Északi fény-2. fejezet Örökség

Reggel nem akartam kinyitni a szemem, pedig tudtam, hogy fel kéne kelni, éreztem hogy világos van.
Hallgatóztam. Charlie lent volt és idegesnek tűnt. A légzése és a járása alapján legalább is. Szembe
kellett néznem vele. Erőtt vettem magamon, és felkeltem. Ekkor jutott eszembe hogy nincs is új ruhám
amit felvehetnék. A széken egy csomag új ruha feküdt gondosan összehajtogatva. – Alice.- gondoltam.
Nagyon hálás voltam neki. Magamra kaptam valamit és már egyből lent voltam. Charlie elég mogorva
volt, de mikor meglátott, felderült az arca.
- Nessie!
- Nagyapa!-gondolkodás nélkül a karjaiba ugrottam és elkezdtem sírni. Hátha ő nem lök el magától
mint Jake, vagy a családom. Mikor alaposan kisírtam magam, eszembe jutott hogy illene valami
magyarázattal szolgálnom neki. Az ő arckifejezése is erről árulkodott.
- Mennyit akarsz tudni belőle?-kérdeztem sóhajtva.
- Az egészet, bátran légy velem őszinte.- ez meglepett Charlietól, ismerve hogy hogyan állt a dolgokhoz amikor először látott engem.
- Rendben.- nagy levegőt vettem.- Hallottál valaha az quileutek lenyomatáról?
- Igen. Billy elmondta hogy Rachel lányára így talált rá Paul.
- Jakenek én vagyok az.
- Nahát Nessie, de hiszen ez nagyszerű! Mindig is szerettem volna ha Jacob családtag lesz.- nagyon lelkes volt.
- Annyira nem. Gondolom anyáék nem avattak be a véres részletekbe, de nagyapa én nem fogok
meghalni. Már ha nem akarom akkor nem.- tettem hozzá.
- Az a gond hogy Jake viszont igen, és ő nem akarja hogy együtt legyünk mert fél, hogyha én túlságosan beleszeretek, akkor nehezen fogom viselni azokat az időket amikor ő már nem lesz.-
egyszuszra mondtam és közben lefelé pislogtam. Sejtettem hogy kicsit nagy falat lesz ez szegény,
öreg konzervatív nagyapámnak. Hosszú percek teltek el így, mire megszólalt.
- És most azért vesztél össze Belláékkal, mert te Jacobot akarod és ha ő meg hal akkor te is azt
akarsz?- meglepett hogy ilyen gyorsan átlátta nem épp fényes helyzetemet.
- Igen. Ez a helyzet. Ha majd egyszer Jacob meghal, akkor én sem akarok már létezni. És kérlek
nagyapa ne gyere nekem azzal hogy gondoljak anyára és apára. Ők az önzők és nem én. Ennek
amúgy sem így kéne lennie. A normális emberek meghalnak. Úgy utálom hogy nem vagyok az!-
fakadtam ki. És szégyenszemre megint nem tudtam úrrá lenni a könnycsatornáimon, megint a
Charlie vállán kötöttem ki, és alaposan átáztattam az ingjét. Ő pedig csak simogatta a vállamat.
- Shh Nessie! Majd kitalálunk valamit. – aztán hirtelen felpattant és a telefonhoz rohant.
- Billie? Itt Charlie. Hol van Jacob? Nem, nem érdekel hogy még nem ébredt fel, keltsd fel
és küld a telefonhoz, AZONNAL!!!
- Jacob? Itt Charlie. Arra kelek az éjszaka közepén hogy az unokám ide szökött a szüleitől és
állítólag ehhez neked is közöd van. A szemét kisírta ez a szerencsétlen kislány, Jacob gyere ide azonnal vagy nem is tudom mit csinálok veled…
- Nee….mondd neki hogy megyek én ha gondolja…-vágtam közbe.
- Ehmm.szóval Nessie azt üzeni, hogyha beszélni akarsz vele, akkor inkább megkeres La Pushban.
- Igen? Hmm, rendben. Remélem sikerül elrendeznetek. Visszhall.
- Azt mondja hogyha beszélni akarsz vele a La Pushban, siess mert nemsokára őrjáratoznia kell.
Felpattantam, elhadartam Charlienak hogy előreláthatólag meghatározatlan ideig nála leszek ha nem
bánja, majd pedig bevetettem magam az erdőbe, és futásnak eredtem. 20 perc múlva már La Pushban voltam. Kifulladva, de még beestem Blackékhez.
- Renesmee, nem kellett volna ennyire sietned.- üdvözölt Billie.
- Nessie.- mormogtam a fogaim között, utáltam ezt a hülye nevet.
- Hol van…
- Itt vagyok. – lépett ki Jacob álmosan hunyorogva.- Nessie, Charlie elég akaratos tudod? Nem bántam volna, ha hagy még aludni.
- Aha, akaratos, mint az unokája! Jake beszélhetünk? Kérlek!- szinte már esdekeltem
neki.
- Eljöttél otthonról?
- Igen.
- Miért?
- Tippelj!- horkantam fel sötéten.
- Jajj Nessie!Te rosszabb vagy mint anyád! Miattam? Ez komoly? De miért?
- Mert apa mindent kihallgatott és Esme-n kívül senki nem volt képes felfogni hogy miért akarok akkor meghalni amikor te is.
- Ezt én sem igazán értem. Nessie nézd, megmondtam tegnap hogy mi az álláspontom ebben.
Legyünk barátok. Az lesz neked a legjobb. És így mindenki megússza.
- És elveheted Leaht, igaz?
- Honnan tudsz te …khmm Edward.. Sejthettem volna.
- Fogd már fel végre Jacob Black hogy elkéstél az én megóvásomtól. Újszülött koromtól kezdve téged szeretlek, és minnél nagyobb lettem annál biztosabb ebben. Ebben már mindketten benne vagyunk. Ha tetszik, ha nem. És ha akarod ha nem, meghalok miután te is. – ezzel odafordultam hozzá és a két kezemet az arcára tettem. Meg akartam mutatni neki minden egyes kedves emlékemet ami hozzá fűzött hátha megérti végre. Először a csecsemő koromra koncentráltam, mikor anya veszekedett vele és Seth beugrott közéjük hogy érezze akkor sem anyámért aggódtam hanem őt féltettem, pedig még csak 3 napos voltam. És ezt követte a többi, mikor együtt vadásztunk, amikor farkasként utaztam a hátán, amikor együtt úsztunk, a sok közös emlék. És a végén az az év, nélküle Európában, amikor minden alkalommal hiányoltam és szenvedtem tőle hogy mi lesz vele, velünk ha hazatértem. Reméltem ez megteszi a hatását. Óvatosan nyitottam ki a szemem, de ő engem nézett.
- Nessie, óóó nessie..ennyire…? Fogalmam sem volt róla.
- Tegnapig nekem sem.-tettem hozzá.- Jacob mostmár felfogod, hogy hiába kapálózol
kézzel, lábbal, hogy megments, nem fog menni. Se magadon, se rajtam nem segíthetsz.
- Utálom, ha másnak van igaza, de igen Nessie, igazad van.És bocsánat a történtekért.
De arról sosem tudlak lebeszélni, hogy megöld magad, igaz?- szomorúság csengett a hangjában.
- - Nem Jake. Fogd fel úgy kérlek hogy együtt leszünk ahogy rendes párok és a végén ha nem is öregen,de veled együtt meghalok. Én nem létezhetek még időtlen időkig amíg te nem vagy..ezt értsd már meg légy szíves.
