Északi fény-13. fejezet Önuralom

Remegő kézzel raktam vissza a telefonomat a táskába. Lora már leolvasta az arcomról, hogy mi történt.
- Felébredt?- kérdezte reszkető hangon. Én csak bólintottam és megpróbáltam előhalászni a kocsi kulcsait
a táskám aljáról. Megéreztem Lora kezét a vállamon.
- Mond meg neki, hogy üdvözlöm és hogy kitartás!Rendben?- könnyes volt a szeme.Rosszul viselte,hogy
nem lehet Kathy mellett mikor ő annyira segítségre szorulna, hallottam a gondolatait. De megértette, hogy szükséges.
- Persze, hogy meg mondom..- feleltem. Ha még hajlandó szóba állni velem.Tettem hozzá magamban.
Ismét a sebességkorlátokat áthágva siettem a Cullen házba. Most csak Carlisle és Esme volt otthon,
mivel Alicék még iskolában voltak, Rosalie és Emmett pedig valahol az erdőben vadásztak. A hangok-
ból ítélve már tudtam, hogy nincsenek az orvosi szobában. Az én szobámban voltak, így egyből odanyi-
tottam be. Kathy az ágyban feküdt, Esme ült mellette és gyönyörködve figyelte. Úgy ahogy az emberi
anyák néznek újszülöttjükre. Carlisle az ablaknál állt és messziről figyelte őket. De az ő arcán is valami
megnyugvás féle tükröződött. Kathy kezében poharat tartott és mohón itta belőle a vért. Külső szemlé-
lő számára Kathy szeme színén kívül más nem tűnt volna fel. Én viszont már láttam, hogy nem ugyanaz.
Kathy mindig is nagyon fehér bőrű volt, de most még fehérebb lett. Bőrének színéhez már enyhe fény
is párosult, olyan szoborszerű csillogás. Szemei karmazsinvörösben játszottak, és már neki is pont ugyanolyan vámpír illata volt. Kellemesen édeskés. Miután kiitta a pohár tartalmát, megtörölte a száját.
Arca valami földöntúli szépséget sugárzott. Nem győztem csodálni. Az én kis szürke egérke kinézetű
barátnőm úgy festett még véres szájjal is mint valami angyal. Tétován álltam az ajtóban. Esme elvette
tőle a poharat és Carlislenak intett a fejével.
- Szia Nessie!- majd mindketten megsimították a karomat hűvös kezükkel kifelé menet. Esme már tudta,
hogy lesz mit megbeszélnünk. Miután becsukódott az ajtó, oda mentem az ágy melletti fotelhez és leül-
tem oda ahol még az előbb Esme ült. Szinte már zavaró volt a csend. Felpillantottam Kathyre, de nem
értettem az arckifejezését. Bűntudatot tükrözött.
- Hogy vagy?- normál ember nem hallotta volna a kérdésemet, de Kathy már igen. Halványan elmosolyodott.
- Hát ahhoz képest, hogy most hulla is lehetnék egész jól.- kedélyeskedett. Teljesen összezavartak
a megnyilvánulásai. Értetlenül bámultam rá, ő pedig csak mosolygott. Idegesen babrálta szőke tincseit.
- Köszönöm Nessie! Megmentettél!- a hangja hihetetlenül dallamos volt, és kellemesen lágy.
- Micsoda?- nem akartam hinni a fülemnek.- Hogyhogy megmentettelek? Nézz már magadra!- felpattantam a fotelből és le föl járkáltam, miközben magyaráztam neki vadul gesztikuláltam.
- Vámpír lettél! Az én hibámból. Na jó azért neked is szót kellett volna fogadnod.- dörmögtem komoran.
Hiszen Kathy a kérésem ellenére jött utánam az erdőbe.- De akkor is! Ha én nem vagyok akkor nem
vonzok ide idegen farkasokat és más őrült vérszívókat, akik nappal vadásznak. Mellesleg Lorával is
közöltem, hogy neki sincs ki mind a négy kereke ha ilyen hamar megbocsájt, de hát ő tudja. Na szóval.
