Északi fény-26. fejezet A váratlan vendég

Még mindig megpróbálta visszanyomni az ajtót, de nyilvánvaló volt hogy egy vámpírnál én már
jóval erősebb vagyok. Belöktem az ajtót és már bent is álltam az előtérben. Ő megmerevedett és
nem mozdult, csak csendben bámult rám. De láttam a tekintetén és a gondolatain is, hogy halálra
van rémülve. Kicsit legyezgette a hiúságomat, hogy először azt hitte a Volturitól jöttem.
- Hol van Cloe?- nem kaptam választ, szőke tincseit kirázta az arcából Tanya, de nem akart megszólalni.
- Tanya én Renesmee Cullen vagyok.- nem tudtam, hogy az a jobb ha azért fél, mert tudja, hogy
tényleg ki vagyok és mit akarok, vagy mert Volturi tagnak hisz. A reakciójára viszont egyáltalán
nem számítottam. Mikor bemutatkoztam neki, fel voltam rá készülve, hogy bizonyítanom kell,
hogy az vagyok akinek mondom magam, vagy netán még harc árán kell őt itt tartanom, de
amit ő reagált a nevem hallattára, na arra számítottam a legkevésbé. Mivel láttam a gondolatait,
azt is tudtam, hogy komolyan is gondolja. Nos, Tanya megkönnyebbültem sóhajtott, és rámmosolygott.
- Renesmee! Végre..- sóhajtott egy újabbat.- Tudtuk, hogy eljössz. Most végre elmondhatjuk, hogy milyen hatalmas félreértés történt. – reszkető hangon felkacagtam. Ez a hozzáállás kicsit elbizonytalanított.
- Félreértés? Mégis, hogy nevezheted te félreértésnek azt, hogy a tulajdon nővéretek ismét a Cullenek ellen fordult? Mi? Ez neked félreértés.- kiabáltam egy oktávval feljebb. Majd szétvetett a düh, és Tanya ráadásul még nem is próbált közbe vágni, csendben tűrte amíg én vele ordibáltam és mindent a fejére olvastam. Többek között azt is, hogy apa és Alice Jacobbal együtt eltűnt. Erre már ő is izgatottabb lett, felkapta a fejét apa említésére. Mire a mondandóm végére értem, már Tanya sem tűnt olyan félszegnek, mint az előbb. Idegesen toporgott, és zavartan pislogott rám, hogy befejeztem-e vagy van-e még újabb düh kitörésem. Ezt láttam a fejében. Mérgesen felmordultam.
- Mond.- szóltam rá. Nem voltam rá kíváncsi, hogy milyen kifogással fog előhozakodni, de úgy döntöttem, hogy meghallgatom.
- Nessie nagyon sajnálom a vőlegényedet és Edwardot és Alicet is. De ismerjük a Volturit, és amíg téged kézre nem kerítenek, addig nekik nem lesz bántódásuk. De most végre szeretném elmondani, hogy mi történt valójában.- láttam a tekintetén, hogy tényleg őszinte és azt is hogy sajnál. Ez valahogy nem fért meg a fejemben a bosszúállás gondolatával, igaz 18 évvel ezelőtt sem ő volt a baj okozója, hanem akkor is egy másik nővére. Figyelmesen hallgattam, hátha attól felbátorodik.
- Jasper nem akart hinni nekünk, így nem tehettünk mást, elmentünk Denaliból egy időre. Csak
nemrégiben tértünk vissza. Renesmee! Nem Cloe volt aki szólt a Volturinak. Tudom, hogy hihetetlen lesz hallani, de egy farkas árult el benneteket. Egy quileut. – csend borult a szobára. Tanya nyilván azért nem szólalt meg, mert hagyta hadd emésszem a hallottakat, én pedig azért nem szóltam, mert nem bírtam. Az egész egy nagy maszlagnak, hülyeségnek tűnt előttem. Lehet, hogy csak ezzel próbálják Cloet menteni? Nem, nem hiszem. Ahogy Tanya beszélt teljesen őszintének tűnt, és nem hazudott. E felől szemernyi kétségem se volt. Tehát akkor egy farkas, Jacobot és engem egy saját családtagja adta ki, lehet hogy azóta ezzel a halálát is okozva. Tudtam, hogy nehéz lesz hallanom, hogy ki volt az aki ezt művelte, de kértem Tanyát, hogy akkor meséljen el mindent részletesen, hogy mostmár végre minden a helyére kerüljön.
- Néhány hónapja, még a télen járt erre egy fiatal indián nő. Olyan húsz évesnek nézett ki, de nekem többnek tűnt, Cloet kereste.Nem tudom tudsz-e róla, de amig Rosaliékkal utazgattál, addig egy pár napig meglátogattuk Carlislékat.- Igen, emlékeztem erre, mesélte anya, csak bólintottam jelezve, hogy folytassa- Gondolom ekkor ismerkedett meg a nővel.Mikor Cloet kereste a nő mindannyian itthon voltunk, de Cloe még Edwardéknál volt. Megadtuk neki a telefonszámát, nem tudtuk még, hogy miről lehet szó. Aztán pár nap múlva feldúltan érkezett haza a nővérünk. A beszélgetés tartalmáról, csak Cloe által értesültünk.. Azt mesélte, hogy a nő Forksból jött, és arra akarta őt rávenni, hogy segítsen téged és azt az indián fiút beárulni a Volturinál, mivel már próbálkozott ezelőtt más farkasoknál is, hogy téged eltegyen láb alól, de az nem volt sikeres.Azért nála próbálkozik, mivel Forksbeli megismerkedésükkor még Cloe
is ellenezte ezt a dolgot,mikor meséltünk rólad és barátodról, és még a te létezésednek a jogosultságát is megkérdőjelezte. És ezért akart a Volturinál próbálkozni.,általa. De miután beszélt Carlislékkal is, már nem volt szükség győzködésre, ő maga is szeretett volna találkozni veled. Edwardéknál pedig végleg megváltozott a véleménye, rájött, hogy nagy hiba volt mégcsak gondolnia is arra hogy el kéne téged pusztítani. Nagyon megkedvelt. Mivel Cloe ezután határozottan megmondta erről a véleményét, a nő dühbe gurult és majdnem át is változott, de aztán annyival távozott, hogy ha Cloe nem segít neki akkor majd ő maga megy és beszél a Volturival. Ezt persze mi teljes képtelenségnek tartottuk, de amikor Jasper dühtől tajtékzóan beállított hozzánk és mindenáron Cloéval akart beszélni, akkor már tudtuk, hogy megtette. És a Volturi belement, hogy Cloéra, egy újszülöttre fogják a dolgok. Nyilván ők semmit nem akartak kezdeni velünk, de nem is érdekelte őket a te nyilvánvalóan rettentően mérges rokonságod, ha megtudják, hogy ki volt az áruló. Azonnal elutaztunk, és habár hiába, de Jaspernek is elmondtuk, hogy nem mi vagyunk most a hunyók, Cloe legfőképp. Tehát akkor még mindig nincs vége. – szögezte le.-Sajnálom, hogy eddig eljöttél és hiába.- mentegetőzött, de én csak megráztam a fejem. Egyáltalán nem volt ez az út hiábavaló, ha már tudtam a tényleges igazságot. Akkor Aident is végig megtévesztették. Cloe soha nem is ment a Volturi közelébe, és nem ő árulta el Aroéknak, hogy Jacobbal össze akarunk házasodni. Mikor mégcsak belekezdett Tanya a történet ismertetésébe, már akkor tudtam, hogy kiről van szó. Csak egyetlen nőnemű quileut farkast ismertem, és az Leah Clearwater volt. Nem tudtam elhinni, hogy az irántam, és mostmár Jacob iránt is érzett gyűlölete már eddig fajult volna. De muszáj volt elfogadnom, mivel megtette. Hogy a Volturi miért kímélte meg az életét, az rejtély volt számomra, de most nem is igazán érdekelt. Nem tetszett a gondolat, de már éreztem, hogy a gyilkolási vágyam, amit Cloe megölésével akartam kielégíteni, az mostmár átszállt Leahra. De mindezt már jóval erőteljesebben éreztem, mint eddig bármikor, hiszen a gyűlöletemet megtöbbszörözték azok a tények, hogy Leah nemcsak a testvérét, falkatársát, hanem a népét is elárulta azzal, hogy Jacob ellen ilyen alattomos és kicsinyes bosszúval készült. Továbbra is csak némán bámultam magam elé, és a hallottakon gondolkoztam. Csak most kerültek helyükre a kirakós darabjai a fejemben.És még nem voltam képes befogadni a hallottakat. Mostmár értettem, hogy miért volt mindig olyan ideges Cloe mikor telefonáláson kaptuk rajta. Több mint valószínű, hogy Leah kereste. És Kathy látomása!Hát persze! Cloe egy erdőben bolyong és vár valakire. Leahval találkozott. Elöntött a hála, hogy ilyen rövid ismeretség után is így kiállt értem. De akkor még ott voltak a fejemben a sokkal súlyosabb kérdések is. Hogyan lehetett erre képes pont egy quileut? Egy ekkora árulásra? A következő gondolatom az volt, hogy mi lesz ha ezt Jacob megtudja? És mi lesz ha a többiek is? Sam nem épp a könyörületességéről volt híres, igaz Leah az egykori szerelme de akkor is. Vajon képesek lennének végezni Leahval? Ha nem is értem, de Jacobért? Már ha él még.- szólalt meg egy alattomos kis hang a fejemben.De csak hevesen megráztam a fejem. Most nem volt szabad ezekkel a kérdésekkel foglalkoznom, és a félelmemmel sem, megint vagyis még mindig a tiszta gondolkodásomra volt szükségem. Olyan hirtelen pattantam fel, hogy Tanya összerezzent, de hogy már látta, hogy nyugodt vagyok, ő is barátságosabb arckifejezést öltött.
- Tanya. A testvéreid mikor jönnek haza?- meg akartam tudni, hogy számíthatok-e a segítségükre.
- Szerintem nemsokára haza térnek. Vadászni voltak.- elkerekedett szemekkel bámultam Tanyara.
- Vadászni? Nappal? Nem félnek, hogy valaki meglátja őket?- ő erre csak hangosan felkacagott.
- Ismerjük a módját, hogy ne kapjanak rajta minket. És vannak egészen elvadult helyek amerre
nem járnak emberek csak mi. De azért rendes tőled Renesmee, hogy aggódsz értünk.- kacsintott rám. Csak köhintettem egyet, hogy elnyomjam a gúnyos kacajt, az aggódás kicsit túlzó kifejezés volt. De igaza volt Tanyanak, nemsokára egymás után belépett a házba a családja. Kate, Carmen, Eleazar és Cloe. Mindegyiküknek kicsit zilált volt a külseje, de áradt belőlük a nyugalom, és mindegyikük szeme aranyfényű volt. És nem utolsó sorban mindegyiküknek kiült a meglepetés az arcukra mikor megláttak. Tanyával ellentétben három testvére azonnal megismert.
- Renesmee??- kérdezte hitetlenkedve Carmen.
- Igen, én vagyok, és a segítségeteket szeretném kérni.- majd egyből Cloet kerestem, aki viszont nem nézett rám.Hallottam a fejében a gondolatokat, hogy bántja a dolog, hogy kezdetben még ő is képes lett volna ártani nekem. És az is dühítette, hogy egyáltalán szóba állt Leahval. Odaléptem elé és megfogtam gránit kemény kezeit. Szemem sarkából láttam, hogy közben int Tanya a fejével a többieknek és magunkra hagynak minket. Cloe rám emelte hatalmas szemeit.
- Mindent elmondott Tanya. Ne legyen bűntudatod. Hiszen utána helyesen cselekedtél.- megszorítottam a kezeit, és próbáltam bátorítóan rámosolyogni. Ő elképedve meredt rám.
- Te tényleg nem haragszol rám.- én a helyzet komolyságáról megfeledkezve felnevettem.
- Nem ezt magyarázom? Amúgy elég érdekes hogy mind a kettőnknek ugyanaz a képessége. Beszélnünk sem kéne.- jutott eszembe. Végre Cloe is elkuncugta magát egy kicsit. Megfogtam a kezét és bementem vele a nappaliba Tanyáék után. A nappali egészen zsúfoltnak hatott hogy már hatan voltunk bent. A halk beszélgetésüknek egyből végeszakadt mikor beléptem. Akkor hát mégiscsak volt értelme ide eljönnöm. Ha nem is kaptam el a bűnöst, de sikerült új szövetségesekre szert tennem. Legalábbis bíztam benne. Öt aranybarna szempár nézett rám érdeklődve. Így belekezdtem hát:
- Gondolom Tanya már elmondta nektek, hogy miért jöttem, és hogy félrevezettek. Mindannyiunkat.
Azt szeretném kérni tőletek, hogy segítsetek nekem megtalálni Alicet és apát.
- De mit akarsz tenni a Volturival?- kérdezte meg Eleazar.
- Az legyen az én dolgom. Már igy is többen keveredtek ebbe bele, mint szerettem volna. Ti épp eleget tesztek, ha segítetek felkutatni Alicéket.- nem szóltak egy szót sem,de gondolatban mind közölték hogy nem faggatóznak tovább. Viszont elkaptam Cloe ijedt tekintetét, ő meglátta a gondolataimban amit a többiek nem.
- Van valami nyom esetleg?- tudakolta Carmen. Én csak lemondóan megcsóváltam a fejemet.
- Nem, nincs. Anya maradt a házban, meg mostmár Kathy is ott lehet. A többiek őket keresik. Arra gondoltam, hogy esetleg elmehetnénk együtt Forksba. Hátha ők már többet tudnak mondani. És hát kéne anyának a támogatás is.- vártam a reakciójukat, hogy mi a véleményük erről. Tanya adta meg a választ, mint a klán vezetője.
- Megyünk Nessie. Ha Carlisleéknak szüksége van ránk, akkor mi ott vagyunk.- majd a többiekre nézett akik helyeslően bólogattak. Nagyon örültem neki, hogy ilyen fordulatot vett a dolog, bár az már más kérdés volt, hogy mit csinálunk Forksban ha megérkezünk. Hiszen előbb még apáékat kell megtalálnunk és nekem pedig Jacobot. Már nem tartottam annyira fontosnak Leah megölését, a dühöm is csillapodott. Valahogy menet közben , vagyis mióta megtudtam az igazságot, már megszületett a fejemben a megoldás. Olyan pofonegyszerűnek tűnt, nem is értettem, hogy miért nem maradtam eredetileg ennél a megoldásnál. Tanyák szét oszlottak, mindenki elment, hogy elintézze a maga ügyes bajos dolgait. Én ott maradtam Cloeéval a nappaliban. Leültem az egyik hatalmas ódivatú kanapéba, és fejemet a két kezembe temettem. Éreztem a Cloéból áradó édes illatott, és hűvös bőrét az enyém mellett, mellém kucorodott és átölelt.
