Északi fény-4. rész Rémálmok

Fogalmam nem volt hogy hogyan kerültem egyáltalán Billyék házába. Csak onnantól kezdve emlékszem, hogy már Billy jön mellettem, és Paul halálravált arccal. Nem mondott egyikük sem semmit, csak bekisértek Jacob szobájába. Legnagyobb megdöbbenésémre Carlisle volt ott mellette, még éppen az utolsó öltéseket végezte rajta.Négyen már alig tudtunk megmozdulni ebben a pirinyó szobában, amiben
csak egy ágy és egy szekrény kapott helyett. A szobában minden tiszta vér volt. Megint megrándult a gyomrom, de most erőteljesebben mint délután. Nem akartam foglalkozni vele. Csak őt néztem. Igazán ramatyul nézett ki. Holtsápadt volt, és a teste minden négyzetcentiméterét vágások és harapásnyomok borították. Az egyik lába és az egyik keze sínben volt. Amint bejöttünk Carlislenak egy halvány mosoly jelent meg az arcán. Mind a hárman egyszerre sóhajtottunk egy hatalmasat. Tehát túléli. Pedig mikor eljöttem még én is éreztem hogy minden nagyon kétséges. De életben van, és marad is. Ez a fontos.
- Akkor én most megyek is, Seth Clearwaternek is elkéne a segítség. – azzal Carlisle már
el is tűnt. Mire igazán felfogtuk hogy elment, kint bőgött fel a terepjárója. Jacob halkan felnyögött és
kinyitott a szemét.
- Nessie, Nessie itt van?- tehát nincs teljesen magánál. Ennek azért nem örültem.
- Itt vagyok Jacob. Nyugi, ne erőltesd meg magad, most az az első hogy meggyógyulj.- suttogtam
Erre ő elnevette magát. Hihetetlen, mindig meg tudott lepni.
- Jól elintéztem magam mi? Hát hogy fogok így villogni a barátnőmmel ha még a kezemet se tudom
mozdítani.
- Jake te bolond én minden nap itt leszek, most csak gyógyulj és ne csinálj semmi hülyeséget! Kérlek- esdekeltem neki ugyanis megvolt rá a hajlama hogy vakmerőségekre ragadtassa magát.
- Hülyeséget én? Nyugodt házi kedvenc leszek ha azt akarod, egy darabig most úgy se tudnék átváltozni.
- Rendben, és köszönöm, igérem mindennap itt leszek.- majd gyengéden megcsókoltam. Billy megkocogtatta vállalamat és megkért rá engem és Pault hogy kint várjunk, mert beszéde van vele.
Bosszúsan kicammogtam a nappaliba nyomomban Paullal. Hülyeség, hülyeség! Mintha nem lennék
tisztában vele hogy mi történt, minek titkolózni.Fortyogtam magamban.
- Talán azért teszi hogy megkíméljen téged a véres részletektől, végül is még csak 17 vagy –szólalt meg
a hátam mögött Paul. Úgy megijedtem hogy ugrottam egy hatalmasat. Nem gondoltam, hogy az érzelmeim ennyire kiültek az arcomra.Általában nem igazán alkalmaztam a képességemet csak ha nagyon
rá vitt a szükség, és ha valamire nagyon kiváncsi voltam. Most a helyzet mind a kettőt megkövetelte.
Még annyira a gondolatolvasó képességemre sem volt szükségem, elég volt a ’’szuper’’ hallásom.
- Jacob, mi tette ezt veled?Samek sem tudtak semmit, mert miután megtaláltak Seth elment szólni
Nessienek.
- Farkasok apa, vagy 30 vérszomjas vérfarkas. Mind fekete. Rémisztő volt, sosem láttam még ilyet.
Billy csak dünnyögött. Gondolom emésztette a hallottakat, megint eszembe jutottak a fekete farkasok
és kirázott a hideg. Megérteném Jacobot, ha nem akarna róla beszélni.
- Nem tudtál velük kapcsolatba lépni?
- Nem, sem én sem Seth. Csak mérhetetlen nagy dühöt és gyilkolási vágyat éreztem felőlük. De még
mielőtt bármit is mondhattam volna nekik, már akkor támadtak. Apa ez egy perc leforgása alatt történt.
Igyekeztem Sethet magam mögé rejteni, hogy én kapjak mindent, de látod ő is hogy járt. Olyan ádá-
zul harcoltak, mintha ezen múlna az életük, fura és nagyon ijesztő volt. Nem vagyok az az ijedős tipus, de apa féltem. Harminc kettő ellen. Pedig mi csak járőröztünk. Durva volt. Amikor megtaláltak a többiek, komolyan azt hittem hogy meghalok. Féltem hogy sosem látom többé Nessiet sem és téged.Ne mond el neki jó? – itt elcsuklott a hangja, nem kellett sokat gondolkodnom, hogy tudjam hogy ez a keménykötésű mindig vidám srác a könnyeivel küszködik. És meg is tudtam érteni. – Persze, Jake. Csak tudnunk kellett hogy mivel állunk szemben. Seth még eszméletlen. – Jacob elkezdett morogni. – Aludj fiam. Pihenned kell.
- Behívnád még Renesmeet?
- Hogyne. – ahogy meghallottam a kerekesszék hangját egyből felpattantam, és indultam volna, de eszembejutott hogy én nem hallottam semmit így visszaültem. Óvatosan becsuktam az ajtót Jacob szobájában.
- Mit szeretnél? Hozzak valamit? Párnát, kaját, vizet? – bármit megtettem volna hogy jobb színben lássam.
- Téged. –mondta bágyadtan.- Nessie ugye nem hallgatóztál? – felvonta a szemöldökét és bizalmatlanul meredt rám.
- Dehogy.Hogy feltételezhetsz ilyet? Viszont tényleg pihenned kéne, meg aludni főleg.
- Biztooos?
