Északi fény-14. fejezet Visszaszámlálás

A napfényes vámpírtámadás és Kathy első,balülsikerült napja után , megint minden majdnem normális volt. Csak azért majdnem, mivel az esti edzések Jasperrel és quileut fiúkkal még mindig tartottak, akik időközben kibővültek még két taggal, történetesen Emily unokaöccseivel Claire két 18 és 16 éves öccsével Ewannelés Cedriccel. Így már a vérfarkasok voltak 18an, a vámpírok pedig hatan. Ugyanis már Emmett és Rosalie is részt vettek az edzéseken, noha Rose néném azóta az ominózus éjszaka óta továbbra sem volt hajlandó velem szóba állni, de Emmett unszolására beszállt a harcba. Na és persze ott voltam én, mint a különleges haderő, bár Jaspernek nem tetszett, hogy részt veszek benne, de Carlisle rábeszélésre engedett. Persze mostmár Kathy csatlakozása is jócskán módosította a tervünket, de mivel mindenben alkalmazkodott, és igyekezett Carlisle utasításait követni, nem volt vele semmi probléma. Alice azt mondta, hogy anya óta nem látott ekkora önuralommal rendelkező vámpírt. Ennek rettentően örültünk Lorával, mivel ő még mindig nem látogathatta meg, csak én. Így peregtek tovább a hétköznapok, és egyre jobban közelítettünk a téli szünethez, ami veszélyes dátumnak minősült, mivel anya és apa akkor akartak hazalátogatni Forksba. Kathyről már tudtak, igaz nem volt könnyű anyát lenyugtatni, de apának sikerült. Egyiküknek sem tetszett, hogy verőfényben futkosott egy vámpír Forksban, de ami elmúlt elmúlt. Anya pedig felajánlotta, hogyha Kathy úgy érzi akkor az ünnepek után velük mehetne New Hamsphirebe.Ennek mind nagyon örültünk, mert a Cullen család már kezdett hatalmasra bővülni. Természetesen a mi Kathynk is mostmár családtag lett, és Esme megkérte rá, hogy édesanyja helyett tekintse anyjának. Szegény Kathy így is eleget szenvedett a kezdeti időszakban, mivel a szüleivel közölte Carlisle, hogy Kathy vízbefulladt. Néhány nappal ezelőtt bevittek a Seattli kórház hullaházába egy lányt, akit a Washington tóból szedtek ki. Jó pár napja ott lehetett már, így teljesen felismerhetetlen lett, és senki nem érdeklődött utána. Carlislenak pedig pont kapóra jött. Egyikünk sem érezte jól magát ettől, de nem volt más választásunk. Ha egy év letelte után Kathyt visszaengedjük a családjához, akkor egy idő múltán megint el kell válniuk, hiszen mostmár Kathy is örökre 17 éves marad akárcsak apa. Nem tudtunk mit tenni, közöltük velük a hírt. És ők eltemették Kathyt. Kathy pedig igyekezett megbarátkozni a kialakult helyzettel, és jót tett neki, hogy az új családja ott segített neki ahol csak tudott. Alapjában véve imádott vámpír lenni, és szinte minden nap azzal telt hogy vadászni tanult Jasperrel és Emmettel, valamint próbált ellen állni az emberi vér kísértésének. Igaz ezt még csak Charlien teszteltük, de ilyenkor velem volt még Alice is, így senkinek nem eshetett bántódása. Kathy rettentően szeretett volna segíteni nekünk a harcban, de túl fiatal volt még és félő volt, hogy kárt tenne edzés közben valamelyik srácban. Sajnos szobafogságra kellett őt ítélnünk. Nem szívesen, de tudomásul vette, így ilyenkor az új erejét próbálgatta, még nem sok sikerrel. Alicel ugyanis teljesen egyformák lettek, már ami a képességeiket illeti. Nagyjából így teltek el a napok, és karácsony egyre közeledett. Ha pedig még mindig nem történik addig semmi, de még mindig készültségben vagyunk, akkor 25 ember szervezkedését aligha lehet eltitkolni, pláne apa képességeivel, mivel úgyis mindenre fél percen belül rájönne, akkor pedig kitörne a hadd el hadd, hogy mégis hogyan merészeltük ezt, és miért engednek engem is harcolni. Természetesen már túl akartam lenni