Északi fény-23. Verseny az idővel

Hátrafordultam, hogy lássam ki az. Jane volt, hosszú fekete köpenyben. De ahogy bilincs módjára szorított, lecsúszott karjáról a köpeny és a lemenő nap sugarait bőre prizmaként verte vissza. Azt kívántam, hogy lássa meg valaki, de ő tudta,hogy mikor kell időzíteni. Az emberek zöme már ott sem volt, aki igen, az is a pakolással volt elfoglalva. Esélyem sem volt, hogy bármilyen módon megmeneküljek. Akkor Aroék csak etették azzal a maszlaggal a szüleimet, hogy soha nem akarnának engem bántani. Lám, rám küldték Janet.
- Most velem jössz.- sziszegte a fülembe.
- Aroék tehát utánam küldtek?- rettentően tartottam Janetől, de meg akartam tudni, hogy mi az igazság.
- Nem, az a bolond Aro meggyőzte a többit, hogy tényleg csak beszélni kell a Cullenekkel és nem
fognak téged bántani. De Marcusnak van igaza. Nem hagyhatjuk, hogy korcsok jöjjenek a világra.
Már az is épp elég nagy baj, hogy annyi félvér van.
- Szóval magánakciózól?- kérdeztem meglepetten, miközben Jane a karomnál fogva irányított utcáról utcára. Erősebb voltam mint ő, de nekem nem volt olyan képességem mint neki, így hiába is szabadítultam volna ki a karmai közül, ő egy pillantásával a földre terítene.
- Mondhatjuk úgy is. De ne aggódj, a vérfarkasodra is lesz gondunk. Dimitrijnek semmit sem fog
jelenteni, hogy felkutassa és végezzen vele.- Jane minden szavából sütött a düh és az indulat. Én pedig nem tudtam, hogy mégis hogyan szabaduljak meg ebből a képtelen helyzetből. Még azelőtt cselekednem kellett mielőtt elvisz a rejtekhelyére, mert sejtettem, ott Dimitrijen kívül még Heidi is várhat rám, és ez már önmagában garantálja a kínhalált. Jobb ötletem nem révén, szóval akartam tartani Janet, és esetleg elterelni a figyelmét, hogy így hátha meg tudok szabadulni. De ő sem volt erő híján.
- Aidennel mi van? Őt is megöltétek?- mostmár úgy is minden mindegy alapon ezt tudni akartam.
- Khmm, sikerült megszöknie, de nem bújkálhat sokáig. Az ostoba megpróbált minket feltartani.
Neki köszönheted, hogy Aro és Caius meggondolta magát. Érzelgős vén bolond mind a kettő.
Azzal az egyik zsúfolt utcáról hirtelen berántott egy szűk kis néptelen szakaszra, ami nem volt valami bizalom gerjesztő. Kevés hely volt, nehezen tudtunk egymás mellett haladni, így Jane kénytelen volt valamennyire mögém szorulni, de azért még mindig szorította a karomat. Egy nagy lendülettel megpördültem, és a falnak nyomtam, majd lefejtettem a kezét a kezemről, de mindvégig csak résnyire volt nyitva a szemem, hogy valamennyire azért lássak, de ezt leszámítva a vámpír érzékeim voltak nagy segítségemre. Jane csak fájdalmasan felszisszent, nem figyeltem oda, hogy mennyire szorítom őt a falhoz, de nem is nagyon érdekelt.
- Azt hiszed elmenekülhetsz?