- Igen. Nyugodt vagy? Jacob haza kéne mennem, nálunk maradt Seth, még nincs mozdítható állapotban
és szeretném tudni hogy mi van vele. Holnap suli után eljövök.
- Még a végén féltékeny leszek. Rendben, ha magához tért akkor mond meg neki hogy üdvözlöm.
És Nessie, igérem ha rendszeresen látogatsz, egy kettőre felgyógyulok. – majd rámkacsintott. Nevetéssel már nem próbálkozott a törött bordái miatt. Odaléptem, hosszan megcsókoltam, majd elköszöntem Billytől és Paultól is és már a kocsiban voltam. Megkönnyebbültem, meggyógyul. Amit főleg, gyanítottam hogy Carlisle gyorsaságának és szakértelmének volt köszönhető. Nyugodt voltam hogy mind a ketten rendbe fognak jönni. Viszont aggasztott a farkas dolog. 30 idegen és nagyon dühös vérfarkas. Vajon honnan jöttek, és miért? Miért nem akartak kommunikálni Jakekkel és miért támadták meg őket mikor látták hogy fajtájukbeli? Sehogyan sem értettem. A gondolatmenetemet egy hatalmas gyomorrándulás szakította félbe. Nem értettem mi történik, de éreztem hogy egyre kordinálatlanabb vagyok és remegnek a kezeim, és rettentően kavargott a gyomrom, de valahogy éhesnek is tűntem.A torkom pedig elkezdett égni. Fura, gondoltam. Igaz elég régen ettem és biztos elmúlt már este tizenegy is ,de hogy kézremegés és hányinger, meg ez a torokkaparás? Ekkor láttam meg a pólómat. Véres volt. Biztos Jacob miatt, vagy, Seth, persze, hiszen én kaptam el. De akkor sincs….hát persze. Szomjas vagyok. A testem vért kíván. Mintha pofon vágtak volna, úgy ért a felismerés hogy kezd a szörnyűbbik énem felül kerekedni, pedig még csak 5 napja élek emberi táplálékon. Vadássz, és minden rendben lesz, gondolta az egyik énem. Nem, Renesmee Carlie Cullen ez nem te vagy. Ha már egyszer megvan az a képességed, hogy emberi ételen is élhetsz, akkor élj is vele az istenért!Természetes hogy e mellett döntöttem. Igyekeztem uralni a remegést és nem gondolni a hányingerre. Azzal nyugdtattam magam, hogy ha hazaértem akkor azonnal eszem valamit. Amint megláttam a házat, láttam hogy Carlisle még mindig ott van, és ott volt már Sue Clearwater kocsija is. Mostanában elég sokat találkozik Charlieval, ugrott be. Majd elmosolyodtam. Ráférne már ,igazán hiszen a nagyanyámon Renéen is olyan nehezen tette túl magát, és Sue majdnem egyidős vele. Félretettem házasságszerző gondolataimat, és inkább már az érdekelt hogy mi lehet szegény Sethel. Teljesen meg voltam lepve mikor beléptem ugyanis Suen,Charlien és Carlislen kívül ott találtam majdnem az egész hordát. Nem volt kicsi a nappalink, de
most, hogy a fiúk mind bezsúfolódtak, már eléggé összement. Leah és Sue Seth mellett volt, míg a többiek a falhoz lapulva figyelték Carlislet, ahogy dolgozik. Sam,Quil, Embry, Jared,Paul és Leah. Aki még most sem tudta félretenni az ellenszenvét, úgy érzi hogy leendő férjétől és egy erős vérfarkas generáció létrehozójától fosztottam meg. Talán igaza van. Egy Leah féle lánnyal jobban járna Jake, de ahhoz én sajnos túl önző vagyok hogy csak úgy egybefűzzem a kezeit a Leahéval és áldásomat adjam rájuk. Seth a kanapén feküdt, Carlisle eltakarta így nem láthattam hogy mit csinál vele éppen. Biccentettem a jelenlévőknek és elindultam a konyhába. Charlie követett. A fakó sárga konyhaszekrény-
ben kezdtem matatni, de ügyeltem rá, hogy ne csapjak nagy zajt. Kint az ég megint megdördült.A fene egye meg, mostanában állandóan vihar van Forksban. Órákig tartó és dühös, na meg veszélyes… mint a farkasok jutott eszembe. Inkább a vacsorám elkészítésére koncentráltam. Charlie halkan krákogott mögöttem.
- Mi van Jacobbal?
- Hála Carlislenak megmenekült. Éppen időben érkeztem, majdnem, majdnem..hhmm majdnem elvesztettük. – kicsit megsóztam a műzlimet. Charlie megveregette a vállamat.
- Nyugi na, minden rendbe jön. Erős gyerek az a Jacob, hamar meggyógyul.
- Igen, de te..de te neem láttad.- hüppögtem.Majd véletlenül hozzáértem Charliehoz aki arréb ugrott ijedtében ugyanis a fejem éppen a Jacobról szóló emlékekkel volt tele, és akaratlanul is megmutattam
neki hogyan festett. Pedig nagyapa közelében mindig igyekeztem normális lenni, hiszen tudtam hogy utálja ezt. De most elmaradt a várt reakció csak még szorosabban megölelt, és megnyugtatott hogy
minden rendben lesz.
- Hogy van Seth? – kérdeztem mire meg bírtam szólalni.
