Moonlight-4. fejezet- Változások

Már bőven délután volt mire anya, apa és Luke megérkeztek. Luke borzalmasan nézett ki. Nyúzott volt. Apa csak bólintott, Luke ránk se nézett. A felől is voltak kétségeim, hogy egyáltalán tisztában van vele, hogy hol van. Ők el is tűntek. Csak anya maradt velünk és kimerülten az egyik karosszékbe lerogyott.
- Anya mi történt?- óvatosan megsimogattam a karját. Ő rám nézett, barna szemeiben aggodalom csillogott.
- Reggel mikor felébredtünk Clearwateréktől telefonáltak, hogy ott van Luke és megsérült.
- De hát mi történt?-
- Nem történt semmi komoly csak tudod milyenek a srácok. Elmentek biciklizni és hát valami történhetett, Luke pedig leröpült a bicikliről és megrepedt egy bordája.- nem tudtam mit csináljak, vagy mondjak.,csak ültem ott csendben. Arra kaptam fel a fejem amikor apa kijött Luke szobájából. Hihetetlenül kimerültnek látszott. Szemei alatt hatalmas karikák éktelenkedtek akárcsak anyának. Megint elfogott a paranoia, de el is altattam magamban azonnal amint az öcsém jutott az eszembe.
- Hogy van?
- Végre elaludt. Sok pihenésre lesz szüksége. Szóval ha lehet most egy darabig ne háborgasd.- mondta apa. Megütközve néztem rá. Ez rosszul esett. Hiszen a tulajdon öcsémről beszél, akinek a gyógyulása most az első nekem. Persze ahelyett, hogy ezt elmondtam volna, csak annyi volt a válaszom.
- Oké rendben. Azt hiszem felmegyek. Felhívom Markot, régen beszéltünk.- majd cammogva megindultam felfelé a lépcsőn. Fél órán keresztül beszélgettünk Markkal ami egy kicsit dobott az amúgy eléggé nyomott hangulatomon. Utána csak feküdtem az ágyon és bámultam a plafont. Elegem volt. Annyi furcsaság történt mostanában, és mi is próbáltunk a végére járni, de akkor most meg ez. Belefáradtam. Úgy döntöttem, hogy hivatalosan is kivonom magam ebből az egészből és csak hagyom hogy sodorjon az ár. Aztán tényleg így lett. 
  A következő hetekben nem történt semmi a világon. Gyakrabban lógtam Kathyéknél és Clearwateréknél miután hazajött a nyári szünetre Ivy, illetve ha tehettem Markkal csavarogtunk, akkor is főleg a tengerparton. Az öcsémet viszont alig láttam. Egész napokat átaludt és csak délben találkoztam vele ha hazaugrott enni valamit. Velem pont ugyanolyan kedves volt mint korábban, érdeklődött még Mark felől is, de tagadhatatlanul szűkszavúbb lett ami aggasztott ugyan, de nem járhattam a nyomában. Majd megkeres ha úgy érzi, hogy szüksége van rám. Amúgy sem volt időm Luke után nyomoznom, mert végre megjöttek a felvételi eredmények és hivatalosan is örülhettem neki, hogy a Harvardra megyek. Onnantól kezdve kicsit önző módon lefoglalt az egyetemi csoporttársakkal való ismerkedés és a sok tervezgetés ugyanis Mark is egy egyetemre készült velem, igaz ő a jogi nem az orvosi karra. De Luke miatt túlságosan nem aggódtam azok után, hogy a sok iskolai hiányzás után ismét elkezdtek társaságba járni a quileut fiúk és mostmár elválaszthatatlanabbak voltak mint korábban. Kicsit azért rosszul esett, hogy ennyire eltávolodtunk egymástól Lukeal, de nem tudtam ellene tenni. Nem láttam más megoldást, beletörődtem a helyzetbe. Így teltek a hetek eléggé lassan és unalmasan hiszen Forksban sosem történt semmi. 
Aztán elérkezett a várva várt nap. Július.4ét írtunk pontosan mikor reggel felkiabált apa, hogyha én is szeretnék ott lenni mikor megszületik a hugom akkor siessek. Persze én értem utolsónak a kocsihoz, és szegény anya már nagyban fújtatott. Szinte megszólalnom is lehetetlenség volt, mivel Magen állandóan csiripelt. A végén már feladtam és csak mosolyogtam. A Forksi kórháznál apa olyan kanyarral és fékezéssel állt be a kocsival, hogy megboldogult Charlie nagyapám akarommondani dédapám menten szívinfarktust kapott volna. Apa és anya villámsebességgel eltűntek a szülészeti
részlegen, mi pedig lemaradva követtük őket. Kint kellett várakoznunk, mert apa bement, apásszülés volt. Elérkezettnek láttam az alkalmat, hogy beszélgethessek Lukekal. Most nem tudott elszaladni.
