Északi fény-3. fejezet Gondok

Reggel vidámabb voltam mint eddig bármikor. Charlie is örült a változásnak, én meg annak hogy nyugodtabban megy el a munkába. Hamar összekaptam magam és elindultam a suliba. Valahogy sejtettem hogy Carlisle vagy Esme nagylelkűségének köszönhetem hogy reggel ott parkolt a ház előtt az én kis egyszerű Volvom. Ebben is kilógtam sorból a Cullenek közül, gyűlöltem azt a flancolást amit ők csináltak az autókkal, és minden mással. Mindig is arra törekedtem hogy a legegyszerűbb és leghétköznapibb legyek, talán annak hatása volt ez, hogy a képességeim viszont egyáltalán nem voltak azok.
Korán értem be a suliba, de legnagyobb megkönnyebbülésemre, Lora és Heidi már ott voltak. Eszembe
jutott hogy a partin alig beszéltem velük, és hogy mit láttak. Kicsit feszengtem mikor odaértem
hozzájuk, de úgy tűnt hogy nem neheztelnek. Sőőt. Nagyon tetszett nekik amit a partin műveltem, és
egy kis bosszúságomra, Jacobot igen helyesnek találták. De igyekeztem az emberi kommunikációra
összpontosítani.
- Milyen volt a hétvégéd Nessie? Gondolom jobb mint a miénk.- kacsintott Kathy.
- Pfhh, hagyjatok jó?
- Ne haragudj, mi azt hittük hogy…- makogta Lora. Kettőjük közül mindig is ő volt az empatikusabb.
- Baj van Jacobbal?
- Mi?Jajj dehogy, vele minden a legnagyobb rendben. Nagyon boldogok vagyunk.- és ez legalább igaz volt.
- akkor? – nem értették hogy mitől ilyen fancsali a képem. Tulajdonképpen hirtelen én sem.
- Tudjátok, a parti után, összevesztem a szüleimmel és most nagyapámnál lakom. És anyáék elköltöztek.
Ez volt az jutott eszembe. Kicsit meglepődtem, hiszen az utóbbi időben olyan lelkesen utáltam őket,
hogy nem gondoltam bele ennyire fog hiányozni ha elmennek.
Nagyon elszégyelltem magam. Hova gondoltam? Igazán lehetettem volna egy kicsit én is átérzőbb.
Hiszen ők csak azt akarták hogy egészségesnek tudjanak, és biztonságban legyenek. És olyan buta voltam. Ha én nem tudok élni Jacob nélkül akkor nekik milyen lenne 100 év után nélkülem? Szegények.
Egy kicsit sem változtatott ez a felismerés az elhatározásomon, de már jobban értettem a szüleimet.
De ők már elmentek Charliehoz, és azóta már úton vannak New Hampshirebe. Talán majd Carlisletól
elkérem a címüket, és ha már tudok valami biztosat, felhívom őket.
- Nessie!Hahóó, Föld hívja Nessiet, Nessie jelentkezz!!!- kiabálta Lora. Eszembe jutott hol is vagyok
és kikkel. Igyekeztem megnyugtatni aggódó barátnőimet, akiket talán még jobban érintett az elköltözésem
híre mint magamat. Kicsit nehéz szívvel néztem a nap elé, de meglepetésemre egészen hamar eltelt.
Minden órán koncentráltam, és francián még külön meg is dicsért a tanár. Hát hiába, 3 hónap Párizsban.
A lányokkal indultunk a parkoló felé mikor megláttam anyát. Egy kisebb tömeg csodálta a fekete Mercedes Angelét, nem volt hajlandó megválni tőle. A kocsinak dőlve állt és engem nézett. A gondolataira koncentráltam. Apa nincs itt, továbbra sem akar látni, ő viszont szomorú. Nagyon. És beszélni akar velem. Oké, végül is, miért ne.Lassan elindultam felé.
- Nessie ez kicsoda? Ismered?- kiváncsiskodott Kathy.
- Ő az any..ő az az unokatestvérem aki egyszer itt volt a nyáron. Mindjárt jövök csak beszélek vele.
Így otthagytam a két tátottszájú barátnőmet, és odasétáltam anyához.
- Szia.
- Szia kicsim. El akartam búcsúzni.
- Úgy tudtam engem nem akartok látni, csak Charliet. – jegyeztem meg epésen.