- Ám legyen. Óhaja parancs hölgyem. –majd egy óvatos mosoly jelent meg az arcán és magához húzott. Megnyugodtam. A szívverésem lassult, úgy éreztem hogy így már minden sokkal könnyebb
lesz. Hogy a többi Cullennel mi lesz? Azt nem tudtam, de nem is akartam rájuk gondolni. Most szebbnél szebb képek keringtek a fejemben. Itt maradhatok Forksban, vigyázok Charliera és Jacob
az enyém, végleg az enyém. Jacob lassan lehajolt és megcsókolt. Úgy éreztem, hogy nincs nálam
szerencsésebb ember ezen a földön. Órákat töltöttünk együtt, kóboroltunk az erdőben és csak beszél-
gettünk. Láttam hogy kezd sötétedni, úgy éreztem, hogy itt van a megfelelő alkalom hogy előhoza-
kodjam az utolsó kényes témával, mert tudtam hogy ez fontos Jacob számára.
- Khmm…Jacob, kérdezhetek valamit?
- Mond.
- Tudom, hogy a jogos Alpha-hím te vagy a csapatban,de mi lesz az útódlással?
Nem bánod, hogy...? Na szóval érted.- nem voltam képes befejezni.Egyrészt azért mert féltem a reakciójától, másrészt
pedig nekem is nehezemre esett erről beszélnem, mivel a gyerek téma ugyanúgy zavart engem, mint
Rosaliet, tekintve hogy nem lehet gyerekem.Néhány percig csak a fújtatását hallgattam.
- Hmm..az utódlás meg lesz oldva Nessie. Az én ágomon is. Ha nem felejtetted volna el, Paul és
Rebeca. Meg különben is.Nem is rajongtam soha a gyerekekért. Egyet kivéve- majd huncutul rám
kacsintott. Szerettem volna hinni neki, de valahogy nem ment. Mintha nem lett volna teljesen őszinte.
És gondolom Billy is szivesen vette volna, ha a fia viszi tovább a quileut vérvonalat, nem Rebeca Paul
által. De eszembe jutott valaki aki talán tudna választ adni a kérdéseimre. Egyszer, de nem most. A
másik nagyapám hátha segítene. Talán, ha kibékülök velük. Talán Carlisle nem ítél el annyira mint a
többiek, hiszen ő is megpróbálta magát elpusztítani, tudnia kell hogy én sem ezt akartam, nem dönt-
hettem róla.
- Nessie mi baj? Olyan furcsán nézel.
- Hmm??Ja nem, semmi, vagyis..Ááá annyira dühös vagyok még mindig.
- De ugye nem rám?.- kérdezte nevetve
- Bolond, rád sosem voltam.Csak az a tegnapi veszekedés. Nem láttad apámat, és a többiek arcán a
felháborodást.
- Meg akarod mutatni? – kérdezte félszegen.
- Dehogy. Nekem is elég szörnyű volt, nem kell hogy még te is átéld azt a rémálmot. Csak egyszerűen
felbosszantottak. Anyám sem ért meg, hogy hogyan vagyok képes a halált választani. Nem értheti
hiszen ő utált normális lenni, minden álma az volt hogy ebbe a rémálomba kerüljön. És rólam is ő
tehet, ha nincs a makacssága, akkor én nem szenvedek attól ami vagyok, és te sem hogy egy ilyet kell szeretned mint én.
- De Nessie!Ne beszélj butaságokat! Igen, megvoltak Bella hibái is, aláírom.De hogy
te szörnyeteg legyél?Nem vagy az.Hát ki az aki kiskorában kismacskát akart tartani, és egy mártír módjára lett
szó szerint vegetáriánus hogy senkit se bántson? Te, és ez annak az egyik jele hogy mennyire imádni
való, és jó vagy.
- Khmm- horkantam fel gúnyosan. – Hát nem érted Jake? Ott a gond hogy más normális 6 éves gye-
rekeknek nem kell attól félniük hogy megeszik a macskájukat, de nekem igen. Gyűlölöm ami vagyok
és azokat akik ezzé tettek. Én normális akarok lenni- és tessék, már megint elbőgtem magam. Ott ku-
corogtam Jacob ölében egy tisztáson és úgy bőgtem mint akit alaposan megvertek. Mire lenyugodtam
sikerült arról is meggyőznie hogy lássam, vagy legalább is igyekezzek a dolgoknak a jó oldalát látni.
Végül is, részben igaza volt.Ha anya még azelőtt lett volna vámpír, szóval még a
nászéjszaka előtt, akkor én sem lennék, és akkor Jacobot sem ismerhetném.Ez igaz.
És annyira nem is
vagyok ijesztő, hiszen kisebb rágcsálókra szoktam az utóbbi években, megszoktam az emberi
kaját is, és még mérgező sem voltam. Hurrá, na és persze tudtam aludni, ami határozottan emberi
vonás. És persze az is előny volt hogy nem kellett attól tartanom szerencsétlen emberekre halálos
veszélyt jelentek, mint a rokonságom 90%-a. Csak ez az öregedés mizéria ne lenne. ÁÁ nem.
Megigértem,Jake-nek, hogy nem leszek ennyire negatív. Megráztam magam, és igyekeztem, arra koncentrálni hogy mennyi gyönyörű év áll előttem Jacobbal. A Black háznál elbúcsúztam Billytől, Jacob velem tartott ,mint farkas hiszen elmaradt az őrjárata, így nagyapa házáig versenyt futottunk. A ház közelében lelassítottam. Istenien éreztem magam. Kipihentnek és természetellenesen boldognak. De amint kibontakozott a ház az erdőből, már minden örömöm elszállt. A ház előtt egy nagy fekete Mercedes parkolt. Carlisle kocsija. Megmerevedtek az izmaim. Most mit csináljak? Ha beszököm az ablakon, azt is megérzi, de már túl közel jöttem a házhoz hogy ne fogjon szagot. Viszont beszélni sem akartam vele.
Muszály Nessie- mondtam magamnak.- ha kell, elismétled az eddigieket és nem tágítasz. Charlie
örülni fog neki hogyha vele maradsz. Így eltökélten folytattam tovább az utat, és lassú léptekkel
beértem a házba. Hogy én mennyire utálom ezt, jutott az eszembe. Sosem szerettem semmilyen
konfliktust, bármilyen vita adódott bárki között én mindig elmenekültem a környékről, és ha én
voltam az érintett fél akkor igyekeztem elkerülni a konfliktust, ha nem lehetett pedig minél előbb
megoldani azt. Mindig is nevettek rajtam amikor apa és Alice (nem komolyan persze) veszekedtek, és én mindig kifutottam az erdőbe vagy el, egészen a házunkig. De ez volt az első eset hogy szembenéztem 8 vámpírral és kiálltam az igazamért. Nem érdekelt az sem, valószínű ezért jött Carlisle, hogy anyáék hogy érzik magukat. De ha már itt van, ám legyen, szembe állok vele és jöjjön aminek jönnie kell. Benyitottam. Charlie a konyhában állt, elég feszült volt az arca. Carlisle a lépcső előtt ácsorgott, mintha arra várt volna hogy belépjek. Nos az ő arca sem tükrözött most nyugalmat.
- Carlisle!
- Nessie!- köszönt csendesen. Összeszorult a szívem, nagyon búskomornak tűnt.
- Miért jöttél?
- Beszélni szeretnék veled. A tegnap történteket nem mindenki viselte jól.
- Igazán?- kérdeztem, de kicsit több gonoszság volt a hangomban,mint szerettem volna.
