Északi fény-11.fejezet Az új családtag

Mostmár volt rá időm, hogy megnézzem mi van Kathyvel, Lorát már úgy látszott hidegen hagyja, hogy percekkel ezelőtt majdnem ő lett vámpírkaja és mostmár ő is Kathyvel foglalkozott. De túl sok mindent nem tehettünk érte. Erősen vérzett, de nem ütőérbe harapott bele a vámpír, hanem a felkarjába. Ott volt a Kathy felkarján a félhold alakú fogsor nyoma, és eléggé erősen folyt belőle a vér. Áldottam az eszem, hogy rendesen és sokat vadásztam. Lora bekötözte a sebet, de már mást nem igazán tehetett. Kathy felé hajoltam, aki még mindig vonaglott és sikoltozott. Látszódott rajta, hogy borzalmas fájdalmai lehetnek.
- Kathy! Kathy, hallassz engem?- óvatosan a két kezem közé fogtam a fejét, hogy ránézhessek.
Nem volt tiszta a tekintete. Ide oda forgatta a szemeit, de látszott rajta, hogy látni már nem lát.
- Naaagyon fááj….ééég- nyeltem egy nagyot. Pontosan tudtam, hogy ez mit jelent. A méreg kezd
szétterjedni a testében. Alányúltam és felemeltem. Lora csak könnyes szemmel nézett ránk.
Ekkor érkeztek meg a fiúk. Többségük nem állt meg, hanem rohant tovább, gondolom arra amerre a vámpírt sejtették. Jacob, Seth és Sam maradtak ott.
- Mi történt?-hallottam meg a fejemben Sam kérdését.
- Idegen vámpír, fényes nappal, Kathyt megmarta. Carlisleéknál leszünk.- válaszoltam. Sam csak bólintott. De láttam, hogy Seth aggodalmasan pislog Lorára.
- Seth te menj vele haza és maradjatok ott.- közöltem vele. Ő pedig már el is tűnt a fák között.Sam és Jacob pedig követték a társaikat.
Mikor Seth visszatért emberként, akkor esett le Lorának, hogy mit akarok. Csak úgy röpködtek a fekete hajfürtjei ahogy rázta a fejét.
- Azt már nem. Veletek megyek.- nem volt már se időm, se energiám ellenkezni.
- Rendben. Seth majd elkisér Cullenékig, én egy kicsit gyorsabban megyek.- majd már rohantam is Kathyvel a karomban. Nem volt éppen közel a Cullen kúria, és még az is nehezítette a dolgomat, hogy Kathy egész végig nyugtalanul hánykolódott a karomban. Nyilván az sem segített neki, hogy az én testem is olyan 40 C-ok körüli volt. Kifulladva rontottam be a házba, és azért imádkoztam, hogy Carlisle otthon legyen. A vérző Kathyt letettem a kanapéra.
- Carlisle!Esme, Alice!Valaki!- kiabáltam sírós hangon. Carlisle és Alice voltak csak otthon, mire elhallgattam, már ott voltak mellettem. Alice pici arcán egy fintor jelent meg, és jóval lassabban vett levegőt. Carlisle amint leért azonnal felmérte, hogy mi a helyzet. Felkapta Kathyt és már el is tűnt vele az emeleti szobájában. Alice mélyet szippantott a levegőből.
- Alice, te nem láttad ezt a vámpírt?- próbáltam csendesen puhatolózni. Alice bosszús arccal csak megrázta a fejét.
- Sajnálom, de nem. Gondolom azért mert minden olyan váratlanul történt, mármint az elhatározása is, hogy vadászni fog. Ilyenkor nem látom meg az idegen vámpírokat.- lemondóan csóválta a fejét. Mögöttem halkan kinyílt a bejárati ajtó. Seth és Lora volt.
- Van valami?- kérdezte elcsukló hangon Lora.
- Nincs. Carlisle még az előbb vitte fel megvizsgálni.- közben éreztem, hogy a könnyek végig csurognak az arcomon. Lora hirtelen a nyakamba borult.
- Annyira sajnálom Nessie, olyan hülye voltam.- meglepetten álltam, majd lassan megsimítottam a haját. Ekkor fentről Carlisle bukkant fel. Mindannyian várakozón felé fordultunk. A keresztbe tett ujjaim már kezdtek elfehéredni. Az sem jót sejtetett, hogy Carlisle emberi tempóban ballag lefelé. Lorával görcsösen megmarkoltuk egymás kezét.
