Északi fény-5.fejezet Nem félünk a farkas(ok)tól

Azt hittem majd kiugrik a szivem a helyéből amikor meghallottam a kopogást. Odarohantam az
ablakhoz. Természetesen Jacob volt. Meg sem lepett. Kinyitottam az ablakot és hagytam hogy
bemásszon.
- Mit akarsz te éjnek évadján? – de azért boldogan megöleltem.
- Nem akartam hogy a többiek megtudják, de holnap elviszlek magammal a szomszéd rezervátumba.
Elmegyek érdeklődni hogy mi a helyzet, hogy nem láttak-e egész véletlenül úgy 30 kiéhezett fekete
vérfarkast.Na jó, majd valami fedősztorit addigra összeszedek. Annyira el akartál jönni, hogy elviszlek. De ez titok.
- Jacob!!!Annyira örülök, igérem mindenben segíteni fogok és nem csinálok semmi hülyeséget.- rettentően örültem, neki, hogy végre valaki nem akar kihagyni a ’’buliból’’.
- Helyes. Csak ezért jöttem.- majd magához húzott, és már ugrott is volna ki ha nem állítom meg.
- Hová hová? Jacob, eljössz az éjszaka közepén csak azért hogy ezt elmond?! – reméltem hogy velem
akar maradni.
- Igen, mivel a többiek alszanak és ilyenkor nem figyelik hogy mit gondolok. –jött a kézenfekvő válasz.
Aztán csak rávettem hogy maradjon éjszakára. Összebújtunk, szorosan, szinte csontropogtatóan átölelt
és így aludtunk el. Nem álmodtam semmiről.
A következő napok viszont annál inkább adtak okot a rémálmokra, meg főleg arra hogy ne is merjek
elaludni.
Reggel Jacob már hajnalban felvert. Hagytam egy cetlit Charlienak, hogy Jacobbal elmentünk és
majd jövök.Halkan, szinte lábujjhegyen jártam a házban, hogy még véletlenül se verjem fel. Kint még
épphogy csak világosodott. Kocsiba pattantunk és meg sem álltunk a Calville rezervátumig., egészen pontosan Malottig. Nem volt éppen rövid út, de nekem annak tűnt. Talán az izgalom miatt. Az egész kis település kétszer elfért volna Forskban, akkora volt.De külsőre teljesen megegyezett viszont vele. Hiába Washington állam. Eltéveszthetetlenül zöld és nedves volt itt is minden. A házak alapján pedig akár a La Push rezervátumban is lehettünk volna. Persze annak is csak a kicsinyített verziójában. Mindenhol kis faházak álltak. Ahol mi haladtunk, az valami főutca féleség lehetett. Mindössze csak két boltot számoltam
meg. De összességében nagyon tetszett a hely. Fura volt számomra, hogy talán itt élhetnek azok az ijesztő fenevadak. Egészen barátságos helynek tűnt. Majd az egyenes főutca után befordultunk egy kisebbe, és ott haladtunk tovább. Az utca már szinte az erdőben végződött. Jakek legfrisebb információi szerint az öregeket itt kellett keresni.
- Hogyan kezdjük? – majd szétvetett az izgalom, de Jacob egy sötét tekintetével elhallgatatott.
Lassan kullogtam mögötte, nem akartam megzavarni a gondolkodásban. Igazán még ő sem tudta, hogy
mit fogunk csinálni. Nagyszerű. Azzal mégsem állíthatunk be, hogy jó napot, egy vérfarkas horda
megtámadt bennünket, egész véletlenül nem innen jöttek? Az is lehet, hogy nem a Calville rezervátum-
ból jöttek. Jacob hirtelen megállt. Két hatalmas srác állt az utunkba.Zavartan pislogtam körbe, mivel
szinte a semmiből tűntek elő. Magasságra akkorák lehettek mint Jake, de jóval szélesebbek voltak. Mind a kettő tiszta izom volt. Ijedten pislogtam. Ilyen esetekben igazán hajlamos voltam elfelejteni, hogy mi is vagyok.
- Mit kerestek itt?- nem valami barátságos fogadtatás.
