1.fejezet Talány vagy tévedés?

A szobámban ültem és kifelé bámultam az ablakon. Zuhogott és köd volt. Május középen.
Annyira utáltam Forksot mint életemben soha. Ez a legelátkozottabb hely ahol éltem. Szívem
szerint Los Angelesig vagy Floridáig szaladtam volna de nem tehettem. Túl sok minden kötött ide. Először is a szüleim. És bármennyire is utáltam ebben a pillanatban az én idióta öcsémet,de ő is. Meg a kis szeleburdi hugom, Magen. És a legkisebb testvérem akinek érkezését júliusra vártuk. Kislány, már mind tudtuk. Daisy Blacknek fogják hívni. Én bolond elkezdtem sírni mikor életem legfontosabb embere is eszembe jutott. Mark. Immár két éve együtt voltunk, minden a lehető  legcsodásabb volt…ideáig. Végzősök voltunk mind a ketten a Forksi gimiben. Luke öcsém eggyel alattam járt. Úgy egy hónapja kezdődött minden. Anyáéknak nem mertem szólni, mert féltem, hogy Lukera nagyon berágtak volna. Így én próbáltam megzabolázni mostanában egyre fékezhetetlenebb testvéremet. Hiszen apát így is lekötötte most anya barátnőjének és férjének látogatása. Tudtam nagyon jól most nem hiányzik neki még hogy megtudja. Szíve csücske lett a maffia főnök a gimiben.
  Luke elhíresült dühkitöréseiről, hatalmas bunyóiról, és hogy dühét rendszerint az alsóbbéveseken vezette le. És az új célpont Mark volt. Nem tudom min vesztek össze, de az utóbbi időben annyira megbolondult Luke, hogy Mark kijelentette, hogy szólnom kell a szüleimnek.Én persze nem akartam és védtem Lukeot, de ő azt mondta, hogy nem lesz spicli,de ha nem csinálok valamit akkor addig jobb ha nem találkozunk egy darabig. Azóta nem hallottam Mark felől. Töprengésemből anya rázott fel aki felkiabált lentről.
- Lily jössz már?
- Igen anya megyek.- gyorsan megnéztem magam a tükörben. A lesírt sminket letöröltem.Hajamat leeresztettem és leszáguldottam a lépcsőn. Anya sugárzóan mosolyogva és kigömbölyödve várt a lép-
cső aljában, apa hátát a kocsinak vetve várt ránk kint mogorva képpel.
- Csinos vagy. Kathy örülni fog neked.- mondta mosolyogva majd, kéz a kézben kisétáltunk.
- Jacob, igazán el tudok menni egyedül is Forksba.- apa csak dühösen fújt.
- Nem, én viszlek el. Nem érdekel az a fránya határ sem.
- Jacob már megint ezzel jössz?- zsörtölődött anya.
- Igen. Kathy is Cullen és mihelyst ide költözött a másik vérszívóval életbe lépett a szerződés.- anyám hisztérikusan felkacagott.
- Gyerekes vagy Jacob Black! Mintha még lennének farkasok. Hiszen már ti sem vagytok azok!
- Hagyjátok már abba!- kiabáltam rájuk. Ők csak meglepve összenéztek én meg csendben néztem tovább az esőt. Közben pedig azt kívántam, hogy a nyavaja vigye el a vámpírokat és a vérfarkasokat is. Mintha még nem lett volna elég, hogy ebben az örökös zöld nyálkás helyen kell élnem még ez is. Ugyanis bármilyen hihetetlenül hangzott, anyai ágon vámpírokkal, apai ágon vérfarkasokkal álltam rokonságban. Anya, Renesmee Black, korábban Renesmee Cullen félig vámpír volt születésem előtt. 
