Északi fény-19. fejezet New Hampshire

Álmosan hunyorogtam a kocsiban, még mindig alig tudtam ébren maradni. Port Angelesből Bostonig mentünk repülővel és onnan kocsival Manchesterbe. De igyekeztem nyitva tartani a szememet, mert látni akartam a helyet, ahol jelenleg élnek anyuék. Bostonban jártak egyetemre, és Kathy is ide járt gimnáziumba. De lakni Manchesterben laktak, onnan jártak be kocsival, és apa vezetési stílusával nem is volt csoda, hogy sosem késtek. Jó helyet választottak, már előre tájékozódtam, és láttam, hogy sok az erdős terület erre felé, tehát könnyen tudnak vadászni menni. Nagyot ásítottam, majd Jacobra néztem, de neki eléggé fura volt az arca. Mintha egyszerre lett volna dühös és kerülgette volna a hányinger.
- Jake, minden rendben?- próbálkoztam halkan érdeklődni. Ő csak összepréselte a száját és bólintott.
- Itt van a cím, hogy hol laknak anyáék.- majd előhalásztam a farmerom zsebéből az összehajtogatott kis cetlit, amire az én macskakaparásommal volt felírva az utca és házszám. Jacob némán átvette tőlem, megnézte, majd visszaadta. Ez már komolyan nevetséges.
- Jacob Black!Elárulnád mi bajod?- sóhajtott egy nagyot
- Semmi,csak...jó de Nessie ne röhögj ki, rendben?- szörnyen éreztem magam, ugyanis türelmetlenségem miatt már belehallgattam Jacob gondolataiba, és a szám szélét harapdáltam, hogy elfolytsam a kitörni készülő nevetésemet. Jacob meghallotta a telefonban, mikor anya mondta, hogy már Rosalie és Emmett is ott van. Miután én pedig megkértem Jacobot, és ő beleegyezett, hogy kibékül Rosalieval, nem számított rá, hogy erre ilyen hamar alkalma is adódik. Jacob félt, mégpedig Rosalietól.
- Kicsit izgulok, hogy mi lesz ezzel a kibéküléssel, mármint, hogy hogy fogja fogadni Rosalie..-
rögtön elkapta rólam a tekintetét, és az utat nézte, így én is elengedtem egy halvány mosolyt,majd komoly hangnemben nyugtattam meg Jacobot.
- Ugyan, ne aggódj már. Biztos meg lesz lepve, de szerintem el fogja fogadni a békejobbodat.- válaszul csak egy halk mordulást kaptam, aztán a hátralévő úton csendben voltunk. A városnak a legelegánsabb negyedében állt a ház. Régi épület volt, egy sorház egyik tagja. Körülbelül a 20-as években épülhetett.Három szintes volt és teljesen fehérre meszelt. Ablakkeretein fekete lakk csilloggott, ez a ház is magán viselte Esme kezének a nyomait, amitől már első látásra határozottan tetszett. Jacob kopogtatott volna, de alig mentünk fel a lépcsőn, az ajtó azonnal kinyílt és sugárzó mosollyal fogadott minket anya.
- Végre itt vagytok! Annyira jó hogy ideértetek.- majd engem és Jacobot is megölelgetett és beterelt a házba. Meg sem tudtam szólalni a csodálkozástól. Egy kis folyosón voltunk amiből jobbra egy hatalmas és tágas nappali nyílt, balra pedig egy hatalmas és világos konyha ami a Forksi ház kiköpött mása volt A folyosóról indult felfelé a lépcső. A nappaliban volt apa, Kathy,Emmett és Rosalie. Apa arcán rögtön széles vigyor jelent meg és ő is elénk sietett. Kathyvel pedig idétlen kamaszok módjára visítva borultunk egymás nyakába. Kathy után apa köszöntött.
- Nessie, jó látni végre titeket!- majd kaptam két hatalmas puszit és Jacob következett. Látva, hogy apa milyen barátságosan közeledik felé, Jacob is felengedett egy kicsit és végre ő is mosolygott.
- Szia Jacob! Minden ok?- fordult apa Jacob felé.
- Persze, a legnagyobb rendben..Carlislék üdvözletüket küldik.- majd ezután következett a férfias kézrázás. Már Emmett is megropogtatta a csontjaimat, mikor végre Rosalien volt a sor, hogy Jacobot köszöntse. Jó méter is volt közöttük, és mind a ketten mogorva képpel meredtek a másikra. Majd Jacob rámnézett, és előrelépett egyet Rose felé.
- Nézd Rosalie, tudom, hogy kezdetben nem volt épp felhőtlen a viszonyunk, de nem boríthantánk rá fátylat?- apa és Emmett döbbent arca láttán majdnem felkacagtam. El is felejtettem, hogy a békülési tervrről egyedül csak anya tud. Rosalie szinte sóbálvánnyá dermedt, főleg mert Jacob kezet is nyújtott neki. Már már kezdtem aggódni, hogy mégsem kötnek fegyverszünetet, mikor végre Rosalie megmozdult és megszorította Jacob kezét.
- Rendben van. De a három lépés távolság marad.- jelentette ki hűvösen. Jacob csak bólintott, majd visszajött hozzám.
- Na ha már ezen is túl vagyunk, akkor megmutatom Nessiéknek a szobát. – szólalt meg anya, majd elindult felfelé a lépcsőn. Rögtön az első szinten volt a szobánk. Krém színű volt benne minden, az ágy, a függönyök, a bútorok pedig sötétbarnák voltak. Nagyon hangulatos volt. Miután kipakoltunk, ketten megebédeltünk a konyhában, majd anya tárlatvezetést tartott a házban. Még volt a miénken kívül hat szoba a házban és egy hatalmas könyvtárszoba is. Nagyon tetszett. De a könyvtárszobával szembeni szobánál Jacob és én is megtorpantunk.
- Anya ki van még itt?- határozottan éreztem, hogy egy másik vámpír is lakik még ebben a házban, habár éppen nem is volt bent. Anya a homlokára csapott.
- Cloeról el is felejtkeztem!
- Cloe?- Jacob hangjában bizalmatlanság csengett.
- Igen.Cloe Miller. Tanyával járt itt néhány napja. Ő az új nővérük. Vagyis annyira nem új, mivel tavaly már járt néhány napig Forksban velük. Kicsim te nem találkozhattál vele,mivel akkor voltatok külföldön- magyarázta anya. Igen, most hogy így mondta, mintha rémlett volna valami, valami új vámpírról, de elsikkadt az emlékeim között, nem tartottam lényegesnek.
- Itt maradt néhány napra a lány, mert szeretne veled megismerkedni. – mostmár én is bizalmatlan voltam.
- Mit is lehet róla tudni pontosan?- érdeklődtem udvariasan.
- Lassan egy éve hogy rátaláltak szegény lányra. Valaki meg akarta ölni, de nem végzett vele alapos munkát és magára hagyta. Tanyáék találtak rá. Ha nem veszik a gondjaikba akkor teljesen elvadul. És Tanyáék meséltek rólad, nagyon szeretne látni téged. Szerintem kedvelni fogod. Nagyon aranyos lány és nagyon okos. Nem is mondtam, olyan képessége van mint Edwardnak. Most oda van vadászni. Még valami, Jacob.- fordult anya hirtelen Jake felé- Kérlek, próbálj meg viselkedni. Tudom mennyire nem szereted az új vámpírokat, emlékszem amikor Tanyáék jöttek, utána hetekig felénk se néztél.Szóval kérlek. – Jacob morgott egyet, de megigérte hogy jól fog viselkedni. A tárlat vezetés után kifosztottuk a konyhát Jakekel, majd kipihentük az utazás fáradalmait. Az este istenien telt, örültem neki, hogy végre Rosalie és Jacob között is rendeződtek a dolgok.Én pedig Kathyvel beszélgettem. Szerettem volna ha beszámol róla, hogyan érzi itt magát, és azt is meg akartam tudni, hogy mi a véleménye a másik vendégről. Ismertem már a Culleneket annyira, hogy tudjam, ha a Denalikról van szó, elég elfogultak. Én pedig jobb szerettem az óvatosságot. Az ablakpárkányban kuporogtunk Kathyvel, itt beszélgettünk. Mostmár az ő szemei is aranybarnák voltak, megtette hatását a vegetáriánus élet.
- Tényleg jól érzem itt magam Nessie. A szüleid rettentő aranyosak, olyanok mintha a testvéreim és a szüleim is lennének egyszerre. A sulit is szeretem.És tudod meséltem a barátaimról is, a Stephenson ikerkről – én csak sugárzó arcát figyeltem. Örültem neki, hogy ennyire boldog.
- Meg mostmár tudok emberek között mozogni. Igaz nem mindig könnyű, de egyre jobban megy.- mesélte nekem csillingelő hangján. Majd én voltam a soros a beszámolóval, elmeséltem mi minden történt Forksban, vagyis inkább nem történt. Hiszen, hogy hogyan alakult az ügyem a farkasokkal, azt már tudta rég anyuéktól, új eseménnyel pedig nem tudtam szolgálni. Forksba vérszomjas vérfarkasok törnek be, vámpírok nappal vadásznak, vagy pedig állt az élet. Majd előhozakodtam azzal ami már nagyon is régóta fúrta az oldalamat.
- Kathy, te már találkoztál ezzel a Cloeval…milyen csaj?- Kathy vágott egy grimaszt majd közelebb hajolt hozzám, és folytott hangon szólalt meg.
- Pfh, nekem egyáltalán nem szimpatikus. Mindenkit úgy kezel, mintha a legjobb barátja lenne itt neki mindenki, meg a másik, hogy olyan szakértelemmel akarta nekem osztogatni a tanácsokat vadászattal kapcsolatban, mintha legalábbis vagy száz éve lenne vámpír. – Kathy csak úgy dúlt fúlt. Nem láttam okát, hogy ne higyjek neki, mivel évek óta a barátnőm volt, és megbíztam benne. Ha pedig ő nem találta szimpatikusnak a lányt, nem hiszem, hogy nekem is az lesz.
- Ja és van még valami.- kapta fel a fejét. - Szerintem ez a csaj sántikál valamiben.
- Hogy érted?- túl élénk volt a fantáziám és már megint valami összefüggést sejtettem.
- Nem tudom neked pontosan megmagyarázni. Hogy is mondjam. Volt, hogy akkor futottunk össze mikor valakivel beszélgetett telefonon, és olyankor mindig hirtelen lecsapta, mintha nem akarná, hogy halljam. Érdekesnek találtam a dolgot, de be kellett látnom, hogy annyira különös azért még sincs benne.
- Nem láttál vele kapcsolatban valamit?- Kathy csak szomorúan megrázta a fejét.
- Nem. Még nem olyan jó az erőm, mint Alicé. Csak azokkal műkődik biztosan akiket már régóta ismerek. De például, hogy Tanyáék megérkeznek, azt már csak akkor láttam meg, mikor elérték
Manchestert, tehát vele kapcsolatban nem tudok semmit mondani.- Némán bámultunk ki az ablakon mind a ketten, az esőt néztük. Még kérdezni akartam valamit Kathytől, de Jacob félbe szakított minket. Mást nem tudtam tenni, csak várni.Az új lakónak viszont se híre se hamva nem volt. Csak másnap este volt alkalmam találkozni vele. Éppen a lépcsőn jöttem lefelé, mikor a bejárati ajtón belibbent egy csurom vizes egyén. Ahogy lerázta hosszú fekete hajáról a vizet, úgy festett, mint egy fürdőruha modell, noha minden ruhájából csavarni lehetett volna a vizet. Magas, nyúlánk lány volt és ha a szemszínét nem néztem, pont úgy festett mint hófehérke. Másokra is nagy hatást gyakorolhatott, mivel még Rosalienak is oldalba kellett vágnia Emmettet, akik eltátotta a száját. Talán gondolatolvasó képességén kívül még valami plusz, különös vonzerővel is bírt. Megráztam magam, nem akartam olyan bárgyú képet vágni, mint Emmett, és a lány elé mentem, hogy átessünk a formaságokon.
- Szia!Gondolom, te vagy Cloe- üdvözöltem halkan. Mire ő szélesen elmosolyodott, amitől megint felfordult a gyomrom,mert most egy Maybelline reklámlánynak nézett ki. Majd egyből a nyakamba ugrott és megölelt.
