Északi fény-7. rész Boldog békeidők?

Hosszú napok teltek el a teljes tudatlanság jegyében. Persze nem önszántamból. Nagyon úgy tűnt, hogy talán nemcsak az indiánok, és a családom, de egész Forks összefogott, hogy megvédjen, illetve, hogy rabként tartson. Akármikor próbálkoztam utolérni Clairet, vagy Quil rázott le, vagy pedig a szülei közölték, hogy nincs otthon, beteg…stb.Akárhányszor beszéltem Carlisleal, ő is mindig azzal nyugtatott, hogy biztonságban vagyok, ne foglalkozzak ezzel, de sajnos nem mondhat semmit. Megigérte Billyéknek, de igéri, hogyha valami jelentős történik akkor azonnal szól. Micsoda? Fogalmam nem volt, hogy mit tehetnék még, hiszen reggelente és délután Jacob vitt és hozott. Este pedig Charlie szükségtelenül gyakran kopogott a szobámba, hogy lássa megvagyok-e még. A Jacobbal együtt töltött időnek nagyon örültem, mivel annyi hangyányi előnye volt a rabságomnak, hogy az eddigieknél jóval többet voltunk együtt. Végül a makacs ellenállásom kezdett megtörni, és úgy döntöttem, hogy ők csak jobban tudják. Már, már ott tartottam, hogy egészen elfelejtkeztem az ügyről és élveztem a szürke
hétköznapokat. Rémálmaim sem voltak, a sebeim is lassan, de biztosan elkezdtek begyógyulni.
Egyik nap azonban nagy meglepetés ért. Alice közölte velem a suliban, hogy menjek el délután hozzájuk,
Carlisle beszélni akar velem. Így a megigért időpontban, beállítottam régi otthonomba. Megálltam a fehér
nappali közepén, körbe néztem de nem láttam és nem is hallottam senkit.
- Hahó, van itt valaki? – kiáltottam, mivel a ház meglepően üresnek tűnt.
- Itt vagyunk. – hajolt ki Esme a korlát fölött mosolyogva. Tehát akkor annyira szörnyű dologról nem lehet szó. Felrohantam az emeletre, a dolgozó szobában találtam meg őket. Csak Carlisle volt otthon
és Esme. Beléptem Carlisle dolgozó szobájába. Az eltelt évek során már annyi könyvet halmozott fel,
hogy a plafonig álltak. Egy ideje már az egyik falról eltűntek azok a képek és festmények is amik Carlisle
életének állomásait ábrázolták. Carlisle akkor szedte le őket mikor a Volturi eljött ide, hogy téves vád
alapján megöljenek minnyájunkat. Carlisle számára ez megbocsájthatatlan bűn volt, és nem akarta, hogy
továbbra is olyanok képe függjön a szobájában akik a családja életére törnek. Ő a barna bőrszékében ült
az asztala mögött. Feje összekulcsolt kezén pihent, Esme pedig mögötte állt és kezeit Carlisle vállán nyugtatta.
- Ülj le Nessie. Beszélni szerettem volna veled. Mostmár azt hiszem elmondhatom amiről a quileutokkal
beszéltünk, tekintve, hogy úgy néz ki a veszély kezd elmúlni, és Jacob is jóváhagyta, hogy néhány
dolgot elmondjunk neked.- teljesen felvillanyozott amit Carlisle mondott, bár kicsit csalódott is voltam,
hogy már csak akkor láttak érdemesnek rá, hogy tudjak a részletekről, ha már nincs közvetlen veszély.
Nem szerettem soha amikor porcelán babaként kezeltek.
- Nos, én is és Jacobék is végeztek egy kis nyomozást. Úgy néz ki hogy a veszély nem hárult el teljesen,
de a te bátor küzdelmed után, és hogy megtudták, hogy egy kisebb csapat vámpír és vérfarkas is védelmez
téged, egy időre elálltak tőle, hogy kisérletet tegyenek az elpusztításodra. Sőt, még olyan információink
is vannak, hogy a kivárás mellett döntenek, tehát ha nem támadsz emberekre, - és mi tudjuk, hogy ez
így lesz- akkor felhagynak az eddigi szándékukkal. – még ültem ott pár percig némán, és igyekeztem
befogadni a hallottakat. Carlisle és Esme is csak mosolyogtak. Én pedig úgy éreztem magam, mintha
egy mázsás kő került volna le rólam. A szemem előtt megint lepörögtek az elmúlt napoknak az eseményei. A támadás, Jacobbal a nyomozás, és aztán az a harc. Megint eszembe jutott a szegény,
elgyötört fiú akinek én még szó szerint a vérét is szívtam. Átfutott az agyamon, hogy vajon mi lehet
vele, él-e még? De a megkönnyebülésem és az örömöm, hihetetlen volt. A sötét esőfelhő eltűnt a képből.
