2009. október 26., hétfő

Északi fény-22. fejezet Rómeó, Júlia és a Volturi

Ahogy rohantunk a fák között, nem akartam elhinni, hogy megint minden megtörténik. Megint veszélyben vagyok, pedig nemrég vetettünk véget az ellenem irányuló hajtóvadászatnak. És alig
születtem meg, mikor ők jöttek, hogy elpusztítsanak engem. És most megint. Azt kívántam bár-
csak kiderülne, hogy az egész csak egy rémálom, semmi több. De nem az volt. Éreztem Jacobon,
hogy ő is nagyon ideges, és láttam a gondolatain, hogy jelenleg ő sem tudja, hogy ebből hogyan
fogunk kimászni. Arra már számítottam, hogyha beérünk a házba, Alice és Jasper ott lesznek,
hiszen ha engem nem is, Aiden szándékait már biztos meglátta, tehát előtte sem titok, hogy mivel kell ismét szembe néznünk. Amikor a fák közül végre kibukkant a fehér üvegpalota, az félelmem egy kicsit csillapodott. Lelassítottunk Jacobbal, és együtt léptünk a házba. De már anya és apa is ott voltak. Biztosan Kathy látta meg, hogy mi fog történni.Nagyon örültem neki, hogy őt nem hozták magukkal. Neki ebben igazán nem kell részt vennie. Ahogy körbe néztem, riadt, és aggódó tekintetek fogadtak. Egyik sem lepett meg. Bár Alice fogadtatására igazán nem számítottam. Mindenki akkor kezdett volna beszélni, mikor megérkeztünk, de Alice denevérszerű sivítása volt a leghangosabb mindközül. Egyszerre ijedtem meg tőle, és nevetnem is kellett, olyan fura volt így látni őt.
- Renesmee Cullen, te terhes vagy????- Jacobnak leesett az álla. Ügyeltem rá, hogy az Aiden által látottakból ez kimaradjon.
- Nyu,nyugalom.- próbáltam lehűteni vajmi kevés sikerrel.- Alice nem vagyok terhes!- Aliceben benne maradt a mondandója.- De hiszen láttam.
- Alice. Aiden csak azt látta, hogy hibridként lesznek gyerekeim Jacobtól, nem azt, hogy most
várom.- Alice csak nagyokat pislogott, majd piciny karjait lóbálva, elkezdett köröket róni a szobában.
- Magyarázza már el végre valaki, hogy mi van!- fakadt teljesen kétségbeesve anya. Amit különösnek
találtam, hiszen a férje hallja mások gondolatait és sógórnője, és a lakótársa is látja a jövőt. Így aztán úgy döntöttem, hogy én magyarázom meg neki, hogy mi történt.
- Anya. Jön a Volturi. Értem. Marcus egy picit bepöccent, mivel Cloe szólt nekik az esküvőről. Csak tudnám mi baja van mindenkinek velem.- fortyogtam,de aztán gyorsan visszatértem a lényegre, mert tudtam, hogy az időnk nem sok és egyre kevesebb.- Elárulta nekik, hogy esküvőre készülök egy vérfarkassal. Aroék ezért küldték ide Aident, hogy kikémlelje, hogy igazak-e a hírek, ugyanis volt már rá példa, hogy téves információk alapján akartak megölni.- fintorogtam.
- Cloe?- kérdezte apa és anya egyszerre. Csak bólintottam, de láttam, hogy nem hiszik el.
- Egészen biztos? – kérdezte Esme is. Tudtam, hogy szeret mindenkiről jót feltételezni, és azt is, hogy mennyire rosszul érinti, ha az ellenkezője bizonyosodik be. Pláne ha Tanyáék egyik rokonáról volt szó.
- Elhinnétek végre? Aiden mutatta meg és láttam az emlékeit. Most megmutassam mindenkinek?- csattantam fel idegesen. Már fogyott a türelmem. Mindenki csak a fejét ingatta, ezzel ezt a dolgot
lezártnak tekintettem.
- Mi van ezzel az Aidennel? – szólalt meg újra anya.
- Aidenről tudni kell, hogy ilyen vámpírral még nem találkoztam. Az emberek érzelmeit percek alatt felméri, mindenkinek látja a jövőjét, beleértve minket is.- mutattam magamra és Jakere.- És olyan pajzsal is rendelkezik, mint te anya. Tehát nem is csoda, hogy imádja a Volturi. Aiden felmérte már az első napokban, hogy valóban van vérfarkas vőlegényem, és tényleg szeretem. Hogy a látomása mikor volt nem tudom,de úgy néz ki, hogy hibrid nőknek lehet gyereke. És hmm, talán Aroék még megbocsájtották volna, ha egy halandótól lesznek, de hogy a Carlisle Cullen híres és különleges hibrid unokája egy farkassal keveredjen, az tűrhetetlen. Aiden leadta nekik a drótot, hogy minden igaz. Így benneteket nem akarnak bántani, csak ezt a vérkeveredést akarják a mi kiiktatásunkkal megakadályozni. Aiden persze azzal nem számolt, hogy idő közben megkedvel.- figyelmen kívül hagytam Jacob dühös mordulását, és folytattam a magyarázatot anyának.- Így most elmondta amit tud, és a Volturi elé indul, hogy megpróbálja őket valahogyan feltartóztatni. Ami persze teljesen esélytelen.- suttogtam a végén. Anya figyelmesen végig hallgatott, majd ő is csatlakozott Alicehez. Az embernek a szeme is belefájdult, ha nézni próbálta őket. Szinte tapintható volt a házban a feszültség.
- Mi lenne ha megint szembe szállnánk velük mint legutóbb?-vetette fel Rosalie. Jacob csak a fejét in-
gatta.
- Nem hiszem, hogy most menne. – szólt közbe Carlisle. – Ez most nem olyan ügy, mint a múltkor, amikor egy ártatlan gyermeket akartak megölni. Itt most felnőtt emberek döntéséről van szó. Jacob
és Nessie úgy döntöttek, hogy összeházasodnak. Ez az ő döntésük, ami nem egyezik a Volturi nézetével
amit részben meg is értek. Sosem volt rá precedens, hogy félvér keveredjen farkassal, nem lehet tud-
ni, hogy mi lenne belőle. De persze ez nem jelenti azt, hogy helyes amit tesznek.- folytatta elgondolkodva. – Körbenéztem a szobában és láttam, hogy mindenki ugyanúgy gondolkozik, mint mi. De egyszerűen nem lehetett egy jó megoldást találni. Szálljunk szembe a Volturival? Hiszen az teljes képtelenség. Vagy pedig meneküljünk, de akkor ki tudja meddig tartó és milyen áldozatokkal járó hajtóvadászat indulna utánunk. Az pedig teljes lehetetlenség, hogy bevárjuk őket, hiszen Jacobra és rám is ugyanaz a sors várna. Hiába volt mindig is a kedvenc drámám a Rómeó és Júlia, élőben sosem szerettem volna megtapasztalni.
- Carlisle, hogy állsz a vizsgálatokkal?- szaladt ki a számon hirtelen, mert ekkor mintha adódott volna egy utolsó reménysugár. De azon nyomban el is szállt minden, mert Carlisle szomorú arccal csóválta a fejét.
- Sajnálom Nessie. Tényleg már csak napok kérdése az egész, de még mire a Volturi jönne, addigra nem lennék kész.- lemondóan bólogattam. Persze, hiszen az orvostudomány nem olyan, hogy akkor áll készenlétben amikor csak akarjuk. Jacobhoz mentem, és megszorítottam a kezét. Ő pedig magához húzott. Láttam a gondolatait, ő is ugyanazokat a lehetőségeket pörgette végig az agyában amiket én. De mindvégig velem akart maradni. A nyomasztó csöndet végül apa törte meg.
- Kitalálunk valamit Nessie! Ígérem. De addig veled kell egyet értenem. Nem tudunk mit csinálni. El kell mennetek egy időre. Addig hátha Carlisle kész lesz minden vizsgálattal és rájön, hogy hogyan lehetne átváltoztatni emberré. Ez az egyetlen módja, hogy a Volturi megbékéljen. Addig sosem lesz nyugtuk amíg ti ketten együtt akartok maradni, és amíg te félig vámpír vagy.- mondta apa, közben végig minket nézett. Nagyon sajnáltam,mert láttam rajta, hogy majd felemészti a félelem, hogy elveszíthet. A többiek arcán is az aggodalom látszódott. Sajnáltam, hogy ennyi galibát okoztam neki a pusztalétezésemmel, és, hogy már megint életveszélynek teszem ki az egész családomat. Apa arca fájdalmasan megrándult, majd rámnézett. Tehát hallgatta a gondolataimat.
- Ne is gondolj ilyet Renesmee!Szeretünk, és azért védünk meg. Amúgy is! Ha ti már nem lesztek itt, nem látom okát, hogy bántson minket a Volturi. Aroék hiányolják Carlislet, és Bella pedig Janetől mindenkit meg tud védeni a pajzsával. Tehát minden rendben lesz.- hálás voltam neki, hogy meg akar nyugtatni, noha éreztem, hogy ő is és anya is mennyire ideges. Akkor döntöttünk, Jacobbal elmegyünk.Első gondolatomra megint apa reagált.
- Ne aggódj Charlie és Billy miatt! Mi majd tájékoztatjuk őket a dolgokról. Menjetek pakolni inkább. Félve Jacobra pillantottam, most valahogy még egy percre sem akaródzott tőle megválnom. De ő összehozott valami vigyor félét, és bátorítóan megsimította az arcomat.
- Nyugi Nessie! Se perc alatt itt leszek! Te csak menj, és te is pakolj össze. – azzal megcsókolt és már kint is volt az ajtón. Alice és anya vezettek fel a régi szobámba, mivel látták rajtam, hogy már teljesen leblokokkoltam. Most végre jól jött Alice nagyzási hóbortja, a gardrób tele volt ruhákkal, így most nekem nem kellett visszamennem Charliehoz. Jobbára anya pakolt, ami a keze ügyébe került, bedobta egy útitáskában, miközben Alicel beszéltek.
- Hová kéne menniük? – találgatta anya.
- Valahová északra?-jött a javaslat.
- Észak nem jó, ott könnyű szerrel kinyomozzák őket, sok arra a vámpír.- felelte apa, akit észre sem vettem, hogy ott van már a szobában.- Olyan hely kell ahol sokat süt a nap, így nehezebben lesznek megközelíthetőek. Esetleg Phoenix.- ez az ötlet most anyának nem tetszett.
- Nem jó. Nem gondolod Edward, hogy tisztában vannak vele, hogy a legifjabb Mrs.Cullen ott élt?
Az lenne szerintem az első ötletük. Menjenek valami ismeretlen helyre, ahol meleg idő van és állandó napsütés. Szerintem nem kockáztatják meg a lebukást. – magyarázta, majd pakolt tovább, míg én még mindig egy transzba esettként ücsörögtem az ágyon.
- Los Angeles? Vagy San Fransisco?A nyugati parton van, könnyű benne elvegyülni, és mégsem Mexikó- szólaltam meg végre. Alice, anya és apa is rámnéztek, majd rábólintottak a javaslatomra. Jó ötletnek tűnt. És legalább a tudat meg volt, hogy nem kellett azért egész Amerikát átszelnünk. Ha pedig már a veszély elmúlt, vagyis csökkent, akkor visszatérhetünk. Lassan kész lettünk mindennel. Mire Jacob is visszaért, már kezdett hajnalodni.