- Igen. Rosalie és Emmett elutaztak Írországba, néhány régi ismerősünket látogatják
meg. Nem tudjuk mikor látjuk őket viszont. Jasper nem akar állást foglalni, Alice pe-
dig teljesen le van törve, mivel nem látja, hogy a jövőben be fog-e következni amit
tervezel, vagy sem.Én sem értek egyet a döntéseddel, de bizonyos részét megértem, de erről később. Esme tá-
mogat,de tudod milyen érzelmes. Nem bírja ha szerelmek szakadnak szét. Nos, hmm Edward kemé-
nyebb dió Nessie. Nagyon megbántottad tegnap este. Nem akarom idézni, de valami olyasmit
mondott hogy leveszi rólad a kezét, és hogy.., tehát hogyha akarod akkor a Cullen nevet is megta-
gadhatod. Bella szegény nagyon szenved, már reggel ide akart jönni, de apád megállította, mivel látta
a gondolataidban hogy nem vagy kiváncsi egyikükre sem. Hiányzol neki Nessie! És tudnod kell még
hogy Edward úgy döntött hogy Bellával tényleg elhagyják Forksot, elmennek New Hampshirebe.
Holnap jönnek elköszönni tőled Charlie, míg hmm, nos, Nessie iskolában lesz.
Carlisle mondandója végére ért. Leült és várta a reakciómat.Egy kicsit nekem is
emésztenem kellett még a hallottakat.Tehát a leltár:Emmett és Rosalie úgy megsértődtek, hogy Norvégiáig szaladtak miattam. Jasper pártatlan, persze katona vér. Alice szomorú, hogy meg akarok halni. Jajj, drága Alice.
De nem értheti. Esme mellettem van. Ez jól esett. Anya szenved. Sajnáltam, igazán sajnáltam ,de sajnos
nem akartam ellene tenni semmit. Túl makacs és önérzetes voltam hozzá. Apa pedig dühös, éreztem hogy nagyon haragszik ezért. De nem érdekelt, akkor ő dühöngjön anya pedig szenvedjen, ők tehetnek mindenről. Nem én. New Hampshire. Jó messze van. Egyszer talán meglátogatom őket. Talán, nekem Jacob kell, és normális emberi élet. Ha ezt olyan nehezen tudják fel fogni, akkor legyen. Állok elébe a szakításnak. De-jutott eszembe.- Carlislelal még meg kell beszélnem az ötletemet. Hátha valamit tudna segíteni.
- Carlisle…- nehezen találtam a szavakat.- Rendben, felfogtam mit mondtál, és nem áll szándékom-
ban változtatni rajta. Anyáéknak jó utat kívánok, sajnálom hogy Rosaliék ilyen hirtelen elutaztak.
Ti itt maradtok?
- Igen. Esme, Alice és Jasper. – nagyon komornak tűnt, talán mást várt tőlem.- Nessie biztos vagy ebben?
A döntésed végleges? Hiszen még vérrel sem kell táplálkoznod ha nem akarsz. –Charlie felmordult.
Elképesztő képességeid vannak amiért a halandó emberek, de még a mi fajtánk is ölni tudna.
Biztos hogy meg akarod tenni?
- ÓÓ Carlisle, ezt nem értem hogy miért nem értitek. Ott vagytok 8an, mindannyian párban.
Nekem nincs olyan könnyű dolgom mint apának meg neked hogy úgy ukk mukk fukk átvál-
toztatom a másikat. Abba gondoljatok már bele hogy mit tennétek ha a párotokat elvenné tőletek
valami és soha nem lehetnétek együtt. Mit csinálnál ha például tegyük fel hogy Esmet széttépi
valami és meghal. Tudnál élni nélküle? – láttam hogy jó pontot találtam el. Carlisle összeráncolta
a szemöldökét és úgy gondolkodott. Hallottam a gondolatait ahogy az érvek és ellenérvek kergették
a fejében egymást. És lassan kezdtek az észérvek, az én érveim felülkerekedni.
- Elismerem Nessie, igazad van. Természetesen ha Esme meghalna, én sem tudnék létezni tovább
nélküle.
- Köszönöm! És kérlek annyit mondj még meg apának hogy könyörgök nekik, ne úgy próbálják
felfogni a dolgot ,mintha halálugrást csináltam volna, hanem úgy hogy volt egy hosszú és boldog
életem a szerelmemmel. És ha nekem még tovább kellene élnem, akkor az úgyis egyenlő lenne a
halállal. Amúgyis az lenne a természet rendje hogy a szülők már ne lássák amikor a gyermekük
meghal.
- Átadom. Nos azt hiszem most én…-
- Carlisle várj! Beszélhetünk négyszemközt?- kérdeztem félszegen.
- Persze.- majd kiballagtunk a kocsijához. Már teljesen sötét volt, meglepetésemre a csillagokat
is lehetett látni. Kellemesen hűvös volt, és elég sötét ahhoz hogy ne lássa rajtam Carlisle hogy mennyire zavart vagyok, és mennyire félek.
- Mi az Nessie?
- Carlisle egész biztos az, hogy nem öregszem? Vagy hogy nem lehetnek gyerekeim?
Nem igazán bíztam kedvező válaszban, mivel láttam rajta, hogy vívódik és keresi a
szavakat, hogy hogyan bánthatna kevésbé.Mindig is szerettem, hogy annyira tapinta-
tos volt és át tudta érezni minden bajomat.
- Valószínű Nessie. Nahuel is félvér, és már elmúlt 160 éves is.Hogy a gyerek kérdéssel mi a helyzet azt nem tudom. Mivel tudomásom szerint egyik félvér sem
próbált még utódot nemzeni, vagy a világra hozni.
- De nem azt mondtad hogy nekem is 24 kromoszómám van mint Jacobnak? És nektek van 25,
akkor én miért nem tudok öregedni?
- A vámpír gének miatt, valószínű hogy az a plusz, ami Jake-nál az átváltozásokért felelős, az
Nálad az öregedésért és a képességekért felelős gén.
Hirtelen eszembe jutott valami, teljesen felvillanyozódtam, ennek kell a megoldásnak lennie, gondoltam,
Muszáj volt beválnia, mert ez volt az utolsó reményem.
- Carlisle nem lehetne hogy ezt kicseréljük egy emberével, vagy génmódosítás, vagy bármi, mindent elvállalok! Esetleg talán beválna nem? Végül is Nahouel azért ennyi idős, mert nem akart változtatni a dolgon, és ha akart is volna, az orvostudomány még nem lett volna rá képes.
- Van benne valami Nessie, de ez nem annyi mint egy injekció. Komoly előkészületeket igényel, és egy sor vizsgálatot. Látok valamit az ötletedben, és esetleg kivitelezni is lehetne, szerencsére a műszereim a segítségünkre lehetnek. Nem tudom mennyi időt venne igénybe, és azt is le kell szögeznem, hogy nem biztos hogy sikerrel járunk.
- Értem, de reménykedni azért még szabad nem? Carlisle ha sikerülne, akkor nemcsak hogy Jacobbal öregednék, hanem még gyerekünk is lehetne. És normális lehetnék.
- Bárcsak. Annyira szeretnék segíteni rajtad. Látod ha vámpír lennél, akkor erre már nem lenne mód.
Az igazán örök és visszafordíthatatlan, de mivel a te génállományod felében ember vagy, ezért eselteg lehetséges. Holnap iskola után eljönnél néhány vizsgálatra?
- Boldogan.- csak ennyire futotta, aztán legnagyobb meglepetésére a nyakába vetettem
magam és adtam neki két puszit.Miután Carlisle elment, még kint maradtam egy kicsit gondolkodni. Az eső egyre jobban rákezdte, de
most valahogy kifejezetten élveztem.Már hosszú percek telhettek el, mikor Charlie nagyapám csörtetett ki teljesen felháborodva.