- És mi újság van öcskös? Mostanában régen beszéltünk.- megpróbáltam lazára venni a figurát.
- Semmi a világon. A srácokkal lógunk mostanában. Tudom, hogy kicsit néha soknak tűnik de nem csinálunk semmi törvénybe ütközőt. Ígérem.- felelte mosolyogva.
- Éértem.- nyögtem ki. Nem nagyon tudtam, hogy erre mit reagáljak.- És mit szoktatok csinálni?
Gondolom nem ültök egész nap valamelyikőtök szobájában és nézitek a tv-t. Mellesleg nálunk igencsak keveset vagytok. – Luke olyan elgyötört tekintettel nézett rám, hogy nem tudtam mire vélni. De mire megint jobban megvizsgálhattam volna, hogy milyen arcot vág, már nyoma sem volt az előbbi komorságnak.
- Hmm, semmi extrát. Szoktunk lógni lent a parton, meg kocsikat és motorokat bütykölünk. Tudod Aaronnak nagyobb tapasztalata van ebben és segít nekem.
- Tényleg?Na ez klassz.- majd megint közénk telepedett a csend, és a várakozás. Nem nagyon tudtam már mit mondani vagy kérdezni tőle. Látszódott rajta, hogy nem akar beszélni. Ami pedig nem megy azt ne erőltessük. Amíg várakoztunk adott így is elég elfoglaltságot Magen aki mindent meg akart tudni, és rám hárult az a megtiszteltető feladat, hogy nagy körvonalaiban vázoljam neki, hogy hogyan lesz a kisbaba, közben pedig Lukekal majd megszakadtunk a nevetéstől, de szegény hugomat azzal ráztam le, hogyha megszületik a kistestvérünk, majd apa vagy anya biztos szivesen elmondják neki, hogy honnan jött Daisy baba.
Odakint már sötétedett és az eső is hangosan verte a kórház ablakait. Vihar volt. Az ég mennydörgött és mindenhol villámlott. Meg már az én ölembe hajtotta fejét és igen laposakatt pislogott, Luke viszont egyre feszültebb lett. Nem sokkal este hat után apa jött ki sugárzó arccal.
- Olyan gyönyörű- csak ennyit mondott és mi mind tudtuk, hogy minden rendben van. Anya és a hugunk is.
- Láthatjuk?- nyafogott Megan.
- Persze.- azzal apa már ott sem volt.Fél perccel később egy rózsaszín szuszogó kis hájgombócot hozott ki a karjában aki békésen nézelődött a nagyvilágba. Mindannyian megcsodáltuk, majd apával üdvözletünket küldtük anyának. Apa elbúcsúzott anyától, majd mindannyian fáradtan de boldogan hazaindultunk. Noha alig töltöttünk valamicskét a szabadban, bőrigázva léptünk be a házba. Apa el is ment egyből aludni ahogy Luke. Én lefektettem Megant, és meséltem neki ahogy anya szokta, majd én is aludni mentem. Frissen szárított hajamat copfba fontam, majd lefeküdtem és vártam, hogy jöjjön az álom. De nem jött. Olyan éber voltam, hogy alig bírtam megmaradni a helyemen. Így nem tudtam mást csinálni, leültem internetezni, zenét hallgattam. Hajnali három körül lehetett, mikor újra kezdődött a vihar. Az ablakom nyitva volt és jobbnak láttam ha becsukom. De mikor az ablakhoz léptem egy pillanatra megállt a szívverésem is. Az egész olyan volt, mint valami horrorfilmben csak én elfelejtettem el sikítani. Egy hihetetlen nagyott villámlott és ekkor a házunktól nem messze húzódó erdősávnál megpillantottam egy farkast. Nem lehetett eltéveszteni. A villám fénye pont ráesett.
Gigantikus volt, gyönyörű és ijesztő. Messziről nem tudtam pontosan megnézni, de mire jobban kihajoltam az ablakon már nem volt sehol. Akkor már abban is kételkedtem, hogy tényleg ott volt-e.
Végül meggyőztem magam, hogy csak a képzeletem játszik velem, hiszen nagyon kimerült lehettem.
Jót nevettem magamon, mikor lentről meghallottam Luke horkolását, mivel én ijedtemben egy hatalmasat ugrottam. Becsuktam az ablakot, és ágybabújtam. Még elalvás előtt mosolyogtam magamon, hogy már újabban megijedek az öcsémtől és fáradtságomban gigászi méretű farkasokat vizionálok az erdőbe.