- Öhm, Én Jacob Black vagyok, a szomszédos La Pushi rezervátumból jöttünk, és az öregekkel szeretnénk
beszélni ha lehet.- Jake igyekezett udvarias lenni. Bár szerintem teljesen hasztalanul.
- A barátnőd nem épp úgy néz ki mint egy indián –jegyezte meg vihogva az egyik.Már majdnem kiszaladt
a számon valami, amikor Jacob jó erősen megszorította a karomat. Vettem, nem hirtelenkedünk.
- Nos? Elengedtek minket vagy én rakjalak arréb titeket? Fontos ügyben jöttünk. – Jacob is kezdettt dühbe gurulni. A két fickó csak bólintott és egy alacsony kis faházhoz vezettek minket. Semmiben sem
különbözött a többi rezervátumbeli háztól, nem mutatta semmi, hogy esetleg az itt lakók magasabb rendűek lennének a többieknél. A két srác csak az ajtóra mutatott. Jacob kopogtatott.
- Szabad- jött a válasz. Beléptünk a házba. Egy kicsi kis nappaliban találtuk magunkat, ami egybe volt
nyitva konyhával.Az idős férfi épp a fürdőből jött ki, legalább is annak tűnt számomra, mivel hirtelen csukta be az ajtót mintha attól tartana, hogy valamelyikünk leskelődni akarna. Majd leült a fotelbe és elkezdett tv-t nézni. Valami bugyuta show ment. Ez lenne a törzsfőnök? Nem épp úgy nézett ki.Hajlott hátú öreg indián volt. Hosszú ősz haját összefogva viselte.Kockás inget és farmert viselt. Jacobra bíztam a dolgot, hadd beszéljen. Én csak a házat figyeltem. Észrevettem hogy mégsem olyan kicsi ez a ház, mint amilyennek tűnik, ugyanis a nappaliból több ajtó is nyílt. Ekkor tűnt fel, hogy a fürdő ajtaját a férfi nem zárta be teljesen.
- Jó napot! Jacob Black vagyok. A Quileutoktól jöttem. Ön az omakok törzsfőnöke?- a féfri végre megfordult. Végig nézett mindkettőnket, különösen engem. Kicsit nyugtalanított., ugyanis elég bizalmat-
lanul méricskélt.
- Igen. Guert Buffalo vagyok . Miben segíthetek?- továbbra is bizalmatlanul méregetett minket.
- Azért jöttünk, mert a területünkön, több indiánt megtámadtak, eddig nem sikerült elkapni
a tettest, és szeretnénk megérdeklődni hogy itt nem történtek-e hasonló esetek, vagy furcsa dolgok?
Én továbbra is a férfit figyeltem. Nem tudtam teljesen belelátni a gondolataiba, ami nagyon zavaró
volt. Csak egy-egy gondolatfoszlányt sikerült elcsípnem. És az sem volt épp túl biztató. Hallottam
ahogy a fejében morfondírozik. A külsőm alapján pedig csak egy dologra tudott következtetni, hogy
mi lehetek. Nem sokat tévedett.
- Nem, igazán, itt minden békés. És lássuk be a quileutoktól mi igen messze lakunk. De ha lenne
valami akkor igérem, szólunk nektek. – Jacob az öregre figyelt, így nem érezhette amit én. Padló reccsenését halottam, és a résnyire nyitva hagyott ajtó becsapódott. Volt ott valaki. Valaki aki vérzett.
Éreztem a vér szagát. Jacob persze nem vett észre belőle semmit, túlságosan a férfira figyelt. Azonnal cselekvésre szántam el magam.
- Hmm, elnézést Mr.Buffalo, használhatnám a mosdót? – kérdeztem meg teljesen ártatlan képpel.
Látszódott rajta, hogy nem hiszi el a mesémet, és , hogy aggódik. Jacob viszont gyorsan kapcsolt,
és a segítségemre sietett. Bár nem értette teljesen hogy mit akarok.
- Nessie, mondtam hogy ne idd meg azt a rengeteg kólát, de te nem bírtál magaddal. – én feszengve
visszamosolyogtam és tettem, mintha már nagyon ki kellene mennem. Az öreg arcán enyhült a
feszültség. Bevette a mesét.