- Sziia!Biztos te vagy a híres Renesmee! Én Cloe Miller vagyok.- nem tudom, talán az előre elhatározott ellenszenvem, vagy az a minimális farkasgén volt-e az oka de a szagától tüsszögő roham jött rám. Míg én arrébb álltam, hogy vizes dzsekijét levethesse és én kitüsszöggjem magam, olyat csinált Jacob, hogy leesett az állam. Fittyet hányva rá, hogy egy új és számára ismeretlen vámpírról van szó, ő is kába arccal Cloe elé sétált és bemutatkozott neki.
- Jacob Black vagyok. Bella sok szépet mesélt rólad.- majd idiótán elvihogta magát. Mint egy kamasz! Tudtam, hogy Jacob vonzalma irántam nem fog megszűnni, de azért szeme neki is volt, bár ebben a pillanatban jobban szerettem volna ha vak. Cloe is végigmérte Jacobot majd kedvesen mosolyogva vele is kezet rázott. Gyorsan odasiettem, átöleltem Jacobot, közben körmeimet mélyen a bőrébe mélyesztettem, és Cloe felé fordultam.
- Á látom megismerkedtél Jacobbal.
- Igen, Bella sokat mesélt róla. Különös, hogy vérfarkasokkal vagytok jóban, de mostmár látom, hogy miért.- majd megint olyan tekintettel nézett az ÉN Jakemre, hogy menten kikapartam volna a szemét.
- Igen,tudod ő a vőlegényem. Szeptemberben tartjuk az esküvőt.- az utolsó szavakat alaposan megnyomtam. De meg is tették a hatásukat. Jacob lesütötte a szemét, és gondolatban ismételgette a bocsánatkéréseit, míg most a mi kis vérszívó Hófehérkénken volt a sor, hogy leessen az álla. További ismerkedésre szerencsére nem volt lehetőség, mert anya és apa lefoglalta magának Cloet, egyetemekről folyt a beszélgetés, és érdekes módon már Emmett és Rosalie sem volt a nappaliban. Én a hálóban estem neki Jacobnak.
- Beléd meg mi ütött?- halkan sziszegtem,de tudtam, hogy így is fölösleges, hiszen úgyis hallják majd lent minden szavunkat.
- Boocsánat.- esdekelt Jacob, és nem is tudtam már haragudni rá, hiszen a csajnak a bűverejét még én is megéreztem, igaz máshogy mint a fiúk.- Én igazán, olyan fura volt…mintha elbűvöltek volna, nem is voltam igazán magamnál.- keserűen elmosolyodtam.
- Na mostmár tudod Jake, hogy az átlag ember pont így érzi magát egy vámpír közelében.- kibékülésünk után mind a ketten lefeküdtünk aludni. Hajnalban arra ébredtem, hogy szomjas vagyok, így csendben leosontam a konyhába, nem mintha Jacobon kívül bárkit is zavarhattam volna az alvásban. Hallottam anyáék csendes beszélgetését a fejem felől, Kathy a szobájában tanult, Emmették felől félreérhetetlen zajok szűrődtek ki, amin jót mosolyogtam, majd a lépcsőfordulóban megtorpantam. A konyhában égett a villany, Cloe lent volt, és ahogy Kathy mondta, valakivel beszélgetett telefonon.
- Igen, de nekem ez akkor is nagyon bizarr..Sőt szerintem egyáltalán nem egészséges..- csend lett.Én magamat átkozva lementem a lépcsőn, hát persze, hogy meghallotta hogy jövök lefelé. Nem is lepett meg amit láttam. Cloe idegesen babrált kezében a telefonnal és közben rámmosolygott. Nem tudtam megállni, hogy ne hallgatózzak.
- Hogy ennek is most kellett beállítania, mikor beszéltem. A barátnője is mindig akkor tud rámtalálni. A francba!. Amúgy meg nem is annyira nagy szám, mint ahogy Tanyáék mesélték. Bezzeg az a Jacob.- a kelletténél kicsit erősebben csaptam be a hűtő ajtaját.
- Bocsi, nem akartam zavarni, csak szomjas lettem,- szabadkoztam, én is tetetett kedvességgel.
- Ugyan, ugyan, semmi gond. Magadra is hagylak, én nekem még van néhány elintézni valóm.- azzal rámkacsintott, mintha legalábbis évszázadok óta barátnők lennénk, és már kint is volt. Nagyon nagy önuralomra volt szükségem, hogy a poharat ne zúzzam szét. Miután elmúlt az első dühöm, vagyis inkább féltékenységi rohamom, újra átgondoltam a hallottakat. Zavartam, én is, és Kathy is. Akkor ezek szerint mégis valami titkolni valója. Az nem lepett meg, hogy apa nem tudja, hiszen nyilván úgy érkezett ide, hogy tudta kinek milyen képessége van. Biztosan megválogatta a gondolatait apa előtt. Úgy gondoltam, hogy a gondolkodást elhalasztom reggelre, így kiittam a vizemet és visszamentem aludni. A másnapi kis tárgyalásom Jacobbal, nem úgy sikerült ahogy vártam. Kathy is próbálta volna meggyőzni az igazunkról, de vagy teljesen vak volt, vagy ennyire naiv.
- Ugyan lányok. Szerintem biztos csak félreértettek valamit.- próbálta meg védeni a lányt Jacob. Kathyvel
kezdtünk kijönni a béketűrésből.
- De Jacob! Az Isten áldjon meg! Hallottam a gondolatait. Megzavartuk valamiben!- erősködtem, de ő
továbbra is a fejét csóválta.
- Rendben. – emelte fel a kezeit Kathy.- Ha ezt akarod, ám legyen, de ha kiderül róla, hogy titokban mégis szereti az embereket,sőt akár a farkasokat is, mi szóltunk.- majd hatalmas ajtócsapódás közepette már kint is volt a szobából. Én pedig csak dühösen meredtem Jacobra. Aznap nem beszéltünk,a következő napokban is csak épphogy. Másnap viszont megint megismétlédödött, az éjszakai eset, csak éppen most a nappaliban magányos telefonálgató Cloéba futottam bele. Most csak egy zavart sziára futotta tőle, majd el is tűnt a szobájában.Harmad nap, épp Kathyvel voltunk vásárolni, és nagy nevetés közepette léptünk be a házba, mikor Cloe volt az aki hirtelen lendülettel csukat össze a mobilját, hogy azt hittük eltörik. Mi megálltunk az ajtóban és őt néztük. Arra számítottam, hogy most végre kifakad, rajta kapjuk valami kitörésen, de semmi. Egy perc alatt átváltozott az arca dühösről roppant aranyosra.
- Sziasztok!Már itthon?Azt hittem később jöttök.- érdeklődött behízelgő modorban.
- Aha, remélem nem zavartunk meg semmiben.- szólalt meg Kathy. Cloe arcán észrevehetően átsuhant egy árnyék, hogy de bizony megzavartuk, de ugyanolyan negédesen válaszolt, mint eddig.
- Ugyan, dehogy. Tanyáékkal beszéltem. Na pakoljatok ki, én megyek, vadásznom kell egy kicsit.- és becsukta mögöttünk az ajtót.
- Megeszem az új kalapomat, ha ő Tanyaékkal beszélt.- jegyezte meg sötéten Kathy. Csak osztani tudtam a nézeteit. Este viszont én, legalább is fellélegeztem. Mind a nappaliban voltunk, mikor megjelent Cloe csomagokkal megrakodva.
- Azt hiszem épp elég időtöket vettem igénybe, vissza megyek Tanyáékhoz őszig.- mondta mosolyogva Cloe. Mindenki nagy sajnálkozások közepette búcsúzott tőle, Kathy csak megszorította a kezét. Én maradtam utoljára.
- Örülök neki Renesmee, hogy találkoztunk.- mondta negédes mosollyal.
- Hát még én,- majd szúrós tekintettel néztem rá, az ő arcáról lefagyott a műmosoly, sietve felkapta a bőröndjét és már kint is volt a házból. Megkönnyebültem. Nem tudom, miért de valamiért engem és Kathyt is nyomasztotta ennek a lánynak az ittléte. És mind a ketten tudtuk, hogy több van itt puszta irigységről, de időnk nem volt bebizonyítani.Cloe valamit titkolt, csak azt nem tudtuk meg, hogy mit, magával kapcsolatban, vagy velünk. Irina árulása óta eléggé bizalmatlanul viseltettem a Denalik iránt.Azt hiszem így valamelyest érthető is volt, hogy miért feltételeztem a legrosszabbat. Igyekeztem magam túltenni a dolgon, és mostmár tényleg élvezni a szünetet, nem valami sötét árnyékot látni minden sarkon. Jacobbal is igyekeztem elfeledtettni, hogy olyan mogorva voltam vele.
- Figyelj Jake, ne haragudj jó? Igazad volt. Nem is olyan rossz lány ez a Cloe.- duruzsoltam a fülébe.
- Ugyan Nessie, sosem tudnék rád haragudni. – és ezzel meg is történt a nagy békekötés. Mostmár minden nap zavartalanul és esősen telt, szerencsére, mivel így tudtunk kirándulni, bejártuk az egész környéket, voltunk együtt vadászni is. Jacobnak is jól esett egy kicsit, most más formában. Mintha még a viszony közte és Rosalie között is javult volna. Néhány nap elteltével olyan volt már Cloe, mintha csak egy rossz szellem lett volna, semmi több. Mire eljött az utolsó nap, már tényleg úgy éreztem, hogy Jacob is teljes mértékben a családunk tagja lett, mivel már mindenki befogadta. Kathytől vettem épp búcsút a szobájában, mikor elhomályosodott a tekintete. Látomása volt, de nem lehetett kellemes, mivel összeráncolta a szemöldökét és a homlokán is apró ráncok jelentek meg. Jó pár percig ültem mellette, mire megint visszatért. Lassan megsimogattam a kezét.
- Mit láttál Kat?
- Cloe.- csak ennyit sóhajtott, majd felállt és le föl sétálgatott a szobában.- Cloe hazudott. Nem tudom, nem láttam, hogy miről, de hogy nem Tanyáéknál van, az biztos. Egy erdőben kóborol valahol, mintha keresne valakit.
- Valami konkrétat nem láttál esetleg?- a szívem a torkomban dobogott.
- Nem, sajnos nem. Elmosódott képeket láttam csak. Nem tudom merre van, és azt sem hogy mi
a pontos szándéka, csak annyit láttam, hogy vár valakit.- visszaült mellém az ágyra, és néhány percig csak némán néztünk magunk elé. Jacob felkiáltott lentről hogy megyek-e már. Felpattantam, és megszorítottam Kathy kezét.
- Ha bármikor megint felbukkanna itt, szólj azonnal.
- Persze. Én is tudom, hogy nem stimmel valami a csajjal.- majd megpusziltuk egymást és már mire észbe kaptam, Jacobbal ültem az autóba. Aggódva figyeltem a távolodó házat, és bíztam benne, hogy bármiben is sántikáljon Cloe, távol tartja magát a családomtól.De hamarosan már máson járt az eszem.
Miután hazatértünk, élveztem a kedvenc évszakomat és a kisvárosi élet minden szépségét.A tavasz kellemesen hűvös idővel érkezett meg Forksba, és természetesen sok sok esővel. A szünet után Lora nem győzte csodálni a gyűrűmet, és ismételgetni, hogy milyen mázlista vagyok, hogy ilyen családnak a tagja lehetek. És nem utolsó sorban, hogy ilyen férjem lesz mint Jacob. Csak úgy dagadt a mellem a büszkeségtől. Minden fantasztikusan alakult, farkas veszély elhárult. Olyannyira, hogy egyszer William még meg is hívott minket a rezervátumba, és meglátogattuk Jacobbal. Az életem kezdett a teljes happy end felé haladni, mivel Carlisle is kimozdult végre a laborjából és közölte, hogy már csak nagyon kevés hiányzik a teljes sikerhez, és ha úgy alakul a dolog ahogy gondolja, akkor már hónapokon belül ember lehetek. De aki vámpírok közé keveredik, sőt születik, az ne számítson normális életre sosem.
Minden a lehető legjobb volt. Mostanában a nap is ragyogott az én örömömre és Alice nagy bosszúságára. Már csak másfél hónap volt hátra az iskolából és Lorával tervezgettük, hogy hová megyünk a tervezett egy hetes csajos nyaralásunkra.
