Északi fény-10. fejezet Váratlan események

Mind a ketten megdöbbentek mikor megláttak, bár Sethet nem rázta meg annyira a látvány, mint Lorát. Nem sikított, nem rohant el, inkább úgy nézett ki, mint aki sóbálvánnyá dermedt. Akkor jöttem rá, hogy hogyan is nézhetek ki, gyorsan megtöröltem a számat és igazítottam valamit a ruhámon, de már nem sokat segített. Valamit csinálnom kellett, de mit?
- Lora…- majd kinyújtottam érte a kezem, de ő vadul megrázta a fejét és hátrébb lépett. De még mindig
nem szólalt meg. Majd lassan Seth felé fordult.
- Ő, ő is egy…egy vámpír?- alig bírta kimondani. Nem hibáztattam érte.
- Nem. Nem az, de Lora, én régebb óta ismerem Nessiet, mint te, ő nem ártana egy embernek sem.- annyira hálás voltam ezekért a szavakért Sethnek.
- De hiszen az előbb..még …hiszen..láttam..-azzal felém és az elhullott antilop felé mutatott.
- Kérlek hadd magyarázzam meg! Könyörgöm!- már esdekeltem neki, de muszáj volt hogy meghallgasson. Nem tudtam elviselni, ha ő is egy szörnyetegnek tartana. Hosszú percekig csak némán bámult rám, és sejtettem is, hogy van mit. A hajam csapzott volt, a ruháim koszosak, sárosak és véresek, és percekkel ezelőtt látott vértől csöpögő szájjal felemelkedni egy antilopról. Sejtettem, hogy mit érezhetett. Aztán bólintott. De nem jött közelebb hozzám, csak még messzebb ment, és ott ült le Sethel.
- Seth mit mondtál el neki a vámpírokról?
- Meséltem a vegákról is- felelte, mivel már kitalálta, hogy mire akartam kilyukadni.
- Lora én nem vagyok vámpír. Én hibrid vagyok. Apám vámpír, anyám halandó volt, mostmár ő is az.
De, ők és a rokonaim nem támadnak soha emberre, állati véren élnek, mivel így is lehetséges számukra az élet. Én elélek emberi táplálékon is, hosszú ideig, de ha bizonyos időközönként nem vadászok, hmm nos akkor nem lennék biztonságos az emberek számára. Éppen ezért teszek meg mindent, hogy ne árthassak senkinek. A quileutok tudnak róla, és már elfogadtak így. Tisztában vannak vele, hogy mi vagyok és hogy uralom a nem emberi felemet is. Teljesen. Ennyi lenne. Mostmár mindent tudsz. Rólam is és a quileutokról is. Remélem megérted, hogy miért nem mondhattam el neked, csak nagyon kevesen tudhatnak róla. Bízom benne, hogy a barátnőm maradsz ezek után is, és….- de már nem voltam képes folytatni. Elkezdtem sírni, és elfordultam tőlük. Felhúztam a térdeimet és rátettem az államat. Hallottam
ahogy mögöttem felállnak, egy ember bemegy az erdőbe, de egy még ott marad.
- Megnyugszik Nessie, egészen biztos, segítek amiben tudok!- mondta bűnbánóan Seth, majd ő is követte
a fák közé Lorát. Már majdnem beesteledett mikor hazaértem. Bezárkóztam a szobába. És a délután történtekkel kínoztam magam. Mégis mennyi az esélye, hogy pont vadászatkor kapjanak rajta? Kevés, nagyon kevés. Úgy nézett ki, hogy most nyomomba szegődött a balszerencse. Majd lerágtam a körmeit, de a nap hátralevő részében már nem történt semmi. Alvásra is alig tudtam magam rávenni annyira féltem.
- Mi van ha nem áll velem többet szóba? Ha elmondja másoknak , hogy mi vagyok? –ÁÁ azt Seth úgyse
hagyná és nem is hinnének neki. Ezen tépelődtem amíg el nem nyomott az álom. Reggel Charlie olyan
erővel dörömbölt az ajtómon, hogy először félálomban azt hittem, hogy esetleg a farkasok törik rám men-
ten az ajtót. Mire kimásztam az ágyból és összeszedtem magam, már nagyon idegesnek tűnt.
