Még mindig visszhangoztak fejemben a szavai. Két teljesen különálló dolog, ami teljes mértékben a földhöz vágott.
- Hogy mégis mit mondtál?- tettem fel a kérdést, mintha nem hallottam volna rendesen. Pedig nagyon is jó volt a fülem.
- Jól hallottad. Nagyon is.- nézett rám dacosan. Kék szemei csak úgy szikráztak.
- Terhes vagyok. Ráadásul a negyedik hónapban. Anyukám már tudja, és nem probléma.- naná, hogy nem hiszen felvet titeket a pénz, dörmögtem magamban.
- De hiszen még alig vagy 19…-kezdtem óvatosan..de a szemében látott szikra már lángra kapott.
- Az Istenért Lily! Szeretem Lukeot és nem látom be, hogy miért probléma ha kisbabánk lesz…- jó, jó az ember ne kezdjen bevésődött emberekkel vitatkozni vontam le a következtetést.
- Akkor mi lesz? Mikor mondod meg neki?- néztem rá, mivel vékonyka testalka már kezdett eltűnni és egyre kerekdedebb formák vették át a helyüket.
- Na ez az, hogy nem tudom.- idegesen dörzsölgette a halántékát. – Most, hogy történt ez az egész..huuh. Hát nem épp a legmegfelelőbb az idő.
- Jó, de hamarosan úgyis meg kell mondanod neki.- vontam fel a szemöldökömet.- Nem szeretném, ha sokként érné az öcsémet hogy megtudja apa lesz…- aztán eszembe jutottak a szüleim. Ők sem lesznek éppen a korai gyermekvállalástól elragadtatva..Nesze neked, vámpírok jöttek, kinyírtuk őket és az em-
beri problémák is pont olyan súlyosnak tűnnek.
- Szerintem úgyis lesz valami házavató akármicsoda…- mondtam töprengve. – Szerintem akkor kéne szólnod neki. Aztán jöhetnek a szülök.- ő csak nézett rám és helyeslően bólintott. Nem tudtam eldön-
teni, hogy miért ilyen ideges. Talán minden egyszerre, hogy annyit kellett Luke miatt aggódnia, és most ez, hogy még gyerek is lesz. Én meg nagynéni…jesszus. Nevetni tudtam volna a gondolatra, hogy megint pesztrálhatok gyerekeket.
- Minden rendben lesz. – bátorítóan simogattam a vállát. – Nem lesz semmi baj.
- Biztos?- jajj, hogy mindig olyan magabiztos volt!
- Igen. Hidd el! Anyáék már is nagyon szeretnek, és hát Lukeról ne is beszéljünk.- mosolyogtam rá. És ő kezdett megnyugodni. Na végre. A közeljövőben nem akartam több drámát magam körül..Érthető ha azon vagyok, hogy mindent el is simítsak.
- Ha jól emlékszem mást is akartál mondani…- majd meghaltam, hogy megtudjam mi a hír az új Cullenről. Reméltem semmi rossz, mert ha keveset is találkoztunk, de szimpatikus lány volt.
- Hmm? Jah igen. Szóval..Apukádék azért nem tudtak neked segíteni, menni mert más vámpírok is megtámadták őket.
- Igen ezt tudom. Ugorhatunk.
- És Cassie odament nekik segíteni, merthogy újszülött és gyorsabb és erősebb..blablabla.. szóval odament és hát olyannal találkozott akivel nem kellett volna…- itt következett a briliáns hatászünet.
- Igeeeen????
- Hugo Ateara.- nekem ennél a pontnál szó szerint leesett az állam. Megkérdezhettem volna, hogy akkor most esetleg megtámadta vagy valami..de nem most jöttem le a falvédőről. Tudtam mit jelent.
Az első ilyen tulajdonképpen a családban és a törzsben. Egy vámpír és egy vérfarkas? Huhh, nekem kicsit morbidnak tűnt. Na nem mintha én nem egy hibrid és egy farkas házasságából születtem volna.
De ez akkor is más.
- Hahó Lily! Itt vagy?- lengette barátnőm a kezét előttem.