Mindent rózsaszínben láttam, a farkas veszély elmúlásával az én halandóvá alakításom már csak egy
rutin kis orvosi beavatkozásnak tűnt.
- Huuuh,én annyira de annyira..- nem találtam szavakat arra, hogy hogy éreztem magam.
- Tudjuk drágám.- mondta Esme.- Na nem akarunk tovább feltartóztatni, menj ünnepeljetek Jacobbal.
Még néhány percig hálálkodtam Carlislenak a közreműködéséért, majd hazamentem.
Délután első dolgom az volt, hogy szélnél is sebesebben söpörtem La Pushba. Hogy először leszúrjam Jacobot, majd pedig megünnepeljük, hogy senki nem akar már a vacsorájának. Még Billynek is feltűnt
a szokatlan jókedvem.
- Szia Nessie, na beszéltél a dokival, onnan ez a jókedv?- kérdezte nevetve. Én csak kacagtam és befutottam Jacobhoz.
- Jacob Black!Te gazember! Hát csak most vagy képes Carlislenak engedélyt adni, hogy közölje mik történtek? Akkor a háziőrizetnek vége? – a szám körbe érte volna a fejemet, nagy jó kedvemben. Jake
még csak pislogott, és éppen magához tért, ugyanis támadást intéztem ellene a párnáival miközben
aludt.
- Mi? Auu, Nessie, ne már..nyugii. Igen, a veszély elhárítva egy időre, háziőrizet is megszüntetve.
Carlisle és az öreg Quil tárgyaltak a törzsfőnökökkel, hogy nyugtassák le a falkavezért, mert bizony
te olyan vega vagy, hogy még egy csirkére sem jelentesz veszélyt- mesélte nagy vidoran Jacob.
- És most, mihez lenne kedved, hogy már nem felügyel senki? Előre szólok, most semmi vakmerőre
nem vagyok kapható, és ha egy hajad szála is görbül, akkor Edward látja el a bajomat.
- Nyugalom. Én csak egy vacsorára gondoltam, és egy kis itthoni mozizáshoz. – duruzsoltam neki.
- Ötlet elfogadva.- majd magára rántott és megcsókolt. Elfoglaltságunkban csak a többiek érkezése
zavart meg bennünket, ugyanis Seth, Quil, Claire olyan robajjal törtek be a szobába, mintha
farkasok helyett elefántok lettek volna. Mikor berontottak, mi ijedten ugrottunk szét, vagyis Jacob
felpattant, és én hatalmas puffanás kiséretében a padlón találtam magam. Mindenki röhögni kezdett.
- Hoppá bocsi.- dadogta Claire.Quil és Seth azonban egymás hátát csapkodták a nagy vidámságban
- Haver,ezt még úgy látom gyakorolnotok kell!- mondta nevetve Quil. Jacob csak elvörösödött.
- Igen, hallodd, nem tudom te hogy vagy rá képes, de ne felejtkezz meg róla legközelebb, hogy nő
fekszik rajtad, ráadásul ilyenről én nem lennék képes…- kontrázott Seth, majd elismerően végig mért.
Erre kisebb tusakodás tört ki, ugyanis Jacob morogni kezdett, és ha nem kapjuk el Quillel akkor neki
ront Sethnek, akit ez fölöttébb szórakoztatott. Mire mindenki lecsillapodott, és én is visszanyertem az
önuralmamat, kibökték a srácok, hogy miért jöttek.
- Hallottuk, hogy kiszabadultál a fogságból és arra gondoltunk, hogy tartanánk egy kis Isten hozott újra köztünk bulit a parton. – kezdte mosolyogva Claire.- Régen láttalak, és hiányoztál. Sajnálom, hogy nem
voltam elérhető, de Quil teljesen zsarnok lett.- tette hozzá fanyar képpel. Én ezen is márcsak nevettem,
és biztosítottam Clairet, hogy nem haragszom, de legalább már tudja, hogy én mit viseltem el.
- Szóval, úgy gondoljuk, hogyha már nem vagy fogságban, akkor esetleg..talán többet lóghatnál velünk.