- Nessie! Gyere már!- ütötte meg újra ököllel az ajtót. Ennél hatásosabb ébresztőre nem is számíthattam
volna. Morcosan felöltöztem és lecammogtam. Charlie közölte hogy nem messze közlekedési baleset volt, sok a papírmunka így csak későn jön. Motyogtam valami válasz félét, majd én is elindultam a suliba.
Egészen apróra ugrott össze a gyomrom, nagyon féltem, hogy mi lesz ha megérkezek. A parkolóba egymás után érkeztek a diákok, de csak Kathyt láttam megérkezni nővére kocsijával. Ő most is mint mindig ugyanolyan vidám és mosolygós volt. De alább hagyott a jó kedve amikor meglátta a fancsali ábrázatomat.
- Nessie mi történt? Nem jelentkezett Lora?- megkövülten meredtem rá. Lora elmondta neki ? Mégis képes volt kitálalni róla? De nem az lehetetlen. Aztán jutott csak eszembe, hogy mennyire meg feledkeztem Kathy képességéről.
- Öhmm, mire is gondolsz pontosan?- próbáltam adni a hülyét.
- Arra amit tegnap álmodtam. Már régóta gyanítom a dolgot, de nem akartam elmondani amíg biztos nem leszek benne.
- Miről álmodtál?- nem tudtam, hogy örüljek-e neki, hogy talán már mindkét barátnőm tudja a titkot.
- ÓÓ, semmi veszélyeset, csak azt, hogy ülsz Lorával az erdőben, és elmesélsz neki mindent. Hogy félvér vagy, meg hogy a családod nem árt embereknek…meg ilyenek.- mondta ezt olyan könnyedséggel, mintha a léghétköznapibb dolog lenne a világon, hogy az ember egyik barátnője félig vámpír, a másik pedig egy vérfarkassal jár. Továbbra is csak bámultam rá, de nem jutottam szóhoz.
- Gondolom igazam van ugye?- a gondolataiba néztem, és kétségem sem volt a felől, hogy egészen biztos a dolgában, csak a mihez tartás végett kérdezte meg. És azt is láttam, hogy mi alapján döntött, láttam hogy feltűntek neki Alice és Jasper eltűnései. Minden egybe vágott. Így már nem volt értelme, hogy tagadjak előtte bármit is.
- Igen, igazad van. De kérlek Kathy senkinek ne mond el jó?- félve pislogtam rá, de a sértődöttség az
arcán megnyugtatott.
- Hogy gondolod? Egy szóval se árulok el semmit! – a megkönnyebbüléstől röpülni tudtam volna, de
mikor megint eszembe jutott Lora, már nem éreztem magam olyan vidámnak. Kathy és észre vette, a
hirtelen hangulatváltozásomat. Ekkor már bent voltunk az osztályteremben a tanárra vártunk.
- Lora emiatt nem jön ugye? Össze vesztetek?- nem néztem rá, csak bólintottam.
- Meglátott vadászat közben.- suttogtam.- Sethel volt és …-de elcsuklott a hangom. Nem is figyeltem
oda, de véletlenül hozzáértem Katyhez, akinek így véletlenül megmutattam a tegnap délután eseményeit.
- Oohh..-csak ennyit mondott. Majd mikor észre vette rajtam, hogy félve várom a reakcióját, már jóval nyugodtabban szólalt meg.
- Nyugi Ness, csak tudod tapasztalni más mint hallani róla.- vigasztalt barátnőm. Aztán nem folytathattuk tovább a beszélgetést, mivel megkezdődött az óra, de szünetekben mindent alaposan meg és kitárgyaltunk. Örültem neki, hogy végre van egy halandó ember is akivel megoszthatom a titkaimat és tudja rólam, hogy ki is vagyok valójában. Katy nagyon lelkes volt, igazából túl lelkes. Minden érdekelte. Az én életem, a képességeim, Jacobék falkája és a vámpírok.
- De most Nessie, komolyan! Egyszer nem vihetnél el Dr.Cullenékhez? Légyszi.-győzködött már
sokadjára,de hajthatatlan voltam. A barátnőmet nem viszem egy vámpírokka teli házba.
- Majd, jó? –adtam meg magam, igaz csak el akartam odázni ezt a dolgot. – Ha majd vége ennek a
farkas mizériának. Rendben?- Kathy szeme felcsillant.