Nem érted mi a lényeg? Az, hogy egy darab ember sincs biztonságba aki vámpírok közelébe kerül.-
Kathy már az ágy szélén ücsörgött és türelmesen hallgatott. Mikor kifogytam a szóból, megint visszasüppedtem a fotelba, és vártam, hogy mit fog mondani.
- Nem haragszom Nessie!Nem te vagy a hibás. Nem érted? Ha ti nem vagytok Forksban akkor is
lennének vámpírok és akkor is megölt vagy megsebzett volna valakit az a vámpír. Ha te nem segí-
tesz, akkor megöl. De hála neked élek. És egészen tetszik az új énem.- majd csilingelve felnevetett,
csak úgy zengett tőle a szoba. Meg voltam ütközve rajta, hiszen majdnem az összes családtagomról
tudtam, hogy kezdetben mennyire ódzkodtak attól amik, és mennyi időbe telt mire elfogadták magu-
kat. Minden meglepetésem ellenére tényleg úgy tűnt, hogy Kathy teljes mértékben nyugodt és tetszik
neki, hogy vámpír lett.
- De hogy viseled?Mármint gondolom Esmeék elmondták, hogy mivel jár ez nem?- értetlenkedtem.
- Persze. Elmondták. A családom borzasztóan fog hiányozni. De nem mehetek a közelükbe. Potenciális
veszély vagyok. Egyelőre.- beszéd közben továbbra is szőke tincseivel játszadozott.- Valamikor pedig
ezen is túlteszem magam. A szomjúság valami pokoli volt mikor felébredtem. Amikor te megérkeztél,
Esme akkor itatott körülbelül a századik pohár vérrel. Carlisle azt mondta, hogy még néhány napot bent
kell töltenem, de aztán felügyelettel, de elmehetek vadászni. – sugárzott az arcáról az izgalom, és sóvár-
gás, hogy mennyire új tapasztalatokat akar szerezni. Még továbbra sem tértem magamhoz a többenet-
től, de már kezdtem megnyugodni. És Kathy annyit beszélt, hogy mennyi terve van, és mire fogja fordítani például, hogy soha nem fog már aludni, hogy lassacskán én is elkezdtem vele örülni.Kathy rengeteget tudott kérdezni, majd szétvetette a kíváncsiság, mindent azonnal meg akart volna tanulni, ha van rá lehetősége. De beszélgettünk még azért ennek az életnek a hátulütőiről is. Kiöntötte a lelkét, hogy mennyire aggódik a szülei miatt, hogy hogyan fogják viselni az elvesztését. Egyszer csak beszélgetés közben, hirtelen elhallgatott, és tekintete homályossá vált. Próbáltam hallgatózni, hogy talán meghallott-e valami szokatlant, de teljesen csend volt. Megint Kathyre néztem. Olyan ismerős volt ez az arckifejezés. Aztán már rájöttem, hogy honnan. Alice is mindig ilyen arcot vág, amikor meglát valamit.
- Kathy! Mit láttál?- kérdeztem rá a látomására, miután ismét tudatánál volt.
- Azt, hogy Lorával veszekedni fogsz a közeljövőben, de, hogy miért azt már nem tudom.- csalódott volt az arca, amilyen telhetetlen volt, biztosan azt remélte, hogy egyből úgy fog működni az ereje, mint Alicé.
- Lorával? Ez érdekes. Na holnap kiderül, hogy mennyire volt igazad. De akkor ugye tudod ez mit jelent?-utaltam a látomására.
- Persze, hogy olyan képességem van, mint Alicenek.- majd szétvetette az öröm, hogy különleges képessége már ennyire fejlett lett. A látomása után most Aliceről kezdett faggatni és más különleges
képességű vámpírokról. Meséltem neki a Denali klánról, Zafrináékról, Carlisle ír barátairól is.
Beszélgetésünknek óvatos kopogtatás vetett véget. Esme kukucskált be az ajtón.