- Alice, meg tudod mondani mikorra várhatóa a Volturi?- fordult hozzá apa. Alice bólintott, behunyta a szemét és koncentrált. Nem lehetett valami kellemes amit látott, mert pici homlokán rengeteg ránc jelent meg és gondterhelt arckifejezést öltött.
- Nem tudom mi lehet, de most valahogy olyan zavarosan látok mindent. Kusza minden. Olyan mintha egy tv-ben egyszer lenne adás, aztán pedig nem. De estére itt lesznek, ez egészen biztos. Csak azt nem tudom, hogy hányan jönnek és kik. Azt kivettem a látomásomból, hogy Jane egészen biztosan itt lesz, Alec és Heidi is. – a fent említett nevek hallatán apa arca eltorzult és anya összerándult. Pontosan tudtam is,hogy miért. De nem várakozhattunk tovább, minél előbb a napfényes Kaliforniába kellett érnünk,hogy egy időre feltartóztassuk a Volturit, amíg Carlisle kész nem lesz. Bár eszembe jutott az a teljesen képtelen ötlet is, hogy talán ha Aroval beszélnék megértené, hogy semmi borzalmas vagy veszélyes nem jönne létre abból ha én Jacobhoz mennék. Egy részem viszont el is utasította ezt rögtön, mivel tudtam,hogy itt nagyban szerepet játszik a Volturik sznobizmusa is. Hogy egy magamfajta leereszkedik egy közönséges kutyához, ahogy a vámpírok nevezik őket. De talán. Aro mindig jóval normálisabb volt,mint
például Marcus vagy Caius. Persze Carlisle szerint. Most következett a gyors búcsú. Szüleimet hagytam utoljára.
- Vigyázz magadra!- suttogta anya a fülembe reszkető hangon.Apa csak jó erősen megölelt, megpuszilt, de a szavait Jacobhoz intézte.
- Egyben akarom látni a lányomat!Világos Jacob?- Jake csak elvigyorodott és hátbaveregette apát. Mint már annyiszor, szokott optimizmusa most sem hagyta cserben. Az optimista és a született pesszimista szép pár, gondoltam magamban.
- Ugyan Edward! Már egyszer simán legyőztük ezeket a vér..bocsánat..szóval minden rendben lesz. Ígérem.- azzal anyát is megölelte és kimentünk a kocsihoz. Noha Jacob először a Lamborginivel akart menni, sikerült meggyőznöm, hogy nem célszerű választás, mivel könnyen ki lehet szúrni. Így a ház előtt Emmett terepjáró parkolt, megpakolva a csomagjainkkal. Még vetettem egy utolsó pillantást a családomra, majd Jacob a gázba taposott és hirtelen mindenki eltűnt a szemem elől. Több órányi út állt előttünk, de Jacob sehol nem akart megállni. Minél előbb biztonságban akart tudni, noha én kételkedtem benne, hogy a Volturi ne tudna minket utolérni,ha akarna, Los Angelesben. Úgy gondoltam, hogy valami módot biztosan találnak rá, hogy utolérjenek bennünket, akár halandók, akár valamilyen trükkös vámpírok útján. De nem akartam a rémképeimmel fárasztani Jacobot. Az út felét tehettük meg mikor elnyomott az álom a kocsiban. Nem tudtam mennyit alhattam, de arra ébredtem, hogy rettentően tűz a nap. Hunyorogva kinyitottam a szemem, és láttam, hogy a jobb oldalunkon már ott kéklik teljes hosszában a tenger. Jacob pedig még mindig, fáradhatatlanul vezetett.
- Jó reggelt Csipkerózsika!
- Aha, nekeedd iiiis.- válaszoltam egy hatalmas ásítás közepette.- Mennyit aludtam?
- Hmm, úgy 10, 12 órát.- elkerekedett a szemem. Képes voltam átaludni egy fél napot?
- Amúgy hová megyünk? – ugyanis a városban megállapodtunk, de arról még egy szó sem esett, hogy amíg megérkezik a Volturi és apáék tárgyalnak, addig mi hol fogunk tartózkodni. Kérdésemre Jacob gúnyosan elmosolyodott.
- Mi az?- nyögtem fel fájdalmasan. Volt egy olyan érzésem, hogy Alicet a luxusmánia még veszélyhelyzetben sem hagyja soha cserben.
- Alice intézkedett. Riasztotta az éjszaka közepén Jasper néhány ügyfelét, és úgy néz ki jelenleg, hogy luxuslakónegyedbe fogunk költözni.- felelt fanyarul. Megértettem. Általában, ha valaki rejtőzködik valahol, akkor nem a környék gazdagnegyedébe megy el lakni. Teljesen mindegy volt már ezen rágódni, legalább annak örültem, hogy lesz fedél a fejünk felett. A megadott címen tényleg egy több emeletes csillogó lakóház állt. De kivételesen kellemesen csalódtam. Egy pici, kényelmesen bebútorozott lakás lett a miénk. Amiben minden alapvető dolog megvolt amire szükségünk volt, és nem volt tényleg semmi luxus. Mintha kiszámították volna. Ahogy készen voltunk a kipakolással már csörgött is a telefonom. Úgy vetettem rá magam, mintha az életem múlna a híváson.
- Igen?
- Nessie, minden rendben?- Esme volt az.
- Igen, megérkeztünk, itt minden rendben, de mi van Forksban?- nem értettem, hogy tud egyáltalán telefonálni, ha megérkezett a Volturi.
- Megérkeztek.- már lejjebb vette a hangerejét.
- Mindenki?- én is suttogni kezdtem ijedtemben. Vajon mi lehet Aidennel? Ez volt az első gondolatom.
- Jane és Heidi nincsenek itt, Aroék nem mondták meg, hogy miért. De a többiek igen, itt vannak.- suttogta Esme, de kihallottam a hangjából a megkönnyebülést. Őszintén a két legszadistább és kegyetlenebb vámpírnőt és sem kívánnám látogatónak a házamba még vámpír létemre sem.
- Na és mi a helyzet? Dühösek?
- Igen, először Marcus nagyon az volt. De Aro lenyugtatta. Jelenleg lent vannak Carlisleal és Belláékkal a nappaliban, és megpróbálnak dűlőre jutni. Azért tudtam telefonálni is, mivel édesanyád véd minket a pajzsával, így nem tudják meg, hogy szóltunk.- egy hatalmas sóhaj tört ki belőlem. Mindig is tisztában vele, hogy milyen képessége van anyának, de nagyon jó volt hallani, hogy sikerült most is alkalmaznia. Legalább mentálisan biztonságban vannak. Meg akartam kérdezni, hogy mondtak-e valamit Aidenről, de nem bírtam kinyögni, mert ha az történt amit ő látott előre és amitől én is tartottam, akkor nem akartam tudni a dologról.
- Köszönöm Esme, hogy szóltál! Ha majd történik valami, vagy, nem is…de valamikor adjatok jelet, hogy mindenki jól van. Oké?- kértem Esmét már már sírós hangomon.
- Persze drágám, amint tudunk szólunk, vigyázatok magatokra.- azzal a beszélgetésnek vége lett. Felálltam és kitöröltem a könnyeket a szememből, most kivételesen a megkönnyebülés miatt kezdtem itatni az egereket, örültem neki, hogy mindenki egyben van. Jacob tovább tett vett csendben, látta, hogy most egy kicsit egyedül akarok maradni. Azon töprengtem, hogy vajon mi lehet az oka, hogy a két bestia nem jött el, pedig ha alkalmuk van a gyilkolásra és kínzásra, ők ott vannak. És érdekelt, hogy vajon apa és Carlisle tudnak-e újat mondani Aroéknak, vagy sikerül egyáltalán hatni-e az eszükre, hogy fölöslegesen idegeskednek, hiszen egyikünk sem veszélyezteti a titkot, és a mi esetünkben két faj lebukásáról szó sincs. Tehát nem értettem egyszerűen, hogy miért nem tetszik nekik, hogy mi együtt vagyunk. Akárhány gondolatmenetet, teóriát futattam végig a fejemben, mindegyikben csakis oda lyukadtam, ki, hogy az ismeretlentől való félelem, és a sznobizmus ami munkál bennük, hiszen ezt leszámítva semmi okuk nincs rá, hogy végezzenek velünk. A merengésemből az térített magához, hogyJacob óvatosan a vállamra rakta a kezét. Láttam, hogy ő is aggódik, mi lehet otthon, és legfőképp, hogy mi lesz velem.
- Minden rendben lesz ugye?- kérdeztem reszketeg hangon.
- Persze, hogy rendben lesz. Voltunk már ennél rosszabb helyzetben is.Nem emlékszel?
- Igen. Tudom,de ez most más..- látta rajtam, hogy mennyire nyomaszt ez az egész. Magához ölelt és így ácsorogtunk csendben, közben hallottam mit gondol, még így is próbált lenyugtatni. Ő tényleg bízott benne, hogy nem fog történni semmi baj. És ha végre vége ennek is, akkor már összeházasodhatunk. Amire az események forgatagában még a szigorú elveket valló apám is rábólintott. Este, miközben Jacob kezét szorongattam olyan erővel, hogy már szólnia kellett, hogy ne törjem el, akkor is ezzel próbáltam vigasztalni magam, és terelni a gondolataimat. Végül is, mi már az a néhány ezer éves vámpír? Meg se fog kottyani nekünk. Minden úgy fog menni mint a karikacsapás. Azt hiszem. A hetek olyan gyorsan teltek Los Angelesben, fel sem tűnt, hogy már benne járunk a júniusban. Főleg mind a ketten a lakásban kuksoltunk, de persze azért voltunk néha sétálni, hogy megmozgassuk magunkat, és néhány alkalommal, és persze nagyon körültekintően elmentünk vadászni is, hogy nehogy megint a rosszabbik felem uralkodjon el rajtam.A híreket persze folyamatosan kaptuk. Hol Esme, hol pedig Alice hívtak fel minket, anya,apa és Carlisle sosem, ők még mindig a vendégeket ’’szórakoztatták’’, illetve próbáltak velük tárgyalni, miközben Carlisle igyekezett a legjobb megoldás kivitelezésén dolgozni. Rá szoktam arra is, hogy Jacob gondolataiba nézzek, ugyanis lett egy olyan újabb paranoid gondolatom, hogy nem mond el nekem mindent amit gondol.Igazam is volt. Néha nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, vagy nevessek azon amit látok. Legtöbbször azok az alternatívák jártak a fejében, hogy mi lesz ha valamelyikünk meghal. Tehát ő sem volt teljesen optimista, mint ahogy mutatta. Ez valamiért vígasztaló volt. A másik, ami foglalkoztatta, az derűlátó pillanataiban jött elő. Mióta a házban elszóltam magam a többiek előtt Carlisleal és neki is megmutattam végre, hogy miről van szó, elkezdett reménykedni, hogy esetleg én is lehetnék majd ember. Ettől tartottam. Mert Carlisle sosem ígért biztos sikert, csak próba lesz az is, ha elkészül
vele, és rájön, hogy mit kell csinálni, és semmi garancia nincs rá, hogy be is fog válni.