- Köszi,köszi!!!-gondoltam a mosdó felé menet.
- Lógsz egy magyarázattal, ugye tudod?- volt a válasz.
Berohantam a mosdóba. Sejtettem, hogy már nem lesz ott senki. Itt bűzlik valami. Mindkét érte-
lemben bűzlött. Az ablak fel volt húzva, és befújt a szél. Tehát ott lépett meg, és előtte megfigyelt
minket.Nem volt valami nagy helyiség,ami megkönnyítette a dolgomat. A wc, a kád és a mosdókagyló
épphogy elfért benne. Talán két embernek elég hely volt csak. Alaposan mindent megvizsgáltam. A zuhanyfüggönytől kezdve a szemeteskosár tartalmáig. Minden négyzetcentimétert, de nem találtam
semmit A fürdőszoba tiszta volt, nem éreztem és nem láttam sehol sem vérnyomot. Kihajoltam
az ablakon, már félig kint voltam mikor egy aprócska kis vércsíkot fedeztem fel a párkány alatt.
Bedörzsöltem vele az ujjam és megszagoltam. Egyszerűen nem tudtam behatárolni a szagot. Nem volt
sem emberi vér, de nem emlékeztett a vérfarkasok jellegzetes szagára sem. Kopogtattak az ajtón.
Úgy megijedtem, hogy majdnem keresztülzuhantam az ablakpárkányon.
- Iiigen?
- Öhmm, kislány jól van? Már egy ideje nem jött ki.
- Óóó semmiség. Ahogy Jacob is mondta sok volt a kóla. Már is megyek.- nyugalmat színlelve
kipenderültem, és igyekeztem kedvesen mosolyogni. Guert még mindig gyanakvóan méregetett.
Láttam, hogy itt önszántából semmit nem fogunk kihúzni belőle. Gondolom Jacob is így gondolkodott, mivel megköszönte az öreg közreműködését, és elindultunk. Nem szólaltam meg, elgondolkoztam. Nem akartam elárulni az ötletemet, mert az is lehet, hogy már paranoiás lettem és csak a farkasos rémálmok miatt tűnnek fel ilyesmik. De mi van ha mégsem? Eldöntöttem, hogy délután visszajövök ide és saját magam nézek szét. Mégpedig a rezervátumhoz tartozó erdőben és Guert házánál. Bármi is legyen az, ha nem képzeltem akkor az erdőben van, és Guertnél is nyomot kellett, hogy hagyjon. Jacob pedig még most gyógyult meg, nem teszem ki ekkora kockázatnak. Ha pedig engem akar az az izé, akkor kész szerencse is, hogy egyedül jövök. Természetesen be kell lógnom, mert úgy csak nem állíthatok be, hogy helló mindenki, félvámpír mivoltomnak hála szagot fogtam, és jöttem nyomozni. Ha tényleg ők azok akiket keresünk, akkor szétszednek, ha nem akkor bolondokházába csukatnak. Nem délután jövök,gondoltam meg magam, hanem alkonyatkor. Ez a legbiztosabb. Feltűnt, hogy Jacob is csendes. Némán ballagtunk a kocsi felé. Ekkor vettem észre a további, eléggé aggasztó jeleket. Nemcsak mi voltunk csendben, hanem mindenki. Alig volt kint néhány ember, noha kellemesen langyos volt az idő. Gyerekeket sem láttam sehol. Ez azért furcsa. Mindenki némán, és nem éppen barátságosan bámult bennünket abban a kis utcá-
ban, ahogy elhaladtunk. Sejtenek valamit, de mit? Bemásztunk a kocsiba, és félúton jártunk Forks felé mikor kibújt a szög a zsákból.
- Bármit is találtál, nem szeretném, hogy saját szakálladra nyomozz.Jó? – annyira sajnáltam. Látszódott
rajta, hogy tényleg félt. Nincs mese, hazudnom kell.