- Szavadon foglak! De mi legyen Lorával?- örültem neki, hogy magától vált témát. A nap hátralevő
részében azt beszéltük át, hogy hogyan lehetne hatni Lora lelkére. És megigérte azt is Kathy hogy
megpróbál beszélni vele, mivel rám nyilván nem hallgatna. Sokkal jobb kedvemben voltam mire
hazaértem. Az sokat könnyített a lelkemen, hogy már Kathy előtt sincs titkolni valóm. Az pedig kü-
lön növelte a jó kedvemet, hogy ő így reagált. Nála is legalább arra számítottam, hogy sikítva elro-
han. De nem így történt. A lehető legjobban fogadta, és Kathy optimizmusa után már én is kezdtem
reménykedni, hogy Lora is meg fog nyugodni előbb vagy utóbb.
Nem így lett. Hiába vártam másnap a fejleményeket, Kathy nem tudott jó híreket hozni. Volt Loráék-
nál,de nem volt otthon senki sem, és a telefonra sem válaszol, e-mailekre szintúgy. Úgy döntöttünk,
hogy várunk. Mást nemigen tehettünk. Főleg én. Mostmár két dolog miatt is volt izgulni valóm, hiszen
még Willamtől semmi információt nem kaptunk, hogy mikorra tervezik a támadást. Reméltük, hogy
Lora talán a következő napok valamelyikén felbukkan, de egész héten nem jött iskolába. Nagyon aggód-tam miatta, de kénytelen voltam most ezt a problémát az agyam egy másik zugába elzárni. Az edzések
miatt nem lehettem szétszórt, és ha harcra kerülne a sor, akkor is sokat számít, hogy ne legyek szétszórt.
Akár az életem, vagy másé is múlhat rajta. Péntekig nem hallottunk semmit Loráról. Se őt se a családját nem látta Kathy sem. Gondoltam, hogy nincs baj, hiszen akkor azt már mondta volna Seth, de úgy döntöttem, hogy a szombati edzésen megkérdezem hátha tud valamit.
Mivel elkéstem, így nem maradt időm arra, hogy bárkivel is beszélgessek. Jasper kegyetlenül leszúrt, és utána már egyből beledobott a sűrűjébe. Szokásos felállás volt, vámpírok és én a quileutok, illetve a többi okam falkából leszakadt srácok ellen illetve a fiúknak még mutatott Jasper néhány ügyes trükköt amivel le tudják szerelni az ellenséges
farkasokat. Jó volt látni, hogy a vámpírok és a farkasok ennyire összedolgoznak. Még Paulék részéről sem volt egy ellenvetés vagy közbeszólás sem, miközben Jasper magyarázott. Türelmesen ültek és figyelték Jasper minden mozdulatát. Jacob volt a tesztalany, mint mindig. Jasper más farkast nem is engedett volna ennyire a közelébe. Az nem lepett, meg hogy nincs mindenki jelen hiszen Leah eleve megmondta, hogy rá ne számítsunk. De még így is voltak bőven, hiszen 18 farkas, plusz William barátai, már sokat jelentettek.
Most is Jasper valami nyakkitekerős mozdulatot mutatott be Jacobon, és az egyetlen ami megzavarta őket az a kis Cedric vihogása, vagyis inkább ugatása volt. Jasper vetett felé egy sötét pillantást, aztán az edzés folytatódott. Mikor már mindenki tudta, hogy mi a dolga, párokba álltunk és elkezdtük a
gyakorlást, majd ezután következett, mikor csapatban játszottuk el a dolgot. Persze mind igyekeztünk
vigyázni a másikra, de így sem úsztuk meg néhány kisebb seb és ütődés nélkül. Ahhoz pedig mind a
két tábor túl erős volt, hogy eltörje a másiknak valamilyét. Jasper most is kitett magáért, mi, akik ugye
el fáradtunk, a farkasok és én, már alig álltunk a lábunkon. Emmették megveregették a vállamat a mai
edzés miatt, hogy milyen jó voltam,majd a Cullenek távoztak. A fiúk bevették magukat a fák közé, hogy
mindenki nyugodtan átöltözzön, majd Jacob kezét éreztem a vállamon.
- Mehetünk?- látszott rajta, hogy mindegy vágya most már egy kiadós alvás.