Ami a hírcserét illeti, mi is beszámoltunk róla, hogy itt minden a legnagyobb rendben van. Semmi gyanúsat nem vettünk észre. De hogy is vehetnénk? A Volturi egyik tagja sem teheti be a lábát Los Angelesbe.Legalábbis nappal. Azzal kockáztatnának egy esetleges lebukást. Jacob nem telefonált haza, ő a Culleneken keresztül üzent Billynek és a fiúknak, és ők is a családomon keresztül. Eddig minden a legnagyobb rendben volt. Legutóbbi beszélgetéskor arról számolt be Esme, hogy Aroék távozni fognak Forksból, mivelhogy nem találtak ott minket, de Aro nem tett le róla, hogy megpróbáljon lebeszélni erről a házasságról, ’’esztelen kapcsolatról’’ ahogy Esme idézte. De hallottam az ő és Alice hangján is, hogy mindenki megkönnyebbül a távozásuktól, noha őket sosem akarták bántani, és ahogy Esme mondta. Aro szerint valami félreértés lehetett, hiszen ők sosem akartak engem bántani, csak szerettek volna meggyőzni róla, hogy jobbat is találhatok, mint egy vérfarkas. Már megint ezek a hülye érvek. Úgy mordultam fel ezek hallattán, mintha én is vérbeli farkas lennék. De az volt a lényeg, hogy feladták,
elkezdték hiányolni szeretett városukat is, hiszen majdnem egy hónapig voltak távol. Így visszautaznak. Rettentően örültem, már mentem is volna vissza Forksba, de a családom szerint és legnagyobb bosszúságomra Jacob szerint is, nem tanácsos azonnal visszarohanni, jobb ha még várunk néhány napot. Kelletlenül, bár de beletörődtem, hogy akkor még maradunk. Bár el kellett ismernem, annyira nem volt szörnyű hely az angyalok városa, végre úsztam tengerben, és kiélveztem az állandó napsütést, habár a helyiek közül igen csak kilógtam a falfehér bőrömmel. Úgy voltam vele, hogy legalább akkor élvezetemet lelem valamiben amíg még itt kell dekkolnunk. Egyik délután már kezdett elegem lenni a folyamatos szobában ücsörgésből, sétálni akartam. Mivel nemrég ettünk, és Jacob annyit elpusztított amennyi még talán hét embernek is sok lett volna, így ő hallani sem akart róla, de én mindenképp el akartam menni. Így aztán addig nyávogtam neki, ameddig ki nem bökte, hogy nem kell mellém testőr, menjek nyugodtan, de nemsokára esteledik, tehát naplemente ideje alatt még legyek szíves visszajönni, ha nem akarom, hogy Los Angelest egy farkas kutassa át utánnam. Mindent megígértem a kedvenc börtönőrömnek, és megfogadtam, hogy jó kislány leszek, nemsokára viszont fog látni. Ahogy kiszabadultam az utcára egyből belevetettem magam a tömegbe. Csak ődöngtem, nézegettem a boltok kirakatait, és közben azon mosolyogtam, hogy mennyire nem venném én hasznát Forksban egy bikinek. Majd gondoltam egyet és a tengerpart felé vettem az irányt. Annyira más volt mint La Pushban. Persze azt is gyönyörűnek találtam, de ez más volt. Valami elbűvölő. Imádtam, hogy mezítláb sétálhatok a homokban, a zsúfolt strandokon rohangáló embereket, na és persze a tengerben való úszást. Otthon nyáron is csak nagyon ritkán lehetett benne úszni, és akkor is hideg volt. De ez langyos volt és türkizkék. Míg az otthoni sötét és állandó morajlása miatt valahogy ijesztő is. A tájat néztem és igyekeztem minden egyes kis részletét elraktározni a fejemben. Szépen lassan kezdett alkonyodni, a nap már közelített a tengerhez. Az emberek is kezdtek haza szállingózni, de nekem még mindig nem akaródzott indulni. Észre sem vettem, hogy egyáltalán valaki követ, csak akkor fogtam fel, hogy mekkora bajban is vagyok, mikor
egy hideg és erős kéz hirtelen megragadta a karomat.

2009. október 20., kedd

Északi fény-21. fejezet Vetélytársak?

Arra ébredtem fel, hogy velőtrázóan sikoltozom. Nem tudtam kiverni az álom képét a fejemből. Hosszú
percek kellettek, míg megnyugtattam magam, hogy nem történt meg amit láttam, hiszen Aiden a mai nap
ígérte meg nekem, hogy nem fog bántani senkit. És Jacob is egészen biztosan jól van. Azzal a gondolattal
sikerült megnyugtatni és álombaringatni magam, hogy egész hétvégén Jacobbal leszek és még véletlenül
sem hagyom találkozzanak Aidennel, mindegy milyen formában.
Persze az is örök igazság, hogy ember tervez, Isten végez. De ne rohanjunk annyira előre.
Reggel már vártam, hogy ott álljon Alice sárga porschéja a parkolóban, és megörültem,
mikor megláttam, hogy ő teli szájjal mosolyog, mikor bedöcögtem a kocsival mellé.
- Jó hogy újra látlak!- majd szokásához híven, ismételten a karját nyújtotta nekem, amit megintcsak
elfogadtam. Éreztem, hogy engem néz, az én szívem viszont a torkomban dobott, tudtam, hogy
elő kell vele huzakodnom, hogy mit akarok hétvégén, vagyis hogy őt nem fogom látni.
- Mi aggaszt Nessie?- nyilván egyből megérezte, hogy milyen érzelmek kavarognak bennem.
- Nézd Aiden. Nagyon jól éreztem magam veled, de az a helyzet, hogy szerintem, szóval, tehát
most hétvégén nélkülöznöd kell.Sőt úgy általában nélkülöznöd kell.Majd hétfőn találkozunk.- nyögtem ki végül. Kicsit szíven ütött az a csalódottság ami az arcán tükröződött, de emlékeztettem magam, hogy mit ígértem Jacobnak, és ahhoz akartam tartani magam. Aiden arcán a csalódottság egyszercsak átváltozott kíváncsisággá.
- Ki az illető?- meglepett,hogy így nekem szegezte a kérdést, de nyilvánvaló volt, hogy most a Jacob
iránt érzett szerelem árulta el neki, hogy miért hárítom el egy esetleges hétvégi találkozás esélyét is.
- Öhmm, ő a vőlegényem. Ha nem tűnt volna még fel.- azzal felemeltem a jobb kezem és megmutattam
rajta a gyűrűt.
- Feltűnt, csak reméltem, hogy merő véletlen, hogy pont azon az ujjadon….Na mindegy. Mióta tart a dolog?- folytatta a bosszantó lezser modorában.
- Lassan 18 éve. Ha tudni akarod quileut fiú.És mostanában nem voltam vele annyit amennyit kellett volna. Mivel neked segítettem,de szerintem már boldogulsz te egyedül is.- hadartam rettentő gyorsan, de amint megláttam Aiden arcát egyből rájöttem, hogy nem kellett volna ennyi mindent kifecsegnem.
- Vagy úgy. Egy indián a srác. Csak nem falka tag?-tudakolta hűvösen. Addigra már a kezemet is elengedte.
- De igen. Mert?- kezdett idegesíteni a stílusa.
- Nem gondolod, hogy fura választás egy Cullentől, egy vérfarkas?- kérdezte gúnyosan. Hallottam a hangjából és rajta is láttam, hogy most híján van minden tapintatnak.
- Ha tudni akarod, nem én választottam. Csak úgy történt. Miért, ki illenne jobban hozzám? Talán egy vámpír? – Aiden csak gunyorosan elmosolyodott.- De amúgy is, nem tudom, hogy minek magya-
rázkodom neked, mikor téged alig három napja ismerlek, őt pedig amióta élek.- körülöttünk mindenki
minket figyelt, ebből jöttem rá, hogy már megint kiabálok. Az indulataim megint elszabadultak, mint
annyiszor ha Aiden a közelemben volt. Ő pedig csak állt velem szemben, megfejthetetlen arckifejezéssel
nézett, majd pedig ismét csak megrántotta a vállát, és megint felém nyújtotta a kezét. Én csak álltam
vele szemben, és bámultam rá úgy mintha most látnám először. Megint nem tudtam, hogy mihez kezd-
jek vele. Az előbb még flegma volt, dühös, és kioktatott, hogy kivel kéne járnom, most meg itt áll engem
néz és azt akarja, hogy fogjam meg a kezét. Egészen biztos, hogy nem normális.Majd még mindig a
meglepetéstől tátott szájjal megfogtam hűvös kezét, és hallottam ahogy kuncogva baktat mellettem.
De a reggeli kis szóváltás rá nyomta a hangulatát az egész napunkra. Fura módon, most sem szakadtunk
el egymás mellől, de mind a kettőnk esze teljesen máshol járt. Az enyém Jacobnál, az övé..? Ki tudhat-
ja? Csak mire vége lett a tanításnak, akkor törte meg végül ő a csendet.
- Gondolom akkor viszlát hétfőn.Jó szórakozást.- szólt minden lelkesedés nélkül.
- Hogyne. Oké.- nem akartam látni, hogy milyen arckifejezése lehet, a nélkül is tudtam.
- De akkor eljössz velem jövőhéten vadászni? Ugye? A lelkiismeretem nem hagyhat cserben.- folytatta
már incselkedő hangnemben. Nem állhatam meg, hogy ne mosolyogjak. Hátra fordultam, és ő közelebb
volt hozzám mint gondoltam. Kicsit megzavarodtam ettől, még sosem csinált Aiden ilyet. És én sosem
voltam ennyire ideges.
- Megigéred?- suttogta. Az ő lehelete is kellemesen édeskés volt. Mint általában a vámpíroké. Talán azért
hatott rám ilyen erővel, mert teljesen meg voltam lepve. Én még mindig a karamell színű szemeit néztem,
mire rájöttem, hogy választ vár.
- Persze. Elmegyünk vadászni. Amikor gondolod.- hebegtem, majd kinyitottam a kocsim ajtaját, de hallottam a halk nevetését ahogy figyelt engem. Hálát adtam az égnek, hogy legalább két nap erejéig
kikerülök a hatása alól. A családom nyolc vámpírból állt, de időnkét mindig találkoztam másokkal,
Zafrinával, Tanyáéknál is voltam egyszer Denaliban. Így azt hittem, hogy megszoktam a közelségü-
ket. De Aiden más volt. Valahogy vonzott benne az, hogy az egész megjelenése veszélyt sugárzott,
és, hogy soha nem tudhattam, hogy teljesen normális dolgokra milyen meglepő módon tud reagálni. Teljesen kiszámíthatatlan volt. Majd immár tudatosan igyekeztem a gondolataimat Jacob felé kor-
mányozni. El kezdtem tervezgetni a hétvégét, hogy mivel üssük agyon az időt. Voltak közte olyan
tervek is, amiről Charlie és apa nem szívesen értesült volna. De boldogított a tudat, hogy most majd
ezzel a két nappal igyekezhetek jóvá tenni az eddigi viselkedésemet. Hogy aztán mi lesz Aidennel?
Majd meglátjuk, nem akartam vele kapcsolatban találgatásokba bocsájtkozni és jelenleg rá gondolni
sem. Otthon összeszedtem néhány holmimat, és megbeszéltem nagyapával, hogy egész hétvégén La
Pushban leszek. Azzal útnak indultam. Jacob már kint várt az udvaron, éppen az autóját bütykölte.
Kihasználta azt a szokatlan meleg időt ami mostanában volt, természetesen napsütés nélkül. Amint
kiszálltam a kocsiból és ő elém sietett, fogalmam sem volt róla, hogy hogy voltam képes erről az em-
berről így megfeledkezni. Hiszen amint meglátom, minden eltűnik a fejemből, és csak vele van tele.
- Végre megérkezett a kisasszony! Már mióta vártalak- mondta, aztán erős karjaiba zárt. Szerettem
hozzá bújni, hiába voltunk mind a ketten az átlagnál melegebbek, akkor is jó érzés volt. Nem enge-
dett el teljesen, egyik kezével továbbra is a derekamat fogta, így indultunk be a házba.