- Hmm, néhány sérülése van és egy boka ficam. Belső vérzés nincs, Carlisle mondta. Most varrja össze ezt a szerencsétlent. – dörmögte Charlie. Majd leült a székre és meredten bámulta az egyre feketébb eget
és a hatalmas villámokat. Ekkor megtörtént az amire egyáltalán nem számítottam, és szörnyen elszégyelltem magam. Sethnek felszakadt egy sebe, és elkezdett dőlni belőle a vér. Én azt sem tudtam hirtelen hogy mit csinálok.A francba! Elejtettem a műzlis tálamat, ami ripityára tört, borzalmas morgás tört fel a torkomból,az agyam elborult és majdnem a nappaliba rontottam, de hála Carlisle emberfeletti érzékeinek és reflexének,amint elsötétült a tekintetem, ő már előttem volt és kivezetett a házból. De az sem ment egykönnyen, mivel kézzel lábbal kapálóztam ellene, és még mindig morogtam és vicsorogtam .Viszont a másik dolog ami miatt lelkiismeretfurdalásom volt, hogy Leah majd megvadult a reakciómtól. A fiúk tudták hogy nem bántanám semmilyen körülmények között Sethet, csak elvesztettem a fejemet. De Leah elkezdett remegni, és percei voltak hogy ott a nappalink kellős közepén át nem alakult vérfarkassá. Csak Quil tudta lenyugtatni. Onnantól tértem magamhoz, hogy Carlisle kivitt a zuhogó esőbe.
- Renesmee! Renesmee nézz rám! – engedelmeskedtem, de még mindig ott volt az orromban az emberi vér szaga. 5 éves korom óta nem ittam.
- Renesmee mikor ittál utoljára vért? – még nem voltam teljesen tudatomnál. Carlisle türelmesen várt.
- Úgy, 5 vagy 6 napja nem is tudom.
- Értem. Remélem tudod mi a teendő? Ha akarod ha nem, Nessie holnap elmész vadászni, és csak utána
mész Jacobhoz. Érted? Ilyen állapotban még rá is veszélyes lennél. Meg sem tudná védeni magát ha
elborulna megint az agyad. Ezt akarod?
- Nem , persze hogy nem. – bagadoztam. De nem értettem hogy mi van velem. Annyira büszke voltam a híres, anyámtól örökölt önuralmamra.
- Helyes. Tudom hogy vegetáriánus lettél, jobban mint mi, de látod mi lesz ha elnyomod ezt az éned.
Őszintén szólva én is eléggé megijedtem. Egyikünk sem szerette volna ha Seth mégjobban megsérül.
Várnod még a kizárólagos emberi táplálkozással egy darabig, mert baj lesz. Persze majd egy idő után
már olyan vegetáriánus lehetsz amilyen akarsz. – ekkor vettem észre a fura csillogást Carlisle szemében.
Időben kapcsoltam hogy mire céloz.
- Van valami? – alig kaptam levegőt.
- Igen. Még semmi biztos, de nagyon pozitív. Most pedig szerintem vagy menj vadászni, vagy a szobádba. – Semmi kedvem nem volt a mennydörgésben állatok után kajtatni, így úgy döntöttem hogy
megvárom a táplálkozással a holnapi napot. Lazán beugrottam az ablakomon. És azonnal lefeküdtem
aludni. Ránéztem az órára. Úr Isten, már hajnali kettő van. Aludni akartam, de a lent lévők gondolatai, nem hagytak. Különösen a Leahé. Brrr..Szerencsére Seth nem sejtett az egészből semmit mert nem volt eszméleténél.Mikor Leah elment, úgy döntöttem, hogy személyesen kérek bocsánatot tőlük. Lementem, a nappaliban Seth körül ültek a fiúk. Igyekeztem minnél kevesebbszer levegőt venni, hogy ne érjen el
Seth vérének illata, mivel a szomjúság még mindig marta a torkomat. Amikor meghallották a lépteimet,
mindegyikük a lépcső felé fordult.
- Ne haragudjatok! Sosem bántottam volna Sethet ugye tudjátok?- vártam, és vártam. Majd Sam volt
az aki megadta nekem a feloldozást.
- Semmi gond Renesmee, tudjuk hogy igyekszel normálisan viselkedni, épp ezért reméljük hogy
holnap elmész vadászni és minden rendben lesz. Tudjuk hogy nem akarsz nekünk ártani.
- Köszönöm.- megnyugtatott Sam hangja, és az hogy a többiek is bíznak bennem. Bár Leáhban kételkedtem. Visszamentem a szobába, és a gondolatokat kizárva próbáltam az alvásra koncentrálni.De nehezen sikerült. A vihar pedig még mindig nem állt el. A fák ágai majdnem bezúzták az ablakomat.
A villámok pedig továbbra is kivilágították a szobát. Szokatlan az időjárás. Nem szokott ennyit dörögni
Forksban. Majd még mielőtt paranoid elmém újabb természetfeletti és fura indokot talált volna a
sok viharra, megnyugtattam magam a globális felmelegedéssel, és szép lassan elaludtam. De hogy
jól aludtam volna azt nem állítanám. Borzalmas álmom volt. Eddig nem voltak rémálmaim, de ez…
Mindenen túltett. Anyámat láttam amint a Cullen ház padlóján vérben fetreng, sőt vonaglik. Mindenki
rohan, kiabál, anya szenved. Akkor vettem észre a hatalmas pocakját. Talán nem is rémálom, ez a
születésem. Borzalmas. Apa és Jacob felteszik egy műtőasztalra, széttépik a ruhájit, hátborzongató
rágás hangjai. Azt hittem elhányom magam. Roppanás, anya gerince eltört. Most, most kéne megszületnem gondoltam, hiszen már szikével meg is vágták anya hasát. De nem történt semmi.Ott
volt Jacob. Az én Jacobom szájon át lélegeztette anyut, de semmi.
- Elkéstünk. – mondta apa, majd elkezdett zokogni.
- Nincsenek szívhangok.- tette hozzá Jacob.Apa Jacobra nézett, aki bólintott, majd mindketten
kimentek az erdőbe. Nem követtem őket, nem akartam. Hirtelen egy farkas üvöltést hallottam és
több hátborzongató reccsenést. Majd a farkas vonyított még egyet és csend lett. Néma csend.
Elkezdtem rohanni.befelé a fák közé Jacob nevét kiabálva, de nem jött válasz majd hirtelen én
kezdtem ordítani, mert minden tagom fájni kezdett. Talán most halok meg, anyával együtt?