A Cullenek immár igen kiterjedt klánja jelenleg Skóciában élt egy kastélyban. Legfiatalabb testvérük és anya gyerekkori barátnője Kathy Cullen nemrég ment férjhez. Én csak annyit tudtam, hogy Kathy egy szerencsétlen kimenetelű vámpírtámadásnak köszönhette új életét. Ismertük mindannyian nagy szüleinket Edwardot és Bellát. De tekintve, hogy kamaszoknak néztek ki, így soha nem hívtuk őket nagyinak vagy nagyapának. Egyszerűen ők voltak Bella és Edward Cullen. Kedveltem őket bár sosem annyira mint a szeleburdi 10 éves hugom akinek ez hatalmas csodával ért fel. Én amúgy anyával együtt kilógok a többiek mellől. A genetika valami fura tréfája során anyának és nekem világos bőrünk, barna hajunk volt. Míg Luke és Magen szakasztott apa volt. Rézvörös bőr, fekete szemek és fekete haj. Az indián vér. Apáék korábban egy vérfarkas falka tagjai voltak, de miután a Cullenek előbb elköltöztek a keleti partra, majd Európába, már nem volt rá szükség, hogy tovább farkasok maradjanak. Azóta mindannyian emberek, de még így is szoros kapcsolatban vannak. Gyakran rendezünk családi bulikat, találkoztunk Uleyékkal, Clearwaterékkel, Callékkal. A két idősebb Uley fiúval Aaronnal és Daniellel mostanában nagyon is jóban volt Luke ami nem tetszett, mert véleményem szerint ők változtatták ilyen bajkeverővé az öcsémet. Viszont Tom és Ivy Clearwateréket szerettem. Ivy Floridában jár főiskolára, az öccse Tom velem egyidős. Quil Atearának és Clairenek csak fiai voltak Nate, Hugo, Ben. Mindenkit szerettem és mindenkivel jóban voltam, a srácok olyanok voltak nekem mintha még nagyon sok fiú testvérem lenne. Bár gyakran cukkoltak Mark miatt, szerintük túl sznob volt hozzám. Amikor felpillantottam, már a jól ismert hatalmas Cullen kúria előtt állt meg apa, ami már alig látszódott ki a sok kúszó növény alól. Kint már nem esett csak a köd permetezett. Az ajtóban már várt minket Kathy Cullen, mostmár Stephenson és férje Gerarld. Kathynek hosszú szőke haja volt és az esőben szinte átlátszónak hatott. Férje méltóságteljes léptekkel indult meg felénk. Kezet nyújtott apának. Apa habozott egy pillanatig, majd kezet ráztak. 
- Kathy- bicentett kimértem apám.- Két óra múlva értetek jövök.- majd nyomott egy puszit anya, majd az én arcomra is. Félszegen toporogtam, hiszen még egészen kicsi voltam mikor utoljára láttam Kathyt. Természetesen semmit sem változott azóta sem. Bekisértek minket a hatalmas nappaliba és ott kezdtünk beszélgetni. Anya persze szokás szerint fesztelenül. Én csak néha néha szóltam bele a társalgásba, hiszen ez most úgyis az ő találkozójuk volt. Én elmélázva bámultam ki a nagy üvegfalon, éppen Markon járt az eszem amikor észre vettem, hogy csend van. Körbe néztem, és csak azt láttam, hogy Kathy férje és anya Kathyt nézik, aki ködös tekintettel ült. Még életemben nem láttam ilyet, elképesztően furcsa volt. Az ilyen helyzetekben örültem neki nagyon, hogy egyszerű ember vagyok.
Vége volt, Kathy tekintetén megint látszódott, hogy ura önmagának. Aranybarna szemei egyből engem kerestek.
- Kathy mit láttál?- kérdezte anya reszkető hangon, mert ő is látta az aggodalmat Kathy tekintetében.
- Semmit, semmi különöset.- felelte mosolyogva.- De tényleg Nessie. Ne légy olyan ijedős.
- Nem? Akkor miért a lányomra néztél?
