- Mit mondtak pontosan Belláék?- szegeztem neki egyből a kérdést apának. Még mielőtt hazaértünk volna, tisztázni akartam mindent.
- Azt, hogy Alicenak látomásai támadtak amiben egy csapat újszülötett látott egy hegyes vidéken, a mi környékünkön, valamint villanásszerű képeket Markról. De a két látomás más más helyszínen játszódott, tehát lehet, hogy nem is arról van szó, hogy….- nem bírtam tovább, a szavába kellett vágnom.
- A lényeget apa! Vámpírnak látta Alice Markot? Vagyis milyen vámpírnak?- apa összeszorított szája megadta a választ. Mostmár túl voltam az első sokkon így tényszerűen és nyugodtan kezeltem a helyzetet. Rendben. Szembe szállok vele. Elkapom.
- Igen, de az nem jelenti azt, hogy…
- De igen azt jelenti. Sam bácsi is azt mondta, hogy nem lényeg hová tartanak a vámpírok, ha nem is itt akarnak vadászni, a mi dolgunk az, hogy végezzünk velük. Téma lezárva, remélem anyának nem szóltál erről.
- Dehogy is. Halálra rémült volna.- ezzel befejeztük a beszélgetést, pont mikor a házhoz értünk. Kiszálltunk a kocsiból és mind a ketten jókedvet magunkra erőltetve mentünk be a házba.
Másnap reggel gyűlést hívtam össze lent a parton. Úgy gondoltam, hogyha bárki is figyelne minket, nyílt terepen a többi ember között nem kockáztatná lebukását. Annyira sok megbeszélésre nem volt szükségünk, hiszen a part felé menet már mindenki látta a fejemben, hogy minek voltam fültanúja. Luke kicsit mérges is volt rám, hogy kihagytam az elején.
- Szóval Lily, azt állítod, hogy Alice Cullen látomása alapján és a Cullenek szerint.- préselte ki a száján nagy nehezen a nevüket.- nemsokára több újszülött vámpír, élükön a te volt barátoddal La Pushba akar jönni és téged valamint a családodat megtámadni.
- Igen. Így van. Alice egyelőre csak 5 embert, akarom mondani újszülöttet lát, szóval elméletileg ha ők is beszállnak, akkor sima ügy lesz.- a fiúk körülöttem bólogattak, és úgy tűnt roppantul fel vannak dobva a gondo-
lattól, hogy nemsokára harcolhatunk. Nem akartam igazán beismerni, de egy kis izgatottság még az én félel –
membe is vegyült. És viszketett a tenyerem, hogy jól odasózzak Marknak. Aki ilyesmire készül az már nem ember. Így azt sem érdemli meg, hogy akárcsak egy kicsit is sajnáljam.
- Azt nem mondta véletlenül a jövőbelátó vérszívó, hogy mikor várhatóak? – vetettem egy sötét pillantást Danre de azért válaszoltam neki.
- Nem. Egyelőre még nem tud semmi biztosat. Amint lát megint valamit, azonnal szól nekem.
- Akkor ez most az jelenti, hogy Cullenék mégis maradnak?- kérdezte Hugo.
- Igen azt. Persze nem igazán mutatkoznak a városban, hiszen még vannak emberek akik felismerhetik őket.- felelt a kérdésére Luke.
- Ezt megbeszéltük. – csapta össze a tenyerét Aaron.- Akkor ezentúl Lily, Dan ,Nate és én minden este a Cullen határ mentén futunk ellenőrző köröket. Luke te a házatok környékén maradsz és arra vigyázol, Hugo és Ben pedig a belső körön belül lesznek. Világos?- mindenki bólintott és tudomásul vettük az utasítást. Úgyse tudtunk volna mást csinálni.
Lukeal most úgy döntöttünk, hogy emberi formában ballagunk haza és megtárgyaljuk alaposan a dolgokat. Jó idő volt, Washington megyéhez képest persze. Az ég felhős volt, permetezett az eső de nem volt hideg. Jött a tavasz és vele az erdő illata is. Jó volt érezni a zöldellő fáknak és a tömérdek nyíló virágnak az illatát, ami keveredett a tenger sós illatával. Igaz az a kevés ember aki a parton sétált igencsak megbámult minket, mert Lukeon csak egy sort volt, rajtam meg a régi gyűrött nyári ruhám. Míg ők nyakik felöltözve és kapucnit a fejükre húzva mászkáltak.
- Félsz?- kérdezte öcsém. Láttam rajta, hogy aggódik értem ami azért nagyon jól esett.
- Egy kicsit. De szerintem győzni fogunk.- próbáltam annyi nyugalmat mutatni amennyit csak tudtam. Tudtam, hogy hülyeség, hogy ilyen helyzetben akarom gyámolítani a 17 éves öcsémet, de nem akartam, hogy jobban megijedjen mint amennyire szükséges.
- Elmondod Rachelnek mi lesz?- kíváncsi voltam, hogy beavatja-e barátnőmet. De nem örültem volna neki, mert ha valakinek itt igazán joga volt pánikba esni akkor szerintem ő az. Luke viszont igen savanyú arcot vágott.
- Muszáj lesz.
- Hogyhogy muszáj?- nem értettem mit akar. Luke teátrálisan az ég felé emelte a szemét, én pedig végre felfogtam.
- Aha. Szóval ez is olyan bevésődéses dolog, hogy nem hallgathatod el előle.- mondtam savanyúan.
- Ühüm. – zavartan rúgta arrébb a köveket amik az útjába kerültek menet közben. – Megpróbálok azért kíméletes lenni. – lassan felbukkant a házunk az erdőből. Oldalba böktem Lukeot.
- Nem lesz semmi gond öcsi. Csak egy kis tapasztalatszerzés lesz vámpír ölésből. – majd rámosolyogtam, ő pedig vissza rám, lassan kezdett felengedni ő is.- Most pedig vigyort fel, és anya előtt síri csend és hulla szag. Világos?- bólintott és elindultunk haza.
Heteknek tűnő napok teltek el a várakozás jegyében. Azt hittem megőrülök. Semmi hír nem volt. Cullenék sem sűrűn jöttek én meg nem mentem sűrűn feléjük. Ha valami van, Alice úgyis tudja a telefonszámomat. Minden este elindultunk ellenőrző köröket futni, és Aaron addig nem hagyott nekünk nyugtot amíg mindent alaposan körbe nem jártunk. Néha még a tengerbe is be kellett mennünk bizonyos szintig. A fiúk már a háta mögött azt találgatták, hogy az agyára ment-e vajon a vámpír vadászati mánia? De én tudtam, hogy csak óvatos. Mi kis közösség vagyunk és mindannyian úgy szeretjük a többiek családját is, mintha a sajátjunk lenne, tehát úgyis védjük őket.
- Jaaj Aaron, hazamehetek már? Hulla vagyok és holnap iskola?- nyavajgott éppen Hugo aki valamerre délen teljesített szolgálatot. Aaron beleszimatolt a levegőbe és bólintott.
- Ma este szerintem már nem várható semmi. Menjetek. Mi is megyünk nemsokára.- adta meg a fiúknak a feloldozást. Mi hárman elindultunk a Cullen/Quileut határvonalon, hogy haza vegyük az irányt és átadjuk magunkat a megérdemelt pihenésnek. De persze, hogy nem úgy történt.
- Ez mi volt?- kapta fel a fejét Nate. Megfordultunk és mi is arra a pontjára néztünk az erdőnek amelyre ő. Még nem hallottunk semmit, de a jövevényt megelőzte az illata.
- Alice mi történ?- akartam kérdezni, de csak egy reszketős vonyítás tört fel a torkomból. Legnagyobb megkönnyebbülésemre nem egyedül jött, hanem elkísérte Edward is. Hiszen nélküle nem nagyon tudott volna kommunikálni velünk.
- Látomásom volt. A vámpírokról..másokkal fognak összecsapni nem velünk.- hatalmasat sóhajtóttunk a fiúkkal.
De Edwardék gondterhelt arca láttán még nem tudtunk teljesen megnyugodni.
- Mi van?- gondoltam dühösen.
- Alicenek már Markot sem látja. Amint meglátta, hogy mások küzdenek meg az újszülötekkel, Mark is teljes sötétségbe borult. – magyarázta csendesen Edward.
- De hiszen ez jó nem?- érdeklődött Aaron.
- Ha úgy vesszük. De úgy gondolja a húgom, hogy talán összefüggés van a kettő között.- válaszolt neki Edward.
- Megkérdezhetem, hogy mégis kik jönnek pontosan, mármint, hogy kik számolnak le az újszülöttekkel?- rettentően érdekelt a válasz, mert nem tudtam elképzelni, hogy még ki más akarna ilyenbe belefolyni rajtunk kívül.
- Carlisle ezért ment Alaszkába. Hogy támogatást nyújtson Tanjáéknak amikor megérkezik a Volturi. Ugyanis nekik is volt már korábban konfliktusuk velük és most nem szeretnének ebbe túlságosan belebonyolódni. Alice látta, hogy őket keresik meg először aztán a testőrök végeznek azzal a néhány szerencsétlennel.- Alice erre undorodó grimaszt vágott. Meg tudtam érteni. Nem sokat tudtam a Volturiról, csak amennyit apa és anya mesélt. Igyekeztek minimálisan horrorisztikusakat mesélni róluk, de nem igazán sikerült.
