A helyzet kezdett egyre rosszabb lenni. 3 hónap telt el azóta mióta elment Dorah, hogy visszahozza nekem Charliet. E közben én randizni kezdtem Patrickkel és a lelkiismeretfurdalásom egyre nőtt. Hogy miért? Mert kezdtem megkedvelni...Egyre több időt töltöttünk együtt, mivel egymást érték a kedvező hírek. A vámpírok hullottak mint ősszel a legyek. Csak titokban reméltem, hogy a listán nincs rajta Charles Fox is. És persze iszonyatosan hiányzott. Christina csak annyit vett észre az egészből, hogy néha felrobbantak körülöttem a dolgok, és furcsa dolgokat varázsoltam magamtól. De ő ezt a szerelem jelének tudta be. Én pedig annak, hogyha nem változnak a dolgok hamarosan, akkor bele őrülök.
Az kicsit segített,hogy szabadabban járhattam, kelhettem. Időm nagy részét már nem az erdei kis házban töltöttem, hanem Párizsban, Patrickkal. Mindenhová elvitt, kirándulni, múzeumba, moziba, és egy győzelem esetén még egy amerikai utat is igért. Soha nem jártam még az óceánon túl. Közben pedig emésztett a bűntudat, hogy egy szó nélkül otthagynám Patrickot, ha visszatérne Charlie.
- Julie, Julie hol vagy? - hallottam meg lentről unokatestvérem hangját, ami érezhetően remegett az izgalomtól.
- Mi az? - kiáltottam le a korláton át kihajolva. Christina könnyáztatta arcán először megijedtem, de aztán láttam, hogy mosolyog. Biztos George végre megkérte a kezét. De rosszul tippeltem.
- Győztünk.- csak ennyit mondott és hangos zokogásban tört ki. Nekem pedig le kellett ülnöm a lépcsőre, hogy ezen elgondolkodjak. Amiben nem nagyon segített Christina örömujjongása mellettem.
- Nem is örülsz?
- De, de. Csak még fel kell dolgoznom az információt. - ő csak legyintett és magamra hagyott.
Győztünk. Mivel is jár ez? Majdnem egy év bujkálásnak vége. Pont mikor olyan boszorkány lettem, hogy egy csapat vérszívót is el tudtam volna intézni egyetlen legyintéssel. Sebaj. Viszont szabad vagyok. Ettől a gondolattól hihetetlenül boldog lettem. Szabad vagyok mint a madár! Sikítani tudtam volna örömömben. De hamar is el is múlt a lelkesedésem. Ha szabad vagyok akkor mi lesz Patrickkal? Már nem vagy köteles vele járni, vagy igen? Lesz-e esküvő? És ha győztünk akkor hol van Dorah? Millió és millió kérdés kavargott a fejemben. Sajnos egyikre sem tudtam magamnak válaszolni. Viszont tudtam valakit aki két kérdésemre is megadhatta a választ. Találkoznom kellett Georgeal hiszen még is ő a falka vezetője. Ezért másnapra időpontot kértem tőle a Párizsi irodájába. Utána pedig Patrickkal volt találkozóm.
A bézs színű irodában halványan világított a lámpa, míg odakint zuhogott az eső. Georgeon öltöny volt, és épp gépelt valamit mikor beléptem.
- Gyere be. Kíváncsi vagyok miért kerestél fel itt.- majd hellyel kínált.
- Patrickról szeretnék beszélni veled, illetve, Dorahról. - nem mertem azonnal a szemébe nézni. Erőltetett jókedvvel felelt.
- Mégis mit szeretnél velem megbeszélni az ifjú McCoyról? Már tárgyaltam az édesapjával aki alig várja , hogy megismerhessen. Ha minden jól megy júliusban meg is esküdhettek. - szólni akartam, de egyszerűen nem ment. Ha tiltakoztam volna, jött volna a válasz...de nélkülünk ki véd meg a csúnya rossz gonosz vámpíroktól akik mostmár a bosszúra szomjazva akarnak levadászni? Senki. Hacsak...Hát ki tudna jobban megvédeni a rossz vámpíroktól mint egy másik vámpír. Persze ha az a másik vámpír még életben van, szorult össze a gyomrom.
