Este lementünk a hatalmas ebédlőbe és a nagy evés ivás közben a fiúk mindent elmeséltek amit csak tudtak.
Hogy mióta farkasok, és hogyan ismerkedtek meg a szüleimmel. Nekik milyen képességeik vannak és a vám-
píroknak milyen. Meglepődve hallgattam, hogy nem ők vannak egyedül vérfarkasok, hanem egész Európa, sőt világ szerte élnek klánok. És a nyugat-európai farkasok is nekünk segítenek. Azt viszont örömmel konstatáltam, hogyha már kellően képzett leszek, akkor tervezik, hogy bevesznek a harcba. Viszont az idegesített egy kicsit, hogy habár én vagyok a kulcsfigura, nem tudhatok semmi belső információt. Legalább Cristine megígérte, hogy már másnap megtanít bánni az erőmmel. Noha még mindig kételkedtem benne, hogy lenne egyáltalán ilyen. Végül is abban állapodtunk meg a fiúkkal, hogy először is alaposan ritkítanunk kellene a vámpír állományon. Legalábbis mindenesetre azokat megölni akik annak a bizonyos vámpír koven vezetőjének akartak elvinni. John megígérte, hogy megtanít rá, hogy miről tudom őket megkülönböztetni. Úgy tűnt, hogy több hetes, akár hónapos kemény gyakorlás vár majd rám, mire végképp mindent meg tudok tanulni erről a teljesen más világról ami eddig körülvett. De örömmel vágtam bele, hiszen egy kicsivel többet megtudtam a szüleimről és nyertem egy élő családtagot Cristine személyében, ami nagyon sokat segített a jelenlegi lelkiállapotomon.
A gyakorlás nehezebb volt, mint vártam. És egyáltalán nem úgy haladtunk mint szerettem volna.
Az ember nem tudja úgy uralni és irányítani a természetfeletti képességeit ahogy akarja ha egyszer 20 évig arról sem volt fogalma, hogy léteznek! A legjobban a tárgyak mozgatását élveztem, mert ha már nagyon rá koncentráltam, akkor kézmozdulat nélkül is ment, pusztán az akaratommal. Ilyenkor Chris-
tina nagyon szokott fanyalogni, mindig bosszankodik, hogy őneki persze nincs ilyen hihetetlenül jó
aktív erője mint nekem. Tulajdonképpen szerettem itt lenni, olyan volt mint egy hosszúra nyúlt vakáció és ilyenkor hajlamos voltam elfelejtkezni arról, hogy mindez miattam van és azért mert isten tudja hány vámpír vadászik rám odakint. De eddig unokatestvérem szenzorai kiválóan működtek, a környékre sem merészkedett egy sem. Hogy ez a jó rejtekhelynek, vagy az engem védelmező farkasoknak volt-e köszönhető azt nem tudom. A varázslat érzése fokozatosan múlni kezdett, szépen lassan kezdtem elfogadni a világot ami körülvett és alkalmazkodni is hozzá.
- Hahó! July! Merre jársz?- lengette meg a kezét előttem Christy.
- Ohh, bocs. Elkalandozott a figyelmem. – szabadkoztam sután.
- Nah. Azért. A teleportálást nem tudod magadtól megtanulni.- zsörtölődött . Ismét koncentráltam és igyekeztem arra koncentrálni, hogy a szoba egyik végéből átkerüljek a másikba. Hirtelen bizseregni kezdett a lábujjam. Először csak egy kicsit, aztán lassan kezdett elterjedni a testemben és végül a fejem tetejétől a lábam ujjáig úgy éreztem, mintha el lennék zsibbadva. Aztán a bizsergés erősödni kezdett és végül elmúlt. Kinyitottam a szemem és legnagyobb örömömre és meglepetésemre a szoba tulsó felén voltam. És végre Christy se az a zsémbes oktatóm volt, hanem vidám és velem örült hogy végre sikerült.
- Ez az ez az!- visítottuk összekapaszkodva, mint valami tizenéves kislányok.
Innentől kezdve minden sokkal gördülékenyebben ment.Mintha ez lett volna a legnagyobb és legne-hezebb akadály. Egyre gyorsabban és ügyesebben tudtam már tárgyakat mozgatni, a teleportálással pedig már úgy közlekedtem ahogy akartam. Én naiv azt hittem, hogy ezzel véget ér a dolog, de korántsem volt így. Miután az erőim használatát elsajátítottam, jött a harc és az önvédelem. Itt a fiúk lettek az oktatóim és korántsem voltak könyörületesek. Minden nap újabb és újabb sérüléseket szereztem és a lehető legdurvábban próbáltak elintézni. Ezekben a napokban alig éltem. Azt hittem ennél már nem lesz rosszabb….
- Ez az..ügyes vagy.- gratulált nekem John egy trükkös csel után, aminek köszönhetően George nyakában kötöttem ki, és könnyű szerrel meg is ölhettem volna. Fújtatva leugrottam a hátáról, épp a felénk közeledő Christyt néztem, mikor bizseregni kezdett a tarkóm. Lassan megfordultam, nem is igazán tudtam hogy mit is keressek, de olyan érzésem volt, mintha valaki engem figyelt volna. Elin-
dultam az erdő felé közben pedig figyelmen kívül hagytam a mögülem ordibáló fiúkat
- Állj már meg. – kapott a karom után George.- Mit akarsz ott?- azzal erővel maga felé fordított, és én úgy éreztem hogy a vonzás ami az erdőbe hívott megszakadt. Olyan kábán álltam előtte mint mikor a hisztériást pofon vágják és magához tér.
