Északi fény-9. fejezet Rablóból pandúr

Aztán megint elnyelte az erdő. Körbepillantottam, hogy rajtam kívül más látta-e a farkast,
de úgy nézett ki, hogy Quil nagyon jó előadó így mindenki rá koncentrált. Felpattantam, szóltam
Jacobnak , hogy fél perc és visszajövök, csak a kocsimban hagytam valamit, biztosítottam Clairet is,
hogy még nem áll szándékomban lelépni a bulijáról, majd pedig gyorsan a kocsik felé vettem az
irányt. Mikor odaértem a kocsiknál nem találtam senkit sem. Először azt hittem, hogy biztos csak
vízió volt az egész, mikor megint megláttam, nem a kocsiknál volt, de egészen kint, az erdő szélén.
A biztonság kedvéért hátra pillantottam, hogy biztos, hogy nem látnak-e a többiek, de nagyon sötét
volt. Beléptem a fák közé. Ahogy jól sejtettem, ott már nem a farkas, hanem a fiatal srác, William
várt. Csak egy nadrág volt rajta, amúgy félmeztelen volt. A régi sérüléseinek a nyomai már nem lát-
szódtak rajta, viszont a nyakán egy rózsaszín heg éktelenkedett. Kicsit elkapott a bűntudat amikor
megláttam, hiszen őt használtam ki, hogy elmeneküljek, és még a vérét is megcsapoltam.
- Mit akarsz? Elárulnád, hogy miért settenkedsz a házunk körül?- kérdeztem fagyosan. De amint kimondtam már meg is bántam. Williamnak rettentően elgyötört volt az arca, szenvedett.
- Honnan tudtad, hogy…? Mindegy. Figyelmeztetni jöttelek.
- Engem? Mégis mire?
- Hogy nemsokára rád akarnak támadni, az egész falka, eljönnek Forksba, és végezni akarnak veled.
- Sejtettem. De miért szóltál nekem erről? Nem fognak ezért megbüntetni, vagy megölni?- az utolsó
szavakat már csak suttogtam.
- Megölnének ha elkapnának.- felelte hetykén.
- Hogy érted ezt? Nem mész vissza?- el voltam képedve, hiszen még nálam is fiatalabbnak hittem.
- Nem. Jelenleg Port Angelesben vagyunk páran. Sikerült a vérszívónak és a quileut főnöknek még
néhány társamat meggyőzni, hogy tényleg nem vagy ártalmas. Ők velem jöttek, mert ha Jeremy,
a falka vezér megtudta volna, hogy nem akarunk résztvenni az ellened folyó vadászatban, akkor
valószínűleg tényleg kinyírt volna minket. Így leléptünk. De a többiek nem akartak neked szólni,
ők csak ki akarnak maradni ebből az egészből.- hadarta William, szinte levegőt sem vett közben.
- Akkor te miért segítesz nekem?- nem fért a fejemben, hogy miért kockáztatja a testi épségét egy
hibridért.
- Mert, mert, emlékeztetsz a nővéremre. És nem akarom, hogy téged is megöljenek.- szégyenlősen a
lábát bámulta miközben mondta, de nekem pedig hirtelen bevillant a tegnapi álmom, a kislány és
a feket hajú vámpír.
- Vámpír ölte meg ugye?
- Igen, de honnan…?- nem fejezte be a mondatot, mert ő is meghallotta, ahogy Jacob közeledik a
nevemet kiabálva.
- Mégegyszer köszönöm a figyelmeztetést, és úgy körülbelül mikor…..?- nem bírtam kimondani a
támadás szót.
- Néhány hét, esetleg egy hónap, de nem akarnak sokat várni. Ha valami szükséged lenne rám, akkor
szólj nyugodtan, Port Angelesben dolgozom a motorboltban. Amúgy William Stones vagyok. – majd
rámmosolygott és már el is nyelte a fekete erdő. Ki akartam rohanni, hogy Jacob a kocsiknál lásson
meg, de gyorsabb volt, látta, ahogy –valószínűleg igen furcsa- arckifejezéssel jövök ki a fák közül.
- Nessie! Mit csináltál te ott?! Nem úgy volt, hogy valamit itt hagytál a kocsiban?
- Nem. Csak nem akartam neked szólni, mert tudtam, hogy úgyis bepöccensz. Jacob beszélnünk kell. -
elvittem, hogy kettesben beszéljük meg a dolgot, mert tudtam, hogyha a többiek előtt mondanám el,
akkor általános zűrzavart okoznék, így volt a jobb, mivel ha kiborult volna, még így is képes voltam
lenyugtatni. Türelmesen végig hallgatta a beszámolómat, bár néha meg kellett állnia, hogy erőt vegyen
magán és lenyugodjon, de engem is meglepett, hogy milyen türelmes. Mire a beszámolóm végére értem,
ő csak némán ingatta a fejét és láttam rajta, hogy nagyon gondolkozik.
- Azt hiszem megvan mit kell tennünk.- jelentette ki végül.- Először is a tanács nevében beszélek
Carlisleal és Aliceel is, és ha nagyon szükségesnek látják, akkor szólunk olyan vérszívóknak, akik
hajlandóak lennének téged megvédeni. Sajnos úgy gondolom, hogy egyedül csak a Denali klánra szá-
míthatunk, esetleg talán az írekre is, de őket nem szívesen hívnám, mivel nem vegák. Hétfőn pedig
délután eljössz velem Port Angelesbe és beszélünk ezzel a William gyerekkel. Ha úgy van ahogy
mondod, akkor talán rá lehetne venni, hogy segítsen nekünk, esetleg talán még a társait is be lehetne
szervezni a dologba.