- Persze,hogy nem Jacob. Akkor elmondjam, hogy mit láttam?- gondolatelterelés kíváló. Jacob izgatott lett. Részletesen beszámoltam mindenről, hogy volt valaki a fürdőszobában, aki az ablakon át tűnt el,
és hogy nem ismertem fel a szagot. Valamint sejtettem, hogy nem tűnik fel neki, így felhívtam a figyelmét a néma és mogorva lakókra.
- Tudtam! Akkor ők azok. Hmm, még szép hogy az öreg nem mondott semmit.
- Na igen. Főleg mivel engem nem nézett éppenséggel embernek. Azont törte a fejét, hogy mit kereshet veled egy vámpír.- füstölögtem mellette.
- Meg kell beszélnem akkor a többiekkel, hogy mi legyen. Meg kell tudnunk, hogy mit akarnak.
- És mégis mire gondoltál? Besétáltok a közé a veszett dögök közé emberként és szépen megkéritek
őket, hogy mondják el?
- Ne acsarkodj már Nessie. Van egy ötle..a fene.- úgy a gázpedálra taposott, hogy belepréselődtem
az ülésben. Nem kellett megkérdeznem, mi történt, hallottam a gondolatkavalkádot a fejemben. És
láttam Sam kocsiját a házunk előtt. Jacob bajban volt. Sam, Charlienál volt és megtudta hová mentünk, és iszonyat dühös. Én pedig jobb ha nem kerülök a Leah szeme elé mert széttép.Még mindig dühös volt,
Seth miatt. Hallottam meg Sam gondolataiból. Úgy tűnt, ez már egész estés elfoglaltságot jelent Jacobnak. Kíváló, akkor én szépen visszamegyek az Omak indiánokhoz.
- Nessie! Maradj itthon. Kérlek! Rendben? – annyira komoly volt. Szerettem, hogy ennyire aggódik értem. Imádtam Jacobot, de engem ne akarjon bezárni a négy fal közé. Szörnyen éreztem magam, hogy
megint hazudnom kellett.
- Persze.Elbulizunk hármasban, Charlie, én meg a tv. –jegyeztem meg komolyan. Közben igyekeztem
teljesen hétköznapi dolgokra koncentrálni, hogy még az arcikfejezésem se áruljon el semmit.
Megkönnyebbült volt a mosolya. Elhitte. Óó drága, drága Jacobom, mennyire bízik bennem. De igazán
beláthatná, hogy ezt miattuk is teszem. Gyorsan megcsókoltam, és bementem a házba. Charlienak a
kirándulás mesét adtam be. Nem akartam a részletekkel terhelni. A nappaliban ült, és éppen egy meccset nézett. Csak fél füllel hallgatott, és néha morgott a beszámolómra valamit. Kapóra jött az ő viselkedése
is. Felmentem a szobámba, és igyekeztem olyan dolgokkal foglalkozni, amik egy időre lekötik a figyelmemet.. Szinte lehetetlen volt olyannal foglalkozni mint a házi feladat, de mivel a többi Cullennel ellentétben én először jártam a középiskolát, így kénytelen voltam tisztességgel megcsinálni.A matek házi pedig beváltotta a hozzá fűzött reményeket.Ez tűnt a legjobb módszernek, hogy egy darabig ne a szökésemen agyaljak. Eszembe jutottak a szüleim. Ezt egyikük sem nézné jó szemmel bármennyire is erősnek és sebezhetetlennek tartanak. Elmosolyodtam mikor eszembe jutott, hogy milyen érvekkel próbálnának lebeszélni erről az akcióról. Úgysem hagynám nekik. Mire kezdett sötétedni, már kész volt a tervem.
