Moonlight- 3.fejezet Újabb bonyoldalmak

A következő napokban is maradt a gyönyörű napos idő. De nekem már semmi kedvem nem volt ezzel foglalkozni. Akadt bajom így is bőven. Az Uley fiúk továbbra sem jöttek iskolába. És őket követte még Tom Clearwater, majd következtek az Ateara fiúk. Nate, Hugo és Ben se jártak már suliba. Luke pedig egyre mogorvább volt. Ő maga mesélte el nekem egyik nap, hogy hiába próbálta keresni barátait, egyiket se tudta utolérni, de még a szüleikkel sem tudott beszélni. Az egyetlen akit utol tudott érni az Ivy Clearwater volt, de ő is csak annyit tudott, hogy Tom nagyon beteg és elvitték a szülei kórházba. Ami már csak azért is volt különös mert egyik nap éppen bevásárlás közben láttam az anyukájukat és igencsak jó kedve volt. Akinek pedig a gyereke kórházban fekszik valami súlyos betegséggel az nem szokott a boltban kacarászni. Nagyon nem tetszett nekem a dolog és adott is gondolkodni valót bőven.Hiszen ha mégiscsak jó volt a feltételezésem és tényleg idegen vámpírok miatt fuvaroztak minket egy hétig a szüleink akkor is annak már vége van. De őszintén szólva a logikát se láttam a között, hogy mi köze lehet a már Forksból elment vámpíroknak a quileut fiúkhoz. Mark előtt igyekeztem vidámnak mutatkozni, de szerettem az öcsémet és minél rosszabbul festett én is annál rosszabbul éreztem magam és annál jobban aggódtam érte. Otthon is megváltozott a légkör. Mindenki feszültebb lett. Egyik nap már nem bírtam tovább. Kibukott belőlem a kérdés egyik este.
- Mondjátok csak..nem tudjátok milyen betegség lehet La Pushban? Mert ha valami fertőző nem szeretném ha mi is elkapnánk.- jelentettem ki élesen. Anyának elkerekedett a szeme, és a hasára szorította a kezét, mintha attól félne, hogy meghallotta a baba amit mondtam. Apa csak összepréselte a száját és sokáig úgy tűnt nem is fog válaszolni.
- Mire gondolsz pontosan?- adta az ártatlant. Én pedig már kezdtem kijönni a béketűrésből.
- Na most már elég. Mindannyian tudjátok, hogy mire gondolok! Először az Uley fiúk, aztán Tom Clearwater és mostmár az Ateara testvérek is. Ne adjátok nekem az ártatlant!- kiabáltam dühösen.
Annyira dühített, hogy ők pontosan tudták, hogy mi folyik itt és úgy tesznek , mintha minden rendben lenne. Ők is látták, hogy hogyan lesz Luke napról napra életuntabb és hallgatagabb. Ez nem az én öcsém volt.
- Kisasszony vigyázz a szádra!- szólt rám anya, ami egy kicsit magamhoz is térített.
- Bocs apa.- motyogtam az orrom alatt.
- Semmi gond.- dörmögte vissza.- Az Uley fiúknak amúgy bármennyire nevetséges is bárányhímlője van, és tudod milyen sokat járnak össze a quileut srácok. Elkapták egymástól és hát már kamaszkorban is lassabban múlik el, mint a kicsiknél és jóval tovább tart. Ennyi az egész. Néhány hét és mind jól lesznek- mondta, de nem kerülte el a figyelmemet, hogy az utolsó szónál zavartan köszörülte a torkát.
- Aha.Szóval tényleg csak ennyi az egész?- kérdeztem. Apa szemrebbenés nélkül nézett vissza rám és bólintott. Sarkon fordultam és bementem a szobámban. Szemenszedett hazugság. Nem tudtam miért nem hiszek a tulajdon szüleimnek, hiszen mindig őszinték voltak velem. De most valami azt súgta, hogy itt nincs rendjén. És ismertem magam, tudtam, hogy addig nem fogok nyugodni amíg a végére nem járok. Mérgesen cibálni kezdtem le magamról a ruhát, már éppen kész voltam a pizsamába öltö-
zéssel, mikor valaki erőtlenül kopogtatott az ajtón.
- Gyere be.- mondtam autómatikusan és felültem az ágyamra. Luke volt az. Ha nem lett volna az a nyurga 17 éves, kedvem lett volna odarohanni és megölelgetni, megsimogatni és megnyugtatni, hogy nem lesz semmi baj. De ezt már 10évesen zokon vette tőlem, pedig már akkor is előszeretettel istápoltam őt.