Másnap már a hajnali riadalmam csak egy jó viccnek tűnt. Délelőtt anyáért mentünk a kórházba.
Apa azonnal ágyba parancsolta anyát, én pedig befektettem mellé a kiságyba Daisyt. Elbűvölő kisbaba volt. Mostmár négyünk közül ő volt a harmadik féle Black-Cullen variáció. Míg én sápadt voltam mindig is akárcsak anya, Luke és Meg pedig le sem tagadhatták volna, hogy indiánok addig Daisy egésszéges rózsaszínű volt, igaz kicsit kreolabb bőre volt, de közel sem volt réz színű mint testvéreimé. Csokibarna haja volt és hihetetlen módon olyan világos zöld élénk és csillogó szeme volt mint az enyém.. Amikor megemlítettem anyának, ő csak mosolygott és mondta, hogy ők is meglepődtek apával, de nem csoda a dolog, mivel Edwardnak is zöld szeme volt halandó korában.
Kicsit meg is sértődtem rajta, hogy ezt nekem korábban nem említették. De a húgom elbűvölő kis teremtés volt. Állandóan ébren volt és mindent nagy érdeklődéssel nézett, de volt egy olyan jó tulajdonsága amit a következő hetekben megtapasztaltunk, hogy átaludta az éjszakákat. Ezzel nagy örömet okozva a szüleinek és az összes testvérének. Innentől kezdve már vége volt a Markkal vagy Ivyvel való csavargásoknak, főleg otthon segédkeztem anyának. Minden úgy ment mint a karikacsapás. Egy valamit leszámítva. De arról senkinek sem mertem beszélni.A szokásos női problémám időszerű lett volna de nem történt semmi. Ezután pedig egyre fáradékonyabb lettem, rengeteget aludtam és annyit ettem mint három másik. Marknak nem bírtam szólni, anyáéknak pedig nem mertem. Pedig a napok csak múltak, egyik a másik után és nekem állandóan az járt a fejemben, hogy mi van ha terhes vagyok? Hiszen még csak 18 éves vagyok és most mennék egyetemre. De tudtam nagyon jól, hogy nem halogathattam tovább a dolgokat. El kellett mennem orvoshoz. Forksban nem mehettem, mert itt mindenki ismert mindenkit így megkértem Ivyt hogy jöjjön el velem Port Angelesbe. Teljesen megértő volt és teljes diszkréciót fogadott. Az orvos le is vette a vért és következő hétre ígérte az eredményt. Akkor már egyedül mentem. Kicsit nyomasztó volt úgy ülni a váróban, hogy körben mindenhol plakátok voltak kirakva mosolygós kismamákról és gyermekeikről. Mintha az ember csak azért mehetne nőgyógyászhoz mert terhes. Idegesen toporogtam a lábammal a kis helyiségben, miközben mellettem vidám kismamák tárgyalták meg az ügyes bajos dolgaikat. Végre kidugta a fejét az ajtón az asszisztens nő.
- Lily Black!-majd körbepillantott.
- Megyek.- majd egyből berohantam az ajtón. Amikor megláttam a mosolygós orvost valamelyest megnyugodtam. De mi van ha azt tartja ilyen jó hírnek ha terhes vagyok? Leültem vele szemben és
vártam, hogy végre mondjon valamit.
- Nos Ms. Black megjöttek a vérvizsgálat eredményei. Ön olyan egészséges akár a makk.- mosolygott rám szelíden.
- És akkor most terhes vagyok?- nyeltem egy nagyot, nem volt könnyű kinyögni.
- Ez az érdekes látja.- mondta töprengve. – Önnek késik a havi vérzése, de nem , nem terhes. Viszont semmilyen nőgyógyászati betegsége sincs. Egyedül csak arra tudok gondolni, hogy ön még fejlődő szervezet, és előfordulhat ilyesmi. De ha következő hónapban sem lenne javulás kérem jelentkezzen.
Bólintottam és már ott sem volt. Úgy éreztem lebegek. Az utóbbi napokban annyira idegeskedtem miatta, hogy terhes vagyok, hogy hihetetlenül megkönnyebbültem. Mikor ez az eufórikus állapot elmúlt, akkor jöttem rá, hogy azért mégiscsak van min aggódni, hiszen valami akkor sincs rendben velem, de mi? Otthon is csak ezen járt a fejem, ezért egy csöppet szétszórt voltam. Mikor már a szendvicsemet a mosogatógépbe raktam megmelegedni akkor úgy döntöttem, hogy jobb lesz ha megyek aludni. Előző nap is tíz órát aludtam, de amint ledőltem most is szörnyen kimerültnek éreztem magam. Nincs ez rendjén, morfondíroztam. De többre már nem futotta, mert aludtam. A telefon csörgés ébresztett fel. Odakint még világos volt..tehát nem alhattam sokat. Mark keresett.