- Renesmee elment az eszed, gyere már be, mert megfázol!!!- kiabálta. Hátrafordultam mosolyogva, és kérdőn felhúztam a szemöldököm.
- Öhmm, bocs, mindig elfelejtem.Na gyere már be.- még beszélgettünk egy kicsit, elmondtam neki a reményeimet, ő pedig lelkesen támogatott, de megigértem neki hogy nem fog erről beszélni senkinek,
különösen Billynek nem. Nem akartam hogy Jacob megtudja, az is épp elég lesz, majd ha én fogok
csalódni, nem akartam hogy ilyen kósza ötletek miatt ő is szenvedjen. Most nehezebben tudtam
elaludni, mivel egyáltalán nem akartam. És az északról érkezett vihar sem segített. Mennydörgés
volt és olyan villámok tűntek fel az égen, amik bevilágították a szobámat. Bocsánat anya szobáját.
Hmm, vihar, szokatlan Forksban. Már ágyban voltam, de a gondolataim még mindig ébren tartottak.
Ha sikerülne, ha tényleg sikerülne, akkor elveszne minden képességem, és Jacobbal együtt öregedhetnék
meg. Miért lenne ez olyan hihetetlen, elképzelhetetlen, hiszen már annyi mindenre képes az orvostudo-
mány? Az agyam csak-e körül forogott, de csak akkor tudtam elaludni, amikor végre elcsenedesedett a vihar.

Északi fény-1. fejezet Hazatérés

A gyomrom liftezett amikor kinéztem a repülőgép ablakán. Nappal volt, de az ég felhős volt.
Hogyne…milyen lehetne az ég Forks felett?-gondoltam örömmel. Nyugodtan a gondolataimba
merülhettem, mivel Emmett bácsikám és Rosie nénikém elmélyülten beszélgettek. 1 év jutott
eszembe, 1 éve nem láttam Forksot..hatalmas időnek tűnt. Pláne nélküle. Behunytam a szemem
és magam előtt láttam a rézvörös bőrét, és barna szemeit..Naponta tartottuk a kapcsolatot, de az
nem volt ugyanaz. Azt mondta, erre emlékezni fogok- Nessie amíg nem jössz haza, a fél részem
hiányzik.- 17 vagyok, bár 9 éve úgy is nézek ki…apának köszönhetem. És az összes
többi tulajdonságot is.
Alapjában véve nem vagyok normális kamasz, egyáltalán nem. Tekintve hogy félig ember vagyok,
és félig vámpír. Anya még halandó volt mikor megszülettem.Külsőleg sokban hasonlítok rájuk, fehér a bőröm és ha már régóta nem ittam vért, az én szemem alatt is lila karikák jelennek meg.
De a bőröm érintése meleg , nem termelnek a fogaim mérget, és az egyik legjobb dolog az,hogy a családommal ellentétben én kimehetek a napfényre, mivel az én bőröm csak halvány
derengésnek,enyhe kis csillogásnak hat a vámpír bőrhöz képest. A másik legjobb pedig az volt, hogy képes vagyok aludni és álmodni is. És ráadásul nem elég hogy az életem fura volt, ráadásul a nevem is katasztrófa volt. Renesmee Carlie Cullen. Pfhh, csak Jacobnak köszönhetem hogy elviselem, mivel hála neki hív mindenki Nessienek. Egy éve nem jártam Forksban ahol éltünk, mivel Emmett bácsikámmal és Rosie nénivel utazgattam Európában. Anya nagyon nehezen akart elengedni, de bízott Emmettben és elmentünk. Fantasztikus év volt. Jártam Franciaországban, Spanyolországban, Skandináviában, Írországban, Romániában, és végül Olaszországban. Persze mindenhol esős időben voltunk, vagy este. Jacobbal minden nap beszéltem telefonon, amiért apa egy kicsit mérges volt, de nem tehetett semmit. Amióta létezem ő velem van, és nekem szükségem van rá. Az első vadászataim, lépéseim, amikor megtanultam beszélni… mindenről van emlékem és ő mindenhol ott volt és énrám vigyázott. Csakhogy ez bonyolultabb mint más kapcsolat. Én hibrid voltam, ő pedig vérfarkas…és habár apáék és Jacob jól kijöttek egymással, tudtam hogy Jacob falkája nem nézi jó szemmel hogy állandóan együtt vagyunk
A gép már ereszkedett. Megráztam magam…nem szabad ilyenekkel foglalkoznom.
- Nessie drágám!Megérkeztünk- gyengéden megérintette a kezemet Rose néném.
- Igen, végre.-sóhajtottam.
- Alig várom hogy lássam azt a vénembert- mondta cinkos mosollyal Emmett, aki apa 120ik születésnapjára gondolt. És ő még fiatal..Megborzongtam. Tudtam hogy természetesnek kéne
vennem ezt a világot hiszen ebbe születtem és már 17 éve itt élek. De nem ment, nem akartam.
Lassan leszálltunk a gépről. Körülnéztem, mélyet szippantottam a nedves levegőből…Minden
zöld volt, az ég szürke, az eső lassan szemerkélt. Igen, itthon vagyok…nem is tudnék máshol
élni.
- Uhh ezt nem kellett volna- nyögtem mikor megláttam hogy mi vár ránk odalent. Egy kisebb csoport volt ott. Csoport???Egy egész fogadó bizottság. Ott volt apa,anya, Carlisle, Esme, Jasper, Alice,
Jacob, Quil, Embry, Sam, Seth, Leah..Bár abban már kételkedtem hogy az utóbbiak önszántukból
jöttek volna. De egyből megörültem neki amint megláttam apa arcán a mosolyt és anya tekintetét
hogy megnyugodott.
- Anya, apa!-elsőként hozzájuk mentem oda.
- Nessie, drágám!-ölelt át apa olyan erősen hogy kicsit felszisszentem. Anya úgy fogadott, mint más normális anya, attól eltekintve hogy a rokonságom nagy hányada vámpírokból áll.
- Kincsem…úgy le vagy fogyva..és azok a karikák a szemed alatt??Ettél te rendesen?
- Igen anya..voltunk Emmettel vadászni, Olaszországban, az Alpokban..- hirtelen ott termett mellettem Alice néném.
- ÓÓÓ tudtam hogy egyben leszel, hiába mondtam pedig Bellának…Drágám, hát nem volt fantasztikus? Ugye milyen jó hazajönni?
- Öhmm igen, de nem kellett volna ennyi mindenkinek, khmm meg ilyen kocsikkal- közben a sárga porschera és a piros mercedesre,na meg az új ferrarira sandítottam.
- Drágám hát akkor mit szólsz majd a partihoz?
- Parti? –nyögtem elképedve.Alice néni már megint nem állt le. Éppen el kezdte volna ecsetelni hogy kiket hívott meg, mikor sikerült egy jólirányzott segélykérő pillantást lövellnem Jacob felé. Nem változott semmit sem. Még mindig úgy nézett ki, mint egy kamasz, vonásai is erről árulkodtak, de
az eltelt évek alatt ha lehetett, még izmosabb, külsőre még ijesztőbb lett. De ő szokás szerint árasz-
totta magából mindenki felé a jó kedvet, és vidámságot, különösen most. Most öles léptekkel és fülig
érő vigyorral az arcán tört át felém a tömegen.
- Alice, megbocsájtasz egy pillanatra? Én még nem is üdvözöltem.- mondta halkan Jake.