Már ha gondolod. Sajnálom, hogy az elején olyan mogorvák voltunk, de kiderült, hogy nem is vagy te
olyan rossz csaj, csak kicsit dilis, ha képes vagy Jacobbal járni.- fejezte be Seth, amire Jacob válasza,
egy hatalmas ütés volt, de Seth csak nevetett, mintha meg sem érezte volt. Én is vele kacagtam. Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy most jöhetne olyan dolog, ami beárnyékolná a boldogságomat.
Minden fantasztikusan alakult. Délután Paul javaslatára elmentünk Samhez és Emilyhez akiknek már
csak napjaik voltak hátra, hogy két kisfiúval gyarapodjon a családjuk. Kellemes délután volt, és úgy
röpült az idő! Egyre inkább kezdtem magam én is quileutnak érezni és nem Cullennek. Talán
a szétszéledt család az oka, gondoltam. Hogy Emmették,se anyuék nincsenek itthon. Jó lett volna már
látni őket. De az új családommal is kiválóan éreztem magam. Különösen jól esett, mikor Emily felkért,
hogy Clairrel együtt vigyázhatnék én is majd a fiúkra. Végre sikerült elfogadniuk, és belátták, hogy nem
vagyok én olyan fenevad amilyennek a kezdetek kezdetén gondoltak. Este pedig a tervezett programnál
maradtunk. Főztem Jacobnak, és aztán együtt megnéztünk egy filmet. Már késő estére járt mikor mennem
kellett volna, így fájdalmas arccal feltápászkodtam a fotelból. Jacobnak nem tűnt fel, hogy már mennyi az
idő, és az sem, hogy nagyapám a fejemet veszi, ha nem érek időben haza, vérfarkasok ide vagy oda.
- Hova, hova?- kérdezte Jacob, miközben menetközben a derekamnál elkapott, és visszarántott.
- Tudod, hogy késő van, és már mennem kell, különben a nagyapám képes és a rendőrautóval jön értem. – magyaráztam elkenődve. De Jacobot nem tudtam letörni, ő csak vigyorgott teli szájjal és a fejét rázta.
- Nem mész sehova. Charlie kibír egy éjszakát nélküled szerintem. Már szóltam neki, hogy itt alszol.
Leesett az állam. Nem gondoltam, hogy ennyire előre fog gondolkozni, és , hogy ennek én mennyire
fogok örülni.
- De természetesen megmondtam neki, hogy én, a kanapén fogok aludni. Mégiscsak 17 vagy.
- Khmm, de ha mégsem, azt Charlie nem fogja megtudni, ugye? – nem mertem ránézni, mert így is zavarban voltam, mivel még ez a téma sosem merült fel köztünk. Vérfarkasok, vámpírok, örökkévalóság
igen, de ez nem. Kiváncsian vártam a reakcióját, így óvatosan felsandítottam rá a szempilláim alól.
Először egy kissé döbbent arcot vágott, majdpedig magához ölelt és úgy csókolt, hogy minden testrészemben megállt a vérkeringés, majd pedig megerősödve újra indult, és úgy éreztem, hogyha
képes lenne rá, akkor már rég kiugrott volna a szivem a helyéből. Mindig is gyorsabban vert a
szivem, mint az átlag embereknek, de most mégjobban meglódult. Jacob csak halk kuncogással
nyugtázta az általa előidézett hatást, nyilvánvaló volt, hogy imponált neki, hogy ilyen hatást gyakorolt
rám. Így mikor meghallottuk, hogy Billy kocsija megáll a ház előtt, Jake felkapott a karjába és
bevitt a szobájába. Onnantól kezdve még inkább úgy éreztem, hogy összetartozunk és semmi,de
semmi nem állhat közénk. Reggel álmosan hunyorogtam, mikor feltűnt, hogy a napsütés ébresztett.
Elmosolyodtam mikor rájöttem, hogy hol vagyok, mivel ébredés után még a tegnap éjszaka csak álomnak
tűnt. De mikor megfordultam, Jacob ott hortyogott békésen mellettem, miközben fél karjával még mindig az én derekamat fogta át. Eszem ágában sem volt megmozdulni, így volt tökéletes minden, ahogy
éppen akkor volt. Óvatosan megérintettem Jacobot, hogy ne ébresszem fel, mivel nem tudtam ellenállni
a kisértésnek, hogy bele ne kukkantsak a gondolataiba. Nem ért meglepetést, mikor láttam, hogy az ő
feje is a tegnapi nappal és leginkább velem volt tele.