- Hát jó.- sóhajtott fel- Ha tudni akarod csak annyit, hogy a kisasszonynak meg fog gyűlni a baja a férfiakkal a közel jövőben és emiatt elég kusza a jövöje. Ennyi. Még valami..Gratulálok Lily úgy néz ki ősztől járhatsz a Harvardra. – bármi volt is a célja, elérte. Anyának leesett az álla, majd én is fogadtam Kathy férjének Geraldnak a gratulációját. Anya is alig várta, hogy elmondhassa apának a jó hírt. Este az egész család engem ünnepelt, noha semmi kedvem nem volt hozzá. Bár most viszonylag még Luke is egész jó kedvű volt és viselkedett. Lily Black a Harvardra megy! Első dolga volt szüleimnek, hogy értesítették az éppen tengerentúli rokonságot. Edward persze egyből kijelentette, hogy minden el van intézve, a tandíj és a lakhely is. Hogyne lenne, hiszen Cullenék állandó rezidenciával rendelkeztek Bostonban is. Legalább ennyi haszna is volt, ha az ember örökéletű és jövőbelátó vámpíroknak a rokona. Hiszen anya a tanítónői és apa az autószerelői fizetéséből bajosan tudták volna fizetni a tandíjamat. Pezsgő bontás után végre sikerült felslisszolnom a szobába, ahol első gondolatom az volt, hogy szólni kéne Marknak. De akkor bevillant, hogy nem is beszélünk, illetve érdekesen venné ki magát, ha elárulnám neki, hogy tudom a felvételi eredményemet, mikor az 1hónap múlva volt csak várható. Inkább hanyatt dőltem az ágyon és hallgattam, ahogy kopog az eső a tetőn.
Azt hiszem az ringatott álomba is. De egyszercsak felriadtam. Két dolog is felébresztett. Az egyik az volt, hogy hallottam ahogy alattam egy szinttel két láb csapódik a földnek. Tehát Luke már megint megszökött. A következő amire figyelmes lettem, az két férfi hang hangos morgása volt odalentről. Nem tudtam ki lehet a másik, az egyik egészen biztosan apa volt. Túl álmos voltam, hogy azon kezdjek gondolkodni, hogy ki jött hozzánk ilyenkor, inkább Lukeon gondolkodtam. Elhatároztam, hogy az lesz az első, hogy holnap beszélek anyával amint sikerül kettesben maradnunk. Kockáztatva persze a koraszülés eshetőségét is, de inkább ő mint apa. Ő először velem kiabálna egy sort, majd dühében még képes lenne és ellátná Luke baját is, amit nagyon nem akartam. De több töprengésre már nem futotta Hamarosan ismét olyan mélyen aludtam mint egy csecsemő.
  Reggel kialvatlanul ébredtem, mert minden féle lehetetlen dolgot álmodtam. Mindenki csendben reggelizett, még most anya se beszélt, amit furcsálltam, de nem tulajdonítottam neki különösebb jelen-tőséget. 
- Na jó, Luke, Meg, irány a suli- pattantam fel könnyedén és már nyúltam is volna a kulcstartón lévő kocsikulcsom után, mikor megütközve vettem észre, hogy nincs a helyén.
- Ma én viszlek titeket iskolába- szólalt meg a hátam mögött apa. Én teljesen értetlenül meredtem rá.
Fogalmam sem volt mi üthetett bele, hiszen amióta megvolt a jogosítványom én fuvaroztam a tesóimat és apa mindig nyugodt szívvel engedett el, mondván, hogy nagyon felelősségteljesen közlekedek.
- Remélem nem gond.- mosolygott rám, de ez nem volt valami őszinte- Még a következő héten is én leszek a sofőr.
- De hát miért?- szaladt ki a számon.- Mármint nem baj. Ne érts félre..csak hát nem nagyon értem.
- Apád kocsijával volt valami probléma és most sokáig tart mire megjavítja. Nem szeretnénk ha a kocsi ott maradna a suliban, hiszen bármikor szükség lehet rá. Így addig apád használja a tiedet ha nem gond.- mondta anya. Én csak bólintottam. Végül is egészen logikus magyarázatnak hangzott.
