Moonlight 12. fejezet - Nyugalom

- Mit mondtak pontosan Belláék?- szegeztem neki egyből a kérdést apának. Még mielőtt hazaértünk volna, tisztázni akartam mindent.
- Azt, hogy Alicenak látomásai támadtak amiben egy csapat újszülötett látott egy hegyes vidéken, a mi környékünkön, valamint villanásszerű képeket Markról. De a két látomás más más helyszínen játszódott, tehát lehet, hogy nem is arról van szó, hogy….- nem bírtam tovább, a szavába kellett vágnom.
- A lényeget apa! Vámpírnak látta Alice Markot? Vagyis milyen vámpírnak?- apa összeszorított szája megadta a választ. Mostmár túl voltam az első sokkon így tényszerűen és nyugodtan kezeltem a helyzetet. Rendben. Szembe szállok vele. Elkapom.
- Igen, de az nem jelenti azt, hogy…
- De igen azt jelenti. Sam bácsi is azt mondta, hogy nem lényeg hová tartanak a vámpírok, ha nem is itt akarnak vadászni, a mi dolgunk az, hogy végezzünk velük. Téma lezárva, remélem anyának nem szóltál erről.
- Dehogy is. Halálra rémült volna.- ezzel befejeztük a beszélgetést, pont mikor a házhoz értünk. Kiszálltunk a kocsiból és mind a ketten jókedvet magunkra erőltetve mentünk be a házba.

Másnap reggel gyűlést hívtam össze lent a parton. Úgy gondoltam, hogyha bárki is figyelne minket, nyílt terepen a többi ember között nem kockáztatná lebukását. Annyira sok megbeszélésre nem volt szükségünk, hiszen a part felé menet már mindenki látta a fejemben, hogy minek voltam fültanúja. Luke kicsit mérges is volt rám, hogy kihagytam az elején.
- Szóval Lily, azt állítod, hogy Alice Cullen látomása alapján és a Cullenek szerint.- préselte ki a száján nagy nehezen a nevüket.- nemsokára több újszülött vámpír, élükön a te volt barátoddal La Pushba akar jönni és téged valamint a családodat megtámadni.
- Igen. Így van. Alice egyelőre csak 5 embert, akarom mondani újszülöttet lát, szóval elméletileg ha ők is beszállnak, akkor sima ügy lesz.- a fiúk körülöttem bólogattak, és úgy tűnt roppantul fel vannak dobva a gondo-
lattól, hogy nemsokára harcolhatunk. Nem akartam igazán beismerni, de egy kis izgatottság még az én félel –
membe is vegyült. És viszketett a tenyerem, hogy jól odasózzak Marknak. Aki ilyesmire készül az már nem ember. Így azt sem érdemli meg, hogy akárcsak egy kicsit is sajnáljam.
- Azt nem mondta véletlenül a jövőbelátó vérszívó, hogy mikor várhatóak? – vetettem egy sötét pillantást Danre de azért válaszoltam neki.
- Nem. Egyelőre még nem tud semmi biztosat. Amint lát megint valamit, azonnal szól nekem.
- Akkor ez most az jelenti, hogy Cullenék mégis maradnak?- kérdezte Hugo.
- Igen azt. Persze nem igazán mutatkoznak a városban, hiszen még vannak emberek akik felismerhetik őket.- felelt a kérdésére Luke.
- Ezt megbeszéltük. – csapta össze a tenyerét Aaron.- Akkor ezentúl Lily, Dan ,Nate és én minden este a Cullen határ mentén futunk ellenőrző köröket. Luke te a házatok környékén maradsz és arra vigyázol, Hugo és Ben pedig a belső körön belül lesznek. Világos?- mindenki bólintott és tudomásul vettük az utasítást. Úgyse tudtunk volna mást csinálni.
Lukeal most úgy döntöttünk, hogy emberi formában ballagunk haza és megtárgyaljuk alaposan a dolgokat. Jó idő volt, Washington megyéhez képest persze. Az ég felhős volt, permetezett az eső de nem volt hideg. Jött a tavasz és vele az erdő illata is. Jó volt érezni a zöldellő fáknak és a tömérdek nyíló virágnak az illatát, ami keveredett a tenger sós illatával. Igaz az a kevés ember aki a parton sétált igencsak megbámult minket, mert Lukeon csak egy sort volt, rajtam meg a régi gyűrött nyári ruhám. Míg ők nyakik felöltözve és kapucnit a fejükre húzva mászkáltak.