- Nem zavarok?- kérdezte elhaló hangon. Válaszként csak megráztam a fejem. Szörnyen nézett ki. Már majdnem 1m80cm volt, izmai olyanok voltak, mintha gyúrni járt volna pedig csak suli után néha úszott és apának segített a műhelyben. De nem is ez volt a szörnyű benne, mostanra már egész helyes srác lett és ahogy hallottam ki is használta a gimis lányok körében adottságait. De most rézbőre olyan sápadt volt amilyen lehetett, szeme alatt olyan fekete karikák húzodtak, mint a Cullenek mielőtt vadászni mentek. A szemeiben sem csillogott már a megszokott vidámság.
- Mondtak anyáék valamit?
- Semmit amiből kiindulhatunk. Csak azzal jöttek, hogy Aaronék bárányhimlősek.- mondtam puffogva.- Te ezt beveszed?
- Nem.- jött a válasz. – De tudunk mást csinálni?
- Igen is tudunk. Luke én nem tudom nézni ahogy így kínlódsz már napok óta. Igenis meg fog tudni, hogy mégis mi a nyavaja folyik itt. A végére járunk.- végre megjelent egy halvány mosoly az arcán.
- Még sosem láttalak ilyennek- mondta halkan.
- Eddig nem volt alkalmam megmutatni a harciasabb énemet. De most majd meglátod. Na mikor kezdjük és hol és kivel?- tisztára fel voltam lelkesedve az ötlettől, hogy Lukekal ketten csinálunk valamit aminek remélhetőleg eredménye is lesz.
- Jó kérdés. Nem tudom. Talán megpróbálhatnánk megfigyelni őket. Vagy valami. Szerintem mindannyian nagyon is otthon vannak és jól.- én csak buzgón bólogattam és gondolkoztam. Egyelőre  csak egyetlen lehetséges mód jutott az eszembe, hogy ezt végre hajtsuk. Ezentúl éjszakánként én is Lukekal együtt szököm meg. El is mondtam az elképzelésemet, amit nagyon is díjazott. Így megegyeztünk benne, hogy várunk egy napot és ha holnaputánig sem rendeződik a dolog, akkor neki indulunk az éjszakának.  De valahogy nem lepett meg, hogy minden változatlan maradt. A ruháimat már előre otthagytam Luke szobájában. Éjszaka éjfél után indultunk útnak. Még sosem járkáltam ilyenkor La Pushban.
 Vagyishogy La Pushnak az erdős részén. Mert erről közelítettük meg a házakat. Kicsit ijesztő volt, bevallom, még Luke is kicsúfolt, hogy milyen nyuszi vagyok, mivel minden ágreccsenésre összerezzentem. Úgy döntöttünk, hogy ma az Uleykat fogjuk megfigyelni. Ehhez jócskán be kellett mennünk az erdőbe, mert tudtuk, hogy nem egészen La Pushban laknak. Amikor már kibontakozott előttünk a ház oldalra húzódtunk egy bokor takarásába. Onnan pont láttuk az oldalsó ablakot ami a konyhával egybenyitott nappaliba nyílt. Emily és Sam az asztalnál ültek, háttal nekünk és beszélgettek. Bármennyire is nyújtogattuk a nyakunkat, és hegyeztük a fülünket. Semmi érdemleges nem történt és a fiúknak nyoma sem volt. Egy idő után feltámadt a szél ami igencsak csípős volt. Nekem már fájt minden tagom, szúrt az oldalam, és tiszta kosz voltam. Elég hamar nyűgösködni kezdtem.
- Luke menjünk már! Látod, hogy nincsenek itt. Lehet, hogy mégiscsak anyáéknak volt igaza.- azzal felegyenesedtem és megragadtam a karját. De mostmár úgy tűnt, hogy kettőnk közül ő lett az elszántabb.
- Ne csináld Lil. Csak még egy kicsit! Szerintem igenis fogunk találni valamit. – mormogta testvérem.
- Jó rendben. Kapsz még 15 percet,de aztán nyomás haza. – ő csendben figyelt tovább, de én már meguntam a várakozást és mögötte járkáltam le föl az erdőben, persze néha Lukera pillantva, mert igazából nem éreztem magam nyugodtnak az erdőben.
- Na jól van. Letelt. Gyerünk.- megragadtam a kezét, ő kelletlenül felállt és követni akart, de én megtorpantam.
- Nem hallottad?- fordultam Lukehoz.