- Tudod hogy nem mehettem úgy el hogy ne lássalak. És igazán muszáj mostmár odébb is állnunk, hiszen
eddig is csak Jacob és miattad maradtunk. De mostmár ideje. De nem akartam hogy haragban váljunk el.
- Igazán? Akkor apa miért nincs itt?
- Kérlek. Így is elég nehéz nekem. Azt mondta siessek.
- Értem. Anya te ne haragudj! Oké? Igazatok van egy kicsit.- nem akartam magyarázni így odaléptem, és
megérintettem. Megmutattam neki hogy mit gondoltam suliba menet, és megmutattam azt is hogy milyen
volt a délutánom Jacobbal amikor végre rávettem hogy ne ellenkezzen.
- Miért nem ezzel kezdted drágám? Így már jobban megértelek, de még mindig nem támogatom
az ötletedet, de talán sikerül idővel elfogadnom. Tudom hogy ti mostmár elválaszthatatlanok vagytok.
Ó kicsim! – és megölelt. Szegény anya úgy zokogott és annyira szomorú volt. Sajnáltam, mostmár igazán.
Nehéz lehetett neki.
- Hiányozni fogsz!
- Te is nekem! Ugye majd tartjuk a kapcsolatot?- reszketett a hangja
- Hogyne.. És ha esetleg, ha apa meggondolná magát, szivesen beszélek vele is.
- Azon leszek kicsi Nessiem.Igérem.- majd kaptam tőle két hideg puszit az arcomra és anya eltűnt.
Ma valahogy mindig utolértek ezek a lefagyásaim, de már megint a barátnőimnek kellett észhez téríteniük
hogy ott állok már percek óta a parkolóban és bámulom az utat ahol eltűnt a kocsi. Sikerült bemásznom
az enyémbe, és a Cullen ház felé vettem az utam, Charlienak már szóltam, hogy a délutánt Carlislenál
töltöm, de este jövök. Bekanyarodtam az erdei útra, és leparkoltam. Esme már a teraszon várt.
- Jajj drágám úgy örülök hogy látlak! Olyan csendes a ház mióta négyen vagyunk.
- Sssajnálom- motyogtam. Kínos volt hogy szegény Esmet én szabadítottam meg a társaságától.
- Ugyan kérlek. De ígérd meg hogy Jacobbal és Sethel gyakran eljöttök. Rendben?
- Hogyne. Seth úgy is mondta a multkor hogy régen járt már itt. – örültem neki hogy valamivel Esme kedvében tudok járni. Gyorsan felsiettem Carlisle külön szobájába, ami a dolgozó szobájából nyílt.
A helyiség furcsa keveréke volt egy orvosi műtőnek, vagy egy laboratóriumnak. A szoba közepén
orvosi vizsgáló asztal állt, míg a falnál különböző elektronikus ketyerék sorakoztak. Gépek csipogtak.
De volt ott még infúziós állvány is, és egy nagy hűtőszekrény..az emberi vérnek.-összeugrott a gyomrom.
Évek óta nem ittam még nagyobb állat vérét nemhogy….túl régen volt még mikor babakoromban azzal
tápláltak, de a kíváló memóriámnak hála még mindig emlékeztem az ízére. Borzongás futott végig a gerincemen. Nem, ezt nem akarom. Majd kényszerítettem magam hogy Carlislera nézzek és ne a hűtőt
bámuljam.
- Itt vagyok, kezdhetjük doki!
- Nos Nessie, először is DNS mintát veszek tőled, aztán egyelőre csak ennyi. Majd én végzem a dolgom
és neked pedig csak várni kell. Tudom nem kellemes.- tette hozzá, látva a savanyú arckifejezésemet.-
De egyelőre csak megvizsgálom a szerkezetet, aztán majd megpróbálom kikísérletezni hogy mi lenne a
legjobb módja az átalakításnak. De ígérem hogy amint megtudok valamit, azonnal szólok. Rendben?