- Akkor van még valami dolgunk? Jön ide egyáltalán valaki?- dúlt fúlt mérgesen Nate.
- Mit kérdezett? Ne hagyjatok ki belőle.- panaszkodott Alice amin csak mosolyogni tudtam. Amilyen kíváncsi, szörnyű érzés lehet neki, hogy ő nem tud velünk ilyenkor úgy kapcsolatba lépni, mint Edward.
- Azt kérdezte Nate, hogy a közeljövőben számíthat-e Forks extrémebb vámpírlátogatásra vagy sem.- elégítette ki a kíváncsiságát mosolyogva Edward.Alice megkönnyebbülten sóhajtott.
- Na ez könnyű kérdés. Természetesen nem. De azért jó lenne ha még a közeljövőben néha ellenőriznétek a területeteket. Mi is azt fogjuk majd tenni. Aztán ha semmi sem lesz, tovább állunk. Így is tovább maradtunk mint kellett volna.
- Köszönjük.- mondta ünnepélyesen Aaron. Majd fekete fejét meghajtotta Edward és Alice előtt.
- Szívesen. Akkor további jó utat, vagy ilyesmi.- mondta Edward, majd tétován megsimította a bundámat, amit én egy mély morgó hanggal honoráltam. Felkuncogtak Aliceel, majd elnyelte őket a sötétség.Mi pedig végre hazafelé vettük az irányt.
- A francba. Pedig már azt hittem, valami jó kis bunyóban is lesz végre részünk.- mérgelődött Nate, de én figyelmen kívül hagytam. Én a legkevésbé sem voltam csalódott, hogy nem kell vámpírokkal megküzdenünk.
Talán Mark mégiscsak meggondolta magát, talán csak az én képzeletemben lett vérszomjas fenevad.
- Khmm.- krákogott Aaron.
- Mi van?
- Most nem zártad le az elmédet.- emlékeztetett óvatosan , hogy ők is fültanúi lettek a spekulációimnak.
- Öhmm, bocsi. Legközelebb odafigyelek. Na mindenkinek jó éjt. – köszöntem el tőlük La Push határában. Még Natehez odamentem és barátságosan megbökdöstem a fejemmel.
- Holnap hívlak.
- Oké. Szeretlek.- majd egy nagy lendülettel végignyalta a képemet.
- Fúj, disznó!- ugrottam hátra.- Amúgy én is téged!- gondoltam miközben hazafelé vettem az irányt.
A következő napok nem voltak valami nyugodtak még annak ellenére sem, hogy tudtam már semmilyen veszély nem fenyeget. Rosszul aludtam. Álmaimban folyton vörös szemű vámpírok seregét láttam élükön Markkal akinek a leginkább vérben forgott a szeme. Máskor pedig hatalmas tüzekkel álmodtam. Amikben a vámpírok maradványai égtek el füstölögve. Általában ilyenkor csapzottan és zihálva ébredtem fel. Fogalmam sem volt, hogy mikor is ér ez végre véget, de reméltem, hogy hamarosan, mert már eléggé fárasztó volt, hogy nem tudtam napok óta normálisan aludni. Viszont azért más is volt aki velem örült annak, hogy mégsem lesz összecsapás.
Az öcsém repesett az örömtől, hogy nem kell ebbe bevonnia Rachelt, és őszintén szólva engem is megnyugtatott a gondolat. Így aztán kezdett minden a normális kerékvágásba visszazökkeni, de azért néha még mindig ellenőriztük a határvonalat. Edwardék még nem mutattak semmi hajlandóságot, hogy elköltözzenek, pedig hozzánk is csak az erdőn keresztül jöhettek és azt is csak este, de ez nem is igazán zavarta őket. Én is egészen megszoktam a társaságukat és megszerettem. Többek között azzal a pozitív változással is járt a gyakori látogatásuk, hogy megszoktam a szagukat és már majdnem teljesen immunis voltam rá, valamint meg tudtam őket különböztetni szag alapján. Este éppen anya és én készülődtünk most a változatosság kedvéért, hogy átmenjünk kocsival Forksba, mikor csörgött anya telefonja.
- Igen? Ma? Huhh. Sajnálom. Persze rendben van. Megértem én. Akkor viszont legyetek óvatosak. Én is téged anya. Persze átadom. Szia.- én kíváncsian toporogtam mögötte. Érdekelt, hogy mi történhetett, ami miatt nem tudunk találkozni. Csak egy valami jutott az eszembe. Rögtön az izgatottságot a félelem váltotta fel. Alice tévedett, vámpírok mégiscsak ide jönnek, végünk van. Aztán kényszerítettem magam, hogy lenyugodjak és logikusan átgondoljam a dolgot. Végül is anya nem is tud a dologról tehát nyilván nem azért hívta fel Bella.
Akkor egészen másnak kell a háttérben állnia.
- Mi történt? Mi történt?
- Húú hát híreim vannak. –mondta anya sejtelmes mosollyal.- Úgy néz ki, hogy lassan szétszakad a Cullen család.
- És te ennek ennyire örülsz?- néztem rá értetlenül.
- Ha úgy vesszük. Ma éjszaka érkezik Rosalie néném és Emmett bácsikám. A gyerekükkel. Ha mondhatjuk így.- tátva maradt a szám. Mi van?
- Carlisle, Esme, Alice és Jasper elutaznak. Csak Edward és Bella marad még. Kíváncsiak az új tagra és szeretnének segíteni Roséknak. – nem hittem a fülemnek. Hogy Rosalie és Emmett adoptáljanak? Még hogy Rosalie mint anya rendben. De hogy Emmett? Bár talán a lassan 200 év elég éretté tette az apaságra.
- Azt nem mondta Bella, hogy mégis hol és hogyan tettek szert a gyerekre?- tudakoltam.
- De igen. Skóciába valami rejtélyes vámpír szedi az áldozatait, és hagyja hátra az ártatlan újszülötteket. Úgy tudják, hogy Alaszka után oda készül a Volturi és hát volt már tapasztalatuk, hogy a Volturi senkit sem kímél.
Úgyhogy elhozták a lányt amilyen hamar csak tudták.
- Szóval lány?
- Igen. Csak ennyit mondott Bella, meg hogy körülbelül annyi idős lehet mint te. De még elég vad ha úgy vesszük, szóval legyetek óvatosak ha járőröztök. Rendben?- vonta fel a szemöldökét amúgy anyukás aggódós stílusban.
- Persze anya. Átadom az információt Aidennek, ő pedig továbbítja a fiúknak.
- Köszönöm. Na akkor viszont szabad este van. Nem megyünk este sehova. Tudod mit? Én most kihasználom, hogy apa a lányokkal van. Pihenek egyet.
- Szerintem rád is fér.- majd óvatosan megsimogattam anya fáradtságtól karikás szemeit. – Aludj egyet. Apa elboldogul velük.- böktem fejemmel a fenti gyerekszoba felé. Anya hálásan rámmosolygott, majd elment lepihenni. Megan és Daisy mostanában úgyis annyi erejét elszívták. Megérdemel egy hosszú és kiadós alvást.
Én beszóltam apához, hogy mi a helyzet, majd a szobám felé vettem az irányt. Nem volt túl sok kedvem most nekem sem semmihez. Küldtem Aaronnak egy üzenetet, hogy mi az új felállás, majd gyorsan ágyba bújtam.
Már hajnalodott odakint, mikor felébredtem. Megint rémálmom volt. De most álmomban egy magas és szőke hajú vámpírlányt láttam magam előtt akinek tűzvörös volt a szeme és éppen az én Natemmel akart megküzdeni.
A hideg is kirázott. De tudtam mitől volt ez. Az új családtag felkeltette az érdeklődésemet. Talán meg kéne látogatni, vagy legalábbis meglesni….Elvégre is nem lehet belőle nagy baj nem igaz?
2010. április 28., szerda
2010. április 21., szerda
Moonlight 11. fejezet A múlt kísértete
Reggel aztán meglett a következménye a túlzásba vitt spekulálásnak. Rachel telefonja ébresztett fel, hogy miért nem mentem be az első két órára. Megkérdeztem, hogy tudna-e tollat és papírokat adni, utána bevettem magam az erdőbe és meg sem álltam Seattleig. Farkasként sokkal gyorsabb volt, mintha kocsival mentem volna.
- Szia, na végre itt vagy.- suttogta, mikor fáradtan és csapzottan beestem az órára.
- Hello.- de többet nem is tudtam mondani neki. És óra után is inkább a kimaradt órákról kérdeztem. És igyekeztem jókedvet színlelni. De nem volt nyugtom iskola után sem. Suli után Natehez vettem az irányt, beszélni akartam vele.
- Szia.- köszönt meglepetten Quil bácsi az ajtóban. Ahogy ránéztem azonnal tudtam, hogy ő még nem tud róla, bármit is beszéltek tegnap apáék.
- Hello Nate itthon van?- próbáltam olyan fesztelen lenni amilyen csak tudtam.