Egyik reggel éppen álmosan pislogva kászálódtam ki a kocsimból, mikor megláttam őt. Pont mellettem állt le a kocsijával. Egy nagyon is ismerős kocsival. Sárga porsche volt. Tudtam, hogy Alice és Jasper most hiányozni fog az iskolából egy ideig, mivel Jasper ismerőseinek egy kis segítségre volt szükségük,így oda utaztak. Alice természetesen követte a férjét. Ahogy a kocsit és eddig ismeretlen sofőrjét bámultam rájöttem, hogy a legnagyobb baj az volt, hogy nemcsak a porsche ragadta meg a figyelmemet, hanem a sofőrje is. Elképesztően magas volt, talán majdnem akkora mint Jacob. De amint közelebbről megláttam, egyből tudtam, hogy micsoda. Márvány
fehér bőr, kecses mozgás, karamella színű szemek

Északi fény-18. fejezet Újrakezdés

Már több napja itt voltam New Hampshireben, voltam Belláékkal a Dartmouthon, és beiratkoztam az új iskolámba is. Kinéztem az ablakon, még hajnalodni se hajnalodott…tehát még bőven volt időm a készülődésre. Be kellett vallanom magamnak, hogy szörnyen izgulok, habár tudtam, hogy semmi okom rá, hiszen láttam az elkövetkezendő első heteket. Semmi rossz nem fog történni, sőt nemhogy rossz, de jó se. Mindenki nagy ívben el fog kerülni…normális emberi viselkedés- magyarázta Edward. Az átlag ember általában ha nem is tudatosan, de elkerüli a mi fajtánkat, mert érzi, hogy veszélyes.- mondta ő előző este.Bella próbált azzal vigasztalni, hogy nem lesz olyan rossz mint gondolom. És én hinni szerettem volna neki. Mostanában méginkább hiányoztak a lányok, de tudtam, hogy mellettem vannak, ha testben nem is. Lorát is szerettem volna látni, bocsánatot kérni, a legutóbbi találkozásunkért. Elmondta Nessie, hogy mi történt, hogy egyáltalán nem haragudott rám. Pedig akár ott helyben meg is ölhettem volna. De eddig még tiszta volt a rekordom…nem történt semmi. Az iskoltáskám bepakolva feküdt az ágyam mellett. Körbe néztem a szobámban. Olyan volt, mintha egy hotelszobában lettem volna. Minden halványnarancssárga volt, a falak, az ágyam, az ágynemű. A bútorok pedig halványsárgák. Nagyon tetszett, ízléses volt és úgy tűnt mintha a szobában állandóan sütne a nap. Az ablak alatt állt az íróasztalom, rajta az iskolába vett holmik. A szekrényem mellé kiakasztva ott lógott az iskolai egyenruhám. Magániskolába fogok járni. Ide írattak be. A sulit Esme választotta, arra hivatkozva hogy a többi gyerekével ellentétben én még nem fejeztem be a középiskolát szóval nekem mindenből a legjobb jár. Ha már sokadjára kezdem a sulit akkor megteszi bármilyen iskola, de a legfiatalabb gyerekének még tanulnia kell. A nap, lassan kibukkant a látóhatár mögül, persze ezt csak én láttam, mások számára még épphogy hajnalodni kezdett.
Odasétáltam az ablakom melletti hatalmas tükörhöz és alaposan megnéztem magam benne. Sosem voltam hiú, de az új külsőm még mindig elvarázsolt. Méreteimet tekintve semmi sem változott, ugyanolyan magas voltam, csak a bőröm volt még fehérebb. És gránitkemény…olyan akár a legkeményebb szikla. A hajam színe is változatlan maradt, de sokkal fényesebb és lágyabb lett. Régi vízkék szemeim helyett most aranybarna szemek néztek vissza rám. Nemrég jöttünk meg Edwardal a vadászatból, pedig nem is voltam igazán szomjas, de ragaszkodott hozzá, hogy minden rendben legyen mielőtt elmegyek az iskolába. Ha a Cullenekre gondoltam még mindig borzasztó hála fogott el. Ennyi mindennel segítettek, vigyáztak rám és tanítottak..én pedig meg fogom hálálni, döntöttem el. Unottan bóklásztam a szobámban, nézegettem a könyveket amiket Alice küldött. Elmosolyodtam, hát persze hogy tudta hogy mik a kedvenceim..Ott volt mind, az Anna Kareninától az összes Harry Potterig. Tudtam, hogy butaság ilyen könyvekhez ragaszkodni mikor magam is (rém)mesebeli lény lettem, de nem érdekelt. Ezek emberi életem megmaradt darabjai amiket még meg is tarthatok…Ismét kinéztem az ablakon, a város kezdett ébredezni. A nap már teljesen előbukkant, noha sötét felhők takarták. Az ég dörgött egy hatalmasat, én pedig elmosolyodtam..tökéletes idő..mert nekem mostmár ez jelentette a tökéletes időjárást. Lassan felvettem a ruháimat. Még vetettem magamra egy utolsó pillantást a tükörbe, pont úgy néztem ki mint egy átlag 17 éves..leszámítva, hogy én valamivel vérszomjasabb voltam mint a nagy átlag. Lebaktattam a lépcsőn, hallottam, hogy Bella és Edward már a nappaliban jönnek mennek. Amikor megláttak, Bella arcán hatalmas mosoly jelent meg.
- Kathy, hogy telt az első éjszakád?- érdeklődött kedvesen.
- Jól, habár kicsit álmatlanul.- mosolyogtam vissza. Tétován ácsorogtam, Edward pedig biztatóan megpaskolta a hátamat.
- Nem lesz semmi gond, hiszen te is láttad és Alice is!- majd eltűnt az emeleten.
- Na gyere menjünk.- intett Bella az ajtó felé.
- Edward nem jön?
- Nem neki ma csak délután lesz órája, én meg suliba menet kiraklak a tiednél, jó? Mire végzel én
már itthon leszek, csak szólj a mobilomon oké?- annyira kedves volt és olyan közvetlen. Meg akarta nekem könnyíteni az első napot.
- Persze Bella, köszönöm.- de egész úton csendben voltam. Csak egy halvány mosolyra futotta elköszönésnél, és máris egyedül maradtam a diákok erdejében. Mindenki érdeklődve bámult, de én ügyet sem vetettem rájuk. Nyilvánvaló volt, hogy egyrészt új vagyok, azért néznek, másrészt pedig csodálnak. Bár ne tennék…fogalmuk sincs róla milyen veszedelem szabadult az iskolára. Azt a papírt szorongattam, amit még beiratkozáskor kaptam, hogy hogyan juthatok el egyik órámról a másikra. Matek volt az első..az épület jobb oldali szárnyában bukkantam rá a teremre. Már majdnem tele volt. Minden szem rám szegeződött mikor végig vonultam a padok között a legutolsóba, hogy leülhessek. Még utánam is érkezett néhány diák, és habár láttam ,hogy így lesz, de keserű csalódással vettem tudomásul, hogy nem mellém ülnek le. – Ugyan mire számítottál?-szólalt meg egy hang a fejemben.
- Érzik, hogy veszélyes ragadozó vagy..azért kerülnek,ők a gyengék.
Megráztam magam, nem voltam hajlandó ezzel törődni, hiszen Bella megigérte, hogy nem leszünk sokáig egyedül. Valami távoli rokonok látogatásáról mesélt. Hogy huzamosabb ideig maradnak és szintén van köztük egy új tag is, akivel biztosan megtalálom majd a közös hangot. A tanár hangos krákogása húzott vissza a jelenbe…A délelőttöm meglehetősen monoton volt, tekintve, hogy egy lélekhez nem tudtam szólni és én hozzám se jött oda senki. Legnagyobb örömömre a tanárok sem erőltették a bemutatkozást én pedig minden órán a lehető legtávolabb bújtam el. Az igazi meglepetés azonban utolsó órán ért. Történelem volt, át kellett vágtáznom az egész épületen hogy elérjem, mivel ez az óra pedig a bal oldali épület szárnynak a legtetejében volt megtartva. Lélekszakadva rontottam be a terembe néhány perccel csengő előtt. És akkor megéreztem őt. Aztán még nagyobb lett a meglepetésem..őket éreztem meg. Ők is pontosan ott ültek ahová én akartam. Miért nem láttam őket előre? Ugrott be a következő kérdés. Lefagytam, és csak őket néztem. A lány szépségben Rosalieval vetekedett, csak ő épp barna volt és nem szőke. Hosszú hullámos barna haja volt, markáns arccsontja tette még szebbé. A mellette ülő fiú nagyon hasonlított rá, igaz ő kicsit alacsonyabb volt, mint a lány, de neki is ugyanolyan árnyalatú haja volt, igaz arca vékonyabb volt és lágyabb. A lány felkacagott, majd karomnál fogva hátraráncigált a leghátsó padhoz, és leültette oda ahol az előbb még a fiú állt.
- Csukd be szád, mert még leesik az állad!- szólalt meg huncutul a lány. A srác már az előttünk lévő padban ült, az osztályba érkező lányok messziről méregették. Most vettem csak észre, hogy volt is miért, tényleg helyes volt.
- Ti? Ti is…? Én azt hittem, hogy csak…na neem…de hogy?- makogtam értelmetlenül. Most a srác szólalt meg. Ilyen kellemes hangot még életemben nem hallottam, elrejtettem a kezeimet a pad alá, mert attól tartottam, hogy észreveszi, hogy felállt rajta a szőr is mikor elkezdett beszélni.
- Igen, azok vagyunk ami te is. Mi már éreztük, hogy van itt egy új, de gondolom te még kezdő vagy, azért nem szagoltál ki minket.- majd rámkacsintott amitől a szivem is elállt volna ha még ver.
- Óó ne haragudj, olyan udvariatlan vagyok…engem Geraldine Stephensonnak hívnak, ő pedig itt
az öcsém Gerald..- én még mindig nem jutottam szóhoz. Geraldine és Gerald? Ez meg milyen név?
- Igen, nem mai csirkék vagyunk.- szólalt meg lágyan Gerald..- A nővéremmel nemrég töltöttük a 90et, és igen ikrek vagyunk.- továbbra is csak tátogni bírtam. Közben megkezdődött az óra, de a tanár vagy nem látta, hogy nem rá figyelünk, vagy nem akart szólni. Az utóbbit tartottam valószínűbbnek.
- És te?- fordult felém Geraldine. Kedvesnek tűnt és én társakat akartam..tehát végre emberi arckifejezést erőltettem magamra és beszélni kezdtem.
- Én még csak három hónapos vagyok..-mondtam félszegen, de azért hízelgett az ámulat amit a testvérek szemében észrevettem.
- Az hogy lehet? Mi még akkor…- akadozott Gerald- mi még akkor a szobából nem mehettünk ki.
- Háát Carlisle szerint..ő a családunk feje, szóval szerinte akaraterő kérdése az egész és én úgy néz ki gyorsan tanulok.
- Érdekes lány vagy te.- mosolygott rám Geraldine. Majd beszélgetésünket megszakította a tanár egy kérdésével, de utána zavartalanul csevegtünk tovább. Elmesélték az ikrek, hogy mind a ketten 17 évesek voltak mikor átváltoztak, és hogy igazából ők lengyelek, csak pótszüleik angolok így tanulták meg ők is a nyelvet, régi nevükre nem emlékeznek, az újat jelenlegi szüleiktől kapták. A vérszerinti szüleikkel végeztek a németek a II.világháborúban, és mivel semmi pénzt vagy élelmet nem tudtak előadni, ezért Geraldot félholtra verték a katonák, Geraldinet pedig megerőszakolták majd sorsukra hagyták őket. Ekkor talált rájuk, Vincent és Josephine. Ahogy meséltek róluk, azt a fajta tiszteletett figyeltem meg a hangjukban, mint ami Edwardáknél van ha Carlisleról és Esmeről beszéltek. Szüleik régóta kóboroltak együtt és kihasználva a háború adta lehetőségeket. Josephine mindig is akart gyereket és nem akarta őket megölni. Ezért átváltoztatta őket. Stephensonék a háború végéig nomád életet éltek leszámítva az ikreket, Josephine volt aki kezdettől fogva a vegetáriánus életre nevelte őket, magyarázta Geraldine. Csak két éve jöttek az államokba, itt még sosem jártak, ezelőtt Európában és Ázsiában kóboroltak. Josephine jelenleg szülésznőként dolgozik, itt nem álhattam meg hogy ne mosolyodjak. Úgy néz ki egyes jó vámpírok sajátja hogy az egészségügyben akarnak feloldozásra találni. Vincent pedig egy cégnél lett vezető helyettes.
Az ő történetük után jöttem én. Mindent tudni akartak rólam, hogy honnan jöttem, hogy lettem vámpír. Milyen család tagja lettem. Persze a legjobban akkor is az tetszett nekik, hogy három hónap után már képes vagyok emberek között járkálni. Nessie is érdekelte őket, més sosem hallottak róla korábban, hogy halandó nőnek lehet gyereke vámpírtól. Mire észbekaptam már régen vége volt az órának és az üres iskolaudvaron ültünk és beszélgettünk.