- Megtaláljuk őket!Ne félj.- ránéztem, és annyira nem értettem, hogy hónapokkal
ezelőtt, hogy tudtam én ezt a kedves lányt ennyire utálni. Visszabújtam a kezeim mögé, olyan ha én nem látok semmit akkor más sem lát engem alapon, beleértve a problémákat is. Elfelejtettem, hogy ki ül mellettem és azon kezdtem gondolkodni, hogyan is hajthatom végre a kicsit sem kockázatmentes tervemet, mikor Cloe kőkemény ökle vágott oldalba.
- Auu..Ezt most miért?- áltam fel értetlenül.
- Legalább amig együtt vagy velünk ne gondolj ilyeneket rendben?- csattant fel dühösen.
- Cloe, bocsi, de nem megy! Ne haragudj…de másnak ne mond el jó?- halkítottam le a hangomat.
Nem akartam, hogy erre mindenki összeszaladjon, mert akkor egészen biztosan,azon lettek volna, hogy megakadályozzanak benne. Cloe csak dühösen nézett rám, majd végül megadta magát.
- Ám legyen. De akkor is hülyeség szerintem.- morogta bosszúsan.
- Igen, tudom de ha van jobb ötleted csak szólj.- szúrtam vissza mérgesen.
- Tudod, hogy nem úgy értettem…- motyogta Cloe elszontyolodva- Alszol az én szobámban? Eléggé elnyűtnek látszol.- csak fintorogtam egyet, de ő mosolyogva felterelt a lépcsőn. Nagyon kimerült voltam, de még azért néhány elméletet lefutattunk, hogy hogyan kéne neki kezdeni a keresésnek. Amikor pedig akaratlanul is a magán tervem jutott eszembe, Cloe mindig megjutalmazott egy hatalmas oldalba vágással. De a kimerültség végül csak utolért. Bőven volt helyünk, mivel Cloe szobája hatalmas volt, közepén egy széles baldachinos ággyal. Az antik bútorokkal és Cloe kiegészítőivel, pont úgy nézett ki a szoba, mint valamilyen régi hercegnő lakna itt. Kényelmesen elhelyezkedtem a puha ágyban, Cloe csak megigazgatta a takarómat,mintha a gondos nővérem lenne, és egy könyvvel a kezében terült el
mellettem. Mélyen aludtam, és reggel már ruganyos pattantam ki az ágyból. Cloe a fésülködő asztalánál tett vett.
- Mikor indulunk?- kérdeztem izgatottan.Cloe rámnézett és elnevette magát.
- Azt hiszem előbb fésülködj meg.- majd átadta a hejét. A hajam már tényleg olyan volt mint egy
szénaboglya. Így neki láttam, hogy megküzdjek vele.
- Beszéltünk a többiekkel és azt mondta Tanya, hogy holnap indulunk, tekintve, hogy milyen idő lesz ma, nem igazán mehetünk ki a házból.- én csak most néztem ki az ablakon. Még nem sütött a nap, de a sugarai már itt ott áttörték a felhőket. Határozottan napos idő ígérkezett. Csalódottan fordultam vissza a tükörhöz, mivel én már rögtön indulni akartam. Nem számoltam ezzel a kis aprósággal, ami közbe jöhet. Miután már elfogadható állapotban voltam, lementünk a földszinte. Kate és Tanya épp az időjárást nézték a tv-ben, hiába ha valahol nincs jövőbelátó, mint Alice, ott kell az ilyesmi. Már éppen kérdezni akartam, hogy hol vannak a többiek, mikor a konyhában leesett az állam. Eleazar és Carmen, reggelit csináltak nekem.
- Szia Renesmee! Hallottuk, hogy felébredtél.- üdvözölt mosolyogva Carmen. Hosszú fekete haja most kontyba volt kötve,hogy ne zavarja a palacsinta sütésben. Én továbbra is csak néma csodálattal álltam a konyha ajtóban, míg Cloe le nem ültetett az egyik székre. Eleazar csak halkan kuncogott.
- Mi is voltunk valaha emberek, még emlékszünk rá, hogy kell palacsintát sütni.- felelte nevetve.
- Őőő köszönöm,- csak ennyit bírtam kinyögni, majd pedig már neki estem a palacsinta halomnak, mivel korgó gyomrom jelezte, hogy ideje ennem. Hallottam ahogy a másik szobában lecsukják Tanyáék a tv-t, majd ők is átjöttek a konyhába. Tanya arca komoly volt..de Katen nyoma sem volt bármiféle aggódásnak, az Emmett féle magabiztosság sugárzott belőle. Tanya kihúzta a mellettem lévő széket és leült .
- Nem tudom mondta-e Cloe, de átbeszéltük, hogy hogyan kellene neki látni ennek. Először elmegyünk veled Forksba, aztán majd onnan tovább megyünk néhány régi ismerősünkhöz, akik tudnak segíteni, mivel kapcsolatban vannak a Volturival. Ha minden igaz, holnap be fog borulni, tehát akkor indulunk, ha neked is megfelel.- én közben hallgattam a gondolataikat…Eleazar és Kate fel voltak villanyozva, hogy esetleg harcolhatnak is, de Tanya, Carmen és Cloe komolyan aggódtak. Mindannyiuknak megfordult a fejében, hogy lehet, hogy Alicékat sosem látom viszont. Gyorsan elbarikádoztam magam a gondolatok elől, és inkább Tanyával beszéltem.
- Persze..Tökéletes. Nagyon köszönöm mégegyszer, hogy segítetek.- mondtam elfúló hangon. Ők csak megsimogatták a vállamat, majd pedig Carmen felháborodottan megkérdezte, hogy ennyire szörnyű palacsintát csinál-e, mivel még fele ott van a tányéron. Összeszedtem magam, elnézést kértem, majd jóízűen folytattam tovább a reggelit. Mindenki jött ment, tett vett, pakolt. Kicsit azért örültek is, hogy megint Forksban lehetnek és találkozhatnak anyával. Azt el sem tudták képzelni, hogy én mennyire örültem ennek.
- Ő is örülni fog neked hidd el.- szólalt meg halkan Cloe.Épp a napsütötte erdőt néztem, mosolyogva fordultam felé…persze a gondolatolvasás előnyei.
- Tudom, csak félek, félek, hogy mi lesz ha megteszem…- nem fejeztem be a mondatot, mert féltem, hogy Cloe már megint rám sóz egy hatalmasat ha a terveimen gondolkodom, de most nem így lett. Keserűen elmosolyodott és csak ennyit gondolt:
- Ahogy akarod, már fölösleg is, hogy tartóztassalak….járj szerencsével..de tudod, hogy szerintem nem fogsz..- majd mosolya is eltűnt az arcáról…hirtelen a palacsinta is megkeseredett a számban. Most kezdtem csak felfogni, hogy mire is készülök…és mennyi mindenkit megbánthatok vele… Eleazar kiment egy kicsit a ház elé körülnézni, hogy vajon tényleg kisüt-e nap…mi pedig felfelé indultunk volna Cloeval a szobájába, mikor Eleazar szinte beesett az ajtón, úgy rohant. Mindannyian lesiettünk, hozzá, hogy megtudjuk mi történt.
- Van kint valaki.- csak ennyit mondott, de ebből mindannyian értettük, hogy ez azt jelenti,
másik vámpír van a környéken. Ismeretlen vámpír ráadásul.
- De hiszen süt a nap.- álmélkodott Kate. Egyikük sem tudta ki lehet az elszánt, vagy akár öngyilkos jelölt vámpír aki napsütésben kószál kint. De nem ez lett volna az első eset arra, hogy napfényben közlekedő vámpírral fussak össze. Összeszorult a gyomrom. Az nem lehet, hogy itt is megtaláljanak, ideáig nem érhet el a Volturi keze sem. De nem tudtam más magyarázatot találni, rá, hogy miért ólálkodhat egy idegen vámpír a környéken,mivel a Denali park csak Tanyáék területe. Talán idegen és eltévedt, vagy Tanyáékkal szeretne találkozni. – próbáltam keresni a magyarázatokat, de az első gondolatom változatlanul ott lüktetett a fejemben.- Volturi, Volturi, megtaláltak.- Belehallgattam Tanyáék gondolatába is és úgy tűnt az első gyanúm él bennük is. Egy meghurcoltatás bőven elég volt nekik. Nem kell, hogy még miattam is bántsák őket. Mielőtt még ezt tovább folytathattam volna meghallottam
Cloe hangját a fejemben.
- Nessie, eszedbe se jusson hogy megszöksz..amúgy is, hogy tudnál?Ha egyszer Tanya azt
mondta, hogy megvédünk, akkor az úgyis lesz. Kérlek ne játszd megint a hőst.- majd kérlelőn
nézett rám nagy őzike szemeivel.
- Rendben, megadom magam. Holnap úgyis indulunk Forksba. Ha akar valamit a másik
vámpír akkor majd megmutatja magát vagy legalább is bekopog, ha civilizált.- feleltem Cloe
gondolataira. Ő csak kuncogott, örült neki, hogy végre mostmár másra is hallgatok. Mire már
mi is odafigyeltünk, kiderült, hogy a többiek is azon a véleményen vannak, mint mi ketten.
- Igen, igazad van Kate, nem kell mindjárt a legrosszabbat meglátni..- mondta elgondolkodva
Tanya.
- Pontosan, lehet hogy csak utazó, vagy érzi a szagunkat és szeretne minket látni.- érvelt Carmen.
- Rendben. Akkor nem a Volturi.- emelte fel a kezeit Eleazar, aki ezek szerint szintén hajlamos
volt olyan sötétlátásra mint én.
- Ha ezt is megbeszéltük nem folytatjuk a csomagolást?- trillázta Cloe. Nővérei megütközve néz-
tek rá, hogy mi üthetett belé amitől ennyire felszabadult, majd megrántották a vállukat és a társaság feloszlott. Mi is felmentünk Cloe szobájába. Ő összecsomagolta a ruháit és néhány számára már felesleges, ám vadonatúj ruhát elrakott az én holmijaimhoz is, azon a címen, hogy szörnyen kevés ruhám van, és mégsem mászkálhatok úgy mint egy hajléktalan. Ezen mosolyognom kellett, mivel ez a viselkedés Alicet jutatta az eszembe. Biztosan megtalálták a közös hangot Aliceel. De Alice gondolatára már megint rámtört a gyomorgörcs és az elképesztő idegesség. Néztem a felhőket, ahogy lassan széthúzódnak az égen, hogy átengedjék a helyet a napnak. A nap szépen lassan minden sugarával kiragyogott, és az egész erdőre. Közben körhinta ként pörögtek a gondolatok a fejemben. Cloe morgására ijedten összerezzentem.
- Mi az?- fordultam vissza ablakból, míg ő dühödten rendezgette a ruháit.
- Örülnék neki, ha nem felejtkeznél meg folyton róla, hogy nem te vagy az egyetlen ebben a házban, aki hallja mások gondolatait. És őszintén szólva elég nyomasztó állandóan a depresszív gondolataitad hallgatnom.- ledobott a bőröndre egy adag ruhát és elém lépett.- Tudom, hogy aggódsz, azt is hogy nagyon félsz..de megtaláljuk őket..Psztt..Igen, élni fognak..mind.- megsimogatta az arcomat..kicsit kezdett az így is heves szívverésem lenyugodni.
- A másik pedig Nessie, hogy ne hibáztasd magad! Az egészről egy elmebeteg perszóna tehet, akit se perc alatt el fogunk intézni, ne aggódj!- majd fordult is vissza és folytatta a csomagolást.
- Igérem kontrollálni fogom a gondolataimat.- böktem oldalba Cloét, majd elterültem a hatalmas
ágyon.
A délelőtt hamar elröpült, rengeteget beszélgettem Cloeval, időm nem volt a másik vámpíron gondolkodni. Sok mindent megtudtunk egymásról, elmesélte a régi életét, hogy eredetileg Chicagoi, a szülei és a testvérei még most is ott élnek, de karácsonykor ide utaztak rokonokhoz és akkor támadta meg a vámpír akit azóta is szeretne felkutatni, mert homályos emlékei azért vannak róla, hogy hogy nézett ki. De eddig nővérei iránti szeretetből nem ment sehova, mert tudta, hogy mennyire megviselné őket ha még egy testvérük kerülne bajba. Én pedig meséltem neki mindenről amiről csak tudtam, a születésemtől kezdve volt mit, a quileut bevésődést mikor baba voltam, a Volturit, a külföldi vámpírokat. Különösen ez tetszett Cloenak, szeretne másokkal, más földrészen élőkkel is találkozni. Megigértem neki, hogyha egyszer talán ennek az egésznek vége lesz, akkor meglátogatjuk az ír klánt, Siohbanékat. Észre sem vettem, hogy milyen gyorsan eltelt már a fél nap, csak az éhség hívta fel rá a figyelmemet, hogy megint enni kéne.
- Jajj de figyelmetlen vagyok, ne haragudj.- szabadkozott Cloe miközben lerobogtunk a konyhába, hogy egyek valamit ebédre. Alaposan bevásároltak, Cloe lenyomott a székre és ragaszkodott hozzá, hogy ő csináljon nekem ebédet. Csak szendvics lett belőle, de kiadósan beebédeltem. Miután elpakoltam a konyhában, Cloet kérdeztem, hogy mi lesz a délutáni program.
- Hmm, jó kérdés..mondanám, hogy menjünk sétálni, de hát…- mind a ketten elhallgattunk. Kopogtattak az ajtón. Kint állt a vámpír. Látszott Tanyán, hogy enyhén megremeg, mikor meghallotta a kopogtatást, de ő sietett ajtót nyitni. Óvatosan arrébb araszoltam a konyhapult széléhez ahonnan rá lehetett látni az ajtóra. Tanya kinyitotta az ajtót, és ….Kathy állt ott. A mi Kathynk.

Északi fény-25. fejezet Külön utakon

Egyáltalán nem akart csillapodni a tűz a csontjaimban, sőt, ha lehet még erősebb is lett. És minél erősebben égetett, én annál gyengébb lettem. Majd pedig, mint a filmszakadásnál, egyszercsak ismét hallottam a környezetemet. Még mindig fájtak a tagjaim, de már nem olyan kegyetlenül, hanem jóval enyhébben, de a szemem még mindig csukva volt. Olyan csend vett körül, ami már szinte bántotta a füleimet. Aztán rájöttem miért, nem harcolnak körülöttem, és már én sem sikoltoztam. Megpróbáltam kideríteni, hogy hol lehetek. Nyilván nem a Volturinál, mert akkor már rég nem élnék. Túl gyenge voltam bármilyen mozgáshoz, így csak a hallásomban és a szaglásomban bíztam. Hogy ahol voltam, ott vámpírok is voltak, abban teljesen biztos voltam, éreztem. De farkast, sehol. Ez már elkezdett aggasztani. A csend már szinte nyomta a koponyámat, valami hangot akartam végre hallani. Nem kellett sokat várnom rá. Halk léptek vágtak át a szobán, majd egy jéghideg kéz egy még hidegebb borogatást tett a homlokomra, és kisietett a szobából.