- Hogyne. Hátul van a garázsban az öccseivel.- gyorsan beköszöntem Claire néninek, és már mentem is ki a hátsó kijáraton. Atearáék háza olyan volt, mint a többi indiáné itt a rezervátumban, egyszerű kis faház néhány szobával és hatalmas udvarral amit az erdő ölelt körül. A garázs itt is a kert vége felé helyezkedett el, Billy nagyapám házára emlékeztett, ott laktunk kiskoromban míg Edward nászajándékaként el nem készült a mostani hatalmas ház. Már messziről hallottam, hogy szokás szerint civakodnak valamin, és épp Ben az áldozat. Mosolyt
erőltetve az arcomra, léptem be hozzájuk.
- Nem tudom mi a vita tárgya de hagyjátok Bent.- Hugo és Nate bosszús arccal fordultak felém.
- Az ember azt hinné, hogy az én pártomat fogod, ha már velem jársz. – morgott Nate, majd kaptam tőle egy gyors csókot amit a fiúk öklendezős hangokkal honoráltak. Lazán leültem az egyik széknek használt farönkre és érdeklődve néztem ahogy a fiúk éppen a motorbiciklijüket bütykölték. Még nem igazán tudtam, hogy hogyan kezdjek bele, és ha belekezdek akkor azt hallhatja-e Ben és Hugo. Végül is csak 1 és 2 évvel fiatalabbak nálam.
De olyan hirtelen természetűek.- vívódtam magamban. Végül is maga Ben döntötte el a kérdést mikor felém fordult:
- Te Lil, nem úgy volt, hogy csak három napra jönnek Cullenék? Személyszerint nekem semmi bajom velük, de
ha jól számolom lassan már egy hét is eltelt nem?- nagy fekete szemei várakozón néztek rám és én tényleg most
jöttem csak rá, hogy már jóval tovább maradtak így is. Csak hát az iskola és a Rachel okozta probléma miatt még nem értem rá számolgatni a napokat.
- Ühm, hát igen..csakhogy úgy néz ki, hogy támadt némi probléma.- Nate színpadiasan ledobta a csavarkulcsot és járkálni kezdett a garázsban. Viszont öccsei a probléma említésére szinte lázba jöttek.
- Miről beszélsz Lili? Történt valami? Ugye nem újabb vámpírok?- kérdezte Hugo, de az utolsó kérdésnél úgy hangzott ,mintha az a nem csak véletlenül került volna oda.
- Hát pontosan még én sem tudom….- majd részletesen beszámoltam, hogy apa mit beszélt Edwarddal és Bellával. Mire a beszámolóm végére értem, néma csönd honolt a garázsban és mind a három fiú magaelé meredt.
- Gondolom akkor ezt el kell mondanunk Aaronnak.- törte meg a csendet először Nate. Én nem néztem rá csak bólintottam. Közben már láttam magam előtt a jelenetet, ahogy nekem kell már megint mindenről beszámolni neki és aztán jön az agyalás és az éjszakákon át tartó futkosás, szimatolás járőrözés. Meg sejtettem még valamit, de bíztam benne, hogy nem lesz benne igazam. Volt egy olyan érzésem , hogy azt fogja akarni, hogy szedjek ki mindent a Cullenekből amit tudok.
- Megyünk?- Ben már a garázs ajtajában volt és onnan nézett vissza. Lassan felálttam, Nate látta rajtam, hogy nem tetszik valami, de nem szólt semmit. Már majdnem követtem az erdőbe bent, mikor meggondoltam magam.
- Várjatok! Szerintem nem mehetünk csak így Aaronhoz, hogy ezt és azt hallottam. Kellene valami bizonyíték is nem?- úgy hangzott, mintha alapos tényekkel alátámasztva az állításomat akartam volna Alphánk elé állni, de az volt az igazság, hogy csak féltem Aarontól. Hogy megint kiújul az ellenségeskedés.
- Hmm. Végülis van benne valami nem?- morfondírozott Hugo. Nate még mindig nem szólt semmit, csak megfogta a kezemet, és hüvelykujjával simogatta a kézfejemet, amitől egy kicsit jobban éreztem magam.
- És mégis mi a terved?- na erre nem tudtam válaszolni. Ha odaállok Edward elé, egészen biztosan nem fog mondani semmit sem.
- Egyből gondoltam. Hadd menjek veled!- kérlelt aggódva, és igazat adtam neki, hogy hajlamos voltam bajba keveredni vagy én magam előidézni azt. Tehát jól jönne a segítség ha úgy vesszük.
- Rendben. De először Cullenékkal kell beszélnem.- hoztam végül a döntést. Egy ártatlan látogatás végül is nem árthat. Alice pedig úgysem fogja tudni, hogy mit tervezek, Edward meg azt nem, hogy mit gondolok. Gyakorlatilag mentálisan felfegyverkezve indultam Cullenékhez, ami igencsak megnyugtatott. A nap hátralevő részét Nateékkel töltöttem, és csak este döntöttem úgy hogy ideje lenne indulni. Még a kocsiból hazatelefonáltam anyának, hogy ne aggódjon és ne várjon. Anya kicsit furcsállta, hogy csak úgy kedvem támadt Forksba kiruccanni, de végülis nem ellenezte, neki amúgyis otthon kellett maradnia, mert Daisy beteg lett és most rá ott volt szükség.
A kocsiban hangosan bönböltettem a rádiót, reméltem jó lesz a rockzene egy kis feszültségoldásnak. Sosem voltam jó színésznő így az összes tehetségemet ezen az egy estén akartam elhasználni és azon voltam, hogy sikerrel. Bella és Alice vártak a teraszon, látszólag elmélyülten beszélgettek, de tudtam, hogy engem vártak kint.
- Sziasztok.- köszöntem oda mikor kiszálltam a kocsiból.
- Szia Lily, jajj most csak mi vagyunk..Jas és Edward elmentek Esmével vadászni Carlisle pedig átugrott Alaszkába Tanjáékhoz.- csicseregte Alice miközben hideg kezével megragadta az én tűzforró kezemet és már vonszolt is befelé a nappaliba.
- Szia Bella- kiabáltam át a vállam fölött, mert ha nem figyel oda az ember, Aliceel lehetetlenség lépést tartani.
- Szia, jó újra itt látni.- mondta csendesen Bella, de karamell szemei csak úgy csillogtak az örömtől..vagy talán a félelemtől? Nem, biztosan nem, csak túlzásba viszem a kombinálást. Bent Alice tapsolt kettőt, és az elektromos redőnyök leereszkedtek az üvegfalakra és bent kigyulladt a világítás.
- Nos mi szél hozott erre?- trillázta magas hangján.
- A múltkor olyan zsúfoltan voltunk nálunk, gondoltam beugrok. Itt úgysincs nagy tumultus.- huuh hát ez eléggé sántít. Láttam Alicen és Bellán is, hogy egy fél pillanatra összetalálkozik a szemük és mindketten ugyanazt gon-
dolják. Tudok valamit.
- Oh, értem. Hát sajnos most csak mi ketten vagyunk ahogy Alice is mondta. De remélem megelégszel velünk.- mondta csevegő hangon Bella. És én is igyekeztem hasonló hangot megütni velük. Ezután semmit mondó társal-
gás következett mindenféle témáról. Csak pont arra nem tudtam terelni a témát amerre akartam. Én igyekeztem, de konkrétan nem mertem rákérdezni, ők meg az istennek sem vették a lapot. Így telt el a csuda tudja, hogy hány óra, mikor apa telefonált rám, hogy mostmár ideje lenne hazajönni és induljak. Ő várni fog a quileut határvonal-nál.
- Annyira örülök neki, hogy eljöttél.- megszorította Bella a kezem, és látszott rajta, hogy tényleg örül. Mi tagadás én is nagyon élveztem a velük töltött estét. Alice színpadiasan felsóhajtott.
- Bárcsak tudnám, hogy mikor jössz legközelebb! De remélem minél előbb.- a szeme vidáman csilloggott. Bólogattam és fogadkoztam, majd lassan elindultam kifelé az erdőből. Forksban mintha itt ott fehér foltokat láttam volna elsuhanni a fák között. Talán Edwardék, gondoltam. Túl nagy volt a csend és túl messze volt még La Push, így bekapcsoltam a rádiót, hogy azt hallgassam amíg össze nem találkozom apával. Már majdnem elér-
tem a határvonalat, mikor a hírek között valami megragadta a figyelmemet.
- Néhány évtizeddel ezelőtt Seattle lakosságát tizedelte meg egy rejtélyes pszichopata, most pedig úgy tűnik, hogy a hiedelmekkel ellentétben, nem veszett nyoma, nem halt meg. Ugyanis a seattle-ihez hasonló gyilkosságsorozat kezdődött Alaszkában. Igaz itt még jóval kevesebb áldozatról beszélünk,5 embert halála hasonlít egy az egyben a seattle-i gyilkosságokra, de a gyilkosnak eddig semmi nyo…- kikapcsoltam a rádiót és csikorogva lefékeztem az útpadkán. Zihálva szedtem a levegőt, kezemből lábamból kifutott a vér és úgy reszkettem mint a kocsonya. Közel voltam hozzá, hogy elájuljak, mikor oldalt egy halk kattanással kinyílt az ajtó. Nem sikítottam, csak riadt őz módjára ugrottam egyet a vezető ülésen. Észre sem vettem, hogy már elértem La Pusht, apa állt a kocsi mellett.