- ÓÓ persze.- vakkantotta Alice és már ott sem volt.
- Köszönöm!-mondtam hálásan.
- Ez a minimum Nessie. Jól szórakoztál?
- Igen, bár nem volt az igazi.- feleltem lesütött szemmel. Jake sem tudott mit mondani, krákogott.
Az az egy megnyilvánulása a telefonban az volt az első, az első olyan ami megmozdított bennem
valamit, bár ő igyekezett továbbra is báttyként viselkedni velem. És apa ezt nem nézte jó szemmel
nagyon nem. Most is láttam Jacob válla felett hogy sötét pillantásokat vet felénk és anya halkan
duruzsol neki.
- Nem jössz oda?-intett a fejével a falka felé.
- Igen, nagyon szivesen ha nincs ellenem kifogásuk- jegyeztem meg halkan. Jacob megrázta a fejét
és halkan morgott egyet, majd a könyökömnél fogva odatuszkolt.
- Srácok! Nessie visszajött
- Hmm látjuk- jegyezte meg epésen Leah. Én csak lehajtottam a fejemet. Tudtam hogy nem szeretnek.
Jake Quilt és Embryt is csak nagy nehezen tudta rávenni hogy beszéljenek velem mielőtt ítéletet
mondanak. Nagyon sokáig a közelemben sem akartak megmaradni, ellenségként, veszedelmes bestia-
ként kezeltek, de szerencsére annak az időnek már vége. Ellemben Sam. Vidáman odaugrott hozzám, és megropogtatta a csontjaimat.
- Örülök hogy látlak! Jake használhatatlan volt amíg oda voltál.- majd vidáman rámkacsintott.
Jake pedig elpirult.
- Öhmm, köszönöm Sam, én is örülök hogy látlak. .-dadogtam megzavarodva. Néhány percbe telt
mire magamhoz tértem.
- Jake ugye jössz a partira amit Alice szervezett?
- Természetesen. Alice engem sem felejtett ki.- majd kacsintott és felvillantotta széles fehér fogsorát, amit annyira imádtam. Ekkor hirtelen megkocogtatták a vállamat. Megfordultam és apa állt ott
mögöttem, még mindig nagyon komoly tekintettel meredt Jacobra.
- Bocsánat, de Nessie szerintem mostmár menjünk haza.Alice alig várja hogy partizhasson.
- Persze. Akkor találkozunk- mosolyogtam rá Jakere. Nem értettem apa miért viselkedik így, és
anya pedig szokatlanul vidám volt. De nem mertem rákérdezni, pedig lett volna egy sokkal egyszerűbb
módja is hogy megtudjam mit akarnak, elég lett volna apára koncentrálnom és meghallhattam volna
a gondolatait. A sok év alatt már elég volt számomra a puszta koncentráció is.Vagy az érintés, ahogy
akartam.De nem akartam alkalmazni a képességemet. Ahogy azt már annyiszor a szememre hányta Carlisle, én túlságosan is próbáltam halandó módon viselkedni. Nem tudom miért, valahogy velem született. Pedig ismertem a szüleim történetét, és tudtam hogy anya annyira szerette apát hogy miatta vált vámpírrá. Olyan képességek birtokában voltam amiért más emberek ölni lettek volna képesek. De nekem ezek nem kellettek. Valószínű hogy ezért éreztem magam annyira közel Rosalie nénémet, rajtam kívül ő volt még aki ennyire szenvedett a másságtól mint én. Csak akkor éreztem jól magam amikor Jacobbal voltam. Ő nem stresszel hogy mi lesz ha valaki meglát miközben egy sportkocsi sebességét megszégyenítően futok, vagy hogy mi van ha meglát az erdőben valaki miközben vadászom. Ő úgy fogadott el ahogy vagyok, mindig is. Néha úgy éreztem hogy Jaken kívül más nem ért meg . A gondolataimból az zökkentett ki, hogy lassult a kocsi, bekanyarodtunk a Cullen kúria elé. De ami elém tárult, az maga volt a rémálom. Nem voltam soha egy partizós tipus, de ez…lampionok és trópusi virágok mindenhol.Mintha a trópusokon lennék. Halkan felnyögtem. Anya csak kuncogott.
- Jobban emlékeztetsz anyádra mint hinnéd- szólalt meg halkan apa.
- Apa….
- Igen?-rám emelte nagy karamellszemeit.
- Öhmm, semmi, csak örülök neki hogy itthon vagyok- nem, nem ez volt a megfelelő pillanat hogy
előhozakodjak Jacobbal. Kiszálltunk a kocsiból, nagy levegőt vettem. Nézzünk szembe azzal aminek jönnie kell.
- Ugyan kicsim, jobb lesz mint gondolnád!- bíztatott anya. Beléptem a házba. Itt is minden tele volt virágokkal és díszekkel. Nem tagadhattam hogy szép és ízléses. De berzenkedtem mindentől ami
egy kicsit is eltér a megszokottól. Anya szerint ezt Swan nagyapámtól örököltem. Amikor beléptünk
egy picit megtorpantam mikor megláttam a tükörképem. Ugyanaz voltam, de mégsem. Igaz hogy már évek óta ilyen volt a külsőm de most egy másmilyen lány nézett vissza rám, a szemem alatt lila karikák voltak, és noha állandóan sápadt voltam, most még a szokottnál is fehérebb voltam. Valami
megváltozott. Apa hangja húzott vissza a földre.
- Biztos jó ötlet ez? Nem kéne lefújni és aludni küldeni?
- Ugyan, Edward nyugodj meg, elintézem, ne aggódj, már annyit aggódtál.- majd anya lágyan
megcsókolta és engem bevezetett az itteni szobámba.
- Nem akarsz egy kicsit pihenni mielőtt ünnepelünk?
- Nem, anya, tudom hogy én vagyok az egyedüli aki alszik ebben a házban de nem.
- Értem.Tudod olyan furán néztél odalent, gondoltam esetleg lehet valami amiről szeretnél
beszélni.
- Öhmm nem. Vagyis igen. Anya megváltoztam?
- Mire gondolsz?- ezt szerettem benne, tényszerű volt és mindig mindent elmondhattam neki.
- Olyan másként néztem ki a tükörben. Tudom hogy régóta ilyen vagyok, és hogy a karikák azt jelentik a szemem alatt hogy kicsit éhes vagyok, de én mintha..hogy is mondjam..mintha lenne valami, de mégsem.
- Azt hiszem tudom mire gondolsz. És ez az ami aggasztja apádat. – tette hozzá anya rejtélyes mosollyal. – Kicsim, az történt hogy nő lettél. Meglátszik a viselkedéseden, a hanghordozásodon,
az alakodon….
- Komolyan? Nekem nem is tűnt fel…- csak pislogni tudtam. Hogy anya mennyire jó megfigyelő.
- És apa ezért aggódik? – valahogy nem értettem hogy miért. Valószínűleg nagyon bamba arcom lehetett, mert anya csak kacagott egy nagyot.
- Hát hogyne. Drágám, ha ember nem is, de azért Edward az apád. Lányos apa…Nessie..még így sem?
Még mindig csak megbabonázva néztem anyát, nem értettem hogy apa miért, hogy kire ….Elkerekedett a szám…
- Látom kezded megérteni.- bólintott anya.

- Jacob? Jake?- valahogy mindig is éreztem.
- Igen. Sejtettem hogy egyszer ez be fog következni. Én soha nem is tiltakoztam, de apád..hmm ő már
más kérdés. Ezért nem akarta hogy beszéljek neked a Quileutek bevésődéséről. Szerette volna azt hinni hogy Jake talán meggondolja magát, vagy egyszerűen csak barátok maradtok. Soha nem bírtam vele megértetni hogy ez valami más, valami természetfeletti.