Így csak feküdtem az ágyon, és élveztem a napsütést, miközben arra vártam, hogy felébredjen. A mocorgásból, és a nyöszörgésből tudtam, hogy felébredt. Kinyitotta a szemét és rámmosolygott, majd
pedig némán figyelt. Tudtam, hogy azt nézi ahogy a bőröm áttetszően fénylik, ahogy mondta, neki mindig is ez lesz a legszebb, a vámpírok bőrének csillogása túl fényes és élénk a számára. Sejtettem,
hogy lassan szedelőzködnünk kéne, mivel mindketten hallottuk, ahogy megérkezik Paul, hogy elvigye
Billyt horgászni, így már tudtuk, hogy jócskán benne járunk a napban. Mindketten éppen öltözködéssel
voltunk elfoglalva, mikor Jacobnak megszólalt a telefonja, egy szót sem szólt, mikor felvette, csak hümmögött és motyogott.
- Jacob mi történt?
- Ha odafigyelnél, akkor látnád.- zsörtölődött.- Amúgy semmi komoly. – tette hozzá gyorsan, mivel eléggé ijedt arckifejezésem lehetett. Behunytam a szemem és kicsit koncentráltam, mikor meghallottam, hogy ami Jacob vidámságát okozta, az nem volt más, mint a többiek örömhíre, mivel Sam tudtul adta mindenkinek, hogy hajnalban megszülettek egészséges kisfiai. Így tehát mindketten gyorsabb tempóra váltottunk, hogy mi is csatlakozzunk az ünneplő csoporthoz, és megcsodáljuk a babákat. Kicsit borús lett a hangulatom arra a gondolatra, hogy a mindenki magában foglalja Leaht is, aki nem tartozott azok közé, akik újfent a szivükbe zártak, és még mindig orrol rám, már nemcsak Jacob miatt is, hanem azért a majdnem támadásért az öccse ellen Lehettem bármilyen elbűvölő, kedves, érdeklődö, közömbös. Semmi sem használt és semmi nem enyhített az utálatán. Mindenki csak azzal vigasztalt, hogy ne foglalkozzam vele, és majd megenyhül ha látja, hogy a, nem vagyok én fenevad b, Jacobot igazán boldoggá teszem. Így igyekeztem nem foglalkozni vele, hiszen rajta kívül mindenki úgy kezelt, mintha a testvére lennék, és ez bőségesen kárpótolt a Leah undok viselkedéséért. Sikerült magamat meggyőzni, hogy igenis vele is dűlőre jutok, pláne ha látja majd, hogy Emily is mennyire megbízik bennem. Ezen morfondíroztam, amíg kocsiban ültünk. Jacobnak is feltűnt, hogy most valamiért szokatlanul szótlan vagyok, pedig amióta beszélek,azóta általában abba sem szoktam hagyni. Szóvá is tette, pedig ez volt az a téma, amiről legkevésbévele akartam beszélgetni.
- Baj van Nessie? Olyan hallgatag vagy és nem beszélsz, pedig néha rosszabb vagy mint egy papagáj.
- Kösz.
- Na, tudod, hogy nem úgy értettem. Csak szeretnélek szóra bírni, mivel látom, hogy bánt valami.
És szerintem így tisztességesebb, minthogy kutagodjak a fejedben. Szerintem- és lopva rámpislantot.
- Na igen. Köszi, hogy ennyire etikus vagy. Leah ott lesz?- úgy gondoltam, hogy így a legjobb tisztázni
a dolgokat, mintha a fejemből olvasná ki a haragomat, és a félelmet, hogy már megint minden próbál-
kozásom kudarcba fullad.
- ÓÓ Nessie! Erről van szó? – bosszúsan forgatta a szemét. Neki sem ez volt a kedvenc témája, mivel
ő is dühös volt Leahra, mert nem értette, hogy hogy lehet hogy létezik valaki aki engem nem kedvel.
Milyen elfogult. A hibrid, örökké kamaszlányokért nem igazán rajonganának mások sem, ha tudomásuk
lenne róla.
- Hányszor mondtam már, hogy ne foglalkozz vele? Kérlek! Attól, hogy még egyszer, szóval, hogy
egyszer szóbakerült köztünk az a dolog…- soha nem mondta ki konkrétan, hogy már beszéltek Leahval
egy esetleg kölcsönös segítségre épülő házasságról.- szóval az…az nem jelenti, azt hogy azért utálnia
kéne. Vagy mert, hogy véletlenül elvesztetted a fejed, de ő is tudhatná, hogy Sethet sosem bántanád hiszen mindig is jóban voltatok. És amikor alkalom adódik rá, akkor mindig próbál vele beszélni
valaki, hátha egyszer enged. Most pedig légyszives vágj vidámabb képet, mert ha meglátnak ezzel
a síri kinézettel, akkor Emily a fiúk közelébe sem fog engedni. Rendben? – reménykedve nézett rám,
hátha sikerült meggyőznie, én pedig a kedvéért mosolyt erőltettem az arcomra, és be akartam magyarázni
magamnak, hogy minden rendben van.
