Északi fény-16. fejezet Készülődés

Már hetek teltek el a harc óta, minden kezdett lenyugodni. Közeledett az ominózus karácsony is, amit egyszerre vártam és féltem is tőle, tekintve, hogy hónapok óta csak telefonon érintkeztem a szüleimmel. Mindenhol minden a feje tetejére állt. Mivel utáltam a készülődést, és csak magát az ünnepet szerettem, így csak a saját, vagy Jacob szobájában éreztem jól magam. Még az iskola is fejbojdult. Szerencsére minden úgy lett ahogy elgondoltam, már a lányokkal is és Jacobbal is sokkal több időt tölthettem, mint ezelőtt. Hallgatólagos megegyezés született köztünk a lányokkal, hogy ezt a témát nem hozzuk szóba. Charlie teljesen fel volt villanyozva, tekintve, hogy most először karácsonyozik az unokája igazán vele. Ő is feldiszítette az egész házat kívül, belül és állandóan karácsonyi dalokat fütyült. De Billy sem volt jobb nála, egy fokkal sem. Sőt néha még Jacobot is elragadta ez az őrület. Azt hittem megbolondulok. Egyik nap ráadásul Alice azzal várt a suliban, hogy elkért egész napra otthonról és most kivételesen a napot és az estét is a Cullen házban fogom tölteni, mivel hogy minden szabad kézre szükség van a díszítésnél. Hiába nyafogtam, hogy miért nem Kathyt kéri meg segíteni, az volt rá a válasz, hogy neki így is rengeteg dolga van, és nem ő, hanem én vagyok az unokahúga.Előre rettegtem. Maga a díszítés nem lett volna hosszadalmas folyamat, mivel mindannyian azt a hatalmas házat úgy tíz perc leforgása alatt fel tudtuk volna díszekkel és égőkkel aggatni, de Alice mindenkitől alapos és pepecs munkát várt el. És aki még véletlenül is trehány volt, az reménykedhetett hogy Alice nem harapja le a fejét. Persze, ahogy a ruhákra, itt is az volt a jellemző, hogy minden évben másmilyen színben pompázott a ház és a fenyőfa is. Nem is Alice lett volna. Amúgy is menni akartam azért a másik otthonba, tekintve, hogy Esme gyakran hiányolt, és én minden alkalommal gyakoroltam a többieken, hogy milyen jól tudják elrejteni a fejükben a harc és egyáltalán az ellenséges farkasok emlékét. Hiszen attól féltem a legjobban, hogy majd pont a nagy ünneplés kellős közepén bevillan valakinek egy kép és akkor a karácsonyi békének lőttek, mert ha apa dühbe jön, akkor kő kövön nem marad. Többnyire sikerrel jártam, csak néha Emmett és Jasper volt aki elengedte magát, és számomra meglepő módon, nosztalgikus emlékként idézték vissza a csihi puhit. Nem igazán értettem a vonzódásukat a harci dolgokhoz, de hát akinek a grizlimedve a kedvenc étele, attól ne is nagyon várjunk mást. A díszítés pont olyan volt amilyennek gondoltam. Volt alkalmam már kitapasztalni Alice szokásait. Mindenkinek kiosztotta a maga feladatát. Egy több méteres fát varázsoltak be valahogy a házba, amit Esme és Rosalie díszitettek. A ház belső díszítéséért én és Alice feleltünk, míg Jasper és Emmett odakint voltak elfoglalva. Carlisle a laborban volt, dolgozott, Esme azt mondta, hogy napok óta alig látni, mindig ott dolgozik valamin, és ha elő is jön, akkor is állandóan gondolkozik és mormol az orra alatt valamit.Ráadásul Kathy további ellenőrzését és tanítását is rábízta Jasperre.Ez érdekesnek tűnt, és miután belenéztem a családtagjaim gondolataiba, megláttam, hogy Carlisle előttük titokban tartotta, hogy mire kértem, és azt is, hogy jelenleg ezen dolgozik. Biztos úgy volt vele, hogy nem akar több veszekedést. Meg is értem. Most, legalább erre az időszakra, míg februárig itthon lesznek anyuék én sem akartam. Sőt, szerettem volna végre mindenkivel tisztességesen kibékülni. Aztán azon morfondíroztam, hogyha Carlisle már napok óta a laborjában van, akkor az azt jelenti, hogy vagy talált valamit és halad, vagy azt, hogy nagyon próbálkozik, de nem akar neki sikerülni. Nem volt több időm ezen rágódni, mivel úgy elbambulhattam, hogy kiesett a kezemből az egyik égő, és hatalmas csattanással a létra aljánál landolt, mire Alice hisztérikus hangon közölte velem, hogy legyek szives jobban koncentrálni, nem ezért dolgozott már órák óta, hogy most a díszeket tönkretegyem. Elmotyogtam egy bocsánatkérést, mert tudtam, hogy ilyenkor az a kifizetődő taktika, ha csendben marad az ember Alice mellett. Indultam is rög-
tön, hogy összeszedjem a cserepeket, de ismételten nem hazudtoltam meg, hogy Bella Cullen lánya vagyok, ugyanis lefelé a létrán, volt szerencsém rálépni a nadrágszáramra, így megbotlottam hanyatt vágódtam. Egyenesen bele a cserepekbe, amik apró kis tűkként szúródtak bele a hátamba, de ezzel egyidőben az esésemtől a létra is megingott és rámborult, az oldalamban hatalmas reccsenést éreztem.Feljajdultam fájdalmamban. Alice és Esme rögtön ott termettek, leemelték rólam a létrát. Pont akkor jött be Emmett és Jasper és éppen a havat rázták le magukról. Mikor Emmett meglátta a kavarodást, és hogy ki van a középpontban, hatalmas hahotában tört ki, majd ő vitt fel Carlislehoz.