- Sziasztok! Zavarok? Gondoltam megkérdezem Kathyt, hogy szomjas-e. – Kathyt leköthette a beszélge-
tésünk, mivel most mohón csillant a szeme. Bólintott Esmenek, aki mindjárt vissza is tért kezében egy
kancsóval. Megcsapta az orromat az embervér szaga, habár nem voltam szomjas, de jobbnak láttam, ha
távozok. Nem akartam kísértésbe esni.
- Akkor én megyek is.- kaptam fel a táskám.
- De holnap eljössz ugye?- kérdezte Kathy, hallottam a gondolatait, hogy mennyire örülne neki, ha holnap
is mellette lennék.
- Ha gondolod, ha pedig Charlie és Carlisle nem bánja, lehet még egy napot is kiveszek.- feleltem neki mosolyogva. Majd mikor már Esme kiöntötte Kathynek a vért a pohárba, igazán menekülőre fogtam a
dolgot.
Másnap reggel már a Cullen házban voltam. Kettesben maradtunk Kathyvel, mivel mindenki suliban
volt, vagy dolgozni..Emmették pedig szokás szerint egymással voltak elfoglalva. Esme hagyott hátra egy
cetlit amin leírta, hogy hol találom Carlisle orvosi szobájában a vért. Kicsit bosszantott, komolyan mintha
nem itt éltem volna én is. Kopogtattam az ajtón, de már hallottam, hogy Kathy bent járkál.
- Gyere!Ez a te szobád.- jött a vidám válasz bentről. Kathy már talpon volt, felöltözött, kisminkelte magát
és szépen fel volt öltözve, de az utóbbiban Alice kezét sejtettem. Összességében remekül nézett ki, és ha
lehet ilyet mondani, akkor majd kicsattant az egészségtől. Kicsit még mindig zavartak a vörös szemei, de
már megszoktam az új, vámpír Kathyt.
- Mit csináljunk?- fordult felém vigyorogva.- Tudod annyi bennem az energia, hogy majd szét csattanok.
- Azt látom.- feleltem nevetve.- Hány liter vért itatott meg veled Esme mielőtt elment?
- Csak kettőt, és már alig érzem magam szomjasnak, vagyis szinte semennyire.- roppant derűs volt, jó volt
így látni. De le kellett hűtenem egy kicsit.
- Ne örülj ennyire, ha már állatokon fogsz élni nagyon nehéz lesz.- Az ő arca is elkomorult egy kicsit, de
úgy tűnt, hogy jókedvét semmi nem teheti tönkre.
- Igen, sejtem, de már beszéltem a többiekkel és Emmett megigérte, hogy majd rajtam tartj a szemét.
Igaz Rosalieval nem sikerült megtalálnom a közös hangot, mivel….- hogy miért nem tudta megtalálni a
közös hangot Kathy Rosalieval, nem tudtam meg, mivel mindketten arra a zajra figyeltünk, amit az előbb
hallottunk. Valaki lent becsukta az ajtót. A szagát egyikünk sem érezte, mivel azért csukott ajtón keresz-
tül még mi sem vagyunk mindenre képesek. Ki lehet az? Hiszen a többiek azt mondták tegnap, hogy csak
én leszek meg Kathy. Talán Emmett, vagy Rosalie? De minek jönnének őt át? Meg akartam nézni, hogy
ki az, de Kathy ma nem tudott ülve a fenekén maradni, jóval előttem feltépte az ajtót és már kint is volt.
Rögtön Kathy után rohantam, mert miután kinyitotta az ajtót, megéreztem, hogy Lora van odalent.
Lora nem messze ácsorgott az ajtótól, Kathy pedig épp a lépcsőkorlát egy darabját morzsolta forgáccsá
a kezei között. Azt hitte, hogy meg tud benne kapaszkodni, és majd az megállítja. Szegény Kathy. A lép-
csőn elé kerültem egyik kezemmel a korlát ép részét fogtam, míg másikkal a falat támasztottam. Biztos akartam lenni benne, hogy falat alkotok kettejük között. Éreztem, ahogy remeg Kathy teste, majd pedig
rémisztő és állatias morgás hagyta el a torkát. Lora elszántan nézett minket és egy tappodtat sem mozdult.
