Északi fény-8. fejezet A buli

A hátralevő időben udvariasan bájcsevegtem mindenkivel, de igazából fogalmam sem volt,
hogy kinek mit mondok. Semmit nem fogtam fel belőle, hogy mi történik körülöttem, csak azon járt az eszem, hogyha a Kathy látomása igaznak bizonyul, akkor alaposan átrázták Jacobékat és még nem álltak le a vadászattal. Tudatnom kellett mindent Carlisleal.Az utolsó kicsöngő után, kurtán elköszöntem a lányoktól és elindultam a parkolóba a kocsimhoz. Körülöttem mindenhol zsibongó diákok voltak akik tárgyalták az aznapi eseményeket, hétvégére tervezgettek. Megint elöntött az irigység. El sem tudják képzelni, hogy mennyire cserélnék velük.Igyekeztem nem a zsivalyra figyelni, majd elértem a kocsimhoz, beültem, és dühösen bevágtam az ajtót, majd gázt adtam és már el is tűnt a szemem elől a gimi. Egyenes a Cullen házhoz igyekeztem, idegességemben fel sem tűnt, hogy olyan gyorsan vezettem, hogy még Alicékat is lehagytam. Ha ezt nagyapa látná. – jutott az eszembe, majd jót kuncogtam rajta, hogy mit szólna a rendőrfőnök ahhoz ha meglátná unokáját ahogy a sebességkorlátokat jóval túllépve száguldozik. Ez egy kicsit a figyelmemet is elterelte.Szinte berontottam a házba, a zajra lettek figyelmesek az otthon lévők is. Carlislet otthon találtam, éppen Esmevel nézték a tv-t a nappaliban.
- Beszélhetnénk? – idegesen toporogtam.
- Hogyne. – mind a ketten bátorítóan rámmosolyogtak, noha Esme arcán már feltűnt az aggódás.
- Arról lenne szó, hogy álmodtam valamit ami nem egészen álomnak tűnt. Arról a fiúról van szó
aki farkasként megtámadott a réten. Amit láttam úgy tűnt, mintha azután történt volna, hogy
elmenekültem. És egészen valósághű volt.
- Mit láttál? – érdeklődött Carlisle.
- Hát megharaptam. És azt láttam, ahogy szenved mert vérzik és fáj mindene, majd pedig
a társai is bántoták még mielőtt elvitték volna meggyógyítani. Csak ennyi volt. És még, hogy
arról beszéltek, hogy engem el akarnak kapni, mindenáron. – kezdett a gombóc a torkomban hatalmasra dagadni. Így kimondva, mégis máshogy hangzott a dolog, furának és ijesztőnek.
- És lenne még valami. Van egy osztálytársam, aki olyasmi képességekkel rendelkezik, mint Alice. Persze jóval gyengébb formában, de általában megbízható amit lát. És ma közölte velem, hogy éjszaka azt látta, ahogy egy csapat hatalmas fekete farkas darabokra szed. – mindent egyszuszra mondtam el,és most feszülten vártam, hogy mi a meglátása Carlislenak. Teljesen elment-e az eszem, vagy tényleg megint baj lesz? Carlisle töprengő arccal kezdte róni a köröket a nappaliban, többször megállt, motyogott magában valamit, és ment tovább. A végén már csak a nézésébe is beleszédültem.
- Szerintem Nessie mind a kettőben van valami. Ahogy a lányról meséltél, hogy hasonlóan működik az elméje Alicehoz, nos nem látom, hogy miért kéne kételkedni a látomásában. Feltehetőleg akkor azt jelenti a látomása amit mondtál. Hogy az okamok visszatérnek. Viszont a te álmod, az eléggé furcsa és összetett. De annak is lehet valóságalapja, sőt! Úgy gondolom, hogy nemcsak hogy lehet, hanem tényleg azt láttad, mivel te gondolatolvasó képességekkel rendelkezel, ezért valószínű, hogy fura módon álmodban használtad.
- Álmomban? – érdekesnek tűnt az ötlet, de azért kicsit abszurdnak is. – Mégis hogyan? Hiszen én csak akkor tudok valakinek a fejébe látni ha megérintem, vagy ha a közelemben van. Nem hiszem, hogy a több mérföldre lévő farkast képes lennék érzékelni. Ráadásul ők valamilyen pajzzsal is bírnak, hiszen tudjátok, hogy nem tudtunk kapcsolatba lépni velük.- érveltem.