- Gondolod? – nem igazán hittem a terve sikerében, és abban is erősen kételkedtem, hogy Carlisle és
Alice egyetlen szavára majd jönni fognak vámpírok a világ minden részéről, hogy megvédelmezzenek
engem. Pláne ha tudnák, hogyha nem lett volna ez a vérfarkas mizéria, akkor Carlisle segítségével, lehet
hogy már ember lennék. De hagytam, hadd végezze Jacob a dolgát. Nem kérdőjeleztem meg a hozzáérté-
sét, és bíztam benne, hogy működni fog a terve. Visszatértünk a tábortűzhöz. A buli már kezdett haldok-
olni, a tűz is majdnem kialudt, és mindenki meglepve vette észre, hogy a tenger fölött már kezd felkelni
a nap. Mindenki laposakat pislogott, és hatalmasakat ásított. Jacob már körbejárta a tagokat, hogy szóljon
nekik, hogy délelőtt gyűlés lesz, mert információja van számukra. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy
az este végére már Seth és Lora egymás kezét szorongatta. Vajon tudja-e már drága barátnőm, hogy
kivel fogja összekötni az életét? Még nem valószínű, de ha majd megtudja, akkor együtt aggódhatunk
legalább már a fiúk testi épségéért. Nagyszerű! Mihelyst a tűz végleg kialudt, mi is útnak indultunk.
Billyék háza felé vettük az irányt. Jacob beterelt a szobájába, megpuszilt, és letuszkolt az ágyra, hogy
aludnom kell, mivel borzalmasan nézek ki. Ő pedig elment, hogy farkas és quileut elvárásainak eleget
téve megbeszélje az új helyzetet a többiekkel. Gondolkoztam rajta, hogy esetleg követni kéne, vagy
csak hallgatózni, de a kísértésnél erősebb volt a fáradtságom. Megviselt az elmúlt két éjszaka, és perceken
belül sikerült elaludnom. Arra ébredtem, hogy ajtók csapódnak és hatalmas veszekedés zajlik éppen a
nappaliban. Próbáltam kidörzsölni az álmot a szememből és igyekeztem a vita tárgyára koncentrálni.
- Ugye nem mondod komolyan Paul, hogy csalinak használjam?- üvöltötte Jacob. Rettentő indulatosnak tűnt, furcsa is volt, hogy még mindig nem változott át farkassá ennyi indulat hatására.
- Nem, én csak azt mondtam, hogy talán hamarabb elintézhetnénk a dolgot, ha egyedül lenne otthon
és a suliban, mert minden alkalommal ha jönni akarnak és valamelyikünk ott lesz mellette, akkor
Isten tudja mikor határoznak végre, és ugyebár nekünk más teendőnk is van, nemcsak állandóan a
Culleneket védeni ugyebár.- Paul hangja is remegett a dühtől. Már kezdtem attól tartani, hogy
mentem tönkre teszik a Black házat ha így folytatják.
- Hmm, értem a te álláspontodat is Paul, de akkor maradjunk annyiban, hogy csak ÉN vigyázok
Nessiere, tudod, hogy nem bírnám ki ha valami baja esne.
- Tudom öreg, tudom. Csak kicsit aggódom én is ez minden. Hiszen mégiscsak létszám fölényben
vannak. Mennem kell, még találkozom Sammel és megbeszéljük, hogy a vérszívók mit javasoltak.-
Székcsikorgást hallottam, és az össze nem téveszthető hangot, ahogy a két nagyra nőtt gyerek
meglapogatja egymás hátát. Fura szerzetek ezek a férfiak, pláne ezek. Az egyik pillanatban majdnem
egymásnak ugranak, a következőben pedig már megint a legjobb barátok. Jacob óvatosan nyitott be
a szobába, azt hitte még alszom.
- Úgy sajnálom! Hallottad? Nem akartalak felébreszteni, csak Paul néha az idegeimre megy.- zsörtölődött, azzal fáradt nyögéssel hanyatt vetette magát az ágyon és magához húzott.
- Ne aggódj, mindent el fogunk simítani. Ígérem.Csak azt nem tudjuk mikor akarnak támadni. Kár,
hogy Alice nem tud segíteni.
- Alice nem, de talán Kathy igen.- ragyogott fel az arcom. Hiszen ő jósolta meg a farkas támadást is,
lehetséges, hogy azóta talán látott megint valamit.