De hirtelen felébredtem, körbe néztem. Minden csendes volt csak én rúgtam le a takarót magamról
és tiszta víz voltam. Nem kellemes azt álmodni hogy meg sem születik az ember. Brr hihetetlen és
vajon mi lett az álmomban Jacobbal és apával? Tudtam, tudtam hogy mi lett velük, de nem akartam
rágondolni. Mélyen lélegeztem, magam elé idéztem anya megnyugtató, kedves arcát és lassan sikerült
visszaaludnom. Nagyon reméltem hogy másnap reggel nem fogok emlékezni semmire de nem így
lett. Kimerülten ébredtem mint ahogy elaludtam, és a gyomrom..Olyan hangokat produkáltam mintha
nem is korogna, hanem egy dühösebb macska lenne a gyomrom helyén. Lassan kivánszorogtam
a fürdőszobába hogy összeszedjem magam, de megijedtem a tükörképemtől. A szemeim kezdtek átmenni feketébe noha, mindig is mogyoróbarnák voltak, és a szemem alatt sötét mély, lila karikák húzódtak.
Érezni is úgy éreztem magam mintha nem is ebben a világban lennék, mintha nem is tudom mintha
lebegnék. Kirázott a hideg, fáztam. Azt hiszem Carlislenak igaza volt, de előbb még a sulin kell túllennem, és aztán irány az erdő. Megpróbáltam elhallgattatni a gyomromat néhány pirítóssal, aztán
útnak indultam. Az eső szokás szerint szemerkélt. Mire kikászálódtam a kocsiból, már ott várt rám
Kathy és Lora. Ekkor érkezett meg a piros mercedes a parkolóba. Lassan kiszállt Jasper és Alice,
oda akartam menni, már indultam de megláttam ahogy Alice csak lemondóan csóválja a fejét, és
megálltam. Tehát nem hajlandó békülni, csak ha meggondolom magam. Ez nagyon rosszul esett.
Egész nap mogorva voltam, és senki nem tudott kihúzni belőlem egy szót sem. Csak magam elé bámultam, és jajj volt annak aki kérdezni próbált tőlem valamit. Az idő nagyon lassan telt, szinte
vánszorgott. Matek, Irodalom, Fizika, Kémia, Francia, és Biológia. Egyikhez sem volt túl sok kedvem, nagyon letört voltam és szomorú. De utolsó órán rájöttem hogy mennyire fontos hogy az ember ne
üres hassal menjen iskolába. Biológián vártam a lányokat, mert itt nem egyezett az órarendünk, nekik
testnevelés órájuk volt. Mint mindig most is behúzódtam leghátra és vártam hogy a csiripelésükkel
eltereljék a figyelmemet az éjszakai rémálmomról és a nappaliról, a fekete farkasokról. Megjöttek.
Kipirulva, és nevetve. Valaki pedig kereszthuzatot csinált az osztályban. Nem kellett volna.
Amint megéreztem Kathy és Lora szagát még rosszabbul voltam mint tegnap.Felálltam, el akartam szaladni, ők pedig jöttek, egyre közelebb. Vad morgás tört fel a torkomból, a kezeim megint elkezdtek remegni. Távoli hangként hallottam csak őket.
-Nessie, Nessie jól vagy?
Ha nincs az a fene lelkiismeretes emberi részem, akkor valószínűleg az kerekedett volna felül amelyik menten nekik megy. De a hosszú, több éves önmegtartóztatás és az undorom attól hogy bármilyen életet megszüntessek, ennek köszönhettem azt is hogy most a tegnapi viselkedésem helyett a hányinger kerekedett felül, és kirohantam a mosdóba hányni. Miután alaposan mindent kiadtam magamból, meghallottam ahogy nyílik a mosdó ajtaja.- Menj, el, nem tudom ki vagy, de menj el, mert különben, nem biztos hogy életben hagylak-imádkoztam. Lora volt, éreztem a szagát.
- Nessie?Nessie itt vagy?
- Iiiigen.- préseltem ki magamból.
- Behoztam a holmidat. Azt hiszem jobb ha hazamennél. Biztos azért voltál ilyen mert beteg vagy.
- Aha.- nem bírtam rendesen kommunikálni vele. Minnél tovább van bent, annál kevesebb az esélye.
De nem akart beszélgetni, hallottam ahogy a táskám koppan a padlón és kimegy. Nagy levegőt vettem
és kirohantam az iskolából. Bevágódtam a kocsiba és mint az őrült úgy hajtottam. Tudtam hogy egyelőre
Charliehoz nem mehetek vissza, így inkább Carlisleékhoz mentem. Leparkoltam, gyorsan közöltem
Esmevel hogy hova mentem és már el is tűntem az erdőben. Nem azért vadásztam mert szomjas voltam,
hanem mert féltem. Tessék, íme a potenciális veszély mind a nagyapámra és a barátnőimre. Nem is
beszélve Jacobról. Behunytam a szemem, hagytam most az egyszer hogy az állatiasabb részem kerekedjen felül, és elkezdtem rohanni. Nem tudom meddig voltam vadászni, csak hagytam hogy
kielégítsem a szomjúságomat. A délután összegzése: két hegyiantilop és két hiúz mire teljesen jól laktam.