- Szia, van kedved sétálni egy kicsit?
- Persze. Mikor találkozzunk és hol?- kérdeztem felvidámodva.
- Történetesen most kanyarodok be hozzátok. Gondoltam lemehetnénk a partra.- kinéztem az ablakon, és már hallottam a fekete BMW-nek halk dorombolását és nemsokára meg is pillantottam a ház előtt.
Futva szaladtam hozzá. És a nyakába ugrottam. Mark felszisszenve hátrált. Megkövülten meredtem rá. Valami baj van?
- Atya Isten Lily, nem vagy beteg?- kérdezte ijedt arccal.
- Hát történetesen, nem vagyok a topon mostanában de nem gondoltam, hogy ennyire látszik.- mondtam félszegen.
- Az is egy dolog, elég nyúzottnak látszol, de én nem arra gondoltam. Tüzel a homlokod is. Olyan forró vagy, hogy tojást lehetne sütni rajtad.Nem méred meg a lázad?- csendben bólintottam és egyből a szobámba cipeltem.
- Mi ez a nagy titkolózás?- nézett rám nagy barna szemeivel.
- Semmi semmi- motyogtam halkan miközben bekapcsoltam lázmérőt.- Csak nem akarom nagydobra verni a dolgot, tekintve hogy itt van már Daisy is. Majd én kikezelem magam ha baj van.- azzal bekaptam a lázmérő végét. Fél pillanat sem volt, pittyegett, kivettem és azt hittem ijedtemben eldobom. A kijelzőn kereken 41 fok szerepelt. Hiszen ekkor nekem már félig halottnak kéne lennem vagy legalábbis öntudatlan állapotban és nem tudnék így pattogni.
- Na mennyi?- kérdezte Mark
- Ááá tévedtél, nem láz csak magas hőemelkedés, 38.6- azzal azonnal ki is kapcsoltam és bedobtam az íróasztalom egyik fiókjában.
- Biztosan?- vonta fel szemöldökét.
- Ha mondom.- mondtam nevetve- Amúgy is, ha nagyon lázas lennék szerinted így rohangálnék?- kérdeztem kacagva. Ez meggyőzte. Elmentünk sétálni. First Beachen sétálgattunk és beszélgettünk ahogy annyiszor már ezen a nyáron. Éppen a szokásos témánkra tértünk az iskolára, és hogy ki mikor akar hazajárni szünetben.
- Na hogy én nem fogok az biztos- mondta magabiztosan Mark. – Szerintem jobb lenne, ha te is maradnál Bostonban. Jó kis hely, és közel sem olyan unalmas porfészek mint Forks.
- Én szerintem amint lehet hazajövök.- feleltem csendesen. Erre ő gúnyosan felnevetett.
- Ha gondolod…-csak ennyit mondott. Bennem nem is tudom miért, kezdett felmenni a pumpa. Ekkor értünk a part végére és folytattuk utunkat be az erdős szakaszba.
- Elhiszem, hogy nehéz lehet neked, mert korábban New Yorkban laktál, de én szeretek itt lakni. Itt van mindenkim, a családom a barátaim.
- Barátaiid?- horkant fel.- Mégis kire gondolsz? Csak nem az öcséd bünőző külsejű barátaira?
- Mégis hogy képzeled, hogy ilyet mondasz rájuk, hiszen mi összetartozunk, egy nép vagyunk!- éreztem, hogy valami elpattant bennem. Olyan dühöt éreztem magamban amit még korábban sosem.
Úgy éreztem mintha minden porcikámat vadul rázná a remegés, a körülöttem lévő dolgok körvonalai összemosódtak. Meg voltam ijedve Mark arcáról nem tudtam olvasni, egyszerre tükrözött félelmet és megdöbbenést. Nekem pedig kezdett úgy tűnni, hogy nem tudom uralni a testemet. Szólni akartam Marknak, meg akartam kérdezni, hogy mi a baj? A következő viszont amit éreztem az az volt, hogy megint ura vagyok magamnak, a remegésnek vége és a látásom is megint kiélesedett. De mikor mo-
solyogva el akartam indulni Mark felé, aki mellesleg eddig úgy bámult rám, mintha szellemet látna, ő hatalmas ordítás közepette rohanásnak eredt.