- Lily, kicsim mi baj van?- ijedten felugrott. Kikapcsolta a biztonsági övemet, és gyorsan helyet cserélt velem. Beindította a motort és már száguldottunk is a ház felé. Én még mindig némán meredtem ki a szélvédőn, de tudtam, hogy még azelőtt beszélnünk kell mielőtt hazaérünk. Anyát és Meget ebbe nem vonhatjuk bele. Elég majd ha Luke is a gyűlésen megtudja.
- Ő az? – csak ennyit kérdeztem, reméltem ennyiből is megérti. Nem úgy tűnt. Értetlenül ráncolta a homlokát.
- Kicsoda? Elárulnád mi ez az egész? Miért vagy ennyire halálra ijedve?- dörmögött apa.
- Szerintem te jobban tudod mint én. Alaszka, ugye köze van Markhoz?- behunytam a szemem és hagytam, hogy a hideg levegő az arcomba vágjon. Nem kellett, hogy lássam apát. Tudtam úgyis, hogy mit fog válaszolni.
Hiszen azóta sejtettem, hogy ez lesz mióta megtaláltuk a vámpír lábnyomait.
- Nem tudjuk pontosan. Lehet, hogy elvadult újszülöttek.- én csak némán ráztam a fejem. Nem hittem benne, nem voltam képes ezt elhinni. Minden porcikám érezte, hogy Mark az és azért jön, hogy engem és a családomat tönkre tegyen, megöljön és kiirtson. Csak abban reménykedtem, hogy bosszúvágya rám fog korlátozódni és nem akarja bántani a családomat. Azt sejtettem, hogy a többi falka tagra is fájni fog a foga, hiszen engem leginkább, de a többieket feltehetőleg szintén vétkesnek tartotta vámpírrá válásában. Kinyitottam a szemem és kinéztem az ablakon. Egy csillag sem volt fent az égen, csak a holdat lehetett látni ami hatalmas volt, szinte kétszer akkora mint máskor és sejtelmes sárgán csillogott. Nem tudom miért, de olyan érzésem volt, hogy ez nem jelent jót.
Adja az ég, hogy ne legyen igazam!
- Szia, na végre itt vagy.- suttogta, mikor fáradtan és csapzottan beestem az órára.
- Hello.- de többet nem is tudtam mondani neki. És óra után is inkább a kimaradt órákról kérdeztem. És igyekeztem jókedvet színlelni. De nem volt nyugtom iskola után sem. Suli után Natehez vettem az irányt, beszélni akartam vele.
- Szia.- köszönt meglepetten Quil bácsi az ajtóban. Ahogy ránéztem azonnal tudtam, hogy ő még nem tud róla, bármit is beszéltek tegnap apáék.
- Hello Nate itthon van?- próbáltam olyan fesztelen lenni amilyen csak tudtam.
- Hogyne. Hátul van a garázsban az öccseivel.- gyorsan beköszöntem Claire néninek, és már mentem is ki a hátsó kijáraton. Atearáék háza olyan volt, mint a többi indiáné itt a rezervátumban, egyszerű kis faház néhány szobával és hatalmas udvarral amit az erdő ölelt körül. A garázs itt is a kert vége felé helyezkedett el, Billy nagyapám házára emlékeztett, ott laktunk kiskoromban míg Edward nászajándékaként el nem készült a mostani hatalmas ház. Már messziről hallottam, hogy szokás szerint civakodnak valamin, és épp Ben az áldozat. Mosolyt
erőltetve az arcomra, léptem be hozzájuk.
- Nem tudom mi a vita tárgya de hagyjátok Bent.- Hugo és Nate bosszús arccal fordultak felém.
- Az ember azt hinné, hogy az én pártomat fogod, ha már velem jársz. – morgott Nate, majd kaptam tőle egy gyors csókot amit a fiúk öklendezős hangokkal honoráltak. Lazán leültem az egyik széknek használt farönkre és érdeklődve néztem ahogy a fiúk éppen a motorbiciklijüket bütykölték. Még nem igazán tudtam, hogy hogyan kezdjek bele, és ha belekezdek akkor azt hallhatja-e Ben és Hugo. Végül is csak 1 és 2 évvel fiatalabbak nálam.
De olyan hirtelen természetűek.- vívódtam magamban. Végül is maga Ben döntötte el a kérdést mikor felém fordult:
- Te Lil, nem úgy volt, hogy csak három napra jönnek Cullenék? Személyszerint nekem semmi bajom velük, de
ha jól számolom lassan már egy hét is eltelt nem?- nagy fekete szemei várakozón néztek rám és én tényleg most
jöttem csak rá, hogy már jóval tovább maradtak így is. Csak hát az iskola és a Rachel okozta probléma miatt még nem értem rá számolgatni a napokat.
- Ühm, hát igen..csakhogy úgy néz ki, hogy támadt némi probléma.- Nate színpadiasan ledobta a csavarkulcsot és járkálni kezdett a garázsban. Viszont öccsei a probléma említésére szinte lázba jöttek.
- Miről beszélsz Lili? Történt valami? Ugye nem újabb vámpírok?- kérdezte Hugo, de az utolsó kérdésnél úgy hangzott ,mintha az a nem csak véletlenül került volna oda.
- Hát pontosan még én sem tudom….- majd részletesen beszámoltam, hogy apa mit beszélt Edwarddal és Bellával. Mire a beszámolóm végére értem, néma csönd honolt a garázsban és mind a három fiú magaelé meredt.
- Gondolom akkor ezt el kell mondanunk Aaronnak.- törte meg a csendet először Nate. Én nem néztem rá csak bólintottam. Közben már láttam magam előtt a jelenetet, ahogy nekem kell már megint mindenről beszámolni neki és aztán jön az agyalás és az éjszakákon át tartó futkosás, szimatolás járőrözés. Meg sejtettem még valamit, de bíztam benne, hogy nem lesz benne igazam. Volt egy olyan érzésem , hogy azt fogja akarni, hogy szedjek ki mindent a Cullenekből amit tudok.
- Megyünk?- Ben már a garázs ajtajában volt és onnan nézett vissza. Lassan felálttam, Nate látta rajtam, hogy nem tetszik valami, de nem szólt semmit. Már majdnem követtem az erdőbe bent, mikor meggondoltam magam.
- Várjatok! Szerintem nem mehetünk csak így Aaronhoz, hogy ezt és azt hallottam. Kellene valami bizonyíték is nem?- úgy hangzott, mintha alapos tényekkel alátámasztva az állításomat akartam volna Alphánk elé állni, de az volt az igazság, hogy csak féltem Aarontól. Hogy megint kiújul az ellenségeskedés.
- Hmm. Végülis van benne valami nem?- morfondírozott Hugo. Nate még mindig nem szólt semmit, csak megfogta a kezemet, és hüvelykujjával simogatta a kézfejemet, amitől egy kicsit jobban éreztem magam.
- És mégis mi a terved?- na erre nem tudtam válaszolni. Ha odaállok Edward elé, egészen biztosan nem fog mondani semmit sem.
- Egyből gondoltam. Hadd menjek veled!- kérlelt aggódva, és igazat adtam neki, hogy hajlamos voltam bajba keveredni vagy én magam előidézni azt. Tehát jól jönne a segítség ha úgy vesszük.
- Rendben. De először Cullenékkal kell beszélnem.- hoztam végül a döntést. Egy ártatlan látogatás végül is nem árthat. Alice pedig úgysem fogja tudni, hogy mit tervezek, Edward meg azt nem, hogy mit gondolok. Gyakorlatilag mentálisan felfegyverkezve indultam Cullenékhez, ami igencsak megnyugtatott. A nap hátralevő részét Nateékkel töltöttem, és csak este döntöttem úgy hogy ideje lenne indulni. Még a kocsiból hazatelefonáltam anyának, hogy ne aggódjon és ne várjon. Anya kicsit furcsállta, hogy csak úgy kedvem támadt Forksba kiruccanni, de végülis nem ellenezte, neki amúgyis otthon kellett maradnia, mert Daisy beteg lett és most rá ott volt szükség.
A kocsiban hangosan bönböltettem a rádiót, reméltem jó lesz a rockzene egy kis feszültségoldásnak. Sosem voltam jó színésznő így az összes tehetségemet ezen az egy estén akartam elhasználni és azon voltam, hogy sikerrel. Bella és Alice vártak a teraszon, látszólag elmélyülten beszélgettek, de tudtam, hogy engem vártak kint.
- Sziasztok.- köszöntem oda mikor kiszálltam a kocsiból.
- Szia Lily, jajj most csak mi vagyunk..Jas és Edward elmentek Esmével vadászni Carlisle pedig átugrott Alaszkába Tanjáékhoz.- csicseregte Alice miközben hideg kezével megragadta az én tűzforró kezemet és már vonszolt is befelé a nappaliba.
- Szia Bella- kiabáltam át a vállam fölött, mert ha nem figyel oda az ember, Aliceel lehetetlenség lépést tartani.
- Szia, jó újra itt látni.- mondta csendesen Bella, de karamell szemei csak úgy csillogtak az örömtől..vagy talán a félelemtől? Nem, biztosan nem, csak túlzásba viszem a kombinálást. Bent Alice tapsolt kettőt, és az elektromos redőnyök leereszkedtek az üvegfalakra és bent kigyulladt a világítás.
- Nos mi szél hozott erre?- trillázta magas hangján.