Charlienak azt mondtam, hogy Carlisleknál töltöm az éjszakát. Annyira nem volt nagy hazugság,
mivel először tényleg odamentem. Megkértem Alicet hogy fedezzen, aztán kölcsönkértem az Emmett
terepjáróját és már kint is voltam Forksból. Alice kicsit gyanakvó volt, mivel nem akartam elárulni, hogy miben settenkedek, de végül csak sikerült lyukat beszélnem a hasába és kötélnek állt. Minden az én kezemre játszott.Délután még úgy nézett ki, hogy talán még a nap is kisüthet, de most borús volt minden, és még az eső is rákezdte. Olyan gyorsan mentem, ahogy csak tudtam, de még így is sokkaltam a távolságot. Már szinte minden sötétbe borult mire megérkeztem, a lebukó nap alig világított meg valamit. Volt annyi eszem, hogy ne a rezervátum közelében parkoljak le. Az út nagyobb részét így futva tettem meg. Jó érzés volt egy kicsit elereszteni magam. Már messziről láttam a sok egyforma házat ami jelezte, hogy közel járok. Már csak azt kellett megoldani, hogy az erdő felől kerüljek be. Így biztosan senki nem lát meg. Az orromra hagyatkoztam, és arra indultam amerre Guert házát sejtettem. Hátha találok közben nyomokat is. Hiába lett egyre sötétebb, a látásom nem hagyott cserben. Most figyyelmen kívül hagytam a mellettem elhaladó állatokat, a célomra koncentráltam. Kezdtek ritkulni a fák, és lassan kibontakozott egy ház is a távolban. Azonnal felismertem. A Guert háza volt. Körbejártam, de nem találtam semmit. Az ablakpárkány alatti vérnyomot pedig lassan kezdte az eső is elmosni. Kezdtem úgy érezni, hogy egy egészen hülye ötlet volt ide jönni. Ráadásul hazudtam Charlienak, Jacobnak, és még Alicet is belekevertem a dologba. Szép volt Renesmee Cullen, igazi kamasz módjára viselkedtél. Azon gondolkoztam, hogy rögtön sarkon fordulok és visszamegyek az Emmett terepjárójához, mikor egy beszélgetés egészen érdekes foszlányai ütötték meg a fülemet. Mégiscsak maradtam.
- Nem, megmondtam nekik, hogy nem tudunk semmiről.- ez Guert volt. Megismertem.
- Igen, igen, elment mielőtt megtalálhatták volna. De az a lány…nagyon kiváncsi volt.
- Persze, hogy kiváncsi volt. Vigyázni kell vele, ő sebesítette meg Williamet is. – akivel Guert beszélgetett, annak durva reszelős hangja volt. Szinte sértette a fülemet.
- Az a fiú aki vele volt, hmm nagyon elszántnak tűnt.- folytatta a beszámolóját Guert.
- Jajj apa ne aggódj már. Elbánunk velük, csak bízd ránk. – mordult fel a reszelős hang tulajdonosa.
- De a lány mi volt? Hideg? Mert úgy nézett ki, de a szaga nem olyan volt.- úgy látszott az öreget
tényleg nagyon foglalkoztatta, hogy mi vagyok.
- Apa megmondtam már. Ez a mi ügyünk. Kösz, hogy kisegítettél, de mi innentől már tudjuk mit kell
tennünk.- ajtócsapódást hallottam, és az öreg Guert zsörtölődését. Tehát Jacob jól tippelt, és az én
megérzésem is jó volt. A Colville-i rezervátumból jöttek a farkasok. Az igaz, hogy nem derült ki, hogy
mégis mit akarnak, de legalább ezt már tudom. Nem tetszett viszont, hogy az öreg nem tud az egészről
semmit. Egyrészt nem szép húzás, másrészt a quileutok Billyt és az öreg Quilt is mindig értesítik, ha valami fontos törzset érintő dolog történik. Mostmár tényleg vissza akartam fordulni, és bocsánat kérések
közepette az egészről beszámolni Jacobnak. De földbegyökerezett a lábam. Hogy én mindig belemászok
minden ügybe amibe nem kéne. A hátam mögött egy körülbelül két méter magas fiú állt. Külseje alapján
egyidős lehetett velem.Rövid fekete haja volt. Fekete szemei értelmet sugároztak, de valahogy olyan ismerős volt. Aztán lenéztem a testére. Korához képest szerintem túl fejlett volt. A fiú egy izom kolosszus volt. Soha nem láttam még ilyet. Csak egy nadrágot viselt, a felsőtestén pedig hegek voltak, a nyakán egy kötés ami át volt vérezve.
- Mit keresel itt?- szegezte nekem a kérdést.
- Öhmm, ha azt mondom eltévedtem elhiszed? – gyenge próbálkozás. Viszont emberként hátha bele tudok férkőzni a gondolataiba, jutott az eszembe.