- Lora, Kathy beszélnünk kell. Alice, Seth maradjatok.- mondta nekik, mivel már ki akartak menni a szobából. Nagyon gondterhelt arca volt. Lassan szembe fordult velünk.
- Lányok nagyon sajnálom. De nem tudtam kiszívni a mérget. Már nem lehetett. Szétterjedt.- Carlisle szavai úgy robbantak a fejemben akár egy hatalmas bomba. Egyből megértettem, hogy ez mit jelent. Lora még nem fogta fel teljesen a dolgot, csak állt pityeregve és azt hitte hogy elvesztettük Kathyt, mert meghalt. Nem vesztettük el, de meghal, három napja van és meg fog halni. Seth is döbbent arccal állt, látszott, hogy most ő is arra gondol amire én. Alice félre vonta Carlislet és halkan beszélgettek. El kellett mondanom Lorának, hogy mi fog történni. Nem volt hálás feladat, de meg akartam tenni.
- Ki megyünk egy kicsit?- fejemmel a fák felé böktem. Lora halkan szipogott és követett.
- Lora nézd, beszélnünk kell.- rámemelte hatalmas könnyes feketei szemeit. Hogyan mondjam meg neki
tapintatosan? Nem lehet, az ilyet egyszerűen képtelenség így elmondani.
- Kathy még él.
- Mi? De hogy ? Hát Dr.Cullen azt mondta hogy…-
- De három nap múlva meg fog halni.- fejeztem be. Lora ismét csüggedten leeresztette a fejét.
- Jajj Istenem Lora, el se hiszed milyen nehéz elmondani.- fakadtam ki. Megint rámnézett, de nagyon ideges volt. Ki kellett mondanom végre.
- Nagyon remélem, hogy nem fogsz ezért utálni, hiszen én tehetek róla, én hoztam mindent a nyakatokra….
- Mond már Nessie!
- Jó…
- Kathy három nap múlva meg fog halni. De nem kapott halálos sebet, csak a vámpírméreg került a szervezetébe. – vettem egy nagy levegőt – Ez azt jelenti, hogy három napon keresztül átalakul a szervezete, de a végén már jól lesz. Csak….csak vámpír lesz.- dermedt csönd következett, ami csak Lora számára volt teljesen csendes, én borzalmasan szenvedtem Kathy örjöngő sikolyaitól és morgásától, amik elérték az én fülemet a Cullen ház legrejtettebb szobájából is. Nem hallottam pontosan Lora gondolatait, egy nagy kavalkád volt az egész. Feldúltan sétálgatott előttem, közben nagyokat szuszogott. Egyszercsak hirtelen lefékezett előttem, mintha egy falnak ütközött volna. A tekintete azt mutatta, hogy elhatározta magát.
- Először is!- emelte fel az ujját.- Nem te tehetsz róla. Ha te nem lennél, akkor is lennének még vámpírok, nem? Na ugye.- mondta válaszra sem várva.
- Másodszor. Még mindig úgy érzem magam, mint aki egy horrorfilm szereplője lett, de igyekszem megszokni. Szóval Kathy vámpír lesz. Értem. De attól még ugyanaz marad. Nem?- tőlem várta a megnyugtató választ, amit csak részben tudtam megadni neki. Előre sajnáltam szegény Kathyt, ha arra gondoltam, hogy mi minden vár még rá. Először a hihetetlen vérszomj, majd a több hónapos gyakorlat, hogy tudjon uralkodni magán, hogy emberek közé mehessen.
- Igen, ugyanaz lesz. De talán egy évig nem láthatod. Majd Carlisleék segítenek neki megtanítani, hogy hogyan uralkodhat magán.- Lorának a döbbenettől elnyílt a szája.
- Mert, mert különben akkor ölne?- suttogta egészen halkan.
- Igen, minden élőlényt ami vele szembe jönne,hogy csillapítsa a vérszomját. És nem érdekelné, hogy az most az anyja, vagy mi, a barátnői.- Lora elborzadva hátrált. Tudtam, hogy most nem miattam, hanem a fejében megjelenő képektől próbálna menekülni. Nehéz volt elképzelnie egy erőszakos és vérengző Kathyt. Ugyanúgy ahogy nekem is. A lábamat figyeltem, és az avart, hagytam hadd gondolkozzon még Lora.
- Na mi lesz? Bemegyünk?- felkaptam a fejem, Lora szemeiben az előző elszántság izzott.