- Hmm, ha gondolod megkérdezheted.Akkor holnap Port Angeles?- tudakolta Jake, de már nem is
hallotta válaszomat, mivel azt elnyomta a horkolása. Óvatosan felálltam, megcsókoltam és kislisszantam
az ajtón. Charlie már biztos nem tudja eltalálni, hogy hol vagyok. De legnagyobb meglepetésemre nem
volt otthon, csak egy cédulát hagyott, hogy elment néhány munkatársával horgászni, majd este jön.Így jobb híján leültem tanulni, hogy addig is teljen az idő. Annyira szerettem volna kisgyerekként visel-
kedni, odabújni az anyukámhoz és megkérni az apukámat, hogy védjenek meg. De erre nem volt lehetőség és nem akartam, hogy ők is bajba kerüljenek, ne addj isten bele is haljanak. Ezt én idéztem elő,
én akartam Forksban maradni a farkasaimmal, hát akkor viselem is a következményeket. Amúgyis,
ha már csecsemő koromban kikerültem, hogy a Volturi elpusztítson, akkor valahogy erre is fogunk
megoldást találni. Bíztattam magamat. Esetleg még William is a segítségünkre lehet. Bár Jacobot nem
akartam beavatni a dologba, hogy nem tetszik, hogy őt is bele akarja keverni, mivel még nagyon gyerek.
De végülis már farkas szóval ha nagyon muszáj tudna magára vigyázni, töprengtem.Este viszont sikerült tökéletesen figyelmet elterelnem, mivel végre valahára anya is felhívott és megbeszéltük, hogy mi a helyzet velük New Hampshireben, és egészen sikeresen hárítottam ha arra kérdezett rá, hogy történt-e velem valami, és Forks még mindig unalmas-e.Természetesen ködösítettem, és igyekeztem a legunal-masabb történeteket mesélni neki, hogy véletlenül se fogjon gyanút.De azért megnyugtatott a tudat, hogy ők legalább jól érzik magukat.
Ez a hetem már korentsem emlékeztetett az előző hét végére. A múltheti jókedv teljesen eltűnt. Kicsit még szétszórt is lettem. Irodalom órán úgy súgták meg a többiek a helyes választ mikor a tanár fel-
szólított. Tudtam, hogy ez a délutáni látogatásnak az oka, és azzal is tisztában voltam, hogy ameddig
bármiféle különös dolognak én a középpontjában állok, addig én képtelen leszek az iskolára koncentrál-
ni. Ahogy szünetekben Lorára néztem, mindig megsajnáltam, mivel szemmel láthatólag még fogalma
nem volt róla, hogy minek lett a részese, csak arról áradozott, hogy Seth milyen figyelmes volt vele, és
mennyire jól érzik magukat együtt, és alig várja a ma estét, hogy elvigye randizni. Kiváncsi lettem, hogy
vajon, hogyan fog majd reagálni Lora, hogyha Seth elmondja neki az igazat. Az egy dolog, hogy Kathy
lát néha álámában dolgokat amik megtörténnek, és megint más, ha az ember párja időnként egy hatalmas
farkassá változik, arról nem is beszélve, hogy munkaköri leírásába tartozik, hogy időnként emberekkel
támadó vámpírokkal végezzen ha azok Forksba tévednének. Kicsit megint elfogott az irigység és a
normálisság iránti vágy, érdekelt, hogy vajon milyen lehet halandó ember számára ha megtudja, hogy
ilyen lények is vannak a világon. Farkasok, vámpírok, és nos, hibridek is. Én a kezdet kezdetétől ebbe
nőttem fel. Kiskoromban felváltva vigyáztak rám farkasok és vámpírok is, és már járt nálunk más hozzám
hasonló hibrid is. Azon már meg sem lepődnék, ha a végén az is kiderülne, hogy léteznek boszorkányok
és jedi lovagok is. Nem találnék benne semmi kivetni valót. Nekem már szinte a nem furcsa a furcsa.
Óra után gyorsan elköszöntem a lányoktól, egyszerűen képtelen voltam már tovább hallgatni Lora ára-
dozását Sethről, míg Kathy csak itta a szavait. Szerencsések, őket nem akarja vacsorára megenni senki.
Tudtam, hogy Jacobot a parkolóban találom, mivel azt beszéltük meg, hogy innen indulunk, de erre nem
számítottam. Egy kisebb tömeg gyűlt össze ott ahol Jacob állt, mivel nem a saját kocsijával volt, de nem
is az én Volvommal, hanem az Alice sárga porschejéval. Ahogy elhaladtam a parkolóban Alice messziről
rámkacsintott, én igyekeztem visszamosolyogni,de sejtésem szerint, csak egy vicsor lett belőle. Minek
ez a feltűnés? Minek? Sárga porschéja itt a környéken senkinek nincsen, a nyugati parton legközelebb
szerintem csak L.A-ben. Ha Jacob azt szerette volna, hogy az omak farkasok ne szúrjanak ki, hát akkor
most alaposan mellélőtt.
- Mi ez? És hogyhogy elkérted Alicetől?- nyafogtam mellette amíg kinyitotta nekem az ajtót.
- Nessie kérlek ne sápítozz. Gyorsan meg akarom járni Port Angelest, és azt mondta Alice, hogy mindegyik kocsi nagyon gyors, vigyem amelyiket csak akarom.
- Kevésbé feltűnőt nem találtál?- emeltem égnek a szemem. Nem akartam elhinni, hogy képes ilyen
kocsival furikázni.
- Ez pont megfelel és még szép is, amúgy is az ilyen kocsikra buknak a csajok. – azzal rámnevetett.
Én pedig jól fejbevágtam- Na induljunk- morogtam. De úgy nézett ki, hogy Jacobra nem volt hatással
a rosszkedvem, sőt…ő egész úton vidáman fütyörészett mellettem. A kocsi amúgy tényleg gyors volt.