- Ez valami fantasztikus Kathy!- lelkendezett Ginnie, mivel menet közben megkért, hogy használjam a becenevét, mert senki nem várja el tőlem, hogy képtelenül hosszú keresztnevén szólítsam. A csevegésnek Bella felbukkanása vetett véget, aki igen bosszús képpel tartott felém, de amint meglátta az ikreket, átváltott meglepődöttre.
- Kathy, tudod hányszor hívtalak? Máskor légyszives szólj ha a barátaiddal maradsz.- korholt le Bella, de közben Ginniéket nézte.
- Ő lenne Bella?- pattant fel Ginnie, és már is két puszit adott Bellának.
- Helló, Geraldine Stephenson vagyok, ő itt az öcsém Gerald, bocsánat hogy ilyen sokáig marasztaltuk Kathyt, de segítünk neki a beilleszkedésben.- hadarta csivitelő hangján, majd karon ragadta Geraldot aki menet közben bólintott csak Bellának.
- Akkor viszlát holnap Kathy, és ne felejtsd el a pénteket.- majd el is tűntek egy hatalmas sötétített ablakú limuzinban. Hazafelé elmeséltem Bellának is mindent amit megtudtam az ikrekről. Mire beértünk a házba, már úgy éreztem, mintha megállás nélkül beszélnék már egy napja. Bella és Edward is nagyon örült neki, hogy nem lesz magányos két évem a suliban. De felébredt bennük a természetes kíváncsiság is, hogy milyen vámpírok lehetnek Ginniék szülei. Természetesen azonnal bele egyeztek, hogy a pénteki napot velük töltsem.
Miután magamra maradtam a szobámban, boldogan huppantam le az ágyamra. Reggel még nem gondoltam volna, hogy ilyen fordulatot vesz a napom, pedig fel voltam készülve a teljes elszigeteltségre. Továbbra sem értettem, hogy miért nem láttam őket, hiszen a vámpírokat is látnom kéne elméletileg, de biztos azzal lehet összefüggésben, hogy még új vagyok. És nem láthatok még mindent előre. Új ismerőseim körül forogtak a gondolataim. Geraldine nagyon szimpatikus volt, cserfes, vidám örökké mosolygós, kicsit Nessiere emlékeztetett. Gerald is kedves volt, mikor megszólalt. Többnyire hallgatásba burkolózott, és engem méregetett, de a tekintete töprengő volt, nem volt barátságtalan ő sem. Mostmár kezdtem megnyugodni…új barátokkal sokkal könnyebben fog telni az idő, és mire észbekapok el is telik a tél és tavasszal újra láthatom Renesmeet is. Boldog voltam, hogy társakat találtam.

Északi fény-17.fejezet Békés balhés karácsony

Miután igent mondtam Jacobnak, otthon kitört a káosz. Mindenki elkezdett beszélni és mindenki
egyszerre. Én csak az üvegfalhoz vontam Jacobot, nem akartam ebbe belefolyni. Aztán szinte mindenki egyszerre akart gratulálni. Rose néném pedig csak annyit mondott:
- Én ugyan nem leszek egy kutyával rokonságban.- azzal felállt és eltűnt a szobájában. Miután gratulált, Emmett is csak annyit mormogott, hogy ne aggódjak, Rosalie majd megbékél. Nagyon reméltem. Ezt a három személyt leszámítva mindenki osztozott az örömünkben, Esme, Carlisle is el voltak ragadtatva, és úgy megszorongatta Carlisle Jacobot, hogy erős volt a gyanúm, hogyha egyszerű ember lenne, akkor most jó pár része eltört volna. Alice pedig a gratuláció után már is Esmevel kezdett tárgyalásokat, hogy mikor kéne tartani az esküvőt. Ezen még csak mosolyogtam egyelőre.
- Drágám, annyira örülök! Tudom, hogy a lehető legboldogabb leszel Jacobbal!- megszorongatta anya a kezemet, aztán Jacobnak is gratulált- Vigyázz aztán a szememfényére te csirkefogó.- nevetve oldalba lökték egymást. De mindketten látták, hogy mi nyomaszt, mert még az üvegfalon át az erdőnek azt a részét néztem ahol apa eltűnt.
- Ne aggódj. Le fog nyugodni.- bíztatott anya, de kétségeim voltak e felől. Úgy döntöttem, hogy
most meg kell hallgatnia.
- Utána megyek. Én beszélek vele.- jelentettem ki végül. Anya és Jacob is bólintott, nem akartak
megakadályozni. Kirohantam az erdőbe úgy ahogy voltam, de nem fáztam, egyáltalán nem érdekelt a
hóvihar sem. Sejtettem, hogy apa a házunkba megy. Jól gondoltam. Bent égett a villany. Lassan be-
nyitottam. A kandalló előtt ült és a tüzet bámulta. Nem nézett fel a nyikorgásra, pedig tudnia kellett,
hogy én jöttem be. Én sem szóltam, csak lekuporodtam a lába mellé. Kerestem a megfelelő szavakat.
- Apa! Miért vagy dühös? Ezt áruld el nekem egészen pontosan, mert fogalmam sincs.
- Ha gondolod.-sóhajtotta. Megtehettem volna megint, hogy egyszerűen csak olvasok a gondolatai-
ban, de mint már más kényes helyzetben, tudtam, hogy ez most nem lenne fair.
- Igazából nem haragszom Jacobra, hiszen már a születésed előtt jóval lekötelezettje voltam Bella miatt,
csak tudod majdnem száz évig teljes magányban éltem, és tudom, hogy nem takarózhatom ezzel a ki-
fogással,de ezután a száz év után nekem minden érzés olyan furcsa volt és olyan új.- nagy levegőt vett,
hogy folytassa, de észrevettem, hogy végig a tüzet bámulja és egyszer sem néz rám. Ez azért rosszul
esett.- Alig lett Bella az enyém, jöttél te és már nemcsak azt kellett szoknom, hogy milyen érzés a sze-
relem, hanem egyből apa lettem és amint megláttak rögtön elbűvöltél. Annyira okos voltál, és később
ahogy nőttél egyre szebb is. Majd szétvetett az apai büszkeség. Közben folyamatosan ettől a fura vér-
farkas szokástól rettegtem, hogy te mikor fogsz úgy nézni Jacobra. Mivel már kisbaba korod óta nem
voltál hajlandó nélküle csinálni bármit is. Tudtam, hogy be fog következni, de féltem tőle, mert
olyan kevés ideig voltál csak a miénk, és tudtam, ha te és Jacob…szóval akkor végleg vele akarsz majd
maradni és elveszítelek téged. Azt már lassan kezdtem megemészteni, hogy úgy döntöttél nem akarsz
örök életet Jacob nélkül, amit tulajdonképpen meg is tudok érteni, hiszen én is így éreztem, mikor még
úgy volt, hogy Bella ember marad. De utána ez a lánykérés, ne haragudj, de ez már sok volt. Nem gondoltam, régebben, hogy Bellán kívül lesz még valaki akit ennyire tudok szeretni,de kiderült, hogy igen, miután először a karomban tartottalak. – láttam rajta hogy nagyon bántja a dolog. De végre legalább megértettem,hogy miért ilyen. Nem tudtam, hogy mégis hogyan beszéljem meg vele a dolgot, hogy
nem fog elveszíteni soha, és én mindig a lánya maradok, aki elképesztően szereti őt. Odabújtam hozzá,
és végre rámnézett, keserűen mosolygott, de azért a kezét a fejemre tette. Úgy mint kiskoromban, jutott
hirtelen eszembe. Akkor is így ültünk mindig, amikor mesélt és én hallgattam őt.
- Apa, szeretem Jacobot. Úgy ahogy ti egymást anyával. Boldog vagyok vele, de úgy sosem lehetek
igazán boldog, ha tudom, hogy te neheztelsz rá vagy akár rám is.- kicsit reszketett a hangom.- És soha,
de soha nem fogsz elveszíteni. Igen, kicsit korábban érő tipus vagyok mint mások, de tudod, hogy
velem mindig is ez volt. Ha szeretnéd annyiszor látogatlak meg benneteket, ahányszor csak tudlak.
Apa én végtelenül szeretlek benneteket, és nálatok jobb szülőt elképzelni sem tudna senki, de felnőttem.
Már nem tudtam neki mit mondani, csak bíztam benne, hogy megérti az én érzéseimet is. Végülis ahhoz
a módszerhez folyamodtam, amit akkor használtam mikor Jacobbal végre dűlőre jutottunk. A kezeimet
apa kezére tettem, és megmutattam az emlékeimet. A sok közös dolgot amin ők is és Jacob is ott voltak,
és azokat az emlékeket, amiket még apánál láttam, mikor kicsi voltam, és ő és Jacob nagyon jó barátok
voltak. Bíztam a hatásban, hogy apa is megérti, úgy mint Jacob, hogy ők mindannyian nagyon fontosak
a számomra, és rettentően bánt engem amikor közéjük szorulok, mert választásra kényszerítenek. Amikor
elvettem a kezemet, apa hosszú percekig csak meredt maga elé, majd végül alig hallhatóan megszólalt.
- Ám legyen. Úgyis tudtuk mindig anyáddal, hogy eljön egyszer ez a nap, csak azt nem, hogy ilyen
hamar. És továbbra sem állítom, hogy megint a lehető legjobb viszonyban leszünk Jacobbal, de majd
igyekszem. És ne is álmodj róla, hogy 18 éves korod előtt hozzámész.- morogta oda nekem, de ennyi is
bőven megtette.
- Apa, annyira örülök. Olyan boldoggá tettél! Igérem, ha akarja Jacob ha nem, rendszeresen meglátogat-
lak titeket. De miért ne akarná, hiszen szereti anyát- tört ki belőlem hirtelen a lelkesedés,amin apa elő-
ször meghökkent, aztán pedig csak mosolygott.
- Na gyere, anyád már azt hiszi, hogy egymásra borítottuk a házat a veszekedésben.- azzal ruganyosan
felpattant megfogta a kezem és kimentünk a tomboló hóviharban, majd a házig versenyt futottunk.
Mielőtt be mehettem volna az ajtón, apa még megszorította a kezem és visszatartott egy pillanatra.
- Ugye tudod Nessie, hogy mennyire szeretlek? Bocsánat a hülye viselkedésemért.
- Persze, hogy tudom apa.Na gyere, ne várassuk tovább anyát.- amikor bementünk a házba, tényleg
mindenki minket figyelt, hogy mégis mi történhetett. De rögtön kiült mindenki arcára a megkönnyebbü-
lés, mikor meglátták, hogy kézenfogva jövünk apával. Leginkább anya és Jacob tűnt felszabadultnak,
hogy nem borítottuk egymásra a háza. Meglepetésemre, miután beléptünk, apa elengedte a kezemet
és odament Jacobhoz.
- Sok boldogságot, és ha egyszer is sír miattad…akkor gondolom sejted a következményeket.- dörmögte.
Jacob csak meglepetten pislogott, aztán magára talált és vigyorogva bólintott, majd viszonozta apa kéz-
fogását.
- Persze Edward! Igérem, nem fog se motorozni, se sziklákról leugrálni, és nagyon boldog lesz.- a meg-
jegyzésére anya és apa összemosolyogtak, úgy sejtettem én valamiről lemaradtam. De ez már nem igazán
érdekelt. Örültem neki, hogy rendeződött a dolog apával, így mostmár tényleg tudtam élvezni a karácsonyt és azt is, hogy menyasszony lettem.
- Isten hozott a családban kölyök!- gratulált vigyorogva Emmett és alaposan meglapogatta Jacob hátát.
- Nessie! Annyira örülök!!- visította Kathy és vidáman a nyakamba vetette magát, de hátrált is pár lépést, mikor felszisszentem. Még mindig hihetetlenül erős volt.