- Norah! Elcsendesedett.- Emelin hangja egy emeletről föntebb hallatszódott. Norah idegesen topogott, de végre ő is megszólalt.
- Vesz még levegőt?
- Hogyne. Megnéztem. De már nem sikoltozik.Ez jó jel nem?- furcsa volt, hogy Emelin hangjában az aggodalom csengett.
- Persze, hogy az! Borzalmas volt napokon keresztül hallgatni, igaz egy fokkal jobb lett, miután elhoztuk onnan.- felelte Norah. Az én agyam pedig lázasan pörgött. Tehát napok óta a Kennedyék kúriáján vagyok. Ők mindenesetre élnek, és én is. De a legfontosabbról nem beszéltek. Amit hallani akartam, egyikük sem említette.
- Visszamegyek hozzá. Addig vele leszek amíg Greg vissza nem jön, aztán én megyek vadászni.- szólalt meg halkan Emelin. Hallottam ahogy felgyorsul Norah légzése, majd idegesen dobolni kezdett az ujjával.
- Biztos vagy benne Emelin? – a hangja ideges volt és szaporán vette a levegőt.- A sebei, nekem valami kínszenvedést okoznak. –szinte magam előtt láttam ahogy elfintorodik.
- Norah! Akkor eldöntöttük, hogy segítünk nekik mikor berontottunk Watsonékhoz. Ha már itt lábadozik, akkor ezt is vállalnunk kell. Én kibírom.- majd döngő léptekkel levágtatott a lépcsőn, majd megnyikordult az ajtó. Szólni akartam neki, hogy észre vegye élek, és már életben is maradok, de nem tudtam. Még soha nem éreztem ilyen gyengének magam. A tudatomnál voltam, de egyszerűen képtelen voltam mozgatni a tagjaimat. Éreztem és hallottam ahogy Emelin jön megy körülöttem, cserélgeti a borogatásokat, és hideg kezével simogatja az arcomat. Nyilván lázas voltam, de nem éreztem. Emelin nem vett levegőt. Igyekeztem minden erőmet beleadni, és hangot kiadni.
- Eh,eh Emelin.- csak ennyire futotta, szegényes erő készletemből, de ő ezt is meghallotta. Rögtön oda ugrott hozzám, és megfogta a kezemet. Óvatosan megpróbáltam kinyitni a szememet, és sikerült. Igaz több nap után kicsit bántották a fények a szememet, de néhány lassú pislogás után, már minden kitisztult. Még mindig szokatlan volt, hogy alig néhány napos ismerősöm ennyire aggódjon értem, de azért jó érzés volt. Emelin vörös szemei ijedten cikáztak hol engem, hol az emeletet fürkészte, de úgy tűnt, hogy Norah nem mozdul.
- Renesmee! Végre! Napok óta itt vagy. Felváltva vigyáztunk rád. Azt hittük meghalsz.- mondta csendesen. Az már nekem is eszembe jutott, hogy újabb csodát hajtottam végre, tekintve, hogy megintcsak meg kellett volna halnom mivel, hogy vámpír harapott meg. Nem várhattam tovább.
Meg akartam tudni, hogy mi történt.
- Emelin….a többiek?- megint behunytam a szemem, nem akartam látni az arcát, mert a legrosszabb-
tól tartottam. Nagyot sóhajtott. Tudtam, tudtam, tudtam.
- Nézd Renesmee…jobban alakultak a dolgok, mint reméltük, de…nos, Aident magukkal vitték.-
a gyomrom fájdalmasan összeugrott.- És, a farkasod..eléggé megsérült.- folytatta tétován. A szemeim egyből kipattantak, és riadtan meredtem Emelinre, de nem mondott többet.
- Jacob? Mi van Jacobbal?- kérdeztem mohón, és fel is ültem, noha nem kellett volna, erős hányingerrel küszködtem. Emelin hideg kezei gyengéden visszanyomtak a kanapé párnáira.
- Súlyosan megsérült,elkisért téged ideáig, aztán csak bólintott a fejével és visszament az erdőbe. Nem tudom, valamiért nem tudott átváltozni.- szemeit lesütötte, nem mert rám nézni. Bennem elakadt a levegő, nagyon jól tudtam, hogyha Jacob nem tudta magától felvenni az emberi alakját, akkor azt csak súlyos sérülések okozhatták.Ezután eluralkodott fölöttem a pánik, és végül a zokogás…csendben sírtam, és közben fohászkodtam,hogy még élve viszont lássam őt. Miközben különböző borzalmas képek kergették egymást a fejemben az én halott farkasomról, és szegény Aidenről, összerezzentem, mert két hideg kéz húzott magához, és Emelin vigasztalón simogatni kezdte a hátamat. Sokáig sírtam, nem tudtam uralkodni se a kétségbeesésemen, se a könnycsatornáimon. Mikor végre sikerült megnyugodnom, már nagyjából tudtam, hogy mihez kéne kezdenem. De előbb még részletesebben ki akartam kérdezni Emelint, hogy tudjam mi is történt miután én elvesztettem az eszméletemet. Ő pedig készségesen mesélni kezdett.
- Az a szőke csaj volt aki megmart, de aztán vele is végeztünk. A Volturiból akik érkeztek, csak hárman maradtak, Dimitrij, Heidi meg a másik, az a Jane. Mi túlságosan el voltunk foglalva veled, de az a másik szerencsétlen srác, Aiden, ő már alig állt a lábán. Nem tudtuk megakadályozni, magukkal vitték. Aztán a többi hullát is darabokra szedtük és bedobáltuk a tűzbe. Greg hozott ideáig, mi akkor már nem igazánbírtuk.- apró fintort vágott, jelezve, hogy a szomjúságra gondol.- Aztán a farkas is velünk jött, és innentől a többit tudod.- fejezte be. Örültem neki, hogy Jacobról nem beszéltünk többet, így is elég borzalmas volt a félelem ami belülről kezdett felfalni. Tehát akkor alaposan meggyengültek, és tisztában vannak vele, hogy nem érdemes annyira velem packázni. De akkor még ott volt veled Jacob és Aiden-futott át az agyamon, majd be kellett ismernem, hogy részben miattuk éreztem magam biztonságban, így egyedül, már korántsem tűnt olyan rózsásnak a helyzet, míg hárman voltunk. A halott Jacob után pedig a következő kép ami benyomakodott a fejembe, az a halott Aiden volt. Abban már egészen biztos voltam, hogy Aiden nem él. Janeék csak azért vitték el onnan, mert tartottak a Kennedyektől és Jacobtól, többet már nem akartak kockáztatni, de Aidennel egészen biztosan végeztek, hiszen az ő segítségével öltem meg Alecet. Jane ezt nem hagyhatta megtorlás nélkül. Úgy éreztem magam, mintha ripityára törtek volna egy kalapáccsal. Aiden meghalt, Jacob isten tudja hol van, az üldözésem még mindig nem ért véget, és én mostmár teljesen egyedül maradtam. Mielőtt még azonban ismét magával ragadott volna a pánik, ami már lassan kezdett az őrülettel határos lenni, rájöttem, hogy nem kell egyedül lennem ha nem akarom. Hiszen Forksba is visszamehetek, mostmár úgy is mindegy, hiszen mindenhol megtalálnak. Egyszerre szörnyű vágyakozás fogott el, hogy láthassam a családomat. Tudni akartam, hogy mi van velük, és végre látni akartam őket.
- Emelin! Van nálatok telefon? – pillantottam rá. Ő csak némán felpattant, kisuhant a szobából, majd egy másodperc alatt már vissza is tért egy aprócska kis mobillal a kezében, és kiment. Remegő ujjakkal tárcsáztam az ismerős számot, és vártam, hogy kicsöngjön. Egy örökké valóságnak tűnt, mire végre felvették. Anya volt az, de színtelen hangja amivel a telefonba szólt, még jobban megrémített. Már ha ennél jobban lehetséges.
- Igen?
- Anya én vagyok az! Nessie!- kiáltottam a telefonba.
- Nessie! Drágám, hogy vagy?- kérdezte anya félig zokogva. Átcikázott az agyamon, hogy lehet, hogy még nagyobb baj van? Nem, az lehetetlen, ha még valakit elvesztenék azt már nem tudnám elviselni.
- Őszintén, nem. Janék ránk találtak és harcoltunk. Aident magukkal vitték, és ..és..- nem birtam kimondani, de muszáj volt.- Jacob túlélte, de megsérült, és eltűnt. De igérem, hogy megkeresem és haza megyünk.De Billynek ne szóljatok jó?- hadartam szünet nélkül a telefonba. A túloldalon néma csönd volt a válasz. Tudtam, hogy anya válaszol, csak még gondolkozik.
- Kicsim, Billy meghalt.- mindketten elhallgattunk. Én voltam aki előbb törte meg a csendet.
- Hogyan? Ugye ebben legalább nincs benne a Volturi keze?
- Nincs.Természetes halállal halt meg. - lehelte anya, de éreztem, hogy most fog valami még sokkal rosszabb következni. Jól gondoltam.
- Renesmee….Edward, és Alice eltűnt.- forogni kezdett velem a szoba. Ilyen nincs, ezt már tényleg nem tehetik. Az apám, a nagynéném…nagyon oda kellet koncentrálnom, hogy beszélni tudjak, mert így látatlanul is tudtam, hogy anya erre képtelen és az is csoda hogy velem közölni bírta.
- Rendbe hozom. Ígérem…- mondtam elfúló hangon…közben eszembe jutott az a bolond Aro, aki már jóval az én születésem előtt is győzködte apát és Alicet is, hogy áljanak be hozzá, mivel nem hagyta nyugodni, hogy ilyen képességű vámpírok nem állnak a Volturi szolgálatában. Elegem volt már ezekből, akik állandóan Isteneket játszanak, ráadásul még nem is a mi kontinensünkön laktak. Az eddigi páni félelmemet most felváltotta düh, és a gyűlölet. Abban a pillanatban képesnek éreztem magam rá, hogy megöljem az egész Volturit úgy ahogyan van. Kivételesen most szabad utat engedtem volna a bennem lakó szörnyetegnek, hadd tomboljon.
- Ne csinálj semmi butaságot jó?- kérlelt anya, és tudtam, hogy van rá oka.
- Igérem. Vigyázok magamra. Anya a többiek?
- Már csak én vagyok Forskban apa miatt, meg a többiek ide szólnak amint megtudnak valamit.
De Rosalie és Emmett Edwardékat keresik, Carlisle és Esme pedig elment dél-amerikába Zafrináékhoz, hogy ott toborozzanak még segítségül félvéreket és vámpírokat. Kathy holnap érkezik, pedig mondtam neki, hogy maradjon New Hampshireben, ott nagyobb biztonságban lenne, de mindenképp ide akar jönni.
- Örülök neki, legalább nem leszel egyedül. Sajnálom anya, de most mennem kell. – nyögtem ki végül, noha nem volt szívem szegényt magára hagyni, de nem tehettem mást.
- Vigyázz magadra, kérlek, könyörgöm.- a tőlem telhető legbiztatóbb hangon ígértem meg neki, hogy nem lesz baj, majd könnyes szemmel letettem a telefont. Rögtön indulni akartam, de az volt a helyzet, hogy a testem még nem volt abban az állapotban, hogy én bárhová is induljak még, mivel rettentően szédültem, gyenge is voltam, és most jöttem csak rá, hogy napok óta nem ettem, sem emberi, sem vámpír eledelt. Így tudtam, hogy most miharabb először is vérre lesz szükségem, és habár undorodtam a gondolatától is, de azt is tudtam, hogy emberi vért kell innom, méghozzá sokat, hogy minnél előbb útnak tudjak indulni, és hogy lábra álljak. Emelin valószínűleg hallotta, hogy már nem beszélek, így halkan kopogtatott.
- Gyere be.- kedvesen mosolygott, de én annál inkább elképedtem, mikor megláttam a nyomában Noráht. Emelin szeme még mindig éjfekete volt, de Norahé már vörösen fénylett. Nemrég ehetett. Nem kívánkozott beszélnem a kérésemről, de reméltem, hogy szemem alatti karikák a segítségemre lesznek.
- Öhhmm, hello! Örülök, hogy jobban vagy.- szólalt meg Norah, és félszegen szemügyre vett. De mostmár nyoma sem volt a tekintetében annak a lekicsinylésnek, mint első találkozásunkkor, sokkal inkább csodálattal méregetett,ami igen zavaró volt.
- Lányok!- a kezemmel babráltam, hogy ne kelljen őket nézni, miközben beszélek.- Tudnátok inni adni?
- végre kicsúszott. Továbbra sem akartam rájuk nézni, igaz nem előttük szégyelltem a dolgot, hanem sokkal inkább magam előtt, hogy olyan gyenge lettem, hogy emberi vérre szorulok. Norah pontosan úgy reagált ahogyan elképzeltem. Halk kis gúnyos kacajt hallatott, de aztán pont ő volt aki kisietett a nappaliból, és nem egy pohár vérrel tért vissza, hanem több zacskót cipelt a kezében. Kikerekedett szemem láttán mostmár Emelin is elnevette magát.
- Jó ha az embernek vannak kapcsolatai a kórházban, és van itthon tartalék is.- magyarázta nekem mosolyogva. Én csak összecsuktam a számat, és bambán bólintottam. Továbbra is Noráht néztem aki lepakolta a vérrel teli infúziús zacskókat az asztalra, majd poharat vett elő, és felvágta az elsőt, hogy a tartalmát kiürítse. Amint szétnyílt a tasak, a torkom száraz lett és égni kezdett. Ismerősként köszöntöttem ezt az érzést, valamint a tagjaim és gyomrom vad remegését is. A bennem lévő vámpír vadul és boldogan mocorgott. Éppenhogy tele töltötte a poharat Norah, én már ki is kaptam a kezéből és mohón lehajtottam, majd epedve vártam a következőt, mivel ez a pohárnyi szinte olaj volt a tűznek. De tudtam uralni magam, és tisztában voltam vele, hogy nem kell türelmetlennek lennem, hiszen azon vannak a Kennedy lányok hogy csillapítsák a szomjomat. Mint aki hónapok óta nem ihatott, úgy nyeltem a vért. A pohár a kezeinkből olyan gyorsan járt ide oda, hogy egy ember számára csak puszta látomásnak tűnt volna, semmi többnek. A zacskók fele már üres volt, mikor úgy éreztem, hogy nem vagyok szomjas. De a biztonság kedvéért még megittam néhány pohárral. Ők már látták rajtam, hogy nem vagyok képes többet inni, és Norah is leállt a zacskók kiürítésével. Várakozón méregettek, én pedig csak élveztem az érzést, ahogy a vért felhasználja a szervezetem, beépíti, és erőt ad. A közérzetem is sokkal jobb lett. Elmúlt az émelygés, és a gyengeségnek már nyomát sem éreztem. Felpattantam a kanapéról, és körbe jártam a szobát. De amikor a tükörképemmel találkoztam a kandalló fölötti tükörből, megmerevedtem. Nem láttam még magam ilyennek. Abban a pillanatban sokkal vámpírszerűbb voltam, mind eddig bármikor. A bőröm a rengeteg vér ellenére is márványfehér volt, és halványan csillogott. Hosszú vörösesbarna hajam még inkább hangsúlyozta a bőröm fehérségét, és kiemelte a barna szemeimet, amik nagyon furán csillogtak. Közelebb lépve láttam csak meg, hogy még mindig csokibarna íriszeim kaptak egy enyhén sötétvörös árnyalatot is. Elkaptam a tükörről a pillantásomat, nem akartam tovább bámulni magam. Norah és Emelin elégedetten nézegettek.