- Félsz?- kérdezte öcsém. Láttam rajta, hogy aggódik értem ami azért nagyon jól esett.
- Egy kicsit. De szerintem győzni fogunk.- próbáltam annyi nyugalmat mutatni amennyit csak tudtam. Tudtam, hogy hülyeség, hogy ilyen helyzetben akarom gyámolítani a 17 éves öcsémet, de nem akartam, hogy jobban megijedjen mint amennyire szükséges.
- Elmondod Rachelnek mi lesz?- kíváncsi voltam, hogy beavatja-e barátnőmet. De nem örültem volna neki, mert ha valakinek itt igazán joga volt pánikba esni akkor szerintem ő az. Luke viszont igen savanyú arcot vágott.
- Muszáj lesz.
- Hogyhogy muszáj?- nem értettem mit akar. Luke teátrálisan az ég felé emelte a szemét, én pedig végre felfogtam.
- Aha. Szóval ez is olyan bevésődéses dolog, hogy nem hallgathatod el előle.- mondtam savanyúan.
- Ühüm. – zavartan rúgta arrébb a köveket amik az útjába kerültek menet közben. – Megpróbálok azért kíméletes lenni. – lassan felbukkant a házunk az erdőből. Oldalba böktem Lukeot.
- Nem lesz semmi gond öcsi. Csak egy kis tapasztalatszerzés lesz vámpír ölésből. – majd rámosolyogtam, ő pedig vissza rám, lassan kezdett felengedni ő is.- Most pedig vigyort fel, és anya előtt síri csend és hulla szag. Világos?- bólintott és elindultunk haza.

Heteknek tűnő napok teltek el a várakozás jegyében. Azt hittem megőrülök. Semmi hír nem volt. Cullenék sem sűrűn jöttek én meg nem mentem sűrűn feléjük. Ha valami van, Alice úgyis tudja a telefonszámomat. Minden este elindultunk ellenőrző köröket futni, és Aaron addig nem hagyott nekünk nyugtot amíg mindent alaposan körbe nem jártunk. Néha még a tengerbe is be kellett mennünk bizonyos szintig. A fiúk már a háta mögött azt találgatták, hogy az agyára ment-e vajon a vámpír vadászati mánia? De én tudtam, hogy csak óvatos. Mi kis közösség vagyunk és mindannyian úgy szeretjük a többiek családját is, mintha a sajátjunk lenne, tehát úgyis védjük őket.
- Jaaj Aaron, hazamehetek már? Hulla vagyok és holnap iskola?- nyavajgott éppen Hugo aki valamerre délen teljesített szolgálatot. Aaron beleszimatolt a levegőbe és bólintott.
- Ma este szerintem már nem várható semmi. Menjetek. Mi is megyünk nemsokára.- adta meg a fiúknak a feloldozást. Mi hárman elindultunk a Cullen/Quileut határvonalon, hogy haza vegyük az irányt és átadjuk magunkat a megérdemelt pihenésnek. De persze, hogy nem úgy történt.
- Ez mi volt?- kapta fel a fejét Nate. Megfordultunk és mi is arra a pontjára néztünk az erdőnek amelyre ő. Még nem hallottunk semmit, de a jövevényt megelőzte az illata.
- Alice mi történ?- akartam kérdezni, de csak egy reszketős vonyítás tört fel a torkomból. Legnagyobb megkönnyebbülésemre nem egyedül jött, hanem elkísérte Edward is. Hiszen nélküle nem nagyon tudott volna kommunikálni velünk.
- Látomásom volt. A vámpírokról..másokkal fognak összecsapni nem velünk.- hatalmasat sóhajtóttunk a fiúkkal.
De Edwardék gondterhelt arca láttán még nem tudtunk teljesen megnyugodni.
- Mi van?- gondoltam dühösen.
- Alicenek már Markot sem látja. Amint meglátta, hogy mások küzdenek meg az újszülötekkel, Mark is teljes sötétségbe borult. – magyarázta csendesen Edward.
- De hiszen ez jó nem?- érdeklődött Aaron.
- Ha úgy vesszük. De úgy gondolja a húgom, hogy talán összefüggés van a kettő között.- válaszolt neki Edward.