- Mit csinálsz itt?- estem Lorának. Hogy lehet valaki ennyire könnyelmű?Mikor elmondtuk neki, hogy
nem szabad addig találkoznia Kathyvel amíg nem ura önmagának.
- Látni akartam végre Kathyt. Nem fogok egy évig arra várni, hogy lássam a tulajdon barátnőmet.
- De nem látod mit tettél vele?- ordítottam rá dühösen, közben pedig már fél kezemmel Kathy derekát
fogtam, hogy nehogy neki rontson Lorának,mivel még mindig vadul morgott. De mintha a falnak beszéltem volna. Lora tett még egy lépést Kathy felé, és egészen halkan elkezdett hozzá beszélni. Nagyon furcsa jelenet volt, leginkább azt jutatta az eszembe mikor valaki oroszlánt szelídít.
- Kathy!Kathy nézz rám, én vagyok az, Lora. Tudod, a barátnőd! Velem együtt kezdted az ovit…-
és így duruzsolt neki tovább. Óvatosan megfordultam, és láttam, hogy Kathy tényleg Lorát nézi,és lassan
visszatér belé az ember. Nagy levegőt vett, hallottam a gondolatait, nem akart ártani Lorának, csak elvesztette a fejét. Lefejtette a kezemet a derekáról, de a biztonság kedvéért, megfogta a kezemet. Köze-
ledni nem közeledett Lora felé, azt mindketten tudtuk, hogy még egyáltalán nem lehet. De úgy tűnt,
Kathy végrehajtotta azt, amit tudtommal még egyetlen újszülött vámpír se. Alig egy naposan képes volt
megmaradni egy emberrel egy helyiségben.
- Jó látni Lora!- már nyoma sem volt előző vidámságának, tele volt Kathy aggódással. Félt, hogy
önuralma bármelyik pillanatban elfogyhat.
- Úgy aggódtam érted Kathy! Akkor mostmár jól vagy?- Lora feszengve egyik lábáról állt a másikra,
nyilván zavarba hozta az új, elbűvölő Kathy. Nem tehetett róla, az emberekre általában ilyen hatással
van, ha vámpír közelébe kerülnek.
- Igen jól vagyok.- felelte ő, de éreztem, hogy amíg nem beszél akkor levegőt sem vesz. Irritálta Lora
illata. – Lora, jobb lesz ha most elmész. Nem véletlenül mondták Nessiék, hogy nem lenne tanácsos
egy darabig látnod- szűrte a fogai között a mondatokat. Közben pedig folyamatosan hallottam a fejében
a gondolatokat, ahogy imádkozik, tűnjön már el innen Lora. Lora csalódott volt, de nem tudom mit
várt, ez tényleg nem egy csapásra megy.
- Lora Kathyre kéne hallgatnod. Kérlek menj el!- már halkabban beszéltem mint az előbb, de még
mindig dühös voltam rá ezért a felelőtlen húzásért, és szerettem volna ha Kathy pedig nem szenved
már tovább.
- Jó rendben, ahogy akarjátok, én igazán nem akartam…na mindegy. – indult volna az ajtó felé, de ekkor
tett egy ösztönös mozdulatot, amivel véget vetett Kathy önuralmának. Kifelé menet, hosszú haját átlökte
egyik válláról a másikra. Kathy vadul morogni kezdett, a tekintete elsötétült, és Lora után eredt, de mivel
erősen szorítottam a kezét, magával rántott. Én talpra ugrottam és Kathy elé vágtam, majd teljes erőből
taszítottam rajta egyett. Átrepült a nappalin és egy hatalmas puffanás kíséretében nekicsapódott a falnak.
Majd Lorát kipenderítettem az ajtón és rögtön be is zártam utána. Kathy már talpon volt, de még mindig
nem látott és nem hallotta vérszomjtól. Így nekem kellett őt feltuszkolni a lépcsőn, majd pedig bezárni a szobámba. Leszaladtam a konyhába a kancsóért és egy pohárért. Láttam, hogy Lora még mindig kint van és rám vár. Vetettem rá egy, na ezért még számolunk pillantást, majd visszasiettem az emeletre Kathyhez. Magára hagytam, had igyon, én pedig lementem Lorához. Behúztam magam után az ajtót és
kiléptem a halkan szemerkélő esőbe.