- Mostmár jobban vagy ugye?- kérdezte lágyan Norah. Csak bólintottam.
- Jó szomjas lehettél, de legalább már talpon vagy.- jegyezte meg Emelin a zacskókat bámulva. Elfogott a hála és a bűntudat is. Ki vagyok én? Ismerem őket két napja , és máris a Volturit hozom a nyakukra, majd napokig a sikolyaimat kénytelenek hallgatni, és most még a táplálék tartalékukat is szemmel láthatólag megcsapoltam. Bűnbánóan pislogtam feléjük, de Norah úgy látszik kiolvasta a szememből, hogy mi bánthat, mert csak legyintett.
- ÁÁÁ, ne aggódj. Ennél jóval többet tárolunk, meg mondtam, ez csak vészhelyzet, vagy utazás esetére tartjuk. Általában nem ezt isszuk.- majd gonosz vigyorra húzodott a szája, és elővillant gyöngyfehér ám veszedelmes fogsora. Most következett a kemény dió.- gondoltam. Nem gondoltam, hogy emberi vértől ennyire hamar lábra tudok állni, és már egy percig sem volt maradásom. Először Jacobot akartam megkeresni, vagy legalábbis a nyomára bukkani, majd pedig tovább akartam innen állni, mert már csak egyetlen cél hajtott, amit már azóta eldöntöttem magamban, mióta meghallottam, hogy Jacob és apa is eltűnt. De még előtte beszélni akartam valakivel, és még az is hosszú utat igényelt, szóval tudtam, hogy minél előbb indulnom kellett. Köszönetet akartam mondani Kennedyéknek és elmondani, hogy mennyire hálás vagyok azért amit értem tettek, de nem tudtam, hogy hogyan tudnám ezt elmondani és közölni a távozásomat anélkül, hogy meg ne bántanám őket. Le föl járkáltam a szobában, és azon gondolkoztam, hogy fogalmazzak minél szebben, közben pedig magamon éreztem a két lány nyugodt tekintét. Biztosan látták rajtam, hogyha végre döntöttem úgy is elmondom. Valahol el kell kezdeni. Szembe fordultam felük, és leültem velük szemben a kanapéra.
- Először is szeretném elmondani nektek, hogy nagyon köszönöm a segítségeteket!- kezdtem bele félénken, de mikor láttam, hogy bátorítóan rámmosolyognak, már bátrabban folytattam.- Ha ti nem jöttök akkor este, akkor egészen biztosan mind meghalunk, legalább Jacob és én… Szóval meg akarom köszönni, és azt is, hogy a támadás után vigyáztatok rám. – nyeltem egy nagyot, nehéz volt szavakba foglalni, hogy mennyire a lekötelezettjük lettem.
- Hagyd már! Igazán nem nagy ügy.- motyogta zavartan Emelin.
- Áá. Nem tesz semmit. Az a lényeg, hogy téged sikerült életben kihozni onnan, meg a barátodat.
- Reméljük sikerrel jársz majd, és csak hogy tudd, ha bármikor kell még segítség ránk számíthatsz.- mondta mosolyogva Norah. Örültem neki, hogy legalább a köszönet nyilvánításomat így fo-
gadták. De most rukkoltam ki a nehezebb részével.
- Gondolom sejtitek, hogy miért akartam ennyi emberi vért inni.- kényszerítettem magam, hogy
most őket nézzem. Mindkettejük tekintete elkomolyodott, tehát már sejtették.
- Véget akarok ennek vetni. És minél előbb szeretném megtalálni Jacobot.- továbbra is fehér szobor arcukat néztem. Nem változott továbbra sem az arcuk.
- Sejtettük, igen. De ha legalább ennyivel hozzájárultunk, a sikeredhez annak örülünk.- Norah hangja komolyan csengett, de nem tűnt megbántottnak. Ennek örültem, Emelinre néztem, ő csak vágott egy grimaszt, majd ruganyos lépteivel már előttem termett és megölelt.
- Vigyázz magadra! Majd azért ne feledkezz meg rólunk, rendben?- ennyi volt hát a búcsúm tőlük, sajnos Gregnek nem tudtam megköszönni a segítséget, mivel ő most a szokottnál is messzebb ment vadászni, tekintve, hogy nagy volt a rendőri nyüzsgés a városban a Watson ház miatt, de megüzentem neki is, hogy hálás vagyok. Amint becsukódott mögöttem a Kennedyek ajtaja, el kellett rajta gondolkoznom egy pillanatig, hogy hová is induljak először….Az erdő. Ott látták utoljára Jacobot, így én is arra indultam. Futottam ahogy a lábam bírta. Olyan mélyen mentem az erdőbe ahogy bírtam, már szinte az eget sem láttam, de csak mentem tovább….veszett ötlet volt.Próbáltam volna valamiféle nyomra bukkani, de az eső már mindent elmosott. Rettenetesen dühös lettem, és akkor puszta kézzel meg tudtam volna ölni egymagam az egész Volturit. Úgy tűnt, a vámpírharapás nem sokban változtatott rajtam, csak a vérszomjam növekedett és egy fokkal indulatosabb lettem, bár extra képességekre annyira már nem is igazán vágytam. Hosszas bolyongás után mérgemet az egyik fatörzsön vezettem le. Belerugtam ami nyekeregve megadta magát, és kettétört. Nem akartam magamnak időt hagyni a csüggedésre, kiverekedtem magam az erdőből és elindultam abba a lakásba ahol néhány nappal ezelőtt költöztünk. Mikor az ajtó elé értem, remegő kézzel nyitottam ki. A lakás teljesen változatlan volt. Minden ugyanúgy volt benne ahogy azon az estén hagytam amikor magán nyomozásba vágtam. A tárgyak, a ruhák a helyükön. Itt is körbejártam mindent, hogy esetleg találok-e
vérfoltot, vagy megérzem egy másik vámpír szagát. De nem találtam semmit, minden a lehető legtisztább volt, és csak a hármunk szagát éreztem. Mostmár tényleg megijedtem. Mi lehet Jacobbal? Elvitték? Ő ment el? De nem mehetett, hiszen engem nem hagyott volna itt. Vagy belehalt a sérüléseibe? Az utolsó variációt azonnal és teljesen elutasítottam. Inkább hagyjon magamra, semhogy halott legyen. Igazából kedvem lett volna alaposan kisírni magam, esetleg még talán nyavalyogni egy sort sanyarú sorsom fölött, de drága volt az idő. Mostmár még veszélyesebb lett ez az egész mint gondoltam, hiszen már apa és Alice is benne voltak. Az önmarcangolásomat is csak nagy nehézségek árán hallgattattam el. Megkerestem a bőröndömet, összepakoltam a fiúk cuccait is, majd bedobtam a kocsiba a csomagokat, ami még változatlanul a ház előtt állt. Úgy ahogy hagytuk. Beindítottam a motort, halkan felmordult, és neki indultam az éjszakának. A tiszta gondolkodásban nem sokat segített, hogy a kocsit főleg Jacob illata lengte be, olyan érzés volt, mintha a bennem lévő kést valaki állandóan forgatná. Letekertem az ablakokat, így már elviselhetőbb volt az út, még az sem zavart, hogy szakadni kezdett az eső. Nem néztem az időt, csak vezettem amerre északot sejtettem. A nap lassan emelkedett fel a hegyek mögül, de nem látszódott teljesen, mert amint feljött eltakarták a felhők. Nem szálltam ki a kocsiból, de időnként meg kellett állnom, hogy megnézzem a térképet. Idefelé vagy Aiden, vagy Jacob vezetett, én nem voltam valami tapasztalt autós. Fel voltam rá készülve, hogy hosszú út lesz, hiszen öt államon kellett autóznom, így itt ott ahol találtam erdőt, mindig megálltam vadászni a biztonság kedvéért. Miközben vezettem, az agyam folyamatosan zakatolt, és hol különböző megoldásokon járt az eszem, hol pedig azon töprengtem, hogy mi lehet most a többiekkel. Egyik sem volt épp kellemes elfoglaltság. Jobban szerettem volna ha képes vagyok az agyamat csak úgy kikapcsolni. Meglepett, hogy milyen gyönyörű tájakon át haladok, és hogy egyáltalán észreveszem ezt, és még csodálni is képes vagyok. Hatalmas hegyek vettek körül, amerre a szem ellátott. Ezek nem olyanok voltak, mint Forksban, nem voltak zöldek. Messziről sötétkékek voltak, és a tetejüket köd, vagy hó borította, az erdő is vadabb volt, nem olyan békés és egyenletesen zöld, mint otthon. De látványnak valami elképesztő volt. Ilyen hegyek közt kanyargott főleg az autóút, mivel igyekeztem a településeket kikerülni, az autóutam alatt csak vérrel táplálkoztam. Anyát rendszeresen felhívtam, hogy legalább a felől legyen nyugodt, hogy nekem nincs semmi bajom. Így is elég, hogy apáékért annyit aggódik..de Charlie tartja benne a lelket. Viszont azt nem árultam el neki, hogy hová megyek, attól tartottam, hogy csak mégjobban ráhoznám a frászt, és most az hiányzott a legkevésbé. Bármennyire is menni akartam, én is beláttam, hogy aludnom azért csak kell. Kénytelen kelletlen megálltam itt ott, főleg kisebb városokban. Az első nagyobb város ahol ismét aludni készültem, Calgary volt Kanadában. Jó választásnak tűnt, mivel két nemzeti park is volt a közelében. De amióta északra értem, nem szívesen aludtam,tekintve hogy itt jóval sűrűbb lehet a vámpírpopuláció, mint délen. Mindig a kocsiban maradtam és magamra zártam, mert úgy voltam vele, hogyha bármi történne akkor azonnal indulhatok. Igaz azt is tudtam, hogy a bezárkózás vámpírok ellen vajmi keveset ér. Legalább adott valami minimális biztonság érzetet. Leparkoltam a kocsival egy a város közelében lévő erdei ösvényre, és lassú léptekkel elindultam befelé. Csak néztem magam elé és automatikusan félrelöktem a páfrányokat és ágakat amik az utamba kerültek. Mostanában minden vadászatom ilyen volt. Valami testen kívüli állapotban voltam ilyenkor, vagy hogy is mondjabb, inkább olyan robot üzemmódban. Észrevettem ugyanis, hogy amikor vadászok és hagyom hogy a vadászösztön vezessen, és a vámpír vegye át az irányítást, akkor képes vagyok kikapcsolni az agyamnak azt a részét ami állandóan a szeretteim elvesztése miatt görcsölt. Így lassacskán már szinte nem is a szomjúság miatt jártam rendszeresen vadászni, csak hogy egy kis ideig tudattalan állapotba kerüljek.
Itt is hasonló állatokat ejtettem el, mint Forksban. Őzek, hegyi antilopok, hiúzok..medvével még mindig nem akartam próbálkozni. Rutinos mozogtam, vadászat végére szinte teljesen tiszta maradt a ruhám. Ahogy haladtam kifelé az erdőből, egyre világosabb lett, mivel a fák már ritkultak és áteresztették a fényt. Hallgattam a szívverésem, egyenletes volt és nyugodt, pumpálta a frissen szerzett táplálékot. Üveges tekintettel bandukoltam, lábbammal csapkodtam a lábam előtt magasodó növényzetet. De a szél feltámadt, és én megéreztem őket. A kocsimnál álltak, ketten, ennyit a szagok és a hangok alapján már megállapítottam. Kicsit megijedtem, mert nem tudhattam, hogy most milyen vámpírokkal lesz dolgom. Az is lehet, hogy olyan nomádok, mint amilyennekkel Aidenék találkoztak. Lassítottam a lépteimen és odafigyeltem, hogy a légzésem még véletlenül se árulja el, hogy izgatott vagyok, mivel biztos voltam benne, hogy ők is ugyanúgy érzik a közelségemet ahogy én őket. Végre ritkulni kezdett a lombsátor és kibontakoztak az autó körvonalai. Jól gondoltam, két vámpír volt. Öltözékükből ítélve mind a kettő igen civilizált lehetett. A férfi nem volt valami magas, vékony felsőtestén pedig szinte lötyögött az esőkabát. Neki barna haja volt, a mellette álló nőnek viszont sötét vörös, és arcát szeplők borították.A nő sem éppen úgy festett, mint maga a tökéletesség, de mégis gyönyörű volt. Talán a vámpírság teszi, gondoltam. Ő a férfival ellentétben kerekdedebb volt. Közelebbről megnézve pedig már megláttam, hogy mindkettejüknek egyformán aranybarna szemük van. Hatalmas sóhajt hallattam, és már bátrabban indultam feléjük, noha ők még mindig igen sötét tekintettel méregettek. Nekem kellett először beszélnem, mert láttam, hogy nem sok hajlandóságot mutatnak a kommunikációra. Bizalmatlanságukat pedig jól mutatta, hogy ők továbbra is maradtak a kocsi túloldalán.
- Hmm, hello, Renesmee Cullen vagyok.- valahogy csak bele kellett vágni.
- Ez a mi vadászterületünk.- a férfi csak ennyit mondott, nem valami meleg fogadtatás.
- Öhmm, én csak átutazóban vagyok, ígérem nem fogok többet vadászni erre felé.- próbálkoztam a magyarázkodással, de a férfi továbbra is dühösnek tűnt, csak mintha a nő tekintete lágyult volna el. De mikor megszólalt, a hangja is sokkal kedvesebben csengett.
- Hány éves vagy?- érdeklődött kedves, dallamos hangján. Kicsit furának tartottam, hogy a korm érdekli, de válaszoltam neki.
- 17.
- De te nem vagy vámpír.- hallottam a hangján, hogy ez kijelentés volt és nem kérdés így csak bólintottam, hogy igaza van. A férfi idegesen felmordult.
- Ugyan Lili nézz már rá!- erre a nő csak felnevetett, amit kétszeresen lehetett hallani az erdőben, mivel a hegyek és a fák visszaverték.
- Hová tetted a szemed na és persze a füled? Sötétbarna szeme van, a szaga sem olyan és dobog a szíve.- a férfi úgy bámult rám mint a partra vetett hal, csak kinyitott és újra becsukta a száját. Már éreztem, hogy itt a nőnek van több szava, nem a férfinak.