- Öhhm, örömmel hallom.- egy erőltetett mosoly volt a válaszom.- Dorahról tudsz valamit?
- Igen, képzeld, este akartam elmesélni nektek. Jelentkezett, hogy úton van haza. Valami barátját kellett kisegítenie Alaszkában. De a bajt elhárította és jön vissza hozzánk. Hát nem nagyszerű? - én csak vigyorogva bólogattam. Legalább egy dolgot már biztosan tudtam. Dorah hazafelé tart. Charlieval.
- Megváltoztál mostanában.- méregetett gyanakvóan Chris.
- Ugyan. Képzelődsz. - legyintettem nevetve. De igaza volt. Túlságosan vidám voltam mióta megtudtam Dorah érkezésének a hírét, és már egy sms-t is kaptam tőle, hogy C üzeni hogy mindennél jobban várja, hogy találkozzunk. Már én is alig vártam. Másnapra érkeztek meg. Délután Patrickkal akartam találkozni, hogy töröljem a hétvégi utunkat a szüleihez. Igaz még fogalmam sem volt, hogy mit mondok neki egyáltalán.
Idegesen öltöztem, közben végig magamon éreztem Christina tekintetét. Most először jutott eszembe, hogy mi van ha sejt valamit? Hogy valamit titkolok? Minél előbb kint akartam lenni az ajtón. Patrikkal a az egyik párizsi parkban beszéltünk meg találkozót. Siettem mert már majdnem teljesen sötét volt és szerettem volna ezt minél előbb letudni. Amikor megláttam az egyik padon üldögélni, és az arcát felderülni ahogy meglát, szivem szerint elsüllyedtem volna szégyenemben. Minden lány álma a maga 190 cm-jével ott állt előttem.
- Már vártalak! – ölelt meg. – Mi volt ilyen sürgős?
- Az a helyzet, hogy ..szóval nem tudok most veled elutazni .- az arca elkomorult. Mekkora szemétláda vagyok!
- Dorah holnap jön haza, és segít nekem felkutatni még családtagokat, a biológiai családomból. Talán jövőhétvégén elmehetnénk ha neked az jó. – mikor én már hetedhét határon túl leszek. Tettem hozzá magamban keserűen.
- Nem szivesen mondok le rólad de a szüleim biztos meg fogják érteni. – csak kínos mosolyra futotta tőlem. Minél előbb el akartam jönni onnan. Kezdtem magam nagyon kényelmetlenül érezni.
- Juli baj van?
- őő, semmi. Bocs ne haragudj Patrick, de haza kell mennem. Nem érzem jól magam.
- Haza vigyelek?
- Neem, itt parkolok nem messze. – nyekeregtem. Épp el akartam tőle köszönni, mikor magához húzott és megcsókolt. Most először. És azonnal vége is lett a dolognak, mert felmordult és a levegőbe szimatolt.
Jéggé dermedve álltam. Úgy néz ki a rémálmaim mégis igaznak bizonyosultak. Mégiscsak bosszúhadjárat lesz ellenem?
- Vámpír? – suttogtam halkan. Ő csak bólintott. Pár percig úgy szorított, hogy a csontjaim majd eltörtek, aztán felsóhajtott és elengedett.
- Benézek azért a fák közé. Te addig…
- Megyek veled. - szögeztem le azonnal, mert már egy másik variáció is az eszembe jutott. Patrick csak rosszallóan nézett rám, majd megfogta a kezem és bevitt a fák közé. A park lámpái halványan világítottak így nem kellett teljes sötétségben tapogatóznunk. Patrick leguggolt, majd felállt, és a kezében egy fénykép volt jó alaposan összegyűrve RÓLAM...Azt hittem menten össze esem. Egyik korai találkozónkon kért tőlem egy fotót Charlie, hogy amikor messze jár akkor is vele lehessek…Mit csinált itt? Természetesen pont akkor ért ide mikor Patrick megcsókolt, jutottam a logikus következtetésre. A francba!