- Nem nem hiszem.
- Te vagy William?- váratlanul jött a felismerés. Hiszen azok a hegek tőlem származnak.És azért volt a
fiú is olyan ismerős.
- Igen. – nehezebb volt mint gondoltam. Úgy tűnt hogy az omak farkasoknak nagyon jó a mentális védőpajzsuk. De sikerült. A srác egyedül volt. Nem voltak vele kapcsolatban a többiek. Nem régóta
a falka tagja. És eddig azért nem támadt, mert fél. Még nem ölt soha, se állatot,se vámpírt, se semmit.
Amikor megtámadtam is azért hagyott élve, mert megrémisztettem a visszavágásommal. Tudom, hogy
nem lett volna szabad, de hirtelen rettentően szántam ezt a szerencsétlent. Hiszen ez a srác még nálam
is gyerekebb.- gondoltam.
- Na, mi az kutya? Hogyhogy nem támadtál? Ennyi idő alatt már rég rám vethetted volna magad. – a cukkolás nem szerepelt éppen a terveim között, de jobb nem jutott az eszembe. Nem felelt, csak némán
bámult rám.
- Mondanám a sebekért, hogy bocsánat, de hát épp nem fair, hogy meg akartál enni. Nem lesznek boldogok a társaid, ha megtudják hogy itt volt a nagy préda, csak hagytad megszökni. – még mindig
nem szólt semmit, de már dühében elkezdett remegni, percek választották el attól hogy átalakuljon.
Ezt akartam elérni. Egy farkassal, még ha ló méretű is könnyebben elbánok, vagy épp elmenekülök előle
mint ez elől a srác elől.
- Kire utaztok tulajdonképpen? A quileutokra, vámpírokra vagy rám? – miközben beszéltem, kezdtem lassan befelé hátrálni az erdőbe. Tudtam, hogy a szagomat úgysem téveszti el, de talán nyerek néhány
percnyi előnyt. Mekkora butaság!!!Mikor körbenéztem, és láttam hogy sötét van, és én itt vagyok az erdőben egy majdnem vérfarkassal, elkezdtem félni. Micsoda emberi reakciók! Úgy kellett eszembe jutattnom magamnak, hogy látok a sötétben és vámpírokat megszégyenitő sebességgel futok. Az emberem már félig átalakult, én felkészültem, hogy futásnak eredjek, amikor megéreztem, hogy nem
vagyunk egyedül. Körbe fordultam, és megláttam őket. Egy volt közülük csak ember, a többi nagy fekete
fenevad volt Seth emlékeiből, és mostmár William is csatlakozott hozzájuk. A férfi ijesztő volt. Ha Williamat találtam monstrumnak, akkor erre nem voltak szavak. Két méternél is jóval magasabb lehetett, haja szinte semmi nem volt, csak rövid tüskék, és a fekete szemei enyhén vörösben játszottak. Még sosem láttam ilyet. Farkasnál legalább is.
- Talált süllyedt.- jegyezte meg a férfi gúnyos hangon.Érdes hangjából rájöttem, hogy őt hallottam az öreg indiánnal beszélgetni. – William kushadj! Még ne…- kaptam el a gondolatait. Szegény srác, csak vonyított egyet, és beállt a többiek közé.
- Tehát? – próbáltam húzni még az időt ameddig lehetett. Két lehetőség lebegett a szemem előtt.
Megpróbálok harcolni, és úgyis elesek, vagy menekülök és úgy is elkapnak. Mindenképpen fájdalmas
halálom lesz.
- Természetesen te. Meg tudtuk, egy igen biztos forrásból, hogy nem messze tőlünk létezik egy szörnyeteg, ami még a vérszívóknál is veszélyesebb. Tehát el kell, hogy pusztítsuk. Csak sajnos a házőrzőid az utunkba álltak. Micsoda árulók. – egyre indulatosabban beszélt, de fegyelmezte magát, nehogy átalakuljon.
- Ha megöltök utána békén hagyjátok a quileutokat?