- Aha. Azt hiszem…És most mi van? Mármint tudják mások?- ő úgy nézett rám, mintha valami alapvető dologról nem tudnék..Ahhoz képest, hogy nincs férjnél és nem is indián csak jár eggyel, egyre inkább úgy viselkedik mintha a kezdetektől quileut lenne.
- Mindenki farkas alakban volt ott..- nyomta meg a szavakat.
- Jah..persze..hiszen apa is és ..huhh akkor Quil bácsi is egyenes adásban látta a dolgot.- Rachel úgy bólogatott, hogy ide oda repdestek szőke fürtjei. Én még mindig az elsődleges hírnél tartottam. Hogy Hugo és Cassie? Atya ég! Mi lesz ebből? Azt már sejtettem, hogy ez a szerelem sok konfliktusnak és vicces helyzetnek lesz majd gyökere. Kíváncsian vártam mi sül ki majd belőle.
- Akkor gondolom most egész
- Nem egészen. Na jó a farkasok piszkosul dühösek és fogalmuk sincs, hogy eshetett ez meg. Ben még azt is a bátyja fejéhez vágta, hogy biztos azért mert ő a genetika nagyon rossz vicce a családnak, na erre képzelheted mi lett.- mind a ketten egyszerre fintorodtunk el. Ismertük az Ateara fiúk vérmérsékletét.
- A nagy esemény óta a fiatalok nem találkoztak, bár úgysem csinálhatják sokáig.- erre olyan, na én ezt már csak tudom arcot vágott, amitől én megint kivülállónak éreztem magam. Hülye bevésődés, csak a baj van belőle!
- Szóval ennyi mindent rámzúdítottál.- jegyeztem meg félig viccesen, félig komolyan. Ő is rám mosolygott, majd szinte öntudatlanul végigsimította a hasát.
- Igen..és lehet, hogy nem a legjobb időpontban. Na megyek is. Emésztd a dolgot.- majd nyomott egy puszit a homlokomra és már kint is volt az ajtón. Én hanyatt dőltem az ágyon és a tanácsát megfogad-va igyekeztem emészteni a hallottakat. A Luke-Rachel ügy kevésbé sem aggasztott annyira mint ez a másik. Tudtam, hogyha egy picit nehézkesen is, de az ő gondjuk megoldódik…De Hugo? A 16 éves nyakigláb kamasz? Na ez durva. Sehogy sem tudtam elképzelni őt és vékony fehérbőrű és vöröses szemű Cassiet. Tagadhatatlan, hogy szép lány volt,de hát istenkém akkor is vámpír!!!!!! A nagy gondolkodásnak végül alvás lett a vége, de álmomban valami undorító mutáns farkasok üldöztek vámpírokkal karöltve, így arra ébredtem, hogy puffantam egy nagyot a padlón. Öcsémtől használt szókészlet egy részét felhasználva tápászkodtam fel, és lassú léptekkel megindultam lefelé a földszint-
re. Anya, apa volt lent Edward és Bella társaságában. Akkor ezek szerint már csak ők ketten maradtak itt.
- Sziasztok!- köszöntem erőtlenül. Mindenki meglepetten, de megkönnyebbülve nézett fel. Bella egy pillanat alatt mellettem volt és hideg karjaiba kapva hozott le a lépcsőn.
- Hogy vagy kicsim?- kérdezte gyengéden anya.
- Jobban..Egészen jól.- füllentettem, noha bizonyos testrészeim még határozottan sajogtak.
- Mi újság?- néztem körbe lelkesen, mintha csak az érdekelne, hogy ki nyerte a baseball meccset.
- Belláék most jöttek szólni, hogy nemsokára a házunk és hamarosan beköltözhetünk. Igaz még úgy egy két hét de az alatt a fiúkkal mi se perc alatt befejezzük. És, elbúcsúzni jöttek..csak téged nem akartunk eddig zavarni.- magyarázta apa. Nekem egy pillanatra bevillant a délután emléke, és ijedten Edwardra néztem. Ő is rámnézett, és először a meglepetés, az öröm, majd a riadalom és végül az érdeklődés jelent meg az arcán. Ezek szerint akkor Rosaliék nem avatták be a véres részletekbe a testvérüket. De úgy nézett ki, hogy Edward nagyon is érdeklődő az ügy iránt.
