muszály Nessie- mondtam magamnak.- ha kell, elismétled az eddigieket és nem tágítasz. Charlie
örülni fog neki hogyha vele maradsz. Így eltökélten folytattam tovább az utat, és lassú léptekkel
beértem a házba. Hogy én mennyire utálom ezt, jutott az eszembe. Sosem szerettem semmilyen
konfliktust, bármilyen vita adódott bárki között én mindig elmenekültem a környékről, és ha én
voltam az érintett fél akkor igyekeztem elkerülni a konfliktust, ha nem lehetett pedig minél előbb
megoldani azt. Mindig is nevettek rajtam amikor apa és Alice (nem komolyan persze) veszekedtek, és én mindig kifutottam az erdőbe vagy el, egészen a házunkig. De ez volt az első eset hogy szembenéztem 8 vámpírral és kiálltam az igazamért. Nem érdekelt az sem, valószínű ezért jött Carlisle, hogy anyáék hogy érzik magukat. De ha már itt van, ám legyen, szembe állok vele és jöjjön aminek jönnie kell. Benyitottam. Charlie a konyhában állt, elég feszült volt az arca. Carlisle a lépcső előtt ácsorgott, mintha arra várt volna hogy belépjek. Nos az ő arca sem tükrözött most nyugalmat.
- Carlisle!
- Nessie!- köszönt csendesen. Összeszorult a szívem, nagyon búskomornak tűnt.
- Miért jöttél?
- Beszélni szeretnék veled. A tegnap történteket nem mindenki viselte jól.
- Igazán?- kérdeztem, de kicsit több gonoszság volt a hangomban,mint szerettem volna.
- Igen. Rosalie és Emmett elutaztak Írországba, néhány régi ismerősünket látogatják
meg. Nem tudjuk mikor látjuk őket viszont. Jasper nem akar állást foglalni, Alice pe-
dig teljesen le van törve, mivel nem látja, hogy a jövőben be fog-e következni amit
tervezel, vagy sem.Én sem értek egyet a döntéseddel, de bizonyos részét megértem, de erről később. Esme tá-
mogat,de tudod milyen érzelmes. Nem bírja ha szerelmek szakadnak szét. Nos, hmm Edward kemé-
nyebb dió Nessie. Nagyon megbántottad tegnap este. Nem akarom idézni, de valami olyasmit
mondott hogy leveszi rólad a kezét, és hogy.., tehát hogyha akarod akkor a Cullen nevet is megta-
gadhatod. Bella szegény nagyon szenved, már reggel ide akart jönni, de apád megállította, mivel látta
a gondolataidban hogy nem vagy kiváncsi egyikükre sem. Hiányzol neki Nessie! És tudnod kell még
hogy Edward úgy döntött hogy Bellával tényleg elhagyják Forksot, elmennek New Hampshirebe.
Holnap jönnek elköszönni tőled Charlie, míg hmm, nos, Nessie iskolában lesz.
Carlisle mondandója végére ért. Leült és várta a reakciómat.Egy kicsit nekem is
emésztenem kellett még a hallottakat.Tehát a leltár:Emmett és Rosalie úgy megsértődtek, hogy Norvégiáig szaladtak miattam. Jasper pártatlan, persze katona vér. Alice szomorú, hogy meg akarok halni. Jajj, drága Alice.
De nem értheti. Esme mellettem van. Ez jól esett. Anya szenved. Sajnáltam, igazán sajnáltam ,de sajnos
nem akartam ellene tenni semmit. Túl makacs és önérzetes voltam hozzá. Apa pedig dühös, éreztem hogy nagyon haragszik ezért. De nem érdekelt, akkor ő dühöngjön anya pedig szenvedjen, ők tehetnek mindenről. Nem én. New Hampshire. Jó messze van. Egyszer talán meglátogatom őket. Talán, nekem Jacob kell, és normális emberi élet. Ha ezt olyan nehezen tudják fel fogni, akkor legyen. Állok elébe a szakításnak. De-jutott eszembe.- Carlislelal még meg kell beszélnem az ötletemet. Hátha valamit tudna segíteni.
- Carlisle…- nehezen találtam a szavakat.- Rendben, felfogtam mit mondtál, és nem áll szándékom-
ban változtatni rajta. Anyáéknak jó utat kívánok, sajnálom hogy Rosaliék ilyen hirtelen elutaztak.
Ti itt maradtok?
- Igen. Esme, Alice és Jasper. – nagyon komornak tűnt, talán mást várt tőlem.- Nessie biztos vagy ebben?
A döntésed végleges? Hiszen még vérrel sem kell táplálkoznod ha nem akarsz. –Charlie felmordult.
Elképesztő képességeid vannak amiért a halandó emberek, de még a mi fajtánk is ölni tudna.
Biztos hogy meg akarod tenni?
- ÓÓ Carlisle, ezt nem értem hogy miért nem értitek. Ott vagytok 8an, mindannyian párban.
Nekem nincs olyan könnyű dolgom mint apának meg neked hogy úgy ukk mukk fukk átvál-
toztatom a másikat. Abba gondoljatok már bele hogy mit tennétek ha a párotokat elvenné tőletek
valami és soha nem lehetnétek együtt. Mit csinálnál ha például tegyük fel hogy Esmet széttépi
valami és meghal. Tudnál élni nélküle? – láttam hogy jó pontot találtam el. Carlisle összeráncolta
a szemöldökét és úgy gondolkodott. Hallottam a gondolatait ahogy az érvek és ellenérvek kergették
a fejében egymást. És lassan kezdtek az észérvek, az én érveim felülkerekedni.