- A múltkor olyan zsúfoltan voltunk nálunk, gondoltam beugrok. Itt úgysincs nagy tumultus.- huuh hát ez eléggé sántít. Láttam Alicen és Bellán is, hogy egy fél pillanatra összetalálkozik a szemük és mindketten ugyanazt gon-
dolják. Tudok valamit.
- Oh, értem. Hát sajnos most csak mi ketten vagyunk ahogy Alice is mondta. De remélem megelégszel velünk.- mondta csevegő hangon Bella. És én is igyekeztem hasonló hangot megütni velük. Ezután semmit mondó társal-
gás következett mindenféle témáról. Csak pont arra nem tudtam terelni a témát amerre akartam. Én igyekeztem, de konkrétan nem mertem rákérdezni, ők meg az istennek sem vették a lapot. Így telt el a csuda tudja, hogy hány óra, mikor apa telefonált rám, hogy mostmár ideje lenne hazajönni és induljak. Ő várni fog a quileut határvonal-nál.
- Annyira örülök neki, hogy eljöttél.- megszorította Bella a kezem, és látszott rajta, hogy tényleg örül. Mi tagadás én is nagyon élveztem a velük töltött estét. Alice színpadiasan felsóhajtott.
- Bárcsak tudnám, hogy mikor jössz legközelebb! De remélem minél előbb.- a szeme vidáman csilloggott. Bólogattam és fogadkoztam, majd lassan elindultam kifelé az erdőből. Forksban mintha itt ott fehér foltokat láttam volna elsuhanni a fák között. Talán Edwardék, gondoltam. Túl nagy volt a csend és túl messze volt még La Push, így bekapcsoltam a rádiót, hogy azt hallgassam amíg össze nem találkozom apával. Már majdnem elér-
tem a határvonalat, mikor a hírek között valami megragadta a figyelmemet.
- Néhány évtizeddel ezelőtt Seattle lakosságát tizedelte meg egy rejtélyes pszichopata, most pedig úgy tűnik, hogy a hiedelmekkel ellentétben, nem veszett nyoma, nem halt meg. Ugyanis a seattle-ihez hasonló gyilkosságsorozat kezdődött Alaszkában. Igaz itt még jóval kevesebb áldozatról beszélünk,5 embert halála hasonlít egy az egyben a seattle-i gyilkosságokra, de a gyilkosnak eddig semmi nyo…- kikapcsoltam a rádiót és csikorogva lefékeztem az útpadkán. Zihálva szedtem a levegőt, kezemből lábamból kifutott a vér és úgy reszkettem mint a kocsonya. Közel voltam hozzá, hogy elájuljak, mikor oldalt egy halk kattanással kinyílt az ajtó. Nem sikítottam, csak riadt őz módjára ugrottam egyet a vezető ülésen. Észre sem vettem, hogy már elértem La Pusht, apa állt a kocsi mellett.
- Lily, kicsim mi baj van?- ijedten felugrott. Kikapcsolta a biztonsági övemet, és gyorsan helyet cserélt velem. Beindította a motort és már száguldottunk is a ház felé. Én még mindig némán meredtem ki a szélvédőn, de tudtam, hogy még azelőtt beszélnünk kell mielőtt hazaérünk. Anyát és Meget ebbe nem vonhatjuk bele. Elég majd ha Luke is a gyűlésen megtudja.
- Ő az? – csak ennyit kérdeztem, reméltem ennyiből is megérti. Nem úgy tűnt. Értetlenül ráncolta a homlokát.
- Kicsoda? Elárulnád mi ez az egész? Miért vagy ennyire halálra ijedve?- dörmögött apa.
- Szerintem te jobban tudod mint én. Alaszka, ugye köze van Markhoz?- behunytam a szemem és hagytam, hogy a hideg levegő az arcomba vágjon. Nem kellett, hogy lássam apát. Tudtam úgyis, hogy mit fog válaszolni.
Hiszen azóta sejtettem, hogy ez lesz mióta megtaláltuk a vámpír lábnyomait.
- Nem tudjuk pontosan. Lehet, hogy elvadult újszülöttek.- én csak némán ráztam a fejem. Nem hittem benne, nem voltam képes ezt elhinni. Minden porcikám érezte, hogy Mark az és azért jön, hogy engem és a családomat tönkre tegyen, megöljön és kiirtson. Csak abban reménykedtem, hogy bosszúvágya rám fog korlátozódni és nem akarja bántani a családomat. Azt sejtettem, hogy a többi falka tagra is fájni fog a foga, hiszen engem leginkább, de a többieket feltehetőleg szintén vétkesnek tartotta vámpírrá válásában. Kinyitottam a szemem és kinéztem az ablakon. Egy csillag sem volt fent az égen, csak a holdat lehetett látni ami hatalmas volt, szinte kétszer akkora mint máskor és sejtelmes sárgán csillogott. Nem tudom miért, de olyan érzésem volt, hogy ez nem jelent jót.
Adja az ég, hogy ne legyen igazam!
2010. április 14., szerda
Moonlight- 10.fejezet Rokonok
Úgy szerettem volna segíteni az öcsémnek de nem ment..Csak annyiban tudtam könnyíteni a dolgán, hogy az ő gondolatait is igyekeztem blokkolni a többiek előtt, ne lássák mennyire szenved. Aaron persze megértő volt és beleegyezett a dologba, de nem sikerült sokáig titokban tartanom a dolgot. Így megtalálták Lukeot a sajnálkozó
falkatagok. De nekem most a tanulmányaimra is oda kellett figyelni. Rachel nem jött iskolába egy hétig. Én nem kerestem vele a kapcsolatot, mert tudtam, hogy Luke megteszi a nevemben is. Titokban szorongtam, hogy mi lesz ha mégsem tér vissza, vagyha mégis minden kapcsolatot megszakít velünk. De szerencsére erre nem került sor. Egyik nap mikor hazaértem a lehető legkellemesebb meglepetés várt otthon. A kanapén Luke és Rachel beszélgetett meghitten, bár barátnőm arcából ítélve nemrég sírhatott is egy kiadósat.
- Nahát sziasztok!- köszöntem vidáman.
- Úgy látom sikerült megemésztened a dolgot Rach. Annyira örülök neki.- majd jól megölelgettem.
- Hát elmeséltem mindent Lukenak. Ő is nekem.- mondta szemlesütve.- És teljesen egyetértettünk abban, hogy egy farkasnál jobban senki nem tudna vigyázni rám. – én csak helyeslően bólogattam és csak úgy sütött rólam a boldogság.
- De ugye mostanában nem fenyeget vámpírveszély?- kérdezte derűsen, de azért kihallottam mögüle a félelmet. De mind a ketten csak a fejünket ingattuk. Aztán eszembe jutottak Carlisleék. Vajon mesélt róluk neki Luke?
- Vagyis, szilveszter után egy időre visszatér egy család.- kezdtem óvatosan. De látva, hogy meg sem rezdül Rachel arca, tudtam hogy a történetnek már abba a részébe is be lett avatva.
- Igen, erről is mesélt Luke. Bár…- a szája szélét rágta, miközben gondolkozott.- még mindig úgy érzem, mintha egy filmbe csöppentem volna. Igaz sejtettem már akkor is, mikor az az eset történt. De nem akartam tudomásul venni. Annyival könnyebb volt elhinni, hogy csak egy elmebeteg pszichopata támadt ránk, minthogy…Szóval ezt. De azt hiszem majd egyszer szeretnék megismerkedni a családotok többi részével is.- Luke ijedt arca láttán mind a ketten felkacagtunk.
- Mondom idővel…Ennyire azért én sem vagyok valami vagány csaj.- mosolygott Rachel. Utána egészen addig folytattuk a beszélgetést amíg meg nem jelentek az első csillagok az égen, így jobbnak látta Rachel ha hazaindul, Luke pedig az újraegyesülés örömére, és mert majd szétvetette azért a lányért az aggodalom, vele tartott farkasként.
- Egyedül?- kérdezte anya mikor lejött este Daisy szobájából.
- Aha. Luke Rachellel van, apa meg Meganért ment, mert Clearwateréknél ragadt. Tudod milyen anyáskodó Ivy.- vonta meg a vállam. És elterültem teljes hosszában a kanapén. Élveztem az előttem álló hétvégét. És nem igazán akartam az előttem álló házi feladat és tanulni való halomra gondolni. Csak élveztem a békességet és az örömöt, hogy öcsém és szerelme között rendeződtek a dolgok. Bár amennyire Rachelt ismertem még jónéhány tényfeltáró interjúnak az alanya leszek, ezt valahogy éreztem, de egy cseppet sem bántam. Anya leült mellém a fotelba és engem nézett.
- Daisy elaludt?- kérdeztem már én is igen laposakat pislogva.
- Igen, végre. Mostanában olyan nehezen alszik el.- mormolta anya. Nekem pedig hirtelen fordulatot vettek a gondolataim és nem hagytak az istennek sem nyugodni.
- Anya?!
- Igen Lily?
- Milyen volt, milyen volt félig vámpírnak lenni?- anya arcán először meglepetés, majd pedig a szomorúság suhant át. De végül mégiscsak nyugodt maradt.
- Hogy jutott ez eszedbe?- kérdezte gyanakvóan. Okkal, ugyanis sosem kérdeztem erről, sőt egyik Cullent sem, hogy mégis milyen érzés. Csak elfogadtam a dolgot úgy ahogy van.