- Nyilván félvér vagy, ugye?- annyira kedves volt, és sütött minden szavából a szeretet, noha ismeretlen vagyok. Akaratlanul is Esmere emlékeztetett. Még mindig csak bólintottam. Túl fáradt voltam, hogy megkérdezzem mégis honnan tud egyáltalán a vámpírfélvérek létezéséről, de éreztem, hogy nem kell annyira félnem tőle. Nem tudtam kikkel van dolgom, és addig nem is akartam túl sokat elárulni magamból. De ő továbbra is kedvesen biztatott.
- Na mi az? Elvitte a cica a nyelved? Édesem nem kell így félni. Gondolom látod, hogy mi nem eszünk embert. Téged meg főleg nem. – nem tudtam megállni, elmosolyodtam. – Bocsáss meg a társamnak, nem igen vagyunk emberek között és már nem olyan figyelmes mint régen.- a férfi válasza egy grimasz volt,de talán már nem meredt rám olyan ellenségesen, mint először.
- Én Lili vagyok, ő pedig itt Marc. Mi szél hozott erre?- lazán és egy szempillantás alatt ráült a kocsi motorház tetejére, és kényelembe helyezte magát, majd várta, hogy belekezdjek. Tétován lépkedtem ide oda, mire végre neki kezdtem.
- A történetemet hosszú lenne elmondani. És igen bonyolult is. Lényeg az, hogy ok nélkül összetűzésbe keveredtem a Volturival, és most próbálom ezt helyre hozni. – feltűnt, hogy a Volturi szóra a férfinek kíváncsiság ül ki az arcára, de több részletet nem akartam elárulni. – Erre felé lakik néhány vámpír ismerősöm, és ők egészen biztosan tudnak segíteni. Északra igyekszem.- vigyáztam minden szavamra, hogy még véletlenül se mondjak többet, mint ami szükséges. Lili az arcomat fürkészte, de bizonyára semmit nem tudott kiolvasni belőle, mert lemondóan sóhajtott egyet, majd ugyanolyan légiesen pattant le a kocsiról, mint ahogy felszállt rá, és egy szempillantás alatt előttem termett.
- A Volturi? Akkor bizony komoly bajban lehetsz. Csak annyit mondhatok, hogy sok sikert, és legyél nagyon gyors, mivel velük nehéz dűlőre jutni.- a férfi hangja váratlanul ért, kicsit összerezzentem tőle. De Lili, hogy megnyugtasson, óvatosan megsimogatta hideg kezével a bőrömet.
- Fáradtnak tűnsz. Aludnod kéne még mielőtt tovább mész. Eljössz hozzánk?- meglepetten ránéztem, de láttam, hogy ez a nő csupa jó akarat és kedvesség. Megint elfogott a vágy anya és Esme után. De nem ellenkeztem. A kocsit ott hagytuk, futottunk. Akárcsak nekünk, nekik is az erdőben volt a házuk, közel a városhoz. Igaz ez sokkal kisebb volt, mint a miénk, de csak ketten laktak benne. Takaros kis házikó volt, több szobával, és egy hatalmas nappalival ami egybe volt a konyhával. Az egész háznak pedig kellemes barna színe volt kívül belül, mintha csak az lett volna a céljuk, hogy minél jobban bele olvadjanak a környezetükbe. A nő bekísért a házba, majd rögtön utána behozta a bőröndömet is.
- Ezeket kimosom, ha nem bánod.- azzal már hozzá is látott, hogy szakszerűen szétválogassa eléggé megviselt gönceimet. Marc mutatta meg a szobámat. Egy aprócska kis helyiség volt, amiben csak az ágy volt és egy szekrény, semmi több, de nekem ez is elég volt. Megköszöntem a vendéglátásukat, és azonnal lerogytam az ágyra. Rögtön elaludtam, most éreztem csak meg igazán a több napi ébrenlét hatását. Mélyen és álomtalanul aludtam. Mikor magamhoz tértem, örömmel tapasztaltam, hogy ez az alvás olyan jó hatással volt rám, mint egy vadászat. Nagyot ásítva nyújtózkodtam egy hatalmasat. Majd a kezdeti nyugalmam kezdett elmúlni. Ahogy az embereknél is szokás, akik mély álomból ébrednek, először még én sem tudtam azonnal, hogy mi az oka a levert hangulatomnak. Majd lassan jöttek elő a fejemben az emlékképek. A harc, a harapás, Jacob eltűnt, apa eltűnt, és én egyedül vagyok. Az ébredés utáni pillanatnyi nyugalmam azonnal szerte foszlott. Füleltem egy kicsit, hogy itthon van-e a két vámpír, de csak egyet éreztem, a nőt. A férfi nem volt a házban. Amikor felültem akkor láttam, hogy egy mosdótál és friss ruhák vannak kikészítve. Elmosolyodtam, majd rendbe szedtem magam ami most már nem kis munkát igényelt. Lili a nappaliban ült, és szórakozottan bámulta a falon lógó hatalmas tévét. Az ajtó nyikorgás hangjára mosolyogva felém fordult.
- Szia! Hogy aludtál?- ragyogott az arca. Nyilván hosszú idő óta én lehetettem feléjük az első vendég, gondoltam.
- Nagyon jól. Sokkal jobban érzem magam, jó érzés tisztának is lenni.- kedves akartam lenni vele, és még annyit beszélgetni amennyit az illem diktál, de itt sem volt sokáig maradásom. Megint, vagyis még mindig rettentően türelmetlen voltam.Nem akartam vendégeskedésre pazarolni az időmet. Habár jó volt hosszú idő után először más vegetáriánus vámpírokat is látni.
- Ennek örülök. Marc elment, hogy ide hozza a kocsidat, a ruháid pedig tiszták, vissza raktam őket a bőröndbe. – arra néztem amerre mutatta, a bőröndöm ott állt a szoba sarkában, és úgy tűnt nemcsak a ruháim, hanem a bőröndöm is sokkal tisztább lett volna.
- Mikor ment el?- kibámultam az ablakon, ahonnan az utat majd az emelkedő hegyoldalt lehetett csak látni. Udvariasan akartam érdeklődni, de lábam türelmetlen dobogása elárult. Lili már mögöttem volt, és ő is az utat nézte, de ő nyugodt volt.
- Nemrég, csak rászóltam, hogy halkan közlekedjen, nehogy felverjen. Ha jól hallom mindjárt itt lesz. Már én is hallottam Emmett terepjárójának dübörgő hangjait, noha még eléggé messze lehetett. Így leültem mellé és próbáltam valami beszélgetés félét produkálni amíg meg nem érkezik a kocsi.
- Még sosem voltam Kanadában, mennyi vámpír él a környéken? – idiótának éreztem magam, hogy így próbálok csevegni, de Lilit úgy tűnt nem zavarja a dolog.
- Vagyunk egy páran, igaz olyan kevés akad aki olyan életet folytasson mint mi.- válaszolt kellemesen csilingelő hangján.- De minél északabbra mész, annál többen vannak. Meg lehet érteni, mi is laktunk egy ideig napos helyen. De itt jobban be tudtunk illeszkedni, munkánk is van, vagy is csak nekem. Marc még szokja ezt az új létformát.- gondolatban feljegyeztem, hogyha mindenki épségben megússza ezt a rémálmot, Carlisleal el kell majd jönnöm ide, szimpatikusnak találná ezt a párt, pláne mivel ők is önszántukból nem ölnek embert. Biztos megtalálnák a közös hangot. Idegesen felpattantam és az ablakhoz mentem, megint az utat néztem, de még mindig nem volt sehol az autó. Próbáltam nyugodt maradni, de türelmetlenül dübögő lábaim elárultak. Lili felé fordultam, de ő már kiolvashatta az arcomból, hogy mit akarok.
- Hogyne. Menj, de észak felé, arra jobbak az utak. Ja és még valami. – elkapta karomat, és az ajtóból visszafordított. Mintha félt volna, vagy féltett?- Ha teheted, egy darabon ne állj meg a kocsival. Igaz nem a város közvetlen közelében, de nem messze vannak nomád vámpírok, és ők nem nézik, hogy ember vagy-e vagy félvér. Érted?- kicsit megremegett a hangja, de én hálás voltam a figyelmeztetésért. Kezét levettem az enyémről, majd visszabámultam az útra, aminek a végén most tűnt csak fel Marc, noha már percekkel ezelőtt meghallottuk, hogy úton van. Marc lefékezett a ház előtt, és kiugrott a kocsiból, szemmel láthatólag meglepte, hogy már talpon talál,mivel láttam fejében, hogy mennyire kimerültnek tűntem tegnap este. Odalépett Lili mellé és megfogta a kezét. Idejét láttam, hogy elbúcsúzzam tőlük, de szavaimat főleg Lilihez intéztem. Nem tehettem róla, ha ő volt a kedvessebb.
- Köszönöm a segítséget, és a vendéglátást is! Meg persze a figyelmeztetést is- majd biccentettem és beszálltam a kocsiba, nagyjából tele volt a tank. Számításaim szerint ezzel már ki kellet, hogy bírjam az út végéig.
Megfogadtam Lili tanácsát, és mihelyt magam mögött hagytam a város végét jelző táblát, folyamatosan vezettem. Jobb is volt így, mint megállni bárhol is, hiszen már jócskán északon jártam, és erre felé a sötétség uralkodott, ami nagyon is kedvezett a vámpíroknak. Nem akartam alkalmat adni rá egyiknek sem, hogy elkapjon. Mostmár egyre ritkábban láttam településeket, a városoknak átadta a helyet a természet. Északon már az idő is megváltozott, a Denveri szürke felhők és záporok helyett, itt komor fekete fellegek voltak, és nem egyszer vezettem hatalmas viharokban is. Negyedik napja autóztam mikor először láttam kisütni a napot. Egy hatalmas tábla mellett haladtam el, ami közölte az arra járókkal, hogy nemzeti parkhoz érkeztek. És ez ,az a nemzeti park volt, amit én kerestem. A napsütésnek pedig külön örültem. Ez azt jelenti, hogy otthon kell lenniük. Mindannyiuknak. Igaz másnak az emlékéből, de tudtam merre kell mennem. Kiszálltam a kocsiból, nagyot szippantottam a friss, nedves levegőből és futásnak eredtem. Nem kellett sokat keresgélnem, mivel az erdő szélétől nem messze állt a keresett ház.Két emeletes villa aminek hatalmas ablakai voltak, de itt ott már futónövények takarták az épület sarkait. A csodás épülethez még nagyobb faajtó tartozott, rajta egy réz kopogtatóval. Körbe jártam a házat először, de csalódnom kellett. Éreztem a vámpír szagot, de nem volt a házban senki. Fogalmam nem volt, hogy hol lehetnek napsütésben. Hiszen ez a házuk, itt laknak. De nem adtam fel egy könnyen. Ha már eddig eljöttem, akkor beszélni fogok velük, mindegy hogy mennyit kell rájuk várnom. Visszamentem a kocsihoz, majd kerestem egy olyan helyet neki, ahol emberi szem elől jól eltakarták a fák. Én pedig visszafutottam a házhoz. Egész nap ott virrasztottam, de nem volt semmi jele annak, hogy bárki is a környéken lenne egyáltalán. Mivel már négy napja egyfolytában vezettem, ezért rettentően kimerült voltam. A kocsiban töltöttem az éjszakát, nem akartam kint maradni a szabadban. Hunyorogva ébredtem, a nap egyenesen a szemembe tűzött. Újabb próba. Róka módjára megint körbe settenkedtem a ház körül, de mostmár erőteljesebben éreztem a vámpírszagot, mint tegnap, és hallottam is, ahogy valaki bent jön megy a házban. Határozott léptekkel indultam az ajtóhoz. Remegő kézzel, de annál elszántabban kopogtattam. Bentről lépteket hallottam, majd az ajtó résnyire kinyílt és a túloldalon álló nő, fesikkantott.
- Bemehetnék?- a hangom pont olyan ijesztően csengett, ahogy akartam. Nem is tudtam volna máshogy beszélni, mivel amint megláttam a nőt , úgy éreztem nemcsak az izgalom miatt ver gyorsabban a szívem, hanem a gyűlölet miatt is, ami ideáig hajtott. A kezemet az ajtónak feszítettem, hogy ne tudja becsukni. Ha már eddig eljöttem, tisztáznunk kell végre mindent.

Északi fény-24. fejezet Szövetségesek

A két nő még váltott egy jelentősség teljes pillantást mielőtt újból megszólaltak.
- Igen? Ugye tudod, hogy nem okos ötlet velünk társalogni?- ridegen csengett a szőke nő hangja. De a fekete hajú nő, aki az előbb dühösebbnek tűnt, most csak leintette a társát.
- Nem érzed Norah? Ez nem ember, de nem is vámpír. Mi vagy te?
- Félig ember vagyok, félig vámpír. Renesmee Cullenek hívnak, és ha jól sejtem már hallottatok rólam.- várakozóan pillantottam feléjük, ők pedig jelentőség teljesen összepillantottak. A fekete hajú nő már egyből nyájasabb hangot ütött meg.
- Bocsáss meg nekünk!De nem szoktunk csak úgy mindenkivel leállni beszélgetni. A nevem Emelin Kennedy, ő pedig itt Norah a társam. – mutatkozott be csengő hangján. A szőke lány Norah pedig még mindig engem figyelt.
- Igen, hallottunk rólad. Pár napja megkeresett minket is a Volturi. De ha beszélgetni akarsz akkor igazán eljöhetnél hozzánk.- duruzsolta lágyan. De engem sem ejtettek a fejem lágyára. Megérintettem a karját és a gondolataiba pillantottam. Ezután már tényleg hittem nekik, semmi hátsó szándékuk nem volt. Beszálltam velük a kocsiba, és csendben hallgattam amíg el nem értük a házukat. Ami tulajdonképpen egy kisebb palota volt kint a város határában a hegyoldalban. Valahogy az sem ért váratlanul, hogy egy inas nyitotta ki az ajtót. Miután bementünk a nappaliba, ami felért egy kisebb lakással, a kandallónál megpillantottam egy férfit. Ahhoz képest, hogy vámpír volt, nem volt kimondottan jóképű. Vaskos testalkatú volt, és tömzsi végtagjai, vörös szeme nem ütött el vörhenyes szakállától és hajától.
- Nézd csak Greg kit hoztunk!- trillázta Norah amint a nappaliba lépett. Azonnal felmértem az erőviszonyokat. Greg volt a legöregebb, és Norah afféle lánya lehetett, mint Carlisléknek Rosalie és Alice. Emelin hosszan megcsókolta, tehát ő a feleség. A férfi vörös szeme pedig egyből elárulta, hogy nem vegetáriánusokkal van dolgom. A férfi is olyan érdeklődve nézett rajtam végig mint Norah, majd hellyel kínált.
- A híres Renesmee, akit az egész Volturi kerestet. Nemdebár?- szegezte nekem egyből a kérdést. Nem volt szimpatikus. Magam sem tudtam, hogy miért ,de féltem tőle. Csak némán bólintottam.