Szereztem ugyan néhány karcolást és a ruháim is elég érdekesen néztek ki, de hát elég régóta nem
vadásztam nagyobb állatra. Jóllakottan nyúltam el egy tisztáson, élveztem a napsütést és a kellemes
meleget ami igen szokatlan volt Forksban. Csak behunytam a szemem és hallgattam a madarakat és az
erdő hangjait. Mindig is szerettem az erdőben sétálni. Kellemesen jól eső érzés volt, de hirtelen megfeszültek a végtagjaim. Felültem és figyeltem. Valami nem volt rendben, valami megváltozott. Még nem tudtam hogy mi. Valami furcsaságot éreztem, mintha valaki a fák közül figyelne. Ekkor, egy bokor zörrenésével egy időben éreztem meg a szagát. Ez egy nagy vad, egy ragadozó. Hirtelen megijedtem hogy nem egy grizli-e mivel azért annyira én sem vagyok emberfeletti mint Emmett bácsikám hogy csak úgy leteperjem. Nem grizli volt. Annál sokkal rosszabb. A Seth emlékeiben látott hatalmas, ló méretű fekete farkas jött elő a fák közül. Dühösen meredt rám, fogait csattogtatta és morgott. De szerencsére, társai nélkül volt. Bár nem voltam biztos a képességeimben hogy elég erős vagyok-e hogy le tudjam győzni, habár kiskorom óta Jasper foglalkozott a képzésemmel így több mindent tudtam a harcművészetekről 17 évesen mint mások. Először az az ötletem támadt hogy megpróbálom vele felvenni a kapcsolatot, hátha meghallom a gondolatait, és meg tudom hogy mit akar. De igaza volt Sethéknek. Ezzel nem lehet szót
érteni. Lehetetlen volt. Még egy töredék másodpercig állt velem szemben, majd támadásba lendült és
ugrott. Szerencsére jók voltak a reflexeim így kitértem előle majd megpróbáltam hátulról én elkapni.
Nem tudom, lehet hogy azért mert sokszor voltam velük, de quileut farkasok ehhez képest jóval kisebbnek tűntek. Lerázott a hátáról, hatalmasat puffantam. Majd olyan hangot hallottam amitől megállt a szivem, a farkas teljes erőből beleharapott a jobb lábamba, és annál fogva akart bevonszolni az erdőbe. Összeszedtem minden erőmet és a másik lábammal fejbe rúgtam. Vonyított egy nagyot, és a lábamat is elengedte. Ez volt amit akartam. De futni már képtelen voltam. Tehát harcolnom kellett. Megint rám akarta vetni magát, de most a háta mögé kerültem, ráugrottam és minden erőmet beletéve a nyakába haraptam. Most sajnáltam hogy nem vagyok mérgező, akkor már nem élne ez a rohadék. Megint vonyított, próbált hátra kapni, aztán lerázni, de annál szívósabb voltam. Ki akartam véreztetni, és fárasztani. Aminek az lett az eredménye hogy több helyen alaposan belekaptam, miközben a körmeimet belemélyesztve tapadtam a hátához. Ha Emmett elbánik a grizlikkel, nem hagyom hogy ez a dög rajtam kifogjon. De úgy nézett ki hogy tévedtem. Tényleg kezdett fáradni, de egy gyors mozdulattal csak lesodort magáról.
- Nekem itt befellegzett- ez volt az első gondolatom, ugyanis a lábraállásom sikertelen volt mivel dőlt
belőle a vér és nem bírt el. Ezt a kisérletet használta ki a farkas, ugyanis ekkor lelapult, ugrott, és hanyatt
döntött. Akkorát estem a súlyától, hogy úgy éreztem mentem a földbepréselődök. Rámmeredt, valami
furcsa volt a tekintetében, mintha eltűnt volna belőle az a vadság, de ez csak egy pillanatig tartott, utána
a fogait a vállamba mélyesztette, én pedig velőtrázó sikolyt hallattam. Tudtam mit akar tenni velem, és
azt is hogy az nem lesz kellemes. Darabokra akart szaggatni, és megsemmisíteni. Ekkor jöttek az én meg-
mentőim. Dübörgő léptek és vad morgás. Már kezdtem megijedni hogy megjöttek a társai, így még fájdalmasabb lesz a halálom, de a farkas felvonyított valami a farkánál fogva lerántotta rólam. Három
megtermett quileut farkas. Egyből megismertem őket. Egy hatalmas szürke, egy gesztenyebarna, és egy
sötétbarna. Quil,Embry és Paul voltak. Biztos járőrözni voltak. Nem volt harc, rávicsorogtak a másik
farkasra, Paul támadni akart, de a fekete eloldalgott igen gyorsan. Körbeszimatoltak hogy van-e még
veszély, aztán jöttek oda hozzám.
- Nessie!Hogy vagy?- kérdezte Quil, vagyis inkább gondolta.
- Hogy lenne te hülye, nem látod hogy alig él?
- Kösz srácok, ha nem jöttök ez engem itt szed szét. Auu- a vállamra néztem. Hatalmas harapásnyom, és
borzalmasan lüktetett.
- Huhh, elég ramatyul nézel ki. Fel tudsz állni?
- Nem, Paul, azt hiszem kéne egy kis segítség. El tudnátok vinni a Cullen házig? Nem kell bejönnötök.
De a nagyapám rendbe tud hozni. Azt hiszem. – Quil befutott a fák közé, majd átváltozott emberré. A karjaiba kapott és elindultunk a két farkassal ki az erdőből. Kínos volt a csönd.
- Járőröztetek? – oldani akartam a feszültséget, és szerettem volna megtudni hogy megmentőim hogy értek oda időben.
- Khmm, hogyne. Ez a Cullenek területe. Nem emlékszel? – zavartan pislogtam. Persze az a hülye egyezmény.- Azért jöttünk, mert azt mondtad Jacobnak hogy délután meglátogatod és már esteledik,
de senki nem hallott felőled és aggódott. Okkal ezek szerint.
- Vadászni voltam hogy elkerüljem a tegnapi kínos esetet.- jegyeztem meg halkan. Nem volt kedvem emlékeztetni őket hogy tegnap majdnem rávetettem magam Sethre.
- Jahh, aha.- de nem mondott többet. Paul viszont annál kiváncsibb volt. Természetesen nem az én
testi épségem aggasztotta hanem a farkas.