- Bevésődés? Miről beszélsz anya?- éreztem hogy most valami fontosat fogok megtudni ami eldönti a Jacobbal való kapcsolatom sorsát. Feszülten figyeltem anyát, valahová elrévedt a tekintete. Majd elmosolyodott.
- Drágám, nem bánod ha olyantól hallanád aki inkább érdemes rá hogy elmondja?
- Jake? Gondolod hogy…
- Nem,nézz bele az emlékeimbe, szerintem inkább tőle szeretnéd hallani.
Odaültem mellé, majd anya gondolataira hangolódtam. Hirtelen elhomályosult minden, majd kitisztult. Ott voltam a La Push rezervátum tengerpartján. Ott volt Jake aki ugyanúgy nézett ki mint most csak
a haja volt rövidebb, és anya…mint ember. Fura volt így nézni. De igyekeztem a beszélgetésükre
koncentrálni.
- Bevésődééés? Az micsoda Jacob?
- Nos ez valami más mint a szerelem első látásra, de hasonló, sőt erősebb.
- Erősebb? Mi ez? – kérdezte anya nevetve.De Jake komoly volt, sőt talán szomorú.
- Igen. Ahogy egy farkas meglátja a társát, mindegy hogy az illető milyen idős, hogy találkoztak,
minden megszűnik létezni számára és csak a lányt akarja védelmezni, szeretni, biztonságban tudni.
Valamiféle vonzás is fentáll közöttük amiért a lány is érez. De innentől kezdve ez örökre szól.
- Akkor ez azt jelenti hogy a lány onnantól kezdve teljes biztonságban van.
- Igen, nézhetjük így is.
- Akkor Emily miért nem örül neki hogy Quil az unokahugával vésődött „össze”?
- Bells, Claire még csak 2 éves.
- És ez lehetséges?
- Hogyne. Gondold el, nincs semmi ami most árthatna ennek a csöpségnek, ha növekszik nem lesz jobb mentora, és támasza mint Quil, és ha felnőttként egy társra lesz szüksége hát kell-e neki jobb?
- Mit gondolsz, te mikor találkozol a te lányoddal?- kérdezte félszegen anya.
- Soha.-csattant fel Jacob.
Az emléknek vége szakadt. Ismét a szobámban voltam anya mellett, aki várakozóan nézett rám.
- Nos?- én még csak az előbb hallottakat igyekeztem feldolgozni, még azt sem hallottam ahogy
anya óvatosan megütögeti a vállamat.
- Nessie! Minden rendben?
- Igen, anya csak.. kicsit sok volt ez nekem. Szóval azt akarod mondani hogy mióta megszülettem
azóta Jakenak én vagyok a….? –nem tudtam befejezni.
- Igen. Még csak néhány perces voltál mikor tudta. Sam mondta hogy ez igen ritka és meglepő.
Hirtelen bevillant egy másik, egy nagyon régi emlékkép. Néha nem szerettem hogy az emberekkel
ellentétben az én memóriám mindent magábaszívott és megtartott. Anya állt a küszöbön, a karjában
velem és közben Jakekel ordított. Hirtelen kirázott a hideg. Mindegy mi volt akkor, a lényeg hogy
anya elfogadta, a nagyobb gond apa.
- Anya, apa aggódik hogy Jake és én?
- Igen, de ne félj, bele fog törődni. Hogyha az örökké valóságot én neki adtam, igazán megengedhetné a lányának hogy az valaki mással ossza meg azt.- mondta mosolyogva, majd megcsipkedett.
- Gyere, úgy hallom hogy már egyre többen vannak lent. Alice meghívta néhány iskolatársatokat is.
- Uhh –nyögtem fájdalmasan. Bármit el tudtam volna viselni csak iskolatársakat ne. Igaz én most jártam először a gimit, Alice és Jasper pedig mint testvérek, mint saját maguk gyerekei…Rosalie és
Emmett, már tulajdonképpen csak 5évente jártak ide vissza, Carlisle és Esme pedig Port Angelesben
dolgoztak. Apa és Anya pedig Seattleban.Így a titok biztonságban volt. Iskolatársakra pedig azért nem vágytam, mert utáltam mindent és mindenkit aki normális volt. El sem tudták képzelni hogy mennyire utálom, illetve irigylem őket ezért. Barátom is csak alig volt, két lánnyal voltam igazán jóban, Lora és Kathy. Azért szerettem őket mivel nekik is voltak fura dolgaik, igaz a maguk emberi módjukon. Így igazán összetartoztunk, és valahogy nem idegenkedtek Alicetől sem, és Jaspertől sem, bár gondoskodtam róla hogy akárhányszor jöttek hozzám, mindig egyedül legyek otthon. Kicsit fura lett volna ha a szüleimet bemutatom akik kinézetre akár a testvéreim is lehettek volna. Tehát iskolatársak. Rendben. Elképzelésem sem volt hogy vajon kikre gondolhatott Alice, de úgy döntöttem hogy az én drága és érzékeny nénikém kedvéért, megteszek mindent hogy elégedett legyen, és ma este én leszek a legtökéletesebb házigazda a világon. A partinak megfelelően átöltöztem, majd nyugalmat erőltettem magamra és anyával karöltve elindultam le a lépcsőn. De menet közben valami az eszembe jutott.
- Anya és mit mondunk a többieknek hogy ti kik vagytok?
-. Nyugi kicsim, gondoltunk mindenre, te csak próbáld meg élvezni a partit, és ne légy olyan görcsölős mint én voltam.- majd egy laza lökéssel elindított maga előtt a lépcsőn. Már egy kisebb tömeg volt lent. Kicsit meg voltam zavarodva, és izgultam is. Nemcsak a szereplésem miatt, de nagyon kellett ügyelnem hogy ne törjem ki a bokámat, tekintve hogy ez az első szereplésem magassarkúban.- Alice ragaszkodott hozzá.Mostmár elégedettebb voltam a tükörképemmel mint kb.1 órája..Leengedtem a hajam és fehér muszlin ruhát vettem fel, a magassarkúhoz. A lépcső aljában apa várt csodálkozó és büszke tekintettel. De én nem őt néztem. A tömegben egyből kiszúrtam, ahogy ott állt Quil mellett. Kimagaslott a többiek közül. Ahogy megfordult rögtön kivillantotta az összes fogát, és széles vigyor jelent meg az arcán. Lendületesen elindultam felé, most még a 10cm-es

halálcsapdákról is elfelejtkeztem pedig azon manővereztem hozzá. Mire odaértem éreztem hogyha képes lenne rá az arcom akkor most lángolna. Egy szó nélkül előtte termettem, és minden további nélkül megcsókoltam. Éreztem, hogy körülöttem hirtelen kisebb zavar támadt. De nem érdekelt. Végre megtettem amire már több mint 1 éve vágytam de nem tudatosult bennem hogy ez az, hogy ő az. Jake először megmerevedett meglepetésében, majd számomra még váratlanabbul viszonozta a csókomat, magához rántott, és és…nem tudom mi volt onnantól kezdve, azt sem hogy mennyi ideig voltunk úgy. Csak azt hogy amikor szétváltunk, hirtelen ráeszméltem hol vagyok. Évfolyamtársaim, és a meghívottak többsége már nem foglalkozott ezzel,
csak kuncogtak és folytatták a beszélgetést és a táncot. Szerencsére elég hangos volt a zene hogy ne
legyen a helyzet még kínosabb. Zavartan körbe pislogtam, és láttam hogy nagyobb a probléma mint
gondoltam. Jacob mögött egy csapat döbbent, ám hangosan morgó farkas állt, míg az én családom…nos..ha lehet ezzel a kifejezéssel élni, megfagyott bennük a vér. Kivéve anyámat aki boldogan és örömtől sugárzó arcal lépett oda hozzánk, és meszorongatta Jacob mancsát. Az első ember aki megszólalt apa volt. Fortyogott a dühtől.