- Menj most egyedül jó? Én még szeretnék Sethel beszélni.- bágyadt mosolyra tellett csak tőlem is, nem
tudtam, hogy a fáradtság vagy az aggodalom miatt. De legalább az edzés alatt nem gondoltam Lorára.
Jacob még egyszer rámmosolygott, megszorította a kezemet, majd eltűnt az ösvényen. Tudta miről van
szó, de azt is tudta, hogy hiába próbálna bármilyen módon megnyugtatni, csak akkor lennék végre nyu-
godt, ha meg tudom oldani a problémámat. Már Seth is indulni készült, hirtelen mellette termettem ,de
már kérdeznem sem kellett semmit, tudta mit akarok.
- Sajnálom Nessie! Nem beszéltem még vele. Tényleg.- tette hozzá ezt is látva, hogy kételkedtem benne,
hogy az igazat mondja.- Amúgy semmi baja, elutaztak a szüleivel, de ha minden igaz akkor holnap ér-
keznek meg. Akkor már szerintem tudtok vele beszélni.
- Köszi Seth!- majd megfordultam az ellenkező irányba, és futni kezdtem a házunk felé. Hihetetlen volt,
de még maradt bennem fölös energia az edzés után.Viszont az ágyban már megéreztem minden tagomat.
Nem is volt nehéz elaludnom. Olyan mélyen aludtam, hogy semmi nem tudott volna felverni álmomból,
még egy falka veszett vérfarkas sem. Reggel ébredtem, hogy rettentően világos van. Az ablakhoz léptem
és meglepődve tapasztaltam, hogy hét ágra süt a nap, de annyira, hogy még egy darab felhő sincs az égen. Ennek örültem, mert Jasper ma is edzést akart volna tartani, de ez keresztbe tett nekik. Igaz, hogy
tudták a quileutok, hogy hogyan néznek ki a vámpírok napfényben, azért a Cullenek, már megszokás-
ból is inkább a házban maradtak ilyenkor. A házban csend volt, Charlie elment dolgozni. Azonnal Lorá-
hoz akartam volna menni, de emberi tempóban akartam odajutni. Megmosdottam, felöltöztem és éppen
készítettem volna magamnak a reggelit, amikor valaki kopogtatott az ajtón. Megállt bennem az ütő,
mivel először abban reménykedtem, hogy talán maga Lora az. Nem ő volt, hanem Kathy.
Kicsit bosszús voltam, hogy ő is ilyenkor akar beállítani amikor éppen indultam, de azért csak mosolyt
erőltettem az arcomra.
- Szia Kathy!Hát te?
- Megyünk akkor Lorához? – korán reggelt volt még, szóval nem volt meglepő hogy egészen bamba
képpel néztem Kathyre.
- Velem akarsz jönni?- mikor már ezt kérdeztem akkor ő otthonosan jött ment a konyhába és a félig kipakolt hozzávalókból megcsinálta a reggelimet. Túlságosan le voltam még lassulva.
- Hogyne.- válaszolt vidoran az asztal túloldaláról.- Csak nem gondolod, hogy kihagyom a könnyes
egymás nyakába borulást?- vágtam egy grimaszt és elkezdtem enni. Közben pedig hallgattam ahogy
dőlnek a szavak a Kathyből. Mikor befejeztem a reggelit elpakoltam, miközben folyamatosan ciccegett
a fülembe Kathy, hogy haladjunk már.
- Olyan szép idő van!Nem megyünk gyalog?- javasolta barátnőm, amire örömmel rábólintottam, mivel
már én is szerettem volna egy kis napfényt magamba szívni. Loráék nem is laktak messze tőlünk, csak
két utcával arrébb állt a házuk. Így bezártam magam után az ajtókat és elindultunk. Már majdnem Loráéknál voltunk,, mikor feltámadt a szél. Háttal voltam épp az erdőnek, de az orrom így sem hagyott cserben. De amit megéreztem, annak nagyon de nagyon nem örültem.