- Ohh értem.- reagáltam fél percnyi szünet után. – Mikor látunk titeket legközelebb?- fordultam Bellához, de a kérdést igazából Edwardhoz intéztem.
- Szerintem elég hamar.- majd rám kacsintott, úgy hogy senki ne vegye észre. Hiányozni fognak, gondoltam, de hát nem maradhatnak a végtelenségig Forksban. Miután elmentek apa és Luke neki láttak, hogy kiszellőztessenek, mert nagy családi szeretet ide vagy oda, eléggé bántotta a mi orrunkat a tömény vámpírszag. Én pedig csak másnap mertem előhozakodni a kívánságommal. Éppen a konyhában ültünk, mikor elérkezettnek láttam az időt.
- Anya én meg akarom látogatni Lukeot.- böktem ki, miközben a márvány asztallapon kopogtam a körmömmel. Anya éppen a holmiainkat dobozolta amit újonnan vásároltak Alice nénivel. Egy pillanatra megállt, majd folytatta a pakolást.
- Rendben. Délután az apád bevisz hozzá a kórházba.- de nem nézett rám. Mindenki kerülte körülöttem ezt a témát, és jogosan is, hiszen nagyon hiányzott Nate és aggódtam érte, hogy fel épül-e. Bár még elutazás előtt Edward mégegyszer biztosított felőle, hogy nem lesz gond. Így aztán délután óvatosan bemásztam a hatalmas terepjáróba, és pár perccel később a torkomban dobogó szívvel lép-
tem be a kórházba. Amikor bevezettek Nate szobájába, egy pillanatig elöntött a megkönnyebbülés.
Azt hittem sokkal rosszabb állapotban találom, de úgy nézett ki, mintha csak aludna. Leültem az ágya mellé és óvatosan megsimogattam az arcát. Sírni lett volna kedvem annyira aggódtam érte, de kimerült voltam az utóbbi napok történéseitől, hogy még arra sem volt időm. Nem tudom mennyi ideig ülhettem ott, de mikor már elzsibbadtak a lábaim a mozdulatlanságtól, finoman megcsókoltam.
- Gyógyulj meg különben ellátom a bajod!- megsimítottam az arcát és nagyot sóhajtottam. Másnap is vissza akartam menni, és közben azon gondolkoztam, hogy nem kéne-e felhívni Carlisle-t, hogy biztosan minden rendben van-e? Ezeken töprengtem mikor apához visszamentem a kocsiba.
- Délután gyűlésetek lesz, most szólt Aaron.- nagyokat pislogtam..Még csak körülbelül négy, öt nap telt el a harc óta, mi a fenének akar ő gyűlést rendezni megint? Aztán bevillant. Hajaj ez nem lesz kellemes.
- Ti nem jöttök?- kérdeztem reménykedve. Nem tudtam mi a szabály az exvérfarkasokra.
- Nem..minek? A múltkori csak egy kivételes eset volt. A falkát továbbra is ti alkotjátok. – fújtam egy nagyot. Örültem volna neki ha legalább az apukák ott lettek volna. De így..szét fogják szedni szegény Hugot. Na nem mintha ő olyan tipus lenne aki hagyja magát, de azért mégis.
A szívem a torkomban dobott mikor az Uley ház mögötti tisztásra mentem. Meglepődve láttam, hogy a többiek nem emberi alakban vannak.
- Kösz, szólhattatok volna.- mordultam rá Aaronra és eltűntem a fák között. Fél perccel később, a ruhám és a papucsom a hátsó lábamhoz volt kötve.
- Szóval. Az új helyzetről lenne szó.- kezdett bele Aaron, és kihallottam a hangjából a felháborodást.
- Azért gyűltünk össze, hogy megvitassuk, mi legyen a helyzet Hugoval és bevésődésének tárgyával.- a szememmel Hugot kerestem. Ő kívül állt a többiekhez képest, vagyis feküdt és fejét a mancsain pihentette. Borzalmasan érezte magát, és tehetetlennek.Szeretett volna Cassiehez menni és Nate miatt is nagyon aggódott. Ezt érezték a többiek is, de nem voltak hajlan-dóak megbocsájtani neki. Nagyon dühös lettem. És olyat tettem amire eddig még nem volt példa. A vezérünk szavába vágtam.
