Moonlight 14. fejezet- Segítség

Mindannyian a kórházban ültünk ami már így 7 nagyra nőtt quileut gyerekkel ,Quil és Claire nénivel már enyhén szűkösnek hatott. Én a körmeimet már egytől egyig lerágtam, és nem nagyon érdekelt, hogy megbámulnak az ott dolgozók mert egy térdemig érő kék férfi ingben ültem csak ott március közepén. Senki sem szólt. Tudtuk, hogy túléli, de azért aggódtunk. Végül a néma várakozás megtört, mikor a kisimult arcú Ateara szülők kijöttek Nate szobájából. Mikor megláttuk rajtuk, hogy annyira nyugodtak amennyire lehetséges, mi is felsóhajtottunk.

- Téged akar látni?- fordult felém Quil bácsi. Én már ott sem voltam. Nate iszonyúan sápadt volt. A fejét egy nagy fehér kötés takarta és a jobb karja is be volt gipszelve. Félénken rámosolyogtam.

- Jó látni.- mondta lassan. Óvatosan megsimítottam az arcát.

- Annyira, annyira örülök.- küszködtem a könnyeimmel. Hihetetlen jó érzés volt őt egyben látni és tudni, hogy semmi komoly baja sincs.

- Szóval akkor mégiscsak harcolni fogunk.- megkeményedett az arcom erre a kijelentésre. Hogy a férfiakat még akkor is a tesztoszteronjuk hajtja mikor ágyhoz vannak kötve?

- Honnan veszed?- kérdeztem komolyan. De kerültem a tekintetét.

- Lil, öten vagy hatan voltak. Nem szokványos nomádokról van szó.- ijedten összerezzentem. Szóval emlékszik a támadóira.
- De hogyhogy nem öltek meg? Túl büdös voltam nekik?- töprengett félig komolyan félig humorizálva.

- Ami azt illeti egy másik vámpírnak köszönhetően.- és most az én arcomon is átsuhant egy futó mosoly mikor eszembe jutott a félelemtől reszkető Cassie Cullen. Mi tagadás élveztem, hogy annyira meg volt ijedve. Nate értetlen tekintetét látva gyorsan elmagyaráztam neki, hogy a vegetáriánus életmódra készülő unokahugom jöttére menekültek el a nomádok, de aztán őt még ott tartotta egy darabig a vérszag. Nate érdeklődve hallgatta a történetet és már spekulációkba is kezdett, hogy milyen hasznos lenne ha egy újszülött is segítene nekünk elpusztítani a többi nomádot. De a főnővér érkezése és a vizit vége belefagyasztotta a szót. Én pedig azzal búcsúztam el tőle, hogy majd mire meggyógyul a következő gyűlésen mindent megtárgyalunk. Ami feltehetőleg még a héten bekövetkezett, mivel Nateet másnap már hazavitték, hiszen hihetetlen iramban gyógyult.

 

Így hamarosan újabb gyűlést kellett összehívni, hogy megtárgyaljuk az eddig történteket. Nem kellett se Alice, se Kathy jövőbe látó képessége, hogy tudjam mit fog akarni Aaron. És milyen igazam lett..

- Nézd Lily. Nem kertelek. Jól jönne most nekünk, hogy jóban vagy a vér…akarom mondani Cullenékkel. Légyszives menj el és faggasd ki az új tagot, hogy mit látott. Üzenem Edwardnak, hogy holnap este 11kor a főútnál akarok vele találkozni. Tárgyalnunk kell. – adta ki az utasításokat Aaron. Nate már mellettem ült és ahogy megszorította a vállamat, éreztem, hogy valami nagyon nem tetszik neki. Én csak némán tudomásul vettem Aarontól, hogy mit akar, végül is teljesen jogosnak tűntek a kívánságai, vagyis a parancsai. Nem volt túl sok kedvem megint az újszülött közelébe mennem, a szaga hihetetlenül irritálta az orromat. Első találkozásunkkor csak annak köszönhette az életét, hogy a Nate iránti aggodalmam minden figyelmemet lekötötte. De más nem volt alkalmas erre a feladatra, csak én hiszen én töltöm a legtöbb időt a vámpírok között ha úgy vesszük.