- A fenébe, a fenébe, a fenébe.- kiáltottam dühösen. Kathy is összerezzent hirtelen kitörésemtől, nem
tudta, hogy mi történik. Ő nem érezte se az ember se a vámpír szagot. Ideges voltam, vissza akartam
fordulni, de még ott motoszkált a fejemben egy nagyon fontos kérdés. Mi a csudát keres egy vámpír
napsütésben az erdőben? Bárki megláthatja. Hogy vámpír volt, a felől nem volt semmi kétségem, hiszen
rögtön az ember illata után az a semmivel össze nem téveszthető édeskés illat csapta meg az orromat,
ami csakis a vámpírok sajátja. Kathy felé fordultam, de még így is bosszantott, hogy egyáltalán ma-
gyaráznom kell neki, minden perc értékes volt, hiszen nekem kellett megtalálni az embert. Akkor sokkal
jobban jár mintha a vámpír ér oda előbb.
- Nézd Kathy! Maradj itt jó? Vagy menj a házunkhoz..ne ne a házunkhoz az túl közel van..tudod mit?
Maradj itt! Várj meg itt rendben?- hadartam, de közben folyamatosan szimatoltam és füleltem, hogy
hátha meghallok a távolból valamit, de eddig semmi nem történt.
- Nessie mi van? Vámpír? Vagy a farkasok?- máskor tetszett Kathy kíváncsi természete, de most kifejezetten bosszantott.
- Sietnem kell, igen vámpír, meg egy ember van az erdőben!- azzal már futásnak is eredtem, és magam
mögött hagytam a teljesen lemerevedett barátnőmet. Azért még lakott területen odafigyeltem rá, hogy
látható legyen hogy futok, de a fák között már gyorsabb tempóra kapcsoltam. Ahogy nagyjából behatá-
roltam, az ember valahol nem messze a házunktól lehet az erdőben, és a vámpír? Nos is az erdőben,de
bosszantó módon nem tudtam behatárolni, hogy merre felé. Szerencsére már közel voltam ahhoz a hely-
hez ahol az embert sejtettem. Már tudtam azt is hogy hol van a vámpír. Ő is az embert akarta, mert hallottam,ahogy rohan, igaz ő az ellenkező irányból. Minden erőmet beleadtam, csak rohantam ahogy
bírtam. Majd pedig megérkeztem. Tudtam, hogy nem messze a házunktól van az erdőnek egy kis része
ami egy pici tisztást képez. Tényleg kicsit volt, mondjuk úgy három embernek elég hely volt rajta.
Itt lyukadtam ki. Kifulladva rontottam be a fák által szegélyezett területre, de földbe gyökerezett a lábam
a látványtól. Az ember akinek megéreztem a szagát, Lora volt. És most ott állt Lora, nekem háttal és
bénultan figyelte ahogy az a fénylő tünemény veszedelmes mosollyal az arcán közelít felé. Mostmár nemcsak azt láttam, hogy vámpír, hanem azt is hogy szomjas. Szeme ónix fekete volt, és a szeme alatti
karikák is már egészen sötétlilák voltak. A nap sugarai apró kis prizmaként verték vissza a fényt és így
olyan volt, mintha gyémántból lett volna. Magas izmos férfi volt, világosbarna haja lófarokban volt
összekötve. De olyan ádáz és alattomos arca volt, hogy engem is megrémített. Különösen az amit a fejében hallottam. Lora kellett neki, nagyon szomjas volt és vért akart inni. Bármi áron. Amikor kiértem
a tisztásra már nem nézte Lorát hanem felkapta felét és a szagom irányába fordult.
- Hozzá ne merj érni!- ordítottam a férfira. Szélesen rámmosolygott, Lora pedig ekkor fordította a fejét
felém, igaz fél szemmel még mindig a bestiát nézte. Nem mertem én se mozdulni, de a férfi sem tett
semmit. Tudtam, hogy itt minden a reflexeken múlik, azon, hogy milyen gyorsan reagálok, különben
Lora halott lesz. Még néhány másodpercig így álltunk, aztán mind a ketten egyszerre lendültünk előre.