- Úgy néz ki a képességed álmodban is működik.- jegyezte meg Carlisle. – Viszont igazad van, egy ekkora távolság esetében nem valószínű, hogy működne a dolog, hacsak….- és itt elharapta a mondatot, de Carlisleal együtt jöttem rá, hogy mire gondol.
- Azt akarod mondani, hogy….?- nem mertem befejezni a mondatot.- Hogy, talán nem is volt olyan messze mint gondoltam?- a házban néma csend lett. Carlisle csak bólintott.
- Igen, valószínű, és mivel aludt, ezért álmában nem védte a pajzs, így voltál képes látni az emlékeit. Bár sosem hallottam ilyen farkasokról, akik valamilyen képességel is bírjanak.- dünnyögte inkább magának, mint nekem. A hányinger kerülgetett a gondolatra, hogy megint kezdődik az egész előről, és mostmár azt is tudják, hogy kikkel van dolguk, kik védelmeznek, így még biztosabbra mehetnek…Még mielőtt a gondolatmenetem kilyukadt volna a saját és családom kínhalálánál megráztam magam és tudatosan elűztem ezeket a képeket a fejemből. Megköszöntem Carlislenak a segítséget, és megkértem, hogy a látogatásomról és a beszélgetésünkről ne beszéljen Jacobnak. Utána pedig tettem egy teljesen meddő kísérletet, hogy meggyőzzem őt is, hogy amit én láttam, az nagy valószínűséggel csak rémálom volt, mivel érdekelt, hogy mi lehet a fiúval. De láttam rajta is és Esmen is, hogy nem dőltek be a trükknek. Így nem maradt más, csak reméltem, hogy nem rohannak azonnal a quileutokhoz. Még akartam egy boldog estét, hogy azt higgyem minden rendben van. És utána én akartam szólni Jacobnak, hogy úgy néz ki mégiscsak elő kéne állni egy haditervvel. Mikor leparkoltam, és kiszálltam a kocsiból a ház előtt, meg mertem volna rá esküdni, hogy valami van a fák között, de a Kathynek és Jacobnak tett igéretemhez híven bementem az erdőbe. Azonkívül már azóta a vérfarkasos támadás óta nekem sem volt kedvem egyedül bent mászkálni a fák között. Charlie még nem ért haza. Neki láttam a házimunkának. Súroltam és port töröltem, majd minden szennyest kimostam és ki is teregettem. De ez csak a kezemet kötötte le. Az agyamat nem. Mire megérkezett Charlie addigra már megcsináltam neki a bolognai spagettit. Igyekeztem a munkájáról és a napjáról kérdezgetni, mert ha még észre veszi rajtam, hogy szótlan vagyok, akkor ő kezd el kérdezősködni. Ahhoz pedig most semmi kedvem nem volt, hogy én magyarázkodjam neki.De nem tűnt fel neki, hogy most nem vagyok egy csöppet sem természetes. A vacsora után elmosogattam és házi írás címen, jó éjszakát kívántam Charlienak és felmentem a szobámba. Az estém pedig elméletek gyártásával telt, sehogy sem tudtam kikapcsolni az agyamat, de végül is úgy döntöttem, hogy bármit is tervezzenek, állunk elébe, és ha a Cullenek és a quileutok mellettem vannak, akkor mindent megoldunk. De mostmár nem engedem magam ilyen könnyen lerázni, ezúttal én is részt fogok venni a harcban, én akarok a falka vezérrel végezni. Elöntött a gyűlölet és az undor, ha arra a férfira, nem is férfi, ha allatra a szadista állatra gondoltam, és az önelégült mosolyára amikor kiadta a parancsot a többieknek, hogy támadhatnak. Én akartam megölni, és végezni vele. Ez az én feladatom lesz.
Az ébredésem már sokkal jobb volt, mint ahogy elaludtam. Magam sem tudtam, hogy miért, de
vidám voltam, optimista és bizakodó. Egyszerűen nem tudtam, hogy honnan fakad belőlem ennyi
derűlátás, de örültem neki, és ha már van, akkor ki is használom úgy döntöttem. A reggelinél
vidám csevegtem Charlieval, aki meg is jegyezte, hogy tegnaphoz képest sokkal jobban festek
mivel akkor meglehetősen mogorva voltam. Az iskolában minden tanár örömmel fogadta a
vidámságomat, és a különös aktivitásomat is órán. Mr.Warner meg is jegyezte, hogy örülne neki, ha matematika órákon továbbra is megmaradna a lelkesedésem. Amire én csak halkan elnevettem magam. A lányok is hitetlenkedve meredtek rám.
