Északi fény- 31.fejezet Holtomiglan holtodiglan

Nem emlékeztem semmire, azt sem tudtam, hogy mennyi ideig voltam eszméletlen. Amikor kinyitottam a szemem csak egy kis lyukon keresztül jutott el hozzám fény. Mikor jobban körül néztem akkor láttam, hogy miért. Mindenki engem állt körbe. 
- Menjetek már arrébb, nem látjátok hogy levegőt sem kap?- dohogott anya, és kezdte arrébb lögdösni az embereket, akarom mondani vámpírokat mellőlem. Én csak értetlenül pislogtam Carlisleara aztán pedig Jacobra. Nem tudtam mi történik velem. Azt persze továbbra is éreztem, hogy a szivem még mindig nem jött helyre, olyan vadul és rendszertelenül vert. Apa homloka gondterhelt ráncokba szaladt össze hol engem, hol Jacobot nézte. 
- Carlisle, nem lehet, hogy az átélt stressz miatt ájult el?- kérdezte apa folytott hangon Carlislet.
- Nem tudom Edward, meg kell vizsgálnom alaposabban. Eddig csak azt sikerült leszűrnöm, hogy sok folyadékot vesztett és rendetlenkedik a szive. Szerencsére elfogadja a szervezete a sóoldatot. Az lenne a legjobb ha most kimennétek mind.- Carlisle csöndes hangjára még ebben a zűrzavarban és zajban is mindenki hallgatott. Hamar kiürült a vizsgáló szoba. Carlisle kedvesen rámmosolygott, hiányzott már ez az arc.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen kalandos út után a belépőd is ilyen drámai lesz.- incselkedett velem, miközben felhúzta a gumikesztyűket a kezére.
- Hjajj de vicces,- nyögtem fáradtan, mivel még a szivem és újfent a gyomrom miatt már megint nem éreztem jól magam. 
- Nos Nessie, Jacob csak annyit mondott, hogy hallotta a rendetlen szívverésedet, én pedig a folyadék veszteségről tudok, de milyen egyéb panaszaid vannak?
- A gyomrom..rengeteget hánytam, és még most is háborog, olyan furcsa érzés, szédülök is…és a szivem még most sincs rendben de ezt te is hallodd. – miközben soroltam a tüneteimet Carlislenak, próbáltam volna kilesni, illetve hallgatni a fejéből, hogy mire gyanakodhat, de nem történt semmi. Semmit nem hallottam. Utána próbáltam a többiekre koncentrálni, tudtam, hallottam, hogy mind lent vannak, de a gondolatát senkinek sem hallottam. Rámtört a pánik.Mi történik velem? Igaz mindig is emberi létre vágytam, de ezzel a rosszulléttel párosulva már korántsem nyerte el a tetszésemet.
- Nessie baj van?- fordult felém aggódó tekintettel Carlisle. Csak némán jeleztem a fejemmel, hogy igen.
- És, most vettem észre, hogy nem működik az erőm. Nem hallom senki gondolotatát.- riadtan néztem az arcát én pedig közben a számat harapdáltam. Kifordult hirtelen a szobából majd visszatért egy kis szerkezettel amiben rögtön felismertem, ultrahang gép volt.
- Meg kell hogy vizsgáljalak ezzel is, mivel nem tudhatom így, mi okozza a gyomorpanaszaidat.- én csak türelmesen vártam, hogy beüzemelje, majd bekenje a hasamat azzal a hideg géllel, ami az én bőrömön szinte semmi idő alatt már el is olvadt. Carlisle kezét normál ember nem is látta volna, olyan gyorsan cikázott a hasamon, majd itt ott megállt egy pillanatra, hátha lát valami rendelleneset. De nem látott semmit, még pár pillanatig folytatta a vizsgálatot. Mind a ketten feszülten figyeltük a monitort, Carlisle már majdnem kikapcsolta mikor észrevettem valamit.
- Carlisle nézd!- majd kezemmel a monitor felé mutattam, ahol egy babszemnyi kis sötét folt jelent meg. Carlisle a kiáltásomra oda fordította a fejét, majd az ultrahangos készülékre nézett ami még mindig a  hasamon volt. De már nem a gyomromnál. Annál jóval lejjebb. Döbbenten néztem Carlislera bár ő nem tűnt meglepettnek. Mintha számított volna ilyesmire. Visszahanyatlottam az ágyra és figyeltem a monitoron azt az ütemesen lüktető kis pöttyöt. Carlisle felkuccongott, ő nem csinált problémát a dologból ahogy sejtéseim szerint édesapám fog. 
- Azért, hogy már dédapa legyek..hmm, egész jó.- tovább kuncogott magában, majd erőtt vett magán és ismét orvos volt.
- De mégis körülbelül mennyi idős?- tudakolta Carlisle. A homlokom ráncokba szaladt mikor gondolkodtam. Aztán eszembe jutott, miután Jake kihozott a Volturitól, de hiszen az nem több mint….négy nap. Hatalmasra nyílt szemeimet Carlislera emeltem
- Azt hiszem, négy napos.- most Carlisleon volt a sor, hogy eltöprengjen. Le föl járkált a szobában és hümmögöt, majd megadóan széttárta a karjait.
- Fantasztikus. Egyszerűen hihetetlen.- gondoltam, hogy itt most Jacobra és énrám gondol, és úgy is leginkább orvosi szempontból.
- De Carlisle biztos, hogy az? Mármint hogy terhes vagyok? Hiszen én, nekem ugye szóval sosem menstruáltam.- mekegtem sután, de hát a tények tények, hiába is látott engem gyerekekkel Aiden.