- Akkor te…szóval még mindig vele akarsz maradni?- dadogtam zavartan.
- Persze. Mindkettőtök barátnője vagyok és nem állhat az az utamba, hogy ő vámpír lesz.- majd felszegett fejjel visszament a házba. Úgy tűnt neki könnyebb volt megemésztenie, hogy mi lesz Kathyből, mint nekem. Talán azért mert engem még mindig nem hagyott békén a bűntudat. Magamat vádoltam azért, ami vele történik.És mi lesz a családjával? A nővérével? Nekik mégsem mondhatjuk azt, hogy nagyon sajnáljuk, a lányukat egy szomjas vámpír megharapta és a méreg szétterjedt a szervezetében. Ezentúl pedig addig fog élni amíg a világ világ és vért fog inni? Hogyne. Azonnal bolondnak is nyilvánítanának minket, vagy pedig lebuktatnának minket a Volturi előtt. Bent a házban neki is szegeztem a kérdéseimet Carlislenak.
- Mi is ezt beszéltük Alicel. Igazad van, az igazság semmi esetre sem jöhet most szóba. De valamit tényleg ki kell találnunk.- én csak némán figyeltem Carlislet és közben egyre rosszabbul éreztem magam, ha arra gondoltam, hogy mit kell majd kiállnia a Kathy szüleinek, ha egy évig nem láthatják a lányukat és semmi hírt nem kapnak felőle. De utána is hiába látogatná meg őket. Előbb utóbb el kell szakadnia tőlük, hiszen feltűnne nekik, hogy nem öregszik Kathy. A következő félelmem, ami sűrű ködként telepedett rám, az az volt, hogy mit fog szólni Kathy ha felébred? Vajon engem fog hibáztatni amiért ez lett belőle? Még egyelőre nem tudhattam. De abban biztos voltam, hogy a családja elvesztése miatt nagyon fog szenvedni. A kimerültség olyan elemi erővel lett úrrá rajtam, hogy mentem elaludtam volna. Én is elbúcsúztam a távozó Sethtől és Lorától aki többször is kijelentette, hogy holnap eljön Kathy felől érdeklődni.
Hazaszóltam Charlienak, majd Jacobnak, hogy a mai éjszakát itt töltöm. Mind a ketten teljesen magától értetődőnek vették, hogy néha itt is vagyok. Nem volt már erőm, hogy elmondjam Jacobnak mi történt ma, sejtéseim szerint, Sethttől úgyis mindent megtud holnapra. Még javában sütött a nap mikor besötétítettem a szobámban és hulla fáradtan borultam végig az ágyamon. Valószínű, hogy átaludtam egy napot, mert mikor kopogtattak a szobám ajtaján, kint már feljött a hold.
- Szabad.- feleltem. Alice dugta be a fejét, egy ételekkel megpakolt tálcát hozott be.
- Mióta alszom Alice?
- Egy napot átaludtál. De nem akartunk felkelteni. Ki kellett pihenned magad.Egyél.- majd elém rakta az ínycsiklandózóbbnál ínycsiklandozóbb ételeket.Farkaséhséggel vetettem rá magam a tálcára, és rövid idő alatt el is pusztítottam a tartalmát. Alice közben végig engem figyelt, gondoltam mire befejezem az evést, utána tartogatja a híreket. Miután az utolsó morzsát is letöröltem a szám széléről, várakozón néztem Alicere. Tudnia kellett, hogy mire vagyok kíváncsi.
- Carlisle adott neki fájdalomcsillapítokat, már csendben van, de még mindig nagyon szenved. De már csak két nap.- nem szólalt meg egyikünk sem, Alice engem nézett, én pedig kibámultam az erdőre. Két nap és Kathy felébred, mint vámpír. Akárhányszor mondtam el magamnak, hogy mi lesz, nem sokat segített.
- Tudok valamiben segíteni?- érdeklődtem, mert cselekednem kellett, nem ülhettem ölbetett kézzel.
- Köszi de nem.- mosolygott rám Alice.- Azt hiszem, most neked van egy nagyobb gondod is, mint Kathy. Ő biztonságban van nálunk.
- ÓÓ, a farkasok.- értettem meg Alice célzását. Erről teljesen el is felejtkeztem.- Igen, de tudod, most nem igazán érdekel, hogy mi van velük. Aggódom Kathyért.- leszegtem a fejem és a ruhámat gyűrögöttem,míg megint meg bírtam szólalni.- Tudom, hogy nagyon félnem kéne, de a tegnapi nap után ez most eltörpül. Érted?- Alice csak bólintott.