a dolgon, de ennek ellenére tartottam is tőle, mivel nem tudhattam, hogy mégis mi vár ránk, és, hogy megússzuk-e komolyabb sérülések nélkül. Valamint nagyon reméltem, hogy halálos áldozat egy sem lesz. Ha valaki meghalna a farkasok közül akkor többet a lábamat sem merném betenni La Push-ba, és ugyanez vonatkozott minden Cullenre is. William pedig amint ki tudott kerülni egy percre a többiek felügyelete alól, rögtön rohant és szólt Joshnak,aki tovább adta a híreket nekünk. Eddig szélcsend volt, még mindig csak a tervezgetés és lapulás időszakában voltak, amibe majd bele őrültem. Nem sok hiányzott hozzá néha, hogy tényleg eléjük álljak és közöljem velük, hogy – itt vagyok, vigyetek el ha annyira akartok.- Már nem is érdekelt annyira, hogy élek-e vagy halok, mint kez-detben. Nem az nyomasztott, hogy én vagyok a vadászat célpontja, hanem az, hogyha tényleg harc, sőt talán háború lesz, akkor mennyi mindenkit belerángattam, és mindenki mennyire közel áll hozzám ,ebből következőleg ha bárkinek bármi baja lesz, a farkasok helyet engem a lelkiismeretem fog felemészteni.
- Nessie, Nessie drágám hallasz?- Jacob óvatosan megsimogatta a vállamat. Magamhoz tértem, pislogtam néhányat, úgy néz ki elgondolkozhattam. Jacob pici szobájában ücsörögtünk és arról beszélgettünk, hogy tavasszal, hogyan menjünk New Hampshirebe, hogy még esős időszakot fogjunk ki. Bár ő nem volt elragadtatva a gondolattól, hogy majd két hétig össze legyen zárva apámmal akivel 17évre fegyverszünetet kötött, sőt barátságot is talán, de most ugye, hogy apából kitört a szó szerinti atyáskodó énje, mióta én Jacobbal vagyok, így már kissé feszültebb lett a kapcsolatuk. De kijelentette, hogy ahová megyek, oda jön ő is, és ha azt szeretném akkor együtt megyünk New Hampshirebe, úgy is régen látta már anyát is. Éppen valamit buzgón magyarázott, mikor elkalandozott a figyelmem és a kinti természetet figyeltem. Minden tiszta ragyogás és hó volt, mivel már december elején leesett majd egy méteres hó, és balszerencsénkre állandóan sütött a nap, így már hetek óta csak akkor láthattam a családomat, ha én pattantam kocsiba, és Carlisle is csak esténként tárgyalt a quileutokkal, mikor már biztonságosan tudott utazni a sötétített ablakú mercedessel..A téli fények elterelték a figyelmemet, de úgy látszik nemcsak egy pillanatra.
- Hogyne, Jacob, bocs elbambultam egy picit. Miről volt szó?- kérdeztem hunyorítva, mire ő csak elnevette magát. Szerettem benne, hogy olyan vidám természetű volt, mindig mosolygott és csupa boldogságot árasztott.
- Mi az? Mi olyan vicces?
- Semmi,ssemmi, csak az az arc, bocsi de nagyon aranyos volt. – fújt egyet aztán visszatért az eredeti témájához. – Csak azt magyaráztam, hogy nagyon remélem, hogy lesz New Hampshireben ágy, nem felejtkeztek meg róla Belláék, hogy rajtuk kívül vannak akik még szoktak aludni.
- Ugyan dehogy!Ne beszélj butaságokat, persze, hogy van ágy, ha rólad el is, de az egyetlen gyermekükről táncsak nem felejtkeztek el, hogy szokott aludni. Még nem voltam New Hampshireben, de ha jól emlékszem Rose néni mondta, hogy születésem után nem sokkal ott is kialakítottak nekem egy szobát ággyal, ugyanúgy mint a Cullen házban. – jegyeztem meg gőgösen. Amin Jake ugyancsak elnevette magát. Imádtam ezeket a pillanatokat, ilyenkor olyan érzésem volt, mintha sosem lenne semmi gondunk, csak ő lenne és én. De ahogy erre gondoltam, mintha valami felsőbb erő akarná a gondolataimat és kívánságaimat keresztezni, hirtelen megszólalt kint a telefon. Billy öblös hangján mormogott bele valamit, majd pedig Jacobért kiálltott. Kaptam egy gyors csókot, majd már kint is volt a nappaliban.