- Hmm, eddig még nem szerveztem esküvőt egy vérfarkasnak, de ne aggódj Jacob, olyan lesz, hogy La Pushban csak erről fognak beszélni.- magyarázta neki lelkesen Alice. Mi csak nevetve összenéztünk, egyelőre még nem akartuk elrontani a kedvét, mivel mind a ketten tudtuk, hogyha egyszer erre sor kerül, ott semmifél felhajtás nem lesz. Összességében fantasztikus este volt. Amikor hazavitt Jacob, megvárta velem Charliet, hogy neki is elújságoljuk a nagy hírt. Nem épp úgy reagált ahogy vártuk, de azért ez is tűrhető volt. Amikor közöltük vele, hogy Jacob megkérte a kezemet, és előreláthatólag jövő ilyenkor összeházasodunk, a nagyapám mindent kiejtett a kezéből, majd leült a konyhába, és egy örökkévalóságnak tűnő ideig bámult maga elé, majd úgy felpattant mint akit megszúrtak. Rettentő vidám lett, Jacobot össze vissza ölelgette, és nem győzte ismételgetni, hogy mennyire örül neki, hogy rokonságba kerül Blackékkel, majd pedig nekem is sok boldogságot kívánt, megölelgetett, megpuszilt, és elmondta, hogy Jacob nálam jobbat sosem talált volna, és az Isten is egymásnak teremtett minket. Ekkor kaptam el az egyik gondolatát ami nagyon meglepett:
- Nagyon remélem hogy boldogok lesznek. Legalább nem vámpír az istenadta, hanem farkas- na itt hirtelen azt sem tudtam, hogy mit csináljak. Jacob és Charlie kérdezték tőlem, hogy jól vagyok-e, mivel egy pillanatra teljesen lemerevedtem. Tehát nagyapa nagyon tisztában van már vele, hogy anyáék micsodák, hiába akart a boldog tudatlanságban maradni. Rájött, vagy pedig valakitől felvilágosítást kért, és szégyellte bevallani, ami elképzelhető. De azt is tudtam, hogy amíg anya és én tartjuk vele a kapcsolatot, addig édes mindegy neki, hogy mik vagyunk.
Este ismételten a karácsonyon gondolkodtam, hogy milyen fantasztikus két nap volt, és minden
veszekedés és baleset ellenére csak jó vége lett és tudtunk rendesen ünnepelni, ami felől igencsak erős kétségeim voltak. Na és a lánykérés! Az valami teljesen hihetetlen volt. Eszembe sem jutott, hogy Jacob ilyet tervezhet. De jövő ilyenkor már a felesége leszek. Hihetetlen. Aztán megint eszembe jutott az öregedési probléma. Szép kis házaspár leszünk 80 év múlva,mikor Jacob öreg lesz és ősz, én pedig még mindig 17. Még az unokájának sem nézhetnek, hiszen indián. Az őszintén szólva teljesen hidegen hagyott, hogy mások mit fognak gondolni rólunk, csak az tűnt borzasztónak, hogy végig kell néznem ahogy megöregszik és meghal, én pedig nem. Bár a halált utána elintézem, egyszerűen felbosszantom valamivel a Volturit, és majd ők megteszik, vagy még mindig ott van b, tervnek a
grizli.
A pesszimista gondolataimtól, kivételesen sikerült megszabadulnom, hiszen mégiscsak az eljegyzésem éjszakája volt. Így utána már tényleg átadtam magam az örömnek, és tervezgetni kezdtem épp, mikor a nyitva hagyott ablakomon, egy macskát megszégyenítő mozdulattal Jacob ugrott be. Gyorsan felpattantam, hallgatóztam, hogy felébredt-e nagyapa, de nem hallatszódott semmi.
- Gondoltam, mivel ma jegyeztelek el, jogom van az estét a leendő nejemmel tölteni.- mondta fülig érő vigyorral a száján.
- És Billyvel mit csináltál?Nem ellenzi, hogy lányok ablakán ugrálsz be éjnek évadján?- kötekedtem vele, de azért magam mellé húztam az ágyra.
- ÁÁÁ, elmondtam neki a hírt, koncintottunk ennek örömére, csak hogy ő már nem bírja olyan jól az italt, így már jó korán kidőlt, én meg egyedül éreztem magam. – azt hiszem eddig életem legjobb napja és éjszakája ez volt.
Nagy igazság, hogyha az ember jól érzi magát, akkor az idő hirtelen rohanni kezd. Ez volt velünk is. Karácsony után csupa kellemes dologgal töltöttem az időt, vagyis inkább töltöttük, mivel Jacobbal az eljegyzés után méginkább elválaszthatatlanok lettünk. Charlie egyszer meg is jegyezte, hogy lassan már külön szobát kéne csinálni Jacobnak. A Cullen házba Rosaliet kivéve mindenki szivesen látta Jacobot, aminek nagyon örültem. Lassan közte és apa között is kezdett felengedni a jég, amit öröm volt látni. Egyre többször kaptam rajta őket, ahogy elmélyülten beszélgetnek, vagy épp együtt néztek akár tv-t is. Anya szerint ez várható volt. Én pedig igyekeztem anyával együtt lenni amennyit csak tudtam, amíg még vissza nem kell menniük februárban. Egyik ilyen délutánon beszélgettünk, mikor megvallottam neki, hogy mit beszéltem meg hónapokkal ezelőtt Carlisleal.
- Anya, Carlisle még mostanában is sokat van a laborban?
- Igen, Esme elég sokat panaszkodik, hogy Carlisle mennyit túlórázik mostanában.- mondta anya
- Ehhmm, nem igazán túlóra.- hebegtem zavartan. Anya nem látszott meglepettnek, inkább kérdőn meredt rám.
- Megkértem Carlislet, hogy próbáljon meg utána járni, hogy megoldható lenne-e orvosilag, hogy emberlegyek. Azt mondta haladás van az ügyben, és lehet hogy ezért nem látják.
- Kincsem! Hát ennyire? Óóó bárcsak segíthetnék.- fakadt ki anya és magához ölelt, jó volt érezni a hűvös bőrét.- Miért nem mondtad el a többieknek?
- Nem akartam, hogy megint kitörjön a veszekedés. Különösen Rose néni miatt. Így se szól még mindig hozzám, pedig annyiszor elmondta már neki Emmett, hogy mi a helyzet.
- Drágám, majd megbékél ő is, de nem igazán neked kéne bocsánatot kérni, hanem jobb lenne ha Jacob beszélne vele, mert nem igazán értették meg egymást korábban sem, és ezt szerintem nekik kell elintézniük.- figyelmesen hallgattam anyát, és elhatároztam, hogy akkor viszont ha Jacobra lesz szükség akkor őt is bevetem, hogy teljes legyen a családi békém.
- De ne mond el a többieknek jó? Csak szerettem volna már beszélni erről valakinek, mert nagyapa hmm..tudod milyen, és hát azt sem akarom, hogy Jacob hiú reményekbe ringassa magát.
- Hogyne. Teljesen megértelek, és köszönöm Renesmee, hogy elmondtad.- majd bátorítóan megsimította az arcomat. Hálás voltam, hogy ilyen anyukám van. Majd ezután anya lelkesen magyarázni kezdte, hogy mennyi mindenben akar segíteni Kathynek, és hogy szeretné, ha minél előbb megszokná az új életét. Tetszett, hogy ennyi támogatója akadt Kathynek, ez könnyített egy kicsit még a bűntudatomon, ami azóta nem múlt el mióta megtámadta őt a vámpír. Valamennyire még mindig hibásnak éreztem magam, hogy azzá vált ami. De már ő is kezdte megszeretni az új énjét, ami sokat segített.
Úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben lesz amíg anyáék vissza nem utaznak New Hampshirebe, senkinek egyetlenegyszer sem jutott eszébe, hogy a farkasokkal való harcra gondoljon, pláne mivel gondoskodott róla Jacob, hogy mindenkinek máson járjon az esze.Utolsó este tartottunk egy kis búcsú estet a Cullen házban, amin Charlie is ott volt. Most Alice is féken tartotta saját magát, a két és majdnem egy embernek gondoskodott ételről és italról, ők pedig ajándékokkal készültek a távozóknak, amin apa mosolygott, és anya pedig fájdalmas arckifejezéssel tűrte, Kathy pedig alig fért a bőrébe. De hogy az élet ne legyen teljes unalmas a Culleneknek, és főleg nekem amin hónapokig izgultam, hogy ne derüljön ki, most egy pillanat töredéke alatt a felszínre került. Az egész azzal kezdődött, hogy apával és Jasperrel beszélgettem.
- Aztán vigyázz magadra, és ne potyogj le nekem létrákról többet kislányom! Rendben? Még jó, hogy nem látta anyád, halálra akarom mondani teljesen megrémült volna.
- Persze apa, vigyázni fogok.- jegyeztem meg morcosan. Mire Jasper száján kiszaladt amire a leginkább nem számítottam.
- Azt kellett volna látni, ahogy a farkasokkal számolt le, az aztán elképesztő volt- mondta ki Jasper, amit láthatóan dícséretnek szánt, de amint eljutott a tudatáig, hogy mit mondott, már meg is bánta. Én pedig jobbnak láttam, hogy a cipőmet bámuljam apa helyet, aki már itthon tartózkodása ideje alatt a második poharat morzsolta össze porrá.
- HOGY MIT CSINÁLT RENESMEE???MILYEN FARKASOK?-ahogy apa ordítani kezdett, zengett a ház. Mindenki elhallgatott és a mi hármasunkat figyelte. Tudtam, hogy apa körülbelül ebben a pillanatban szedi össze a hiányzó információkat a Jasper és az én fejemből. Remegett a dühtől, anya és Carlisle
próbálták lenyugtatni. Bár anya sem nézett ki jobban.
- Edward, ugyan nyugodj meg. Látod, hogy egyben van a lányod!-mormolta neki csendesen Carlisle.
- És mi miért nem tudtunk róla, hogy egy horda farkas vadászik a lányomra?- kiabálta anya.
- Nem akartam, hogy belekeveredjetek és bajotok legyen- szóltam csendesen, de tudtam, hogy ez nem elég jó érv nekik.
- Carlisle, hogy engedhetedd ezt neki?- kérdezte apa, mostmár valamivel csendesebben és nyugodtabban
- Edward, itt volt hat vámpír és legalább harminc vérfarkas. Le tudtunk számolni velük. Egyetértettem Nessievel, hogyha szólnánk nektek akkor felizgatnátok magatokat, különösen Bellát. És tényleg elég ide-
gesek voltunk így is.
- De mi vagyunk a szülei.- nyögte anya, és ha lehet a fehérnél is fehérebb lett.
- Anya.- kezdtem bele, és óvatosan megfogtam a karját.- Kérlek. Ennek már semmi jelentősége sincs. Azért nem szóltunk nektek, mert féltettelek benneteket és nem akartam, hogy bántódásotok essék. - megértettem, hogy aggódnak, hogy ilyet nem mondtam el nekik.De ha egyszer Carlisle is nekem adott igazat akkor nem gondolják, hogy abban tényleg lehet valami?
- Azt értem Renesmee, de arra nem gondoltál, hogy mint szüleid jogunk van ennyit tudni? Vagy már ennyire sem számítunk neked?- kérdezte fájdalmas arccal anya. Annyira nem értette az egészet.
- Persze, de akkor egyből iderohantatok volna és ti is siettek harcolni a farkasokkal, és mi van ha
megmar egy benneteket? Azonnal belehaltok! Nekem pedig már nem árthat farkas harapás. Ezért is akartalak titeket biztonságban tudni. Carlisle is tisztában volt vele, hogyha apa bedühödik akkor ész nélkül rohan majd a farkasokhoz, ide pedig terv kellett.- majd segélykérőn pislogtam Carlisle felé.
- Öhmm, hogyne, Edward nagyon forrú fejű tudsz lenni!De nem érted, biztonságban volt és van
Nessie, hiszen mind megvédtük és még segítségünk is akadt.- mondta Carlisle egész meggyőzően. Anya csak bólintott, de láttam milyen elkeseredetten néz rám, ami nagyon elszomorított.
- Edward Carlislenak igaza van. Biztonságban volt Nessie. Pont velük ne lett volna?