- Miért támadhatott meg? – gondolkozott-Hiszen ha a társaival jön akkor biztos a siker.
- Gondolom azért, mert azt hitte hogy vámpír vagyok.
- Lehet. –morfondírozott.- De minnél előbb tanácskoznunk kell, és ki kell találnunk hogy mit csináljunk.
A többiek csak beleértően bólogattak.
- De láttátok hogy meg volt sebezve? Milyen idióta az aki így támad vámpírra? –szaladt ki Quil száján.
- Először is, csak félig vámpír, és a hibridet jobban szeretem. De ha már el akarsz nevezni akkor hívhatsz korcsnak is, mert az is vagyok. Másodszor teljesen egészséges volt mikor rámtámadt. Én okoztam a
sérüléseit.- tettem hozzá dölyfösen.
- Ejha, akkor nem akarok veled összetűzésbe kerülni Nessie- jegyezte meg Embry.
- Szép volt. – Quil csak ennyit bírt kinyögni. – Na itt is volnánk. -Drága Esme már ott toporgott a teraszon. Láttam a szemem sarkából hogy Paul és Embry vicsorognak.- Visselkedjetek- parancsoltam rájuk.
- Megtaláltuk Nessiet. Volt egy kisebb összetűzése és azt hiszem a doki kéne neki.- mondta Quil, majd
egy kicsit erélyesebben rakott le mint szerettem volna.
- Mi akkor megyünk is.
- Mondjátok meg Jakenek hogy holnap megyek és sajnálom.- tettem hozzá a fiúknak. Bólintottak, el sem köszöntek és eltűntek az erdőben. Reméltem hogy érzik hogy mennyire hálás vagyok nekik. Esme betámogatott noha láttam rajta hogy szegény jóval ritkábban vesz levegőt a vérző sebeim miatt.
- Carlisle! Carlisle gyere gyorsan! Nessiet megharapta egy vérfarkas!- Carlisle fehér csíkként rohant le az emeletről, és a karjába kapott. Felrohant velem a harmadik emeleti szobába ami orvosi szobának volt
berendezve.
- Nessie, hogy vagy?
- Hát, voltam már jobban is. – nyögtem. Eléggé zavaró volt hogy mindkét seben elkezdett égni és lüktetni.
- Vérfarkas?
- Igen. Ami Jacobra és Sethre támadt, de ez egyedül volt. Óvatlan voltam. Lefeküdtem vadászat után
pihenni, és eléggé elfáradtam.
- Ugyan. Nem a te hibád. Azon gondolkozom hogy honnan jöhettek, és miért jöttek erre a területre.
Vagyis inkább a quileutok területére. Valamit akarhatnak.
- Igen. Csak azt nem tudom hogy Jacobéktól, vagy tőlünk?
- Nem hiszem hogy tőlünk, ideáig a mi területünkön fel sem bukkantak, egyből a rezervátumba mentek.
Szerintem inkább farkas ügy ez mint vámpír és farkas.
- Igen, lehet, de nem tudtam hogy máshol is élnek vérfarkasok.
- Ezek szerint. Remélem egyik fiúnak sem lesz nagyobb baja. Mi lett a farkassal Nessie?
- Hát, többször megsebeztem, így miután Paulék megérkeztek, elfutott.Szz, auu.- feljajdultam, ugyanis a fájdalom kezdett erősödni. Carlisle arcára kiült az aggodalom. Csak tudnám miért hiszen ez egy egyszerű
sérülés, majd összevarja és rendbe jön. Nem?
- Azt hiszem szólunk Charlienak hogy ma itt alszol, és iskolába sem mész egy darabig.
- Mi hogy hogy?
- Nessie, …okos lány vagy. Nem kertelek, a félvérekre veszélyes egy vérfarkas vagy egy vámpír harapás is. Általában halálos. Rengeteg gyógyszer van itt, nem tudom hogy merjem-e alkalmazni őket.
Itt leszek veled, végig és azon leszek hogy túléld. Igérem.- majd megszorította a kezemet. Nem tudtam nem észrevenni a félelmet a szemében.Kiment a szobából. Olyan halkan beszélt Esmével hogy
nem is hallottam. Szegény Charlie ideges hangját viszont annál inkább a telefonban. Nyílt az ajtó.
Magas kis csivitelő hang. Megjöttek Alicék. Amint ezt felfogtam, már bent is volt a szobában. Jasper
nem jött, neki még mindig nehéz volt a vegetáriánus élet.
- Jajj Nessie, annyira sajnálom hogy olyan undok voltam veled.
-Semmi gond Alice.-nyöszörögtem.
- Kezdesz zöldülni- majd letörölte az izzadságot a homlokomról. Észre sem vettem. Majd a szoba üveg
falához lépett, megnyomott rajta valamit, és a szoba besötétedett.
- Alice, Alice, ne szóljatok anyuéknak.Kérlek. – ráncolta a homlokát, nem tetszett neki az ötlet de rám hagyta. Ott volt még velem egy darabig, fogta a kezem és hűtötte a homlokomat is ami hihetetlenül
jól esett. Majd Alicet Carlisle váltotta. Ekkor már nem voltam teljesen magamnál, de még hallottam
amit beszélnek.
- Lázas Carlisle, tüzel a teste. Túléli? –Alice hangja reszketett.
- Nem tudom Alice. Mindent megteszek, de lehet hogy nem.- innnetől kezdve teljesen öntudatlan
voltam. Carlisle elmondása szerint napokig tüzelt a testem, és hánykolódtam, nem reagáltam semmilyen
antibiotikumra sem. Ezt látták ők kivülről, de nekem állandóan rémálmaim voltak. Felváltva álmodtam
a hatalmas fekete vérfarkas hordáról, és Jacobról. Az utóbbi volt a legrosszabb. Láttam Jacobot és Leaht
öregen, ahogy ott van körülöttük a családjuk, és én el voltam tőlük rekesztve, az egészet egy üvegen
keresztül láttam, én pedig még mindig holt sápadt voltam, és fiatal. Borzalmas volt, sikoltani tudtam volna. Nem tudtam meddig hánykolódok önkívületben, de egyszercsak csillapodni kezdett a láz. Lassult
a légzésem is. Érzékeltem már hogy mi történik körülöttem, de olyan gyenge voltam hogy képtelen voltam jelezni hogy tudatomnál vagyok. Az első beszélgetés aminek fültanúja voltam, az Esme és Charlie
között zajlott. Charliet majd szétvetette a düh.