- Nézd..nem akarom, hogy egyedül menj oda.- szólalt meg a hazafelé úton először Nate. Én csak elképedve meredtem rá. Elképzelésem sem volt, hogy hogyan gondolja ezt az egészet.

- Nem jöhetsz velem.- jelentettem ki egyszerűen. Semmi kedvem nem volt döntőbíró szerepét játszani egy kamasz vérfarkas és egy zöldfülű vámpír bunyójában.

- De veled megyek. A barátod vagyok, ha nem tudnád és és ott akarok lenni.- láttam rajta, hogy mondhatok én bármit, úgysem tudom meggyőzni. Veszekedni viszont nem akartam, így inkább csendben maradtam. Abban maradtunk, hogy másnap reggel nyolckor találkozunk a határvonalon farkasként és együtt megyünk Cullenékhez.

Otthon bármennyire is jó lett volna, nem tudtam kikerülni a figyelő és mindent látó anyai tekintetet.

- Lily Black..gyere csak ide..- szólt utánam anya mikor megpróbáltam volna felszökni a szobámba. A konyhában volt és éppen több kevesebb sikerrel a hugomba próbált babaételt belediktálni.

- Szia anya.- mosolyogtam a tőlem telhető legártatlanabb képpel.

- Mi volt a gyűlésen?- szegezte nekem a kérdést egyből.

- Honnan veszed,hogy mi gyűlése…

- Tudom és kész.Szóval?- hajaj. Innen senki nem tudna kiszabadulni, se kiszabadítani.

- Holnap beszélnem kell Emmették lányával. És ki kell derítenem kik voltak.- adtam meg a választ. Anya végre felém fordult Daisy felől. És a szemében aggodalom volt. Jajj csak ezt ne! Nyögtem fel magamban.

- És ha meg van hogy kik voltak akkor megölitek őket ugye?- a mondat végén kicsit megremegett a hangja. Azt kívántam bárcsak fiú lennék akkor kevésbé féltene, vagy bárcsak született halandó anyával lenne dolgom aki semmit sem tudna ebből. De végülis mindegy a többiek anyukái is tudnak mindent.

- Igen. Azt hiszem az lesz.- anya felsóhajtott. És aggodalmasan pislogott felém miközben kiszedte Daisyt az etetőszékből, aki a hirtelen jött szabadságnak megörülve elkotort a lábam mellett ki a nappaliba.

- Nem lehetne hogy Aaron kihagyjon ebből benneteket?- úgy nézett rám a saját anyám, mintha valami rosszaságot bevalló gyerek lenne.

- Na nee…- hördültem fel mikor rájöttem, hogy mit akar.

- Miről maradtam le?- szólalt meg apa mély dörmögő hangja a hátam mögül. Ebben a pillanatban már tudtam, hogy én nyertem. Apa mindig a mi, illetve a farkasok pártját fogta ilyen témában.

- Csak épp azt pedzegettem Lilynek, ha ők kimaradnának a vámpírvadászatból. – felelte anya még szégyellősebben.

- Ugyaaaan..Nessie, drágám.- kezdett neki apa duruzsolni.- Tudod, hogy meg tudják ők védeni magukat. Én még ráadásul fiatalabb voltam mikor farkas lettem mint ők.- és ezzel elkezdődött a szüleim végeérhetetlen vitája arról, hogy mit szabad és mit nem az ember gyerekének ha vérfarkas. Én felhasználva a lehetőséget, gyorsan megszöktem a szobámba.