- Hogyne. Nincs semmi közünk hozzá. Persze ha védelmeznének téged az más dolog lenne.- felcsillant a szeme, talán a harcot képzelte el. – Akkor mindenképpen végeznénk velük is, de így, kimondottan
megkönnyítetted a dolgunkat, hogy te jöttél ide. – láttam, hogy már az időm végén járok, így igyekeztem
pánik szerűen mindent felidézni amit Jaspertől valaha tanultam. És az az alak, milyen egy szadista volt.
Ahogy a harcról beszélt és arról, hogy meg kell ölniük, látszódott az öröm a szemében.
- Hát akkor isten veled kicsid hibrid.- majd megrázkódott és belőle lett a farkasok közül is a legnagyobb.
Nyilvánvaló volt, hogy ő a falkavezér. Biztosra mentek, nem hagytak rést a körön, hogy menekülni
tudjak. Ahogy ’’létszám ellenőrzést’’ tartottam, kicsit megkönnyebbültem, mert nem volt ott mind a harminc, CSAK tizenöt körülbelül. Jöjjön aminek jönnie kell gondoltam. Szinte mind egyszerre
vetették rám magukat. De hála a reflexeknek sikerült ugranom egy hatalmasat, így csak épp hogy belém kaptak, de nem akartam foglalkozni a fájdalommal. Fel akartam ugrani az egyik fa ágára, de valamelyik
elkapta a lábamat, és visszarántott. Hatalmasat ordítottam. A közelharcot sosem szerettem. Sikerült
néhányat jól oldalbarúgni, így néhány kikerült a képből, de jöttek újabbak. Mindegyik veszettül morgott,
és akárcsak én, ők sem foglalkoztak a sérüléseikkel. Kitartóan osztottam rugásokat, de közben nekem
is belemartak a karomba, és úgy nézett ki hogy a lábam kezdi felmondani a szolgálatot. Még tettem egy utolsó kisérletet, hogy megszökjek ebből a borzalomból. Minden erőmet beleadtam, összpontosítottam, és ugrottam. De most sem sikerült. Hogy lehetek ennyire pancser? Anyai örökség, persze. Azok a dögök
megint a lábamnál kaptak el és ugyanott. Kivert a víz hangtól mikor rájöttem, hogy akkor haraptak bele
a lábamba. Éreztem ahogy folyik a vérem, de eléggé erősen . Tudtam, hogy nincs sok esélyem a túlélésre, de nem akartam feladni. Nem, és nem. Nem fognak velem elbánni. Ha mégis, akkor legalább
védekeztem amíg bírtam. De ekkor támadt egy ötletem. A farkasok megint körbe zártak. Most nem
támadtak, csak kerülgettek. Sejtettem, hogy most készülnek az utolsó támadásra. De nemcsak ők.
Megkerestem Williamet. Nemcsak az enyhén sántító járásáról ismertem meg, hanem arról, hogy az ő
tekintete társaihoz képest jóval több értelmet és emberiessgéet tükrözött. A harc közben ő is kapott jó pár rúgást tőlem, és a társai néha bele bele kaptak ha nem állt arrébb. Az általam okozott sebei is felszakadtak, már ő is alig állt a lábán. Benne láttam meg az utolsó esélyemet is a menekülésre. A farkasok még köröztek, de én támadásba lendültem. A gondolatától is undorodtam, hogy mit művelek, és hogy valószínűleg ez az életébe fog kerülni, de én is életben akartam maradni. Így neki ugrottam, hangos vonyítással hanyatt esett. Majd pedig belemélyesztettem a fogaimat. Újra és még keservesebben vonyított. Kicsit magamhoz tértem, és erőre kaptam a vértől, és a célomat is elértem. Sikerült kitörnöm a körből. Hallottam ahogy dühösen együttesen felmordul az egész horda, de már nem számított. Kint voltam. Elkezdtem rohanni. Igyekeztem nem foglalkozni vele, hogy hasogatnak a lábaim, és hogy a jobb karom gyakorlatilag egy merő cafat, csak futottam amerre Emmett terepjáróját hagytam. Rohantam mint a szélvész, csak elmosodó foltokat láttam meg az erdőből. Hallottam ahogy loholnak utánnam, de bíztam a génjeimben, hogy most az egyszer nem hagynak cserben. Kiértem a fák közül, ott volt a kocsi, és legnagyobb meglepetésemre, még két farkas. Jacob és Seth. Amikor megláttam őket, éreztem, hogy tényleg sikerült. Megmenekültem. Jacob eltűnt egy pillanatra a fák között,átváltozott, bepattant a kocsiba, de Seth farkas maradt. Jake nem szólt hozzám, csak bedobott magamellé, fortyogott a dühtől. Beindította a motort, de még nem indultunk. A horda kiért a fák közül. Amint meglátták Sethet és minket a kocsiban megtorpantak. Látták hogy hiába jöttek. Seth még morgott rájuk egyet figyelmeztetően, majd felugrott mögénk a kocsiba. Jacob gázt adott és hihetetlen iramban söpörtünk el onnan. Akkor tűnt csak fel, hogy kezd világosodni. A rázkódásból jöttem rá, hogy Seth is most alakul át.
