Moonlight 20. fejezet - Más világ

Egy merőben nevetséges kis figura állt előttem. Kicsi volt, szakállas és köpcös..
- Szervusz Lily!- majd még mielőtt a torkának ugorhattam volna, egy ütést éreztem a tarkómon és minden elsötétült. A következő amit éreztem, az az volt, hogy ágyban fekszem. Éreztem a matra-
cot a derekam alatt. Azt is tudtam, hogy nincs komolyabb sérülésem, mert semmim sem fájt és a végtagjaim sem voltak lekötözve. Óvatosan kinyitottam a szemem. Azt hittem rosszul látok. A szoba ahol voltam, úgy nézett ki mintha valamilyen kastélyban lettem volna. Vastag tömör, kopár kőfalak.
Kis mélyedés szerű ablakok, ódivatú szekrény és fésülködő asztal. Úgy éreztem magam, mintha a 18. századba csöppentem volna. És a ruhám! Atya ég..megszeppenve vettem észre, hogy valaki átöltöztetett egy merőben giccses csipkés hálóingbe. De nekem ez volt most a legkisebb problémám.
Felálltam, de a lábam alig érintette a földet, az ajtó már ki is nyílt és egy magas, macska szerű nő lépett be rajta. Akkor lábai voltak, hogy a nyakamnál kezdődött és nyúlánk testét csak még jobban meghosszabbította az egyenes szabású fekete ruha amit viselt. A szemei pedig borostyán sárgák voltak, de nem volt vámpír, mert hallottam a szívverését ami pont olyan volt mint az enyém.
- Itt a ruhád.- majd a szekrénybe nyúlt és rezzenéstelen arccal átnyújtott egy farmert és egy kockás inget. Őszintén szólva legalább egy fűzős ruhára számítottam. És hogy miért nem tomboltam, vagy próbáltam meg menekülni? Mert tudtam, hogy egyedül vagyok és bármit is tennék..olyan hamar darabokra szednének mielőtt még azt mondhatnám, hogy Volturi. Gyorsan felöltöztem és még mielőtt felvilágosítást kérhettem volna, hogy mégis hol vagyok és kiknél már el is tűnt a nő. Így próbáltam a hallásom alapján tájékozódni. De elég nehezen ment a vastag kőfalak miatt. Annyit hallottam, hogy alattam és felettem is sok ember van és nem mindegyik élő ember. Bármennyire is kutakodtam a fejemben, egyszer sem jutott eszembe olyan helyzet ahol ilyen kevés vámpír lett volna ennyi ember között, ráadásul odakint ragyogott a nap! Nem hallottak ezek még a Volturiról? Mikor kifelé kémleltem, egyszercsak kivágódott szobám súlyos fa ajtaja és egy széles vállú, izmos, mosolygós fiú állt előttem.
- Jöttem a fogolyért!- mosolygott rám és olyan vidámság áradt belőle ami rám is rám ragadt volna ha éppenséggel nem lettem volna életveszélyben…sejtéseim szerint.
- Bocs, de ki vagy? És elárulná végre valaki hogy mi folyik itt?- ő úgy bámult rám, mintha kínaiul beszéltem volna. Belőlem meg váratlanul, egyik pillanatról a másikra előtört a kisgyerek és nem akartam mást, csak apukámhoz bújni, hogy megvédjen azoktól akik bántottak. De azok az idők már elmúltak. Nekem kellett boldogulnom.
- Ohh akkor ezek szerint Hilda nem mondott semmit. Európában vagy..egészen pontosan Észak-Skóciában. Az itteni vérfarkas klánok háborújának fogsz elméletileg véget vetni..mármint a jósaink szerint.- darálta komolyan és bennem megfagyott a vér, mert nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. De az előbbi felé hajlottam.
- Én??Én?? És mégis hogy?- hápogtam szerencsétlen módon.
- Az apánk második felesége leszel és te szülöd meg a két eltérő faj keresztezésével azt aki véget vet ennek a háborúnak.- közel jártam hozzá, hogy elájuljak..Ennél még az is ezerszer jobb lett volna ha a Volturi ízekre szaggatja az embert valamiért. Ez egy agyrém! Mi vagyok én Szűz Mária vagy Darth Vader exneje , hogy tőlem várják a megváltó születését? És vannak más fajta vérfarkasok? Meg alakváltók is, ugrott be az emlékezetembe az a kis férfi akivel még otthon találkoztam. Mostmár minden porcikámban éreztem, hogy vagy elszököm innen valahogyan, vagy pedig meghalok..De hogy itt egy óceánnal messzebb az otthonomtól, biztos nem maradok.