A ház előtt már alig lehetett elférni kocsival, úgy tűnt, hogy az egész La Push rezervátum eljött megcsodálni az új quileut utódokat. Még az időjárás is a szebbik arcát mutatta a mai napon, ugyanis ragyogott a nap. Ahogy ballagtunk Jacobbal , csak csodáltam a parányi házat, hogy hányan elférhetnek benne, de milyen boldog lehet most ott mindenki. Igen, hiszen sok jó ember kis helyen is elfér ahogy a mondás tartja. Beléptünk a házba, és hirtelen hátrahőköltem. Arra számítottam, hogy a farkasok és azok családtagjai lesznek itt, hiszen az is kitesz egy kisebb társaságot, de úgy nézett, ki hogy tényleg mindenki
itt van. A legtöbbjük idős öreg volt a tanácsból. Többségük olyan, akit még sosem láttam. A meglepetéstől kicsit megdermedtem, de Jacob bátorítóan rámmosolygott, és megszorította kezemet,
majd pedig átkalauzolt a tömegen és bevezetett a ház egyik pirinyó szobájába. De nem kerülte el
a figyelmemet, hogy az öreg indiánok milyen gyanakvóan méregetnek. Hogyne, hiszen nem volt mindenki beavatott a La Push-i rezervátumban, hogy kicsoda is Jacob Black barátnője. Főleg csak a falka
volt tisztában vele, hogy ki vagyok. Ahogy így elnéztem a sok boldog arcot, és ahogy mindenki mindenkit ismert, és most a fő téma az Uley fiúk voltak, már kicsit kirekesztettnek éreztem magam.
Elmúlt egy része a tegnapi varázsnak. Átvillant rajtam, hogy bármennyire is úgy éreztem, hogy én ennek
a családnak a tagja vagyok, sosem lehetek az. Nemcsak a külső különbségek voltak eltérőek, hiszen én
mint a hold, úgy világítottam közöttük, hanem a származás. Hányszor olvastam olyan regényeket, ahol
a származási különbségek megnehezítették a szerelmespárok helyzetét.Csak a Rómeó és Júliában
volt egyedül, hogy a két család ki akarta irtani egymást.Ez viszont nem Shakespeare volt, hanem nagyon
is a valóság.De túlságosan önző és szerelmes voltam ahhoz, hogy ezek a dolgok befolyásoljanak. Szerettem Jacobot és vele akrtam maradni, bármi történjék is. Mire végre befejeztem az eszme- futattásomat, sikerült a tömegen is átverekdnünk magunkat, így már mis is csatlakozhattunk az
éppen aktuális csodálók táborához. Most, hogy mindent megbeszéltem magammal, már nem volt nehéz
boldognak mutatkoznom, ugyanis rám is átragadt Sam és Emily öröme és boldogsága. Nem győzték
mutogatni a kisfiúkat. Akik már az Aaron és Daniel nevet viselték. Lehet, hogy csak én képzeltem, de
mintha már most, néhány órás korukban megmutatkozott volna rajtuk, hogy vérfarkas utódok mivel
mind a két kisfiú hatalmas és vaskos volt egy újszülötthöz képest.
- Felveszed Aaront? – kérdezte mosolyogva Emily, majd el is nevette magát az elképedt arcom láttám.
- Nyugi, nem harap, még – jegyezte meg cinkos mosollyal Sam, majd még mielőtt bármit is mondhattam
volna, ott találtam magam, kezemben azzal a kis csomaggal, aki rám sem nézett, csak nyugodtan szuszogott. Sűrű fekete haja volt, és gyönyörű enyhén barnás árnyalatú bőre. És elképesztően kellemes
baba illata. Furcsa, de jó érzés volt ahogy a kezemben tarthattam, és éreztem a pici meleg testét, és
hallottam, hogy milyen szapora még a szívverése. Eszembe jutott, hogy talán nekem sosem lehet részem
ebben, és kicsit összefacsaradott a gondolatra a szivem. Könnyes szemmel Jacobra néztem, talán neki
is ezek a gondolatok jártak a fejében, mivel egyszerre tűnt ő is boldognak, de mégis mintha szomorú
lett volna.