- Várjunk csak!- azzal felemelte apa az ujját.- Hogy érted azt Nessie, hogy neked már nem árthat farkas harapás?- a fene, hogy még erre is ki kell térnem. Így nekiláttam, hogy megmagyarázzam a dolgot, mi hogyan történt, és hogy meglepő módon a szervezeten azt az anyagot ami megölt volna, azt beépítette és erősebb lettem mint eddig bárki. Ennél a résznél apa viselkedése kicsit megváltozott, mintha tetszett volna neki hogy milyen különleges lánya van, aki még egy farkas támadást is túlél. De visszatért belé az aggódó szülő és a történet után kijelentette, hogy Jacob ott kezdheti a rám való vigyázást, hogy ezután elkisér ha vadászni megyek. De csak sikerült lenyugtatni a kedélyeket, amiben nem kis szerepe volt Jasper képességének is. A búcsúzásnál Kathy megfogadta, hogy amint tud meglátogat minket és adjam át Lorának az üdvözletemet, anya végül is csak százszor elmondatta Carlisleal és velem, hogy azonnal szólunk neki, ha bármi probléma adódna megint. Apa pedig csak annyit fűzött az ügyhöz, hogy utólag igaz már kár a dolgon idegeskednie, de ő is azt mondta nekem mint anyu, hogy azonnal szóljak ha valami baj lenne megint. Majd a végén mosolyogva hozzá tette, hogy pont annyira vonzom én is a bajt, mint anya halandó korában. Miután anyáék elutaztak, már nem maradt más dolgunk, csak, hogy élvezzük a gondtalan életet, lenyugodjanak a kedélyek, és visszatérjen minden a normális kerékvágásba. Most, hogy a veszély már elmúlt, olyan gyorsan peregtek a napok, hogy észre se vettem már milyen közel van az utazás napja. Aztán már a tavaszi szünetben indulhattunk is New Hampshirebe, hogy meglátogassuk anyáékat. Nem is sejtettem, hogy milyen kellemes és kellemetlen meglepetésekben is részem lesz.

Északi fény-16. fejezet Készülődés

Már hetek teltek el a harc óta, minden kezdett lenyugodni. Közeledett az ominózus karácsony is, amit egyszerre vártam és féltem is tőle, tekintve, hogy hónapok óta csak telefonon érintkeztem a szüleimmel. Mindenhol minden a feje tetejére állt. Mivel utáltam a készülődést, és csak magát az ünnepet szerettem, így csak a saját, vagy Jacob szobájában éreztem jól magam. Még az iskola is fejbojdult. Szerencsére minden úgy lett ahogy elgondoltam, már a lányokkal is és Jacobbal is sokkal több időt tölthettem, mint ezelőtt. Hallgatólagos megegyezés született köztünk a lányokkal, hogy ezt a témát nem hozzuk szóba. Charlie teljesen fel volt villanyozva, tekintve, hogy most először karácsonyozik az unokája igazán vele. Ő is feldiszítette az egész házat kívül, belül és állandóan karácsonyi dalokat fütyült. De Billy sem volt jobb nála, egy fokkal sem. Sőt néha még Jacobot is elragadta ez az őrület. Azt hittem megbolondulok. Egyik nap ráadásul Alice azzal várt a suliban, hogy elkért egész napra otthonról és most kivételesen a napot és az estét is a Cullen házban fogom tölteni, mivel hogy minden szabad kézre szükség van a díszítésnél. Hiába nyafogtam, hogy miért nem Kathyt kéri meg segíteni, az volt rá a válasz, hogy neki így is rengeteg dolga van, és nem ő, hanem én vagyok az unokahúga.Előre rettegtem. Maga a díszítés nem lett volna hosszadalmas folyamat, mivel mindannyian azt a hatalmas házat úgy tíz perc leforgása alatt fel tudtuk volna díszekkel és égőkkel aggatni, de Alice mindenkitől alapos és pepecs munkát várt el. És aki még véletlenül is trehány volt, az reménykedhetett hogy Alice nem harapja le a fejét. Persze, ahogy a ruhákra, itt is az volt a jellemző, hogy minden évben másmilyen színben pompázott a ház és a fenyőfa is. Nem is Alice lett volna. Amúgy is menni akartam azért a másik otthonba, tekintve, hogy Esme gyakran hiányolt, és én minden alkalommal gyakoroltam a többieken, hogy milyen jól tudják elrejteni a fejükben a harc és egyáltalán az ellenséges farkasok emlékét. Hiszen attól féltem a legjobban, hogy majd pont a nagy ünneplés kellős közepén bevillan valakinek egy kép és akkor a karácsonyi békének lőttek, mert ha apa dühbe jön, akkor kő kövön nem marad. Többnyire sikerrel jártam, csak néha Emmett és Jasper volt aki elengedte magát, és számomra meglepő módon, nosztalgikus emlékként idézték vissza a csihi puhit. Nem igazán értettem a vonzódásukat a harci dolgokhoz, de hát akinek a grizlimedve a kedvenc étele, attól ne is nagyon várjunk mást. A díszítés pont olyan volt amilyennek gondoltam. Volt alkalmam már kitapasztalni Alice szokásait. Mindenkinek kiosztotta a maga feladatát. Egy több méteres fát varázsoltak be valahogy a házba, amit Esme és Rosalie díszitettek. A ház belső díszítéséért én és Alice feleltünk, míg Jasper és Emmett odakint voltak elfoglalva. Carlisle a laborban volt, dolgozott, Esme azt mondta, hogy napok óta alig látni, mindig ott dolgozik valamin, és ha elő is jön, akkor is állandóan gondolkozik és mormol az orra alatt valamit.Ráadásul Kathy további ellenőrzését és tanítását is rábízta Jasperre.Ez érdekesnek tűnt, és miután belenéztem a családtagjaim gondolataiba, megláttam, hogy Carlisle előttük titokban tartotta, hogy mire kértem, és azt is, hogy jelenleg ezen dolgozik. Biztos úgy volt vele, hogy nem akar több veszekedést. Meg is értem. Most, legalább erre az időszakra, míg februárig itthon lesznek anyuék én sem akartam. Sőt, szerettem volna végre mindenkivel tisztességesen kibékülni. Aztán azon morfondíroztam, hogyha Carlisle már napok óta a laborjában van, akkor az azt jelenti, hogy vagy talált valamit és halad, vagy azt, hogy nagyon próbálkozik, de nem akar neki sikerülni. Nem volt több időm ezen rágódni, mivel úgy elbambulhattam, hogy kiesett a kezemből az egyik égő, és hatalmas csattanással a létra aljánál landolt, mire Alice hisztérikus hangon közölte velem, hogy legyek szives jobban koncentrálni, nem ezért dolgozott már órák óta, hogy most a díszeket tönkretegyem. Elmotyogtam egy bocsánatkérést, mert tudtam, hogy ilyenkor az a kifizetődő taktika, ha csendben marad az ember Alice mellett. Indultam is rög-
tön, hogy összeszedjem a cserepeket, de ismételten nem hazudtoltam meg, hogy Bella Cullen lánya vagyok, ugyanis lefelé a létrán, volt szerencsém rálépni a nadrágszáramra, így megbotlottam hanyatt vágódtam. Egyenesen bele a cserepekbe, amik apró kis tűkként szúródtak bele a hátamba, de ezzel egyidőben az esésemtől a létra is megingott és rámborult, az oldalamban hatalmas reccsenést éreztem.Feljajdultam fájdalmamban. Alice és Esme rögtön ott termettek, leemelték rólam a létrát. Pont akkor jött be Emmett és Jasper és éppen a havat rázták le magukról. Mikor Emmett meglátta a kavarodást, és hogy ki van a középpontban, hatalmas hahotában tört ki, majd ő vitt fel Carlislehoz.
- Komolyan, mintha Bella el sem ment volna.- mondta vidoran miközben velem a karjaimban lépkedett fel a lépcsőn. – Elképesztően hasonlítasz rá, ugyanolyan kétballábas vagy.
- Kösz Emmett. Nem kell rá emlékeztetned.- morogtam a fogaim között. És lesütöttem a szemem. Nem volt nekem elég a több tucatnyi farkasok által okozott sérülés, most még ez is? Pedig elméletileg szupernőnek kéne lennem, de ezek szerint azok is bénáznak néha.
- Carlisle, hoztam egy sürgős esetet-dörömbölt az ajtón Emmett. Kicsit rosszul esett, de bentről kuncogást hallottam majd megszólalt Carlisle.
- Hozd be Nessiet!-Emmett meglökte az ajtót, majd lefektetett a dolgozószobában a díványra. Carlisle már ott sem volt,az orvosi táskájával tért vissza. Kiszedte a szilánkokat a hátamból, leitatta vért, és fertőtlenítette, de mire felöltöztem, már éreztem is, hogy gyógyulnak a sebek. Csak az oldalam ne fájt volna annyira. Carlisle azt is tüzetesen megvizsgálta, átcipelt az orvosi szobájába is, megröntgenezett és kiderült , hogy eltörtem két bordámat. Bekötötte és befektetett a szobámba.
- Azt hiszem szólok Charlienak, hogy majd csak holnap mész haza, legalább a mai estét ágyban kell töltened. Én mondtam Alicenek, hogy ne fogjon be téged is a munkába, mert annak nem lesz jó vége. Legalább is neked.- mondta kuncogva. Klassz, vámpírcsalád leszármazottja vagyok egy hibrid, és képes vagyok néha még a saját lábamban is hasra esni. Így aztán végigszenvedtem azt az egy éjszakát, habár aludni nem igazán tudtam. Reggel Alice roppant előzékeny volt, az ágyba hozta reggelit, és ő is fuvarozott haza. Bűntudata volt szegénynek. A házban nem találtam Charliet, biztosan dolgozni ment, de meglepő módon a szobám nem volt üres. Jacob terpeszkedett az ágyamon.
- Hogy kerülsz te ide?
- Én is örülök, hogy látlak.-felelte mosolyogva, majd óvatosan az ágyra fektetett.
- Tudod, hogy nem úgy értettem- motyogtam fáradtan, tekintve, hogy szinte semmit nem aludtam.
- Persze, hogy tudom te buta. Kerestelek de Charlie beszámolt az öngyilkos akciódról, és hogy csak délután érsz haza, így megvártalak. Gondoltam elkél a segítség.
- Haha, öngyilkos akció. Örülnék neki ha a ballépéseimen nem röhögne mindenki. – morogtam.
Amúgy örülök, hogy itt vagy. Hiányoztál.- azzal a nyakába csimpaszkodtam, és magamhoz húztam, hogy megcsókolhassam. A válasz eléggé intenzív és mohó volt, de ennyivel be kellett érnünk, mivel hogy minden féle mozgás igencsak fájdalmas volt még a számomra. Fekve kellett maradnom, pedig nagyon idegesített ez a kiszolgáltatott állapot. De Jacob minden nyikkanásomra reagált, bármit kértem odahozta. Aztán eszembe jutott a karácsony.
- Jacob.- kezdtem félénken.
- Igen Nessie?
- Te 26.án mit fogsz csinálni?- kérdeztem meg alig hallható hangon, és készen álltam, hogy bevessem a bűverejű pillantásom, ha tiltakozna. Mivel tudtam, hogy még Alicel sem kedvelik teljesen egymást, Rosalie, huhh, arról jobb nem is beszélni. Néztem az arcát, miközben leesett neki, hogy mire akarok kilyukadni.
- Azt szeretnéd, hogy elmenjek Cullenékhez, igaz?- csak nagy szemeket meresztve bólogattam.
- Hmm, nem tudom, hogy ez jó ötlet-e egyáltalán Nessie. Tudod Edward még mindig nem nézi jó
szemmel, hogy együtt vagyunk, és hát a szőke..pfhh…
- Jajj ne hülyéskedj már Jacob!Persze, hogy el kell jönnöd, mintha nem lettél volna a Cullen házban eleget, mióta megvagyok. Amúgyis tudja mindenki, hogy ahová én megyek ott te is ott leszel. Na?
- Rendben. Megadom magam. Ha annnyira szeretnéd. Tudod, hogy neked nem tudok nemet mon- dani.- forgatta a szemeit, és beletőrödő arckifejezést vett fel, mintha olyan nagy teher lenne neki, hogy velem kell lennie. Ez kipipálva, gondoltam. Jacob ott lesz, akkor hátha tényleg apa és Rosalie néném is enyhül valamelyest, ha meglátják, hogy milyen jól megvagyunk. Végülis ha a farkasok is elfogadták, hogy Jacob választottja egy vámpírivadék akkor ez is menni fog. Este az ápolói feladatokat Charlie vette át, mivel Jacobék elmentek járőrözni a fiúkkal. Nem lepett meg, hogy Charlie is csak mosolyog a balesetemen. Nyilván anyától megszokta még mikor itt élt. Ő rajta is látszódott, hogy nagyon izgatott a holnapi nap miatt, mivel akkora vártuk anyuék érkezését. A terv az volt, hogy szentestén apa és anya itt lesznek, hármasban adjuk át az ajándékokat, majd az igazi ’’buli’’ pedig másnap a Cullen házban lesz, Jacobbal persze. Míg Charlie pedig Clearwaterékhez volt hivatalos. Együtt tévéztünk még egy kicsit, majd mikor Charlie észrevette, hogy már eléggé laposakat pislogok, felkapott, és nagy nehezen, szuszogva felcipelt az emeletre és betett az ágyba. Carlisle szerint, a gyorsan gyógyuló képességemnek hála holnapra már kutya bajom sem lesz. Reméltem, is ugyanis szerettem volna minnél jobb formámat hozni. Reggel megtapogattam magam, és úgy találtam, hogy a kötés szükségtelen, mert már teljesen jól vagyok. Ránéztem az órára, még nem volt idő, mert csak 9-re vártuk őket, de én nem tudtam volna otthon várakozni. Charlietól gyorsan elköszöntem és kocsiba vágtam magam. Rettentő gyorsan száguldottam a forksi reptér felé, de mikor kiértem, akkor láttam, hogy nem én vagyok az egyedüli aki rájuk várt, minden Cullen kint volt, és valaki még anya ferrariját is kihozta.