- Engem akarnak. –suttogtam.
- Erre mi is rájöttünk. Mégis mi a fenét képzeltél Renesmee???Nem vagy szuperman.- Jacob már ordított.
Én csak csendben behúztam a fejem a nyakam közé és tűrtem.
- Alice szólt nekünk, hogy már rég meg kellett volna érkezned, és aggódott érted. – mondta Seth. Ő nem tűnt dühösnek, csak közölte a nyilvánvaló tényeket.- így aztán elindultunk Jacobbal ide, és megláttuk
a terepjárót, aztán meg megéreztük a szagodat, hogy kifelé tartasz az erdőből.
- Mégis mit gondoltál? Elszöksz és átrázol? Bele is halhattál volna.- Jacob még mindig nem csillapodott le. Megértettem.
- Úr isten Nessie!Nem fáj? Kész csoda hogy megléptél. – jegyezte meg Seth. Csak ekkor kezdett eljutni
az agyamig a fájdalom, és a látvány? Huhh…Merő vér voltam, és nem akart se gyógyulni, sem elállni.
Halkan felszisszentem, de nem voltam hajlandó több jelét adni hogy pokolian fáj minden porcikám.
- Legalább Nessie megtanulja hogy egyedül ne járkáljon vesszett vérfarkasok közé. Nem igaz? – vicsorgott Jake. Összeszorítottam a fogam, és némán meredtem ki a szélvédőn. Csend volt, senki nem
szólt, Jacob mert túl dühös volt, Seth mert láthatóan fáradt, én meg nem akartam.Így telt az egész autó út Forksig. Csak annyi időre tört meg a csend, míg hátulról Seth előre adta a darabokra tépett pólóját, hogy
nyomjam a sebeimre. Halkan mondtam neki egy köszönömöt, és ahogy tudtam elláttam magam. De ezután is mindannyian a mellettünk elhaladó tájat figyeltük. Mire lassított a kocsi, akkor tűnt fel, hogy a Cullen házhoz tértünk vissza. Már magam előtt láttam Esme ijedt arcát, és a többiek rosszalló arckifejezését. De mostmár legalább tudjuk, hogy nem a quileutok vannak veszélyben. Hanem én. Amikor kiszálltunk, Jacob a karjába kapott, de továbbra sem nézett rám, csak bevitt a házba, egyenesen fel az orvosi szobába.
- Maradj itt ha megkérhetlek míg visszajövök a dokival.
- Mégis hová tudnék szökni? – nyögtem fájdalmas képpel, miközben a vérző lábaimat néztem.
- Te mindenre képes vagy. – nyomott egy puszit a homlokomra és már el is tűnt. Carlisle csak a fejét csóválta. Kaptam tőle egy adag morfiumot és altatót hogy biztos ne legyek magamnál amíg dolgozik.
De aztán- mondta- mindenről be kell számolnod, és nehogy azt hidd, hogy elmarad a büntetés.-
Én csak mosolyogtam / kezdtek hatni a fájdalomcsillapítók/ és Jacob kezét szorongatva teljesen
kidőltem. De valahogy éreztem, hogy távolabb egy fiúnak még nagyobb kínokat kell kiállnia.