 Némán ültem végig a kocsiban, míg Luke és Meg szóval tartották apát. Nekem akkor sem fért egyszerűen a fejembe, hogy mi lehet-e mögött. Mert hogy volt valami amit titkoltak az biztos. A gyanúm akkor is erősödött, mikor a suli parkolójában, pont a szomszéd autóból kiszálltak az Uley ikrek igen mogorva képpel, és a volán mögül pedig előbukkant Sam. Olyan nincs, hogy mindenkinek egyszerre romoljon el a kocsija. Apára néztem. Komoly tekintettel összenéztek, biccentettek egymásnak, majd anélkül, hogy bármelyikük is gyermeikeikre pillantott volna, beszálltak a kocsiba és már ott sem voltak. Itt valami nincs rendben! Ebben egészen biztos voltam.

Beharangozó

Szóval szeretnék szólni, hogy holnap este jön az új rész. Sajnos kicsit nehezen haladok a folytatással a vizsgaidőszak miatt, pedig ötletből nincs hiány:) De igyekszem. Négy fejezet már kész van:D Addig is szavazzatok, mi legyen a történetem címe:D Szégyen de nem tudok választani:D   Isa

Északi fény- 31.fejezet Holtomiglan holtodiglan

Nem emlékeztem semmire, azt sem tudtam, hogy mennyi ideig voltam eszméletlen. Amikor kinyitottam a szemem csak egy kis lyukon keresztül jutott el hozzám fény. Mikor jobban körül néztem akkor láttam, hogy miért. Mindenki engem állt körbe. 
- Menjetek már arrébb, nem látjátok hogy levegőt sem kap?- dohogott anya, és kezdte arrébb lögdösni az embereket, akarom mondani vámpírokat mellőlem. Én csak értetlenül pislogtam Carlisleara aztán pedig Jacobra. Nem tudtam mi történik velem. Azt persze továbbra is éreztem, hogy a szivem még mindig nem jött helyre, olyan vadul és rendszertelenül vert. Apa homloka gondterhelt ráncokba szaladt össze hol engem, hol Jacobot nézte. 
- Carlisle, nem lehet, hogy az átélt stressz miatt ájult el?- kérdezte apa folytott hangon Carlislet.
- Nem tudom Edward, meg kell vizsgálnom alaposabban. Eddig csak azt sikerült leszűrnöm, hogy sok folyadékot vesztett és rendetlenkedik a szive. Szerencsére elfogadja a szervezete a sóoldatot. Az lenne a legjobb ha most kimennétek mind.- Carlisle csöndes hangjára még ebben a zűrzavarban és zajban is mindenki hallgatott. Hamar kiürült a vizsgáló szoba. Carlisle kedvesen rámmosolygott, hiányzott már ez az arc.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen kalandos út után a belépőd is ilyen drámai lesz.- incselkedett velem, miközben felhúzta a gumikesztyűket a kezére.
- Hjajj de vicces,- nyögtem fáradtan, mivel még a szivem és újfent a gyomrom miatt már megint nem éreztem jól magam. 
- Nos Nessie, Jacob csak annyit mondott, hogy hallotta a rendetlen szívverésedet, én pedig a folyadék veszteségről tudok, de milyen egyéb panaszaid vannak?
- A gyomrom..rengeteget hánytam, és még most is háborog, olyan furcsa érzés, szédülök is…és a szivem még most sincs rendben de ezt te is hallodd. – miközben soroltam a tüneteimet Carlislenak, próbáltam volna kilesni, illetve hallgatni a fejéből, hogy mire gyanakodhat, de nem történt semmi. Semmit nem hallottam. Utána próbáltam a többiekre koncentrálni, tudtam, hallottam, hogy mind lent vannak, de a gondolatát senkinek sem hallottam. Rámtört a pánik.Mi történik velem? Igaz mindig is emberi létre vágytam, de ezzel a rosszulléttel párosulva már korántsem nyerte el a tetszésemet.
- Nessie baj van?- fordult felém aggódó tekintettel Carlisle. Csak némán jeleztem a fejemmel, hogy igen.