- Persze, de azért ezt se téveszd szem elől!Bármennyire nehéz is most elhinned, te nagyobb védelemre szorulsz mint ő. És szeretném ha mind élve kikeverednénk ebből.- neki is igaza volt, hiszen azzal hogy a farkasok és ők is velem fognak harcolni, ők is kockáztatják az életüket. Igyekeztem megnyugodni, és végre elhinni, hogy már ezután nem eshet bántódása többet a barátnőmnek. Összeszedtem magam és visszamentem Charliehoz,de meghagytam Esmenek, mivel ő vigyázott Kathyre, hogyha magához térne, azonnal szóljon. Otthon éphogycsak köszöntem Charlienak, és már el is tűntem a szobámban. Semmi kedvem nem volt beszélgetni. Túlságosan zavartnak éreztem még így is magam. Hanyatt vágódtam az ágyon és csak a plafont bámultam. Mikor megszólalt a telefonom, úgy kaptam utána mint a fuldokló a mentőöve után, még fel sem vettem, de tudtam, hogy Jacob az.
- Szia Nessie!- színtelen volt a hangja. Valami baj van?
- Szia Jake! Mi a helyzet? Elkaptátok?- egyből a lényegre tértem.
- Elmenekült. Már szóltunk a dokiéknak. Mindenki rettentő dühös volt. – az ő hangján is hallottam, hogy még mindig bosszús.
- Kathyt gondolom elmesélte Seth.- vonal túlsó végén néma csend volt.
- Igen, mondta Seth. De most egy darabig ha megérted nem mennék át én se a határ túlfelére.- most én nem szólaltam meg. Mit akar ezzel? Hiszen ismerik Kathyt, és tudják, hogy amint lehetséges Carlisle őt is rászoktatja az állat vérre. Ő is biztos rájött, hogy a hallgatásomat az értetlenségem okozza, így jobbnak látta, ha elmagyarázza.
- Nézd Nessie! Mindannyian tudjuk, hogy véletlen balesetről volt szó. Senki nem hibáztat téged.
De tudod mi a helyzet. Kathy új vámpír lesz,és hát tudod, hogy milyen a reakciónk egy új vérszívó szagára.- Így már világos volt, el is felejtkeztem róla, hogy más vámpírok közelében milyenek a srácok, hiszen néhányukat kivéve mindannyian jó párszor megfordultak a Cullen házban. De az ő szagukat ha nem is szeretik, de már megtanulták elviselni. Mostmár logikusnak tűnt Jacob indoka is, hiszen nem akartak ők sem kárt tenni a barátnőmben, de az ösztönöknek és a genetikának ők sem tudnának ellentmondani, így ez tűnt tényleg a legjobb megoldásnak.
- Azért valamikor csak átjöttök nem?- kérdeztem reménykedve, végül is ezt nem húzhatják a végtelenségig.
- Persze, majd amikor a doki már úgy ítéli a dolgot, hogy a barátnőd is tud uralkodni magán. Nem szívesen akadnánk össze egy újszülöttel. Akkor holnap suli után beugrassz?- még beszélgettünk egy darabig, elmondtam neki, hogy azér csak nem hagy békén a bűntudat, de azt válaszolta amire számítottam, hogy nem én tehetek róla. Az a vámpír mindenképp vadászott volna ha ott vagyok ha nem. És ha nem az én barátnőim, akkor majd más esett volna az áldozatául. Végül is, igaza volt. Jót tett a vele való beszélgetés, kicsit csillapult a bűntudatom, mostmár csak azt vártam, hogy Kathy magához térjen és tudjak vele beszélni.
Két napot kellett csak kivárnom, vagyis kivárnunk, de Lorának és nekem is nagyon nehezen ment. Alice megnyugtatott a suliban, hogy minden rendben van, már nincsenek fájdalmai Kathynek, hála Carlislenak, igaz még mindig nincs eszméleténél. A délutánokat Jacobnál töltöttem, teljesen értelmetlen lett volna elmenni a Cullen házba, Esme úgyis felhívott volna ha magához tér. Pont a harmadik napon, éppen kiértünk Lorával a parkolóban mikor megszólalt a telefonom. Esme volt az. Azonnal indulni akartam.