- Bella elment az eszed????Hogyan vagy képes gratulálni? Talán nem emlékszel ki volt az aki eltiltással fenyegette Jacobot? Aki nem akarta Renesmee közelébe engedni?
- Ugyan Edward, ne légy már ilyen. Tudtuk hogy be fog következni. Már mikor megszületett
tudtátok.
- Igen, de én abban bíztam, hogy…..-itt elakadt, nem tudott többet mondani, anya megpróbálta óvatosan kiterelni a nappaliból. De még sikerült hátrafordulnia.
- Ahogy gondolod, de ehhez Nessienek is lesz néhány szava- felelte Jake.
- Jajj hagyjátok már abba! –csattantam fel.- Utálom amikor így kommunikáltok!
De itt abba maradt a dolog, anya és apa eltűntek, követték őket Emmett bácsi és Rose néni.
Alice és Jasper ott sem voltak. Carlisle csak fura arckifejezessél ingatta a fejét, Esme arcán
pedig az öröm és a kétségbeesés tükröződött. Óvatosan visszanéztem Jake-re, nem tudtam
hogy hogyan fog viselkedni, de legnagyobb megkönnyebülésemre ő csak szélesen vissza-
mosolygott rám, majd átkarolta a vállamat, és kimentünk a teraszra.Bár volt valami a mosolyában
ami aggasztott. Talán csak képzelgés.
- Nessie, azt hiszem beszélnünk kell- jegyezte meg halkan.
- Igen, én is azt hiszem.-közben a lábamat fixíroztam, nem mertem a szemébe nézni.
- Amit az előbb tettünk az hmm, hogy is mondjam, számomra a legjobb dolog volt egész
életemben, de ez bonyolultabb mint hinnéd, és nem minden szempontból helyes.
Utálom ezt mondani, de az apádnak most azt hiszem igaza van, és rá kéne hallgatnod.-
Meg sem tudtam szólalni, percekkel ezelőtt még azt hittem hogy ez lesz életem legszebb
napja, de úgy néz ki tévedtem. Megfagyott a vér az ereimben. Nem akartam elhinni hogy
Jake képes ilyeneket mondani.
- Nem helyes? Hogy érted ezt? Anya az előbb közölte velem hogy mi vagyok én neked.
És ez nem helyes? Hát akkor mi van Quillel és Clairerel? Vagy a nővéreddel és Paullal?
- Az teljesen más Nessie. Mondjuk úgy hogy én sosem a megfelelő személyt választottam. – ekkor már láttam hogy amit mondott nem gondolja komolyan. Látszódott hogy szenved, hogy szeretne
megérinteni de valamiért nem meri. Előrébb léptem, hogy megfoghassam a kezét, de ő elhúzódott.
- Kérlek Jake akkor magyarázd meg, mert nem értem. Szeretlek, és te is szeretsz, mi itt a gond?
- Az a gond Renesmee hogy te sose fogsz meghalni én viszont igen! – már üvöltött.
Bent mintha semmi nem történt volna, mindenki csak nevetett és táncolt. Fogalmuk nem volt semmiről. Hirtelen megpördültem. Seth jött ki nagyon csendben.
- Nessie azt hiszem jobb ha hagynád hogy Jake…-kezdte félénken
- Nem.NEM!!Jacob nem megy addig sehova amíg mindent el nem magyarázott nekem.- visítottam olyan hangosan hogy hallottam ahogy az erdőben az állatok ijedten arrébb rohannak. Seth csak némán
bólintott és visszament a házba. Jacob nem nézett rám, befelé figyelt az erdőbe és halkan motyogott
az orra alatt valamit.
- Kanada? Farkasként? Meg akarsz te engem ölni?- dadogtam, mikor eljutott hozzám hogy azt tervezi hogy farkasként hagyja el az államokat, és engem is.
- Ez az Nessie, hányszor mondjam még el neked hogy téged NEM LEHET MEGÖLNI!!!Még mindig nem érted? Amióta megláttalak olyan vagy nekem mint a mágnesnek az ellentétes pólusa. Baba korod
óta védtelek, vigyáztam rád, és reméltem hogy csak annyi lesz a jutalmam hogy a barátod lehetek ahogy Bella barátja vagyok. A bevésődés nem minden esetben jelent szerelmet, csak kötődést. Annyira bíztam benne hogy csak támogatlak, és azzal a tudattal öregszem meg hogy te jól vagy és
biztonságban. Nem akartam hogy belémszeress.
- De miért nem? – ekkor már nem tudtam uralni a könnyeimet, zokogtam.
- Annyira szörnyű vagyok? Miért baj hogy szeretlek? Tudod amióta a világon vagyok azóta tudom ezt csak akkor lett világos mikor hazajöttem.
- Rendben, akkor mondom másképp hogy megértsd. Engem nem érdekel hogy mi lesz velem, de te
nagyon is számítasz. Ha szeretsz, úgy ahogy mondod.- Persze hogy szeretlek, te is tudod.- vágtam közbe. – akkor megérted hogy miért féltelek és miért nem kéne ezt tennünk.
- Nos?
- Most csukd be a szemed Nessie, és gondolkodj el szépen. Együtt lehetünk még úgy kb. 100 évet.
De annak a 100 évnek a végére, én már öreg, ősz, hajlott hátú indián és egy kiszolgált vén farkas
leszek. Te…te pedig, még mindig ilyen gyönyörű. Majd a 100 év leteltével én meghalok, és előtted
még ott áll az egész örökké valóság. Én már nem leszek, de te hogy éreznéd magad?
Igaza volt. Nem akartam beismerni, de tudtam hogy igaza volt. Teljesen. Mihez kezdenék ha ő
már nem lenne? Borzasztóan fájt még a gondolata is. Hiszen a létezésem óta imádtam őt. Az
örökkévalóság Jacob nélkül…kirázott a hideg. Ekkor bevillant egy emlékkép, valaki másnak volt
emléke, de nagyon zseniális ötletet adott.
- Igazad van Jake. De nem értem hogy akkor még miért ne szerethetnénk egymást? És majd ha te
meghalsz akkor én is. Ennyire egyszerű az egész. Tudod hogy olyan erős vagyok mint egy vámpír,
de annyira sebezhetetlen nem. Leugrom egy szikláról, vagy megetetem magam egy grizlivel.
Ennyire egyszerű az egész. Amikor te meghalsz én már 117 éves leszek, bármelyik ember örülne
neki ha eddig élne. Én is eddig fogok.- magyaráztam neki úgy mintha egy matekpélda lenne az egész.
Ő persze csak makacsul ingatta a fejét.
- És mi lesz Bellával és Edwarddal? Erre még nem gondoltál? Nem lehetsz ennyire önző Nessie.
Ők hogy éreznék magukat ha elvesztenék az egyetlen gyermeküket?

- Na álljon meg a menet! –csattantam fel. Már nagyon elegem volt hogy bármi meggondolatlanságot
csináltam, mindig mindenki a szüleim lelki épségére hivatkozott, Charlie, Carlisle, Esme. Elegem
volt. Tulajdonképpen ők tehetnek róla hogy a világon vagyok, és ennek nem lett volna szabad bekövetkeznie sem.