- Szóval sikerült lerázni a vérszívót?- tudakolta egykedvűen.
- Aidennek hívják, és tudod, hogy utálom ezt a kifejezést.- vágtam vissza. Annyira utáltam amikor ilyen
ellenséges volt.
- Hmm, hogyne. Elnézést.- morgott egy hatalmasat.
- Jacob!- magam elé fordítottam, hogy lássam az arcát.- Itt vagyok, mert megigértem. Nyugodj meg
kérlek,és ne pattogj fölöslegesen.Rendben?- fekete szemein keresztül is sütött a düh, de sikerült meg-
nyugtatnom. Megadóan bólintott.
- Oké. Csak hagyjuk ezt a témát a hétvégére. Rendben?
- Hogyne. Tudod Jake, én a tiéd vagyok.- majd pipiskednem kellett, hogy meg tudjam csókolni.
A hétvégénk pedig majdnem olyan lett, amilyennek elképzeltem. Teljesen zavartalan és boldog. Leszámítva, hogy néha erőt vett rajtam a bűntudat, hogy mégis, hogy voltam képes ezt művelni Jacobbal? Hogy lehettem ennyire könnyelmű, hogy hagytam magam egy teljesen idegen vámpír által ennyire befolyásolni. Tudtam, hogy Carlisle vendége, és hogy a nyár végén vissza fog térni Volterrába, de akkor is volt Aidenben valami ami zavart. Csak azt nem tudtam, hogy mi. A gyanúmat azzal sikerült el hallgattatnom, hogy nyilván megint a paranoid agyam tehet erről. Ha nincs semmilyen gondom, akkor megoldom, hogy legyen min agyalnom. De ezt az aprócska gondot is leküzdöttem, hiszen végre sikerült annyi időt együtt töltenünk, amennyit akartam. És vasárnap este meg is fogadtam, hogy csináljon Aiden bármit, de Jacobról akkor sem fogok megfeledkezni. Nem hagyom, hogy Aiden megint annyira elcsavarja
a fejemet. Viszont a hétvége nem volt annyira boldog mint gondoltam. Egy egészen aprócska gond
beárnyékolta. Mind a két éjszaka Jacob keltett fel, hogy sikoltozom. És én meg Jacobot keltettem fel
ezek szerint. A kérdéseit, hogy mi bajom van, mit álmodtam, nem válaszoltam meg teljesen őszintén.
Tisztára idióta meséket adtam be neki arról, hogy miért sikoltoztam alvás közben. De közben alig
tudtam abbahagyni a remegést. Éjszaka visszatértek a rémálmaim, amiben Aiden a farkas Jacobnak a
vérét veszi. De ezek az álmok mostmár kibővültek azzal is, hogy Jacob után engem akar megtámadni.
Tisztában voltam vele, hogy Jacob és Aiden sohasem találkoztak, és Jacob ott feküdt mellettem telje-
sen épen és egészségesen. De a halott farkas azokkal az ijedt szemekkel, sehogyan sem akart kimenni
a fejemből. Azt is tudtam, hogy most itt puszta rémálomról van szó. De akkor miért féltem annyira?
Elképesztően valósághű volt az egész, és rettegtem a gondolatától is, hogy bármi bántsa Jacobot.
Persze hétfő reggel a Aiden sugárzó mosolya láttán nekem is vigyorognom kellett. Ahogy itt láttam,
lezseren, és vidáman fel sem merült bennem, hogy képes lenne ártani Jacobnak, vagy bármilyen más
emberi, vagyis majdnem emberi élőlénynek. Ahogy elindultam felé, úgy éreztem, hogy szinte lebegek.
Fura, de kellemes érzés volt. A már megszokott módon ismét a karját nyújtotta és én belekaroltam
- Milyen volt a hétvégéd?- érdeklődött teljesen vidáman, mintha még múlt héten nem ezen kaptunk
volna össze.Na de ki érti a férfiakat? Főleg a vámpírokat.
- Jó volt nagyon. Istenien éreztem magam.- eszembe is jutott, ha tudnék, most a fülemig vörös lennék.
De nem kellett arcszín sem, hogy felmérje Aiden mi a helyzet. El is komorodott tőle az arca,majd mint
ahogy a nap elől elfújja a szél a felhőt, egyből vidám arckifejezést öltött.
- Ejnye.Úgy látom itt tényleg nagy a szerelem. Egyszer tényleg szeretném már megismerni ezt a
rejtélyes idegent.- kiment a vér a testemből. Legalábbis így éreztem magam. Aiden kezébe is erősebben
bele kellett kapaszkodnom.
- Héé Nessie!Minden rendben?Valami rosszat mondtam?- kapott utánam, hogy össze ne essek. Én csak
némán ráztam a fejem. Majd jó kedvet színlelve feleltem Aidennek.
- Ugyan mi rosszat mondtál volna?
- Nálad aztán sosem tudhatja az ember. – mondta nagy vidáman.Majd bementünk a terembe.
Örültem neki, hogy nem hozza fel többet ezt a témát. Még mindig el akartam kerülni, hogy
lássa Jacobot. Nagyon tartottam tőle, hogy az álmom a végén beteljesül. Szünetben sem jött elő szeren-
csére ez a téma, viszont jött más, amiről teljesen el is felejtkeztem.
- Akkor, mikor megyünk vadászni? – nézett rám kérdőn. Láttam is rajta, hogy lassan megint itt az ideje,
mivel a szeme már sötét barna volt, és kezdtek bőrén a lilás karikák kirajzolódni. Biztos a hétvége tehe-
tett róla, de megfelejtkeztem az Aidennek tett ígéretemről, és megint megtalált miatta a lelkiismeretfur-
dalás.
- Hmm.Jó kérdés. Nem tudom. De vadászat ügyben bármikor a rendelkezésedre állok, ha nem kiváncsiskodsz többet a barátomról. Megegyeztünk?- hülye ötlet volt, de ez tűnt a legkézenfekvőbbnek,
hogy ne lássák meg egymást. Így Aiden is eleget lehet velem, és Jacob sem lesz féltékeny ha csak
vadászni megyek vele. A kecskének és a káposztának sem lesz semmi baja. Komoly tekintettel vizsgál-
ta az arcomat, majd beleegyezését jelezve csak megrántotta a válát.
- Ahogy akarod Nessie. Bár nem tudom miért aggódsz. Félsz hogy megeszem?- nevetett fel hirtelen.
De a nevetés az arcára fagyott, mikor akaratom ellenére elárultam magam az arckifejezésemmel.
- Renesmee! Megigértem neked, hogy soha egy újjal sem fogok bántani senkit. Ha velem vagy persze
az még nagyobb segítség ebben,de uralkodok magamon.- csalódottságot hallottam ki a hangjából.Már
megbántam, hogy szóbahoztam ezt az egészet.
- Igen tudom. Amúgy az meg érzelmi zsarolás, hogy csak akkor leszel jó ha veled vagyok! Ugye tudod?- próbáltam tréfálkozva elütni a dolgot. És szerencsére vette is a lapot. Rámmosolygott és ingatta a fejét.
- Nem ezt mondtam. Csak azt, hogy könnyebb úgy jónak lennem, ha mellettem vagy. Persze, ha úgy
értetted, hogy mindig mellettem kell lenned, az ellen sem tiltakoznék…- majd rám pislogott sűrű fekete
szempillái alól, és úgy éreztem, hogy mentem elolvadok. De azért még kitelt tőlem egy erőteljes hátba
vágás az előbbi megjegyzéséért.
- Sssz..auu-kapott meglepetten a karjához. Nem tudta mire vélni a hirtelen agressziómat.
- Na.Tudod, hogy nem úgy és azért mondtam. Amúgy is Jacob már így is épp elég féltékeny. Nem
tölthetek veled még több időt. Még a végén azt hiszi, hogy van köztünk valami. De mivelhogy szó
sincs ilyenről….- azzal felpattantam az asztaltól és ránevettem. Ő kissé savanyúan de viszonozta a
mosolyomat, majd követett be az épületbe. De ahogy mostanában, már annyiszor, megint a tanítás
vége hozott meglepetést. Őszintén szólva már nagyon untam, hogy szinte mindig történt valami. Bármit
megadtam volna egy nyugalmas hónapért. Ahogy végeztünk, egyből a parkolóba indultunk Aidennel.
Nagy beszélgetés és nevetés közben fel sem tűnt, hogy valaki már vár a kocsimnál. Legnagyobb rémü-
letemre Jacob volt. És mikor meglátta, hogy kivel vagyok a teste vadul remegni kezdett. Tudtam, hogy
ez mit jelent, így Aident hátrahagyva rohantam hozzá, hogy még időben lenyugtassam mielőtt baj lesz.
- Jacob nyugi!Nagy levegő. Nem lehetsz ennyire ideges.- majd a kezemet óvatosan a karjára tettem. Rám
nézett még mindig szúrós szemével,de szép lassan csillapult a reszketése.
- Nem gondoltam, hogy bármit is megzavarok.- jegyezte meg csípősen, közben pedig még mindig a
közeledő Aident figyelte. Feszengve toporogtam előtte, fogalmam nem volt, hogy mit mondjak neki,
hiszen én is tudtam, hogy az iskolában Aidennel mindig nagyon félreérthetően viselkedtünk.
- Nézd Jacob! Tudod, hogy mi csak barátunk vagyunk és segítek neki a ….
- Beilleszkedésben. Igen tudom, mondtad már egy párszor. – vágott vissza ingerülten. Megrémültem a
hangjától, velem sose beszélt még így. De most éreztem, hogy teljes mértékben megérdemlem. Leszeg-
tem a fejem és vártam a folytatást. De elmaradt, ugyanis akkor ért oda Aiden. Jacob úgy ment el mellettem mintha ott se lennék, és egyenesen Aiden felé tartott. Rosszabbra számítottam, mivel csak
bemutatkozott neki.
- Szóval te vagy Carlislék vendége.- Aiden bólintott. Közben Jacob arcát fürkészte és megpróbálta felmérni, hogy mi történhetett, mielőtt odaért.
- Én Jacob Black vagyok. Renesmee vőlegénye, ha nem mondta volna.- az utolsó szavait nagyon megnyomta.
- De igen. Mondta. Tehát te vagy a híres Jacob Black. Már szerettem volna találkozni veled.- Jacob
meg volt hökkenve Aiden szavain. Valószínűleg mindenre számított csak arra nem, hogy Aiden híres-
nek nevezze, és hogy kíváncsi volt rá.
- De nem kell aggódnod, nem fogom lefoglalni Nessiet. Ő csak és kizárólag beléd szerelmes.- folytatta
Aiden szenvtelenül. Jacobnak arcába szökött a vér. Nekem pedig akkor jutott eszembe, hogy nem beszél-
tem neki Aiden képességéről. De mostmár késő volt.
- Micsoda? Honnan veszed, hogy én…? Áá persze. Egy újabb trükkös vérszívó.- most Aidenen volt a
sor, hogy dühbe guruljon.
- Már megbocsáss, de nem igazán szeretem ezt a kifejezést, főleg nem egy magadfajtától.- jobbnak láttam, ha közbe avatkozom,mert a végén még a fiúk egymásnak mentek volna. Így is az egyre hango-
sabb beszélgetésük, ami már inkább szóváltás volt, kezdte oda vonzani a diákokat. Óvatosan megkö-
szörültem a torkomat, de hasztalan volt. Úgy álltak ott egymással szemben, lángoló tekintettel, mintha
éppen egymás torkát akarnák átharapni. Bevillant, hogy Aiden lassan kezd szomjas lenni, és Jacob sem
látott már a féltékenységtől, így már tényleg nem tehettem mást.