- Hmm, hogyne. Hát ha DNS kell, akkor itt van.- beszéd közben kitéptem egy marok hajat és felé nyújtottam. Majd elbúcsúztam miután szegény Carlislellal vagy húszszor elmondattam, hogy mindent
megtesz hogy sikerüljön, és azonnal szólni fog ha rátalált a megoldásra. Így otthagytam őt a laborjában,
én pedig egy kellemes délutánt töltöttem szegény Esmeval, aki tényleg nagyon utált egyedül lenni, most is csak ő volt, Jasper és Alice még nem érkezett meg a vadászatról. Szerettem nagyanyámmal lenni, talán azért mert annyira imádott. Tekintve hogy már túl volt egy valóságos gyerek elvesztésén. Így kiskoromban egy kicsit kárpótolhattam a veszteségéért. Vele mindenről tudtam beszélni, minden fenntartás nélkül .A délután folyamán is mindent megvitattunk, elmeséltem neki hogy mi a helyzet most
Jacobbal, hogy anyával kibékültem, mennyire szeretek a nagyapámnál lakni, és nem utolsó sorban azt,
hogy mennyire szeretném, hogy apa is megértsen végre. Valamint nem győztem eleget hálálkodni, hogy ő
mellettem áll. Ha mindkét problémámat nem is, de az egyiket legalább jó lenne megoldani. Esme pedig elámult azon mikor beszámoltam neki róla hogy mióta nem élek már egyáltalán még állatvéren sem. Alig akarta elhinni hogy az utolsó vadászatom Emmettel volt még Olaszországban.Ahol éjszaka ő az erdőben volt, míg én az elszaporodott pockokat irtottam ki. De azóta, mióta hazajöttem, semmit. Csak emberi táplálékot ettem. Annyi minden történt, hogy energiám nem volt hogy egyáltalán a vérre és vadászatra gondoljak,Tökéletesen megfelelt a Charlie konyhájában talált emberi élelem is. Esme megdicsért, büszkeség és egy kis irigység is hallatszódott a hangján. Aztán betoppant Jasper és Alice. Mindketten hirtelen megmerevedtek, majd Alice köszönés nélkül felviharzott, Jasper azonban odajött köszönteni engem.Alice viselkedése, azért egy kicsit rosszul esett.
- Szervusz Jasper!
- Szia Nessie!Látom jól vagy. Örülök neki. Jacob hogy van? – minél közelebb jött, annál inkább elárasztott a nyugalom. Ez jellemző volt rá, nem tudott ellenállni a jó légkörnek.
- Jól, nagyon…öhmm, Jasper Alice nagyon dühös?
- Ami azt illeti, eléggé. Először csak azért volt mérges hogy te el akarod magadtól dobni ezt az ajándékot, az öröklétet és a képességeidet, khmm nos hát egy farkas miatt. De mióta Bella is elment, úgy érzi hogy egy barátnőjét veszítette el miattad. Eléggé engesztelhetetlen.
- Ohh, értem. Nekem mennem kell. Jasper ne haragudj, és kérlek add át Alicenek is hogy bocsásson
meg. Rendben?- Jasper némán bólintott, majd küldött felém még egy nyugalom hullámot, ami nagyon jól
esett. Megöleltem Esmet és kocsiba pattantam. Hazafelé úton az járt az eszembe, hogy mi rossz történhet
még ezen kívül is? Az apám kitagadott, két nagyon fontos barátom jelenleg Skandináviában van inkább a
jegesmedvékkel, mint velem, és Alice, az a drága Alice is úgy gondolja hogy miattam vesztette el a barátnőjét. Tulajdonképpen igaza volt. De talán ha Carlisle talál valamit, ha rájön, ha meg lehetne változ-
tatni, akkor mindenki megbocsájtana. Hiszen mégiscsak más ha öregen halok meg, mintha önszántamból
felbosszantok egy grizlit hogy tépjen szét. Nem? Persze. És őszinténszólva nem igazán akartam medve vacsora lenni. Felvidultam a gondolaton ahogy elképzeltem azt a nagyon bátor Renesmeet ahogy egy
grizlivel incselkedik. Lehetetlen, nyuszi vagyok én ehhez. Szilárdan hittem a humánusabb megoldásban.
Hmm, mintha Carlisle beszélne belőlem.
Egészen győzött bennem az optimizmus mikor már hazaértem. Nagyon vidám is lettem a gondolatra, hogy idő kérdése, legalábbis 100 éven belül biztos mond valamit Carlisle.És biztosan jó hírt.