- Mégis mit? És miért suttogsz?- kérdezte tőlem normál hangerővel, de én csendre intettem. Meg mertem volna esküdni, hogy valaki vagy valami a közelben járt. Luke már megint szólni akart volna, de mutattam neki, hogy maradjon csendben. Megint hallottam, és mostmár nemcsak én, hanem az öcsém is. Mind a ketten a zaj irányába fordultunk, de túl sötét volt és túl sűrű volt az erdő ahhoz, hogy bármit is láthattunk volna. Aztán…
- Atya Isten- sikítottam fel, és szinte meglepődött öcsém nyakába vetettem magam.
- Menjünk innen Luke. Most azonnal.
- Mi van?- kérdezte érthetetlenül, de feladta miután futásnak eredtem. Tudta, hogy később várhat tőlem csak magyarázatot. Mikor kiértünk a kövesútra a megnyugtató utcai lámpák fénye alá, erőtlenül lerogytam az útpadkára.
- Elmondanád mégis mitől kaptál szívbajt? A reccsenést, azt én is hallottam. Valószínűleg valami állat volt. De miért sikítottál?
- Mert, mert..- kapkodva szedtem még mindig a levegőt.- Pont az ellenkező irányból, szóval mögöttem, úgy éreztem mintha valami megszagolta volna a lábamat és még a szuszogását is hallottam.
- Lily, képzelődsz. A vadállatok nem jönnek olyan közel és szerintem neked mostmár tényleg fürdésre és alvásra van szükséged.
- Jól van. Nézz hülyének- pattantam fel durcásan.- De én még egyszer nem megyek veled éjszakai túrára Lucas Bill Black vedd tudomásul.- öcsém ezt csak hatalmas öblös hahotával reagálta le.
- És te még nevetsz?- a hangom egy oktávval feljebb csúszott az ijedségtől.- Mi van ha farkas volt? Vagy .. ne addj isten egy medve.
- Látszik milyen sűrűn jársz te is az erdőben. Pedig az ember azt hinné, hogy indián lány létedre ismered valamennyire.- válaszolta vidoran öcsém. De engem most semmi nem tudott jobb kedvre deríteni, még mindig reszkettem. Ő nem érezte amit én. A meleg levegőt a lábamnál, és az egyenletes mély szuszogást. Meg voltam róla győződve, hogy medve volt, de semmi esetre sem kisebb egy farkasnál. Luke kijelentette, hogy akkor ő ezentúl egyedül megy kémkedni amibe én kézségesen bele is egyeztem, mivel a többi célpontunk is az erdő szélén vagy közelében lakott. De a magam megnyugtatása érdekében a lelkére kötöttem, hogyha sokáig lesz oda óránkénti telefonos értesítést várok, mire ő kijelentette, hogy rosszabb vagyok, mint anya.
Ami viszont a szerencsénket illette, nagyon is mellettünk állt, mivel hála drága szüleink jó alvóképességének, semmit a világon nem vettek észre megint. Nekem első dolgom volt fürödni, majd aludni menni, de még elalvás előtt az eszembe véstem, hogy beszélnem kell Kathyval, hogy lehetőleg Luke további ténykedéseit se árulja be a szüleinknél, mert nyilván a mairól is tudomása volt, hiszen látott minket. De utána már édesdeden aludtam, volna ha nem álmodom azt, hogy felváltva kergetnek medvék, farkasok és vámpírok az erdőben. Ennek következtében többször le is estem az ágyról. Még szerencse volt, hogy másnap hétvége volt így addig alhattam ameddig akartam. De nem felejtkeztem meg a tegnapi, vagyis a hajnali gondolatomról. Ártatlan képpel anya elé álltam.
- Anya elvihetem a kocsit?- értetlenül néztem rá. Miért hát nem kérheti el egy kamasz csak úgy az autót?
- Hová szeretnél menni?
- Gondoltam meglátogatom Kathyéket, úgyis olyan régen voltunk náluk. Nem igaz?
- De lehet, hogy..nincsenek is otthon, elmentek vadászni. Hiszen napok óta most borult be először az ég.- próbált volna lebeszélni anya. De hasztalan volt.
- Egy próbát megér nem? Amúgy is. Már eldöntöttem, hogy megyek szóval látta Kathy. Akkor meg illene otthon maradnia.- láttam anyát, hogy nem tetszik neki az érvelésem, de megadta magát.