- Fiúk!Elég legyen.- sziszegtem mérgesen, miközben megragadtam Jacob karját, és a kocsim felé tusz-
koltam. Még mind a ketten dühösen meredtek egymásra. Amikor Aiden felmordult, már komolyan meg-
ijedtem.Csak nem csinál hülyeséget a tömött iskolaudvaron?
- Aiden!Megigérted!- szóltam rá erélyesen, mire megrázta magát.
- Persze Nessie. Ne haragudj csak..mindegy.- sikerült Jacobot beültetni a kocsiba, majd mikor megkerül-
tem az autót, hogy beszálljak a vezetőülésre, meglepődtem, hogy Aiden áll a kocsi mellett. Odalépett
hozzám, éreztem az édes lehelettét a nyakamon ahogy a fülembe suttogta.
- Holnap este menjünk vadászni. A tisztáson várlak.- majd végigsimította a hajamat, és mire magamhoz tértem, a sárga porschénak már nyoma sem volt a parkolóban. Ellenben a kocsiban Jacob még mindig füstölgött.
- Megértem, hogy levett a lábadról, hiszen olyan mint az összes többi mocskos vérszívó, behízelgő
és undorító.Végül is vele talán még jobban is járnál mint velem. Kár, hogy nem hónapokkal ezelőtt
jött.- rettentően fájtak Jacob szavai. Csendben vezettem mellette és hagytam, hogy a könnyeim némán
lefollyanak az arcomon. Nem akartam tiltakozni, mert az már számomra is nyilvánvalóvá vált ennyi
idő után, hogy valami volt Aidenben ami úgy vonzott mint a mágnes, de szerelemről persze szó sem
volt. Vagyis reméltem.De, hogy Jacobot elhagyni érte? Az soha egy percre sem merült fel bennem.
- Jacob!Megértem, hogy dühös vagy. Mostanában tényleg túl sokat voltam vele, de …- elcsuklott a
hangom, kerestem a megfelelő szavakat, hogy el tudjam neki magyarázni.- De, én téged szeretlek.
Aiden is megmondta. Tudod ő az emberek minden érzelmével és kapcsolatával tisztában van. Tudja
, hogy szeretlek és sosem,senkiért nem hagynálak el.- vártam a válaszát, de úgy tűnt, hogy nem akar
beszélni. Mikor leparkoltam a házunk előtt, hirtelen megfogta a kezemet.
- Nézd Nessie!Bocs,ha bunkó voltam. Tudom, hogy szeretsz, csak az alak….- mordult fel dühösen.
- Tudod lehet, hogy te nem látod, de szerintem ha részedről egyoldalú a dolog, a másik oldal nem
feltétlen. És van benne valami nyugtalanító is. Nem örülök neki, hogy vele mászkálsz.- egy mázsás
kő esett le a szivemről. Akkor mégiscsak hisz nekem! Bele sem mertem volna gondolni, hogy mi lenne
velem, ha Jacob úgy döntene, hogy elhagy.
- Elhiszem,de Alice és Jasper elmentek Forksból és csak jövőre jönnek meg. Carlisle és Esme túl el-
foglalt, így nekem kell segíteni neki. Új még neki a vegetáriánus lét, csak néhány éve gyakorolja, és
segítek neki, hogy kitartson. Érted? Nyár végén pedig elutazik. Csak tanulni jött ide, hogy Carlislékkal
megismerkedjen.- magyarázkodtam elég esetlenül, mert noha mindez igaz volt. Én sem tudtam egysze-
rűen elsiklani a tény felett, hogy Aiden minden adandó alkalommal keresi a társaságomat, és hogy én
is az övét. De most Jacob volt a legfontosabb.Komoly arccal hallgatta a magyarázatomat, és láttam a
gondolataiban, hogy megadja magát, mert hinni akar nekem.Örültem neki, hogy bízik bennem, de
azt már nem akartam az orrára kötni, hogy holnap Aidennel megyek vadászni. Nem értené meg. Ő
nem látta azt amit én álmomban. És ha ahhoz, hogy Aiden ne bántson ártatlanokat, az kell, hogy én is ott legyek, akkor ezt addig meg is kapja amíg el nem megy Forksból. Amit nem tudunk, az nem fáj.
- Rendben Nessie! Tudod, hogy én állandóan csak téged féltelek és rád vigyázom. Amióta megnőttél,
azóta pedig egyre nehezebb a dolgom.- tréfálkozott már vidáman, mire én durcásan felhúztam az orromat.
Sosem bírtam, ha mindig a szerencsétlenségemmel vagy a bajba keveredési képességemmel piszkáltak.
- Holnap suli után lejössz La Pushba? Régen voltál és apa is hiányol.
- Ho,hogyne. Persze, hogy lemegyek.- egyeztem bele gyorsan, és bíztam benne, hogy nem vette észre a
hangomban az enyhe remegést. Megcsókolt, kiszállt a kocsiból, azzal már ott sem volt. Én bementem a
házba. Még üres volt, Charlie nem ért haza. Elkezdtem főzni, majd utána a házi feladataimnak láttam
neki több kevesebb sikerrel. Még mindig ezen a két emberen járt csak az agyam. Már a nyár végét vártam, hogy onnantól kezdve megint minden könnyebben fog majd menni, ha Aiden nem lesz már kép-
ben. Másnap igyekeztem titkolni az idegességemet Aiden elől, hiszen délután hivatalos voltam a La Pushba, és utáltam ha Jacobnak hazudnom kellett. Most még volt egy olyan sanda gyanúm is, hogy
a Callville rezervátumos kiruccanásomhoz képest, jóval rosszabban és ijesztőbben reagálna,
ezért nagyon fontosnak tartottam, hogy ne sejtsen meg semmit az egészből. Persze Aident szokás sze-
rint lehetetlen volt átverni, ha érzésekről volt szó. Egyik szünetben félre vont az épület egyik nem igazán
látogatott zugába, és ott látott neki a vallatásomnak.
- Mi baj van Nessie?És ne mond azt, hogy semmi!- kezdett bele suttogva.Láttam rajta, hogy tényleg sze-
retné tudni, hogy mi bánt. Erőt vettem magamon, bár nem akartam vele beszélni erről.
- Az van, hogy nem örülök neki, hogy hazudni fogok Jacobnak este. De nem akarom, hogy fölöslegesen
legyen ideges, hogy veled megyek vadászni.-miközben beszéltem a pólómon lévő mintákat tanyulmá-
nyoztam elmélyülten. Egyszercsak két hideg kéz fogta meg az arcomat, és maga felé fordított, hogy a
szemembe tudjon nézni.
- Többet nem kell velem jönnöd. Csak ezt a mai alkalmat szeretném. Ígérem.- valami fura csengett a hangjában, olyan szomorúnak tűnt. Mintha búcsúzni akarna. Nem tudtam mire vélni.
- Ne beszélj hülyeségeket Aiden!Persze, hogy elmegyek veled máskor is vadászni, csak lehetőleg
éjszaka menjünk, ennyi kikötésem van. Végülis a lelkiismereted nem hagyhat csak úgy el! Nem igaz?-
jobb kedvre akartam deríteni, noha engem sem vetett szét éppen a jó kedv. De egyből jobban éreztem
magam, amint Aiden arcán is megjelent egy halvány kis mosoly.
- Még valamit Nessie! Ne legyen lelkiismeretfurdalásod Jacob miatt! Ha annyira zavar, akkor ne hazudj,
csak kerüld a témát, és ne mondj neki semmit. Megmondtam. Ma elkísérsz, és aztán már nem kell több-
ször.- ahogy ezeket mondta, megint úrrá lett rajta a búskomorság. Mostmár tudtam, hogy valami oka
biztosan van.
- De Aiden, miért…?
- Majd este. Na gyere, mert ha elkésünk matekóráról az öreg Mr.Varner elevenen megesz minket.- folytatta tetetett vidámsággal, és elindult a terem felé. A megszokottól eltérően most az órák útán
gyors búcsút vett tőlem és még egyszer elsuttogta, hogy a szokott helyünkön, a tisztáson vár éjszaka.
Nem tudom hogyan csinálta, de sikerült a gondolatait is ügyesen elrejtenie előlem, így se érintés útján,
se ráhangolódás útján nem tudtam kiszedni, hogy mi nyomaszthatja. Az sem tetszett, hogy észrevettem
magamon, hogy engem is elővett a levertség, mert Aidennek is rosszhangulata van. De a levertségen
kívül még rettentően érdekelt, hogy milyen közölni valója lehet velem. La Pushba érve elég nehéz
volt tettetni a jó kedvet, de aztán lassacskán csak átragadt rám is Billy sugárzó öröméből, mivel én voltam
az első aki arról értesült, hogy Paulnak és Rachelnek gyereke lesz. Megtörtént a nagy örömhírre az
ünnepi koccintás, és miután befutott Sue Clearwater is, csak utána tudtunk Jacobbal kettesben maradni
a szobájában.
- Milyen napod volt?-kérdezte tőlem, miközben az arcomat simogatta. Az érintése már nem tűnt olyan
forrónak mint régen, mivel egy ideje már mind a ketten hasonló hőmérsékletűek voltunk. Elnyúltam az
ágyán, és figyeltem az ablakából látszódó szürke esőfelhőket, és élveztem ezt a nyugalmat, ami mindig
megszállt amikor Jacobbal voltam.
- Semmi különös tudod. Egyszerű és hétköznapi dolgok. Suli, jegyek,felelés és hasonlók.
- Aha.- Jacob összeráncolt szemöldökkel meredt maga elé.- És mi újság van azzal a vér…az Aiden
gyerekkel? Mikorra tervezi a távozását?
- Aiden jól van, délután segít házrenováláshoz szükséges anyagokat beszerezni Esmenek, azt hiszem
ennyi. És ősszel már nem lesz Forksban.
- Szerencsére. Nem lett volna túl sok kedvem meghívni az esküvőre.- morgott durcásan Jacob. Majd nagyot nevetett mikor meglátta, hogy milyen arcot vágok.
- Nem úgy volt, hogy akkor házasodunk ha már elmúltál 18?- kérdezte kacagva
- De, csak én nem gondoltam, hogy te ilyeneken gondolkodsz.- motyogtam álmélkodva. Attól kezdve
egyfolytában csak az esküvőről beszéltünk. Tervezgettünk, színeztük az ötleteinket, egyeztettünk, kü-
lönböző terveket gondoltunk ki rá, hogy Alicet majd hogyan szereljük le, és persze örültünk a ténynek,
hogyha minden jól megy akkor szeptemberben, a szülinapom után nem sokkal már férj és feleség le-
szünk. Akkor már apának sem lehet egy szava sem, hiszen én tartottam magam az ígéretemhez. Annyi-
ra belefeledkeztünk a beszélgetésbe, hogy észre sem vettem, hogy az idő szinte elrohant. Már az égen
feltűnt minden csillag, már ha itt ott nem takarták el esőfelhők. Olyan hirtelen pattantam fel, mintha
megszúrtak volna.
- Mennem kell! Még nem csináltam semmilyen házit sem!És Charlie megöl, ha megint kések.- hadartam zavartan. Jacob csak nagyokat pislogot, majd vágott egy ha nagyon muszáj fintort, majd ő is felkászá-
lódott az ágyáról. Úgy tűnt nem talál semmi kivetni valót és furcsát az indokaimban, hogy miért kell
hazarohannom. Én csak akkor könnyebültem meg, mikor már a rezervátumot magam mögött hagytam.