- Szia Nessie!- integetett vigyorogva Alice.
- Helló mindenki! Fogadóbizottság?
- Jajj kicsim, tudod, hogy milyen régen láttam Edwardot és Bellát, úgy hiányoztak, ki akartam jönni és hát a többiek is- magyarázta Esme.
- Persze, tudom. Örülni fognak nektek- bólogattam. Mindenki folyton az időt nézte, hogy mikor érkezik már meg a gép. És akkor felbukkant. Gondoltam, hogy nem ők lesznek az utolsó leszállók,de mégis annyira megörültem mikor megpillantottam anyát és apát a gép ajtajában. Apa mint mindig halványan mosolygott, de anya! Ő sugárzott az örömtől, és nem győzött mindenkit megölelgetni. Engem hagytak legutoljára. Anya és apa is megöleltek és megpusziltak, bár apa mintha kicsit túlzásba vitte volna az ölelgetést.
- Jajj Nessie, el sem tudod képzelni, hogy mennyire hiányoztál!
- Te is nekem anya! Jó látni apa. Alig várom, hogy megismerjétek Kathyt, már olyan ügyes!-
- Téged is jó látni drágám. Nagyon jól nézel ki. Persze, mi is szeretnénk megismerni a legújabb Cullent.- azzal menet közben ő is mellém jött és anyával közrefogva mentünk a kocsiig. Anya kicsit húzta az orrát, hogy kihozták a többiek a ferrarit, de apának nagyon tetszett. Azzal mentünk a Cullen házhoz, majd anyáék a saját kisházukban kipakoltak és visszajöttek a Cullen házba.Bemutattuk nekik Kathyt, de mindenki örömére azonnal kölcsönös volt a szimpátia közöttük. Apa szerint nagyon értelemes és okos lány, míg anya azért volt elbűvölve Kathytől, hogy milyen jól viselte eddig a megpróbáltatásokat, és ennyi minden után még ilyen elszántan is dolgozik rajta, hogy jó vámpír legyen belőle. Majd pedig apa és Carlisle is úgy ítélte, hogy Kathy már elég okos és erős ahhoz, hogy harmadikos gimisként új életet kezdjen anyáékkal New Hampshireben.Ezután pedig megkezdődött az élménybeszámoló, milyen New Hampshire, milyen a Dartmouth, természetesen a helyi vadállomány is szóbakerült. Aztán jött Forks. Nagyon figyeltem mindenkit, hogy mire gondol, de szerencsére nem történt semmi. Elmesélték, hogy hogyan jártam díszités közben, amin apa és Emmett bácsi mulatott a legjobban.
- Jajj, Nessie, tiszta anyád vagy!- mondta mosolyogva apa. Jó volt ilyennek látni. Utolsó találkozásunkkor ingerült volt, és rettentő dühös, még emlékeztem Carlisleal küldött üzenetére is, hogy még ki is akart egy dühös pillanatában tagadni. De most úgy tűnt, hogy megbocsájtott, és minden rendben van. Aztán következtek a tipikus szülői kérdések.
- És hogy megy a mi Nessienknek az iskola?- tudakolta apa.
- Óóó, nagyon jól, ha valami nem menne, én korrepetálom, de rajta tartom a szemem- felelte huncutul Alice.
- Reméljük is, az én lányom nem lehet a sokadik ha végez, ha már az apja osztályelső volt- szólt közbe mosolyogva anya.
- Na igen,de hanyadjára is jártam már akkor újra a gimit?
- Kösz apa- hálálkodtam a megjegyzéséért. Igazán nevetséges, hogy ez érdekli őket, hogy milyen jegyeim vannak a gimiben. – De ha annyira érdekel benneteket, majd megmutatom nektek a jegyeimet.- feleltem
csípősen. A nagy beszélgetés után apa és anya velem együtt átjött Charliehoz, aki majd kiugrott a bőréből, mikor beállítottak anyuék, már a fát is kidíszetette, és neki és nekem pedig valami isteni vacsorával készült, gyanítottam, hogy Sue Clearwater keze is benne van a dologban. De összességében minden csodásan festett.
- Apa!Annyira hiányoztál!-ölelgette meg anya nagyapát, aki egy kicsit meg volt szeppenve, mivel anya eléggé csontropogtatóan megszorongatta. De nem lehetett semmilyen gond, mindkettejük szeme karamellbarna volt, tehát alaposak voltak ami a vadászatot illeti.
- Szervusz Edward!- azzal komoly képpel kezet ráztak. – Na üljetek le. Hozom a kaját Nessie, gondolom ti nem kértek.- Anyám szegény csak zavartan rázta a fejét,fogalma nem volt, hogy hogyan kezelje ezt Charlieval még mindig. Nagyapa bepakolt mindent, én mint egy éhes farkas úgy vetettem rá magam a csirkére.
- Meséljetek mi újság? Hogy megy az egyetem?
- Jajj nagyon imádom apa. A Dartmouth csodálatos helyen van. Ha minden igaz restaurátor leszek és talán segíthetek majd Esmenek a házak átalakításában, amiket el szokott vállalni. És Edward is imádja az orvosit. Szóval előreláthatólag még legalább hat évig New Hampshireben leszünk- jó volt ránézni anyára, csak úgy ömlöttek belőle a szavak, és nagyon vidámnak tűnt. Nagyapa is itta a szavait. Tudtam, hogy mennyire hiányzik neki anya. Apa csak csendben ült és hol anyát figyelte, hol engem. Az utóbbi viszont aggasztott.
- Miért vagy olyan feszült?Karácsony van. Azt hittem örülsz, hogy hazajöttünk- hallottam meg az apa gondolatait. Tehát bármennyire is szerettem volna titkolni, hogy ideges vagyok, ezek szerint nem ment.
- Semmi bajom apa, csak képzelődsz!Igen, kicsit ideges vagyok, mert Jacobot is meghívtam
holnapra.- gondoltam. Jobb nem jutott az eszembe, elég bosszankodni valót ad ez is apának az este hátralevő részében. Már abbahagyta a fejben való kommunikációt, morgott egyet, majd igyekezett bekapcsolódni az anya és nagyapa társalgásába.
- És milyen területen szeretnél dolgozni Edward?- úgy nézett ki, hogy Charlie szivét meglágyította a tudat, hogy örökké 17 éves veje gyógyításra adja a fejét.
- Carlislehoz hasonlóan én is sebész vagy pedig belgyógyász szeretnék lenni. – felelte komoran apa. Anyának egyből feltűnt, hogy történt valami a háta mögött. Ránézett apára, aztán meglátta az én savanyú arckifejezésemet, és egyből megértett mindent.
- Mondcsak Nessiem, ugye Jacob is eljön holnap? Olyan régen láttam!
- Igen anya. Meghívtam. Remélem nem baj. Ma Billyvel van, holnap viszont ha nem ellenzitek akkor velem jön.- mondtam csendesen,de közben apa tekintetét kerestem.
- Nem gond. Persze, hogy nem gond- bökte ki apa végül. – Kedvelem Jacobot. Bella miatt is sokat köszönhetek neki, és rád is mindig nagyon vigyázott.
- Igen, szerintem is. Kiváncsi vagyok, hogy nézhet ki.- morfondírozott anya.
- Mivel még mindig falka tag, és akadnak azért kósza vám- elharaptam a szót mikor megláttam Charlie
arcát.- szóval betolakodók, így szükség van rájuk. Szóval még mindig nagyjából úgy 18nak néz ki.
- Na átadhatom az ajándékokat?- vágott közbe idegesen Charlie. Szemmel láthatólag nem akarta, hogy
a beszélgetés érintse az általa oly rettegett témát.
- Persze, hozd csak. – Charlie eltűnt az emeleten, majd öt hatalmas csomaggal jött lefelé. Közben apa is előszedte a kocsiból amit nekünk szántak. És megkezdődött az ajándék bontogatás. Charlie két ajándékból egyet rám bízott, egyet anyáékra, mivel gondolt Jacobra és Alicera is. Anyáék szerencsésen választottak ajándékot Charlienak, mivel egy új horgászfelszereléssel lepték meg, ami után nem győzött elégszer köszönetet mondani. Tőlem mindenki csak egyszerű ajándékot kapott, noha akkora összeggel rendelkeztem a bankszámlámom, amit más 17 éves még életében nem látott, de sosem hivalkodtam vele. Persze arra már fel voltam lelkiekben készülve, hogy a szüleimet kivéve( mivel külön kérésre csak könyveket kaptam tőlük )a többi Cullen az egy szem utódot nem fogja kímélni ajándék ügyben. Estére már anya és apa elköszöntek tőlünk és visszaindultak a házukba, így kettesben maradtunk Charlieval, aki a Sue által készített puncs miatt nagyon dalos kedvében volt, de sikerült még engem is rávennie az éneklésre. Aztán elpakoltuk az ajándékokat, Charlie lefeküdt aludni, én pedig kilógtam az ablakon, mivel tudtam, hogy régen nem voltam vadászni, és hiába leszek holnap vámpírokkal körülvéve, nem akartam, hogy bármi is megzavarja az ünneplést, különösen az nem, hogy szomjas leszek. Így magamra kaptam néhány selejtes göncömet és neki vágtam az erdőnek. Jól voltam lakva emberi táplálékkal, így nem éreztem annyira szükségét, hogy egy vagy két állatnál többet ejtsek. A jávor antilopokhoz már túlságosan hozzászoktam és kiszámíthatóak voltak, a vadászat végére valami érdekesebbet valami nagyobbat akartam. Mondjuk egy kisebb medvét, vagy egy hiúzt. Ahogy a sötétben lapultam, hallgatóztam és szimatoltam, egyszercsak észrevettem a villanó zöld szempárt. Egy hiúz volt a fák között. Mozdulatlanná merevedtem és csak figyeltem, az állat nem vett észre, közelebb merészkedett. Óvatosan felálltam, hogy támadásra kész legyek, de a hiúz észrevett és futásnak eredt. Én utána vetettem magam. Isteni érzés volt ahogy a szél és az esőcseppek érik az arcomat, és az erdő csak úgy elsuhan mellettem. Hirtelen felugrottam az egyik fára, meglöktem magam és a hiúz előtt voltam. Nem menekülhetett. Elkaptam, és vége volt.Ennek is előbb kitörtem a nyakát, nem akartam hogy sokat szenvedjenek.
Azt sosem bírtam, bár gyerekkoromban ahogy emlékeztem, nem igazán állati vérre vágytam és az állatok épsége sem érdekelt igazán. Tudtam, hogy most már egy darabig nem kell vadászatra gondolnom, legalább egy hónapig. Mióta áttértem az emberi táplálkozásra, egészen megszokta a szervezetem és a vámpíroktól eltérően nekem elég volt egy hónapban úgy kétszer vadászni, mert a testem csak annyi vért igényelt.