- Ki vele mit szeretnél?- türelmetlenkedett Emelin. Megköszörültem a torkomat és bátortalanul neki kezdtem. Már korántsem tűnt olyan jó ötletnek, hogy egyedül menjek vámpírok közé.
- Azt szeretném megtudni, hogy mit akar pontosan a Vulturi, és hogy a közelben tudtok-e még kolóniákban élő vámpírokról. – vártam a válaszukat. Csak annyit láttam, hogy a két nő a szemükkel komunikál, Greg pedig gondolkozik. A kérdésemre Emelin adta meg a választ.
- Egy Jane nevű nő járt itt. Ő mesélt a hibridekről. Már mind elmúltunk kétszáz évesek, de még sosem hallottunk ilyenekről. Aztán ő mondta, hogy egy hibrid mire készül, és ezt készülnek megakadályozni. Ezért keresik fel a nagyobb vámpír klánokat és próbálnak maguknak segítséget szerezni, hogy könnyebben elfoghassanak. – végig tárgyilagos volt a hangja, szinte csak darálta a mondatokat. Nem tudtam, hogy ez most jót vagy rosszat jelent-e.
- És ti?- remegett a hangom ahogy ezt a két szót ki bírtam nyögni. Norah gyöngyöző kacagását csak úgy visszhangozták a falak.
- Mégsem vagy te olyan veszélyes mint gondolják. Gondolod aranyom, hogy akkor még élnél?- majd lekicsinylően végig mért. Greg felé fordultam, hogy tud-e még valamit mondani, de közben óvatosan felálltam, bízva abban, hogy lábaim nem hagynak cserben.
- Én ebből ki akarok maradni. Ezt annak a lánynak is megmondtam. Sőt azt is, hogy nagyon sokan nem fognak ebbe belemenni, de azért amit tudok azt elmondom.- nagy levegőt vett,majd folytatta. – Először is. A környéken több vámpírt már nemigen fogtok találni. Legközelebbi kolóniákat vagy Chicago, vagy Portland közelében találjátok. Viszont a városban van még egy család, ők Watsonék. Elég vérszomjasak,és nem egyszer meggyűlt már a bajuk a Vulturival is, jobbára mi tartjuk őket kordában. Egészen biztos, hogy náluk is jártak, szóval azt ajánlom, hogy siess és te találd meg előbb a Watson klánt, mint ők a te barátaidat, mert akkor már nem biztos, hogy egyben látod őket viszont.- a szavai hallatára a hideg futkározott a hátamon. Már csak két kérdésem volt, és már lélekben készültem rá, hogy rohanhatok Jacobék megállítására ahogy csak bírok.
- Hol találom őket, és hányan vannak?- mélyen a férfi szemébe néztem, ami fura módon, mintha melegséget sugárzott volna, egészen barátságosan tekintett rám.
- Pont a város másik végén, az ő házuk a hegy lábánál van. Négyen vannak. Két férfi és két nő. Elhiszem, hogy rettentő erős vagy, de ők sokkal tapasztaltabbak. Vigyázz magadra.- majd hideg mancsával megveregette a vállamat. A két nőnek csak biccentettem, továbbra sem lopták be magukat a szivembe, majd kimentem az ajtón. Körbe néztem a ház teraszán. Körös körül hegyláncok sötétlettek, míg alattam terült el az egész hatalmas,nyüzsgő város. Az erdőt választottam, mivel itt gyorsabban haladhattam, és közben fohászkodtam, hogy Jacobék a városon kívül ne menjenek sehova. Elképesztő sebességgel futottam. Minden csak elsuhanó színfoltnak tűnt, már szúrt az oldalam és kezdtem fáradni, de tovább rohantam. Azzal sem foglalkoztam, hogy közben az eső is kegyetlenül elkezdte püfölni az arcomat. Óráknak tűnt, mire végre ritkulni kezdtek a fák. Mikor messziről kiszúrtam a házat, lelassítottam. Több ember lépteit hallottam, és hangokat. Így füleltem.
- Igen, hogyne. Szívesen segítünk. Csak kövessetek.- az ismeretlen férfihang behízelgően csengett. Kilestem a fák közül. Jacob és Aiden akkor szálltak ki egy sportautóból. Hogy Aidennek, hogy nem tűnt fel semmi, arról fogalmam sem volt. De már nem lapulhattam ott amíg a férfi beviszi őket a házba. Előlépzem a fák közül.
- Nem gond ha én is csatlakozom?- Lopva Jacobra és Aidenre néztem. Aiden arcán rémület tükröződött, míg Jacobén csak meglepetés. A férfi aki velük volt, úgy festett mint aki éppen most érkezett meg egy díjátadóról. Lazán begombolt fehér inge alól jól látszódtak márványfehér izmai. Az arca olyan voltakár egy szoboré, szőke hajával és hatalmas mosolyával úgy nézett ki, mint egy színész a fogkrém reklámban. De a vörös szempár nyugtalanul cikázott köztem és a fiúk között, majd ismét mosolyra húzta
vékony ajkait. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy a szeme nem mosolygott.
- Te lennél Renesmee? Megtisztelsz, kerülj beljebb.- intett a kezével a ház felé. Most láttam csak meg, hogy ez nem afféle régi kúria, mint az előző családé volt, hanem teljesen modern, több szintes üvegpalota volt. Jellemző a nagyzási mánia a vámpírokra, morfondíroztam közben besoroltam Aiden és Jacob mögé. Mihelyst becsukódott mögöttünk a hatalmas üvegajtó, azt súgták az ösztöneim, hogy csapdában vagyunk.
Bent egy hatalmas helyiségben találtuk magunkat. A bézs színű falaknak a tetejét nem is lehetettlátni, beleveszett a sötétségbe, ugyanúgy mint az a hatalmas kandalló, ami a szoba nyugati oldalába volt beépítve. Persze új ismerőseimtől ellentétben, itt ez is modern volt.. A világosságot mindenhol spotlámpák és a kandallóban gyéren lobogó tűz szolgáltatták. Bútorok alig voltak, csak néhány modern fotel és egy hatalmas üvegasztal. A férfi aki bekísért minket, eltűnt egy pillanatra, majd visszatért két másik nővel. Egyikük Rosaliehoz hasonló magas, szőke szépség volt, kerekded idomokkal, míg a másikuk inkább emlékeztetett egy hollywoodi vámpírra, mint egy nőre. Beesett szemei furán meredtek előre, míg hórihorgas orra papagájszerűvé tette az arcát. Fekete haja és ruhája tette fel a koronát különös külsejére.
- Ők itt Luis és Yvette, én pedig Brody vagyok.- lengette meg maga előtt a kezét. Túl mesterkélt, túl művi, gondolkoztam rajta. Aztán feltűnt, hogy Aiden úgy helyezkedik, hogy takarásban legyek.
- Gondolom tudjátok, hogy miért jöttünk.- Aiden hangja magabiztosan csengett, de az ő tekintete is éppoly ideges volt, mint a másik vámpíré. A Brody nevezetű férfi csak bólintott, majd óvatosan a másik két nőre nézett.
- Szeretnénk tudni az álláspontotokat, és hogy számíthatunk-e a segítségetekre?- végig jártatta a tekintetét a három másik vámpíron. A szőke nő, Luis halványan elmosolyodott. Ahogy beszélni kezdett,olyan érzésem volt, mintha egy csengő szólna.
- Ugyan, igazán. Miért vagytok ilyen feszültek? Üljetek le, és mindent megbeszélünk.- óvatosan
odaléptem az egyik fotelhez és szabályosan lerogytam rá. Jacob mögém állt, és megszorította a
vállamat. Aiden nem volt hajlandó mozdulni. Fekete szemei ide oda cikáztak a szobában. A nő
ügyet sem vetett mindhármunk szinte tapintható feszültségére, tovább folytatta.
- Igen, jól gondoljátok. Megkeresett minket a Volturi, és igen hízelgő dolgot ajánlottak fel számunkra.- forogni kezdett velem a szoba- Éspedig?- Aiden teljesen nyugodtnak tűnt. Luis hamiskásan mosolygott, majd félrebillentett fejjel szemlélte Aident. Ismerős volt ez a fajta viselkedés, de nem ugrott be, hogy honnan. Persze, a farkasok vezére, ő nézett így rám, mielőtt még rám vetette volna magát. Fel voltam készülve a lehető legrosszabbra, de a nő csak egy dallamos kacagást hallatott.
- Óóó, hát az a drága Heidi annyit mondott, hogy ha kézre adjuk a lányt és a farkast, akkor elnézik nekünk korábbi bűneinket, és hajlandóak lesznek csak nekünk külön vadászterületet biztosítani.-a közömbösség sugárzott a hangjából, és azt is elárulta, hogy őt mindenre rá lehet venni, csak a megfelelő árat találják el nála.- Itt ugyanis már túl zsúfoltan vagyunk.- jegyezte meg továbbra is kedves hangon, de tekintete a város másik végében elveszett. Aiden még mindig úgy állt, akár a cövek, talán már készült rá, hogy küzdenünk kell, de Jacobon már átfutott a jól ismert remegés. Most rajtam volt a sor, hogy megszorítsam a kezét, ne most, ne itt, még nincs itt az ideje. Hatalmas lélegzetvételéből éreztem, hogy megértette mit akarok.
- Szóval arra akar a mi Luisunk kilyukadni, hogy nagyon sajnáljuk, de innen nem engedünk titeket sehova.- csóválta a fejét a férfi. Jacob csak idegesen felhorkant. Eddig nem szólalt meg, de most ez a csupa üveg ház csak úgy zengett a hangjától.
- Azt gondoljátok, hogy minket képes megállítani három vámpír? Nevetséges.- de miközben beszélt,
már olyan erővel szorította meg a vállamat, hogy fájdalmamban felszisszentem.
- Három? Gondolod, hogy hárman majd belevágunk ebbe?- szólalt meg hisztérikusan csengő hangon Luis.
- Hányan jönnek?- Aiden csak ennyit kérdezett, de szerintem már tudta, hogy kik azok, még mielőtt elmondhatták volna. Luis csak negédesen elmosolyodott, és a vállafölött kinézett a hegyet beburkoló sötét ködfelhőbe.
- Mindenki jön.- Jacob még egyszer megszorította a vállamat, mostmár értettem végre, hogy ezzel jelzett. Amint elengedte a vállamat, felpattantam, és már Aiden is támadóállásba helyezkedett. Ha az egész Volturi idejön, teljesen esélytelenek voltunk, de legalább megpróbáltunk védekezni. Egy apró kis gondolat átcikázott az agyamon, amin keserűen elmosolyodtam. Jacobbal együtt akartam meghalni, lám megfog adatni, kedvencem mindig is a Rómeó és Júlia volt, most élő egyenesben azt is átélhetem. Mind a hárman egymás mellé rohantunk, Aidennel mind a ketten ,akárcsak az ellenfeleink vadul morogtunk, de már Jacob is átalakult. Tudták, hogy farkas, de vagy nem láttak még igazi vérfarkast, vagy nem számítottak ekkorára, mert mikor mellettem már a félméteres vörösesbarna bundás vicsorgott, mind a hárman ösztönösen hátráltak néhány lépést. Luis meglepő módon megszólalt, gondolom ezzel akart időt nyerni maguknak amíg meg nem érkezik a segítség.
- Azt hiszed majd ez a korcs fog megvédeni?- vicsorgott felém. De nem reagáltam. Tudtam nagyon jól, hogy csak provokálni akar. Mintha valamiféle jelet hallottunk volna meg mindannyian, mert egyszerre rontottunk egymásnak. Az erőviszonyok most még kiegyenlítettek voltak. Aiden küzdött a férfival, Jacob a szőkével, míg a fekete hajú rám maradt. Mindegyik ellenfelünk nagyon ügyes és képzett harcos volt, nehezen találtam én is fogást ezen a nőn, leginkább csak kerülgettük egymást. Miközben ellenfelemre koncentráltam, hallottam a bútorrecsegésből, és vad morgásokból, hogy Jacobék sem adják meg egykönnyen magukat. Amikor Jacobnak sikerült megsebeznie a szőke vámpírt, Yvett, az én ellenfelem, egy pillanatra oldalra kapta a fejét, hogy lássa mi történik a társával. Itt hibázta el, gyorsan mögé kerültem, és egy pillanat műve volt az egész, míg kitörtem a nyakát, és a testet belöktem a kandallóba. Tudtam, hogy nem ez a szabályos eljárás, de többre nem volt időm. Amint belöktem a nőt, a tűz hirtelen több méterre csapott fel, és akárcsak a papírt, ennek a nőnek a testét is olyan gyorsasággal kezdte falni. Megpördültem, mert meghallottam a férfi fájdalmas üvöltését. A szoba és társaim kinézetéből láttam, hogy ők nem voltak olyan kíméletesek ellenfelükkel, mint én. Aiden felsőtestét harapás nyomok tarkították, míg Jacobnak is átvérzett a bundája több helyen is. Igaz nem a vámpírtól sérült meg, hiszen akkor már nem élne, de akkor is elég szörnyen festett. A segítségükre akartam sietni, de ekkor olyan hangot hallottunk meg mindannyian, mintha több puska dördült volna el egyszerre. A háznak a hegy felé néző üveg fala darabokra hullott. A Volturi nem épp elegáns érkezési módot választott magának.