- Beléd meg mi ütött Renesmee Cullen? Szedsz valamit? – tudakolta fura tekintettel Lora, nem igazán bízott az ép elmémben, tekintve, hogy a délelőtt nagy részét végig vigyorogtam, és mindent roppant viccesnek találtam.
- Ó én igazán jól vagyok köszönöm. Amúgy fogalmam sincs, hogy mi van ma velem. Reggel
valamiért így ébredtem és azóta így maradtam- majd az elképedt barátnőimre rákancsintottam és beálltam a sorba ebédért.
- Te aztán igazán fura vagy. Tegnap még közlöm veled, hogy farkasok ettek meg a látomásomban, és ma pedig így vigyorogsz?- hitetlenkedett Kathy.
- Áá…te is mondtad, hogy csak egy rémálom lehetett nem?- jegyeztem meg könnyedden. Arra számítottam, hogy a tegnapi dolgok említésére kicsit csappan a jókedvem, de úgy nézett ki, hogy
tévedtem. Még mindig úgy gondoltam erre is, mint egy nehéz matekpéldára. Nehéz, nehéz, de ha
többször megnézi az ember biztosan talál rá valamilyen megoldást. Kezdtem azért kicsit aggódni,
hogy mégiscsak elment a józan eszem. Általában mások nem így reagálnának rá, ha ló méretű
farkasok vadásznának rá, sőt én sem így reagáltam még az elmúlt héten sem. Csak megráztam a
fejem és úgy voltam vele, hogy valamikor majdcsak végetér ez az eufória, vagy pedig a pánik fog
igen hamar leteríteni. De a délelőttöm a vidámság jegyében telt el. Sőt mint később kiderült, az
egész napom is. Nem tudtam az egészet mire vélni, de úgy döntöttem élvezem. Charlie legnagyobb megelégedésére a délutánokat Jacobbal töltöttem. Még arra sem tett célzást, hogy esetleg nem ártana gyakrabban tankönyveket lapozgatnom, mivel az elmúlt hetekben a programom csak iskolából és Jacobból állt. De amíg őt nem zavarja, engem sem. És szerencsére különösen gyors felfogó képességgel bírtam, így nem volt szükségem egyáltalán, hogy órákat töltsek tankönyvek fölött gubbasztva.
Lassan közeledett a hétvége, ami legnagyobb örömömre egyet jelentett a bulival. Alig vártam.
Semmi különösre nem készültek, árulta el egyik nap Claire, csak egy kis szalonnasütés a parton,
zene és beszélgetés. Ez minden. Csak mi leszünk- mondta- a banda és ennyi. Tetszett, hogy engem is a bandába számolt. Tudtam, hogy már nem kéne, hogy váratlanul érjen, hogy befogadtak, de akárhányszor szóbajött, mindig óriási mosolygási kényszer tört rám. Pénteken már alig bírtam magammal, a lányok is megjegyezték, hogy most még a kényszeres vigyorgáson kívül ráadásul olyan lettem, mint akibe sajtkukac bújt. Nem akartam őket kihagyni a jóból, így úgy döntöttem, hogy őket is meghívom a buliba. Meg voltak lepve, és éreztem, hogy kicsit húzódzkodnak a dologtól, tekintve, hogy kivülállók számára Jacobék társasága eléggé ijesztően hatott, de aztán meséltem még Claireről, Kimről és Emilyről, ezzel sikerült meggyőznöm őket és megigérték, hogy este számíthatok rájuk. Egész héten olyan voltam mint a búgócsiga, mindenáron segíteni akartam Clairenek a szervezésben, de leintett, hogy ezt miattam csináljuk, tehát maradjak ki belőle és tegyem a dolgomat. Így nem volt mit tenni, ismételtem segíteni elpakolni Charlienak az újabb adag fogást a hűtőben, utána pedig kénytelen kelletlen házi feladatokat csináltam, ugyanis ezen a délutánon, meglepő módon Jacob sem ért rá. Teljesen kimerülten zuhantam az ágyba, és mosolyogtam elalvás előtt, ha eszembe jutott, hogy mi vár rám holnap. De az éjszakám koránt sem volt ennyire nyugodt. Az utolsó álom óta nem volt több, és én is megnyugodtam, hogy akkor bizonyára tévedtem. És igazam lett. Mármint a tévedésben. Nem a múltkori álom ismétlődött meg. Ez egészen más volt. És most hiába is aludtam, tudtam, hogy ez már biztosan nem álom, hanem emlék. Erdőben voltam, kezdett alkonyodni. Most senkinek nem voltam a testében, külső megfigyelő voltam. A fák között egy kisfiú állt, körülbelül négy, vagy öt éves lehetett. És kétségbeesetten sírt, aztán pedig kiabálni kezdett, és rohanni befelé az erdőbe. Utána siettem, és elkezdtem aggódni, miféle emlék lehet ez ahol egy ilyen kisfiút egyedül hagynak az erdőben?