- Nagyon gyönyörűek Emily!
- Köszönöm, nem győzöm ma elégszer hallani ezt- és teljesen megértettem az önelégült mosolyát is.
Volt is mire büszkének lennie.
- A partidra már mind megyünk, persze a fiúk nélkül. És aztán elvárom, hogy gyertek Clairrel.
- Hogyne, megigértük.- kacsintottam rá a boldog anyára. Majd pedig mi is elköszöntünk Saméktől és
a sok szerencsekivánat után csatlakoztunk a kinti tömeghez. Nem tudtam megállni, hogy még akkor
sem a kisbabákról beszéljek. Jacob pedig türelmesen hallgatta.
- Annyira aranyosak, és milyen picik, vagyis nagyok, de a lényeg, hogy egészségesek.
Kiváncsi vagyok, hogy hogy fognak felnőtt korukban kinézni. De szeretem a babákat, alig várom, hogy
Clairrel tényleg jöhessünk vigyázni rájuk.
- Csak előtte ne felejts el vadászni. Nem hiszem, hogy Emily beérné egy gyerekkel is ha hazaért.- hangzott a gúnyos megjegyzés valahol az embertömeg belsejéből, de aztán lassan kivált Leah és szikrázó
szemmel meredt rám. Jacob már épp ugrani, vagy visszaszólni készült valamit, nem tudtam pontosan a reakciójából. De még mielőtt bármit is csinálhatott volna, visszafogtam. Ez már rám és Leahra tartozik.
- Már elnézést kértem azért az esetért. Mindig óvatos vagyok, és táplálkozom. Embert pedig sosem
bántanék. Leah majd egyszer talán belátod, hogy nem vagyok sem veszélyes, sem szörnyeteg és soha
senkit nem bántanék, pláne a quileutok közül. – ezzel lezártnak tekintettem a társalgást, és mostmár
mindent csak rábíztam. Már belefáradtam a folytonos erőfeszítésekbe, hogy mindig próbáltam a kedvében
járni, és hogy erre ő folyton sértő megjegyzésekkel reagált. Ha nem bírja elfogadni, hogy egy Cullen igen
is bekerült a Blackek közé, akkor az már legyen az ő baja. Olyan sebességgel hagytam el a házat, hogy
Jacob nem győzött követni. Beugrottam a kocsiba és úgy magamra rántottam az ajtót, hogy kevés kellett
hozzá, hogy le ne essen.
- Nessie, Nessie, ha kérhetlek az autómat kíméld.
- Bocs Jacob, legközelebb majd vigyázok. – nagy levegőt vettem és igyekeztem lenyugodni, mert még
mindig remegtem a dühtől.
- Csodálom, hogy nem haraptad át a torkát. – jegyezte meg Jacob.- Persze képletesen értem. Ez most
elég nagy szemétség volt tőle. Ha nem fogsz vissza én ugrom neki. De mostmár mindent elmondtál
amit akartál. Gondolom. Szóval már nem is érdemes vele foglalkozni.Mit szólnál egy Port Angelesi
kiránduláshoz?- tetszett, hogy el akarja terelni a figyelmemet,de megköszöntem és emlékeztettem rá,
hogy vannak még bizonyos iskolai és unokai kötelezettségeim amit teljesíteni kell, így kénytelen volt
Forksban kitteni. Délután hozzá láttam a házi feladat halomhoz, ami az ellustálkodott hétvége eredménye
volt, és segítettem Charlienak halat pucolni, ami egy egész estés elfoglaltságnak ígérkezett. Majd pedig
válaszoltam anya e-mailjeire, amik igen dorgáló hangnemre sikeredtek, mivel aggódott, hogy Jacobbal
töltött idő alatt már meg is felejtkeztem róla.Azonkívül beszámolt róla, hogy apával nagyon jól érzik
magukat a Dartmouthon, anya művészettörténetet, és irodalmat hallgat, míg apa, Carlislet véve példának
úgy döntött, hogy tesz egy kísérletet az orvosi karral. Így ecseteltem nekik, hogy mennyire jó ötletnek tartom, hogy mind a ketten továbbra is tanulnak, valamint beszámoltam a gyerekek érkezéséről, nyavalyogtam még egy kicsit Leah miatt, de természetesen a vérfarkas témát kihagytam. Amit nem tudunk nem fáj,így minek is idegesítsék magukat miatta.