- Megkérdezhetem, hogy mégis kik jönnek pontosan, mármint, hogy kik számolnak le az újszülöttekkel?- rettentően érdekelt a válasz, mert nem tudtam elképzelni, hogy még ki más akarna ilyenbe belefolyni rajtunk kívül.
- Carlisle ezért ment Alaszkába. Hogy támogatást nyújtson Tanjáéknak amikor megérkezik a Volturi. Ugyanis nekik is volt már korábban konfliktusuk velük és most nem szeretnének ebbe túlságosan belebonyolódni. Alice látta, hogy őket keresik meg először aztán a testőrök végeznek azzal a néhány szerencsétlennel.- Alice erre undorodó grimaszt vágott. Meg tudtam érteni. Nem sokat tudtam a Volturiról, csak amennyit apa és anya mesélt. Igyekeztek minimálisan horrorisztikusakat mesélni róluk, de nem igazán sikerült.
- Akkor van még valami dolgunk? Jön ide egyáltalán valaki?- dúlt fúlt mérgesen Nate.
- Mit kérdezett? Ne hagyjatok ki belőle.- panaszkodott Alice amin csak mosolyogni tudtam. Amilyen kíváncsi, szörnyű érzés lehet neki, hogy ő nem tud velünk ilyenkor úgy kapcsolatba lépni, mint Edward.
- Azt kérdezte Nate, hogy a közeljövőben számíthat-e Forks extrémebb vámpírlátogatásra vagy sem.- elégítette ki a kíváncsiságát mosolyogva Edward.Alice megkönnyebbülten sóhajtott.
- Na ez könnyű kérdés. Természetesen nem. De azért jó lenne ha még a közeljövőben néha ellenőriznétek a területeteket. Mi is azt fogjuk majd tenni. Aztán ha semmi sem lesz, tovább állunk. Így is tovább maradtunk mint kellett volna.
- Köszönjük.- mondta ünnepélyesen Aaron. Majd fekete fejét meghajtotta Edward és Alice előtt.
- Szívesen. Akkor további jó utat, vagy ilyesmi.- mondta Edward, majd tétován megsimította a bundámat, amit én egy mély morgó hanggal honoráltam. Felkuncogtak Aliceel, majd elnyelte őket a sötétség.Mi pedig végre hazafelé vettük az irányt.
- A francba. Pedig már azt hittem, valami jó kis bunyóban is lesz végre részünk.- mérgelődött Nate, de én figyelmen kívül hagytam. Én a legkevésbé sem voltam csalódott, hogy nem kell vámpírokkal megküzdenünk.
Talán Mark mégiscsak meggondolta magát, talán csak az én képzeletemben lett vérszomjas fenevad.
- Khmm.- krákogott Aaron.
- Mi van?
- Most nem zártad le az elmédet.- emlékeztetett óvatosan , hogy ők is fültanúi lettek a spekulációimnak.
- Öhmm, bocsi. Legközelebb odafigyelek. Na mindenkinek jó éjt. – köszöntem el tőlük La Push határában. Még Natehez odamentem és barátságosan megbökdöstem a fejemmel.
- Holnap hívlak.
- Oké. Szeretlek.- majd egy nagy lendülettel végignyalta a képemet.
- Fúj, disznó!- ugrottam hátra.- Amúgy én is téged!- gondoltam miközben hazafelé vettem az irányt.

A következő napok nem voltak valami nyugodtak még annak ellenére sem, hogy tudtam már semmilyen veszély nem fenyeget. Rosszul aludtam. Álmaimban folyton vörös szemű vámpírok seregét láttam élükön Markkal akinek a leginkább vérben forgott a szeme. Máskor pedig hatalmas tüzekkel álmodtam. Amikben a vámpírok maradványai égtek el füstölögve. Általában ilyenkor csapzottan és zihálva ébredtem fel. Fogalmam sem volt, hogy mikor is ér ez végre véget, de reméltem, hogy hamarosan, mert már eléggé fárasztó volt, hogy nem tudtam napok óta normálisan aludni. Viszont azért más is volt aki velem örült annak, hogy mégsem lesz összecsapás.