- Azt hiszed legyőzhetsz? Ne légy benne olyan biztos!- majd behunytam a szemem és arra futottam amerről érkeztünk. Hallottam Jane köpenyének a suhogását mögöttem, tisztában voltam vele, hogy nem fogja olyan könnyen elengedni a legjobb prédáját, de engem sem kellett félteni. Amikor már közelítettem az utca végéhez, hirtelen szembefordultam Janeel, akit olyan váratlanul ért a megtorpanásom, hogy elfelejtette latba vetni ellenem a képességét. Lendületből be akartam húzni neki egy hatalmasat, de kitért az ütés elől. De mostmár én is odafigyeltem rá, hogy merre mozog, és hogy még véletlenül se nézzek rá. Persze nem sikerült mindig kivitelezni a dolgot. Már hosszú percek óta dulakodtunk, de még mindig nem dőlt el, hogy ki nyeri a csatát. Mind a ketten több sebből és harapásnyomból véreztünk, de se ő se én nem fáradtunk. Végül Janenek sikerült kigáncsolnia, így nagyot nyekkenve landoltam az aszfalton. Miközben megpróbáltam felülni, összetalálkozott a tekintetünk. Felordítottam fájdalmamban. Pokolian fájt minden porcikám. Úgy éreztem, mintha a fejem perceken belül szétrepedne. Közben pedig még hallgatnom kellett Jane tébolyodott kacagását is. És a fájdalom egyre csak fokozódott. Már majdnem könyörögni kezdtem neki, ennél még a halál is csak jobb lehet mint ez, gondoltam. Akkor én is és Jane is megéreztük, hogy már nem vagyunk egyedül, a harmadik fél pedig szintén vámpír. Jane persze továbbra sem vette le rólam a szemét, és én még mindig úgy üvöltöttem, mintha tüzes vassal kínoznának.
- Na végre Heidi! Jó hogy megérkeztél.- csendült fel a hangja. Annyi azért még eljutott a tudatomig, hogy már Heidi is itt van, tehát biztos, hogy meghalok. Hogy kevésbé legyen fájdalmas, igyekeztem Jacob arcát magam elé idézni.
- ÁÁ, látom itt van a kis korcs. Szép volt Jane, most pedig visszavisszük, és Dimitrijjel együtt elintézzük.- hallottam Heidi kegyetlen, ám gyönyörűen csengő hangját. De a fájdalom olyan hirtelen abbamaradt, mint amilyen hirtelen eltalált. Fogalmam sem volt, hogy mi történhetett. Jane bosszúsan morgott, és hátra fordult. Hallottam, ahogy Heidi is csak felszisszent, és megéreztem, hogy még eggyel több vámpír tartózkodik a sikátorban. Őszintén szólva már így is több, mint amennyit el tudtam képzelni a napfényes Los Angelesben. Csak annyit láttam, hogy valaki közeledik az utca túlsó végén. Nem tudtam tisztán kivenni, hogy ki lehet az. Bárki is az, az életemet köszönhetem neki. Valamelyik Cullenre számítottam, de tévedtem.
- Még van képed visszajönni?- sziszegte Jane.
- Oda megyek ahová akarok. Már nem tartozom hozzátok.- szólalt meg a sötétben ácsorgó alak. És akkor engem elárasztott a megkönnyebülés. Megúsztam, Aiden volt az.- Viszont ha még egyszer Renesmeenek fájdalmat okozol, akkor én foglak megölni Jane.- közölte vele olyan higgadtan, mintha csak a pontos idő felől érdeklődne. Majd elindult Jane felé, aki mozdulatlanul bámult minket, és folyamatosan morgott.Heidi is szinte a falba simult Aiden láttán. Mindig is tudtam, hogy erős, de nem gondoltam volna róla, hogy két ilyen kaliberű nő,vagy inkább szörnyeteg, mint ezek tartsanak tőle. Hiszen ő még kisgyereknek számított közöttük. Aiden odasétált hozzám, felsegített, és átkarolt, mert látta, hogy még eléggé remegek, és ami a mozgást illeti, még elkél a segítség.
- Ezzel még nincs vége Renesmee. Egyáltalán. Megtaláljuk a módját, hogy végezzünk veled.- acsarkodott Jane. De láttam, hogy Aiden jelenlétében, puszta fenyegetésnél többre nem képes.Heidi dühödten meredt rám ibolya szín szemeivel,de szólni nem szólt egy szót sem.
- És akkor mi leszámolunk veletek.- vetettem oda.Nagyon elegem volt már ebből a mitugrász kis bestiából.- Az elbizakodottság a gyengéd Jane.- mérgesen felszisszent,majd eltűnt az utcából Heidivel együtt. Csak az utánuk felkavarodott por mutatta, hogy járt ott valaki. Hálásan pislogtam fel Aidenre, akinek mostmár az életemet köszönhetem.
- Hogyan…?- kezdtem volna bele a köszönetnyilvánításba, de belémfolytotta a szót.
- Hagyd már. Ennyi a minimum azok után, hogy miattam vagy ebben a helyzetben. Annyira sajnálom, hogy a nyakatokra küldtem a Volturit.
