Moonlight 6. fejezet - Ösztönök

Mi a fészkes fenét keres egy vámpír ilyenkor Port Angelesben? És ilyen szomjasan? Hogy engem miért nem érzett meg, azt nem tudtam kitalálni. Talán még nem volt dolga vérfarkasokkal. Nekem viszont a szaga marta az orromat, a torkomat. Borzalmas volt. De nem akartam elmenni. Az a vérszívó Markéktól akart valamit és ezt vi-lágosan láttam, ha ők nem is. Próbáltam evés közben Ivyre koncentrálni, de fél szememet végig a  vámpíron tartottam és azon gondolkoztam, hogy mégis mit tehetnék? Szólni szólhatnék Aaronéknak, de mégsem változhatunk át Port Angeles kellős közepén bazi nagy farkasokká hiszen az egyenlő egy
öngyilkossággal. Végül arra jutottam, hogy Ivyt hazaküldöm, hogy szóljon Aaronéknak én pedig követni fogom őket. Markék befejezték az evést, menni készülődtek akárcsak a követőjük, én odahajoltam Ivyhez.
- Figyelj..nekem most le kell lépnem..baj van. Csak menj haza és szólj Aaronéknak hogy jöjjenek Port Angelesbe amilyen hamar tudnak.- szándékosan nem mondtam ki a vámpír szót, mert tudtam, hogyha meghallja akkor lőttek a meglepetés erejének és bottal üthetem a nyomát. Ha most nem akkor majd máskor végezni fog velük. Undorító piócák a nomádok, mindig visszatérnek. Igazi ragadozók. Ivy szemei hatalmasra nyíltak, szerencsére azonnal kapcsolt, hogy miről van szó. Elment fizetni én pedig hevesen dobogó szívvel Mark, a barátnője és a vámpír nyomába indultam. Ami igen nehéz volt, mert
rengetegen voltak az utcákon. Most jól jött, hogy farkasságom óta jóval élesebb lett a hallásom és a szaglásom is. Markék kocsija egészen közel parkolt az étteremhez. Én majdnem beléjük futottam így még mielőtt észrevehettek volna beugrottam az egyik utcai elágazásba és próbáltam kihallgatni a be-
szélgetésüket.
- Elnézést.- szólalt meg a vámpír negédes behízelgő hangon. A hányinger kerülgetett. De nem is csodálkoztam rajta, hogy Markék először megszólalni sem mertek.
- A közelben lerobbant a kocsim, defektem volt. És gondoltam megkérdezem nincs-e véletlenül emelőtök. – lélegzet visszafolytva vártam a választ. De nem voltam naiv. Tudtam, hogyha a válasz nem lenne, akkor is kitalálna valamit, hogy elcsábítsa őket.
- Hoogyne. Mindjárt ki is veszem.- mondta készségesen a lány. Nyilván az ő kocsija volt. Engem már folytogatott a vámpír bűze, de vissza kellett fognom magam. A szívem egyre hevesebben vert, úgy éreztem kiugrik a helyéből. Tudtam, hogy amire most készülök az igen veszélyes húzás. De nem hagy-
hattam egyszerűen, hogy Mark és a lány egy vérszívó áldozatai legyenek.
- Merre van a kocsija?- kérdezte Mark. Szinte magam előtt láttam a férfi felcsillanó feketei szemeit.
- Néhány utcányira innen, sajnos már a városba nem jutottam be a kocsival. Így félreálltam egy mellékúton. Remélem nem gond az a kis séta.- A rohadék!Szitkozódtam magamban. Hallottam ahogy elindultak. Én követtem őket, de fogalmam sem volt, hogy meddig tehetem még ezt feltűnés nélkül.
Nemsokára az út a város határában folytatódik és akkor észrevesznek. De ha bemegyek a fák közé és átváltozom akkor meg a vámpír fog szagot fogni. Nem tudtam mit csinálni, a harmadik megoldást választottam. Valamivel gyorsabb sebességre kapcsoltam és kapucnis pulcsimat az arcomba húzva elsiettem mellettük. Pont kapóra jött a hazafelé tartó ittas munkások egy csoportja. Bíztam benne, hogy bűzük elfedi az én szagomat. Mikor már kiértem a városból, körbenéztem, hogy van-e a környéken valaki. De ők még nem értek ide. Csak egy mellékutat találtam és azt kezdtem követni.
Befelé vitt az erdőbe. Kocsi sehol sem volt. Már kezdtem csodálkozni, hogy ennyire amatőr lenne? De végül csak szembetaláltam magam egy lepusztult furgonnal. Okosabbnak láttam, ha Markéknak halló-
távolgáson kívül bújok el, nehogy lebukjak. Hogy a vérszívónak mennyire jó a hallása arról csak sej-
téseim voltak, de akkor sem akartam farkassá változni. Óráknak tűntek a percek míg mire odaértek.
Addigra már az eső is rákezdte csendesen.