Nem tartott sokáig bejutni Forksból Port Angelesbe, de ezzel a kocsival, és Jacob sebességével már
húsz perc alatt bent voltunk a városban, és még a motorboltot is egyből megtaláltuk.
- Mit is akarsz te pontosan megbeszélni Williamel? – még mindig dühös voltam rá, de a kiváncsiságom
már erősödött.
- Majd megtudod.Remélem segít különben…- és ezzel fenyegetően megropogtatta az ujjait. Nem szerettem amikor Jacob játszotta a kemény gyereket, illetve farkast. A bolt egészen kicsi volt, a parti
sétányon helyezkedett el, jó pár másik üzlettel együtt. Ahogy beléptünk, megszólalt egy csengő a
fejünk fölött. Nem volt senki elől, így vártuk, hogy hátha felbukkan végre valaki. Aztán hirtelen elődugta
a fejét William. Amikor engem meglátott széles mosoly jelent meg az arcán, de az rögtön az arcára is
fagyott Jacob tekintete láttán.
- Miben segíthetek?
- Én Jacob Black vagyok, Renesmee barátja. Beszélni szeretnék veled.- William csak bólintott és várta,
hogy Jacob folytassa. Megkönnyebbültem, ugyanis nem tudtam igazán, hogy milyen reakcióra számítsak
Williamtől, ha Jacobbal érkezem.
- Tegnap Nessie mindent elmondott.És a segítségédet szeretném kérni. Mi, bárhogy is nézzük kevesebben
vagyunk mint a te törzsed falkája. És mindenáron le akarjuk győzni őket, így azt akarom megkérdezni,
hogy beszálsz-e közénk?- feszülten figyeltem mindkettejük arcát. Jacobé rezzenéstelen volt és komoly,
talán már kicsit túlságosan is. William először meglepődött, majd töprengő képet vágott, de a végén a
kezét nyújtotta Jacobnak, aki halványan elmosolyodott és viszonozta a gesztust.
- Lenne még valami.Nem szivesen kérlek meg rá, de szükséges dologról lenne szó. Ki kéne deríteni,
hogy egészen pontosan mégis mikor akarnak betörni Forksba és hányan lesznek. A módszert rádbízom,
de talán….- habozott amíg kereste a megfelelő szavakat- visszamehetnél hozzájuk.- Williammel mind
a ketten hasonlóan reagáltunk. Ő is és én is egy kicsit megtántorodtunk, de ő velem ellentétben erőt vett
magán és csak némán bólintott.
- De nem kell megtenned ha nem akarod.- mondtam nagyon halkan. William rámnézett, majd elmosolyodott.
- Szeretném..Elmondtam, hogy miért és szeretnék segíteni neked. Rendes lánynak tűnsz, és amiben
tudok segítek. Talán a többiekkel viszont te tudnál beszélni. Mármint, úgy értem, hogyha látnák hogy tényleg nem vagy veszélyes akkor segítenének neked. – majd kérdőn Jacobra nézett, hogy mit szól az ötlethez. Jacob csak bólintott, hogy jelezze a beleegyezését.
- Hány emberről lenne szó? – szólalt meg végül.
- Hmm, úgy tízről, plusz én, az úgy már tizenegy- számolta William. Jacobnak és nekem is felragyogott
az arcunk. Mind a ketten tudtuk, hogy mit jelent ez. 27 farkas és 6 vámpír plusz én 20 farkas ellen.
Egészen biztosan győzni fogunk. Aztán nekem is támadt egy ötletem.
- Öhmm, William, nem bánnád ha egy képességemet bevetném a többi srácnál? Úgy nem kéne annyit
magyarázkodnom- majd pedig vártam, hogy mit szól a javaslatomhoz.
- Attól függ milyen képesség.
- Megérintem őket, és ezáltal képesek lesznek látni az emlékeimet, így röpke néhány perc alatt megláthatják, hogy csak állati vért ittam világ életemben, és még a Volturi is ártatlannak és veszélytelen-
nek minősített. – William csak bólintással reagált az ötletemre. Majd pedig megbeszéltük, hogy holnap
délutánra összehívja a fiúkat és akkor nekem alkalmam lesz meggyőzni őket, hogy igenis érdemes lesz
harcolni értem, hiszen én teljesen ártatlan vagyok. Jacobbal visszavittük az autót Cullenékhez, beszéltünk
Carlisleal, akit szintén felderítettek a pozitív fejlemények, és megigérte, hogy szólni fog Rosalienak és
Emmettnek is. Hazáig pedig az utat futva tettük meg. A következő napom is emlékeztetett az előzőre,
megint az egész délelőttöm a türelmetlenségről szólt. Kocsiba pattantam és meg sem álltam Port Angeles-
ig, most egyedül mentem, mivel jobb ötletnek tartottam, ha 10 idegen kamasz vérfarkas előtt nem éppen
Jacobbal állítok be. A motorboltban találkoztam ismét Williammel, aki hátravezetett a raktár helyiségbe.
Ott voltak mind. Ők is úgy hasonlítottak egymásra mind a quileut fiúk, csak mindegyiküknek hosszú
fekete copfja volt Williamet kivéve, és a vállukon egy furcsa tetoválást viseltek. Eléggé ijesztő volt az
ábrázatuk ahogy méregettek, de én álltam a tekintetüket.