- Igen.Értem. Egészen biztos? Oké,oké felfogtam. Jó, hagyjad. Szóval hol? Hmm, érdekes. Megbeszélem velük igérem. Köszönöm szépen.
Vigyázz magadra!- azzal lecsapta a telefonkagylót, de olyan erővel, hogy a hangból itélve talán ketté is törhetett. Megijedtem, mert Jacobból hirtelen morgás tört fel, majd fújtatott és dühtől remegő kézzel jött vissza a szobába. Meg sem mertem kérdezni, hogy mi a baja, úgyis láttam rajta, hogy mindjárt elmondja.
- Renesmee! – ajajj, csak akkor hívott így ha dühös volt.- Mikor jelentkeztél te istentudja milyen táncelőadásra az iskolába aminek kedd esténként van a próbája?- uralkodott magán, de kihallottam a hangjából,hogy iszonyat dühös. Joggal. Vágytam egy kis kikapcsolódásra, egy kis szórakozásra, hogy a napjaim ne csak az okam farkasok támadása és Kathy miatti aggódás körül forogjon, és ne csak az iskoláról szóljon, így jelentkeztem. A végzősök báljára készülnek a harmadévesek műsorral, jó lehetőségnek tartottam. Így kedd esténként odajártam, de igazán vigyáztam, mindig kocsival mentem, és oda és vissza is olyan tempóval, hogyha Charlie tudná még jobban megőszülne tőle. Mivel már jó néhány ilyen alkalmon túl voltam, így valószínűtlennek tartottam, hogy bármi bajom is eshetne, és azt sem tartottam lehetségesnek, hogy 20 felbőszült farkas majd pont az iskola tornatermében fog ránk törni. De valami azt súgta, hogy tévedek. Halkan, el el csukló hangon, felsoroltam az érveimet Jacobnak, és hogy most igazán óvatos voltam, és körül tekintő és igazán csak egy kis kikapcsolódásra vágytam. Ő meg sem mozdult közben, csak komoly ábrázattal hallgatottt engem. Csak a mondandóm végén szólalt meg.
- Gondolod te, hogy nem veszélyes. Az előbb szólt William. Úgy néz ki, hogy itt az idő.- Nyeltem egy nagyot, hirtelen egy kugligolyó méretű gombóc került a torkomba.
- És honnan tud arról, hogy én hová járok?- ez sehogysem fért össze a fejemben a támadással.
- Úgy életem, hogy küldtek felderítőket a területre, alaposan körbeszaglásztak, kifigyeltek téged, mi azért nem tudtunk róla, mivel a Cullenek területén jártak, Carlisleék pedig ugye a hetek óta tartó napsütés miatt nincsenek mostanában túl sokat a szabadban. Így úgy döntöttek, hogy a legjobb támadási pont, ha egyik este megbabrálnák a kocsidat, te valahol menet közben lerobbansz, és akkor támadnak. Mivel pedig tudjuk, hogy már esténként milyen Forksban a forgalom, és a közvilágítás is, így nagy eséllyel ráncigálnának be az erdőbe az út széléről, mikor egyikünk sincs melletted, hogy megvédjenráncolta homlokát miközben beszélt tehát a mondandója közben gondolkozott is valamin.
- Jajj Nessie, már megint olyan szeleburdi voltál!Legalább nekem szólhattál volna- csóválta a fejét.
- Jól van na. Annyit vagy velem mostanában, hogy még a végén rám fogsz unni- vágtam vissza sértődötten, de valamiért ez is csak mosolyt csalt az arcára és odavont a mellére. Mindig megnyugtatott ha hallottam a szivverését.Gyorsan vette a levegőt, és a szive is szaporább volt, izgult és töprengett valamin, de nem akarta nekem elmondani.
- Jacob, elmondod szép szerével, vagy megnézzem mit akarsz?- böktem ki végül.
- Oké. Igérd meg, hogy nem rágsz be miatta oké?- eléggé ijedtnek tűnt.Beleegyeztem és bólintottam, hogy folytassa.
- Azon gondolkoztam, hogy ..hmm szóval, bocsáss meg de nincs jobb ötletem és igérem nem esik bántódásod, meg Jasper amúgy is kitanított.