 

Reggel még köd volt mindenhol és még a fű is vizes volt a mancsom alatt, mikor a nagy szürke farkas szoborszerű alakját kiszúrtam a távolban. Jót mosolyogtam rajta. Nate semmi esetre sem hagyná, hogy lerázzam. Nem szóltunk egymáshoz, csak összeérintettük az orrunkat köszönésképpen. Majd lendületes tempóban elindultunk az erdőn át Forks felé. Mikor már érezhetően megcsapta az orrunkat Edwardék szaga, és megtaláltuk az ösvényt is, lassítottunk és visszaváltottunk emberi formánkba. Nyilván tudták, hogy jövünk mert a ház előtt egy kisebb fogadóbizottság várt minket. Bella és Rosalie álltak hozzánk közelebb, féloldalasan mögöttük Edward és Emmett fogta közre a fekete hajú, vörös szemű Cassiet.

- Sziasztok.- köszöntünk Nateel egyszerre. Én az ő kezét fogtam, hogy veszély esetén megpróbáljam feltartóztatni. De egyelőre semmi jelét nem mutatta, hogy zavarná a családom.

- Már úgy vártalak titeket.- mondta Bella odajött és kétoldalról megpuszilt de Natenek óvatosságból gondolom, csak biccentett.

- Gondolom tudjátok miért jöttünk.- kezdtem bele, miközben végig Edward aranyszínű szemét néztem. Komoly volt. Túlságosan is.

- Igen. Már elmondtam mindenkinek.

- Cassie. Szeretném megköszönni, hogy megmentetted a barátom életét.- majd tettem óvatosan egy lépést felé. De ő a tekintetemet is állta és meg sem rezzent. Szép egy újszülöttől.

- Igen. Hálás vagyok.- mondta torkát köszörülve Nate.

- Ugyanmár. Semmiség. Ami azt illeti én is meg voltam eléggé ijedve.- szólalt meg csillingelő hangján az új Cullen.

- Most azt szeretném kérni tőled, hogy beszámolnál nekem arról a néhány pillanatról?- Kicsi fintor jelent meg az arcán, majd nagyot sóhajtott és belekezdett a beszámolóba.

- Én a vérszagra értem oda. – nyelt egyet, nyilván eszébe jutott az emlék ami most kínozta.- Már ott voltak. Négyen. Mind férfiak.

- Hogy néztek?- vágtam mohón a szavába.

- Hát úgy ahogy a vámpírok. Fehér bőr, vörös szem. Kettőnek fekete haja volt a másik kettőjére nem emlékszem. És azt mondták mikor odaértem, hogy itt lesz ő is mindjárt. Nem tudom kire gondolhat-

tak. Aztán mikor megjelentem akkor feléjük rohantam mintha meg akarnám támadni őket, ők meg megijedtek és elfutottak. Ennyi.- olyan bocsánatkérő tekintete volt, mintha legalábbis ő tehetne róla, hogy csak ennyi történt. CSAK. Nyeltem egy nagyot. Féltem Edwardra nézni, mert tudtam, hogy most azon áll vagy bukik minden. Nagy nehezen csak arra fordítottam a fejem. A tekintete minden eddiginél sötétebb volt és a fejemre föltett kérdésre csak egy bólintásával válaszolt. Forogni kezdett velem a vi-

lág. Gyengének éreztem magam, és azt hittem mindjárt elájulok..de most nem engedhettem meg ma-

gamnak ezt a luxust. Behunytam a szemem, visszamentem Nate mellé és próbáltam mélyeket lélegezni. Mikor kissé lenyugodtam elérkezettnek láttam az időt, hogy menjünk erről Aaronnak minél előbb be kell számolni.

- Mond meg neki, hogy ott leszek.- szólalt meg Edward. Először nem értettem mire gondol, aztán jutott eszembe Aaron kérése.

- Rendben van. Akkor mi most mennénk is. Köszönjük a segítséget. Majd még jelentkezünk.- rá sem ismertem a saját hangomra. Olyan tárgyilagos volt amilyen Aaroné szokott lenni. A Cullen család még ott állt mögöttünk nyilván az elmenetelünkre  várva, hogy szabadon engedhessék Cassiet. Azonban mikor megfordultunk egy rozsdabarna farkassal találtuk szemben magunkat. És az öcsém félre nem téveszthetően füstszagot árasztott, a tekintetéből teljes kétségbeesés sütött. Még mielőtt reagáltam volna, Edward már elkiáltotta magát.