- Ugyan.- legyintettem bágyadtan.- Végülis az egészet Cloenak köszönhetjük, te csak informátor voltál.
- Na gyere menjünk.- azzal átkarolta vállamat, és türelmesen araszolt mellettem, míg taxit nem tudtunk fogni. A lakásba nem mertem beengedni Aident, mert sejtettem, hogy mi lenne rá Jacob reakciója, de tudtam, hogy a vámpírszagot úgyis meg fogja érezni, és a sebeim is elég árulkodóak voltak.Így inkább Aiden türelmesen várt rám kint, míg Jacobnak felvázoltam a helyzetet. Ahogy beléptem a lakásba, Jacob egyből a nyakamba ugrott és átölelt, majd ugyanolyan gyorsan el is tolt magától. Gondolom megtette a hatását a szagom és a fájdalmas nyögésem.
- Nessie te bűzlesz!És tele vagy sebekkel ! Csak nem..?
- De igen. Itt vannak. Jane kapott el a tengerparton, alig tudtam tőle megszabadulni,Heidi is megjelent. És hát alaposan meg is kínzott. Mindett bevetett amit tudott.
- A pokolba.- csapott Jacob az asztalra ami recsegve kettétört. – Azonnal szólnunk kell Edwardéknak, és még ma indulunk vissza Forksba. – majd hozzá is látott volna a holmik pakolásához ha nem állítom meg. Még Aident fel kellett vezetnem.
- Jacob! Valaki megmentett. Amikor Jane kínzott, úgy nézett ki, hogy nem tudom legyőzni, de ő segített és ő is hozott haza.- motyogtam az orrom alatt.
- Aiden? Ő az?- kiáltotta Jacob. Kezdett nagyon dühbe gurulni.- A mocskos aljas vérszívó, hogy volt képe..-azzal elindult az ajtó felé, mert megérezte, hogy kint van. Én már csak a nyomában tudtam loholni, míg kiért. Aiden félszegen toporgott a folyosón, és a tőle telhető legbűnbánóbb arckifejezését öltötte magára mikor megjelentünk.
- Hogy a pokolba gondoltad, hogy őt feladod? Mi??Mégis mit képzelsz?- ordította Jacob.
- Héé, nyugi Jacob. Én igazán..még a Volturi embere voltam, de nem boríthatnánk fátylat a múltra. Végül is a három tagból kettőt én győztem meg, hogy Nessiet nem kell megölni.- próbálta meg magát védeni Aiden. De Jacob is már lenyugodott, csak nagyokat fújtatott, hogy ne veszítse el még egyszer a fejét.
- Igaz ez?- fordult hozzám. A hangjából azért még mindig érződött egy kis düh.
- Igen Jacob. Én Janetől tudtam meg. Aiden az életét kockáztatta a Volturi előtt, és Arot és Caiust meggyőzte, hogy mi és a leendő gyerekeink teljesen ártalmatlanok vagyunk. – daráltam gyorsan, hogy mindent megtudjon. Jacob csak percekig hol rám, hol Aidenre nézett, és látszódott, hogy hezitál, hogy most mi legyen Aidennel.
- Kösz, hogy segítettél Renesmeenek.- bökte végül és a kezét nyújtotta Aiden felé. Aidennek leesett az álla a meglepetéstől, de azért vigyorogva kezet rázott Jacobbal.
- Akkor most mi lesz?- nézett ránk ragyogó barna szemeivel Aiden.
- Összepakolunk és visszamegyünk Forksba.- felelte Jacob.- Szóval hasznossá tehetnéd magad ha jönni akarsz.- Aident már másodjára érte meglepetés, de boldogan jött be velem a lakásba, hogy segítsen pakolni. Aiden hirtelen megmerevedett és a tekintete homályossá vált. Nagyon is jól tudtam, hogy mit jelent ez. Alicenál is így volt mindig, amikor látott valamit. Amint Aiden már ismét magánál volt, abban a pillanatban csörgött az én telefonom is. Sejtettem, hogy ki lehet az.
- Nessie azonnal pucoljatok onnan ahol vagytok!Világos?-kiabálta bele a telefonba Alice. Nyilván
ugyanazt látta amit Aiden.- Majd Aiden elmondja, ha biztonságban vagytok azonnal szólj.- és a vonal megszakadt. Aiden nem fűzött az előbbihez semmit, csak felkapta a csomagokat és jelezte Jacobnak is, hogy indulni kéne.