- Nos, ez lenne az.- mondta a férfi. A hangjától borsózni kezdett a hátam, és nemcsak a hidegtől. A bennem lévő farkas mocorogni kezdett, és minden vágya volt, hogy véghez vigye ami a feladata.
- De…hiszen, ennek nincs is kilyukadva egyik kereke sem.- hallottam meg a lány hangját. Igen aggo-dalmasan csengett.
- Pontosan.- csak ennyit mondott. A következő pillanatban pedig éreztem, hogy késő. Mark ordítátását hallottam, majd a lány sikítását, és egy hatalmas csattanást. Nyílván beugrott a kocsiba. Nekem sem
kellett több biztatás, már futottam…négy lábon. Ezzel egyidőben erősen próbáltam koncentrálni rá, hogy hol vagyok, hogy megkapják a fiúk a képet. Bár nem tudtam mennyi ideig tart nekik ideérni, de biztos voltam benne, hogy már a Port Angelesi erdőben vannak, vagy közel hozzá.
Mivel hangokat nem hallottam. Egy hatalmas ugrással már ott is voltam az úton. A lány a kocsi orrának dőlve nyöszörgött. El volt törve a lába. Nyílt törés. Kilátszódott a sípcsontja, és dőlt belőle a vér. De ő még sértetlen volt. Úgy nézett ki, hogy biztosra ment a férfi, hogy ne szökjön el egyik vacsorája se. Marknak is több helyen el volt törve a keze és a lába is. A vérszívó pedig a nyakára volt tapadva akár egy pióca. Vad morgással neki rontottam, ő pedig meglepetésében neki esett a kocsinak és elengedte Markot. A szíve alig hallhatóan még de vert. Örömmel láttam, hogy a mocskos vérszívónak nem sok tapasztalata lehetett még vérfarkasokkal, mivel meg volt ijedve. Majd pedig magabiztos mosolya arról tanúskodott, hogy nem tart másnak egy nagyra nőtt mutáns farkason kívül.
Akkor csalódást kell okoznom neki. Átugrott a fejem fölött. Megfordultam és így pont szemben voltunk.
- Na mi az kutyus? Ennyire bátor vagy?- incselkedett velem. Kutyuuus? Ezt igazán nem kellett volna mondania. Vicsorogtam, majd teljes erőmből elrugaszkodtam. Még nem volt dolgom vámpírral, de most igazán nagy hasznát vettem Aaron tanításainak. Ugyanis kitért előlem és megpróbált oldalról el-kapni, de én megelőztem. Még nála is sikerült gyorsabbnak lennem. És a helyett, hogy ő harapott volna meg, én haraptam félig a kezét. Azonnal ki is köptem a darabot jó messzire. Olyan íze volt, mintha olvadt műanyagot nyalogattam volna.Undorító. De közben egy percre sem tévesztettem szem elől azt a rohadékot. Bár egy pillanatra bevillant, hogy hol késlekednek a fiúk.
Mostmár kezdett kétségbeesni az ellenfelem. Inkább menekülőre fogta volna a dolgot. Futásnak eredt. Szégyen a futás de hasznos, szokták mondani. De nem igaz ez a vámpírok és farkasok esetében. Elég hamar sikerült utolérnem, és azon voltam, hogy elé kerüljek. Mindent beleadtam, majd egy hatalmas ugrás után lefékeztem előtte. Először úgy tűnt, mintha támadni akarna, aztán egy pillanatra lefagyott és döbbent arcot vágott. Nem értettem mi ütött bele, de több se kellett nekem. Kihasználtam, és most a lábából téptem ki egy darabot. Fájdalmasan felüvöltött, de arra még volt ereje, hogy leszedjen magáról. Mire megint körbe néztem már nem volt Hova a pokolba a tűnt? Arról nem volt szó, hogy ezek láthatatlanná is tudnak válni. De aztán rájöttem hová tűnt, mikor megéreztem a gránit kemény testet puffani a hátamon. Fájdalmasan felnyögtem, de azért nem estem el. Tudtam, hogy most mi fog következni és semmi esetre sem akartam az első vámpírtámadásom áldozatául esni..ahhoz túlságosan is élveztem a dolgot. De nem tudtam magamról lerázni. Úgy tapadt rám mint valami undorító kis féreg. Aztán valahogy mégiscsak talált fogást rajtam. Oldalt a földön elterültem. Míg ő diadalmasan rátérdelt a lábaimra, kezeivel hátrafeszítette a fejemet.
- A pokolba fiúk nem hagyhatjátok, hogy megegyen.
Nem tudom honnan jött ennyi magabiztosság, de egy percig sem féltem, hogy belém mar. Tudtam, hogy jönni fog a segítség. Előbb vagy utóbb. Aztán utóbb jött. Pont az utolsó pillanatban, mikor már éreztem azt a hányingerkeltően édes lehelletét az arcomon, akkor hallottam meg a rengeteg mancs dobogását. És mire megint négylábon voltam, a vámpírnak már annyi volt. A fiúk nagy lelkesedéssel
tépték a testét darabokra. Mögöttem megzizzentek a fák, mire ijedten hátrakaptam a fejemet. Luke öcsém volt, emberi alakban..a kezében hatalmas faágakat hozott.