Az öcsém repesett az örömtől, hogy nem kell ebbe bevonnia Rachelt, és őszintén szólva engem is megnyugtatott a gondolat. Így aztán kezdett minden a normális kerékvágásba visszazökkeni, de azért néha még mindig ellenőriztük a határvonalat. Edwardék még nem mutattak semmi hajlandóságot, hogy elköltözzenek, pedig hozzánk is csak az erdőn keresztül jöhettek és azt is csak este, de ez nem is igazán zavarta őket. Én is egészen megszoktam a társaságukat és megszerettem. Többek között azzal a pozitív változással is járt a gyakori látogatásuk, hogy megszoktam a szagukat és már majdnem teljesen immunis voltam rá, valamint meg tudtam őket különböztetni szag alapján. Este éppen anya és én készülődtünk most a változatosság kedvéért, hogy átmenjünk kocsival Forksba, mikor csörgött anya telefonja.
- Igen? Ma? Huhh. Sajnálom. Persze rendben van. Megértem én. Akkor viszont legyetek óvatosak. Én is téged anya. Persze átadom. Szia.- én kíváncsian toporogtam mögötte. Érdekelt, hogy mi történhetett, ami miatt nem tudunk találkozni. Csak egy valami jutott az eszembe. Rögtön az izgatottságot a félelem váltotta fel. Alice tévedett, vámpírok mégiscsak ide jönnek, végünk van. Aztán kényszerítettem magam, hogy lenyugodjak és logikusan átgondoljam a dolgot. Végül is anya nem is tud a dologról tehát nyilván nem azért hívta fel Bella.
Akkor egészen másnak kell a háttérben állnia.
- Mi történt? Mi történt?
- Húú hát híreim vannak. –mondta anya sejtelmes mosollyal.- Úgy néz ki, hogy lassan szétszakad a Cullen család.
- És te ennek ennyire örülsz?- néztem rá értetlenül.
- Ha úgy vesszük. Ma éjszaka érkezik Rosalie néném és Emmett bácsikám. A gyerekükkel. Ha mondhatjuk így.- tátva maradt a szám. Mi van?
- Carlisle, Esme, Alice és Jasper elutaznak. Csak Edward és Bella marad még. Kíváncsiak az új tagra és szeretnének segíteni Roséknak. – nem hittem a fülemnek. Hogy Rosalie és Emmett adoptáljanak? Még hogy Rosalie mint anya rendben. De hogy Emmett? Bár talán a lassan 200 év elég éretté tette az apaságra.
- Azt nem mondta Bella, hogy mégis hol és hogyan tettek szert a gyerekre?- tudakoltam.
- De igen. Skóciába valami rejtélyes vámpír szedi az áldozatait, és hagyja hátra az ártatlan újszülötteket. Úgy tudják, hogy Alaszka után oda készül a Volturi és hát volt már tapasztalatuk, hogy a Volturi senkit sem kímél.
Úgyhogy elhozták a lányt amilyen hamar csak tudták.
- Szóval lány?
- Igen. Csak ennyit mondott Bella, meg hogy körülbelül annyi idős lehet mint te. De még elég vad ha úgy vesszük, szóval legyetek óvatosak ha járőröztök. Rendben?- vonta fel a szemöldökét amúgy anyukás aggódós stílusban.
- Persze anya. Átadom az információt Aidennek, ő pedig továbbítja a fiúknak.
- Köszönöm. Na akkor viszont szabad este van. Nem megyünk este sehova. Tudod mit? Én most kihasználom, hogy apa a lányokkal van. Pihenek egyet.
- Szerintem rád is fér.- majd óvatosan megsimogattam anya fáradtságtól karikás szemeit. – Aludj egyet. Apa elboldogul velük.- böktem fejemmel a fenti gyerekszoba felé. Anya hálásan rámmosolygott, majd elment lepihenni. Megan és Daisy mostanában úgyis annyi erejét elszívták. Megérdemel egy hosszú és kiadós alvást.
Én beszóltam apához, hogy mi a helyzet, majd a szobám felé vettem az irányt. Nem volt túl sok kedvem most nekem sem semmihez. Küldtem Aaronnak egy üzenetet, hogy mi az új felállás, majd gyorsan ágyba bújtam.

Már hajnalodott odakint, mikor felébredtem. Megint rémálmom volt. De most álmomban egy magas és szőke hajú vámpírlányt láttam magam előtt akinek tűzvörös volt a szeme és éppen az én Natemmel akart megküzdeni.
A hideg is kirázott. De tudtam mitől volt ez. Az új családtag felkeltette az érdeklődésemet. Talán meg kéne látogatni, vagy legalábbis meglesni….Elvégre is nem lehet belőle nagy baj nem igaz?