Beálltam a kocsival, éppen bementem volna mikor hirtelen megpördültem, mivel megmozdultak a növények mögöttem.Figyeltem az erdőt, de nem történt semmi. Már kezdtem azt hinni, hogy képze-lődök, mikor ismét meglebbentek a páfrányok és most már megéreztem, hogy egy farkas van a fák
között. Láttam hogy hatalmas farkas, először azt hittem hogy Jacob az, még szélesebben mosolyogtam, de már láttam a homokszínű bundát és rájöttem hogy ez nem Jake hanem Seth, és nincs minden rendben. Minden lépésnél nyüszített, és három lábon bicegett elő. Több sebből vérzett. Azt hittem elájulok.
- Seth mi mi történt? – behunyta a szemét hogy megmutassa a gondolatait, én óvatosan a fejére tettem
a kezem.
- Jacob megsérült. Nagyon rosszul van. Paul és Sam alig bírták elvinni Billyhez. Lehet hogy…
Nessie oda kell menned, azonnal. Állandóan téged hív.
- Azonnal indulok. De Seth te sem vagy jobb bőrben. Mi a csuda tette ezt veletek? Talán más vámpírok
tévedtek ide?
- Khmm, dehogy farkasok. Új horda.
- Hogy???Úgy érted új quileutok?
- Ne légy hülye Nessie! Itt csak mi vagyunk. Ezek egy másik helyről jöttek, egy másik rezervátumból.
Járőröztünk Jakekkel mikor összefutottunk velük. Még beszélni sem hagytak időt. Egyből támadtak.
Épp hogy el tudtam onnan vonszolni azt a vadbarmot.
- De hát hányan voltak?- megkaptam a választ a kérdésemre. Seth nyüszített egyet, majd megláttam azt amit még elképzelni sem tudtam. Elsőnek megláttam az erdőben járőröző Jacobot és Sethet, ahogy kiér-
nek egy erdei tisztásra.Itt majdnem 30 farkasból álló csordával találták szembe magukat.Mindegyiknek sötét bundája volt, és iszonyatos dühtől forgó fekete szemük. Mind a 30 Jakekel szemben állt, és vicsorgott.
- Más farkasok? De hogyan, és miért? Ez a ti területetek.- nem állt össze bennem a kép.
- Ez az. Mi sem tudjuk, és megkérdezni sem volt idő őket. Jacob nem tudott valamiért velük kommuni-
kálni, és aztán egy pillanat alatt nekünk estek. Ott martak minket ahol értek, igaz Jacob nagyon
ügyesen védekezett, és a legtöbb támadást kivédte, de még így is súlyosan megsebesültünk.Pedig
én is odasóztam néhánynak, hogy ott maradt. Aztán elkezdtünk hátrálni visszafelé, de Forks közelébe már nem jöttek, aztán szóltam a többieknek. – Nem bírt már tovább kommunikálni. Seth megremegett .Odaugrottam és épp elkaptam mikor összerogyott. Újra ember volt.
- Nagyapa!!!Nagyapa!!-ordítottam kétségbeesetten.
- Mi van Nessie? –dugta ki a fejét az ajtón, de amint meglátta kivel vagyok, rögtön odarohant és bevitte
Sethet a házba, majd hívta az anyját, én pedig Carlislet.
- Nagyapa La Pushba kell mennem, azonnal. Úgy néz ki hogy Jacob, hogy Jacob a halálán van.- dadogtam. Beszélni sem tudtam rendesen míg ezt kimondtam, de Charlie azonnal kikormányzott a kocsimhoz. Fogalmam nem volt hogy szálltam be, és hogy indultam útnak, nem is láttam rendesen a könnyektől. De azt tudtam hogy amíg még lehet, oda kell érnem. Látnom kell őt. Nem lehet hogy meghaljon, hiszen most kezdett úgy tűnni hogy lesz remény, hogy lehetőségünk lesz egy normális közös életre. Meg kell gyógyulnia, különben én szedem szét azt a másik hordát, de darabokra. Minden porcikám attól félt hogy mire odaérek Jacobot már holtan találom, de igyekeztem hogy újkeletű optimizmusom kerekedjen felül, bízva a biztos gyógyulásban. Egyik hangulatból estem a másikba, miközben vagy 120-al haladtam az úton. Nem akartam arról sem tudomást venni, hogy az erdőből mintha figyelne valaki, vagy valakik. A lényeg most csak az volt hogy őt még lássam élve.