- Iiiigen?- vágtam közbe türelmetlenül.
- Szóval, arra gondoltam, hogy te leszel a csali. Mi, Carlisleékkal persze megbújunk az erdőben, olyan távra, hogy ne fogjanak szagot, de azért téged is szemmel tudjunk tartani. …. és…
- És???Hagyjátok, hogy megbuherálják a kocsimat és lerobbanjon? Aztán mikor támadnának akkor jöttök ti? – nem tűnt rossz ötletnek számomra, de Jacobnak mintha nem tetszett volna annyira.
- Igen. Erről van szó. De igérem vigyázni fogok rád! Egy hajad szála sem fog görbülni!
- Hát ezért aggódsz? Az én testi épségem miatt? Ugyan Jacob, egyszer már megléptem előlük pedig akkor még fele olyan ügyes és erős voltam mint most, és ráadásul teljesen egyedül voltam, most meg itt vagytok ti is.Nem lesz itt semmi baj, néhány karcolás és mindenki megússza. Karácsonyra már csak egy rémsztori lesz belőle.- igyekeztem olyannak mutatkozni, mintha lazán venném a dolgot, hogy őt is megnyugtassam valamennyire. De úgy láttam, hogy kezd felengedni, és sikerrel jártam.
- Rendben. Legyen neked igazad!És ha ennek vége…- elharapta a mondatot, és furcsán csillogó szemmel nézett rám.
- Igen? Ha ennek vége mi lesz?
- Hmm, hát akkor elviszlek New Hampshirebe, és ha gondolod esetleg megállhatunk valahol máshol is…
- Ja, csak ennyi? Rendben van – hagytam rá a terveit, mivel úgy voltam, hogy soká lesz még az amikor nyugodtan utazgathatunk mi ketten. Előbb ezt tudjuk le. A telefonhívás tehát véget vetett a szokásos délutáni találkozónknak, és Jacobbal elkezdtünk szedelőzködni, hogy mire mindenki kiér a tisztásra ahol az edzést tartottuk, mi már ott várjuk őket és közölhessük velük, hogy napok kérdése és végre sor kerül a sokat emlegetett ütközetre.Menet közben értesítette Jake a Port Angelesi bandát is, hogy amint tudjanak jöjjenek le. Így mindenki,egyszerre és elsőkézből értesül róla, hogy mi várható és mik a tervek. Most, hogy már elérhető közelségben volt ez az egész, elkezdtem meglepő módon izgulni. Első igazi, szó szerinti ütközet, amikor egyenlőek lesznek a feltételek, és igazán megmutathatom, hogy mit tudok. Arról persze nem felejtkeztem, el, hogy az okamok falkavezérével személyesen én akarok végezni, és a szó szerinti értelemben át akarom harapni a torkát is annak a szörnyetegnek. Kocsiba ültünk és elindultunk a Forksi úton a Cullen ház felé, attól nem messze tartottuk az edzéseket, noha mostanában egy kicsit rontott a helyzeten a hatalmas hó, na nem azért, mintha bármelyikünk is fázott volna, csak nehezebben tudtunk hóban haladni és verekedni is valamivel, mint normál körülmények között.De Jasper még ezt is pozitívnak ítélte, tekintve, hogy mindenféle körülményre fel leszünk készülve. Mihelyst kiértünk a tisztásra, Jacob átváltozott farkassá és szólt a többieknek, hogy jöjjenek,mivel hírei vannak, utána pedig nem sokkal megérkezett az én családom is. Mikor már mind megérkeztek Jacob visszaváltozott.
- Emberek, nemsokára harc lesz!- izgatott morajlás futott végig a többieken.
- Nemrég szólt William, hogy támadni fognak. Mégpedig három nap múlva.
- Hol lesz a helyszín?- érdeklődött Alice olyan stílusban, mintha legalábbis az érdekelné, hogy milyen idő lesz.
- Mivel a mi Renesmeenk újabban táncos pályára készül…- kezdte epésen Jacob- így kedden esténként a gimiben próbál. Az ellenfél úgy tervezi, hogy kicsit babrálnak Nessi kocsijával, hogy útközben meg kelljen állnia. Mivel kifigyelték, hogy ez az egyetlen olyan időszak amikor se farkas, se vámpír nincs a közelében.