- Gyakran az eszembe jut Mark. És hogy mi lehet vele. – anya csak bólintott, de láttam rajta, hogy válaszolni fog. De még gondolkozik rajta, hogy hogyan.
- Hmm. Jó kérdést tettél fel. Jó érzés volt. Több szempontból. Élveztem a gyorsaságot, a sebességet. Az erőt, hogy semmi sem fogott ki rajtam, és néha azt hiszem még a vámpíroknál is erősebb voltam. Szerettem, hogy mindenkinek belelátok a fejébe. És hogy meg tudtam mutatni az emlékeimet másoknak. Ezeket határozottan szerettem.- sóhajtott egy nagyot, egy pillanatra elgondolkozva kibámult a hóesésbe.- De Jacobot jobban szerettem. És utáltam azt, hogy bármennyi emberi ételt megettem, mégsem volt soha teljes választási lehetőségem.
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy az emberi lényem bármennyire is tele volt, és nem voltam képes többet enni, akkor a testemnek még szüksége volt vérre. Ha nem is annyira mint egy vámpírnak, de kellett. És ha ezt nem adtam meg neki, ha próbáltam elnyomni, akkor jött elő belőlem a vámpír.- megborzongtam. Nem tudtam elképzelni egyszerűen az én anyukámat egy vérszomjas szörnyetegként.
- És..történt már ilyen?- kérdeztem akaratlanul is halkabban. Anya homlokán apró ráncok jelentek meg, és én féltem a választól.
- Igen. Egyszer majdnem megöltem valakit.- mondta bűnbánóan. – De szerencsére ott volt nagyapám és Carlisle akik megfékeztek. Milyen szerencse, hogy Seth nem volt akkor magánál.- mondta erőltetett mosollyal az arcán.
Bennem megfagyott a vér. Seth bácsi olyan volt nekem, mint valami nagybácsi. Végül is távolian is,de azért rokonok voltunk nem?
- És Carlisleék és a többiek? Ők….?- nem fejeztem be a kérdést, de anya gondolatolvasás nélkül is tudta, hogy mire gondolok.
- Jasper, Edward, és Emmett. Igen, ők kóstoltak már embervért. De még mielőtt elítélnéd őket. Meg kell mondjam, ez több száz évvel ezelőtt volt, és még önuralmuk kezdetén. Ilyenkor hajlamosak erre a vámpírok. Még az is amelyik egyáltalán nem akar embert ölni.- én csak hallgattam és közben emésztettem az új információkat. Most, hogy belegondoltam szinte sosem kérdeztem meg senkit, hogy mégis milyen lehet vámpírnak lenni. Nem igazán érdekelt. Vagyis nem mertem konkrétan rákérdezni, ez volt az igazság. De amióta Mark eltűnt és tudtuk mindannyian, hogy egy pióca vitte magával. Azóta többször eszembe jutott, hogy mi lett vajon belőle. Piros szemű pusztító szörnyeteg lett, vagy próbál jóútra térni. És a legfőbb, mennyire érez engem felelősnek ezért? Vajon visszatér-e még Forksba? Persze ezeken nem tudtam állandóan gondolkozni, hiszen ott volt a suli, Nate, Rachel és a falka. És jelenleg még szélcsend volt. De nem tudhattuk meddig. Különösen most nem, hogy Carlisleék készülnek visszatérni. Igaz rövid időre és akkor is zártkörű látogásra. Bár ez bármilyen láncreakciót beindíthat mindkét oldalon. Tudtuk jól. Már azt is tudtuk, hogy mihelyst megérkeznek a Cullenék Dan feladata lesz figyelni a fiatalabb indiánokat La Pushban, mi pedig őszintén reméltük, hogy hat vámpír jelenléte nem fog újabbakat idevonzani a környékre.
- Ne agyalj ezen annyit drágám. Nem lesz semmi gond. – nyugtatott anya, én pedig őszintén hinni akartam neki.
A szokatlanul nyugalmas időszakunk azonban a végéhez látszott közeledni. Elérkezett január harmadika amikor is majdnem az egész Cullen klán megérkezett Forksba. Természetesen az éj leple alatt, hiszen három méregdrága sportkocsi igencsak feltűnést keltett volna a városban, amit most legkevésbé sem akartunk. Másnap szokás szerint igen hűvös és esős időnk volt, így semmi akadálya nem volt, hogy mindannyian nappal látogassanak meg minket. A ház enyhénszólva is zsúfolt volt. Mindenki mindenkit ölelgetett, Alice, Esme és Carlisle éppen Daisy babának és Megannek szentelték minden figyelmüket. Anya és Bella elmélyülten beszélgettek, míg apa, Edward és Jasper alkották a harmadik csoportot. Mi Lukekal a biztonság kedvéért az ajtónak vetett háttal álltunk. Mert ugye sosem lehet tudni.
- Jajj gyertek már beljebb!- trillázta Alice, és kézen ragadott minket és berángatott minket a nappali kellős közepébe. Én nagyot nyeltem. Igyekeztem rájuk koncentrálni és nem a torkomat, orromat, szinte mindenemet maró édes szagra koncentrálni. Luke keze viszont végig ökölben volt.
- Milyen az iskola? Carlisle mesélte múlt hónapban, hogy te is orvosi pályára adtad a fejed. Bírod a strapát?- kérdezte trillázva Alice.
- Hmm, egyelőre igen. Olyan nehéz amilyenre számítottam. De hát valamit valamiért. – feleltem komolyan.
- Bárcsak meg tudnám mondani, hogy milyen jó orvos leszel. Mert, hogy kiváló az biztos.- mosolygott Alice, de azért még mindig bosszantotta, hogy nem látja a mi jövőnket. Erről eszembe is jutott valami, amivel sikeresen eltereltem a figyelmét, mert nem volt hozzá sok kedvem, hogy a jövendő karrieremről beszéljünk. A szemem sarkából közben pedig láttam, hogy Carlisle Lukeot bírta nagy nehezen szóra. Ettől egy kicsit az én tartásom is engedett. Nyugodtabb lettem, most hogy láttam ő is jobban viseli a dolgot.
- Mondcsak Alice, és kibékültetek már Kathyvel?- igyekeztem teljesen ártatlan arcot vágni.
- Jah, hogy arra a múltkori esetre célzol a Volturival- múltkori, már akinek a múltkori 20 évet jelent, dörmögtem magamban - . Aha, igen. Hát végül is felnőtt emberek, akarom mondani vámpírok lennénk vagy mi.- mondta közömbösen. Reméltem, hogy tényleg úgyis van a dolog ahogy gondolja, nem szerettem soha ha a távoli családi körben is veszekedett valaki. De legalább elértem a célomat, és nem faggatott többet az orvosiról, sem a farkasságról, mert Alice esetében ez kikerülhetetlennek tartottam. Vele született volt a kíváncsisága. És most nagyon nem volt kedvem sem holmi bevésődésekről, és sem feltehetőleg már vámpír exbarátokról beszélni.
Amúgyis már valószínűleg úgyis tudott másodkézből mindent anyától.
Néhány napig maradtak csak, de ennyi elég volt, hogy mindent felborítson. Mármint a quileutok között. Sokat voltam Bellával, Esmevel és Aliceel és örömmel tapasztaltam, hogy minnél többet vagyok velük, annál jobban tudom kontrollálni az ösztöneimet és a reakciójaimat is. Luke is nagyon igyekezett, de neki már nem ment ennyire fényesen. Neki maximum néhány óra sikerült csak, és aztán el kellett mennie. Tekintve, hogy anya szülei most egy darabig visszatértek, így főleg én voltam a családfő, illetve az anyuka. Én irányítottam Lukeot, Megant, és viseltem Daisy gondját, mikor nem volt otthon anya. Mondhatni 24 órás elfoglaltság volt, ha azt is belevesszük, hogy iskolába is jártam közben. Így időm nem volt élni. De amikor csak lehetett, találkoztunk Natetel és habár húzták a többiek az orrukat a szagunk miatt, de továbbra is részt vettünk az esti ellenőrző kö-
rökön. Itt időnként a határvonal mentén összefutottunk a rokonokkal, de csak egy fejbólintással jeleztük, hogy észrevettük a másikat, és mentünk is tovább. Az egyik ilyen kimerítő és hihetetlen hosszú éjszaka után, alatt, a csuda tudja már mikor, felébredtem álmomból. Először még nem tudtam, hogy mi ébresztett fel, aztán ahogy
szimatoltam és hallgatóztam, akkor éreztem meg pontosabban, hogy ki hol van. A testvéreim a szobájukban aludtak, akárcsak anya. Egyedül a bejárati ajtónál volt mozgolódás. Még így is éreztem két vámpír édeskés,szúrós szagát..Bella volt és Edward. Apához jöttek, ehhez kétség sem fért. De miért pont hozzá? Tudtam, persze hogy jóban vannak vele is, de végül is anya a lányuk nem? Először még félálomban nem értettem pontosan miről beszélnek. Csak a deszka nyikorgásáról jöttem rá, hogy apa ideges, folyamatosan váltogatja a testsúlyát egyik lábáról a másikra. Mostmár jobban hegyeztem a fülemet. Csodáltam is, hogy Lukeot nem ébresztették föl a zajok.