- Nyomás, gyerünk mindenki..- azzal mi lettünk a sereghajtók a La Push felé rohanó öt vámpír mögött. És mikor farkassá változtam sikítani tudtam volna rémülettől amit Luke fejében megláttam…

 

Moonlight 13.fejezet- Első találkozás

Reggel már kipihenten korántsem tűnt olyan jó ötletnek ami hajnalban jutott az eszembe. Mégis mi a fenét gondoltam? Egy újszülöttel találkozni? Elment az eszem? Könnyen harc lehetne belőle bármilyen jó szándékkal is mennék oda. Így aztán hamar elszállt az éjszakai lelkesedésem és igyekeztem olyan dologra koncentrálni, mint a közelgő nagy esemény, ami nem volt más, mint Ivy Clearwater és Aaron Uley eljegyzési bulija.
A hírre egész La Push felbojdult és még Alice is kijelentette, hogy szivesen megszervezné az eseményt, ha jobban bírná a quileut farkasok szagát, de azért rajtam keresztül csak el akar jutattni egy ajándékot.
- Szia kicsim! Egyél valamit. Én rohanok még ki kell vasalnom a csajok ruháit.- köszöntött mosolyogva anya. És már viharzott is fel, hogy kellően ünnepi ruhákat válogasson. Csak tudnám minek tengerpartra. Tekintve, hogy a rezervátumban senkinek nem volt akkora kertje, hogy mindenki elférjen, így a tengerpartra szervezték Sam bácsiék a dolgot. És ahogy ismertem a húgaimat, nem maradnak sokáig tiszták.
- Apa merre van?
- Segít Samnek pakolni. Nem kis dolog ennyi meghívottal megtartani egy ünnepséget. Utoljára Alice által szervezett babapartidon voltak ennyien.
- Ohh tényleg.- jó hogy eszembe jutatta Alicet.- Miután végeztem átszaladok Cullenékhez kocsival. Alice azt mondta, hogy Belláéknál hagyta az ajándékokat..Pfhh bele se merek gondolni, hogy mennyi minden. De egyáltalán minek strapálja magát? Hiszen nem is kedveli túlzottan a farkasokat.
- Szerintem csak igyekszik kedves lenni- magyarázta anya- Meg amúgy is. Tudod milyen Alice. Neki mindegy, hogy milyen ünnepség, egyszerűen odáig van minden ilyenért.- közben lepakolta a vasaló mellé egy halom rózsaszín dolgot, ami sejtésem szerint húgaim délutáni ruhái voltak. Már épp nekikezdett volna, de megállt a kezében a vasaló.
- Várj!- szólt utánam. Én még az ajtóból fordultam vissza.
- Nem kéne oda menned tekintve, hogy ott van az új lány.
- Jah, hogy az . Tegnap este beszéltem Aliceel. Roseék délelőtt elviszik vadászni, szóval semmi gond nem lesz.- adta meg a megnyugtató választ. Úgy láttam ez tökéletesen meg is felel neki, így útnak indultam. De most az egyszer igyekeztem legyűrni a kíváncsiságomat és nem remélni, hogy megláthatom a Cullen klán legújabb tagját. Tudtam mennyire veszélyes lenne, éppen ezért úgy gondoltam, hogy éppencsak kiszállok a kocsiból, átveszem Bellától az ajándékokat és már ott sem vagyok.. Jobb ha nem kísértem a sorsom. Mert a végén még csúnya dolgok is történhetnek.
Már éppen Forksban haladtam a kocsimmal, mikor megcsörrent a telefonom. Bella volt az.
- Szia Lily. Ha nem gond a ház előtt várlak a csomagokkal amiket Alice itt hagyott. Jó? Tudod most a jelenlegi helyzetben…
