Moonlight 11. fejezet A múlt kísértete

Reggel aztán meglett a következménye a túlzásba vitt spekulálásnak. Rachel telefonja ébresztett fel, hogy miért nem mentem be az első két órára. Megkérdeztem, hogy tudna-e tollat és papírokat adni, utána bevettem magam az erdőbe és meg sem álltam Seattleig. Farkasként sokkal gyorsabb volt, mintha kocsival mentem volna.
- Szia, na végre itt vagy.- suttogta, mikor fáradtan és csapzottan beestem az órára.
- Hello.- de többet nem is tudtam mondani neki. És óra után is inkább a kimaradt órákról kérdeztem. És igyekeztem jókedvet színlelni. De nem volt nyugtom iskola után sem. Suli után Natehez vettem az irányt, beszélni akartam vele.
- Szia.- köszönt meglepetten Quil bácsi az ajtóban. Ahogy ránéztem azonnal tudtam, hogy ő még nem tud róla, bármit is beszéltek tegnap apáék.
- Hello Nate itthon van?- próbáltam olyan fesztelen lenni amilyen csak tudtam.
- Hogyne. Hátul van a garázsban az öccseivel.- gyorsan beköszöntem Claire néninek, és már mentem is ki a hátsó kijáraton. Atearáék háza olyan volt, mint a többi indiáné itt a rezervátumban, egyszerű kis faház néhány szobával és hatalmas udvarral amit az erdő ölelt körül. A garázs itt is a kert vége felé helyezkedett el, Billy nagyapám házára emlékeztett, ott laktunk kiskoromban míg Edward nászajándékaként el nem készült a mostani hatalmas ház. Már messziről hallottam, hogy szokás szerint civakodnak valamin, és épp Ben az áldozat. Mosolyt
erőltetve az arcomra, léptem be hozzájuk.
- Nem tudom mi a vita tárgya de hagyjátok Bent.- Hugo és Nate bosszús arccal fordultak felém.
- Az ember azt hinné, hogy az én pártomat fogod, ha már velem jársz. – morgott Nate, majd kaptam tőle egy gyors csókot amit a fiúk öklendezős hangokkal honoráltak. Lazán leültem az egyik széknek használt farönkre és érdeklődve néztem ahogy a fiúk éppen a motorbiciklijüket bütykölték. Még nem igazán tudtam, hogy hogyan kezdjek bele, és ha belekezdek akkor azt hallhatja-e Ben és Hugo. Végül is csak 1 és 2 évvel fiatalabbak nálam.
De olyan hirtelen természetűek.- vívódtam magamban. Végül is maga Ben döntötte el a kérdést mikor felém fordult:
- Te Lil, nem úgy volt, hogy csak három napra jönnek Cullenék? Személyszerint nekem semmi bajom velük, de
ha jól számolom lassan már egy hét is eltelt nem?- nagy fekete szemei várakozón néztek rám és én tényleg most
jöttem csak rá, hogy már jóval tovább maradtak így is. Csak hát az iskola és a Rachel okozta probléma miatt még nem értem rá számolgatni a napokat.
- Ühm, hát igen..csakhogy úgy néz ki, hogy támadt némi probléma.- Nate színpadiasan ledobta a csavarkulcsot és járkálni kezdett a garázsban. Viszont öccsei a probléma említésére szinte lázba jöttek.
- Miről beszélsz Lili? Történt valami? Ugye nem újabb vámpírok?- kérdezte Hugo, de az utolsó kérdésnél úgy hangzott ,mintha az a nem csak véletlenül került volna oda.
- Hát pontosan még én sem tudom….- majd részletesen beszámoltam, hogy apa mit beszélt Edwarddal és Bellával. Mire a beszámolóm végére értem, néma csönd honolt a garázsban és mind a három fiú magaelé meredt.
- Gondolom akkor ezt el kell mondanunk Aaronnak.- törte meg a csendet először Nate. Én nem néztem rá csak bólintottam. Közben már láttam magam előtt a jelenetet, ahogy nekem kell már megint mindenről beszámolni neki és aztán jön az agyalás és az éjszakákon át tartó futkosás, szimatolás járőrözés. Meg sejtettem még valamit, de bíztam benne, hogy nem lesz benne igazam. Volt egy olyan érzésem , hogy azt fogja akarni, hogy szedjek ki mindent a Cullenekből amit tudok.