- Ne Forks felé menj. Phoenixbe megyünk elsőnek.- adta ki egy katona módjára a parancsot.
- Mi van?Mi az ördögöt láttál? Elmondanád végre?- kiáltott fel Jacob. Egyetértettem vele, már én is tudni akartam, hogy mi folyik itt.
- Az van, hogy nekem és Alicenek is látomásunk volt. Jane és Heidi visszamentek Marcushoz, és
most Aro és Caius tudta nélkül hajtóvadászat indul utánatok. Amíg Carlisle nem tud átváltoztatni
emberré, és nagyon reméljük, hogy sikerülni fog neki, mert addig egyikőtök sem mehet haza.
- A francba.- Jacob olyan erővel csapott a kormányra, hogy majdnem leszakadt. Phoenixben már
én mutattam nekik az utat. Arra jutottunk végül is, hogy megpróbálunk annyi vámpírral beszélni
amennyivel csak tudunk, hátha sikerül legalább egy részüket meggyőzni, hogy nincs igaza a Volturinak, és én teljesen ártalmatlan vagyok. Sejtettük, hogy kevés esélyünk van rá, de ha már legalább ötöt sikerül megnyeri magunknak, az is több, mint a semmi.Ezért a nagyvárosok mellett döntöttünk. Itt biztosan több vámpírra bukkanunk, és itt könnyebben el lehetett vegyülni. Legalább is ebben bíztunk. Phoenixben mind a hárman úgy gondoltuk, hogy nagyanyám házába menjünk, ami a nagyi halála óta üresen áll egy ideje. Kiszálltunk a kocsiból, Aiden persze nyakig felöltözve hiszen ragyogott a nap.
- Remélem itt néhány napig ellehetünk. – dünnyögte az orra alatt Jacob,de amint belépett a házból, cifra káromkodások közepette már ki is jött onnan és visszarántott a kocsiba.
- Itt is jártak a rohadékok.Mindenre fel voltak készülve.- morgott, majd beindította a motort és már ott sem voltunk. Egy koszlott kis motelben találtunk végre menedéket. Úgy döntöttünk, hogy néhány napig itt leszünk, és feltérképezik a fiúk a helyett. Heves tiltakozásom ellenére mind a ketten úgy döntöttek, hogy további szobafogságra vagyok ítélve.
- Hogyisne Nessie! Minden vámpír rád vadászik, és gondolod hagyunk szabadon kószálni a városban.- heveskedett Aiden, a javaslatom ellen. A korábbi nézeteltérések ellenére pedig Jacob most nagyon is egyet értett vele. Minden duzzogás ellenére a hotelben maradtam, míg estére a srácok a nyakukba vették a várost. Én pedig, hogy tegyek végre valamit, felhívtam Alicet,de anya vette fel.
- Nessie!Drágám! Jól vagytok?- kérdezte elcsukló hangon.
- Igen anya. Phoenixben vagyunk. Aiden és Jacob körbe szimatolnak vámpírok után, és ha találnak, akkor elbeszélgetnek vele. – próbáltam nyugalmat erőltetni a hangomra, de nem igazán ment.
- Otthon minden rendben van?
- Hoogyne.Mindenki jól van, Carlisle és Esme itthon maradtak, viszont a többiek elutaztak, hogy segítséget szerezzenek.
- Anya!Nyugodj meg. Majdcsak vége lesz…valahogy.Majd szólok hogy hová mentünk rendben?
- Igen. Vigyázattok magatokra.- letettem a telefont, és az ajtó felé fordultam. Hallottam már messziről a lépteiket. Mind a ketten eléggé csapzottak voltak, és sebesek. Jacob pedig már majdnem összeesett a kimerültségtől. Először rá, majd Aidnere néztem, kérdő tekintetemet látva végre Aiden próbált valami magyarázattal szolgálni.
- Többel találkoztunk, mint gondoltuk.- préselte ki magából nagy nehezen a szavakat. Jacob csak helyeslően bólintott, én pedig vártam a folytatást.