Berohantam a házba, és közöltem Charlieval, hogy el kell mennem bizonyos okokból, és ha még min-
dig érdekli a látszat, akkor ne kérdezze meg, hogy miért. De ne aggódjon, majd jövök. Így prímán kö-
rül írtam neki, hogy vadászni megyek, és persze a konkrét szavakat nem akarta hallani, így megúsz-
tam a dolgot. Gyorsan átöltöztem és már kint is ugrottam az ablakon. Az idő valami fantasztikus volt.
Az esőfelhők eltűntek, és az égen minden csillag és a hold is tisztán látszódott. Kellemes hűvös volt,
ami kifejezetten jól esett a több napja tartó fülledség után ami nappal uralkodott. Nagyot szippantottam
a levegőből, már érezni lehetett az erdei virágokat is. Majd nem ácsorogtam tovább, hanem futásnak
eredtem. Tudtam, hogy hová kell mennem, becsukott szemmel is eljutottam volna oda. Anyáék házá-
tól nem messze volt egy gyönyörű tisztás, kiskoromban apa és anya gyakran kivitt oda. Pláne ha jó
volt az idő, mivel itt napsütéses időben is mindig együtt lehettünk. Ide vittem én első vadászatunkkor
Aident. Őt is azonnal elbűvölte a hely. Ide tartottam most, a lehető leggyorsabban, hogy megtudjam
végre, mi nyomasztotta annyira délelőtt. Már ott várt rám amikor megérkeztem. Az egyik fenyőfának
vetette a hátát, és engem figyelt. Most nem mosolygott. Baj van. Ezt súgta minden zsigerem, de vár-
tam a magyarázatot. Megálltam a mező közepén és én is őt néztem. Lassan elindult felém. A holdfény-
nél is jól látszódtak a mostmár sötétlila karikák a szeme alatt, amik sötétbarnából szénfeketére váltak.
- Gyere menjünk vadászni.- duruzsolta lágy, kellemes tónusú hangján, és óvatosan megfogta a kezemet.
- De nem mondod el, hogy …
- Majd utána. Kérlek. – már láttam az arcán, hogy szenved.Nem tudtam mi okozza ezt nála, de nagyon
nem örültem neki. De engedelmeskedtem a kérésének, és elindultam vele befelé az erdőbe. A vadászatunk a szokásos volt, mint mindig, most is egyszerre mozogtunk, és mindig segítettünk a másik-
nak, hogy elkapja a kiszemelt prédáját. Ez a vadászat most tovább tartott mint a többi, úgy tűnt mintha
Aiden biztosra akarna menni,mintha hosszú ideig nem lenne ideje majd újra vadászni. Én szokás sze-
rint maradtam a hiúzoknál és a hegyi antilopoknál, néhány őzet is elkaptam. De Aiden nem elégedett
meg ennyivel, neki medve kellett. Szerencsére nem találkoztunk eggyel sem. Már mind a ketten telje-
sen jóllakottan és fáradtan tértünk vissza a tisztásra. Én is és Aiden is tiszta kosz voltunk, és ahogy már
drága anyám mondta, soha nem tanultam meg tisztességesen enni. Most is itt ott vérfoltos volt a pólóm.
Ahogy ültünk a tisztáson, Aiden megfogta a kezemet. Sejtettem, hogy most jön el a döntö pillanat, elá-
rulja, hogy mi zavarja annyira.
- Nézd Renesmee. Én nem az vagyok akinek kiadtam magam.- lesütötte a szemét,nem akart rám nézni.
De engem a szavai teljesen megzavartak. Nem értettem mit akar ezzel.
- Ugyan Aiden miről beszélsz?- kérdeztem idegesen.
- Mielőtt elmondom, vagyis megmutatom, csak annyit, hogy nem vettem számításba, hogy ilyen vagy
amilyen. Nessie én azt hiszem szeretlek.- az utolsó szavakat suttogva mondta, de tisztán hallottam őket.
Ez lett volna az? Ez nyomasztja? Hogy belémszeretett pedig menyasszony vagyok?Nem. Adtam meg
magamnak a választ. Aiden már felemelte a fejét és világosbarna szemei az enyémet keresték. Közelebb
húzódott.
- Bocsáss meg!- azzal magához húzott és megcsókolt. Éreztem a hideg ajkait az enyémen, ahogy magá-
hoz szorított teljes erejéből. Nem ellenkeztem. De ekkor több minden történt egyszerre. Valami meg-
mozdult a fák között, és Aiden csókjával együtt viszont ,engedte látattni gondolatait és emlékeit, amiket
majd egy hónap alatt mindvégig nagyon ügyesen eltitkolt előlem. Az egész úgy pörgött a fejemben, mint
egy mozi, csak még gyorsabban, ahogy az agyam befogta több hónap, talán egy év információját is. De
most örültem csak igazán, hogy mindenre emlékezni fogok belőlük. Aiden elengedett, és ő is a zaj irá-
nyába fordult. Jacob lépett ki a fák közül, és rettentően ideges volt. Már csak másodpercek választották
el attól, hogy átváltozzon. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hova kapjak, különösen mikor megéreztem,hogy
a végtagjaim felett nem tudok uralkodni. Aiden csak bánatosan rámnézett.
- Vigyázz magadra!És köszönöm.- csak ennyit bírtam mondani neki. Elsősorban Jacobot kellett lenyug-
tatnom, hogy el tudjam neki magyarázni, hogy mi történt az előbb. Mire visszanéztem, Aiden már el-
tűnt a fák között. Összeszorult a szivem ha arra gondoltam, hogy mi fog rá várni, és hogy valószínűleg
soha többé nem fogom őt látni. Jacob már átalakult, és ha nem állom útját akkor Aiden után rohan.
- Állj arrébb,had kapjam el azt a rohadékot!De még veled is van beszélni valóm!-hallottam a gondolatait.
- Jacob Black!Sokkal fontosabb dolgunk is van ennél!Jacob menekülnünk kell!- feleltem neki.
Ő rám emelte fekete szemeit, és meglátta rajtam a rémületet. Végre megértette, hogy most itt sokkal több-
ről van szó, minthogy Aiden megcsókolt. Eltűnt a fák között, majd emberként tért vissza. Átkarolt és úgy
támogatott az egyik fa tövébe, mert látta, hogy nem vagyok képes járni. Hiába is tiltakoztam ellene.
- Jacob nem érted? Futnunk kell!Fogy az időnk! Carlisleékkal kell még beszélni mielőtt elmegyünk.
Ők kocsival és némi pénzzel is ki tudnak minket segíteni, mert az is kell.-magyaráztam zavartan, azzal elengedtem őt, és kényszerítettem magam a lábra állásra.
- Renesmee Cullen, addig nem megyünk innen sehova amíg meg nem mondod, hogy mit láttál és
miért kell menekülnünk.- állta el az utamat Jacob. Nem tudtam mit tenni, engedtem az akaratának és a
két kezemet óvatosan hozzáérintettem. Igaz, hogy be volt hunyva a szeme, de még így is szinte láttam,
ahogy Aiden gondolatai és emlékképei pörögnek a szeme előtt. Majd mikor ismét rámnézett, már
láttam rajta, hogy ő is felfogja a dolgok súlyát.
- Igazad van. Azonnal mennünk kell Carlislehoz, és erről Belláéknak is tudniuk kell. Majd valahogy
ők segítenek. – magyarázta.- De ne is álmodj róla, hogy külön fogunk menni! Nessie ahová te mész,
oda én is. Téma lezárva.- majd kinyújtotta hatalmas tenyerét, hogy kézenfogva menjünk a Cullen
házig.


2009. október 6., kedd

Északi fény-20.fejezet A jövevény

Úgy festett, mint egy filmsztár. Tüskésre nyírt sötétbarna haja volt , ami méginkább kiemelte bőrének fehérségét.Az arca hosszúkás volt, és erős álkapcsai tették még helyesebbé. Csak Alice kocsija hogy került hozzá? Kicsit meg voltam szeppenve mikor megláttam, hogy rámmosolyog és elindul felém.Biztos valamelyik régi ismerőse Carlislenak. Meglepett, hogy valamiért a lábam sem akart engedelmeskedni, így a kocsinak dőlve vártam meg míg odaér hozzám a srác. Ahogy dallamos hangján megszólalt, már teljesen biztos voltam benne, hogy vámpír.
- Szia! Te vagy Renesmee Cullen?
- Iiigen.- dadogtam.- És te?
- Én Aiden Blake vagyok. Tegnap este érkeztem Forksba. Denaliból , Tanyaéktól jöttem. Ők kezdtek kicsit sokan lenni, így Carlislehoz irányítottak, hogy majd ők segítenek a beilleszkedésben. Alicék elutaztak egy időre Jasperrel így, ő adta a kocsiját és irányított hozzád, hogy majd te segítesz beilleszkedni.- ahogy beszélt a kellemes tónusú hangján, már nem éreztem magam elbűvölve. Sőt. Kezdtem kimondottan ellenszenvesnek találni, nagyképünek. Látszott rajta, hogy pénzben ő sem szenved hiányt, hiszen a fekete szövetnadrágja és inge is arról tanúskodott, hogy igen márkás darabok lehetnek. Nyilván Alice ezért volt képes féltett kedvencét így rábízni egy idegenre, hmm, vajon látta őt? De igyekeztem a fiúra figyelni. Sütött róla, hogy mennyire magabiztos, és el van telve magától.
- Szóval szerintem nagyon jól meg tudjuk mi majd egymást érteni nem?- kérdezte nevetve és válaszra sem várva folytatta.- Renesmee, mit gondolsz lehetnénk egy osztályban?- a döbbenettől leesett az állam.
- Öhm gondolom, majd megoldható, de előbb a tanulmányi osztályra kell menned.- majd útba igazítottam és kiváncsian vártam a következő órámat, hogy fel fog-e bukkani. Amint beléptem a matek terembe ott ült leghátul, hanyagul a falnak dőlve, és kaján vigyorral mutatta nekem, hogy foglalt helyet. Lora csak tátott szájjal bámult. Intettem neki és odasúgtam, hogy majd beszélünk és megmagyarázom. Haladtam a padok között és bámultam ezt a szörnyen bosszantó srácot, amikor a terem közepénél valakinek a táskájában megbotlottam és készültem rá, hogy hatalmas csattanásal érjek földet a kövön, amikor két erős kéz a hónom alá nyúlt és megragadott. Természetesen Aiden volt. Ijedten pislogtam körbe, hogy mit láttak ebből a többiek, de mindannyian foglalkoztak valamivel, így nem látták ahogy
Aiden csak úgy odasuhan. Morogva felálltam, és a kezénél fogva hátrarángattam.
- Meg vagy te őrülve? Mit fitogtatod itt az erődet?- támadtam rá olyan hangerővel persze, hogy ne hallja senki. Ő még csak mindig vigyorgott.
- Ugyan kérlek. Olyan gyors voltam, hogy nem látta senki se.Hagytalak volna belelapulni a padlóba?
- Igen.Ha ez kell, hogy ne legyen gyanús hogy mi vagy-sziszegtem neki vissza. De ő flegma arccal csak megrántotta a vállát. Én óvatosan csak hozzáérintettem a könyökömet, hogy meghalljam mit gondol.