- És, most vettem észre, hogy nem működik az erőm. Nem hallom senki gondolotatát.- riadtan néztem az arcát én pedig közben a számat harapdáltam. Kifordult hirtelen a szobából majd visszatért egy kis szerkezettel amiben rögtön felismertem, ultrahang gép volt.
- Meg kell hogy vizsgáljalak ezzel is, mivel nem tudhatom így, mi okozza a gyomorpanaszaidat.- én csak türelmesen vártam, hogy beüzemelje, majd bekenje a hasamat azzal a hideg géllel, ami az én bőrömön szinte semmi idő alatt már el is olvadt. Carlisle kezét normál ember nem is látta volna, olyan gyorsan cikázott a hasamon, majd itt ott megállt egy pillanatra, hátha lát valami rendelleneset. De nem látott semmit, még pár pillanatig folytatta a vizsgálatot. Mind a ketten feszülten figyeltük a monitort, Carlisle már majdnem kikapcsolta mikor észrevettem valamit.
- Carlisle nézd!- majd kezemmel a monitor felé mutattam, ahol egy babszemnyi kis sötét folt jelent meg. Carlisle a kiáltásomra oda fordította a fejét, majd az ultrahangos készülékre nézett ami még mindig a  hasamon volt. De már nem a gyomromnál. Annál jóval lejjebb. Döbbenten néztem Carlislera bár ő nem tűnt meglepettnek. Mintha számított volna ilyesmire. Visszahanyatlottam az ágyra és figyeltem a monitoron azt az ütemesen lüktető kis pöttyöt. Carlisle felkuccongott, ő nem csinált problémát a dologból ahogy sejtéseim szerint édesapám fog. 
- Azért, hogy már dédapa legyek..hmm, egész jó.- tovább kuncogott magában, majd erőtt vett magán és ismét orvos volt.
- De mégis körülbelül mennyi idős?- tudakolta Carlisle. A homlokom ráncokba szaladt mikor gondolkodtam. Aztán eszembe jutott, miután Jake kihozott a Volturitól, de hiszen az nem több mint….négy nap. Hatalmasra nyílt szemeimet Carlislera emeltem
- Azt hiszem, négy napos.- most Carlisleon volt a sor, hogy eltöprengjen. Le föl járkált a szobában és hümmögöt, majd megadóan széttárta a karjait.
- Fantasztikus. Egyszerűen hihetetlen.- gondoltam, hogy itt most Jacobra és énrám gondol, és úgy is leginkább orvosi szempontból.
- De Carlisle biztos, hogy az? Mármint hogy terhes vagyok? Hiszen én, nekem ugye szóval sosem menstruáltam.- mekegtem sután, de hát a tények tények, hiába is látott engem gyerekekkel Aiden.
- De növekedtél, ha gyorsabban is mint más gyerekek, ami viszont azt jelzi, hogy a tested képes
a változásra. Tehát megeshet.- magyarázta Carlisle, majd megint a hasamra vitte a ketyerét és megint megláttam az alhasamban az ütemes dobogást. Először elérzékenyültem, hogy tényleg valóra válik, amit kívántam, aztán elfogott a páni félelem, hogy mit fognak szólni a szüleim, habár itt most nem az anyagi akadályokról volt szó.
- Carlisle! És mi van a gyógyszeremmel? Akkor azt nem lehet beadni?- Carlisle ismét elgondolkozott. És én még mindig nem hallottam, hogy mit gondol.
- Nem hiszem, először leginkább meg kéne várnunk amíg megszületik a baba, mert utána lesz biztonságos. És akkor fog működni.
- De ugye biztos, hogy fog működni?- kérdeztem Carlislet mohón.Nyugodt mosolyából már tudtam a választ. 
- Igen, fog működni. Garantálom. Azt hiszem szólok a többieknek, hogy minden rendben van veled.- de riadt tekintetemből meglátta, hogy mire gondolhatok.
- Persze elsőnek beküldöm hozzád Edwardot, Bellát és Jacobot.- nem épp így gondoltam, de hát jobb lesz egyszerre túlesni rajta. Amint Carlisle kiment, még meg sem szólalhatott ,de már apa dühtől tajtékzóan rontott be a szobába, nyomában a semmit sem sejtő és riadt anyámmal, majd a halálra vált Jacobbal .