- Szóval megjöttél hibrid csaj- jegyezte meg epésen az egyik,
- Renesmee, a neve Renesmee. – pontosított William.- Szóval? Kezdhetjük? – nézett a fiúkra. Mindegyiknek az arcán furcsa aggodalom tükröződött. Nagyot sóhajtottam. Szóval a magyarázat
egy részét mégsem úszom meg.
- Figyeljetek! Nem harapok, még mérgező sem vagyok. A segítségetekért jöttem, csak annyi lenne
most a dolgotok, hogy hagyjátok, hogy megérintselek benneteket. Igérem semmi gaztettre nem
készülök- szavaltam monotonon és forgattam a szemem, nem hittem el hogy ennyire rémisztő
lehetek. Végül az egyik srác megadóan feltartotta a karját hogy vele kezdhetem. Lassan mentem
végig melletük, és igyekeztem minden, számomra fontos dolgot megmutatni nekik. A végén csak
annyit láttam, hogy mind sutyorognak és bólogatnak, amit jó előjelnek vettem. Csendben félre húzódtam,
hogy meg tudják tárgyalni a dolgot nyugodtan. A lábamat nézegettem és igyekeztem láthatatlanná
válni. Ahogy a hangjukból kivettem, volt bőven mit megbeszélniük, mivel eléggé indulatos volt minden-
kinek a hangja. De amikor elkaptam egy-egy mondat foszlányt, mindenből csak az jutott vissza hozzám,
hogy William segíteni akar nekem, bármi áron. Kellemes érzéssel töltött el a gondolat. Ő kezdett el
krákogni is, hogy végre odafigyelhetek, mert meghozták a döntést. Felpattantam, megigazítottam magam
és igyekeztem nyugalmat erőltetni az arcomra. Nem akartam arra gondolni, hogy talán most áll vagy
bukik minden.
- Elnézést, hogy még be sem mutatkoztunk- kezdte szabadkozva a William mellett álló fiú.
- Én Josh vagyok, ők pedig-mutatta balról jobbra- Tom, Chris,Whyatt, Michael, Rob, Max, Cole, Harry,
és Mike.- én csak buzgón bólogattam. Úgyis tudtam, hogy sosem fogom megjegyezni a nevüket.
- Döntöttünk. Segítünk a harcban, a törzsünk teljesen alaptalanul itélt el téged, és nem érdemled meg,
hogy az a szemetek megöljenek. William elmondta, hogy mire készül, szóval addig velem kéne tar-
tanod a kapcsolatot ha nem gond.- én meg sem tudtam szólalni az örömtől. Csak könnyes szemmel bólogattam.
- Ha harcra kerülne a sor, William majd értesít minket és csatlakozunk a quileutokhoz. Így rendben van?
- Ho..hogyne..-dadogtam, még mindig nehezen tudtam megszólalni.- Persze. Annyira hálás vagyok nektek, el sem tudom mondani.- valami katasztrófa, tíz pontosabban tizenegy tini fiú és farkas előtt ment-
hetetlenül elsírtam magam. De ők csak zavartan vigyorogtak. Miután több századjára is megszorongattam
Josh és William, na meg a többiek kezét, megadta a számát Josh, hogyha bármi változás lenne akkor tud-
jak neki szólni. A kocsiban is a hazaúton, folyton az elmúlt néhány órára gondoltam. Nem voltam képes
felfogni, hogy nekem lehet ekkora hihetetlen szerencsém.
Első dolgom az volt, hogy szóljak Jacobnak és a családnak. Mindenki el volt ragadtatva a váratlan és
roppant pozitív fordulattól. Csak Alicenek maradtak kételyei bár titkon én is teljesen egyetértettem
vele.
- De mi van ha kiszúrják, hogy William kettős ügynök? Nagyon kell vigyáznia a gondolataira.- mormolta
Alice miközben összeráncolta pici vékony szemöldökét. Láttam rajta, hogy megoldásokon agyalt. De
nem talált mint ahogy én sem, pedig én már hosszú éjszakákon át ezen rágódtam, mióta csak feltűnt a
farkas a házunk mellett.
- És ha mégis megtudja, hogy mikor akarnak jönni, akkor hogyan szól nektek? Hiszen egészen biztos,
hogy nagyon meg fogják figyelni.- Alice kérdéseit már szinte akadékoskodásnak találtam, de tudtam,
hogy okos és logikus problémákat vet fel. Így csak halkan megjegyeztem.
- Hmm, erre nem igazán gondoltunk Jacobbal. Azt beszéltük, hogy majd William valahogy megtalálja
a módját és megszökik.- lesütöttem a szemem és vártam a szemrehányást, de ha Alicenak van jobb ötlete,
hát állok elébe. A várt hatás nem is maradt el. Alice először csak elkezdett fújtatni mind egy gőzgép,
aztán kifakadt.
- Nagyszerű vagy Renesmee Carlie Cullen! Igazán, te meg az a Jacob…Két eszetlen kamasz esküszöm.
Pedig már ő is elmúlt 34. Pfhh. És arra nem gondoltatok, hogy esetleg megölik? Elcsípik egy gondolatát
és már mindennek vége?Meggondolatlan kamaszok.
- Tudom Alice, de nem volt jobb ötletünk- könyörgőre fogtam a dolgot. Sosem bírtam ha valaki haragudott rám. De amint kikiabálta magát, már az ő haragja is elszállt. Leült mellém és megveregette
a vállamat.