- De hát már 4 napja nem láttam! Az Isten szerelmére Esme engedjen be hozzá!
- Charlie, igazán nem lehet. Súlyosak a sérülései, Carlisle megfigyelés alatt tartja, és mindent megteszünk, de nem lehet.- hallottam Esme gondolatait, szegény még mindig az életemet féltette.
- De hát miért? Azt mondták hogy nincs magánál. Miért nem lehet?
- Mert veszélyes lenne magára Charlie. Akar többet tudni?
- Nem.
- Itt biztonságban van. Szeretjük Nessiet és vigyázunk rá hiszen ő a mi unokánk is. – azzal Charlie és Esme eltűnt a képből. Hallottam ahogy halkan nyílik az ajtó. Carlisle volt. Éreztem a szagáról.
Halkan járt kelt a szobában, mintha egy halottasházban lenne. Úgy gondoltam mostmár itt az ideje,
hogy megtudjam mi történt. És hogy megnyugodjanak hogy élek.
- Car, Carlisle- csak ennyire futotta. Majd igyekeztem kinyitni a szememet.
- Nessie! Hál’Istennek, magadnál vagy. Jól ránkijesztettél tudod-e?
- ÓÓ magamra is.- kuncogtam halkan.
- Mi mi történt? 4 napig nem voltam magamnál? – még mindig kavargott a fejem, és nem láttam teljesen
tisztán.
- Igen. Hatalmas lázad volt, közel 50 C fok. Normális ember ebbe már rég belehalt volna. Mi is azt hittük, tudod…szegény Esme, éjjel nappal aggódott. De amit tettél az elképesztő és hihetetlen. Vérfarkas támadásból egy hibrid felépüljön. Elképesztő.- kicsit úgy tűnt, mintha jobban lázba hozná az orvosi csodám, mint az hogy magamnál vagyok. Lenéztem a lábamra. Teljesen ép volt, a lábamon és a vállamon
is csak egy halványrózsaszín csík mutatta hogy hol vart össze Carlisle. Érdekes.
- Jacobnak szóltatok?
- Igen, rettentően aggódott érted. Ide akart jönni, de Billy és Charlie kellett hozzá hogy lenyugtassák.
Ő már egészen jól van. A bordái összefortak, a karja is rendbejött, a harapásnyomok begyógyultak, csak
a törött lába köti még az ágyhoz. Seth pedig már vígan futkározik. Ő is ittjárt hogy megkérdezze hogy
vagy.
- Carlisle, te olvasol a gondolataimban
- Viszont van még valami…- zavartnak tűnt. A szájába harapott.
- Mi az?
- A vérfarkas harapást túlélted. És egyes jelek azt mutatják, hogy bizonyos jellemzőiket átvetted.. – elképedve pislogtam rá. Mit akar ezzel mondani?
- Belőlem is farkast csinált?
- Neem, dehogy. – kacagott Carlisle.
- Mondtam, hogy csak néhány tulajdonságát vetted át. Mint például a hőmérséklet. Lehet hogy nem érzed, de a testhőmérsékleted 40 C – on állt meg. És hmm, nos nyúltál egy kicsit, és vastagodtál.
Nem figyeltem meg a testemet. De ahogy lenéztem láttam hogy a lábam jóval hosszabb mint emlékeztem, lelógtam az ágyról, pedig világosan emlékeztem mikor Carlisle feltett akkor még elfértem.
És a lábaim, meg a karjaim? Minden lány álma lenne. De nekem fura volt. Izmosabbak voltak a karjaim is és a lábaim is, és hosszabbak. Én is észrevettem hogy megváltoztam. Egyből a logikus kérdés ugrott be.
- Öregedni tudok?
- Sajnálom Nessie. A farkas dns-e az emberi részeddel egyesült, nem a vámpíréval. De azt hiszem hogy
most elmondhatjuk hogy minden vámpírnál, farkasnál és félvérnél erősebb és veszélyesebb lettél.
- Hurrá. Mindig is erre vágytam. –jegyeztem meg savanyúan.
- Ne aggódj. Dolgozom az ügyön, és eddig ahogy mondtam pozitív a fejlődés.- azzal megveregette a vállamat. Ekkor éreztem hogy rettentően éhes, nem, szomjas vagyok. Undorodtam még a gondolatától is, de:
- Carlisle. –hatalmasakat pislogtam rá.- Szomjas vagyok. – Nem mondott semmit, egy percen belül visszatért egy pohár vérrel. Emberi vérrel. Ugrott egyet a gyomrom. Brr. Tehát a vérjszom még nem múlt el. Klassz. Óvatosan felálltam, még nagyon reszkettek a lábaim amikor megpróbáltam használni őket.
Carlisle támogatott le a nappaliba ahol Esmével hagyott. Csendben beszélgettünk, amikor hirtelen a
fejemhez kaptam.
- Auu,ááá eléég- ordítottam. Esme megijedt, azt sem tudta hová kapjon.
- Mi az kicsim, rosszul vagy?- kérdezte riadtan. Tulajdonképpen nem is. Ingattam a fejem, hogy semmi gond, majd megpróbáltam kitalálni hogy mi okozhatta a fejfájást. Rájöttem. Rengeteg hang a fejemben.