- Anne!Anne merre vagy? Válaszolj!!Ne csinálj ilyet, megmondalak anyának!!!- ahogy néztem szegény kisfiút majdnem én is elkezdtem sírni, a kétségbeesése láttán. És bosszantott, hogy nem segíthetek rajta. Ekkor megállt a kisfiú, és én is. Hallottam amit ő,és hirtelen rossz előérzett fogott el. A fák mögül halk nyögéseket, nyöszörgéseket hallottam. A fiú is a hang irányába indult. Ekkor vettem alaposabban szemügyre.
Pici fiú volt, de zömök alkata volt, sötét fekete haja, és rézvörös bőre. Tehát indián, villant át
az agyamon. A kisfiú csak ment a hang irányába, széthajtott két nagyranőtt páfrányt, és akkor
meglátta a nővérét. Sikoltottam volna ha képes vagyok rá, de szerintem a döbbenet miatt nem
ment volna. A fák alatt ott feküdt egy 15 éves forma indián kislány, vékony kis teste volt, hosszú vörösesbarna haja copfba volt fogva, a rémülettől tágranyílt szemekkel feküdt a földön és vonaglott a teste. A nyakára tapadva térdelt mellette egy vámpír. A lány még összerándult hirtelen, majd nem mozdult többet. A szeme nyitva maradt, és még mindig ugyanazt a rémületet tükrözte. A vámpír felemelte a fejét, a szeme feketéből hirtelen átváltott tűzvörösbe, és véres szája mosolyra húzódott. Nő volt. Magas volt, hófehér márványszerű volt a bőre, és hosszú fekete haja tele volt falevelekkel. Émejegni kezdtem. Még soha nem láttam ilyet, csak Carlisletól tudom, hogy azoknak a vámpíroknak akik embereket esznek, piros a szemük vadászat után. Ez az emberi vér hatása, de még látni, sosem láttam. Borzalmas volt. Utána hirtelen felmértem a helyzetet és kétségbeestem. Ott volt a vámpír, szemét még mindig a kisfiúra szegezte, a kisfiú pedig nem tudott megszólalni a rémülettől. A szeme ide oda járt a halott nővére és a vámpírnő között. Bizonyára nem tudta felfogni, hogy mi történik
vele. Ekkor megszólalt a nő.
- Az a szerencséd, hogy most laktam jól, és jól érzem magam. Máskor nem vagyok ilyen könyörületes. Na menj szépen vissza a rezervátumba- duruzsolta émelyítően édes hangján, majd rámosolygott a kisfiúra, és eltűnt a fák között.-A kisfiú odafutott a nővéréhez, de már látta, hogy nem tud mit tenni. Halkan elkezdett zokogni. Én a saját sírásomra ébredtem éjszaka. Tehát van a közelemben valaki, aki ezt látja. Kábán kimásztam az ágyból és felhúztam az ablakot. Nem volt kint semmi szokatlan, az ég felhős volt, és minden nyugodt volt. Kikiabáltam, egy hahót, és egy van ott valakit, de nem jött válasz. Magamat átkozva visszamásztam az ágyba. Mégis mit képzelek? Ha már több mint egy hete valami, vagy méginkább valaki, kerülgeti a házunkat és engem figyel, akkor az majd persze felel, hogy itt vagyok, ha én kikiáltok az ablakon. De nem volt jobb ötletem, viszont az is bosszantott, hogy ilyeneket kell látnom. Elég szörnyűséget láttam én már életemben, nem volt rá szükségem, hogy mások borzalmait nézzem még álmomban is ráadásul. Aztán hirtelen eszembe jutott valami. Mi van ha ezt nem is szándékosan mutatja nekem az a valaki? Vagyis feltehetőleg William. Hiszen mindenki úgy tartja, hogy az elme alvás közben engedi el magát leginkább. Lehet, hogy ilyenkor én is hozzáférek az ő elméjéhez, amihez normál módon nem, vagy csak nagyon nehezen tudnék, de míg ő is alszik, és álmodik ,akkor én is ugyanazokat látom amit ő. Ez ésszerű magyarázatnak tűnt. De akkor is zavart, hogy vajon mit kereshet itt, és nyilván nem jó szándékból jött, hiszen akkor már nyilván felfedte volna magát, egészen biztosan küldték. A holnapi nappal kapcsolatban, viszont teljesen nyugodt voltam, hiszen egyedül van, és ha 15 vérfarkas körében lát, nyilván nem fog botor módon rám támadni. Ezen gondolkoztam, de nem bírtam tovább az elméletgyártást, hiszen még bőven tartott az éjszaka és elnyomott az álom.