De én már szinte azelőtt tudtam, hogy mire készül, mielőtt ő tudta volna. Még épphogy megszületett
az elhatározás a fejében, hogy mit tesz, én már mögötte voltam. Hátulról rácsimpaszkodtam és meg-
próbáltam volna hanyatt rántani, de erős volt ő is, és igaz Lorába nem mart bele, de kezével szorosan
fogta a vállát. Még egyszer megpróbált előrébb mozdulni, amennyire bírtam hátrafelé húztam, de
nem jártam sok sikerrel. Vicsorgó képe, már csak centiméterekre volt Lora vállától. Mindezt pedig
Lora egy jajjszó nélkül viselte el, igaz minden tagja reszketett és hallottam a gondolatait, hogy na-
gyon fél, de akkor is elképesztő volt, hogy nem kezdett el visítozni, és nem próbált meg valahogy
elfutni. Bár talán ő is érezte, hogy hiába való lenne.De vele egyidőben hallottam a vámpír undorí-
tó gondolatait is. Nagyon a markában érezte már a győzelmet és biztos volt benne, hogy sikerül
Lorát elkpania. Ekkor mély levegőt vettem, körmeit a nyakába mélyesztettem és egy utolsó rán-
tással sikerült lefejtenem őt Loráról. Mind a ketten hanyatt estünk. Megpróbált volna felállni,
és lerázni magáról, de én olyan voltam mint a kutyákon a bolha. Erősen és masszívan kapaszkodtam,
mikor megpróbált hátrakapni, hogy lelökjön, akkor pedig mindig a jó irányba mozdultam.
Mikor végre nagy nehezen felállt, én oldalról akár egy igazi vámpír, beleharaptam a nyakába.
Fájdalmasan felüvöltött, de nem hagytam annyiban a dolgot. Mégegyszer, és mégegyszer belemé-
lyesztettem a fogaimat, majd hirtelen elengedtem és Lora előtt termettem támadó állásban.
Látszódott Lorán, hogy rettentő állapotban van, nem bírt lábra állni, és a hányás is környékezte.
Fel voltam rá készülve, hogy nem hagyja annyiban a dolgot, hiszen rettentő szomjas lehetett.
Carlisletól pedig már épp elég rémtörténetet hallottam, hogy mi mindenre képesek azok a vámpírok
akik embereken élnek. De nem történt semmi. Csak állt velünk szemben és dühösen meredt rám,
közben én végig a fejében voltam és követtem a gondolatait. Még egy perccel ezelőtt azt latolgatta,
hogy szemtől szemben folytatja velem a harcot, így hátha Lora közelébe kerülhet. Aztán semmi.
Fogalmam nem volt róla, hogy hogyan,de kiürült a feje. Nem volt benne semmi gondolat. Amik
ezután történtek, egy lassított film formájában peregtek le a szemem előtt, és üvöltöttem a tehetet-
len dühtől, amiért nem tudtam közbeavatkozni. Amíg a vámpírral viaskodtam, Lora biztos távolba
vonszolta magát tőlünk. Így mikor én odasiettem, hogy védjem ha kell, jócskán eltávolodtam a férfi-
tól. Ahol pedig a vámpír állt, pontosan mellette, a fák mögül előbukkant Kathy. Esélyem sem volt,
lehettem bármennyire erős és legyőzhetetlen, a köztük lévő egészen kicsi távolság már mindent el-
döntött. A vámpír rávetette magát, Kathy sikoltott egy hatalmasat, és már mindketten a földön voltak.
Éreztem a vámpír eufóriáját, de bennem pedig ott dübörgött a gyűlölet.- Nem ölheti meg.- csak ez
az egy járt a fejemben. Lerántottam Kathyről és egy hatalmas ütést mértem a fejére, megtántorodott,
de vörösödő íriszei azt mutatták, hogy ezt az áldozatát már nem adja olyan könnyen. Figyelni akartam
minden gondolatát, mozdulatát, hogy egyikük közelébe se mehessen, de minduntalan betolakodott a
fülembe Kathy örjöngő sikítozása. A férfi megpróbált megint neki ugrani, már az ösztönei hajtották,
nem érdekelte hogy Kathy előtt vagyok. Egy fenyőnek dobtam neki ami hangosan reccsenve ketté
tört. Készen álltam rá, hogy tovább védjem Kathyt amíg lehet, de immár másodjára blokkolt le az
ellenfelem. Gyorsan arra fordultam amerre az előbb Lora volt, de ő már Kathy mellett térdelt. Először
még én sem tudtam, hogy most ezt mi okozhatja, de aztán meg is éreztem és hallottam is. Rengeteg
mancs dobogásának a hangját és a quileut farkasok szagát sodorta felém a szél. Mire visszafordultam
oda amerre a férfi állt, már nem volt sehol. Nyilván elmenekült.