- Semmi gond Bella- vágtam közbe, mert hallatszódott a hangján, hogy mentegetőzik.- Én is pont erre gondoltam. Akkor minden rendben, nemsokára ott leszek.- azzal leraktam a telefont és gyorsabb sebességre kapcsoltam. A zöld fal Forks után lassan ritkulni kezdett és én már láttam a napfényben ezernyi szikrát szóró Bellát, ahogy a ház előtt ácsorogva engem vár, kezében tömérdek csomag. Mosolyogva integettem neki, noha hunyorognom kellett, hogy rá tudjak nézni. De azért szép látvány volt.
- Hello. Igen tudom, kicsit túlzásba vitte Alice, de hát ő már csak ilyen.- válaszolt Bella az elborzadó arckifejezésemre.
- Add át Uleyéknak, hogy gratulálunk. Mennénk mi is, de hát tudod..Bár Seth annyira hívott minket.- éppen beültem a kocsiba, de ennek az információnak a hallattán tátva maradt a szám.
- Micsoda? Seth bácsi itt járt?- nem hittem a fülemnek. Tudtam róla, hogy ő és Edward mindig is jóban voltak és számtalan költözésük alatt is tartották a kapcsolatot, de azért meglepett a hír.
- Dehogyis. Most még egy vámpírnak is igen veszélyes a házunk. Edward volt nála egyik este és meglátogatta. Most pedig ne haragudj, de jobb ha mész. Bármelyik pillanatban befuthatnak.
- Hogyne. Már itt sem vagyok.- azzal gázt adtam és igyekeztem hamar kiérni a főútra. Annyira jó érzés volt arra gondolni, hogy most átmenetileg semmiféle zűrzavar nincs a környékünkön. Délutántól hajnalig bulizunk, gondtalanul és az életünk egészen rendben van. Otthon aztán felpakolt az egész család mintha legalábbis utazni készülnénk és kimentünk a tengerpartra. Én csak egy egyszerű szürke ruhát vettem föl és mezítláb voltam. Naten pedig csak egy short volt, hosszú haját pedig lófarokba kötötte. Mi tagadás, észbontóan jól nézett ki.
- Hűha.- mondta mikor összetalálkoztunk.
- Mi az?- néztem rá bambán
- Gyönyörű vagy.- majd megsimította az arcomat amitől éreztem, hogy azonnal elpirulok.
- Na gratulálunk nekik?- kérdezte, majd megfogta a kezem és a lampionok alatt odavezetett az asztalfőn ülő leendő ifjú párhoz, hogy gratuláljunk nekik. Utána elvegyültünk a tömegben és csak élveztük a partit.
A parton mindenhol asztalok voltak roskadásig étellel. Valaki megoldotta, hogy legyen zene is ami itt ott hangfalakból szűrödött. A fiatalok távolabb az asztaloktól tábortüzeket raktak. Az idősebbek pedig az asztalnál ücsörögtek és beszélgettek. Mi persze külön kis csoportot képeztünk a fiúkkal és hát néhány üveg ital is elő került, szóval a hangulat kezdett a tetőfokára hágni. Már javában benne jártunk az estében és a buliban is, az emberek lassan fogyatkoztak a tengerpartról, végül már csak ketten maradtunk Nateel és szokás szerint beszélgettünk, habár a tűz is kezdett pislákolni.
- Hová mész? – néztem rá riadtan, mert még a fejemben voltak azok a rémtörténetek amikkel korábban a fiúk szórakoztattak minket.
- Csak néhány lépést be az erdőbe. Semmi gond nyugi.- villantotta rám széles mosolyát és hatalmas léptekkel elindult a fák közé. Ott maradtam egyedül és bámultam a lassan csökkenő tüzet, a következő pillanatban azonban már talpon voltam. Onnan ahol Nate eltűnt az erdőben, hatalmas ordítást hallottam. Az ő ordítását.