- Mégis mit kéne megbeszélni? Cassie Cullen szabadon járhat kelhet egész Forks és mostmár
- Nem, igazad van. De az a csaj akkor is egy …- most Hugon volt a sor a felháborodásban. Vadul morogni kezdett és Aaron előtt termett.
- Vérszívó? Pióca? NE HASZNÁLD RÁ EZT TÖBBET!!!A NEVE CASSIE!!!- mi csak némán figyeltük a jelenetet. Aaron kezdett felpaprikázódni. Hogyne, hiszen ő majdnem 20 és többek között az is bosszantotta, hogy egy 16 éves pattog vele szemben.
- Ide figyelj Hugo Ateara. Azt csinálsz a barátnőddel amit akarsz világos? Úgyse tehetünk ellene semmit. Testvérünkként szeretünk, de a csajt mi ne lássuk. Értve vagyok? – Hugo bólintott. Nem tehetett mást. De azért az jól esett neki, hogyha dühösen is, de közölte vele Aaron, hogy szeretik a fiúk. Most kivételesen rövid gyűlés volt, mivel csak erről volt szó így miután mi hárman kiordibáltuk magunkat és a többiek asszisztáltak hozzá, mindenki szélnek eredt. Mi hárman Forks felé vettük az irányt. Én Luke és Hugo között ballagtam. Most egyikünknek sem volt kedve futni.
- Mész Cassiehez?- kérdeztem Hugot, aki úgy lógatta az orrát, hogy a földet söpörte volna vele.
- Azt hiszem…fura ez az egész, még nem tudom, hogy kezeljem.- bátorítóan megböktem az orrommal. – Ne aggódj. Minden ki fog alakulni szép lassan.Aaronék is be fogják fogadni őt csak idő kell nekik. És le merném fogadni, hogy Cassie pedig nagyon fog örülni neked.
- Gondolod?- egyszerre tükröződött boldogság és félelem a tekintetében.
- Igen, gondolom. Ha majd kicsit lenyugszanak a kedélyek, akkor pedig meg látogatom az új rokonomat.
- Akkor azt hiszem én most…- egyből izgatottabb lett mikor megcsapta az orrunkat a Cullenek félreismerhetetlen szaga. Bólintottunk és már Hugo hatalmas alakja el is tűnt a fák között. Én idegesen harapdáltam a számat, hallottam az öcsém gondolatait és tudtam, hogy aggódik amiért az utóbbi időben kerüli Rachel.
- Figyelj öcsi!
- Hmm??
- Szerintem menj Rachelhez és beszélj vele.
- És mégis miről? Te tudsz valamit?- ideges lett.
- Igen. Amiért kerül Rach, hmm nos az az egészségével van kapcsolatban. És nem tudja, hogyan közölje veled?- Lukenek hirtelen a leglehetetlenebb és legborzalmasabb dolgok pörögtek végig a fejében.
- Nem, nem halálos beteg. Csak ennyit mondhatok. Menj és beszélj vele.- Luke bólintott és őt is elnyelte az erdő. Reméltem, hogy minél hamarabb rendezni fogják az ügyet. Van még rá 5 hónapjuk. Mostmár nem vesztegethettem az időt, futásnak eredtem és pár perccel később már emberként léptem ki a fák közül. Kezdtem megnyugodni, Hugoék és Lukeék is rendben lesznek és Nate meg fog gyógyulni. Vámpírokkal most jó darabig nem kell foglalkozni, mehet úgy az élet, mint eddig.
Ahogy beléptem a házba, anya fogadott és szinte ragyogott a boldogságtól.
- Na végre, hazaértél!
- Mi történt anya? Lemaradtam valamiről? – kérdeztem nevetve.
- Nate magához tért, előbb telefonáltak a kórházból. Még a szülei sem tudják. Veled akar beszélni. Azt üzeni menj azonnal, mert nagyon fontos.- csak pár másodpercre dermedtem le, de utána a vállam fölött kiabáltam anyának egy köszönömöt és már a kocsiban is voltam. Egyre jobb és jobb lett a napom, bár fogalmam sem volt, hogy miről akar Nate beszélni.