- Mi van?- csattantam fel. Már nagyon fogytán volt a türelmem.
- Csak bocsánatot akartam kérni. Nem gondoltam, hogy ő , ő ilyen lett, és hogy ez ennyire nehéz neki.- motyogta bűnbánóan. A dühöm persze rögtön elszállt, hiszen azért csinálta ezt a felelőtlenséget, mert
csak aggódott a barátnőjéért, szerette volna a saját szemével látni, hogy jól van.
- Igen. Fogalmad sincs róla.- nem tehettem róla, hogy ilyen kegyetlen választ adtam neki, tisztában
kellett lennie vele, hogy is a helyzet.- Viszont valami jót is csináltál azért.- tettem hozzá, hogy ne érezze
magát annyira bűnösnek. Izgatottan pillantott rám.
- Rájött Kathy, hogy elképesztően nagy önuralommal rendelkezik.Más, az ő helyében már rég megölt
volna engem is, aztán pedig téged.
- Ennek örülök, mármint, hogy jobban halad mint mások. Gondolom akkor a következő találkozásig még várnom kell néhány hónapot.
- Igen, így van. Majd holnap beszélünk, szerintem most menj haza és pihend ki, hogy majdnem
Kathy reggelije lettél.- Lora vágott egy fintort, én meg gonoszul rámosolyogtam, majd ő útnak indult, én meg visszamentem a házba, hogy megnézzem, hogy van Kathy. Az ágyon feküdt és a plafont bámulta. A kancsó már üres volt, a szemei még a tegnapinál is vörösebben izzottak. Mikor beléptem rögtön felpattant.
- Hogy van? Nem haragszik?- aggodalom csengett a hangjában.
- Dehogy haragszik. Ő aggódott érted, és bocsánatot kért amiért így beállított.- nyugtattam meg Lorát.
Ő csak összeráncolta homlokát és visszaült az ágyra.
- Nem is gondoltam, hogy ez ennyire nehéz lesz.- majd behunyt szemmel eldőlt az ágyon. Mellé kuporodtam és megsimítottam hűvös fehér kezét.
- Bele fogsz jönni, ne aggódj.- próbált volna rám mosolyogni, de csak egy kényszeredett vicsorgás
lett belőle.
- Biztosan?- nyűgösködött.
- Biztosan. Na gyere, rendezzünk Alice cuccaiból divatbemutatót, meg fog őrülni, hogy kihagytuk
belőle.- azzal felhúztam, és átcipeltem a másik szobába, hogy valamivel eltereljem a gondolatait,
a rá váró nem éppen könnyű feladatokról. Késő délután volt, mire eljöttem, már mindenki megérkezett és nyugodt szívvel hagytam hátra a barátnőmet pótanyja, Esme gondjaira. Charlienak megcsináltam a vacsoráját, és sajnos egy kitalált történetet adtam be neki, hogy Carlislenak kellettem, mert ott kellett lennem néhány vizsgálatnál. Azt már korábban így is megtárgyaltam velük, hogy erről most nem kell tudnia Charlienak. Vacsora után neki láttam elhanyagolt iskolai teendőimnek is, így rémülten vettem észre, hogy már hajnali két óra lett mire végeztem. Azonnal átöltöztem és lefeküdtem aludni. De a békés alvást mostanában hírből sem ismertem. Az előző álmom megismétlődött, de most egy kicsit másként. Ismét a Cullenekre támadtak, de most a fekete farkasok. A vezetőjük pedig ugyanaz volt aki előző álmomban. Bármennyire bosszantott is a dolog, még mindig nem jöttem rá, hogy ki az, pedig nagyon ismerősnek tűnt. Most is az a sűrű köd takarta el előlem őket, és a vezetőjüket is,hogy ne tudjam felismerni ki is az. De annyit már láttam, hogy nem az okamok közé való. Majd a farkasok felmordultak és rávetették magukat a családomra. Én pedig felébredtem.