Nem voltam sokáig oda, még a nap sem kelt fel mikor egy halk kis puffanással földet értem a szobám- ban. Gyorsan levetkőztem és bebújtam az ágyba. Tudtam, hogy Alice rettentő mérges lenne, ha a karácsonyi fotókon az unokahúga hatalmas karikás szemekkel jelenne meg. De csak nem tudtam elaludni, pedig egész nap jöttem mentem, és még éjszaka vadászni is voltam. De csak nem jött az álom, éberen hánykolódtam az ágyamban. A mai éjszakán gondolkoztam, mikor leterítettem a jávorantilopot és mikor a hiúz után futottam. Rájöttem, hogy én szerettem az lenni ami. Noha nem voltam mindig kibékülve, hogy állatokat kellett ölnöm, de vigasztalt a tudat, hogy annál jóval kevesebbel végzem, mint amennyivel megtehetném. De még ezt is leszámítva, fantasztikus volt, hogy hatalmas erővel bírtam, ha akartam bárkinek bármilyen gondolatát ki bírtam deríteni, és ezzel nem egyszer segítettem már a suliban és a quileut srácok között is konfliktusokat elsimítani. Arról nem is beszélve, hogy lánynak születtem, és anyával ellentétben egy picit hiú voltam, és szerettem ha jól nézek ki, így az a tény sem tűnt rossznak, hogy míg mások összemennek és megráncosodnak, majd végül meghalnak, addig én világ életemben maradhatnék gyönyörű és fiatal. Persze nem a hiúsági része volt a motiváló, hanem leginkább a képességeimet szerettem, hozzámnőttek, tulajdonképpen az is én vagyok, hiszen amióta élek használom ezeket. Megijedtem saját magamtól. Ugyanis ráébredtem, hogy hiányoznának ezek a képességek, és nem is szívesen szabadulnék meg tőlük, mivel bármilyen furcsa is volt számomra, de szerettem, legalább is így szerettem hibrid lenni. De aztán még a gondolataimtól is rögtön elszégyelltem magam. Mert eszembe jutott Jacob és hogy mit igértem meg neki. Aztán pedig a hazatérésem utáni beszélgetés. Így már viszont egyből másként tűntek a dolgok. Mert lehetek szép, gyors, erős és okos akár a világ végéig is, de ha ő tényleg nem lenne mellettem, annak már semmi,de semmi értelme az ég világon. Az olyan lenne, mintha az egyik felemet eltávolítanák és a nélkül kéne élnem. Az pedig lehetetlen. Volt rá 17 és talán 18 évem, hogy kihasználjam ezeket a képességeket és élvezzem őket, de ha Carlisle segítségével meg tudok ezektől szabadulni, akkor meg is fogom tenni. Százszor inkább Jacob, mint bármilyen szupererő.
Reggel nagy meglepetésként ért, hogy az ablakon kitekintve vakító fehérség fogadott. Megint minden tiszta hó volt. A hangokból ítélve Charlie kint lapátolta a havat. Összekészülődtem és lementem, hogy segítsek neki. De visszaküldött, hogy még valami bajom lesz, megfázom a végén, menjek csak vissza. Szegény, nem akartam leállni vele, hogyha én elkezdek havat lapátolni, akkor negyedannyi idő alatt kész leszünk, és hogy az én szervezetemnek még a spanyolnátha se ártana. Így aztán kocsiba ültem és lementem La Pushba. Másokkal ellentétben mi este adtuk át az ajándékokat, mivel Esme és Alice szerint ez romantikusabb és meghittebb. Nekem teljesen mindegy volt.
- Szia Nessie! Jacob bent van a szobájában. De jól nézel ki.- üdvözölt széles mosollyal Billy.
- Szia Billy! Óó, ugyan, de azért köszi. Ja, és boldog karácsonyt. – vigyorogtam rá vissza, aztán
bevágtattam Jacob szobájába. Háttal állt az ajtónak valamivel szöszmötölt. De mikor beléptem, összerezzent, hirtelen becsapta fiókját, és csak utána fordult felém. Biztos a karácsonyi ajándékom.
- Szia Szépségem, régen láttalak!- azzal az ölébe vont, és megcsókolt.
- Mit csináltál mikor bejöttem?- kérdeztem ártatlan arccal. Sejtettem, hogy vagy nem fog válaszolni, vagy kitér előle.
- Azt majd este megtudod. Az ajándékod ha tudni akarod. Remélem nem vagy ünneprontó és nem leskelődsz.- mormolta, de tudtam, hogy egész biztosan nem a fiókra, hanem a fejére gondol.
- Dehogy. Na úgy tűnik ma együtt leszünk, mivel Charlie nem engedett havat lapátolni, és az egész ház ragyog, így semmi dolgom sincs.
- Helyes. Tudod, hogy sosem elég belőled. – szorosan magához ölelt és megcsókolt. Fantasztikus érzés volt, mindig úgy éreztem ilyenkor, hogy csak ő és én vagyunk a világon. Így aztán a délelőtt egész kellemesen telt el, Jacob tudta, hogy hogyan üssük ki magunkat a nap hátralevő részében. Ahogy néztem amíg kicsattog a nagy tappancsaival a konyhába ennivalóért, eszembe jutott, hogy vajon mit szólna hozzá apa, ha látná az ilyen esetekre vonatkozó gondolataimat és emlékeimet. Nevetnem kellett, nyilván ha anya nem fogná vissza akkor egyből Jacobnak menne, ha megtudná, hogy egyszem lánya és a vérfarkas mit szokott csinálni.
Amikor már kezdett sötétedni, Jacob kicsípte magát és kocsiba ültünk és visszamentünk Charliehoz, hogy én is kellő képen az alkalomhoz tudjak öltözni. A szobámban a táskámba süllyesztettem az ajándékomat Jacob számára. Nagy gondban voltam az ajándékválasztáskor, mit vehetünk amit kellőképp használni tud egy vérfarkas? Végül egy nagyon jó és strapabíró sportcipő mellett döntöttem, mivel állandóan arra panaszkodott, hogyha átváltozik akkor valahogy mindig elnyűvi a cipőket.. Mivel nem volt semmilyen extra tehetségem, mint apának a zenélés, így csak ezt választottam és reméltem, hogy tetszeni fog neki.
- Nessie jössz már? Elkésünk.- kiabálta lentről. Nagyon türelmetlen, és talán ideges is, ahogy kihallottam a hangjából.
- Megyek már Jacob nyugi!- még egyszer szemrevételeztem magam a tükörben. Leengedtem a hajamat amik szokás szerint rendetlen csigákban voltak, a lilás karikák is eltűntek amik a tegnapi vadászatnak volt köszönhető. Alicenak egy szava sem lehet. Azzal leszáguldottam a lépcsőn, és elindultunk a Cullen házba. Mire megérkeztünk, már csak a piros díszités hirdette, hogy itt egy ház áll, mert a hóesés erősödött és lassan már viharrá fokozódott így a fehér erdőben, az amúgyis fehér ház még jobban eltűnt. Nem mintha fáztam volna, de feltűnt, hogy a házban kellemes meleg van. Az egész napos díszítő munkálatok megtették a hatásukat, a ház kívül és belül is gyönyörű volt. Bent a hatalmas fáról is mindenhol piros díszek lógtak le, és piros égők szegélyezték a falakat. De Alice még a bejáratnál egy fagyöngy koszorúról is gondoskodott. Már mindenki a fa körül ült, csak mi hiányoztunk.
- Na végre megjöttetek gyerekek!- pattant fel izgatottan Esme, és odarohant hogy lesegítse a kabátomat.
- Jacob! – anya sugárzó mosollyal sietett Jake elé, aki felkapta és jobbról, balról is megpuszilta.
- Olyan régen láttalak Bella! Mesélj mi van veled…-kezdte volna Jacob, de Alice idegesen közbe krákogott.
- Hmm, ha nem haragszotok, a beszélgetést nem halaszthatnánk ajándékbontás utánra?-nézett mérgesen Jacobra, aki csak megrántotta vállát és lehuppant anya mellé. Én apával bocsájtkoztam hal sustorgásba arról, hogy Alice vajon milyen őrültségekre ragadtatta magát már megint ajándékok terén. Mindenki neki látott, hogy ajándékokat bontson és megköszönje őket. Amiket én kaptam, még felsorolni is rossz lenne. Esme és Carlisle ajándéka ismételten rengeteg könyv volt, aminek nagyon örültem, tudták, hogy mennyire imádok olvasni, hiszen én voltam Carlisle szerint az egyik legjobb vitapartnere ha olvasmányokról volt szó. Emmettől és Rosalietól kaptam egy olyan méregdrága és vadonatúj laptopot, hogy az árára még gondolni sem mertem.Kathytől pedig meg kaptam a kedvenc művemet, a Rómeó és Júliát egy nagyon régi kiadásban. Anyáéktól már előző nap megkaptam az ajándékokat. Így már csak Aliceék és Jacob volt hátra.
- Gyere Nessie, megmutatom az ajándékomat!- azzal légiesen felpattant és elémtáncolt, majd megfogta a kezem és már vezetett is fel az emeletre. Rosszat sejtetett, hogy Jasper csak bocsánatkérőn nézett rám és csak annyit jegyzett meg:
- Én csak annyit tudtam neked ajándékozni Renesmee, hogy igyekeztem Alicet visszafogni. Remélem nem érint majd nagyon rosszul. – Alice oda sem figyelt, hogy mit mond Jasper, csak bevezetett a Cullen ház beli szobámba, amiben az egyik polc helyén most egy ajtó volt. Alice könnyedén kinyitotta és én tényleg azt hittem, hogy rosszul leszek. Egy gigantikus méretű gardrób volt, tele ruhákkal. És nem akármilyen ruhákkal. A hangokból itélve, már a családom többi tagja is mögöttem lehetett és mindenki Alice ajándékán álmélkodott.
- Na hogy tetszik? Ugye hogy jó? Ne is haragudj Nessie,de annyira elnyűttek már a ruháid és igazán lehetnél egy kicsit nőisebb is. Összeválogattam neked a legjobbakat. Szépek ugye?- trillázta vidáman. Ahogy megnéztem a ruhákat igazat kellett adnom neki, mert tényleg egyik szebb volt mint a másik, de azért én két pulóverrel is beértem volna nem ötvennel.
- Persze Alice nagyon szépek. Csak, csak kicsit sok ez nem gondolod?- dadogtam, de már láttam, hogy Alice a szokottnál is fehérebb lesz. Egy oktávval magasabb hangnemben válaszolt.
- Nem, nem gondolom. Egy nőnek sosem lehet elég ruhája. – felelte dacosan.
- De persze nagyon tetszenek és holnaptól hordani is fogom őket. Becsületszavamra- reagáltam rögtön, mert nem akartam, hogy ez megzavarja Alice békéjét.
- Na látod!- csak ennyit felelt mosolyogva, de láttam rajta, hogy örül. A gardróbból kifelé menet, apa is csak annyit suttogott nevetve, hogy ügyesen kezeltem a dolgot. Lent jutott eszembe, hogy még egy ajándék hátra van. Jacob a fa mellett toporgott feszengve.
- Leülne mindenki?- kérdezte reszketeg hangon. Furán néztek rá a többiek, de azért engedelmeskedtek.
- Szeretném átadni az ajándékomat Nessie, ide jönnél?- már alig bírt beszélni. Kezdtem aggódni, hogy mi lehet a baj. Ahogy felálltam és elindultam Jacob felé, apa vad morgást hallatott, és majdnem neki ugrott Jacobnak. Anya állította le, de anyát sem láttam még ilyennek.
- Edward ülj le és maradj csendben.- parancsolt rá ellentmondást nem tűrő hangon, az arca komoly volt, de mikor rám nézett, ellágyultak a vonásai és mosolygott. Igazán nem értettem, hogy mi ez az egész. Apa nyilván meglátott valamit ami nem tetszett neki,de én nem akartam elrontani Jacob meglepetését ezzel. Így hát odaálltam elé, megfogtam a kezét és bátorítóan rámosolyogtam. Ő hátranyúlt a farzsebébe és elővett egy kis fekete dobozt. Hirtelen szédülni kezdtem, mert rájöttem, hogy mit akar. Nem tatottam túl jó ötletnek, hogy egy vérfarkas egy vámpírokkal teli házban kérje meg a kezem, de Jacob mindig is vakmerő volt. Lassan letérdelt. Láttam ahogy Alice hirtelen felsikkant, majd Jasperhez bújik, Kathynek tátva marad a szája, Carlisle és Esme úgy mosolyogtak, mintha már várták volna ezt a pillanatot. Nos Rosalie és Emmett, pedig olyan arcot vágtak, mint akik szellemet láttak. Én pedig elkezdtem szédülni és csillagokat látni. De valahogy még mindig talpon voltam. Jacob kinyitotta a dobozt és volt benne egy pici fehér gyűrű, olyan szép, hogy még életemben nem láttam ilyet. Ő is izgult, úgy remegett a keze, hogy alig bírta tartani a dobozt és a másik kezével fogni az enyémet.
- Renesmee Carlie Cullen!Hozzám jönnél feleségül?- kimondta. Nem volt semmi nyálas felvezető szöveg, vagy dadogás, egyenes kimondta amit akart. De még mindig nem bírtam elhinni, hogy megkérdezte.
- Iiiigen.- leheltem, mert ennél hangosabban nem voltam képes beszélni. Jacob reszkető kézzel felhúzta a gyűrűt az ujjamra, majd a karjaiba kapott és megcsókolt. Hatalmas csattanást hallottunk, apa kezében porrá tört az üvegpohár, anya pedig kétségbeesetten pislogott. Majd apa eltűnt a hóviharban.