- Elismerem Nessie, igazad van. Természetesen ha Esme meghalna, én sem tudnék létezni tovább
nélküle.
- Köszönöm! És kérlek annyit mondj még meg apának hogy könyörgök nekik, ne úgy próbálják
felfogni a dolgot ,mintha halálugrást csináltam volna, hanem úgy hogy volt egy hosszú és boldog
életem a szerelmemmel. És ha nekem még tovább kellene élnem, akkor az úgyis egyenlő lenne a
halállal. Amúgyis az lenne a természet rendje hogy a szülők már ne lássák amikor a gyermekük
meghal.
- Átadom. Nos azt hiszem most én…-
- Carlisle várj! Beszélhetünk négyszemközt?- kérdeztem félszegen.
- Persze.- majd kiballagtunk a kocsijához. Már teljesen sötét volt, meglepetésemre a csillagokat
is lehetett látni. Kellemesen hűvös volt, és elég sötét ahhoz hogy ne lássa rajtam Carlisle hogy mennyire zavart vagyok, és mennyire félek.
- Mi az Nessie?
- Carlisle egész biztos az, hogy nem öregszem? Vagy hogy nem lehetnek gyerekeim?
Nem igazán bíztam kedvező válaszban, mivel láttam rajta, hogy vívódik és keresi a
szavakat, hogy hogyan bánthatna kevésbé.Mindig is szerettem, hogy annyira tapinta-
tos volt és át tudta érezni minden bajomat.
- Valószínű Nessie. Nahuel is félvér, és már elmúlt 160 éves is.Hogy a gyerek kérdéssel mi a helyzet azt nem tudom. Mivel tudomásom szerint egyik félvér sem
próbált még utódot nemzeni, vagy a világra hozni.
- De nem azt mondtad hogy nekem is 24 kromoszómám van mint Jacobnak? És nektek van 25,
akkor én miért nem tudok öregedni?
- A vámpír gének miatt, valószínű hogy az a plusz, ami Jake-nál az átváltozásokért felelős, az
Nálad az öregedésért és a képességekért felelős gén.
Hirtelen eszembe jutott valami, teljesen felvillanyozódtam, ennek kell a megoldásnak lennie, gondoltam,
Muszáj volt beválnia, mert ez volt az utolsó reményem.
- Carlisle nem lehetne hogy ezt kicseréljük egy emberével, vagy génmódosítás, vagy bármi, mindent elvállalok! Esetleg talán beválna nem? Végül is Nahouel azért ennyi idős, mert nem akart változtatni a dolgon, és ha akart is volna, az orvostudomány még nem lett volna rá képes.
- Van benne valami Nessie, de ez nem annyi mint egy injekció. Komoly előkészületeket igényel, és egy sor vizsgálatot. Látok valamit az ötletedben, és esetleg kivitelezni is lehetne, szerencsére a műszereim a segítségünkre lehetnek. Nem tudom mennyi időt venne igénybe, és azt is le kell szögeznem, hogy nem biztos hogy sikerrel járunk.
- Értem, de reménykedni azért még szabad nem? Carlisle ha sikerülne, akkor nemcsak hogy Jacobbal öregednék, hanem még gyerekünk is lehetne. És normális lehetnék.
- Bárcsak. Annyira szeretnék segíteni rajtad. Látod ha vámpír lennél, akkor erre már nem lenne mód.
Az igazán örök és visszafordíthatatlan, de mivel a te génállományod felében ember vagy, ezért eselteg lehetséges. Holnap iskola után eljönnél néhány vizsgálatra?
- Boldogan.- csak ennyire futotta, aztán legnagyobb meglepetésére a nyakába vetettem
magam és adtam neki két puszit.Miután Carlisle elment, még kint maradtam egy kicsit gondolkodni. Az eső egyre jobban rákezdte, de
most valahogy kifejezetten élveztem.Már hosszú percek telhettek el, mikor Charlie nagyapám csörtetett ki teljesen felháborodva.
- Renesmee elment az eszed, gyere már be, mert megfázol!!!- kiabálta. Hátrafordultam mosolyogva, és kérdőn felhúztam a szemöldököm.
- Öhmm, bocs, mindig elfelejtem.Na gyere már be.- még beszélgettünk egy kicsit, elmondtam neki a reményeimet, ő pedig lelkesen támogatott, de megigértem neki hogy nem fog erről beszélni senkinek,
különösen Billynek nem. Nem akartam hogy Jacob megtudja, az is épp elég lesz, majd ha én fogok
csalódni, nem akartam hogy ilyen kósza ötletek miatt ő is szenvedjen. Most nehezebben tudtam
elaludni, mivel egyáltalán nem akartam. És az északról érkezett vihar sem segített. Mennydörgés
volt és olyan villámok tűntek fel az égen, amik bevilágították a szobámat. Bocsánat anya szobáját.
Hmm, vihar, szokatlan Forksban. Már ágyban voltam, de a gondolataim még mindig ébren tartottak.
Ha sikerülne, ha tényleg sikerülne, akkor elveszne minden képességem, és Jacobbal együtt öregedhetnék
meg. Miért lenne ez olyan hihetetlen, elképzelhetetlen, hiszen már annyi mindenre képes az orvostudo-
mány? Az agyam csak-e körül forogott, de csak akkor tudtam elaludni, amikor végre elcsenedesedett a vihar.