Északi fény-6. fejezet És most mi legyen?

Bágyadt voltam. Halkan nyöszörögtem, miközben kinyitottam a szemem. Még mindig a Cullen házban
voltam, de már az én régi szobámban. Infúziós csövek lógtak ki mindkét oldalt a kezemből, és halk pittyogás jelezte, hogy a szívműködésemet is mérik. Még mindig azon gondolkoztam, hogy miért is vagyok ilyen állapotban mikor eszembe jutott az előző éjszaka. Akkor ezért. Kint ragyogott a nap és
éreztem ahogy engem is melegít az üvegfalon keresztül. Akkor mindenkinek itthon kell lennie.
Ekkor láttam meg hogy az egyik fotelben Jacob alszik összegömbölyödve. Velem maradt. Ez megnyugtatott. Amikor lassan megpróbáltam magam ülésbe felvergődni, rögtön felébredt.
- Szia!
- Szia!Örülök neki, hogy magadhoz tértél. Bocs a tegnapiért, de nagyon megijesztettél.- szabadkozott lesütött szemmel.
- Tudom. Inkább nekem kéne elnézést kérni, hogy becsaptalak.
- Na igen. Sam elég dühös volt rád is, meg rám is. De mostanában én leszek a vezető egy ideig, mivel
ő nem mert Emily mellől mozdulni, így rám bízta az irányítást.- magyarázta miközben igazgatta a csöve-
ket és figyelte a monitort.
- Hogyhogy? Mi van Emilyvel?- követeltem Jacobtól a választ. Nagyon kedveltem Sam feleségét és
tudtam, hogy mostanában várhatóak a gyerekei, így reméltem, hogy neki legalább már nem lesz baja.
- Semmi komoly, csak így a vége felé már pihennie kell, hiszen útban vannak a kisfarkasok.- azzal rámkacsintott és ledobta magát az ágyamra.
- Hogy vagy? – láttam rajta, hogy nagyon aggódik még mindig.
- Voltam már jobban is. Carlisle miért tartotta szükségesnek ezeket a kütyüket?- fintorogtam miközben
próbáltam volna kellemesebben elhelyezkedni, amiben megakadályoztak a csövek és a műszerek.
- Hogy gyorsabban felépülj. A szívmonitor is azért kellett. Azt mondta, hogy csoda hogy életben
kijutottál. De körülbelül négy,öt nap ágynyugalomra lesz szükséged mire rendbe jössz.
- Micsoda???- el voltam képedve. Nem gondolhatják komolyan, hogy addig fekve tarthatnak. – És akkor most szépen bevárom itt amíg eljönnek értem azok a fenevadak?- a szívmonitor kezdett gyorsulni, és én
pedig dühbe gurulni.
- Ne aggódj már annyit! Ha addig ágyban kell maradnod, akkor ott is maradsz! Teszek róla. Viszont
az a horda legyen a mi gondunk. Elintézzük őket.- majd ismét vissza kellett nyomnia, mivel már megint
megpróbáltam felülni.
- És mégis hogyan? Jacob te magad is láttad, hogy dupla annyian vannak mint ti! – már kezdett a hangom
átcsapni hisztériás hangnembe.
- Megmondtam. Mi elintézzük, majd kitalálunk valamit. Te pedig szépen itt maradsz és meggyógyulsz.- közölte velem, majd pedig megcsókolt, úgy, hogy az elfeljtetett velem minden veszekedést és problémát. De a hangsúlyból már éreztem, hogy lezártnak tekinti a dolgot, de én korántsem. Rosszul gondolja, hogy
én csak iskolába fogok járni, és várni a zseniális tervükre amikor az Omakok bármelyik pillanatban beállíthatnak. Kopogás zavart meg bennünket. Alice volt az és Carlisle. Jacob elvörösödött, makogott
valamit a konyháról és már itt sem volt. Nagyon örültem Alicenek, bár kicsit feszült voltam, mivel még
neki is tartoztam egy bocsánatkéréssel. Hiszen őt is belerángattam ebbe.