- Renesmee!! Még csak 17 éves vagy!!- mennydörögte szigorúan atyám.- És tee..Jacob Black!!- fordult felé dühösen, de anya csípőre tett kézzel állt közéjük.
- Mi van?- szólalt meg egyszerre anya és Jacob, mivel ők semmit sem értettek az egészből.
- A lányod terhes egy farkastól.- morogta apa. Anya keze lehullott, először ő is ijedten nézett hol rám, hol Jacobra, majd Jacobot megölelgette és engem is. De Jacob reakciója volt a legfurcsább. Úgy állt, mint egy sóbálvány, csak maga elé bámult, és ingatta a fejét. Én felültem az ágyba, visszahúztam a  pólómat és már előtte termettem. A kezem közé fogtam az arcát, azt akartam, hogy rám nézzen. Hát nem épp így képzeltem , a terhességem hírére a reakcióját. 
- Jacob! Édesem, mi a baj?- suttogtam neki. Ő továbbra is csak ingatta fejét.- Jake, drágám, mond el. Jacob fájdalmasan felnyögött ,majd nem rám, hanem apára nézett kétségbeesett szemekkel.
- Sajnálom Edward. Mit tettem, mit tettem?- motyogta maga elé.
- Elárulnád mi a baj?- mostmár kezdtem kijönni a béketűrésből. Jacob szemében a melankólia helyett a düh csillant meg.
- Edward én nem tudom, mutasd meg neki te. Kérlek. Hátha attól észhez tér.- könyörgött apának valamiért, de fogalmam sem volt, hogy miért. Először még apa is csak gyanakodva pislogott Jacobra, majd lassan elindult felém. Én megálljt mutattam a kezemmel.
- Csak szólok, hogy nem működik az erőm.- jegyeztem meg halkan. Ha hármójuk döbbenetét lehetett fokozni, akkor megtörtént. 
- Mi? Hogyhogy? Hogyan?- kérdezték egyszerre. Én csak széttártam a karjaimat.
- Nem tudom. Valószínűleg a babának is vannak bizonyos képességei.- suttogtam elhaló hangon és közben Jacobot néztem, hogy hátha megenyhült a tekintete, de nem. Egy cseppet sem változott. Ugyanolyan riadt volt, és dühös. Ekkor az én drága Kathy barátnőm penderült be a szobába, Aliceel karöltve és mind a ketten olyan vidámak voltak, hogy még én is elmosolyodtam egy futó pillanatra.
- Gyerekek minket meg kihagytok a buliból?Szégyeljétek el magatokat!- csacsogott Kathy. Apa és Jake csak úgy bámultak rájuk, mintha akkor látnák őket életükben először.
- Mindenki nyugodjon meg, Nessienek és a kicsik..szóval a kicsinek nem lesz semmi baja. Hát itt már mindenki elfelejtkezett róla, hogy én a farkasok és félvérek jövőjét is látom?- adta meg végre a magyarázatot. Apa becsukta a szemét és erőtlenül a falnak dőlt, míg anya lassan simogatta a karját. Jacob is megkönnyebbült, nekem meg könnyek szöktek a szemembe. Biztos a hormonok, gondoltam. Alice gyöngyöző kacagására mindenki felkapta a fejét.
- És van még egy jó hírünk.- trillázta vidáman. Mindannyian vártuk a folytatást.
- A gyerekeitek emberek lesznek…látom őket.- én elsírtam magam. Jacob odahúzott magához és úgy csitított.
- Tehát ők már nem fognak átváltozni? Nem lesznek farkasok?- hallottam meg Jacob csöndes, nyugodt hangját. Kinyitottam a szemem és Alice bólogatása után mind a ketten egy hatalmasat sóhajtottunk. Majd hirtelen további karokat éreztem magunk körül és pillanatok alatt már az egész család egymást ölelgette. Ennél szebb hazatérést nem is kívánhattam volna….