- Szép lány, de ne lenne olyan karótnyelt és óvatos.- azt hittem a fülemen gőz jön ki, mikor meghallottam. Méghogy karótnyelt?Óvatos? Kifejezetten kezdtem utálni Aident, bár a nap hátralevő részében is nekem kellett istápolnom, meg ki akartam belőle szedni némi nemű információt, hogy tudjam mivel, illetve kivel állok szemben. Ebédszünetben kerítettem sort a nagy kihallgatásra. Kerestem egy olyan zugot ami távolabb esik a többiektől és kérdezgetni kezdtem.
- Hány éves vagy? És mióta vagy vámpír? – teljesen hideg és közömbös volt a hangom, de ő ezt is egy laza mosollyal reagálta le. A szemem sarkából láttam, hogy a körülöttünk lévő lányok nagyon rebegtetik a szempillájukat Aiden felé.Én viszont inkább megpofoztam volna.
- Csak 10 éve. És 29 éves lennék. De 19 voltam mikor átváltoztattak.- darálta Aiden olyan monotonon,
mintha csak egy leckét mondana fel.
- Ki változtatott át?- biztos meglátta az érdeklődést rajtam, mert már egyből élénkebben folytatta.
- Tudod Olaszországban voltam érettségi után kirándulni, és hmm, a vámpír azt mondta, hogy meglátott
bennem valamit, ezért kimélt meg a barátaimmal ellentétben.
- Tehát őket?- nyeltem egy nagyot. Nem akartam befejezni a mondatot.Ő csak bólintott,majd lezseren megint folytatta tovább.
- Szóval Jane azt mondta, hogy szerinte….
- Várj!- vágtam közbe.- Janet mondtál? Az a Jane lenne aki Volterrában...aki ott lakik?- csak egyszer láttam, de úgy ismertem mintha én is annyiszor találkoztam volna vele mint a szüleim, a kezem tiszta libabőr lett.
- Igen. Janet nem mindenki kedveli,- sandított a kezemre- de igazán édes teremtést.- Vágtam egy grimaszt. Egy szadista emberevő és kínzó vámpír édes teremtés? Na Aidennek sincs kint mind a négy kereke.- Ő karolt fel és ő tanított meg mindenre. Arra, hogy hogyan használjam a képességemet is.
- Mi a …?- de nem várta meg hogy befejezzem a mondatot. Ha estére sem szabadulok meg tőle egyszer még képen törlöm. Morfondíroztam.
- Alicehez hasonlóan én is látom a jövőt, de én még érzem az emberek érzéseit is, hogy mit érezz valaki az adott pillanatban, vagy hogy a közeli jövőben mit fog. És gyorsan átlátom az emberek közötti kapcsolatokat.
- De ha te Volterrában lettél vámpír, hogyhogy vega lettél? És hogy kerültél Tanyékhoz?
- Hmm, pusztán kíváncsiságból.- vonta meg a vállát.- Érdekelt, hogy milyen az akaraterőm, és hogy milyen lehet ez az életforma?Ezért küldött Jane ide, hogyha tényleg erre vagyok kíváncsi akkor találhatok itt olyan családokat akik már hosszú ideje nem emberrel táplálkoznak. – olyan magátólértetődőnek tűnt minden a szájából, olyan egyszerűnek, mintha valaki kijelentené hogy nem szereti a csirkét és ezért áttér a marhára. De itt emberekről van szó!!!
- Aztán Tanyék mesélték hogy milyen elbűvölő teremtés is a Cullen család tagja, és őszintén ilyen szép hibridet még életemben nem láttam.- ez udvarol?Komolyan? Atya ég. Jobban előre tettem a jobbkezem, hogy hátha szemet szúr neki a jegygyűrű de észre sem vette.
- Szóval most én gardírozzalak a suliban? Nem úgy nézel ki mint akinek nagy szüksége lenne rá.- vontam fel a szemöldökömet morcosan.
- Én szeretném, legalább ha valami butaságot akarok csinálni te majd megállítasz.
- Butaságot?- kérdeztem kételkedve. Voltak ötleteim mit takarhat neki a butaság.
- Hát ha netán mégsem tudnék ellenállni az embereknek.- és rámkacsintott, a kezem pedig ökölbe rándult.
- Akkor a Volturi azonnal megölne.-hebegtem.
- Ááá, minek nézel te engem? Nem vagyok én egy újszülött.-majd felpattant és lazán a vállára vetette dzsekijét, felém nyújtotta a kezét amit lassan megfogtam majd kimentünk az ebédlőből. Éreztem, hogy minden szem ránk szegeződik. Én sem tudtam pontosan mihez kezdjek ezzel a fura figurával itt mellettem, de tudtam, hogy vissza kell fognom magam, hiszen akit Carlisle befogad, azzal nagy baj nem lehet. Nem igaz? De a hozzáállása határozottan bosszantott. Családom minden tagja, beleértve engem is azért ittuk az állatok vérét, mert nem akartunk ártatlan emberekben kárt tenni. Ez meg itt, aki úgy néz ki, mint aki most lépett ki egy ’50-es évek beli filmből, csak a poén kedvéért vadászik egy darabig állatokra, aztán ha megunja megint jön az öldöklés. És ezzel haverkodjak? Mert nyilván ez volt Alice szándéka, ezért bízta énrám Aident. Legnagyobb szerencsétlenségemre a délutánt is vele kellett töltenem, mivel a házban egyedül Carlislet találtam aki lóhalálában sietett a kórházba valami sürgős esett miatt. Megmutattam neki a Cullen házat, kívül belül. Majd tétován ácsorogtam a nappaliban, amíg ő a falon lógó méregdrága festményeket tanulmányozta. Aztán azon kaptam magam, hogy én pedig őt tanulmányozom. Minden vonása hihetetlenül szabályos volt, lehet hogy giccsesen hangzik, de Aiden úgy nézett ki, mint egy gyönyörűen megmunkált szobor a görögöknél. Viszont a sötét haja és a tekintete ahogy szinte vesébelátó módon nézett rám, valahogy veszélyessé tette.A járása is arról árulkodott, hogy vérbeli ragadozó. Azt vettem észre, hogy áll az ablak előtt és mosolyog. Nyilván észrevette, hogy nézem.
- Hmm,Aiden kell még a babysitter vagy elmehetek? Tudod rám vár a házimunka és a házi feladatok.
- Ó, kár. Azt hittem majd tanulunk együtt. De ha gondolod.- megint felöltötte azt a flegma arckifejezését, amitől felment bennem a pumpa. Elindultam kifelé az ajtón, mikor meghallottam, hogy mit mond.
- Akkor jó tanulást, holnap egész délelőtt úgyis együtt leszünk.- lassan visszafordultam az ajtóból és hitetlenkedve meredtem rá. Ő pedig gonosz vigyorral, lassan és tagoltan kezdett hozzám beszélni, mintha fogyatékos lennék.
- Elintéztem, hogy minden óránk együtt legyen. Szóval menj csak nyugodtan haza, úgyis minden délelőtt találkozunk.
- Szerencse, hogy már nincs sok hátra a suliból!- igyekeztem az üvegajtót nem úgy becsapni, hogy összetörjön, különben Esme soha nem engedett volna be a házba. Éppen nagyban dúltam fúltam mikor mentem be a házba, mikor a kanapén Jacob várt Charlieval. Amikor meglátott szélesen rámmosolygott.
- Szia Nessie!Merre jártál? Úgy volt hogy találkozunk délután.- kicsit szomorkásan mondta, de láttam hogy nem neheztel.
- Ó a fene, elfelejtettem. Carlislékhoz jött egy időre egy ismerős és nekem kellett segíteni neki a városban. Szeretné őket megismerni.- Jacob arca hirtelen elsötétült, megértette, hogy milyen látogatóról van szó.
- És hasonlít Carlislékhoz?- sziszegte. Nem akart Charlie előtt többet mondani.
- Igen. Minden rendben lesz.- nyugtattam. Ha lehet el akartam kerülni, hogy a quileutok fölöslegesen felhúzzák magukat. Az este hátralevő részében szétszórt voltam, Jacob is megjegyezte, hogy pihennem kéne hátha az jót tesz. Az ágyban is csak a mai napon töprengtem. Miért nem meséltem el Jacobnak a dolgot részletesen, és miért van lelkiismeretfurdalásom ha Aiden eszembe jut? Persze helyes volt, és vámpír is, de idegesítő, egoista, és abszolút nem vegetáriánus, így amíg a gimibe jár, én járhatok a nyomában, hogy nem tűnik- e el miatta tanuló. Eszembe jutott Aiden ördögi vigyora, ahogy úgy néz rám mintha ő látná az én gondolataimat és nem fordítva. Megint elkapott a méreg és az öklömmel a levegőbe boxoltam. Alig várom, hogy elhagyja Forksot. Reggel már meg sem lepődtem azon, hogy a sárga porsche és Aiden fogadtak a parkolóban. Ma sötétzöld pulcsit viselt, ami még inkább kiemelte az aranybarna szemét. Ahogy kiszálltam a kocsiból, csak rámkacsintott és a karját nyújtotta. Nekem a maradék eszem is elment, de belekaroltam. Jó érzés volt, mindig szerettem a vámpírok hüvös bőrét, különösen mióta én is vérfarkas hőmérsékletű lettem. Mint kiderült neki is ilyesmi járt az eszében.
- Nagyon kellemes a bőrőd érintése. Jó meleg.- duruzsolta a mézédes hangján.
- Carlisle nem mondta, hogy..
- A támadást, de igen, mesélték.
- Aiden, legalább egyszer megvárnád míg befejezek egy mondatot?- csattantam fel,idegesen, mert már elegem volt, hogy mellette sosem lehetett szóhoz jutni. De most elszámítottam magam, se flegma nem volt, nem is nevetett csak komolyan bólintott.
- Persze Nessie. Ahogy akarod.
- Köszönöm.- teljesen meg voltam lepve. Mintha ez az egyetlen megnyilvánulásom hatott volna rá. Egész nap udvarias volt és előzékeny. Rá sem ismertem, sőt még beszélgetéseink közben előjött a humorosabb oldala is.Rengeteg mindenről tudtam vele beszélgetni. Megtudtam, hogy rajong a művészetekért, vegetáriánusként szeretne végre diplomát is szerezni. .Kérdezgettem filmekről, könyvekről is, próbáltam emberi életéről is puhatolózni. De szívesebben mesélt a hobbijairól. Imád repülőn utazni, különösen vezetni őket, de másik nagy szenvedélye a motorozás. Úgy néz ki egyes vámpírok határozottan a sebesség megszállotjai. Majd ő kezdett el engem faggatni az ízlésemről, alaposan kikérdezett az Európai körútról, és tudakolta,hogy milyen érzés hibridnek, illetve vegetáriánus hibridnek lenni. Szóval az ég világon tényleg minden, de minden témát érintettünk, amit csak lehetett.Már több hét is eltelt ugyanilyen hangulatban, még vadászni is voltunk együtt.A kezdeti nézeteltérések után, úgy tűnt, hogy vadászatok során is kezdünk összecsiszolódni. Jacob nehezen tűrte, hogy sokat vagyok távol, de annyi időt mindig sikerült rá szakítanom, hogy ne érezze magát mellőzve.Azzal magyaráztam a dolgot,mint mindig. Kell a segítség Aidennek, hogy szokja a vegetáriánus életet. Ami részben igaz is volt, de az is közre játszott, hogy nagyon szívesen voltam vele. Jacob iránti lelkiismeretfurdalásomat azzal csitítottam, hogy majd ha vége a sulinak, akkor kárpótolóm ezekért, hiszen Aiden úgyis el fog menni. De egyik nap sikerült Aidennek a róla kialakított véleményemet teljesen megváltoztatnia. Pöffeszkedő és beképzelt alak.A mi csoportunk ma a szokásosnál is később végzet a fizika óra miatt, így mire kiértünk a parkolóba már majdnem kiürült. Most is ahogy Aidennel ballagtunk az autóink felé, szokás szerint beszélgettünk, ahogy egész nap, így nem vettem észre azt az alattomos kis buckát ami elém jött és én olyan gyorsan vágódtam el, hogy még Aidennek se volt ideje elkapnia. Közelről kárörvendő nevetést hallottam, egy fiú hangját. Mire felemelkedtem az aszfaltról, már azt kellett látnom, hogy a srácot felemeli Aiden és több métterrel arréb hajítja. Azt hittem, hogy ott marad, de valami úton módon még volt benne annyi erő, hogy felállt. Látszott, hogy a srác nem fogja fel, hogy mivel van dolga, mert verekedni akart. Aiden pedig úgy nézett ki, már semmi nem érdekelte. Szédítő sebességgel már a srác előtt termett, kivillantotta fogsorát, és még számomra is ijesztő vadállatias morgás tört elő belőle. Teste megfeszült és olyan támadóállást vett fel, mint mikor az oroszlán készül rávetni magát a prédájára. Egymásnak ugrottak, de persze nyilvánvaló volt, hogy ki kettejük közül az erősebb. Tudtam, hogy azonnal közbe kell lépnem, különben még a végén vagy belemar, vagy csak szimplán széttöri azt a szerencsétlen fiút. Mostmár, ezek után a titoktartás magasról le volt ejtve, így én is odaszáguldottam, és közbe avatkoztam a verekedésbe. Nagy nehezen sikerült szétszednem őket. Legnagyobb örömömre a srác életben volt, és csak a szája repedt fel, és az orra vére folyt.