- De ijedős vagy hugi.- vigyorgott rám. Majd elsétált mellettem ahol a fiúk végezték a piszkos munkát.
Odatrappoltam hozzájuk. A tűz már égett és hatalmas sűrű szürke füstfelhő csapott fel belőle ahogy lángra kaptak a vámpír maradványai. Aggódva pislogtam az ellenkező irányba, ahol a kocsi állt. Nem tudtam mi lehet a lánnyal és Markkal.
- Mi az?- kérdezte Alphám.
- Arra van a kocsi, és Mark meg a barátnője. De valakinek oda kéne menni én nem mehetek.
- Nate.- szólt a parancs
- Igen is főnök.- majd a szürke farkas eltűnt a fák között és Nate sietős léptekkel megindult arra amerre látta a fejemben. Fél pillanat sem kellett mire megint visszatért.
- A lány még ott van. Él, de eszméletét vesztette. Mark viszont nincs ott.- nagyot nyeltem.
- Milyen volt mikor utoljára láttad?- kérdezte Aaron.
- De hiszen láttátok nem?- kérdeztem hitetlenkedve.- Nektek is látni kellett volna amit nekem nem?
- Egy frászt láttuk- csattant fel Dan.- Azért értünk ide ilyen későn, mert csak a szagokat követtük. Egyszerűen nem tudtunk veled kapcsolatba lépni. Ha sikerül még a támadás előtt ideérünk és nem kellett volna egyedül vakmerősködnöd.- én csak mérgesen dobbantottam egyet. Nem akartam most vitába keveredni.
- Nos? Lil?
- A vámpír már megmarta, de még élt mikor megtámadtam a vérszívót.- adtam meg a felelet. A négy farkas komor tekintettel összenézett. Én csak csendben meghunyászkodtam. Nagyon jól tudtam mit jelentett ez az egész. Vagyis annyira nem is. Át kellett változnom. Én akartam beszélni Natetel.
- Hugo, Dan..ti fogjátok a lányt és vigyétek a forksi kórházba.- adta ki Aaron az utasítást. A fiúk engedelmesen eltűntek a fák között. Már csak öten maradtunk. Sebesen berohantam a fák közé, hogy átváltozzak.
- Hogy azt a …- szaladt ki a számon.
- Mi az? Baj van Lily?- hallottam meg Natet aki a fák között közeledett.
- Nathaniel Ateara egy lépést se közelebb, meztelen vagyok. És elfelejtettem, hogy a ruháim tropára mentek.- Nate csendesen kuncogott. De az öcsém volt a megmentőm.
- Lil, anya sejtette, hogy gáz lesz, szóval a sortodat és a pólódat elküldte velem. Oda mehetek? – kérdezte nevetve ő is.
- Igen. – morogtam bosszúsan, de közben irtó hálás voltam anyának. A fák közül előbukkant Luke kezében az egyik gatyámmal, és a pólómmal, igaz csak résnyire volt nyitva a szeme. Majd miután kikaptam a kezéből a ruhákat rögtön el is fordult.
- Hálás kösz.- veregettem hátba miután felöltöztem. Ő csak felhorkant.
- Többet nem leszek a málhás szamarad. Legközelebb az egész falka pucéran fog látni ha nem vigyázol. Szóval majd tegyél meg nekem egy szivességet.- nézett rám kérlelve.
- Hogyne. – bólintottam. De már Nateet kerestem a szememmel. Az egyik fának támaszkodva állt és figyelte a tömör felszálló füstöt. Megjelent mellette Aaron sziluettje is.
- Mit éreztél?- kérdeztem reszkető hangon. De Aaron sötét tekintete megadta a választ.
- Egy darabig követtem a nyomokat. Kétségtelen, hogy egy vámpír és egy halandó távozott együtt.
Mindannyian a tűzbe bámultunk. Tudtam, hogy szörnyű volt Mark halálát kívánni, de az még ennél is jobb volt. Akkor az ismeretlen vámpír magával vitte. És ki tudja milyen okból nem végzett vele, hanem életben hagyta. A gondolatától is rosszul voltam, hogy talán nem is hónapok, de napok múlva a vörös szemű és vérszomjas Markkal találom szemben magam. És nekem kell darabokra szaggatnom.
Nem akartam. De tudtam, hogy egyszer be fog következni. Mert négy nap múlva ő már nem lesz más csak egy gyilkolásra éhes szörny.
- Menjünk. – mondta csendesen Aaron. Mindannyian beleegyezően bólintottunk. Elvégeztük a feladatunkat, megöltünk egy vámpírt .Az egyik áldozat megmenekült. A másikkal pedig a jövőben fogunk végezni.