- Főleg nomádok, azt sem tudják, hogy mi az a Volturi, vagy a Cullen család. De találkoztunk néhány kultúráltabbal is.- a mondat végén Jacob idegesen felhorkantott.
- Kultúráltabb? Na jó, ha azt vesszük, hogy hajlandóak voltak kommunikálni velünk.- folytatta Jacob.
- Tudjátok mit? Hagyjuk, jó?- morogtam nekik, majd a gondolataikra koncentráltam és magam előtt láttam az egész éjszaka eseményeit. A nomádok a sikátorokban, ahogy vörös szemük világít, és milyen vadállat módjára rontottak neki Jacobnak, és szét is szedik ha Aiden az útjukat nem állja. Aiden alig tudott velük néhány szót váltani, nem voltak képesek normális emberi kommunikációra már. Teljesen elvadultak. Aki átalakította őket, egyszerűen a sorsára hagyta őket. Tehát már érthető volt a vadságuk. A sérüléseiket is itt gyűjtötték be, mivel nem kis küzdelem árán tudtak csak kijutni a sikátorból. Szerencsére Jacobot nem harapták meg.Kirázott tőlük a hideg. Majd ezután jött a következő kép. Egy sztriptízbár, amiben Aiden és Jacob két falfehér nővel és igen ijesztő kinézetű fickóval tárgyaltak.
- Szóval? Megkereste magukat a Volturi?- kezdte Aiden
- Szólíts Noahnak. Hmm, a Volturi? Volt itt egy dögös szőke, de mondtam neki, hogy hagyjon ki
minket a háborúskodásból, mert mi a lányaimmal csak a biztos megélhetést akarjuk.
- Tehát itt volt? És mit mondott?
- Valami olyasmit, hogyha nem segítünk, akkor valami bestiák fogják ellepni a főldet, és vérszomjasabbak lesznek minden vámpírnál. De én mondtam neki, hogy hagyjon engem békén, aztán elment.
- Itt járt Heidi.- fordult Jacobhoz Aiden, aki jó néhány lépéssel távolabb állt tőlük, és sötét tekintettel méregette a két nőt.
- Tud más vámpírokról a környéken? Akik esetleg hajlandóak lennének tárgyalni vele? Hogyis mondjam, jól szituáltabbakat nem ismer?- vette át a szót most Jacob. A magas bika szerű férfi, csak ráncolta homlokát, majd nemet intett a fejével.
- Ha maguk tényleg jól szituált vámpírt akarnak találni, akkor északabbra kell menniük. Itt igencsak mellé fogtak.- Aiden és Jacob megköszönték a segítséget, majd távoztak. Én pedig visszatértem a jelenbe.
- Értem, tehát a környéken nincsenek olyanok, akiket Heidi megfűzhetne.- szögeztem le végül. Legalább ezt jó dolognak tartottam. Hiszen a déli megyékben eléggé valószínűtlen, hogy harcra képes és intelligens egyedekkel találkozna. Bárki aki van, az északon van, és a legtöbbjükkel Carlisle jó kapcsolatot ápol. Biztató jelnek tűnt.
- Igen, ezt mondta a pasas, és lehet benne valami, mert ezeket leszámítva nemigen találkoztunk másokkal a városban, pedig alaposan átkutattuk.
- Akkor hová megyünk legközelebb?- tettem fel olyan vidáman a kérdést, mintha csak kirándulni mennénk. A fiúk megütközve néztek rám, majd zavartan összepislogtak.
- Úgy gondoltuk, hogy először Coloradoban kellene szétnézni, onnan pedig Nebraskába- kezdett bele Aiden, mikor elcsíptem, hogy mi a következő gondolata,amitől egyszerre váltam halálra és dühödtem fel.
- Miért akarnál visszamenni a Volturihoz? Így is tudjuk hogy mik a szándékaik..nem kell még, hogy te rohanj megöletni magad.- kiabáltam rá mérgesen. Ő pedig szomorúan pislogott rám.
- Nézd Renesmee! Én okoztam ezt az egész galibát, és rendbe is szeretném tenni. Hidd el, el tudnám intézni hogy visszafogadjanak. Aztán meg arról sem tudnának semmit, ha az információkat elküldeném hozzátok.- próbált meggyőzni.