Őröm óvatosan,de biztosan fogta meg a karomat, hogy ne szökjek el. Ódon folyosókon vezetett keresztül, itt ott felcsillant egy egy borostyán színű szempár a sötét alkóvokban, de nem volt sem erőm, sem energiám arra figyelni. A fiú megállt egy hatalmas két szárnyú fa ajtó előtt és bekopogott.
Az ajtó nyikorogva kinyílt. Első látásra feltűnt, hogy ahová tartunk az korábban trónterem lehetett. De most korántsem hasonlított arra. Inkább egy irodába oltott éjszakai bárra emlékeztett a hely. Balra egy bárpult volt, ahol négy, öt férfi állt. A bárpult mellett itt is ott is asztalok, és egy hatalmas tévé. A bárpulttal szemben egy biliárd asztal állt. Viszont a terem közepén ahol valaha egy trón állhatott, ott egy nagyon is modern íróasztal állt, számítógépekkel, és hatalmas monitorokkal. Ahogy elindultunk befelé a teremben, magamon éreztem a fürkésző tekinteteket,de nem tudtam oda nézni. Az íróasztal mögött ülő férfit bámultam és nőttön nőtt bennem a pánik. Öreg volt, és összeaszott akár egy szilva…forgott a gyomrom. Nem akartam ezt az egészet, nagyon nem.
- Üdvözöllek drágám! Gregor vagyok – köszöntött erős akcentussal a férfi. Én csak bólintottam, mert a torkomban lévő gombóc nem engedte. De utána a férfi tudomást sem vett rólam..Lassan kezdett bennem körvonalazódni a kép. Én nem feleség leszek én leszek a tenyészló…aki ha elvégzi a dolgát nagy valószínűséggel megölik vagy élete végéig egy toronyba zárják. Fogalmam sem volt, hogy mégis mit tudnék tenni.
- Hilda lesz a segéded, bármire szükséged van neki szólj.- felelte negédes hangon és próbált egy mosolyt kicsikarni magából. De én közben a fiára néztem, ő is pont ugyanúgy viselkedett mint a többi szolga. Lehajtott fejjel hallgatta apja szavait, és fel sem tekintett.
- Köszönöm.- suttogtam halkan. Nem akartam, hogy félkegyelműnek vagy ennyire gyávának nézzenek.
- Gyere.- suttogta halkan börtönőröm. Én készségesen felálltam, magam sem tudtam, hogy miért, de szívesebben vettem volna az ő kíséretét mint a magas macskanőét.
- Adam te itt maradsz.- hangzott az atyai parancs. Azonnal elengedte a karomat és a szőke Hilda pirosra festett karmai kulcsulódtak a karomra. Finomnak nem nevezhető mozdulattal indított el kifelé a teremből. És egészen a szobámig csendben voltunk. Aztán már nem bírtam tovább.
- Mikor lesz a …- nem bírtam az esküvő szót kimondani.- ..ceremónia?- haragosan rám villant a szeme.
- Amilyen hamar csak lehet. Holnap este lesz megtartva. – ennél többet nem tudtam kiszedni belőle, pedig jól jött volna némi információ. A fa ajtó megint becsapódott és egyedül maradtam. Mostmár nem bírtam tovább játszani a szupernőt. Elsírtam magam. Mikor már elfogytak a könnyeim, megint gondolkozni kezdtem, mást nem nagyon tudtam tenni. Mégis mi tévő legyek? Nem voltak olyan különleges képességeim, mint anno anyának. Fogvatartóimat sem tudtam megfagyasztani, hiszen nem vámpírok voltak. A kastélyban akárhol is voltak a vámpírok, egyelőre még nem mutatkoztak meg.
Megpróbálkozhattam volna azzal, hogy farkassá változom, de mivel már megtudtam, hogy elrablóim is azok, gyanítottam, hogy azonnal kiszúrnák valahogy ha átváltoznék. Így tanácstalanul hanyatt –
dőltem az ágyon és csak vártam. Míg aludtam borzalmas álmaim voltak, hatalmas és ijesztő farkasokról és a mi vámpírjainkról akik összecsaptak. Hogy mi lett az ütközet vége, azt nem tudtam meg, mert felébresztettek. Adam volt az ajtóban. Tekintetéből sütött az alázat és a szörnyülködés.
- Le kell ,hogy kísérjelek. Nemsokára vacsora. Apám azt akarja, hogy ott légy.- pár percig fürkésztem az arcát.
- Te nem örülsz ennek az egésznek. Normális akarsz lenni.- mondtam ki azonnal. És sejtettem, hogy rátapintottam a lényegre, mert azonnal elfordította a tekintetét.
- És ha igen? Úgysem tudok változtatni a dolgon. Én már így születtem, így is kell meghalnom.- annyira szomorú volt a hangja, hogy szívem szerint megöleltem volna, pedig tudtam, hogy nem tanácsos vele rokonszenveznem. Némán készülődtem és ugyanolyan csendben hagytuk el a szobát is.
Most is ugyanabba a terembe mentünk ahol először voltunk, csak most csináltak helyet egy hatalmas asztalnak ami roskadásig volt étellel. De nem kerülte el a figyelmemet, hogy az ajtóban álló testőrök vámpírok. Mi a fenének kell vérfarkasoknak vámpír testőrség? Nem értettem, de továbbra sem tart-
tottam jó ötletnek a cserfességet. Engem az asztalfő mellé ültettek, Gregor és Adam közé. Már mindenki enni kezdett, kivéve engem, mikor kicsapódott az ajtó és lendületes léptekkel elindult az asztal felé egy fiú. Majd Gregornál lefékezett, mélyen meghajolt.
- Hadd mutassam be a fiatalabbik fiamat, Ewant.- szólalt meg az öreg. Ahogy találkozott a tekintetem a barna szempárral, úgy éreztem mintha áramot vezettek volna a testembe. A külvilág megszűnt, csak én voltam és ő. Olyan vonzást kezdtem érezni minden porcikámban Ewan felé mintha ő lenne a mágnes másik pólusa. És láttam a szemében, hogy ha nem is tudja mi történik vele, ő is ugyanezen megy keresztül.

Tehát megtörtént, én is bevésődtem.