- De növekedtél, ha gyorsabban is mint más gyerekek, ami viszont azt jelzi, hogy a tested képes
a változásra. Tehát megeshet.- magyarázta Carlisle, majd megint a hasamra vitte a ketyerét és megint megláttam az alhasamban az ütemes dobogást. Először elérzékenyültem, hogy tényleg valóra válik, amit kívántam, aztán elfogott a páni félelem, hogy mit fognak szólni a szüleim, habár itt most nem az anyagi akadályokról volt szó.
- Carlisle! És mi van a gyógyszeremmel? Akkor azt nem lehet beadni?- Carlisle ismét elgondolkozott. És én még mindig nem hallottam, hogy mit gondol.
- Nem hiszem, először leginkább meg kéne várnunk amíg megszületik a baba, mert utána lesz biztonságos. És akkor fog működni.
- De ugye biztos, hogy fog működni?- kérdeztem Carlislet mohón.Nyugodt mosolyából már tudtam a választ. 
- Igen, fog működni. Garantálom. Azt hiszem szólok a többieknek, hogy minden rendben van veled.- de riadt tekintetemből meglátta, hogy mire gondolhatok.
- Persze elsőnek beküldöm hozzád Edwardot, Bellát és Jacobot.- nem épp így gondoltam, de hát jobb lesz egyszerre túlesni rajta. Amint Carlisle kiment, még meg sem szólalhatott ,de már apa dühtől tajtékzóan rontott be a szobába, nyomában a semmit sem sejtő és riadt anyámmal, majd a halálra vált Jacobbal .
- Renesmee!! Még csak 17 éves vagy!!- mennydörögte szigorúan atyám.- És tee..Jacob Black!!- fordult felé dühösen, de anya csípőre tett kézzel állt közéjük.
- Mi van?- szólalt meg egyszerre anya és Jacob, mivel ők semmit sem értettek az egészből.
- A lányod terhes egy farkastól.- morogta apa. Anya keze lehullott, először ő is ijedten nézett hol rám, hol Jacobra, majd Jacobot megölelgette és engem is. De Jacob reakciója volt a legfurcsább. Úgy állt, mint egy sóbálvány, csak maga elé bámult, és ingatta a fejét. Én felültem az ágyba, visszahúztam a  pólómat és már előtte termettem. A kezem közé fogtam az arcát, azt akartam, hogy rám nézzen. Hát nem épp így képzeltem , a terhességem hírére a reakcióját. 
- Jacob! Édesem, mi a baj?- suttogtam neki. Ő továbbra is csak ingatta fejét.- Jake, drágám, mond el. Jacob fájdalmasan felnyögött ,majd nem rám, hanem apára nézett kétségbeesett szemekkel.
- Sajnálom Edward. Mit tettem, mit tettem?- motyogta maga elé.
- Elárulnád mi a baj?- mostmár kezdtem kijönni a béketűrésből. Jacob szemében a melankólia helyett a düh csillant meg.
- Edward én nem tudom, mutasd meg neki te. Kérlek. Hátha attól észhez tér.- könyörgött apának valamiért, de fogalmam sem volt, hogy miért. Először még apa is csak gyanakodva pislogott Jacobra, majd lassan elindult felém. Én megálljt mutattam a kezemmel.
- Csak szólok, hogy nem működik az erőm.- jegyeztem meg halkan. Ha hármójuk döbbenetét lehetett fokozni, akkor megtörtént. 
- Mi? Hogyhogy? Hogyan?- kérdezték egyszerre. Én csak széttártam a karjaimat.
- Nem tudom. Valószínűleg a babának is vannak bizonyos képességei.- suttogtam elhaló hangon és közben Jacobot néztem, hogy hátha megenyhült a tekintete, de nem. Egy cseppet sem változott. Ugyanolyan riadt volt, és dühös. Ekkor az én drága Kathy barátnőm penderült be a szobába, Aliceel karöltve és mind a ketten olyan vidámak voltak, hogy még én is elmosolyodtam egy futó pillanatra.
- Gyerekek minket meg kihagytok a buliból?Szégyeljétek el magatokat!- csacsogott Kathy. Apa és Jake csak úgy bámultak rájuk, mintha akkor látnák őket életükben először.
- Mindenki nyugodjon meg, Nessienek és a kicsik..szóval a kicsinek nem lesz semmi baja. Hát itt már mindenki elfelejtkezett róla, hogy én a farkasok és félvérek jövőjét is látom?- adta meg végre a magyarázatot. Apa becsukta a szemét és erőtlenül a falnak dőlt, míg anya lassan simogatta a karját. Jacob is megkönnyebbült, nekem meg könnyek szöktek a szemembe. Biztos a hormonok, gondoltam. Alice gyöngyöző kacagására mindenki felkapta a fejét.
- És van még egy jó hírünk.- trillázta vidáman. Mindannyian vártuk a folytatást.
- A gyerekeitek emberek lesznek…látom őket.- én elsírtam magam. Jacob odahúzott magához és úgy csitított.
- Tehát ők már nem fognak átváltozni? Nem lesznek farkasok?- hallottam meg Jacob csöndes, nyugodt hangját. Kinyitottam a szemem és Alice bólogatása után mind a ketten egy hatalmasat sóhajtottunk. Majd hirtelen további karokat éreztem magunk körül és pillanatok alatt már az egész család egymást ölelgette. Ennél szebb hazatérést nem is kívánhattam volna….