- Megyünk?- Ben már a garázs ajtajában volt és onnan nézett vissza. Lassan felálttam, Nate látta rajtam, hogy nem tetszik valami, de nem szólt semmit. Már majdnem követtem az erdőbe bent, mikor meggondoltam magam.
- Várjatok! Szerintem nem mehetünk csak így Aaronhoz, hogy ezt és azt hallottam. Kellene valami bizonyíték is nem?- úgy hangzott, mintha alapos tényekkel alátámasztva az állításomat akartam volna Alphánk elé állni, de az volt az igazság, hogy csak féltem Aarontól. Hogy megint kiújul az ellenségeskedés.
- Hmm. Végülis van benne valami nem?- morfondírozott Hugo. Nate még mindig nem szólt semmit, csak megfogta a kezemet, és hüvelykujjával simogatta a kézfejemet, amitől egy kicsit jobban éreztem magam.
- És mégis mi a terved?- na erre nem tudtam válaszolni. Ha odaállok Edward elé, egészen biztosan nem fog mondani semmit sem.
- Egyből gondoltam. Hadd menjek veled!- kérlelt aggódva, és igazat adtam neki, hogy hajlamos voltam bajba keveredni vagy én magam előidézni azt. Tehát jól jönne a segítség ha úgy vesszük.
- Rendben. De először Cullenékkal kell beszélnem.- hoztam végül a döntést. Egy ártatlan látogatás végül is nem árthat. Alice pedig úgysem fogja tudni, hogy mit tervezek, Edward meg azt nem, hogy mit gondolok. Gyakorlatilag mentálisan felfegyverkezve indultam Cullenékhez, ami igencsak megnyugtatott. A nap hátralevő részét Nateékkel töltöttem, és csak este döntöttem úgy hogy ideje lenne indulni. Még a kocsiból hazatelefonáltam anyának, hogy ne aggódjon és ne várjon. Anya kicsit furcsállta, hogy csak úgy kedvem támadt Forksba kiruccanni, de végülis nem ellenezte, neki amúgyis otthon kellett maradnia, mert Daisy beteg lett és most rá ott volt szükség.

A kocsiban hangosan bönböltettem a rádiót, reméltem jó lesz a rockzene egy kis feszültségoldásnak. Sosem voltam jó színésznő így az összes tehetségemet ezen az egy estén akartam elhasználni és azon voltam, hogy sikerrel. Bella és Alice vártak a teraszon, látszólag elmélyülten beszélgettek, de tudtam, hogy engem vártak kint.
- Sziasztok.- köszöntem oda mikor kiszálltam a kocsiból.
- Szia Lily, jajj most csak mi vagyunk..Jas és Edward elmentek Esmével vadászni Carlisle pedig átugrott Alaszkába Tanjáékhoz.- csicseregte Alice miközben hideg kezével megragadta az én tűzforró kezemet és már vonszolt is befelé a nappaliba.
- Szia Bella- kiabáltam át a vállam fölött, mert ha nem figyel oda az ember, Aliceel lehetetlenség lépést tartani.
- Szia, jó újra itt látni.- mondta csendesen Bella, de karamell szemei csak úgy csillogtak az örömtől..vagy talán a félelemtől? Nem, biztosan nem, csak túlzásba viszem a kombinálást. Bent Alice tapsolt kettőt, és az elektromos redőnyök leereszkedtek az üvegfalakra és bent kigyulladt a világítás.
- Nos mi szél hozott erre?- trillázta magas hangján.
- A múltkor olyan zsúfoltan voltunk nálunk, gondoltam beugrok. Itt úgysincs nagy tumultus.- huuh hát ez eléggé sántít. Láttam Alicen és Bellán is, hogy egy fél pillanatra összetalálkozik a szemük és mindketten ugyanazt gon-
dolják. Tudok valamit.
- Oh, értem. Hát sajnos most csak mi ketten vagyunk ahogy Alice is mondta. De remélem megelégszel velünk.- mondta csevegő hangon Bella. És én is igyekeztem hasonló hangot megütni velük. Ezután semmit mondó társal-
gás következett mindenféle témáról. Csak pont arra nem tudtam terelni a témát amerre akartam. Én igyekeztem, de konkrétan nem mertem rákérdezni, ők meg az istennek sem vették a lapot. Így telt el a csuda tudja, hogy hány óra, mikor apa telefonált rám, hogy mostmár ideje lenne hazajönni és induljak. Ő várni fog a quileut határvonal-nál.