Boldogan és nyugodtan feküdtem le aludni, a fejem még tele volt a hétvége emlékképeivel, mindent
visszajátszottam magamnak, a beszélgetést Carlislenál, a délutánt Quilékkel, és az éjszakát Jacobbal
persze. Na meg a látogatást Emilyiéknél, hogy milyen kedvesen bántak velem, és, hogy a kezembe
adták pár órás babájukat is. Nem kellet sok hozzá, hogy elaludjak. De az elmúlt napokhoz képest, az agyam valami egészen újjal rukkolt elő.Már bármit megadtam volna egy nyugodt, álomtalan éjszakáért. Anyától is tudtam, hogy ő is átesett már hasonlón és addig nem múlt el amíg a probléma ami foglalkoztatta meg nem szűnt. Valahol tényleg éreztem én is, hogy ez a hirtelen jött fordulat mintha csak figyelemelterélés lenne a másik törzs részéről. Túl sima, és túl egyszerű megoldásnak tűnt, hogy úgy hirtelen minden fenntartás nélkül elhittek mindent Carlisleéknak, ráadásul pont neki aki vámpír. De el akartam hinni, hogy tényleg így van, és nem akartam vele foglalkozni, csak az új változás álltal okozott helyzetet és boldogságot akartam élvezni. De a tudatom ezt éjszakára legalábbis megakadályozta. Borzalmas álmom volt, és megint kivert az Izzadság is mire felébredtem. Álmomban azon a helyszínen jártam ahol rámtámadt a horda, de most nem voltam ott. Vagyis én, nem én voltam. Éreztem, hogy pokolian fáj mindenem, de nem tudtam miért. Aztán lassan lenéztem a testemre és láttam, hogy farkas vagyok. Több seb égtelenkedett rajta, és a bundám már csapzott volt a száraz vértől, de valami pokolian fájt és lüktetett. Ekkor jöttem rá, hogy a nyakam az. A harapás nyom. És még mindig vérzek. Hallottam a visszatérő farkasok zaját és nem tudtam úrrá lenni magamon, félelmemben szűkölni és reszketni kezdtem. Aztán a többiek átalakultak és megvetően méregettek. Újabb fájdalom hasított az oldalamba, valaki belémrúgott, felvonyítottam. A sebeim, nemcsak a harapás nyom, de az összes, pokolian kezdtek fájni. Égett minden porcikám. A többiek beszélgetését már csak elmosódott susogásként érzekeltem. Éreztem, hogy valaki felkap és így visznek.
- A gyógyítóhoz kell vinnünk. Nem hallhat bele a sérülésbe. Lehet, hogy fiatal,és gyáva de jó harcos.
Majd ha már túl leszünk ezen, akkor háthra javul a helyzet. Ha leterítettük a csajt, akkor övé az első
harapás.- és ezt öblös, ugatás szerű nevetés követte, amitől kirázott a hideg. De már csak arra tudtam koncentrálni, hogy a fájdalom eltűnjön a testemből.
Aztán felébredtem. Vacogott minden fogam. Pedig már fűtöttünk a házban, tudtam, hogy nem az ami a vacogást okozta. Az az álom volt. Még félig öntudatlan voltam, mikor végigtapogattam a testem a
sebeket keresve, és a szobát is végig néztem, mintha arra vártam volna, hogy a sarokból előugrik az
a valaki akinek még az előbb a hangját hallottam. Aztán ijedten a nyakamhoz kaptam. Sima volt és teljesen sértetlen. Persze. Ez csak egy álom volt Renesmee, semmi több. Hirtelen eszembe jutott,
hogy miért volt olyan ismerős minden, és miért volt déja vu érzésem. Nem láthattam a saját szem-
szögemből a dolgot, hiszen most farkas voltam. És azt hiszem tudom is hogy ki. Én voltam most
annak a testében, aki megtámadott, és akit én megharaptam. Minden eszembe jutott. A vonyítás
amit még hallottam a kocsiból, és, hogy mennyire aggódtam miatta, hogy életben marad-e. Valószínű.
De a legfurcsábbnak azt találtam, hogy nem álomnak tűnt az egész, hanem mintha egy emlék
lett volna inkább. Azzal a gondolattal fordultam hasra aludni, hogy holnap suli után első dolgom
lesz erről megkérdezni Carlislet. De még az is foglalkoztatott, hogy vajon mit jelenthet ez? Hogy
újra visszatértek az elmémbe a farkasok, ha nem is igaziból. Nem akartam beismerni magamnak, de
féltem. Féltem, hogy megint újra indul ez az egész és megint én leszek az űzött vad. Senkinek sem
akartam, hogy bántódássa essék, Cullenek, quileutoknak , vagy akár annak a Williamnak.