- De hát ezt egyszerűen elkerülhetnénk nem?- értetlenkedett a legújabb tag, Cedric. Jacob csak türelmetlenül megrázta a fejét.
- Hogyne, de nem akarjuk!Mi az erdő túl oldalán leszük, olyan messze, hogy ne érezzék a szagunkat, de
még olyan közel, hogy segítsünk Nessienek.- fejtette ki Jacob a tervét.
- Micsoda? Te csalinak akarod használni az unokahugomat?- visította Rose nénikém.
- Emmett fogd vissza a szőkét!- felelte kurtán Jacob és még oda sem nézett. Közel húsz év sem változtatott a kapcsolatukon.
- Rosalie kérlek nyugodj, meg én jóváhagytam a tervet, amúgy Jacob sem lelkesedik érte, de nem volt jobb ötletünk. – aztán kezdődött a stratégiai megbeszélés, aminek tulajdonképpen csak négy résztvevője volt, Jacob, Sam, Carlisle és Jasper. Alaposan meg hányták vetették, hogy honnan kell elindulniuk, hová kell elrejtőzniük, és hogyan kommunikáljanak egymással. Lévén, hogy apa nem volt itt, mint gondolatolvasó, abban maradtak, hogy az egyik új tagot, Ewan-t hátrahagyják egy telefonnal, és amint kezdődik a támadás, ő szól Carlisleéknak, akik Charlienál lesznek arra az időre. Az erdőben a hátvédeim tehát a farkasok lesznek. Kockázatos is lett volna, ha a Cullenek is ott vannak, mert a vámpírszagot egyből kiszúrják és akkor megint várhatunk hónapokig.
- Előre láthatólag hol lesz majd Nessie?- kérdezte valaki a farkasok közül.
- Valahol félúton a gimi és Forks között, pont a legjobb helyen, ahol már egy madár sem jár esténként.- felelte fintorogva Jake.
– De nektek nem kell jönni, miután kijött az iskolából, én végig követni fogom
Nessiet és majd szólok amikor eljött az idő.- A megbeszélést az edzés követte. Jasper adta mindenkinek az instrukciókat miközben mi igyekeztünk végrehajtani a nyakatekertebbnél nyakatekertebb fogásokat. Hosszú és kimerítő edzés volt, már bőven benne jártunk az estében mire vége lett. Általában se a vámpírokra, se a farkasokra nem jellemző, hogy pár órás mozgástól ennyire fáradtak legyenek,de mire Jasper is megelégelte a dolgot, már minden Cullen egy fának dőlve lihegett, a farkasok pedig szanaszét hevertek a tisztáson és a hóban hűtötték magukat. Fájdalmas nyögés és halk morgás volt a válasz, mikor Jasper bejelentette, hogy keddig már naponta kétszer találkozunk ha tetszik nekik ha nem.
- Ne ellenkezzetek, végül is mi, azért vagyunk itt, hogy megvédjük a kedvenc és egyetlen unokahugunkat, nemdebár?- majd huncutul kacsintott egyet. Én visszamosolyogtam rá. Jó volt, hogy rajtam kívül legalább mások ennyire bíztak a sikerben. Hiába, a velem született pesszimizmus tehet mindenről. Az edzés után Jacob haza fuvarozott és minden további nélkül beleszédültem az ágyba. Másnap ha Charlie nem kelt fel, egészen biztosan elfelejtek iskolába menni. Reggel már láttam Lorán, hogy tudja. Mihelyst kiszálltam a kocsiból rögtön hozzám rohant.
- Hogy viseled?- kérdezte aggódó arccal.
- Micsodát?- tettem a hülyét. Semmi kedvem nem volt beszélni róla. Attól, hogy még tudom, hogy mikor kerül sor leszámolásra, nem azt jelenti, hogy mostantól azon fogok egészen keddig sápítozni.
- Hát, hogy tudod, hogy már napok kérdése, hogy összecsapjatok a farkasokkal?- kérdezte, amitől leesett az állam. Felvontam a szemöldökömet, és kérdőn meredtem Lorára.
- Seth elmondta neked?