- Annyira örülök neki, hogy eljöttél.- megszorította Bella a kezem, és látszott rajta, hogy tényleg örül. Mi tagadás én is nagyon élveztem a velük töltött estét. Alice színpadiasan felsóhajtott.
- Bárcsak tudnám, hogy mikor jössz legközelebb! De remélem minél előbb.- a szeme vidáman csilloggott. Bólogattam és fogadkoztam, majd lassan elindultam kifelé az erdőből. Forksban mintha itt ott fehér foltokat láttam volna elsuhanni a fák között. Talán Edwardék, gondoltam. Túl nagy volt a csend és túl messze volt még La Push, így bekapcsoltam a rádiót, hogy azt hallgassam amíg össze nem találkozom apával. Már majdnem elér-
tem a határvonalat, mikor a hírek között valami megragadta a figyelmemet.
- Néhány évtizeddel ezelőtt Seattle lakosságát tizedelte meg egy rejtélyes pszichopata, most pedig úgy tűnik, hogy a hiedelmekkel ellentétben, nem veszett nyoma, nem halt meg. Ugyanis a seattle-ihez hasonló gyilkosságsorozat kezdődött Alaszkában. Igaz itt még jóval kevesebb áldozatról beszélünk,5 embert halála hasonlít egy az egyben a seattle-i gyilkosságokra, de a gyilkosnak eddig semmi nyo…- kikapcsoltam a rádiót és csikorogva lefékeztem az útpadkán. Zihálva szedtem a levegőt, kezemből lábamból kifutott a vér és úgy reszkettem mint a kocsonya. Közel voltam hozzá, hogy elájuljak, mikor oldalt egy halk kattanással kinyílt az ajtó. Nem sikítottam, csak riadt őz módjára ugrottam egyet a vezető ülésen. Észre sem vettem, hogy már elértem La Pusht, apa állt a kocsi mellett.
- Lily, kicsim mi baj van?- ijedten felugrott. Kikapcsolta a biztonsági övemet, és gyorsan helyet cserélt velem. Beindította a motort és már száguldottunk is a ház felé. Én még mindig némán meredtem ki a szélvédőn, de tudtam, hogy még azelőtt beszélnünk kell mielőtt hazaérünk. Anyát és Meget ebbe nem vonhatjuk bele. Elég majd ha Luke is a gyűlésen megtudja.
- Ő az? – csak ennyit kérdeztem, reméltem ennyiből is megérti. Nem úgy tűnt. Értetlenül ráncolta a homlokát.
- Kicsoda? Elárulnád mi ez az egész? Miért vagy ennyire halálra ijedve?- dörmögött apa.
- Szerintem te jobban tudod mint én. Alaszka, ugye köze van Markhoz?- behunytam a szemem és hagytam, hogy a hideg levegő az arcomba vágjon. Nem kellett, hogy lássam apát. Tudtam úgyis, hogy mit fog válaszolni.
Hiszen azóta sejtettem, hogy ez lesz mióta megtaláltuk a vámpír lábnyomait.
- Nem tudjuk pontosan. Lehet, hogy elvadult újszülöttek.- én csak némán ráztam a fejem. Nem hittem benne, nem voltam képes ezt elhinni. Minden porcikám érezte, hogy Mark az és azért jön, hogy engem és a családomat tönkre tegyen, megöljön és kiirtson. Csak abban reménykedtem, hogy bosszúvágya rám fog korlátozódni és nem akarja bántani a családomat. Azt sejtettem, hogy a többi falka tagra is fájni fog a foga, hiszen engem leginkább, de a többieket feltehetőleg szintén vétkesnek tartotta vámpírrá válásában. Kinyitottam a szemem és kinéztem az ablakon. Egy csillag sem volt fent az égen, csak a holdat lehetett látni ami hatalmas volt, szinte kétszer akkora mint máskor és sejtelmes sárgán csillogott. Nem tudom miért, de olyan érzésem volt, hogy ez nem jelent jót.
Adja az ég, hogy ne legyen igazam!