De tűnődéseim nem tartottak soká, ugyanis túl fáradt voltam, hogy tovább folytassam nagy valószínűséggel paranoid gondolatmenetemet, mivel elnyomott újból az álom.
Másnap reggel nagyon izgatott voltam, ami még engem is meglepett, hiszen inkább félnem kellett volna.
Kapkodva készülődtem reggel, a konyhában kétszer kellett elpakolnom, mivel először mindent más
helyre raktam. Nem tetszett a gondolat, hogy iskolába kell mennem, de igyekeztem az odaúton lenyugodni, és az álmomat kirekeszteni a fejemet délelőttig legalább is, hogy az iskolai teendőimre oda tudjak koncentrálni. De aztán mégsem sikerült , hála Kathynek. Egészen gyorsan telt a nap, nem számítottam rá, hogy ennyire hamar el fog telni az idő, de mégis így történt. Mire észbekaptam, már ebédszünet volt és a lányokkal ültem az ebédlőben.
- Nessie, beszélhetünk? – rettentően zavarban volt, és csak a jó hallásomnak köszönhettem, hogy egyáltalán meghallottam.
- Persze, baj van? – nem tudtam kitalálni, vagyis nem akartam kitalálni, hogy mi nyomaszthatja szegényt.
- Hmm, hol is kezdjem, és hogy mondjam, hogy ne tarts bolondnak?- félve rámpillantott. Ekkor már sejtettem, hogy miről lehet szó. Kathynek ember létére, hasonló képessége volt mint Alicenek, de
neki álmában jöttek a látomásai és nem voltak olyan rendszeresek és pontosak mint Alicé. De általában
beváltak amit mondott, vagy éppen álmodott. Lora pedig, illetve apához hasonlóan nagyon erős empátiás kézséggel rendelkezett, persze nem tudott gondolatot olvasni. Talán ez volt az oka, hogy ennyire vonzódtam hozzájuk. Ők is kilógtak egy kicsit a sorból, ezt tudták ők is, és ennek köszönhetően lettünk mi legjobb barátnők. Tehát sejtettem, hogy most egy újabb jövendölés fog következni, és abból, ahogy előadta, nem vártam igazán vidám dolgokat.
- Mióta szokásod neked az erdőben mászkálni?- bökte ki végül, majd egyből lesütötte a szemét.
- Mászkálni, az erdőben? Nem igazán vagyok egy túrázós tipus. Merthogy?
- Csak szeretném ha ezután sem mennél, világos? – látszott rajta, hogy aggódik, de a lényeget még mindig
nem mondta meg, és azt is láttam, hogy nem is akarja.
- Na, Kathy, tudod, hogy nyugodtan elmondhatod!Ha arról van szó, hogy megint volt egy látomásod- lehalkítottam a hangom- akkor tudod, hogy én rád hallgatni fogok. – csak kétkedve vizsgálta az arcomat,
és habozott, hogy el merje-e mondani, hogy mi nyomja a lelkét, aztán mégiscsak bele vágott.
- Rémálmom volt Nessie, és nagyon remélem, hogy tényleg csak rémálom volt. Téged láttalak a Forksi
erdőben, és egy csapat farkas cincált darabokra. Borzalmas volt. Szóval ha lennél szives…- kirázta a hideg is, hogy újra fel kellett idéznie a rémálmát, de én hálás voltam neki.
- Mégis, hogy néztek ki ezek a farkasok? Csak úgy a mihez tartás végett?- kérdeztem tetett lezserséggel,
de közben a szivem leszállt a gyomromban, és az ebédlő lassan elkezdett forogni velem.
- Hát, rettentően hatalmasak voltak. Én még sosem láttam ekkorákat, mint egy medve, és mindegyik
koromfekete volt. Brr…áá hagyjuk..olyan abszurdnak tűnik, biztos csak rémálom volt
- Biztos.- suttogtam. Már rögtön indultam volna Carlislehoz, hogy beszélhessek vele, de még mindig hátra volt két óra. Most persze csigalassúsággal peregtek a percek, én pedig majd megőrültem. Tudtam, hogy Kathy látomásaiban nem lehet annyira bízni mint Aliceben, de az esetek többségében, amit megállmodott, azok előbb vagy utóbb, de mind megvalósultak. Így azért mégiscsak adtam hitelt a szavainak. Már nagyon szerettem volna végre beszélni Carlisle, hátha ő tud rá magyarázatot adni, hogy
mégis mi ez az egész.