- Ne haragudj. Csak izgulok, féltelek, és bosszant, hogy nem látlak se téged, se a farkasokat. Ennyi az
egész. És ha úgy van ahogy mondod, és ez a William gyerek tényleg olyan biztos magában, akkor még
jól is elsülhet a dolog.- majd igyekezett mosolyogni, de nem igazán sikerült neki. De láttam, hogy igyek-
szik, ugyanúgy ahogy én is.
Így nem maradt más mint a várakozás. Ha nincs a suli, a lányok és Jake, tényleg beleőrültem volna.
Josh adta hírül egyszer, hogy a dolgok beindultak, William bűnbánóan visszatért az okam farkasok közé,
akik feltétel nélkül visszafogadták, csak a falkavezér gyanakodott egy kicsit, de az ő aggodalmát is sikerült elaltatni. Tehát úgy nézett ki, hogy a dolgok a legjobb úton haladnak. Esténként a quileutok és
Jasperék edzést tartottak, amin néhány kivételes alkalommal én is részt vehettem, mivel hatásosan ki-
követeltem magamnak, hogyha harcra kerül a sor akkor nekem is ott a helyem. Így egészen elviselhe-
tőek voltak a hétköznapjaim. Délelőtt iskola, délután lecke írás, edzés vagy pedig Jacobbal találkoztam.
De ahogy azt már igazán megszokhattam volna, a baj csőstül jön. Mégpedig ez alkalommal olyan
helyről jött, amire egyáltalán nem számítottam. A nagy zűrzavarban, amit William felbukkanása és
információja okozott, el is felejtkeztem a parton történtekről. Mindennap beszéltem Kathyvel és Lorával
is, de valahogy mellékes információnak minősítette az agyam az olyan információkat, hogy milyen
volt például Lora és Seth sokadik randija, és, hogy mikor csókolta meg először Seth Lorát. Ilyenekkel
nem tudtam, nem értem rá foglalkozni. Sajnáltam, hogy nem jut a barátnőimre több idő, de azzal pró-
báltam vigasztalni magam, hogyha ennek vége, akkor majd elviszem őket egy csajos hétvégére és
akkor majd mindent bepótolunk. Egyik nap nagyon váratlanul ért Lora kérdése, és ez végre felnyitotta
a szememet.
- Te, Nessie? – nagyon bátortalannak tűnt.
- Hmm??
- Nem tudod egészen véletlenül, hogy mit csinál mostanában Seth? Nekem azt mondta, hogy a fiúkkal
van, de….- beleharapott a szájába és zavartan pislogott. Amikor megláttam Lora arcát, hirtelen a hom-
lokomra csaptam volna, aztán pedig elfutott a pulykaméreg és Sethet billentettem volna fenékbe. Ez a
szerencsétlen lány arra gyanakszik, hogy Seth megcsalja valakivel, fogalma sincs, hogy Seth majdnem
minden este edzésen van, és ráadásul a legfontosabbat még el sem mondta. Hogy vérfarkas, hogy azok a
srácok akik ott voltak a bulin, mind azok.
- Iiigen..-nyögtem ki végül. De láttam rajta, hogy nem győzi meg a válaszom, szóval latba vetettem
minden színésznői képességemet.
- Persze. Nyugodj már meg Lora. Nem az van amire gondolsz. Csak hmm, tudod a fiúknak rengeteg
dolga van mostanság.- nyögtem ki, de tudtam, hogy gyorsan ki kell találnom még valamit.
- Tudod Jacobot is jóval ritkábban látom mostanság mint szeretném- a hatás kedvéért vágtam egy
fintort, és úgy láttam, hogy ez kezdi megtenni a hatását.
- Igazán? Sethhel van ugye?- érdeklődött mostmár élénkebben Lora.
- Ppersze, tudod a fiúk besegítenek a rezervátumban és mostanában elég soka a munka tudod.
Segítenek vissza terelni a medvéket az erdőbe, mert mostanában túúúúlságosan is kimerészkedtek
a lakott területre, és háát tudod ez nem épp veszélytelen meló. Ezért nem szólt neked Seth. Nem
akarta, hogy aggódj.- a sztorit végül befejeztem. Nem tudtam várni a reakciójára, így csaltam egy
kicsit, Lora mellé csusszantam és meglestem a gondolatait. Hatalmasat sóhajtottam. Elhitte.
- És te hogyhogy tudod?
- Hmm, Jacob nekem sem akarta elárulni, csak véletlenül Billy kottyantotta el egyszer.- láttam Lorán,
hogy ezt is elhiszi. Komolyan színésznőnek kéne mennem, gondoltam magamban. Milyen ügyesen
elhitettem vele! Bár nem volt ínyemre, hogy be kellett csapnom. De egyelőre csak ennyit tehettem,
délután pedig mindenképp alaposan ellátom Seth Clearwater baját, ha rövidesen nem mondja el Lorának
az igazat. Aztán kapcsoltam. Ha Seth elmondja Lorának az igazat, akkor azt is meg kell mondania, hogy
miért vannak az edzések, és akkor azt is, hogy én mi vagyok…..elfelejtettem levegőt is venni, úgy megijedtem a gondolatra. Aztán azzal elütöttem a rémképeimet, hogy annyit igazán megtehetne értem
ezek után Seth, hogy ő segítsen ki egy kis hazugsággal. Ettől már egyből jobban lettem, és felkészültem
rá, hogy úgy kiosztom, hogy azt az ablakba nem teszi ki. Iskola után bedobtam a cuccaimat és egyből
Clearwaterék felé mentem. Kicsit már indulatos voltam, úgyhogy a kelleténél erősebben döngettem meg
az ajtót. Sue nyitott ajtót.