- Jó, de sötétedés előtt itthon légy.- gyorsan megpusziltam az arcát és már ott sem voltam. Úgy száguldottam az úton ahogyan csak lehetett. A kocsi kerekei csikorogva fékeztek a ház előtti kavicsos úton. Az ég borús volt, esni nem esett, csak a köd szemerkélt. Jól sejtettem. Kathy már várt rám. Szeme aranyszínű volt és szélesen mosolygott.
- Már vártalak.- most valamiért nem is tudom,de vidámság lett úrrá rajtam. Én is visszamosolyogtam rá.
- És gondolom tudod is, hogy miért .
- Óó hát igen. Már hajnalban tudtam mikor hazamentetek. Én akkor mentem vadászni mikor megtudtam, hogy egyedül mászkáltok kint.- nekem leesett az állam.
- Akkor az te voltál?- kérdeztem álmélkodva.
- Micsoda?- most ő sem értette, hogy miről van szó.
- Mikor az erdőben voltunk Lukekal, hallottuk, hogy valaki, vagy valami járkált körülöttünk. Nem te voltál?- erre ő csilingelően felkacagott.
- Az egyezményre nem emlékszel? Cullen lány vagyok. Nem vadászhatok quileut területen. Nem nem én voltam. De biztonság kedvéért a határ környékén portyáztam, hogyha netán mégis baj lenne tudjak segíteni. És úgy látom nem jártam messze az igazságtól.- vonta össze a szemöldökét. Már bántam, hogy elkottyantottam magam.
- Akkor most végül is mi lesz? Beárulsz minket vagyis mostmár Lukeot anyánál?- kérdeztem rá arra ami miatt eredetileg jöttem.Kathy csak egy pillanatig töprengő arckifejezést vett fel, majd elkomorult a tekintete, de ismét derűsen nézett fel rám. Mindezt olyan rövid idő alatt, hogy alig tudtam követni.
- Nem, persze hogy nem szólok. Nem lesz baja Lukenak.- mondta mosolyogva, amitől most én is megkönnyebültem egy kicsit, hiszen ha Kathy mondja, hogy nem lesz baj, akkor az úgyis van. Innentől már valamelyest felszabadultabban tudtunk beszélgetni, és ha már itt voltam akkor kellő alibit akartam szolgáltatni magamnak, és tényleg sötétedésig maradtam Kathyvel, akivel közben rengeteg mindenről beszélgettünk. Vámpírokról, farkasokról, a férjéről, világkörüli útjaikról. Más különös képességű vámpírokról. Amiket én elképedve hallgattam. Tisztában voltam vele, hogy a Culleneknek milyenek a képességei, de arról soha nem mesélt senki, hogy mások is vannak akik rendelkeznek ilyen és az övéknél számomra sokkal ijesztőbb erővel. Nekem különösen annak a nomád vámpírnak tetszett az ereje, aki képes volt az ellenfelét az általa kreált illúzióba zárni és ezzel a teljes tébolyba kergetni.
Még tovább is hallgattam volna ha Gerald érkezése nem hívja fel rá a figyelmemet, hogy már milyen későre is jár. Nesztelenül lépett be a házba, egyszerű kék inget és egy sötét farmert viselt edzőcipővel. Külseje tökéletesen makulátlan volt, semmi nem árulkodott róla a szeme színét kivéve, hogy merre járt. A fantáziám egyből messzire kalandozott, érdekelt volna, hogy milyenek a vámpírok amikor vadásznak, persze tudtam, hogy ezt soha nem láthatom. De érthető volt, hogy foglalkoztatott, hiszen csak azt láttam mindig, hogy a szemük egyre sötétebb lesz, majd eltűnnek egy időre és aranybarna szemmel térnek vissza.
- Azt hiszem ideje lenne menned. Ha még sokáig itt maradsz mindjárt telefonál Nessie.- jegyezte meg kedvesen Kathy.
- Ó persze.- tértem észhez és már fel is pattantam.- Hello Gerald!- ő udvariasan biccentett én pedig már szaladtam is a kocsim felé. Hazafelé is úgy vezettem, mint egy őrült, de La Pushnál már lassítottam. Volt egy olyan megérzésem, hogy anyáék csak azért nem hívtak fel, mert Kathy már tájékoztatta őket, hogy egyben haza érek. Otthon nem kerülte el a figyelmemet, hogy anya és apa is feszülten néznek engem, mintha várnának valamire. Mikor vidáman rájuk mosolyogtam, anyából felszakadt egy sóhaj.
- Milyen volt Kathynél?- kérdezte óvatosan apa.