- Látom magadhoz tértél Nessie. Hogy érzed magad? – tudakolta Carlisle olyan kedvesen, mintha csak
egy rutin vizsgálaton lennénk, és az egyszem unokája nem vérfarkasok közül szabadult volna tegnap.
- Jobban vagyok köszönöm. Hála neked. Mikor kezdjem a beszámolót? – kérdeztem óvatosan, miközben
direkt kerültem a tekintetét. Még mindig tele voltam bűntudattal, hogy annyi mindenkit megijesztettem.
- Kicserélem az infúziós tasakokat, de Aliceel hallgatunk.
- Ja, Alice, ne haragudj, hogy úgy megijesztettelek, tudom, hogy így is zavar, hogy nem látod a jövőmet.
- Nessie nyugalom. Sejtettem, hogy kimászol belőle bármekkora bajban is vagy. De azért kösz. Hallottam
Carlisletól, hogy milyen ügyes voltál. Ha felépültél Jasper biztosan szivesen meghallgatja, hogy milyen
fogásokkal verekedted ki magad onnan. De most tényleg számolj be mindenről, mert tudnunk kell, hogy
pontosan mivel is állunk szemben. És ha megint küzdenünk kell, akkor nem árt a régi ismerősökből né-
hányat vissza hívni.
- Zafrinát és a Denali klánt úgy is régen láttam.- majdnem elragadott a nosztalgia, mikor eszembe jutott, hogy bele kéne kezdenem.
- Szóval, gondolom Jacob már elmondta, hogy hogyan kezdődött ez az egész. – vártam a válaszokat, Alice bólintott, így nagy levegőt vettem és folytattam. Nem szivesen gondoltam vissza a tegnapi eseményekre.
- Elmentünk Jacobbal a Calville rezervátumba, hogy beszéljünk a törzsfőnökkel. Jacob hamis történetet
mondott, de a lényege, a támadás megmaradt. Az öreg hazudott, de azt láttam a gondolataiban, hogy
gyanakszik és kiszúrta, hogy nem vagyok ember. Összességében elég zavartan is viselkedett. Akkor
hallottam meg a zajt a fürdőszobából. De mire be tudtam menni, az illető természetesen már nem volt
ott, csak az ablak alatt hagyott egy vérnyomot. Nem tudtam beazonosítani, de éreztem, hogy nem teljesen
emberi. Jacob találkozott a többiekkel, és megbeszélték amit láttunk, gondolom. Én nem voltam ott, de
engem nem akart belerángatni, amíg kétséges, hogy kikre vadásznak azok a farkasok. Ekkor mentem én
vissza. Annyit hallottam, hogy valahonnan tudomást szereztek a létezésemről, és én vagyok a célpont.
Ekkor jött William.
- William?- Alice meghökkent, de csak intett, hogy folytassam.
- Igen. A másik két férfi párbeszédéből tudtam meg, hogy akit megsebeztem ,azt így hívják. Akkor bukkant fel ő tényleg mögöttem. Azt hittem, hogy egyedül van, és mivel sérült volt, elkezdtem heccelni,
hogyha átváltozik, akkor hamarabb meg tudok előle lépni. De aztán jöttek a többiek. Csak a csapat fele.
Engem akartak, mindig is. És, és nem a quiletok a célpont, hanem én. Céloztak rá, hogy egy nagyon biztos forrásból tudnak róla, hogy létezem.- Alice és Carlisle összenéztek,de mindketten megrázták a
fejüket, akárcsak nekem, nekik sem volt fogalmuk, hogy kire utalhattak. - Ha engem megölnek Jacobékat
nem bántják. Ezt mondta a falka vezér. Ja és még valami. William fiatal, nálam is fiatalabb, és nagyon
fél a gyilkolástól. – nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy ezt el kellett mondanom arról a szerencsétlen
páráról. Végül is mire befejeztem, már egészen megkönnyebbültem. Carlisle komoly volt és csendes, Alice pedig töprengő, ide oda jártak a fekete fürtjei ahogy le föl rohangált a szobában. De egyikük sem
szólt egy szót sem.
- Anyáéknak ugye nem szóltatok?