- Mikor?- dörmögte apa.
- Körülbelül 10 perce.- hadarta válaszul Bella.
- De mégis miért? Hogyan?
- Mi is szeretnénk megtudni.- Edward hangja éles volt, és ő is ideges. Mostmár felültem az ágyban és próbáltam egyenletesen lélegezni. Tudtam, hogy most nem mehetek az ajtóhoz, mert azonnal meghallanák és véget érne a beszélgetés.
- Nem tudtok valami pontosat?- folytatta kicsit hangosabban apa.
- Nem. Nagyon ügyes. Még a hatóságok se figyeltek fel rá.
- A francba…de hiszen még gyerekek.
- Igen Jake tudjuk. És mindent megteszünk amit tudunk.- hallatszódott Bella dallamos hangja és óvatosan megsimította apa karját.
- Amint megtudjátok mi a vezető szándéka szóljatok rendben?- kérlelte őket apu.- Ne nekik. Isten ments. Én is olyan szeleburdi voltam akkor mint most ők. Az hiányzik, hogy ők is megneszeljenek ebből valamit.
- Ez csak természetes.- ígérte Edward.- De ugye tudod, ha többet is megtudunk, mármint konkrétumokat, akkor őket is be kell avatni? – apa nem válaszolt, de gondolom jelezte beleegyezését. És a beszélgetésnek vége szakadt. Nyirkos januári levegő áramlott be a szobába, a vámpírszag eltűnt és apa halk léptekkel visszaindult a hálóba.
Én hanyatt vágtam magam, és úgy pörögtek az agyamban a kerekek, hogy szinte füstöltek. Valami baj van. Vagyis még nincs, de lesz. Ezt vettem ki a beszélgetésből. És mi az ami még nem történt meg, de nekik tudomásuk van róla? Pontosabban ki lehet az? Ahogy közeledtem a megoldáshoz lassult a szivverésem is.
A dolgok összefüggtek, de még a legfontosabbat a lényeget nem tudtam.
Ha 10perce tudomást szereztek valamiről amit nekünk is tudnunk kell, vagyis apának ,akkor az valami veszedelmes.
Hogyan szerezhetnek erről tudomást ilyen hamar?
Alicetől.
És ki vagy mi lehet a veszedelem?
Farkasok semmi képp, hiszen azokat csak Kathy látja. Ami maradt: emberek, vámpírok.
Kitől kell félnünk?
Vámpíroktól.
Azonbelül is kikre lehet gondolni?
És itt akadtam meg. Amióta létrejött a falkánk semmi törvénybeütközőt nem csináltunk, tehát nem lenne benne semmi logika ha a Volturi jönne. De hát kinek állna még érdekében hogy ránktámadjon?
falkatagok. De nekem most a tanulmányaimra is oda kellett figyelni. Rachel nem jött iskolába egy hétig. Én nem kerestem vele a kapcsolatot, mert tudtam, hogy Luke megteszi a nevemben is. Titokban szorongtam, hogy mi lesz ha mégsem tér vissza, vagyha mégis minden kapcsolatot megszakít velünk. De szerencsére erre nem került sor. Egyik nap mikor hazaértem a lehető legkellemesebb meglepetés várt otthon. A kanapén Luke és Rachel beszélgetett meghitten, bár barátnőm arcából ítélve nemrég sírhatott is egy kiadósat.
- Nahát sziasztok!- köszöntem vidáman.
- Úgy látom sikerült megemésztened a dolgot Rach. Annyira örülök neki.- majd jól megölelgettem.
- Hát elmeséltem mindent Lukenak. Ő is nekem.- mondta szemlesütve.- És teljesen egyetértettünk abban, hogy egy farkasnál jobban senki nem tudna vigyázni rám. – én csak helyeslően bólogattam és csak úgy sütött rólam a boldogság.
- De ugye mostanában nem fenyeget vámpírveszély?- kérdezte derűsen, de azért kihallottam mögüle a félelmet. De mind a ketten csak a fejünket ingattuk. Aztán eszembe jutottak Carlisleék. Vajon mesélt róluk neki Luke?
- Vagyis, szilveszter után egy időre visszatér egy család.- kezdtem óvatosan. De látva, hogy meg sem rezdül Rachel arca, tudtam hogy a történetnek már abba a részébe is be lett avatva.
- Igen, erről is mesélt Luke. Bár…- a szája szélét rágta, miközben gondolkozott.- még mindig úgy érzem, mintha egy filmbe csöppentem volna. Igaz sejtettem már akkor is, mikor az az eset történt. De nem akartam tudomásul venni. Annyival könnyebb volt elhinni, hogy csak egy elmebeteg pszichopata támadt ránk, minthogy…Szóval ezt. De azt hiszem majd egyszer szeretnék megismerkedni a családotok többi részével is.- Luke ijedt arca láttán mind a ketten felkacagtunk.
- Mondom idővel…Ennyire azért én sem vagyok valami vagány csaj.- mosolygott Rachel. Utána egészen addig folytattuk a beszélgetést amíg meg nem jelentek az első csillagok az égen, így jobbnak látta Rachel ha hazaindul, Luke pedig az újraegyesülés örömére, és mert majd szétvetette azért a lányért az aggodalom, vele tartott farkasként.
- Egyedül?- kérdezte anya mikor lejött este Daisy szobájából.
- Aha. Luke Rachellel van, apa meg Meganért ment, mert Clearwateréknél ragadt. Tudod milyen anyáskodó Ivy.- vonta meg a vállam. És elterültem teljes hosszában a kanapén. Élveztem az előttem álló hétvégét. És nem igazán akartam az előttem álló házi feladat és tanulni való halomra gondolni. Csak élveztem a békességet és az örömöt, hogy öcsém és szerelme között rendeződtek a dolgok. Bár amennyire Rachelt ismertem még jónéhány tényfeltáró interjúnak az alanya leszek, ezt valahogy éreztem, de egy cseppet sem bántam. Anya leült mellém a fotelba és engem nézett.
- Daisy elaludt?- kérdeztem már én is igen laposakat pislogva.
- Igen, végre. Mostanában olyan nehezen alszik el.- mormolta anya. Nekem pedig hirtelen fordulatot vettek a gondolataim és nem hagytak az istennek sem nyugodni.
- Anya?!
- Igen Lily?
- Milyen volt, milyen volt félig vámpírnak lenni?- anya arcán először meglepetés, majd pedig a szomorúság suhant át. De végül mégiscsak nyugodt maradt.
- Hogy jutott ez eszedbe?- kérdezte gyanakvóan. Okkal, ugyanis sosem kérdeztem erről, sőt egyik Cullent sem, hogy mégis milyen érzés. Csak elfogadtam a dolgot úgy ahogy van.
- Gyakran az eszembe jut Mark. És hogy mi lehet vele. – anya csak bólintott, de láttam rajta, hogy válaszolni fog. De még gondolkozik rajta, hogy hogyan.
- Hmm. Jó kérdést tettél fel. Jó érzés volt. Több szempontból. Élveztem a gyorsaságot, a sebességet. Az erőt, hogy semmi sem fogott ki rajtam, és néha azt hiszem még a vámpíroknál is erősebb voltam. Szerettem, hogy mindenkinek belelátok a fejébe. És hogy meg tudtam mutatni az emlékeimet másoknak. Ezeket határozottan szerettem.- sóhajtott egy nagyot, egy pillanatra elgondolkozva kibámult a hóesésbe.- De Jacobot jobban szerettem. És utáltam azt, hogy bármennyi emberi ételt megettem, mégsem volt soha teljes választási lehetőségem.
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy az emberi lényem bármennyire is tele volt, és nem voltam képes többet enni, akkor a testemnek még szüksége volt vérre. Ha nem is annyira mint egy vámpírnak, de kellett. És ha ezt nem adtam meg neki, ha próbáltam elnyomni, akkor jött elő belőlem a vámpír.- megborzongtam. Nem tudtam elképzelni egyszerűen az én anyukámat egy vérszomjas szörnyetegként.
- És..történt már ilyen?- kérdeztem akaratlanul is halkabban. Anya homlokán apró ráncok jelentek meg, és én féltem a választól.
- Igen. Egyszer majdnem megöltem valakit.- mondta bűnbánóan. – De szerencsére ott volt nagyapám és Carlisle akik megfékeztek. Milyen szerencse, hogy Seth nem volt akkor magánál.- mondta erőltetett mosollyal az arcán.
Bennem megfagyott a vér. Seth bácsi olyan volt nekem, mint valami nagybácsi. Végül is távolian is,de azért rokonok voltunk nem?
- És Carlisleék és a többiek? Ők….?- nem fejeztem be a kérdést, de anya gondolatolvasás nélkül is tudta, hogy mire gondolok.