Aiden, Jacob és én elkezdtünk hátrálni. Igaz, hogy mögöttünk ott volt az ajtó, de ha futni próbáltunk volna, az rosszabb lett volna, mintha harcolunk. Így csak egymáshoz simultunk, és vártuk, hogy mi fog következni. A nő tévedett, korántsem volt itt mindenki. Sem Arot, Caiust, vagy Marcust nem láttam sehol. Nyilvánvaló, hogy a piszkos munkát másra bízzák. Jane, Heidi, Dimitrij és Alec viszont ott volt, megannyi őrrel együtt, akiknek fekete szeme arról árulkodott, hogy semmit és senkit nem fognak kímélni. Brody még mindig nekem akart volna jönni, de a Luis nevű visszafogta. Jane csak egy bájos vigyort vetett rám, és felém rohant. Újból egymásnak estünk. Ahogy a Jane és az én testem összeütközött, olyan volt, mint egy hatalmas mennydörgés. Nem válogatott harcmodorok terén, egyszerűen csak le akart gyűrni a padlóra, és belém akart marni. De nekem most jött először jól, hogy némi farkas tulajdonsággal és erővel is fel lettem vértezve. Jane fejét távol tartottam magamtól, miközben vadul vicsorgott, de egy nagyobb lökéssel ledobtam magamról, ő pedig az üvegszilánkok közt találta magát. Most hátulról próbált volna elkapni, de minden erőmet beleadva beleütöttem a könyökömet a hasába. Legnagyobb örömömre elengedett, és fájdalmasan felnyögött. De ennek túl sokáig nem örülhettem, mert a szemem sarkából láttam, hogy nem sok hiányzott hozzá, hogy Jacobot leterítse Heidi és Alec. Viszont Janere is ügyelnem kellett. Ördögi kör volt. Janenek pedig feltett szándéka volt, hogy csakis ő fog végezni velem. Nem sokáig tapogatta a gyomrát, megint támadni akart, de ekkor a szemből beugró testek letaszítottak mind kettőnket a földre. Éreztem ahogy újabb üvegcserepek záporoznak, és némelyik kis szilánk beleáll a karomba. Fogalmam sem volt, hogy mi lehetett ez, de ha a Volturi újabb emberei akkor már tényleg nincs más hátra, csak…Mikor már fel tudtunk állni, néhány pillanatra Janennel mind a ketten megfeledkeztünk a másikunkról. A szemből betörő erő nem volt más, mint a három másik vámpír, akikkel ma találkoztam. Emelin, Norah és Greg. Az esti kifinomultságuknak már nyoma sem volt, mind a hárman veszedelmesen gyorsan és ügyesen mozogtak, és mire kettőt pislogtam, már két őr követte Yvettet a tűzbe. Nekem pedig jobban oda kellett volna figyelnem, mivel már éreztem a hideg ujjakat a torkomon, és hallottam Jane ideges zihálását a fülemben. De a szerencse, vagyis inkább Aiden megint velem volt. Hátulról mérte az ütést Janere, aki ettől ugyan nem veszített szem elől, de legalább elengedett. Rákacsintottam Aidenre, majd Jane és én folytattuk az elkeseredett küzdelmet. Harc közben egyszercsak megéreztem, ahogy egy meleg bunda rövid ideig súrolja a lábamat. Jacob tehát rendben van. Most én támadtam Janere, sikerült is elkapnom és kicsavarnom az egyik kezét. Közben továbbra is hallottam a hátam mögött dúló viaskodások hangját, hátborzongató recsegések és ropogások, közben vad morgás mindenfelől. Fogaimat belemélyesztettem Jane krétafehér bőrébe, aki felordított, de nem tudott semmit tenni, mivel mostmár mindkét kezét bilincsként tartottam, közben pedig ott haraptam ahol értem. Jane fülsértően sikoltozott, de ez az én füleimnek zene volt. Nem akartam mást, csak azt, hogy pusztuljon. Nem gyötörhettem olyan soká, mint szerettem volna, mert hátulról olyan ütést mértek a tarkómra, hogy összerogytam. Oda kaptam, de már így is éreztem a vér szagát. Brody próbált volna segíteni Janen, de erre Jacob hatalmas harapása volt a válasz. Brody Janehez hasonlóan felordított, majd minden izma megfeszült, és hanyatt dőlt. Nem mozdult többet. Greg és Norah a szemem láttára szedték darabokra és vetették tűzre. Mikor már fel tudtam állni, akkor vettem észre, hogy Jane mostmár Jacobbal küzd. Közbe akartam avatkozni, de mind a ketten olyan gyorsan mozogtak, hogy lehetetlen volt őket követni. Hátra fordultam, hogy lássam kinek segíthetnék még. De gyakorlatilag már eldőlt a harc kimenetele. A mi javunkra. A Volturival érkezett őrökből már egy sem volt, viszont a kandallóban hatalmas tűz égett, aminek lángjai egyre nagyobbak voltak a benne égő testek miatt. Brody, Luis, Alec, Dimitrij és Heidi maradt még. Ők küzdöttek Aidennel és a három Kennedyvel. Tudtam, hogy értékes időt vesztegetek, miközben tétován ácsorgok, de Jacobot sem akartam szem elől téveszteni, és Aidenéknek is akartam segíteni. Aiden üvöltése térített magamhoz. Alec eléggé súlyos sebet ejtett rajta.
Odarontottam, egyenesen bele a tömeg közepébe, és mindenkit ott haraptam ahol értem. Már nem érdekelt semmi, sutba vágtam a Jasper féle harci technikákat, itt már az életben maradásért folyt a harc. Sikerült lefoglalnom Alecet, míg Aiden erőre nem kapott, és újult erővel nem szállt be a harcba. Kettőnknek sikerült csak leterítenünk, és végeznünk vele. Ekkor már a kicsi Janet, sem érdekelte Jacob, a halott Alec láttán zokogásban tört ki. Majd nekünk akart rontani. Az ütést, amit nekem szánt, Aiden kapta, aki elém ugrott. De csak az egyik vámpírtól tudott megvédeni. A vállamban, a régi vérfarkas harapásnyom hege mellett éreztem ahogy a hideg fogak belevágnak a húsomba, majd ernyedten csuklottam össze, és egyszerre több üvöltés harsant, de ezek egyre távolabbinak hallatszódtak, majd elhalkultak. És átadta helyüket a mindent elemésztő fájdalom. Olyan pokoli volt, hogy azt nem lehetett elmondani. Jane tekintetének többszörösét éreztem a csontjaimban. Éreztem ahogy a testem vonaglik a fájdalomtól, de látni nem láttam, csak hallottam a tulajdon dobhártyaszaggató sikolyaimat, és tehetetlenül tűrtem ahogy a fájdalom kezdett apró cafatokra tépni…

Északi fény-23. Verseny az idővel

Hátrafordultam, hogy lássam ki az. Jane volt, hosszú fekete köpenyben. De ahogy bilincs módjára szorított, lecsúszott karjáról a köpeny és a lemenő nap sugarait bőre prizmaként verte vissza. Azt kívántam, hogy lássa meg valaki, de ő tudta,hogy mikor kell időzíteni. Az emberek zöme már ott sem volt, aki igen, az is a pakolással volt elfoglalva. Esélyem sem volt, hogy bármilyen módon megmeneküljek. Akkor Aroék csak etették azzal a maszlaggal a szüleimet, hogy soha nem akarnának engem bántani. Lám, rám küldték Janet.
- Most velem jössz.- sziszegte a fülembe.
- Aroék tehát utánam küldtek?- rettentően tartottam Janetől, de meg akartam tudni, hogy mi az igazság.
- Nem, az a bolond Aro meggyőzte a többit, hogy tényleg csak beszélni kell a Cullenekkel és nem
fognak téged bántani. De Marcusnak van igaza. Nem hagyhatjuk, hogy korcsok jöjjenek a világra.
Már az is épp elég nagy baj, hogy annyi félvér van.
- Szóval magánakciózól?- kérdeztem meglepetten, miközben Jane a karomnál fogva irányított utcáról utcára. Erősebb voltam mint ő, de nekem nem volt olyan képességem mint neki, így hiába is szabadítultam volna ki a karmai közül, ő egy pillantásával a földre terítene.
- Mondhatjuk úgy is. De ne aggódj, a vérfarkasodra is lesz gondunk. Dimitrijnek semmit sem fog
jelenteni, hogy felkutassa és végezzen vele.- Jane minden szavából sütött a düh és az indulat. Én pedig nem tudtam, hogy mégis hogyan szabaduljak meg ebből a képtelen helyzetből. Még azelőtt cselekednem kellett mielőtt elvisz a rejtekhelyére, mert sejtettem, ott Dimitrijen kívül még Heidi is várhat rám, és ez már önmagában garantálja a kínhalált. Jobb ötletem nem révén, szóval akartam tartani Janet, és esetleg elterelni a figyelmét, hogy így hátha meg tudok szabadulni. De ő sem volt erő híján.
- Aidennel mi van? Őt is megöltétek?- mostmár úgy is minden mindegy alapon ezt tudni akartam.
- Khmm, sikerült megszöknie, de nem bújkálhat sokáig. Az ostoba megpróbált minket feltartani.
Neki köszönheted, hogy Aro és Caius meggondolta magát. Érzelgős vén bolond mind a kettő.
Azzal az egyik zsúfolt utcáról hirtelen berántott egy szűk kis néptelen szakaszra, ami nem volt valami bizalom gerjesztő. Kevés hely volt, nehezen tudtunk egymás mellett haladni, így Jane kénytelen volt valamennyire mögém szorulni, de azért még mindig szorította a karomat. Egy nagy lendülettel megpördültem, és a falnak nyomtam, majd lefejtettem a kezét a kezemről, de mindvégig csak résnyire volt nyitva a szemem, hogy valamennyire azért lássak, de ezt leszámítva a vámpír érzékeim voltak nagy segítségemre. Jane csak fájdalmasan felszisszent, nem figyeltem oda, hogy mennyire szorítom őt a falhoz, de nem is nagyon érdekelt.
- Azt hiszed elmenekülhetsz?
- Azt hiszed legyőzhetsz? Ne légy benne olyan biztos!- majd behunytam a szemem és arra futottam amerről érkeztünk. Hallottam Jane köpenyének a suhogását mögöttem, tisztában voltam vele, hogy nem fogja olyan könnyen elengedni a legjobb prédáját, de engem sem kellett félteni. Amikor már közelítettem az utca végéhez, hirtelen szembefordultam Janeel, akit olyan váratlanul ért a megtorpanásom, hogy elfelejtette latba vetni ellenem a képességét. Lendületből be akartam húzni neki egy hatalmasat, de kitért az ütés elől. De mostmár én is odafigyeltem rá, hogy merre mozog, és hogy még véletlenül se nézzek rá. Persze nem sikerült mindig kivitelezni a dolgot. Már hosszú percek óta dulakodtunk, de még mindig nem dőlt el, hogy ki nyeri a csatát. Mind a ketten több sebből és harapásnyomból véreztünk, de se ő se én nem fáradtunk. Végül Janenek sikerült kigáncsolnia, így nagyot nyekkenve landoltam az aszfalton. Miközben megpróbáltam felülni, összetalálkozott a tekintetünk. Felordítottam fájdalmamban. Pokolian fájt minden porcikám. Úgy éreztem, mintha a fejem perceken belül szétrepedne. Közben pedig még hallgatnom kellett Jane tébolyodott kacagását is. És a fájdalom egyre csak fokozódott. Már majdnem könyörögni kezdtem neki, ennél még a halál is csak jobb lehet mint ez, gondoltam. Akkor én is és Jane is megéreztük, hogy már nem vagyunk egyedül, a harmadik fél pedig szintén vámpír. Jane persze továbbra sem vette le rólam a szemét, és én még mindig úgy üvöltöttem, mintha tüzes vassal kínoznának.
- Na végre Heidi! Jó hogy megérkeztél.- csendült fel a hangja. Annyi azért még eljutott a tudatomig, hogy már Heidi is itt van, tehát biztos, hogy meghalok. Hogy kevésbé legyen fájdalmas, igyekeztem Jacob arcát magam elé idézni.
- ÁÁ, látom itt van a kis korcs. Szép volt Jane, most pedig visszavisszük, és Dimitrijjel együtt elintézzük.- hallottam Heidi kegyetlen, ám gyönyörűen csengő hangját. De a fájdalom olyan hirtelen abbamaradt, mint amilyen hirtelen eltalált. Fogalmam sem volt, hogy mi történhetett. Jane bosszúsan morgott, és hátra fordult. Hallottam, ahogy Heidi is csak felszisszent, és megéreztem, hogy még eggyel több vámpír tartózkodik a sikátorban. Őszintén szólva már így is több, mint amennyit el tudtam képzelni a napfényes Los Angelesben. Csak annyit láttam, hogy valaki közeledik az utca túlsó végén. Nem tudtam tisztán kivenni, hogy ki lehet az. Bárki is az, az életemet köszönhetem neki. Valamelyik Cullenre számítottam, de tévedtem.
- Még van képed visszajönni?- sziszegte Jane.
- Oda megyek ahová akarok. Már nem tartozom hozzátok.- szólalt meg a sötétben ácsorgó alak. És akkor engem elárasztott a megkönnyebülés. Megúsztam, Aiden volt az.- Viszont ha még egyszer Renesmeenek fájdalmat okozol, akkor én foglak megölni Jane.- közölte vele olyan higgadtan, mintha csak a pontos idő felől érdeklődne. Majd elindult Jane felé, aki mozdulatlanul bámult minket, és folyamatosan morgott.Heidi is szinte a falba simult Aiden láttán. Mindig is tudtam, hogy erős, de nem gondoltam volna róla, hogy két ilyen kaliberű nő,vagy inkább szörnyeteg, mint ezek tartsanak tőle. Hiszen ő még kisgyereknek számított közöttük. Aiden odasétált hozzám, felsegített, és átkarolt, mert látta, hogy még eléggé remegek, és ami a mozgást illeti, még elkél a segítség.
- Ezzel még nincs vége Renesmee. Egyáltalán. Megtaláljuk a módját, hogy végezzünk veled.- acsarkodott Jane. De láttam, hogy Aiden jelenlétében, puszta fenyegetésnél többre nem képes.Heidi dühödten meredt rám ibolya szín szemeivel,de szólni nem szólt egy szót sem.
- És akkor mi leszámolunk veletek.- vetettem oda.Nagyon elegem volt már ebből a mitugrász kis bestiából.- Az elbizakodottság a gyengéd Jane.- mérgesen felszisszent,majd eltűnt az utcából Heidivel együtt. Csak az utánuk felkavarodott por mutatta, hogy járt ott valaki. Hálásan pislogtam fel Aidenre, akinek mostmár az életemet köszönhetem.
- Hogyan…?- kezdtem volna bele a köszönetnyilvánításba, de belémfolytotta a szót.
- Hagyd már. Ennyi a minimum azok után, hogy miattam vagy ebben a helyzetben. Annyira sajnálom, hogy a nyakatokra küldtem a Volturit.
- Ugyan.- legyintettem bágyadtan.- Végülis az egészet Cloenak köszönhetjük, te csak informátor voltál.
- Na gyere menjünk.- azzal átkarolta vállamat, és türelmesen araszolt mellettem, míg taxit nem tudtunk fogni. A lakásba nem mertem beengedni Aident, mert sejtettem, hogy mi lenne rá Jacob reakciója, de tudtam, hogy a vámpírszagot úgyis meg fogja érezni, és a sebeim is elég árulkodóak voltak.Így inkább Aiden türelmesen várt rám kint, míg Jacobnak felvázoltam a helyzetet. Ahogy beléptem a lakásba, Jacob egyből a nyakamba ugrott és átölelt, majd ugyanolyan gyorsan el is tolt magától. Gondolom megtette a hatását a szagom és a fájdalmas nyögésem.
- Nessie te bűzlesz!És tele vagy sebekkel ! Csak nem..?
- De igen. Itt vannak. Jane kapott el a tengerparton, alig tudtam tőle megszabadulni,Heidi is megjelent. És hát alaposan meg is kínzott. Mindett bevetett amit tudott.
- A pokolba.- csapott Jacob az asztalra ami recsegve kettétört. – Azonnal szólnunk kell Edwardéknak, és még ma indulunk vissza Forksba. – majd hozzá is látott volna a holmik pakolásához ha nem állítom meg. Még Aident fel kellett vezetnem.
- Jacob! Valaki megmentett. Amikor Jane kínzott, úgy nézett ki, hogy nem tudom legyőzni, de ő segített és ő is hozott haza.- motyogtam az orrom alatt.