- Van benne valami. Nekem már felvázolta és tetszett az ötlet- kottyantott közbe Jacob. De őt egy dühös pillantásommal elhallgatattam.Viszont volt abban valami amit mondott. Pajzsal rendelkezik, és még szinte azelőtt megérezné ha gyanakodnának rá, mielőtt még ők maguk is tudnák. Továbbra is durcás arcot vágtam, de végül megadtam Aidennek a beleegyezésemet, nem mintha olyan nagy szüksége lett volna rá. Ő elment vadászni, hogy bírja a további napokat, mivel egyelőre úgy döntöttünk , hogy még egy kicsit Phoenixben maradunk. Jacobbal kettesben ücsörögtünk a szobában.
- Jake..- kezdtem rekedten.
- Igen Nessie?- álmosan hunyorgott rám az ágy másik végéből, és igyekezett nem elaludni.
- Mi lenne ha én…mi lenne ha én elmennék hozzájuk és beszélnék velük?- erre már egyből élénkebb lett. Felpattant, és a szemeit is tágra nyitotta. Tudtam, hogy mérges, mert a remegés vadul rázta a testét, de már elég régóta volt ahhoz vérfarkas, hogy tudja már uralni.
- Mégis miket beszélsz? Azonnal megölnének! Elment a józan eszed? – csak tűrtem, hadd üvöltözzön velem, de már tényleg nem láttam jobb megoldást, csak azt ha én megyek el hozzájuk, és ha Jane megkapja az elégtételt és végez velem, akkor már Jacobot is békén hagyják. Kicsit sem éreztem magam bátornak ehhez, inkább az elkeseredettség volt az ami hajtott.
- Nem mész sehova. Világos? Főleg nem az olaszokhoz! Ígérd meg nekem!- azzal leugrott az ágyról,és az arcomat a kezei közé fogta, hogy rá nézzek. Nem akartam olyat ígérni amit nem biztos, hogy betartok, de megtettem, hogy lenyugodjon. Utológan már bántam, hogy pont neki hoztam szóba. Aidennel kellett volna erről beszélnem.
- Ígérem Jacob! Nem szököm el mellőled és nem keresem a Volturit. – Úgy is megtalálnak. Tettem hozzá magamban. De az ígéretem végre lecsillapította Jacobot, és visszafeküdt a helyére, majd engem is maga mellé húzott. Fekve éreztem, hogy mennyire kimerült is vagyok, és szinte percek alatt elnyomott az álom, csak a nyíló ajtó hangjára riadtam fel egy pillanatra, de nem nyitottam ki a szememet. Magamon éreztem Aiden tekintetét, majd hallottam ahogy elvonul a másik szoba felé, és megereszti a csapot a fürdőszobában. Majd magával rántott, a mély, gyógyító álomtalan alvás.
Csak két napot maradtunk Phoenixben, annál tovább egyikünk sem bírta. Megint úton voltunk.
Néhány nap után el is értünk Denverbe. Úgy gondoltuk, hogy csak a nagyobb városokban célszerű keresgélni, ennél többet úgyse tehetünk. Amikor Jacob és Aiden első este ismét útnak indultak, én sem bírtam tovább megmaradni a fenekemen, és a nyakamba vettem a várost. Denver is tipikus nagyváros volt, fények, butikok, klubbok és emberek mindenfelé. Segítségül kellett hívnom a vámpír érzékeimet ismét. Már hosszú órák óta bolyongtam az emberek között, mikor meglepetésemre végre feltűntek azok akikre vártam. Két nő volt, szatyrokkal megpakolva léptek ki egy áruházból. Mindketten úgy néztek ki mint a topmodellek, az egyiknek hosszú fekete haja volt, míg a másiknak göndör szőke. Mind a két nő szeme fekete volt, viszont karikák nem voltak a szemük alatt. Biztos kontaklencse, ugrott be hirtelen. Az esti fényben senkinek nem tűnt fel, hogy milyen természetellenesen fehér bőrük van.Elindult a két nő a kocsijuk felé, de én a nyomukban voltam, vigyázva, hogy azért legyen köztünk néhány ember is. Mikor megálltak, nem lepett meg, egy fekete royce rolls mellett, gyorsan kikerülve a járókelőket már ott voltam előttük. A fekete hajú mérgesen felszisszent, míg a szőke csak érdeklődve méregetett.
- Beszélni szeretnék magukkal.- morogtam a fogaim közül.