- Remélem akkor legközelebb nem röhögsz ki másokat.- morogta Aiden, továbbra is az én karjaim közül, mert le kellett fognom. Akkor tűnt fel, hogy az egész teste reszket. Mikor hátrafordultam, hogy megnézzem, mi a baj, én is megijedtem. A gond sokkal nagyobb volt. Annyira lekötöttek az állandó beszélgetések,az elmúlt hetekben , hogy közben nem tűnt fel, a szeme már majdnem fekete, és az ismerős karikák is ott voltak a szeme alatt. A fiú vére pedig folyt. Azonnal el kellett hoznom onnan. Erélyesen el kezdtem tuszkolni a kocsi felé. A porsche tűnt most a legjobb választásnak, mert az én kis volvommal nem jutottunk volna messzire. Még mindig morgott, miközben benyomtam a kocsiba. Mikor már kifelé hajtottunk Forksból, akkor kezdett csak lenyugodni. Mély levegőt vett, és élvezte ahogy befúj az ablakon a hűvös levegő.
- Köszönöm Renesmee! Ha te nem lépsz közbe…
- Igen. Tudom. De elárulnád, hogy mi az Isten van veled? – torkom szakadtából kiabáltam vele. – A nyakunkra akarod hozni a Volturit? Bár az is lehet, hogy nem kell addig várnunk, mert végzek veled én!
Mit művelsz Aiden? Halandókat dobálsz a parkolóban, rohangálsz mint a szélvész, és aztán majdnem meg is támadtad!- tört ki belőlem minden indulat egyszerre, de úgy hogy a hangomtól a kocsi ablakai is megremegtek.Ő pedig csak ült leszegett fejjel, és a gondolataiban is hallottam, hogy tényleg bánja. Akkor már kicsit enyhült a haragom. De nem tudtam az eset fölött napirendre térni.Dacos válaszára azonban megint felment bennem a pumpa.
- Én csak meg akartalak védeni! Most kérjek netán bocsánatot?- nem tetszett az indulat a hangjában.
- Nem kell engem megvédeni!Ha nem tudnád hibrid vagyok. Nem szorulok segítségre- mondtam dölyfösen.
- Nem úgy nézett ki.- mormogta.
- Aiden, én huuh..jesszus. Tudod mit?Hagyjuk. Legközelebb nem kell ilyet csinálni és ennyi!Világos? Vagy ha mégis, nem avatkozom közbe, hogy Jane maga jöjjön érted és szedjen darabokra- kiabáltam vissza. Úgy éreztem, hogy a köztünk lévő feszültség miatt menten felrobban a kocsi is. Szótlanul ültünk egymás mellett, mire feltűnt neki, hogy jó régen elhagytuk a várost.
- A Cullen háztól északra vagyunk, jó messze a szokásos területünktől, itt lesz mire vadásznunk.- mikor meglepetten rámbámult, akkor jutott eszembe, hogy most a gondolataira válaszoltam.
- Bocsi. Nem fog előfordulni.
- Ááá, csak meglepődtem ez minden.Tetszik a képességed. – majd visszasüppedt az előbbi némaságába és amíg le nem állítottam a motort mindaddig teljesen csöndben maradt.Most túl ideges és dühös voltam, hogy kiderítsem mire gondolhat. De nem is érdekelt igazán.
Az erdő szélén magam sem tudom, hogy miért, de felé nyújtottam a kezemet. Hiszen mégiscsak én vagyok itthon, majd én elkalauzolom ha vadásznia kell, csak embereket ne bántson. Döbbent arccal nézett rám, majd azonnal meg is bántam a gesztusomat, mert a mosoly az arcán arról árulkodott, hogy másfajta érzelmeket tulajdonít ennek. Hogyne. Beképzelt, hülye vámpír! De megfogta a kezem, aztán elkezdtünk rohanni befelé az erdőbe. Még most sem beszéltünk, de valami újfajta összhang volt köztünk, nemcsak abban ahogy egymás mellett futottunk, hanem ahogy vadásztunk is. Mindig ráérzett, hogy merre akarok mozdulni, hogy a csordából melyik állatot néztem ki magamnak. Szerencsére követte az én technikámat, a legkevesebb szenvedés nélkül végzett ő is velük. Amikor már láttam, hogy szeme kezdi visszanyerni a topáz árnyalatát, tudtam, hogy mára végeztünk. Nevetve állt fel, és leporolta magát.
- Szent a béke?- most ő nyújtotta felém hosszú fehér kezét, amit gondolkodás nélkül elfogadtam és nem tudtam nem viszonozni a mosolyát.
- Azt azért nem állítanám, hogy szent.- dörmögtem megilletődötten.- De ha ezentúl fegyelmezed magad, akkor igen.
- Reméltem is. Mihez kezdenék én a mai nap után nélküled? Te lettél a lelkiismeretem.- mondta kacagva, de láttam rajta, hogy részben komolyan gondolja. Nem zavart, sőt nagyon is jól esett.
- Na gyere, nagyapám már azt hiszi eltűntem.- majd a kocsiig versenyt futottunk. Aiden ragaszkodott hozzá, hogy a Cullen házban várjam míg ő érte szalad a kocsimért, és csak ezután indultam haza. Charlie nem volt dühös, csak morgott valamit a bajsza alatt. Majd végül csak kibökte.
- Te lány! Nem tudom mi van veled és Jacobbal? De az ember nem gondolná, hogy pont eljegyzés után hanyagolod. Ma is rengetegszer keresett, aggódik érted. Hívd már fel.- így le is volt tudva a feddés. De nem is volt többre szükség, elég ramatyul éreztem magam már így is.Mi a fene ütött belém, hogy itt van ez a beképzelt alak néhány hete és én már teljesen elfelejtkezem Jacobról? Szörnyű alak vagyok.- mondtam magamnak. Azzal az első dolgom volt felhívni őt a szobámból. Sűrű bocsánat kérések közepette elmagyaráztam neki a helyzetet. Mikor ahhoz a részhez értem, hogy én fogtam vissza Aident a támadástól, vészjóslóan felmorgott, de aztán lenyugtatta magát, és a szavamat adtam, hogy Aiden nem fog emberre támadni. Hallottam a hangján, hogy nem tetszik neki, hogy ennyi időt töltök egy idegen vámpírral, de megmondtam neki, hogy Alice és Jasper híján én vagyok egyedül a Cullenek között aki a gimnáziumban a segítségére lehet. Jacob csak hümmögött és morgott, amit igencsak mocskos vérszívónak lehetett érteni, de a végén kibökte, hogy megbocsájt, ha végre a következő hétvégét csak vele fogom tölteni. Örömmel mondtam neki igent. Nem akartam, hogy ebbe az új dologba beleássa magát, vagy ne adj Isten féltékenykedjen teljesen feleslegesen. Miután letettem a telefont, a délutáni vadászaton járt az eszem. Ahogy Aiden suhant a fák között, és a kecses mozgása ami akkor is megmaradt, mikor az áldozatára vetette magát. Nem találtam rá szavakat. Mint jelenség egyszerűen elképesztő volt, na de mint társaság…néha egészen kibírhatatlan. De amint magam előtt láttam durcás arcát amiért nem értékeltem mentő akcióit, nevetnem kellett. Azt is tudtam már időközben, hogy miért éreztem olyan jól vele magam vadászat közben. Igazán nem is tudtam magamnak sem elmagyarázni. Talán azért volt jó,
mert én is vámpírnak éreztem magam, mert hasonlítottunk, sokban egyeztünk, és mint ahogy a
délelőtti beszélgetésünkből kiderült, nemcsak képességekben.Amint megtapasztaltam, vadászat közben is ugyanúgy gondolkodtunk és mozogtunk is. Persze szerettem én Jacobbal is kimenni az erdőbe, de ő akkor hatalmas farkas volt, én meg még mindig csak félvámpír. Ennél nyilvánvalóbb eltérés nem is kellett volna. Aztán megint utolért a lelkiismeretfurdalás minden ismerős tünetével együtt. Magam előtt láttam Jacob szomorú arcát, mikor megfeledkeztem róla, hogy találkozónk van, és a hangja, ahogy olyan búskoroman adott nekem mindig igazat, hogy nincs más választásom, vigyáznom kell rá, hogy Aiden ne csináljon baromságot. Éreztem, hogy Jacobot változatlanul szeretem és soha egy percre sem lettem bizonytalan az iránta való érzéseimben. Ezt biztosan tudtam, de akkor sem tudtam kiverni a fejemből, hogy hagytam, hogy Aiden ennyire megváltoztasson mindent, hogy miatta képes voltam a vőlegényemet is elfelejteni. Sűrgősen változtatnom kellett ezen. El is határoztam, hogy holnap első dolgom lesz közölni vele, hogy hagyjon engem békén, el lesz ő egyedül is, csak messziről fogom a szemem rajta tartani. Megkönnyebülltem, hogy ezt tisztáztam magamban, de csak nem tudtam elaludni. Órákon át forgolódtam az ágyban, mire végre sikerült elaludnom. Nem igazán ért váratlanul, hogy a fejem a vadászat képeit vetítette elém alvás közben is, és azt, hogy milyen kellemes volt Aiden hűvős bőrének az érintése. És a mosolya amikor meglátta, hogy kinyújtom felé a kezem. Majd a kellemes emlékeket, egy fura és ijesztő álom váltotta fel. Ugyanott voltam az erdőben, ahol Aidennel vadásztunk, de most nem volt ott mellettem. Egy hatalmas árnyékot láttam a fák tövében. Mikor közelebb mentem, akkor láttam meg, hogy micsoda is az. Egy élettelen vörösesbarna farkas feküdt hanyatt, nyitott szemekkel meredt a semmibe és a nyakára tapadva feküdt ott Aiden. Majd felemelte a fejét és vértől csöpögő szája diadalittas mosolyra húzódott, miközben a szeme feketéről átváltott égővörösre