Reggel már éreztem, hogy az eufóriám egy részének a tegnapi álommal már lőttek, de a buli gondolata még mindig felvidított. Miután Charlie elment horgászni, én döntöttem, fogtam az esőkabátomat, és kimentem a kertbe. –Egyedül van, egyedül van.- mondogattam magamnak, miközben a nyugati oldalon beléptem a fák közé.Ma is szokásos forksi idő volt, ködös, kicsit hűvös, na és persze borús.Jól a fejembe húztam aztán az esőkabátot, aztán nagy léptekkel elindultam. Meg akartam keresni,de az egyik részem már sejtette, hogy jókor vagyok bátor, ugyanis már nem lesz itt. Elindultam befelé és közben megfigyeltem minden levelet, és megtorpantam minden alkalommal, ha hallottam a növényzetet megzörrenni. És akkor hirtelen szó szerint szagot fogtam. A szag irányába mentem lüktető szívvel, ugyanis felmerült bennem, hogy mi van ha még mindig ott találom, és esetleg nem is egyedül? De nem volt ott. Csak egy nagy területen a páfrányok szét voltak nyomva. Nyilván ott aludt. Közelebb mentem, letéptem egy levelet és megszagoltam. Igen, farkas járt itt, és nem quileut farkas. Utána alaposabban megnéztem a páfrányok mellett is a területet és az erdő mélye felé vettem észre a mancsnyomokat. Ide aztán már nem mentem utána, csak bizonyosságot akartam szerezni, hogy itt járt a srác, és megtaláltam. Tudtam mit kell tennem. A buli után első dolgom az lesz, hogy beszélek Jacobbal, és elmondom neki, hogy az okamok visszajöttek, és megfigyelőt küldtek a nyakamra, tehát valami szándékuk van. És mind sejtjük, hogy milyen szándék. Jacob akkor futott be, amikor éppen sötétedni kezdett. Charlie csak annyival engedett el, hogy vigyázzak magamra és már a kocsiban is voltunk.
- Baj van Nessie? – dühös voltam, hogy nem sikerült megfelelő izgatottságot tanúsítanom.
- Semmi, az ég világon, csak egy kicsit fáradt vagyok, ez minden.- próbáltam elaltatni a gyanakvását, úgy
nézett ki, hogy sikerrel.
- Kár, jobb ha összeszeded magad mert hajnalnál előbb nem lesz vége az biztos. Meg különben is
Claire meg is lenne sértve, ha hamar hazavinnélek. – kicsit feloldódtam a gondolatra, hogy mi fog következni és már jobban is éreztem magam, hiszen már csak órák választottak el attól, hogy elmondjam neki az igazat. Nagyon hamar megérkeztünk La Pushba. Jacob kézen fogott, és elindultunk lefelé a partra. Az idő is tökéletes volt, itt ott már látszódott az ég a felhők mögül, a szél nem is fújt, kellemes idő volt, pedig már bőven benne jártunk a novemberben. De ami a parton fogadott, az felűlmúlta minden elképzelésemet. Egyszerű volt, de mégis elképesztően gyönyörű. Claire tényleg kitett magáért értettem egyet Jacobbal. Egy hatalmas tábortűz égett, de a lángjai embermagasságúak voltak, és az uszadékfák miatt itt ott kékes lánggal égtek. Nem tudom, hogy hogyan csinálták meg, de sikerült a parton lampionokat is elhelyezni, mikor közelebb értünk akkor tűnt fel, hogy homokba szúrt botokra voltak kiaggatva. Ennyi volt az egész, talán másnak túl egyszerű lett volna, de nekem tetszett. Mikor már majdnem odaértünk akkor láttam, hogy már egy kisebb tömeg ücsörög a tűz körül. Claire szaladt elénk nagy vidáman.