Vagy 10, 12 emberré, és mind egyszerre beszélt. Nem lehettek gondolatok hiszen nincs is itt annyi ember, jutott az eszembe. Majd behunytam a szemem és igyekeztem kihámozni hogy mik ezek a hangok.
Mikor meghallottam, hirtelen elnevettem magam meglepetésemben.
- Paul, az isten áldjon már meg mégis miért támadt volna a farkas Nessiera ha csak nem mert vámpírnak nézte? – Jacob volt.
- Én is ezt mondtam.- helyeselt Seth.
- Akkor sem áll össze a kép- fújtatott Paul- Szerintem őt akarták.
- Inkább ő mint mi.
- Leah!!!-csattantak fel a fiúk.
- Sam?
- Szerintem még ne mondjunk semmit. Először is el kéne mennünk a környező rezervátumok indiánjaihoz hogy tudnak-e erről valamit. Nem akarlak megsérteni Jacob,de az is lehet hogy tényleg Renesmeere vadásznak, de azt sem zárnám ki hogy tőlünk akarnak valamit. Így megfelel? Holnap megbeszéljük hogy ki hová megy. Oké?
- Igeeen- hangzott az egyöntetű válasz.
- Nessieről tudsz valamit? – kérdezte Seth.
- Semmi jót, még nincs magánál.- Jacob hangja reszketett. – Megölöm azt a mocskot ha Nessie meghal.
- Örömmel közölhetem, hogy már magamnál vagyok, és ha bevesztek akkor segítek.- gondoltam kuncogva. Dermedt csend. Hosszú percek teltek el válasz nélkül mire felfogták hogy én is a fejükben
vagyok.
- Nessie, te vagy az? – jött az elhűlt kérdés a srácoktól.
- Igen, mégis ki más?- már kacagtam.
- Hogy, hogyan?- dadogta Jacob.
- Hosszú sztori. Lényeg hogy élek, és így is tudunk kommunikálni, a fekete látogató harapásának köszönhetem. Leah dühösen morgott, de a többiek lepisszegték. Már nagyon is jól éreztem magam.
Később pedig irigykedve vették tudomásul a fiúk, hogy míg ők farkasként akaratlanul is hallják egy-
más gondolatait, addig én az új képességemet tudtam szabályozni. Örültem gyors gyógyulásomnak,
leszámítva azt az apró momentumot hogy nagyobb és erősebb lettem, mint eddig valaha. Ebből
következően sérthetetlen is. Ha Carlisle mégis halandót tud belőlem kreálni akkor ő egy zseni.
Elbúcsúztam Esmetől, megkértem hogy küldje át Alicet ha hazaért. És én is útnak indultam hogy
megnyugtassam Charliet hogy még mindig élek. Amint kinyitottam az ajtót, már rohant szegény
nagyapám, szerintem minden pillanatban azt leste, hogy mikor érkezem.
- Nessie! Annyira örülök, hogy látlak!Csak egy telefont kaptam Carlisleéktól, hogy náluk fekszel betegen, és amint meggyógyultál elengednek.
- Nyugi Nagyapa!Egyben vagyok!- csitítottam Charliet, mivel majd kibújt a bőréből örömében. Utána következett Jacob, aki nem győzött ámélkodni rajta hogy hogy megnyúltam.Vissza hívta Jacob a fiúkat
és megtárgyaltuk, hogy mit kéne most tenni. Mire hazaértem, már úgy éreztem magam mintha egy hete talpon lennék. Sejtettem hogy nem lesz gondom az alvással. Elalvás előtt is még a quileut törzs járt a fejemben, hogy mind milyen hevesen tiltakoztak az ellen, hogy segítsek nekik a keresésben.
- Mert te még csak 17 vagy- jött a válasz. Igen, 17 és majdnem sebezhetetlen. Pfh..Ráadásul Jake
volt a legmakacsabb, így egy Alpha hím és egy alvezető akarata ellen nem tudtam semmit sem
tenni. – Akkor a saját szakállamra fogok dolgozni- döntöttem el. Nem érdekel hogy mit csinálnak.
De én kiderítem hogy mit akarnak ezek a förmedvények Forkstól és főleg a quiletoktól .Bármennyire
tiltakoztak a többiek, én már inkább voltam quilet, mint Cullen vagy hibrid.
Megint álmodtam. És megint nem kellemeset. Ismét előjöttek a farkasok, de már nem úgy mint
Seth emlékében élt, hanem az enyémben. De sokan voltak megint, és mind engem üldöztek befelé
az erdőbe, elbotlottam, hasra vágódtam. Hogy utána mi következett, már nem tudtam meg, mert
felébredtem. Visszafeküdtem, azonnal el is nyomott az álom. De most valami új következett.
Egy csapat köpenyes alak állt körül. Én most itt megint külső szemlélő voltam. A kör közepén anya állt, a karomban velem. Hatalmas tűz égett. Egy rideg hang megszólalt.- Jane.- egy kis szőke nő lépett ki a k örből, ránézett anyámra aki sikítani kezdett fájdalmában. Kivettek a kezéből és anyát a körön kívülre lökték. A kis szőkehajú nő, valószínűleg vámpír, mivel sötét vörösek voltak a szemei, elindult velem a tűz felé. A kicsi én, fülsiketítően visított. Nem akartam megtudni mit tesznek velem. Fel akartam ébredni. A hajam csatakos volt az izzadságtól és minden tagom remegett. Reméltem hogy egyik álmom sem jelent semmit. A jövőbe látás reszortját inkább Alicere bíznám. Hanyatt dobtam magam , és igyekeztem a légzésemre koncentrálni hogy lenyugtassam magam.
- Álmodtál, álmodtál. Nem esznek meg farkasok, mert ott van Jake, és más vámpírok minek bántanának-
szugeráltam magamnak.De fogalmam nem volt hogy csuklyás társaság hamarosan még nagyobb gondot okoz mint 100 vérfarkas együtt véve. Már félálomban voltam mikor kopogtak...Az ablakomon.