- Jasper, Edward, és Emmett. Igen, ők kóstoltak már embervért. De még mielőtt elítélnéd őket. Meg kell mondjam, ez több száz évvel ezelőtt volt, és még önuralmuk kezdetén. Ilyenkor hajlamosak erre a vámpírok. Még az is amelyik egyáltalán nem akar embert ölni.- én csak hallgattam és közben emésztettem az új információkat. Most, hogy belegondoltam szinte sosem kérdeztem meg senkit, hogy mégis milyen lehet vámpírnak lenni. Nem igazán érdekelt. Vagyis nem mertem konkrétan rákérdezni, ez volt az igazság. De amióta Mark eltűnt és tudtuk mindannyian, hogy egy pióca vitte magával. Azóta többször eszembe jutott, hogy mi lett vajon belőle. Piros szemű pusztító szörnyeteg lett, vagy próbál jóútra térni. És a legfőbb, mennyire érez engem felelősnek ezért? Vajon visszatér-e még Forksba? Persze ezeken nem tudtam állandóan gondolkozni, hiszen ott volt a suli, Nate, Rachel és a falka. És jelenleg még szélcsend volt. De nem tudhattuk meddig. Különösen most nem, hogy Carlisleék készülnek visszatérni. Igaz rövid időre és akkor is zártkörű látogásra. Bár ez bármilyen láncreakciót beindíthat mindkét oldalon. Tudtuk jól. Már azt is tudtuk, hogy mihelyst megérkeznek a Cullenék Dan feladata lesz figyelni a fiatalabb indiánokat La Pushban, mi pedig őszintén reméltük, hogy hat vámpír jelenléte nem fog újabbakat idevonzani a környékre.
- Ne agyalj ezen annyit drágám. Nem lesz semmi gond. – nyugtatott anya, én pedig őszintén hinni akartam neki.
A szokatlanul nyugalmas időszakunk azonban a végéhez látszott közeledni. Elérkezett január harmadika amikor is majdnem az egész Cullen klán megérkezett Forksba. Természetesen az éj leple alatt, hiszen három méregdrága sportkocsi igencsak feltűnést keltett volna a városban, amit most legkevésbé sem akartunk. Másnap szokás szerint igen hűvös és esős időnk volt, így semmi akadálya nem volt, hogy mindannyian nappal látogassanak meg minket. A ház enyhénszólva is zsúfolt volt. Mindenki mindenkit ölelgetett, Alice, Esme és Carlisle éppen Daisy babának és Megannek szentelték minden figyelmüket. Anya és Bella elmélyülten beszélgettek, míg apa, Edward és Jasper alkották a harmadik csoportot. Mi Lukekal a biztonság kedvéért az ajtónak vetett háttal álltunk. Mert ugye sosem lehet tudni.
- Jajj gyertek már beljebb!- trillázta Alice, és kézen ragadott minket és berángatott minket a nappali kellős közepébe. Én nagyot nyeltem. Igyekeztem rájuk koncentrálni és nem a torkomat, orromat, szinte mindenemet maró édes szagra koncentrálni. Luke keze viszont végig ökölben volt.
- Milyen az iskola? Carlisle mesélte múlt hónapban, hogy te is orvosi pályára adtad a fejed. Bírod a strapát?- kérdezte trillázva Alice.
- Hmm, egyelőre igen. Olyan nehéz amilyenre számítottam. De hát valamit valamiért. – feleltem komolyan.
- Bárcsak meg tudnám mondani, hogy milyen jó orvos leszel. Mert, hogy kiváló az biztos.- mosolygott Alice, de azért még mindig bosszantotta, hogy nem látja a mi jövőnket. Erről eszembe is jutott valami, amivel sikeresen eltereltem a figyelmét, mert nem volt hozzá sok kedvem, hogy a jövendő karrieremről beszéljünk. A szemem sarkából közben pedig láttam, hogy Carlisle Lukeot bírta nagy nehezen szóra. Ettől egy kicsit az én tartásom is engedett. Nyugodtabb lettem, most hogy láttam ő is jobban viseli a dolgot.
- Mondcsak Alice, és kibékültetek már Kathyvel?- igyekeztem teljesen ártatlan arcot vágni.
- Jah, hogy arra a múltkori esetre célzol a Volturival- múltkori, már akinek a múltkori 20 évet jelent, dörmögtem magamban - . Aha, igen. Hát végül is felnőtt emberek, akarom mondani vámpírok lennénk vagy mi.- mondta közömbösen. Reméltem, hogy tényleg úgyis van a dolog ahogy gondolja, nem szerettem soha ha a távoli családi körben is veszekedett valaki. De legalább elértem a célomat, és nem faggatott többet az orvosiról, sem a farkasságról, mert Alice esetében ez kikerülhetetlennek tartottam. Vele született volt a kíváncsisága. És most nagyon nem volt kedvem sem holmi bevésődésekről, és sem feltehetőleg már vámpír exbarátokról beszélni.
Amúgyis már valószínűleg úgyis tudott másodkézből mindent anyától.
Néhány napig maradtak csak, de ennyi elég volt, hogy mindent felborítson. Mármint a quileutok között. Sokat voltam Bellával, Esmevel és Aliceel és örömmel tapasztaltam, hogy minnél többet vagyok velük, annál jobban tudom kontrollálni az ösztöneimet és a reakciójaimat is. Luke is nagyon igyekezett, de neki már nem ment ennyire fényesen. Neki maximum néhány óra sikerült csak, és aztán el kellett mennie. Tekintve, hogy anya szülei most egy darabig visszatértek, így főleg én voltam a családfő, illetve az anyuka. Én irányítottam Lukeot, Megant, és viseltem Daisy gondját, mikor nem volt otthon anya. Mondhatni 24 órás elfoglaltság volt, ha azt is belevesszük, hogy iskolába is jártam közben. Így időm nem volt élni. De amikor csak lehetett, találkoztunk Natetel és habár húzták a többiek az orrukat a szagunk miatt, de továbbra is részt vettünk az esti ellenőrző kö-
rökön. Itt időnként a határvonal mentén összefutottunk a rokonokkal, de csak egy fejbólintással jeleztük, hogy észrevettük a másikat, és mentünk is tovább. Az egyik ilyen kimerítő és hihetetlen hosszú éjszaka után, alatt, a csuda tudja már mikor, felébredtem álmomból. Először még nem tudtam, hogy mi ébresztett fel, aztán ahogy
szimatoltam és hallgatóztam, akkor éreztem meg pontosabban, hogy ki hol van. A testvéreim a szobájukban aludtak, akárcsak anya. Egyedül a bejárati ajtónál volt mozgolódás. Még így is éreztem két vámpír édeskés,szúrós szagát..Bella volt és Edward. Apához jöttek, ehhez kétség sem fért. De miért pont hozzá? Tudtam, persze hogy jóban vannak vele is, de végül is anya a lányuk nem? Először még félálomban nem értettem pontosan miről beszélnek. Csak a deszka nyikorgásáról jöttem rá, hogy apa ideges, folyamatosan váltogatja a testsúlyát egyik lábáról a másikra. Mostmár jobban hegyeztem a fülemet. Csodáltam is, hogy Lukeot nem ébresztették föl a zajok.
- Mikor?- dörmögte apa.
- Körülbelül 10 perce.- hadarta válaszul Bella.
- De mégis miért? Hogyan?
- Mi is szeretnénk megtudni.- Edward hangja éles volt, és ő is ideges. Mostmár felültem az ágyban és próbáltam egyenletesen lélegezni. Tudtam, hogy most nem mehetek az ajtóhoz, mert azonnal meghallanák és véget érne a beszélgetés.
- Nem tudtok valami pontosat?- folytatta kicsit hangosabban apa.
- Nem. Nagyon ügyes. Még a hatóságok se figyeltek fel rá.
- A francba…de hiszen még gyerekek.
- Igen Jake tudjuk. És mindent megteszünk amit tudunk.- hallatszódott Bella dallamos hangja és óvatosan megsimította apa karját.
- Amint megtudjátok mi a vezető szándéka szóljatok rendben?- kérlelte őket apu.- Ne nekik. Isten ments. Én is olyan szeleburdi voltam akkor mint most ők. Az hiányzik, hogy ők is megneszeljenek ebből valamit.
- Ez csak természetes.- ígérte Edward.- De ugye tudod, ha többet is megtudunk, mármint konkrétumokat, akkor őket is be kell avatni? – apa nem válaszolt, de gondolom jelezte beleegyezését. És a beszélgetésnek vége szakadt. Nyirkos januári levegő áramlott be a szobába, a vámpírszag eltűnt és apa halk léptekkel visszaindult a hálóba.
Én hanyatt vágtam magam, és úgy pörögtek az agyamban a kerekek, hogy szinte füstöltek. Valami baj van. Vagyis még nincs, de lesz. Ezt vettem ki a beszélgetésből. És mi az ami még nem történt meg, de nekik tudomásuk van róla? Pontosabban ki lehet az? Ahogy közeledtem a megoldáshoz lassult a szivverésem is.
A dolgok összefüggtek, de még a legfontosabbat a lényeget nem tudtam.
Ha 10perce tudomást szereztek valamiről amit nekünk is tudnunk kell, vagyis apának ,akkor az valami veszedelmes.
Hogyan szerezhetnek erről tudomást ilyen hamar?
Alicetől.
És ki vagy mi lehet a veszedelem?
Farkasok semmi képp, hiszen azokat csak Kathy látja. Ami maradt: emberek, vámpírok.
Kitől kell félnünk?
Vámpíroktól.
Azonbelül is kikre lehet gondolni?
És itt akadtam meg. Amióta létrejött a falkánk semmi törvénybeütközőt nem csináltunk, tehát nem lenne benne semmi logika ha a Volturi jönne. De hát kinek állna még érdekében hogy ránktámadjon?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)