- Igen. Végül is ő a barátom. Nessie ne csinálj úgy mintha semmi nem történt volna! Nem vagyok hímestojás, a legjobb barátnőnk vámpír lett, és én is majdnem meghaltam,ennyi talán elég hogy
elmond nekem mi készül?- vonta fel a szemöldökét. Lesütöttem a szememet. Igazán én sem tudtam, hogy miért akarok még mindig úgy tenni Lora előtt mintha még mindig titkolóznék. De annyit aggódtam mostanában a támadás miatt, hogy nem akartam másra is átragasztani az idegességemet.
- Igazad van Lora. Bocsi, csak nem akarom, hogy tudd a részleteket, mert nem valami fényes a helyzet. Majd utána megbeszéljük jó?- Lora csak óvatosan megsimította a karomat.
- Persze. Megértelek. De nekem már úgyis mindegy. Seth miatt is aggódok eleget. Na tudod mit?
Ejtsük mára a témát.- boldogan egyeztem bele Lora ötletébe, és nap közben már csak maximum Kathy volt a téma, én számoltam be róla, hogy van mostanában és mennyire erősebb az önuralma napról napra. Azonban továbbra se tudtam az ijesztőbbnél ijesztőbb gondolatokat elűzni a fejemből. Nem volt maradásom, nem tudtam egy helyben maradni és adni a nyugodt gimnazistát. Tőlem merőben szokatlan dologra ragadtattam magam, ellógtam az iskolából. Felkaptam a cuccaimat, és eltűntem az iskolából. Szivem szerint bevettem volna magam az erdőbe, és rohantam volna ahogy csak bírtam, hiszen ha valami bántott akkor mindig így oldottam a feszültséget, de tudtam, hogy most ez teljesen lehetetlen. Ezért inkább bezárkóztam a szobámba és a cd- lejátszót bömböltettem, miközben le föl járkáltam a szobában. Miután már lecsillapodtam, neki estem a temérdek házimunkának, hogy azzal eltereljem a figyelmemet. Aztán este hagytam egy üzenetet nagyapának, hogy elmentem Jacobbal moziba, és indultam az edzésre. Hó már szerencsére nem volt, ami leesett december elején, azt elmosta a napok óta tartó eső. Amikor mentem is esett. Mire kiértem, már mindenki ott volt teljesen bőrig ázva, de azért csak belefogtunk az edzésbe.
Mióta Jasper megkettőzte az edzések számát nem volt semmiféle problémám az alvással, mivel mindig hulla fáradt voltam, mire ágyba kerültem. Persze azért éber állapotomba, gyakran eszembe jutott William, hogy mi lehet vele, és hogy nem esett-e bántódása. Jacobbal sem lehettem annyit amennyit szerettem volna, állandóan rohangált a falka tagjaihoz és ötletekkel, tanácsokkal látott el mindenkit. Annyira lefoglalta a védelmezésem, hogy igen kevés időt tudtunk kettesben tölteni, de ahogy már korábban megigérte, mindent bepótolunk ha ezt magunk mögött hagytuk. Ha valami kellemetlen dolog közeledett, számomra mindig úgy tűnt, hogy az idő csiga lassúsággal vánszorgott. Most is ez volt, már nem találtam a helyemet sehol, szinte a perceket számoltam, de csak nem akartak telni. Mintha valaki direkt lelassította volna az időt. Charlie persze sejtette, hogy valami készülődőben van, mivel szótlanabb voltam és mogorvább, Jacobot is csak addig látta amig bekisért az ajtón és aztán elment. Na és, az is elég gyanús lehetett, hogy már hétvégén szinte sosem voltam otthon, az estéket pedig rendszeresen nem otthon töltöttem, és mire hazaértem, már olyan lehettem , mint egy kifacsart szivacs. De nem kérdezte meg, hogy mi van, vagy lesz. Gondolom még mindig tartotta magát ahhoz, hogy csak azt akarja tudni ami a legszükségesebb, azt is nehezen fogadta el, hogy anya micsoda és, hogy az unokája hét év alatt mind testileg, mind szellemileg felnőtt lett. De én is jobbnak láttam, hogy ne tudjon semmit. Hiszen ha a szüleimnek nem szóltam, akkor őt pláne nem fogom belekeverni. Azt hittem a monotonitás és a stressz előbb fog megölni, mint az okamok támadni, de tévedtem. Bármennyire lassan is, de csak eltelt az a három nap, és reggel konstatáltam, hogy végre kedd van. Lassan elkezdtem öltözködni, késleltetni szerettem volna mostmár, mire elérkezett a ’’várva várt nap’’. A kifejezésen kuncognom kellett, mert úgy hangzott, mintha valami bizarr karácsonyra készülnék legalább is. A fürdőszobában megbámultam magam, mintha ugyan kivülről találnék magamon valami jelet, ami arra utal, hogy veszélyes vagyok. De nem volt semmi, a tükörképem a szokásos volt. Hosszú vörösesbarna göndör haj, barna szemek, és fakó fehér bőr. Igaz kicsit magasabb és nyúlánkabb lettem a farkastámadás óta, de más lényegében nem változott. Még hegyes szemfogaim sem voltak, mint a kitalált vámpíroknak. Igyekeznem kellett, ha nem akartam elkésni az iskolából, és ma mindennek úgy kellett folynia, mintha semmit sem sejtenénk. Így beültem a kocsiba és elindultam a suliba.