- Aiden? Ő az?- kiáltotta Jacob. Kezdett nagyon dühbe gurulni.- A mocskos aljas vérszívó, hogy volt képe..-azzal elindult az ajtó felé, mert megérezte, hogy kint van. Én már csak a nyomában tudtam loholni, míg kiért. Aiden félszegen toporgott a folyosón, és a tőle telhető legbűnbánóbb arckifejezését öltötte magára mikor megjelentünk.
- Hogy a pokolba gondoltad, hogy őt feladod? Mi??Mégis mit képzelsz?- ordította Jacob.
- Héé, nyugi Jacob. Én igazán..még a Volturi embere voltam, de nem boríthatnánk fátylat a múltra. Végül is a három tagból kettőt én győztem meg, hogy Nessiet nem kell megölni.- próbálta meg magát védeni Aiden. De Jacob is már lenyugodott, csak nagyokat fújtatott, hogy ne veszítse el még egyszer a fejét.
- Igaz ez?- fordult hozzám. A hangjából azért még mindig érződött egy kis düh.
- Igen Jacob. Én Janetől tudtam meg. Aiden az életét kockáztatta a Volturi előtt, és Arot és Caiust meggyőzte, hogy mi és a leendő gyerekeink teljesen ártalmatlanok vagyunk. – daráltam gyorsan, hogy mindent megtudjon. Jacob csak percekig hol rám, hol Aidenre nézett, és látszódott, hogy hezitál, hogy most mi legyen Aidennel.
- Kösz, hogy segítettél Renesmeenek.- bökte végül és a kezét nyújtotta Aiden felé. Aidennek leesett az álla a meglepetéstől, de azért vigyorogva kezet rázott Jacobbal.
- Akkor most mi lesz?- nézett ránk ragyogó barna szemeivel Aiden.
- Összepakolunk és visszamegyünk Forksba.- felelte Jacob.- Szóval hasznossá tehetnéd magad ha jönni akarsz.- Aident már másodjára érte meglepetés, de boldogan jött be velem a lakásba, hogy segítsen pakolni. Aiden hirtelen megmerevedett és a tekintete homályossá vált. Nagyon is jól tudtam, hogy mit jelent ez. Alicenál is így volt mindig, amikor látott valamit. Amint Aiden már ismét magánál volt, abban a pillanatban csörgött az én telefonom is. Sejtettem, hogy ki lehet az.
- Nessie azonnal pucoljatok onnan ahol vagytok!Világos?-kiabálta bele a telefonba Alice. Nyilván
ugyanazt látta amit Aiden.- Majd Aiden elmondja, ha biztonságban vagytok azonnal szólj.- és a vonal megszakadt. Aiden nem fűzött az előbbihez semmit, csak felkapta a csomagokat és jelezte Jacobnak is, hogy indulni kéne.
- Ne Forks felé menj. Phoenixbe megyünk elsőnek.- adta ki egy katona módjára a parancsot.
- Mi van?Mi az ördögöt láttál? Elmondanád végre?- kiáltott fel Jacob. Egyetértettem vele, már én is tudni akartam, hogy mi folyik itt.
- Az van, hogy nekem és Alicenek is látomásunk volt. Jane és Heidi visszamentek Marcushoz, és
most Aro és Caius tudta nélkül hajtóvadászat indul utánatok. Amíg Carlisle nem tud átváltoztatni
emberré, és nagyon reméljük, hogy sikerülni fog neki, mert addig egyikőtök sem mehet haza.
- A francba.- Jacob olyan erővel csapott a kormányra, hogy majdnem leszakadt. Phoenixben már
én mutattam nekik az utat. Arra jutottunk végül is, hogy megpróbálunk annyi vámpírral beszélni
amennyivel csak tudunk, hátha sikerül legalább egy részüket meggyőzni, hogy nincs igaza a Volturinak, és én teljesen ártalmatlan vagyok. Sejtettük, hogy kevés esélyünk van rá, de ha már legalább ötöt sikerül megnyeri magunknak, az is több, mint a semmi.Ezért a nagyvárosok mellett döntöttünk. Itt biztosan több vámpírra bukkanunk, és itt könnyebben el lehetett vegyülni. Legalább is ebben bíztunk. Phoenixben mind a hárman úgy gondoltuk, hogy nagyanyám házába menjünk, ami a nagyi halála óta üresen áll egy ideje. Kiszálltunk a kocsiból, Aiden persze nyakig felöltözve hiszen ragyogott a nap.
- Remélem itt néhány napig ellehetünk. – dünnyögte az orra alatt Jacob,de amint belépett a házból, cifra káromkodások közepette már ki is jött onnan és visszarántott a kocsiba.
- Itt is jártak a rohadékok.Mindenre fel voltak készülve.- morgott, majd beindította a motort és már ott sem voltunk. Egy koszlott kis motelben találtunk végre menedéket. Úgy döntöttünk, hogy néhány napig itt leszünk, és feltérképezik a fiúk a helyett. Heves tiltakozásom ellenére mind a ketten úgy döntöttek, hogy további szobafogságra vagyok ítélve.
- Hogyisne Nessie! Minden vámpír rád vadászik, és gondolod hagyunk szabadon kószálni a városban.- heveskedett Aiden, a javaslatom ellen. A korábbi nézeteltérések ellenére pedig Jacob most nagyon is egyet értett vele. Minden duzzogás ellenére a hotelben maradtam, míg estére a srácok a nyakukba vették a várost. Én pedig, hogy tegyek végre valamit, felhívtam Alicet,de anya vette fel.
- Nessie!Drágám! Jól vagytok?- kérdezte elcsukló hangon.
- Igen anya. Phoenixben vagyunk. Aiden és Jacob körbe szimatolnak vámpírok után, és ha találnak, akkor elbeszélgetnek vele. – próbáltam nyugalmat erőltetni a hangomra, de nem igazán ment.
- Otthon minden rendben van?
- Hoogyne.Mindenki jól van, Carlisle és Esme itthon maradtak, viszont a többiek elutaztak, hogy segítséget szerezzenek.
- Anya!Nyugodj meg. Majdcsak vége lesz…valahogy.Majd szólok hogy hová mentünk rendben?
- Igen. Vigyázattok magatokra.- letettem a telefont, és az ajtó felé fordultam. Hallottam már messziről a lépteiket. Mind a ketten eléggé csapzottak voltak, és sebesek. Jacob pedig már majdnem összeesett a kimerültségtől. Először rá, majd Aidnere néztem, kérdő tekintetemet látva végre Aiden próbált valami magyarázattal szolgálni.
- Többel találkoztunk, mint gondoltuk.- préselte ki magából nagy nehezen a szavakat. Jacob csak helyeslően bólintott, én pedig vártam a folytatást.
- Főleg nomádok, azt sem tudják, hogy mi az a Volturi, vagy a Cullen család. De találkoztunk néhány kultúráltabbal is.- a mondat végén Jacob idegesen felhorkantott.
- Kultúráltabb? Na jó, ha azt vesszük, hogy hajlandóak voltak kommunikálni velünk.- folytatta Jacob.
- Tudjátok mit? Hagyjuk, jó?- morogtam nekik, majd a gondolataikra koncentráltam és magam előtt láttam az egész éjszaka eseményeit. A nomádok a sikátorokban, ahogy vörös szemük világít, és milyen vadállat módjára rontottak neki Jacobnak, és szét is szedik ha Aiden az útjukat nem állja. Aiden alig tudott velük néhány szót váltani, nem voltak képesek normális emberi kommunikációra már. Teljesen elvadultak. Aki átalakította őket, egyszerűen a sorsára hagyta őket. Tehát már érthető volt a vadságuk. A sérüléseiket is itt gyűjtötték be, mivel nem kis küzdelem árán tudtak csak kijutni a sikátorból. Szerencsére Jacobot nem harapták meg.Kirázott tőlük a hideg. Majd ezután jött a következő kép. Egy sztriptízbár, amiben Aiden és Jacob két falfehér nővel és igen ijesztő kinézetű fickóval tárgyaltak.
- Szóval? Megkereste magukat a Volturi?- kezdte Aiden
- Szólíts Noahnak. Hmm, a Volturi? Volt itt egy dögös szőke, de mondtam neki, hogy hagyjon ki
minket a háborúskodásból, mert mi a lányaimmal csak a biztos megélhetést akarjuk.
- Tehát itt volt? És mit mondott?
- Valami olyasmit, hogyha nem segítünk, akkor valami bestiák fogják ellepni a főldet, és vérszomjasabbak lesznek minden vámpírnál. De én mondtam neki, hogy hagyjon engem békén, aztán elment.
- Itt járt Heidi.- fordult Jacobhoz Aiden, aki jó néhány lépéssel távolabb állt tőlük, és sötét tekintettel méregette a két nőt.
- Tud más vámpírokról a környéken? Akik esetleg hajlandóak lennének tárgyalni vele? Hogyis mondjam, jól szituáltabbakat nem ismer?- vette át a szót most Jacob. A magas bika szerű férfi, csak ráncolta homlokát, majd nemet intett a fejével.
- Ha maguk tényleg jól szituált vámpírt akarnak találni, akkor északabbra kell menniük. Itt igencsak mellé fogtak.- Aiden és Jacob megköszönték a segítséget, majd távoztak. Én pedig visszatértem a jelenbe.
- Értem, tehát a környéken nincsenek olyanok, akiket Heidi megfűzhetne.- szögeztem le végül. Legalább ezt jó dolognak tartottam. Hiszen a déli megyékben eléggé valószínűtlen, hogy harcra képes és intelligens egyedekkel találkozna. Bárki aki van, az északon van, és a legtöbbjükkel Carlisle jó kapcsolatot ápol. Biztató jelnek tűnt.
- Igen, ezt mondta a pasas, és lehet benne valami, mert ezeket leszámítva nemigen találkoztunk másokkal a városban, pedig alaposan átkutattuk.
- Akkor hová megyünk legközelebb?- tettem fel olyan vidáman a kérdést, mintha csak kirándulni mennénk. A fiúk megütközve néztek rám, majd zavartan összepislogtak.
- Úgy gondoltuk, hogy először Coloradoban kellene szétnézni, onnan pedig Nebraskába- kezdett bele Aiden, mikor elcsíptem, hogy mi a következő gondolata,amitől egyszerre váltam halálra és dühödtem fel.
- Miért akarnál visszamenni a Volturihoz? Így is tudjuk hogy mik a szándékaik..nem kell még, hogy te rohanj megöletni magad.- kiabáltam rá mérgesen. Ő pedig szomorúan pislogott rám.
- Nézd Renesmee! Én okoztam ezt az egész galibát, és rendbe is szeretném tenni. Hidd el, el tudnám intézni hogy visszafogadjanak. Aztán meg arról sem tudnának semmit, ha az információkat elküldeném hozzátok.- próbált meggyőzni.
- Van benne valami. Nekem már felvázolta és tetszett az ötlet- kottyantott közbe Jacob. De őt egy dühös pillantásommal elhallgatattam.Viszont volt abban valami amit mondott. Pajzsal rendelkezik, és még szinte azelőtt megérezné ha gyanakodnának rá, mielőtt még ők maguk is tudnák. Továbbra is durcás arcot vágtam, de végül megadtam Aidennek a beleegyezésemet, nem mintha olyan nagy szüksége lett volna rá. Ő elment vadászni, hogy bírja a további napokat, mivel egyelőre úgy döntöttünk , hogy még egy kicsit Phoenixben maradunk. Jacobbal kettesben ücsörögtünk a szobában.
- Jake..- kezdtem rekedten.
- Igen Nessie?- álmosan hunyorgott rám az ágy másik végéből, és igyekezett nem elaludni.
- Mi lenne ha én…mi lenne ha én elmennék hozzájuk és beszélnék velük?- erre már egyből élénkebb lett. Felpattant, és a szemeit is tágra nyitotta. Tudtam, hogy mérges, mert a remegés vadul rázta a testét, de már elég régóta volt ahhoz vérfarkas, hogy tudja már uralni.
- Mégis miket beszélsz? Azonnal megölnének! Elment a józan eszed? – csak tűrtem, hadd üvöltözzön velem, de már tényleg nem láttam jobb megoldást, csak azt ha én megyek el hozzájuk, és ha Jane megkapja az elégtételt és végez velem, akkor már Jacobot is békén hagyják. Kicsit sem éreztem magam bátornak ehhez, inkább az elkeseredettség volt az ami hajtott.
- Nem mész sehova. Világos? Főleg nem az olaszokhoz! Ígérd meg nekem!- azzal leugrott az ágyról,és az arcomat a kezei közé fogta, hogy rá nézzek. Nem akartam olyat ígérni amit nem biztos, hogy betartok, de megtettem, hogy lenyugodjon. Utológan már bántam, hogy pont neki hoztam szóba. Aidennel kellett volna erről beszélnem.
- Ígérem Jacob! Nem szököm el mellőled és nem keresem a Volturit. – Úgy is megtalálnak. Tettem hozzá magamban. De az ígéretem végre lecsillapította Jacobot, és visszafeküdt a helyére, majd engem is maga mellé húzott. Fekve éreztem, hogy mennyire kimerült is vagyok, és szinte percek alatt elnyomott az álom, csak a nyíló ajtó hangjára riadtam fel egy pillanatra, de nem nyitottam ki a szememet. Magamon éreztem Aiden tekintetét, majd hallottam ahogy elvonul a másik szoba felé, és megereszti a csapot a fürdőszobában. Majd magával rántott, a mély, gyógyító álomtalan alvás.
Csak két napot maradtunk Phoenixben, annál tovább egyikünk sem bírta. Megint úton voltunk.
Néhány nap után el is értünk Denverbe. Úgy gondoltuk, hogy csak a nagyobb városokban célszerű keresgélni, ennél többet úgyse tehetünk. Amikor Jacob és Aiden első este ismét útnak indultak, én sem bírtam tovább megmaradni a fenekemen, és a nyakamba vettem a várost. Denver is tipikus nagyváros volt, fények, butikok, klubbok és emberek mindenfelé. Segítségül kellett hívnom a vámpír érzékeimet ismét. Már hosszú órák óta bolyongtam az emberek között, mikor meglepetésemre végre feltűntek azok akikre vártam. Két nő volt, szatyrokkal megpakolva léptek ki egy áruházból. Mindketten úgy néztek ki mint a topmodellek, az egyiknek hosszú fekete haja volt, míg a másiknak göndör szőke. Mind a két nő szeme fekete volt, viszont karikák nem voltak a szemük alatt. Biztos kontaklencse, ugrott be hirtelen. Az esti fényben senkinek nem tűnt fel, hogy milyen természetellenesen fehér bőrük van.Elindult a két nő a kocsijuk felé, de én a nyomukban voltam, vigyázva, hogy azért legyen köztünk néhány ember is. Mikor megálltak, nem lepett meg, egy fekete royce rolls mellett, gyorsan kikerülve a járókelőket már ott voltam előttük. A fekete hajú mérgesen felszisszent, míg a szőke csak érdeklődve méregetett.
- Beszélni szeretnék magukkal.- morogtam a fogaim közül.