- Nem tudom. Csak , csak olyan furcsa volt. Nem tudom. Sajnálom. Menjünk be.- azzal vissza sem nézve az erdőre elindultam befelé a kastélyba. Az este hátralevő részében már szinte eszembe se jutott ami délután törtédt.A vacsora különösen elterelte a figyelmemet, mivel végre úgy döntöttek a fiúk, hogy hajlandóak velem némi információt megosztani.
- Megtalálták a királyt.- magamban kicsit kuncogtam, hogy ezt a megnevezést használják, de igyekeztem komoly maradni.
- Hol van? A legutóbbi jelentések szerint Szentpéterváron volt.- tudakolta Rob.
- Nem, közeledik, mostmár Párizsban van. Egyre több rejtélyes eltűnésről és brutális párizsi gyilkosságról számolnak be a lapok.- fintorgott George.
- Nemrég hívott Max és azt mondta, hogy rajta vannak az ügyön.- szólt közbe John. Én ide oda kapkodtam a fejem és próbáltam a beszélgetésükkel lépést tartani. Tehát akkor ezek szerint a vámpírok elszabadultak Párizsban és az ottani farkasok azon vannak, hogy minél többet megöljenek. Kicsit borsózott a hátam a gondolattól, hogy rajtunk kívül még hány vámpír, farkas, boszorkány és ki tudja még milyen teremtmények rohangálnak a földön.
- És mikor lesz valami végső összecsapás?- tudom kicsit türelmetlen volt tőlem, hogy még csak most csöppentem ebbe bele de már a végét várom. George homloka egyből ráncokba szaladt a kérdésemtől.
- Fogalmunk sincs. Ez a háború már lassan 10 éve tart..de a szüleid halála is a vámpírok miatt volt. A vérszívók alapból nem bírnak titeket, mivel az emberek pártját fogjátok.
- Ne légy már ilyen pesszimista!- csattant fel Cris, aki eddig hozzám hasonlóan csak némán figyelte a beszélgetést. – Igenis van rá esély, hogy nemsokára vége lesz, mert vannak beépített embereink is, és a segítségükkel nemsokára rajta üthetünk a vezérükön.
Mire ágyba kerültem, már régi ismerősként köszöntöttem a fejfájást. Megint annyi mindenen kellett gondolkoznom, hogy alig aludtam..De reggel szokás szerint jöttek hajnalban a fiúk és jött a szokásos edzés is. Futással kezdtünk, aztán jött a bemelegítés és a szokásos harc. Fél órája tartott még csak az edzés, mikor megint bizseregni kezdett a tarkóm. Az az érzésem támadt, hogy valaki figyel. Nem akartam, hogy megint hülyének nézzenek a srácok, így inkább igyekeztem figyelmen kívül hagyni a dolgot. Igaz elég nehéz volt, mert egész végig olyan érzésem volt, mintha valami az erdőbe akarna vonzani.
- Te July, mi lenne ha végre kipróbálnánk úgy az eddig tanultakat, hogy átváltoznánk?- kérdezte hamiskás mosollyal George. Én meglepetésemben csak hápogni tudtam.
- Ő oké..- félve pislogtam, míg a fiúk levetkőztek előttem egy szál alsónadrágra és fél percel később már négy túlméretezett farkas állt előttem. Első pillanatban meg sem bírtam mozdulni, de aztán a testem ösztönösen reagált, mikor először csak Paul kezdett el felém rohanni. Éppen kezdtünk volna belemelegedni a játékos harcunkba. Mikor Paul gyengéden lerázott a hátáról, és mind a négyen hátracsapták a fülüket és az erdő felé fordultak. John kezdett először morogni, majd csatlakoztak hozzá a többiek is, és mire észbe kaptam, már mind eltűntek a fák között. Egyből sejtettem, hogy baj lehet ezért Cristináért akartam indulni, de ő mintha a gondolatomban olvasott volna már meg is jelent az ajtóban. Nem telt el sok idő, a fiúk már vissza is tértek. Legnagyobb megkönnyebbülésünkre épen és egészségesen. Szájukba vették a ruháikat és eltűntek az erdőben. George jött ki legelőször.
- Nem ismertük fel a szagát. De valaki, vagy valami van odakint. Cris? – unokatestvérem csak csalódottan ingatta a fejét.
- Nem éreztem vámpírt a közelben.
- Oké, mi bízunk benned. De azért csak kimegyünk járőrözni éjszaka és te is figyelj jó?- estére a fiúk kimentek járőrözni és Cris bereteszelte az ajtókat. Rám is rámragadt az idegességükből.
- Szerinted baj lesz?- úgy beszéltem, mint egy félős kislány. Cristy megállt és elgondolkodott egy percre.
- Nem szerintem nem..Bármi is legyen az,a fiúk fél pillanat alatt végeznek vele. – próbáltam én is ebben hinni…Valahogy csak sikerült végül elaludnom is. Arra ébredtem fel, hogy valaki a vállamnál fogva ráz.
- July, gyere, öltözz és megyünk.- rángatott ki az ágyamból Cristy. Még nem voltam teljesen magamnál, olyan érzésem volt, mintha csak néhány másodperce nyomott volna el az álom.
- Mi az? Mi ez a rohanás?- kérdeztem két ásítás közepette. Az fel sem tűnt, hogy odakint még mindig éjszaka van.
- Vérszívók, nem kevesen. Sokan. A fiúk még odakint köröznek a kastély körül,de már az erősítés is úton van. Én viszlek el innen.- magyarázta, miközben kongó léptekkel végigfutottunk a sötét folyosókon. Kirázott a hideg. Ez a környezet pont olyan volt, amiben az ember elhiszi, hogy vámpírok igenis élnek.