Abban pillanatban hallottam ahogy recsegve megadja magát a ruhám, és most az sem nagyon érdekelt, hogy meglát-e valaki. Azonnal rohanni kezdtem. A szívem vadul dobogott, és közben magamban imádkoztam, hogy nehogy az legyen amitől a legjobban rettegek. Azt nem élném túl.
A fák között, közel a parti szakaszhoz Nate feküdt eszméletlenül, feje alatt vértócsa. Mellette pedig egy picike fekete hajú porcelán arcú lány állt. Pont úgy festett mint Hófehérke a Disney-s kiadásban, csak neki éppen sötétvörös volt a szeme.
- Teee…- akartam mondani, de csak dühös morgás tört fel a torkomból és készen álltam rá, hogy miszlikbe szaggassam. De a lány fürgébb volt mint én és mire már észre vettem, a velem szemben lévő fenyő tetején ült.
- Fél..félreérted..Én nem..én igazán..a vérszagra jöttem ide, és aztán itt voltak..és én megpróbáltam elküldeni őket..- most megálltam és hátrálni kezdtem, hogy jobban lássam a lányt. Ijedt volt az arca, és minden ízében reszketett. Még sosem láttam vámpírt aki ennyire félt volna. Még sosem láttam vámpírt aki félt. Pontosítottam magamban. Odafutottam Natehez. Megszaglásztam. Éreztem rajta a vámpírbűzt, de mérget nem. Akkor minden rendben.
- Gyere le. – A francba! Már megint elfelejtettem, hogy nem érti amit mondok. Így csak egy éles ugatás lett belőle. Tudtam, itt most nincs idő a szégyenkezésre, így azonnal visszaváltoztam.
- Gyere le. Nem eszlek meg. – mondtam nyugodtan, miközben alaposabban megvizsgáltam Natet. Úgy nézett ki, hogy a vérzés már magától elállt, csak jól beütötte a fejét és feltehetőleg eléggé megijedt mielőtt ez történt vele.
Ez azért nagy könnyebség volt, hogy tudtam nincs életveszélyben. A lány kecsesen lehuppant mellém a földre. Nem jött közel csak tisztes távolból szemlélt.
- Te akkor quileut vagy ugye?- kérdezte halkan. Még mindig ijedt volt.
- Igen. Lily Black.
- A francba. Légyszi ne árulj be. Azt hiszem rossz területre tévedtem. – harapdálta idegesen a szája szélét és akkor az én fejemben meggyulladt a villanykörte.
- Csak nem te vagy az új Cullen? – kérdeztem kíváncsian.
- De. Rosalie és Emmett fogadott gyereke. Jah amúgy Cassienek hívnak.
- Örülök, hogy megismerhettelek Cassie, de most azt hiszem jobb ha…- céloztam finoman a távozására, mert igazán nem akartam bántani, de tekintete nem volt teljesen tiszta és ha nem is vette észre, de egyre közelebb ara-
szolt hozzánk.
- Hmm? Jah, persze. Oké, hát akkor majd gondolom találkozunk.- azzal elfutott az ellenkező irányba, befelé az erdőbe. Nem volt túl sok kedvem próbára tenni egy újszülött türelmét, de tudtam, hogy ezek után muszáj lesz kihallgatnom, hogy kiket látott. Visszaváltoztam farkas alakba és próbáltam utolérni valakit. Szerencsém volt, mert még isten tudja miért farkas alakban volt.
- Dan, itt Lil! Merre vagy?
- Szia Lily. Itt vagyok nem messze tőletek. Baj van?
- Igen. Nate nincs eszméleténél, kórházba kéne vinni, vámpírok.- csak ennyit mondtam,illetve gondoltam.
- Bemegyek hozzátok, apukáddal értetek megyünk.
- Dan, valami ruhát is hozzatok és siessetek. – azzal megszakadt a kapcsolat.
Amíg nem érkeztek meg, én farkas alakban hűségesen őrködtem Nate eszméletlen teste mellett és számoltam a pulzusát, hogy lenyugtassam magam és biztos legyek benne, hogy minden rendben van.