- Jake, nézd úgy hogy ők sem lehetnek olyan önzőek hogy megtartsanak maguknak ha egyszer tisztában vannak vele hogy nekem az örökkévalóság csak egy kínszenvedést jelentene nélküled.-
Nem tudtam meghatni az érveimmel. Csak morgott és szikráztak a szemei a dühtől. Odaléptem hozzá hogy megcsókoljam, de ő eltolt magától, átváltozott farkassá és bevetette magát az erdőbe. Én ott
maradtam. Álltam, csak néztem a sötétséget és igyekeztem a gondolataimmal üzenni neki hogy
mennyire nincs igaza ,hogy fogja már fel végre, hogy mi összetartozunk és ez ellen nem tehet semmit.
majd nagy levegőt vettem és visszamentem. Nem voltam tisztában az érzéseimmel, de minél közelebb
értem a kivilágított palotához, annál inkább éreztem hogy fortyog bennem a düh, gyűlölet. Majd magam is megijedtem mikor rájöttem hogy a haragom nem Jakenek szól. Hanem a szüleimnek.
Gyűlöltem őket abban a pillanatban. Hogyan, hogyan lehettek képesek? Hiszen én egy szörny vagyok.
Semmi a vámpírokhoz képest. Majdnem megöltem anyámat már az anyaméhen belül is. Igaza volt,
Jakenek, Carlislenak, és mindenkinek a szüleimen kívül akik az abortuszt akarták. Talán akkor Jake is
megállapodott volna egy rendes, és halandó quileute lány mellett, és nem kellene attól rettegnie hogy
vezető, és utódok nélkül hagyja a csapatát és hogy engem egy örökkévalóságig tartó szenvedésre ítél.
Nem vettem észre mennyi idő telt el, de mikor benyitottam, akkor láttam hogy a partinak már csak
a romjait találom, illetve a Culleneket ahogy csendben beszélgetnek. Amint beléptem, anya aggódó
arccal tekintett felém.
- Nessie kicsim mi történt?
- Apa? – néztem rá kérdően. Nem hittem el hogy még nem mondta el neki a beszélgetésünket. Ő csak csendben ült és lesütötte a szemét. Bűnbánó volt, egyenesen szenvedett. De a kisördög azt mondta
bennem hogy ez nem elég, bűnhődniük kell.
- Addig nem akartam elmondani amíg bele nem egyezzel. –szólalt meg csendesen.
- Edward? –anya hangja kicsit hisztérikus volt.
- Jacob, visszautasította Nessiet noha szereti, mivel egyetért velem. Hogyha komolyabban belekavarodnának ebbe, akkor annak csak Nessie inná meg a levét, mivel Jacob egyszer úgyis
meghal. Hmm…és az ifjúhölgy közölte Jacobbal hogyha meghal, ő is megy utána, és nem érdekli hogy mi lesz velünk. Röviden ennyi.
- Micsoda???Nessie te meg akarod ölni magad?- csattant fel Rose nénikém.

- Igen, de nem most, majd mikor Jake már öreg lesz, olyan 100, 120 év múlva. Egy egészségesebb
átlag ember is él annyit. Nem te mondtad hogy mindent megadnál azért hogy a szerelmeddel
öregedj meg? Hát én azt teszem. De neked ott van Emmett, Alicenek Jasper és így tovább, de
Jake belehalna ha egy vámpír megharapná. - a hangom elcsuklott. Nem értettem hogy magyarázzam még nekik, ha egyszer magával Jakekel sem tudtam megértetni hogy mit érzek iránta.Annyira hülye
helyzet volt.
- És egyáltalán nem lenne szabad léteznem sem!- csattantam fel. Mostmár nem érdekelt senki.
Ki akartam adni a dühömet. És akkor olyat tettem amit még soha. Torkom szakadtából elkezdtem
ordítani.
- De kicsim…-anya el volt borzadva.
- Anyád az életét adta azért hogy létezhess. –jegyezte meg apám keményen.
- Hát ez az!!!Még mindig nem értitek? A tulajdon anyámat megöltem, már neki is csak ártottam.
Ha nem léteznék Jacobnak sem kéne szenvednie. Lenne egy indián felesége, vagy…- itt elakadtam,
mert megláttam apám gondolatait.
- Leah?Akkor ő, bárki, bánomis én. Csak ne én, miattam csak szenved. Hogy meg fog öregedni, hogy nem tudja továbbadni a Quileut örökséget sem, és a legnagyobb félelme hogy egyedül hagy a világon
szenvedni.
- Értem mit érzel kicsim, én is így voltam, mikor azt hittem hogy anyádat elvesztettem, de talán…
később, ha már túl tudod magad tenni Jacobon, talán találsz valakit aki….-de nem tudta folytatni. Láttam rajta hogy benne van a fejemben és olvas a gondolataimban. És nem akar mégjobban feldühíteni. De ekkor én is megláttam anya gondolatait.
- Na azt már nem ,ha akarod anyja felőlem menjetek New Hampshirebe vagy akár az Antarktiszra is
de én nem megyek el Forksból.Gyűlöllek benneteket!!!- majd kirohantam az ajtón. Már majdnem
kiértem az útra mikor valaki hátulról elkapta a könyökömet. Úgy éreztem hogy mindegy nekem hogy
ki az, de menten orrba vágom. Nem tettem. Esme volt. Ahogy ránéztem, azonnal megsajnáltam amilyen elgyötört arca volt.
- Nessie, hová mész?
- Nagyapánál alszom, és egy darabig ott is maradok. Sajnálom Esme, tudod ugye hogy nem rád
értettem?
- Persze drágám. És megértelek. –mondta lágyan.
- Tényleg? – nem hittem a fülemnek. Van valaki a családban aki egyetért a kívánságommal . Hihetetlen. Gyengéden lefejtettem a kezét az enyémről, megpusziltam, és gyorsabb sebességre
kapcsoltam. Anyám szobájába mentem, magamra rántottam a takarót, és csendesen elkezdtem
sírni. Az ajtó halkan nyikordult. Charlie. Talán azt hitte hogy betörő mászott be anya szobájába.
- Bella? – felcsukta a villanyt. Amikor meglátott elámult meglepetésében, nem tudta elképzelni
hogy hogy kerülök oda éjnek idéjen. Tekintve hogy egy éve nem látott és a látogatás is holnap
lett volna nála esedékes.
- Nessie? Hogy kerülsz te ide? Baj van?
- Nagyapa. Összevesztem velük.
- Anyádékkal?
- Mindenkivel ,na jó Esmevel nem. De igen, majdnem mindenkivel .Nem akarok oda visszamenni.
nem mertem ránézni. Kinéztem belőle hogy menten hazatelefonál, vagy kocsiba pattan és elcibál
haza.
- Rendben ,drágám, Örülök hogy látlak. Marajd ameddig akarsz.- majd esetlenül megölelt, ami
rettentően jó érzés volt. Magamra zártam az ajtót és elfészkelődtem az ágyban.Elképesztően fáradt
voltam. Már félálomban lehetettem, nem is tudtam nagyon eldönteni hogy álmodom vagy valóság,
de nem messze a háztól szívszorítóan panaszon farkas vonyítást hallottam. Aztán elaludtam.

Legelső:)

Sok más twilight rajongóhoz hasonlóan én is elkezdtem írni a magam történetét.
A Breaking Dawnt folytatom. Nagyon várom a kommenteket, kritikákat, és akinek
van, ötleteket is.:)