- Még nem.- fordult el az üvegfaltól Carlisle.
- Carlisle! El simítjuk az ügyet, minek idegesítenénk őket fölöslegesen? – próbáltam meggyőzni. Amit leginkább nem akartam, az az volt, hogy apa hazajöjjön és rákezdjen az – én megmondtam hogy ez lesz- re. És természetesen, ők benne lennének harcban, én, én persze nem, tekintve hogy még kiskorú vagyok.
- Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? Tudom, hogy szeretsz a dolgok elé menni, és megvédeni magad,
de nem lenne jobb ha visszajönnének Edwardék? – úgy nézett ki hogy Carlisle komolyan vesz. Ez jól
esett.
- Igen Carlisle. Biztos vagyok benne. El tudjuk intézni. Ha nagyon szükséges, akkor értesítjük Emmettet
és Rosaliet. – ő csak bólintott, majd tovább figyelte a kinti tájat. – Azt hiszem meg kell majd látogatnom Blackéket, és a quileutokkal is megbeszélni, hogy ők mit gondolnak az esetről, és milyen ötletük van.- mondta Carlisle. Rámmosolygott, végigsimította az arcomat, majd elment. Csalódottnak éreztem magam. Olyan érzés volt, mintha mindenből ki akarnának hagyni. Carlisle külön tárgyal a farkasokkal és persze én lemaradok róla. Nem gondoltam komolyan, tudtam, hogy amint lesz valami érdemleges, Carlisle úgyis el fogja mondani. Csak a tehetetlenség beszélt belőlem. De magamra vessek, én intéztem el így magam. Alice arca hirtelen felragyogott.
- Mit szólnál hozzá, ha mára félre tennénk a farkasokat és például leadnám neked amiről a suliban kimaradtál.- dalolta mosolyogva. A jó kedve még engem is megfertőzött, én is elkezdtem vigyorogni.
Végül is, egy kis Shakespear, és egy kis matematika lehet a legjobb ellenszere annak, hogy az ember
elterelje a gondolatait. Így örömmel mondtam igent. Alice társaságát mindig is élveztem. Olyan volt,
mint egy forgószéllel kombinált napsugár. Amerre járt mindent felkavart, de mindenkinek sokkal jobb
lett a kedve. Szerintem még ilyen életvidám, és optimista vámpírt nem hordott hátán a föld. Aztán
már megbántam a döntésemet, ugyanis a délutáni oktatást, délután babázás követett. Babázás Alicenek,
nem nekem. Pedikűr, manikűr, arcpakolás és szépítés. Nekem mindezt pedig fekve tűrni kellett.
Alice éppen a lábamat lakkozta amikor a belépő Jacob a látványtól nevetőgörcsöt kapott. Ezt még
visszakapja Alice csak álljak lábra! Nem fog tudni elkapni, és ilyen szadista kínzó módszereknek alá-
vetni.
Alapvetően kellemesen teltek a betegszabadságon töltött napjaim, és szinte sosem volt rá időm, hogy
eszembe jussanak az omak farkasok, vagy maga a probléma, hogy én lennék életük fő fogása. Volt
egy olyan sejtésem, hogy Jacob és a családom direkt rendezi ilyen sűrűre a napirendemet, hogy még
véletlenül se legyen időm gondolkodni. Minden nap volt látogatóm, beugrott Charlie, Alice, Esme.
Jacob pedig gyakran magával hozta Sethet, Quilt, vagy Embryt. Néha Quillel eljött Claire is, akivel
kényszerű rabságom alatt egészen összebarátkoztunk. De a legnagyobb öröm az volt, hogy Jacobot
és Charliet minden nap láttam.Sajnos most már a sérüléseimre nem volt semmilyen épkézláb hétköz-
napi magyarázat, így Jacob volt az aki beavatta az ügybe Charliet. Jacob szerint egészen jól viselte,
habár egyes részeknél kételkedett benne, hogy Charlie végig fogja őt hallgatni, mivel eléggé dühösnek
és idegesnek tűnt. A végére azonban megnyugodott, és nem azon volt kiborulva, hogy Jacobék nem
egyedüli vérfarkasok, hanem azonnal engem akart látni. Ha pedig éppen nem volt látogatási idő, akkor Alice vette kezébe az oktatásomat igen kegyetlenül. Mire pedig az alvásra került a sor, olyan mély álomba szenderültem, hogy gyakran egy fél napot is átaludtam. De a végtelenségig nem tarthattak ágyhoz kötve.