- Szia Nessie! Kit keresel?- tudakolta olyan udvariasan, mintha legalábbis nem az ajtót akartam volna
rájuk törni az előbb.
- Öhhmm,Sethel szeretnék beszélni ha itthon van.
- Persze, menj hátra a kertbe, éppen fát vág.- azzal útba igazított Sue, megköszöntem a segítségét.
Örültem is, hogy nincs bent a házban, mert ebből kiabálás lesz. Hideg ködös idő volt, de Seth szokás
szerint félmeztelen volt, és fütyörészve darabolta a fát, úgy mintha más éppen csak kenyeret vágna.
- Khmm Seth- krákogtam zavartan.
- Áá Nessie! Szia, de régen láttalak! Minden rendben?- olyan hihetetlenül barátságos volt, hogy szégyen szemre elszállt minden dühöm és én is visszamosolyogtam rá. Végül is meg lehet ezt beszélni kultúrált
emberek módjára is, nem?
- Seth beszélnünk kéne….Loráról.- figyeltem az arcát, miközben kimondtam, hogy miért jöttem. Seth
egyszeriben lehangolt lett.
- Az a gond, hogy nem mondtam el neki, ugye?- elvörösödött, szégyellte magát. Így a majd két méteres
srác így úgy festett mint egy ovis aki éppen valami bűnét vallja be az anyukájának. Meglágyult a szivem.
- Mitől félsz Seth? Hiszen szeret téged, és ez nemcsak amolyan kamasz szerelem. Hiszen te is tudod.
Ez bevésődés.- próbáltam a lelkére beszélni, reméltem így hátha rávehetem a helyes lépésre, külön-
ben az őrületbe kergeti Lorát. Ő pedig csak ingatta fejét.
- Ha megtudja, hogy mi vagyok sikítva elrohan…
- Hogy te mekkora hülye vagy! – már felemeltem a hangomat, mert tényleg dühbe jöttem. Nem lehet igaz, hogy egy felnőtt férfi úgy viselkedjen, mint egy éretlen kamasz. – És mi van Clairel és Kimmel? Kim
még nem is quileut ráadásul. Ő sem rohant el, mikor megtudta, hogy micsoda is Jared.
Seth még mindig csak állt némán, és maga elé bámult. Tépelődött, de meg tudtam érteni. Nekem sem
lett volna könnyű, ha valakivel közölnöm kellett volna, hogy mi vagyok. Sejtettem, hogy nehéz döntés
lesz, de bíztam benne, hogy okosan dönt, és szereti Lorát.
- Azt tudtad, hogy az edzésekre azt hiszi, hogy meguntad és más lánnyal vagy?- kérdeztem csendesen.
Ez, megtette a hatását. Seth felkapta fejét.
- Micsoda? De hát nem…hát hogyan…pffhh..elment az esze annak a lánynak.- nyögte ki végül.
- Nem Seth, nem ment el az esze, csak aggódik, mivel minden este távol vagy, és nem tud mire
gondolni.- úgy láttam, hogy szavaim kezdenek eljutni a tudatáig. Megint olyan elgondolkodó
arcot vágott mint az előbb, majd nagyot sóhajtott.
- Azt hiszem Nessie igazad van. Még ma beszélek vele és megmondom neki az igazságot.
Megkönnyebbültem, ezzel a problémával is kevesebb, gondoltam, aztán eszembe jutott, hogy
mire kell még megkérnem Sethet.
- Hmm, Seth, megtennél annyit értem, hogyha beavatod Lorát, akkor vámpírra hivatkozol, és
engem és a családomat kihagysz a történetből? Nem szeretném ha megtudná, hogy…na szóval
azt. – esdeklően néztem rá, éreztem, hogy könnyes lesz a tekintetem. Nem akartam, hogy a lányok
megtudják. Ha Sethet nem is, engem és a családomat biztosan szörnyetegnek tartana. És azt nem
tudnám elviselni. Ők tették nekem élhetővé a középiskolát, és miattuk nem érzem úgy mintha egy
rémmesében élnék. Ha még ezt is elveszíteném, akkor igazán nem tudom, hogy mit csinálnék. De
Seth csak bólintott.
- Persze Nessie, ez érthető. Ne aggódj majd kitalálok valamit!- azzal rámmosolygott, és úgy éreztem,
hogy a rajtam ülő sziklatömbökből eggyel már kevesebb van. Seth elment beszélni Lorával és én
pedig haza vettem az irányt. Nekiültem, hogy megcsináljam aznapi teendőimet, de közben félfüllel
mindig a telefont vártam, hogy mikor szólal meg végre. Tudtam, hogyha Seth közli a dolgot Lorával,
akkor az elsők között leszek akit fel fog hívni. De nem történt semmi. Így nagy nehezen befejeztem
a házifeladataimat, kitakírottam a házat és még vacsorát is csináltam mire hazaérkezett Charlie Jacob-
al. Igazán klassz estém volt, és úgy voltam vele, hogy Lora is biztos túl van az első sokkon és majd
holnap elmondja amit akar.