- Sziasztok! Na végre, hogy itt vagytok! Hogy tetszik Nessie? – kérdezte sugárzó arccal.
- Fantasztikus Claire, egyszerűen hihetetlen, hogy mit műveltél….-tényleg nem találtam a szavakat.
- Örülök neki, hogy tetszik.
- Figyelj Claire, meghívtam két osztálytársamat is, remélem nem baj.- kezdtem félénken, bár nem tudom mitől kellett volna tartanom.
- Dehogy, kaja van elég, és minél többen leszünk, annál jobb.Na gyertek.- azzal karon ragadott és
elrángatott minket a tűzhöz, ahol is a tűzhöz legközelebb eső helyre ültetett minket. Körbe néztem, megnéztem, hogy kik vannak itt. De láttam, hogy Claire tudja, hogy kikkel akartam együtt lenni. Csak a falka tagjai és azok barátnői voltak ott, sikerült is Emilyvel néhány szót váltanom, és már meg is egyeztünk a gyerekcsőszködési időpontomban. Éppen azt kezdte ecsetelni, hogy milyen gyorsan nőnek a fiúk, és milyen farkas étvágyuk van, a szó mindkét értelmében, mikor befutott Kathy és Lora. Eléggé megszeppentnek tűntek, úgyhogy rögtön odaszaladtam hozzájuk.
- Sziasztok!De jó, hogy itt vagytok!
- Szia Nessie.- köszöntek halkan.
- Gyertek bemutatlak benneteket a többieknek, gondolom Clairet és Emilyt ismeritek, ő itt Jared,
Paul, Sam, Billy, Quil, …- és így mentem sorba mindenkin, amikor Sethhez értem, furcsa dolog
ragadta meg a figyelmemet. Még sosem láttam ilyet, de a többi quileut fiúnak szinte fel sem tűnt
a dolog, csak halkan kuncogtak rajta, majd pedig mindenki folytatta a beszélgetését ahol hirtelen
abba hagyta.
- Seth Clearwater, ők a barátnőim, Kathy Smith, és Lora Stewart. – hogy a formalitásokon is túlessünk. De mikor Lorát mutattam be Sethnek, kezet ráztak, és hirtelen mind a ketten úgy meredtek a másikra, mintha villám csapott volna beléjük, majd pedig Lora elvihogta magát, Seth pedig helyel kínálta maga mellett és egyik percről a másikra úgy elmerültek a beszélgetésükben, hogy ha valaki szólt hozzájuk, akkor meg sem hallották. Így Kathyt Claire és Kim vette pártfogása alá. Én még mindig hitetlenkedve, és teljesen értelmetlen képpel ültem vissza Jacob mellé, aki folytatta hahotáját a megnyúlt képen láttán.
- Te még nem láttál ilyet sosem mi? – tudakolta még mindig nagyon vidáman.
- Nem, de most mi van? Mi volt ez az egész Lora és Seth között?
- Csak annyi, hogy Lora lett Seth párja. Úgy néz ki, Sethel is megtörtént a bevésődés.
- ÓÓÓ- csak ennyi jött ki a számon. Akkor hát ez volt az a villámcsapás szerű pillanat, amikor Seth meglátta Lorát, és megérezte, hogy ő lesz az a bizonyos. Kicsit irigyeltem Lorát amiért ő majd emlékezhet erre, mivel én még csak csecsemő voltam, így ez nekem kimaradt. Az este viszont remekül sikerült. Ahogy ígérte, Claire gondoskodott zenéről, mindenki degeszre tömte magát szalonnával és mályvacukorral is, főleg a quileutok a telhetetlen gyomrukkal. Ha pedig úgy tűnt, hogy laposodna a hangulat, akkor pedig a fiúk rémtörténetekkel szórakoztattak minket. Hirtelen feltámadt a szél, és akkor megéreztem, hogy van a közelben még valaki. Nem tudtam behatárolni, hogy merre lehet, de mivel a szél irányt váltott, és keletről kezdett fújni ahol a kocsikat hagytuk, így úgy gondoltam, hogy a srác is arra lehet. Éppen Quil mesélt egy rémtörténetet, és mindenki feszülten figyelte, engem Jacob tartott a karjaiban, így igyekeztem elkerülni, hogy észrevegye ahogy megfeszül a testem. Hunyorítottam és figyeltem, hátha meglátok esetleg valamit. Az erdő szélén pedig tényleg felbukkant, egy fél pillanatra. A nagy sötét farkas kibukkant a fák közül és mintha intett volna nekem a fejével a kocsik felé.