Szegény Esmenek könnybe lábadt a szeme, amikor megint el kellett engednie. Még nekem is
megfordult a fejemben, hogy talán vissza is jöhetnék ide, de aztán eszembe jutott nagyapa aki annyi
évig élt egyedül, és anyát is milyen hamar elvesztette. Nem tehettem ezt vele. Megígértem Alicenek
és Esmenek is, hogy gyakoribb látogatójuk leszek. Magától értetődő volt, hogy Jacob kisért haza.
Charlie már széles vigyorral várt a verandán.
- Isten hozott Nessie!
- Olyan jó visszajönni nagyapa. És igérem, soha többet nem csinálok ilyet.- ő csak jó erősen megölelt, majd bekisért a nappaliba.
- Akkor Jake, megeggyeztünk!- majd jelentősség teljesen biccentettek egymásnak.
- Hogyne Charlie –vigyorgott Jacob, majd rámkacsintott, megcsókolt és már indult is.- Este meglátogatlak!- kiabálta az ajtóból.
- Miben egyeztetek ti meg? – kérdeztem gyanakvóan. Nem tetszett nekem ez a titkolózás.
- Ó hát abban, hogy megosztott háziőrizetben leszel. Esténként én felügyelek rá, hogy itthon légy,
reggel Jacob visz el a suliba, és ő is hoz haza. Carlisle is benne van a dologban. A kocsid egészen
addig működésképtelen amíg el nem hárul a veszély. Így még elkötni sem tudod, sőt semelyik
Cullen autót. Carlisle gondoskodik róla. – Először azt hittem, hogy nem hallok jól. Eddig úgy volt,
hogy csak addig vigyáznak rám, amíg ágyhoz vagyok kötve.De jelenleg úgy festett a helyzet,.hogy
hivatalosan is a házunk, és az iskola fogja lettem. Nem haragudtam Charliera, tudtam, hogy a dühömet
majd kint kell levezetni. Jacobon. Nevetséges ez a gyámkodás, mintha komolyan egy életveszélyes
szökött fegyenc, vagy éppen egy haldokló lennék, annyira vigyáz rám. Indultam volna fel a szobába,
hogy majd jól megrugdossam Jacob érkezéséig legalább a szekrényt, de Charlienak még volt egy
meglepetés a tarsolyában.
- Ja, és Nessie, anyád keresett. – olyan hirtelen pördültem meg a lépcsőn, hogy majdnem lezúgtam.
- Micsoda? – el is felejtkeztem róla, hogy megigértem neki a telefonhívást. Kicsit szégyelltem is,
de hát annyi minden történt. – mit mondtál neki?
- Azt, hogy Jacobbal vagy és hogy este próbálkozzon újra.
- Kösz . Akkor szólj ha megint hívna- ő még mindig engem méregetett, és a szemöldökét ráncolta.
Mondani akar valamit. Sejtettem, hogy a több napos gyógyulásommal és az éjszakai szökdöséssel lesz
kapcsolatban.
- Ness, hmm, elmondod anyádnak?
- Gondolom a sérülésekre gondolsz.- nem mertem rá nézni. Nem igazán szerettem előtte a
vérfarkasos, vámpíros dolgokról beszélni, hiszen tudtam, hogy ha lehet, akkor ő is kimaradna ebből.
Igaz most, hogy Jacob elmesélte neki a történteket, meglepően jól viselte.
- Nem. Nem akarom, hogy fölöslegesen felizgassa magát. Érted ugye? Jacobék megoldják a dolgot.