Viszont nem volt iskolában másnap Lora, és Kathy sem tudta, hogy mi lehet vele. Én is különösnek tartottam, de megéreztem mást is.Rájöttem délelőtt, hogy hamarosan el kell lógnom különben baj lesz. Megint éreztem a torkomban azt az égető érzést, a pulzusom dübörgött a fülemben, és úgy éreztem magam, mintha legalább egy hónapja nem ettem volna. Az emberek is megváltoztak a szememben,
nehezen tudtam arra koncentrálni amit mondanak, a nyakukon és a karjukon lüktető pulzust figyeltem csak, és az illatukat. Kétségtelen, megmutatkoztak rajtam megint a jelek, hogy hamarosan vért kell innom, mert szomjas lettem. Mindig tudtam, hogy az öregekre kell hallgatni, de sose volt ínyemre, hogy tényleg úgy is tegyek. Carlisle megmondta, hogy amíg nem tudja megoldani az ügyemet, addig muszáj néha elmennem vadászni.Persze én csak akkor vettem figyelembe a kérését, amikor majdnem Seth vesztét okoztam, de aztán valahogy megint elfelejtődött a dolog. Néha eszembe jutott, hogy talán megint itt lenne az ideje, hogy elmenjek, de mindig elodáztam, hogy jól elvagyok így is, senki nem sérült meg mostanság akinek a vére ingerelne, miért kéne vadászni mennem? De a legfontosabb és legnagyobb erőről, a biológiáról elfelejtkeztem. Bennem volt a vámpír is, és bármennyire küzdöttem, néha tényleg ez volt bennem a dominánsabb. Így rosszullétre hivatkoztam, az angoltanárnő nagyon ijedt arccal engedett ki a teremből.Én pedig oda suttogtam Kathy, hogy azonnal szóljon ha jelentkezne Lora, majd eszeveszett tempóban kirohantam az iskolából. Már tudtam mi a teendő, hiszen a vadászat olyan, mint az embereknek a biciklizés, soha nem lehet elfelejteni és kijönni a gyakorlatból. Hazamentem, bedobtam a cuccaimat a szobámba, és bevettem magam az erdőbe. Strapabíró cuccokkal is készültem, mivel hosszú vadászattal
számoltam, nem akartam egyhamar szomjas lenni. Az idő most a szokottnál is jobb volt. Igaz a nap nem
sütött, de nem is esett az eső, és még a hó sem, pedig már nemsokára december lesz. Így kihasználtam ezt
a csodát és futni kezdtem. Arról is elfelejtkeztem már jó rég, hogy a nagy-normális akarok lenni – mániámban mennyire elszoktam már az erdőben rohangálástól, és azt is elfelejtettem, hogy mennyire
imádok futni, élvezni a sebességet,ahogy az arcomba vág a szél és hogy hatalmas távot képes vagyok
rövid idő alatt megtenni. Azon vettem észre magam, hogy elkezdtem hiányolni a képességeimet, hiszen
már a gondolatolvasáson kívül mást szinte soha nem is használtam. Meglepett a felismerés.
Még mindig csak rohantam, nem tudtam mire is vadásszak ma, mivel egyáltalán nem vetődött állat
az utamba. De aztán meghallottam. Nem messze tőlem egy jávorantilop csapat álldogált. Tudtam, hogy
mit kell tennem. Elengedtem magam, és hagytam, hogy az ösztönök vezéreljenek. A szagokra hagyat-
koztam és a nyomukba eredtem. Már megpillantottam őket a fák között,lassan közelebb mentem hozzájuk. Kiszúrtam magamnak a csoport leggyengébb tagját, csak a lüktető pulzusára koncentráltam,
majd ugrottam. A csorda hirtelen szétugrott ahogy az állatra vetettem, magam, de már nem érdekelt.
Még vergődött néhány percig, de gyorsan kitörtem a nyakát, hogy ne érezzen több fájdalmat. Mohón
szívtam a vérét. Mikor már éreztem, hogy vége, felálltam, és a csorda nyomába szegődtem, mivel
az égető érzés még mindig marta a torkomat. Addig nem volt szabad leállnom, amíg ez el nem
múlik, ezzel tisztában voltam. Mostmár könnyebb dolgom volt, mert még nem álltak össze az antilopok,
így egyesével hamarabb el lehetett bánni velük. Már kettőn túl voltam, éreztem, hogy még csak
egyet kell leterítenem, hogy elmúljon a szomjúság. Futottam utána, ő meg előlem, de sehogyan sem
tudtam utolérni. Végül a pataknál értem be. Itt egy darabon nem volt hepehupás a talaj, hanem a patak-
parton minden sima volt és hihetetlenül zöld, még az egész Forksi erdőnél is zöldebb. Itt ott pedig fák
meredeztek az égbe a part mentén, de itt valahogy ritkásabban. Gyönyörű volt. Itt állt meg pihenni egy
percre az áldozatom a szerencsétlenségére. Mire megfordult én már elé kerültem, és amilyen gyorsan
csak lehetett, vele is végeztem. Már majdnem befejeztem, amikor meghallottam, hogy a hátam mögött
megzördülnek a fák. Felpattantam, támadóállásba készen arra, hogy harcoljak, de félelmeim ellenére
nem egy medve volt. Annál sokkal rosszabb. Seth volt és Lora.