- Nem lesz semmi baj!Nyugodj meg, vigyázok rád!- hallottam meg Jacob gondolatait a fejemben.
-Tudom, de azért mégis…az megnyugtat, hogy itt vagy.- feleltem neki, aztán belekerültem a szokásos reggeli forgatagba, és már a mindennapi teendőkre kellett koncentrálnom. Reggel Lora majdnem olyan rosszul festett mint én. Hamúszínű arccal támolygott be a terembe, és suttogva érdeklődött róla, hogy minden rendben van-e, jól érzem-e magam, tud-e valamiben segíteni. Nagyon jól esett, hogy ő is mellettem vannak, és mostmár az is könnyített rajtam, hogy már nem kellett előtte titkolóznom. Napközben pedig Kathy üzenete öntött még egy kis lelket belém. Délután ahogy mindig is, visszaautóztam a házunkhoz. Nagyon nehezemre esett nem állandóan körbe tekingetni, hogy vajon itt vannak-e már. De már megintcsak a fantáziám ragadott el, hiszen hogyan is látnám őket, mikor 120-al mentem az úton és csak villanásokat láttam. Most tisztában voltam vele, hogy semmire nem tudok koncentrálni, így csak magamra vágtam az ajtót és elterültem az ágyon, közben pedig az ébresztőóra kijelzőjét bámultam, hogy mikor ér már egyre közelebb az este 6 órához, akkor kellett ugyanis indulnom.
Kelletlenül, de bekászálódtam a kocsiba, beindítottam a motort, és visszamentem a gimibe. A próbákban már jól benne jártunk, tényleg csak a karácsonyi szünet választott el minket az előadástól, de ma, teljesen haszontalan voltam. Csak ődöngtem egyik helyről a másikra, a mozdulatokat elrontottam, így szégyen szemre, a két óra próba helyett, már félidőben Mrs.Thomson hazaküldött. Én csak bambán bólogattam, míg ő magyarázott, hogy pihenjem ki magam, és ha beteg lennék akkor várjam meg míg elmúlik, és aztán jöjjek csak. Hmm, talán ma este elmúlik, jutott az eszembe. Megnéztem hány óra, még hátra volt egy óra, így nem rúghattam fel a tervet, a sötét iskolai folyosókon mászkáltam, várva, hogy végre nyolc óra lehessen és indulhasson a dolog. Az idő pedig már ismét csak csiga lassúsággal cammogott. Aztán valamivel nyolc előtt, hogy a többiek se lássanak meg, kimentem a parkolóba. Látszólag a kocsim ugyanúgy nézett ki. Éreztem, ahogy nő az adrenalin szintem, izzadt a tenyerem, és ha nem koncentrálok rá, akkor a saját lábaimban is elestem volna annyira izgultam. Beindítottam a motort, a szokásos hangot adta ki. Kifordultam a parkolóból és rátértem az útra. És ahogy a pontos információt adta William, a lehető legsötétebb útszakaszon a kocsim elkezdett hörögni,és hirtelen füst szállt fel a motorháztető alól, majd egy utolsót morgott a kocsi és leállt. A szivem a bordáimon dörömbölt már annyira féltem, hogy mi lesz. De kiszálltam és úgy tettem, mintha a kocsim állapota érdekelt volna. Felnyitottam a motorháztetőt, és vártam. De nem kellett sokat.