- Hogyne. Mindig is kedveltem Jaket. Ő biztos elrendezi.Na menj a szobádba, majd szólok ha Bells telefonálna.- ennyi volt tehát a kínos párbeszéd. Mire felértem már nem is akartam tárgyakat
rugdosni, már azon törtem a fejem, hogy mégis mit adjak be anyunak ha megint hív. Az igazat semmi
képpen sem, hiszen attól kiborulna és azonnal jönnének is vissza. Hanyatt feküdtem az ágyon és
gondolkoztam. Felválltva kergették a fejemben egymást a magyarázatok amit a szüleimnek szántam,
és a kérdések, hogy mi lehet az oka a szigorított házi őrizetnek. Mindkét kérdésben döntést hoztam.
Anyának a többnapos távolmaradást majd azzal magyarázom, hogy vadászat közben leestem egy
szikláról és elég csúnyán összetörtem magam, így Carlisléknál lábadoztam. Ez hihető volt, hiszen ha nem is annyira mint anyám, de én is eléggé ügyetlen voltam. Tökéletes. A másik, hmm, nos az már nehezebb
volt. Nyilván azért ejtett gyakorlatilag Charlie túszúl, mivel a srácok valamit megtudtak és komolyabb
a helyzet mint gondolták. Ami azt jelenti, hogyha a helyzet komolyabb, akkor én nagyobb veszélyben
vagyok, és Jacob aggódik hogy megint ablakokon át ugrálok ki az éjszakába. Ez az, csak ez tűnt a leg-
logikusabb magyarázatnak. Azzal is tisztában voltam, hogy Jacob uralkodni fog a gondolatain, és
hiába is érinteném meg, az okam farkasokkal való gondolatait, gondosan elrejtené előlem. Valami
más módot kellett kitalálnom, hogy megtudjam valakitől, hogy mi is folyik itt valójában. Na és persze
azt, hogy engem miért akarnak kifelejteni belőle. Sorra vettem az embereket, akik számításba jöhetnek,
de a quileut törzsből senki nem jöhetett szóba, mivel mindegyikük tudja hogy milyen képességeim vannak.Valaki olyat kellett, találnom aki a fiúkkal volt a gyűléskor,de nem tag. Persze, Claire. A kézenfekvő megoldás nem jutott az eszembe. Nagy örömömben észre sem vettem, hogy Charlie szólongat, csak amikor már dörömbölt az ajtómon. Vidoran átvettem a telefont.
- Hallo, itt Nessie Cullen beszél- trilláztam.
- Szia kicsim. Hogy vagy? – megdöbbentem,nem anya volt. Hanem apa. Azt hittem menten elbőgöm magam.
- Apa te vagy?
- Mégis ki lenne az ?- nevetett- Anyád mondta, hogy nem ért utol és már én is aggódni kezdtem.
- Akkor, akkor már nem haragszol? – hüppögtem bele a telefonba.
- Nem. Egyáltalán. Kezdelek érteni. Ohh Renesmee, nem is gondoltam hogy ilyen nehéz szülőnek lenni. – sóhajtotta apa. A jég végre megtört. Mind a ketten szóáradatba kezdtünk. Megigértette velem apa, hogy a tavaszt Jacobbal együtt persze New Hampshireben töltjük, és az ünnepekre pedig visszatérnek Forksba.
Jó érzés volt vele beszélgetni, nem is éreztem, hogy mennyire hiányzik. Az pedig még csak tovább javította a hangulatomat, hogy mostmár biztos voltam benne, hogy bármit is tegyek a jövőben, anya és
apa mellettem állnak és mindenben támogatnak. Így amikor megérkezett Jacob, már tényleg olyan vidám
és elszánt voltam, hogy régóta ,először igazán sérthetetlennek éreztem magam.
Igaz még most is valami furcsaságot álmodtam, de nem foglalkoztam vele, mivel teljesen értelmet-
len volt és túlságosan lekötött a farkas mizéria is, hogy ezzel törődjek. Álmomban a családomat egy farkas vezetésével más idegen vámpírok ölték meg, de egyiküket sem láttam tisztán, mintha mind ködben
lettek volna. Bolondság az egész!- gondoltam. Ugyan ki akarna ártani Carlisléknak?