- Jó. Sokat beszélgettünk, és a végén már megérkezett Gerald is, szóval jó kis délután volt.- anyáék összemosolyogtak. Körbe néztem a szobában, de csak a hugom volt ott aki tátott szájjal bámult valami
gyerekeknek szóló maszlagot a tévében.
- Luke hol van?
- A szobájában van. Azt hiszem tanul- jött apa válasza az újság mögül. Elindultam Lukehoz, mert még beszélni akartam vele, mielőtt elmegy éjszaka. Tudatni akartam róla, hogy Kathy támogat minket és minden eshetőségre a cullen-quileut határon fog ma éjszaka is portyázni. Luke szobája közvetlenül az enyém alatt volt. A nappaliból egy egyszerű fa borításos folyosó vezetett oda, onnan nyílt amúgy a lenti fürdőszoba is. Bár mi nem volt fából a mi házunkban? Ahogy belépett az ember egyből egy hatalmas helyiségben találta magát. Balra volt a hatalmas konyha, anya felségterülete, jobbra pedig a nappali. Egy kandallóval, a tv és sok sok kanapé és fotel. Amire szükség is volt, hogyha a quileutok nálunk gyűltek össze, hiszen kellett a hely. A konyha mögött indult felfelé a lépcső, a lépcső mellett volt a folyosó, ahol anyáék szobája volt a legvégén és a legelején Luke. Én laktam Magennel odafent és ott volt még a vendégszoba ami majd Daisyé lesz ha felnő. De összességében szerettem a házunkat, főleg a meleg barna színek miatt.
Mikor Luke szobájához értem, halkan kopogtam. Nem jött válasz. Halkan benyitottam. Nagyon békésen aludt. De meglepődve konstatáltam, hogy már lelóg az ágyról, holott nemrég vették neki anyuék. Nem volt szivem felébreszteni, így leültem az íróasztalához és a gondolataimba merülve vártam, hogy felébredjen. Éppen Kathyn járt az eszem, hogy mennyire jó, hogy ilyen segítőkész és még hajlandó éjszaka is vigyázni Lukera, bár igaz ez neki semmilyen fáradtságot nem jelentett.
A következő pillanatban pedig felébredt Luke..ugyanis fordult egyet és hatalmas puffanással leesett az ágyról. Még nem volt teljesen magánál.
- Mi az? Mi van? Megyek..- nézett zavartan össze vissza
- Luke..aludtál, nem történt semmi. – csítitottam, ő álmosan megdörzsölte a szemét, majd felpattant az ágyra. Én beszámoltam neki mindenről amit Kathytől hallottam, és ő megigérte, hogy nagyon óvatos lesz. Vonakodva ugyan de abba is belement, hogy engem értesítsen végig mindenről. Hogy ne legyen nagyon feltűnő a párosunk, kimentünk a nappaliba és az estét anyáékkal töltöttük. Amikor anya is elment aludni, Luke is fáradságra hivatkozott és bement a szobájába. Én még kint igyekeztem apát szóval tartani amíg lehetett. Aztán mikor ő is a végkimerülés szélén állt és elment aludni, én felrohantam a szobámba. Már várt az első üzenet:
Itt vagyok Clearwateréknél, minden rendben van. Luke
Megkönnyebbülve felsóhajtottam. Tisztában voltam vele, hogy innentől kezdve folyamatosan ír, ha tovább megy, vagy ha történik valami. Nem állt szándékomban elaludni amíg haza nem ér, de a 10. sms után elaludtam.
Reggel mikor felébredtem elfogott a páni félelem. Luke utolsó sms-e akkor érkezett mikor még Atearáék házához indult, onnantól kezdve semmi. Gombóc nőtt a torkomban. Felültem és füleltem.
Csak a tv ment, valami reggeli gyerekműsör amin a hugom hangosan kacagott. Feltéptem az ajtót és lerohantam.
- Meg! Hol vannak anyáék? És hol van Luke?- a hugom rámemelte hatalmas fekete szemeit.
- Anyáék azt mondták, hogy Clearwaterékhez kellett menniük, és hogy ma te fogsz rám vigyázni, bár nem tudom minek mellém babysitter.- fintorgott- Amúgy Luket ma még nem láttam.
Azonnal az asztalhoz rohantam ahol is anya gyöngybetűi vártak azzal az üzenettel, hogy sürgősen Clearwaterékhoz kellett menniük, és Luke is ott van, majd jönnek. Addig is legyek jó és vigyázzak Megre. Tehetetlenül roskadtam le a fotelba és a fejemet püföltem. Mégis mi a nyavalya folyik itt amiben mostmár nemcsak a szüleim hanem Luke is benne van?