- Komolyan, mintha Bella el sem ment volna.- mondta vidoran miközben velem a karjaimban lépkedett fel a lépcsőn. – Elképesztően hasonlítasz rá, ugyanolyan kétballábas vagy.
- Kösz Emmett. Nem kell rá emlékeztetned.- morogtam a fogaim között. És lesütöttem a szemem. Nem volt nekem elég a több tucatnyi farkasok által okozott sérülés, most még ez is? Pedig elméletileg szupernőnek kéne lennem, de ezek szerint azok is bénáznak néha.
- Carlisle, hoztam egy sürgős esetet-dörömbölt az ajtón Emmett. Kicsit rosszul esett, de bentről kuncogást hallottam majd megszólalt Carlisle.
- Hozd be Nessiet!-Emmett meglökte az ajtót, majd lefektetett a dolgozószobában a díványra. Carlisle már ott sem volt,az orvosi táskájával tért vissza. Kiszedte a szilánkokat a hátamból, leitatta vért, és fertőtlenítette, de mire felöltöztem, már éreztem is, hogy gyógyulnak a sebek. Csak az oldalam ne fájt volna annyira. Carlisle azt is tüzetesen megvizsgálta, átcipelt az orvosi szobájába is, megröntgenezett és kiderült , hogy eltörtem két bordámat. Bekötötte és befektetett a szobámba.
- Azt hiszem szólok Charlienak, hogy majd csak holnap mész haza, legalább a mai estét ágyban kell töltened. Én mondtam Alicenek, hogy ne fogjon be téged is a munkába, mert annak nem lesz jó vége. Legalább is neked.- mondta kuncogva. Klassz, vámpírcsalád leszármazottja vagyok egy hibrid, és képes vagyok néha még a saját lábamban is hasra esni. Így aztán végigszenvedtem azt az egy éjszakát, habár aludni nem igazán tudtam. Reggel Alice roppant előzékeny volt, az ágyba hozta reggelit, és ő is fuvarozott haza. Bűntudata volt szegénynek. A házban nem találtam Charliet, biztosan dolgozni ment, de meglepő módon a szobám nem volt üres. Jacob terpeszkedett az ágyamon.
- Hogy kerülsz te ide?
- Én is örülök, hogy látlak.-felelte mosolyogva, majd óvatosan az ágyra fektetett.
- Tudod, hogy nem úgy értettem- motyogtam fáradtan, tekintve, hogy szinte semmit nem aludtam.
- Persze, hogy tudom te buta. Kerestelek de Charlie beszámolt az öngyilkos akciódról, és hogy csak délután érsz haza, így megvártalak. Gondoltam elkél a segítség.
- Haha, öngyilkos akció. Örülnék neki ha a ballépéseimen nem röhögne mindenki. – morogtam.
Amúgy örülök, hogy itt vagy. Hiányoztál.- azzal a nyakába csimpaszkodtam, és magamhoz húztam, hogy megcsókolhassam. A válasz eléggé intenzív és mohó volt, de ennyivel be kellett érnünk, mivel hogy minden féle mozgás igencsak fájdalmas volt még a számomra. Fekve kellett maradnom, pedig nagyon idegesített ez a kiszolgáltatott állapot. De Jacob minden nyikkanásomra reagált, bármit kértem odahozta. Aztán eszembe jutott a karácsony.
- Jacob.- kezdtem félénken.
- Igen Nessie?
- Te 26.án mit fogsz csinálni?- kérdeztem meg alig hallható hangon, és készen álltam, hogy bevessem a bűverejű pillantásom, ha tiltakozna. Mivel tudtam, hogy még Alicel sem kedvelik teljesen egymást, Rosalie, huhh, arról jobb nem is beszélni. Néztem az arcát, miközben leesett neki, hogy mire akarok kilyukadni.
- Azt szeretnéd, hogy elmenjek Cullenékhez, igaz?- csak nagy szemeket meresztve bólogattam.
- Hmm, nem tudom, hogy ez jó ötlet-e egyáltalán Nessie. Tudod Edward még mindig nem nézi jó
szemmel, hogy együtt vagyunk, és hát a szőke..pfhh…
- Jajj ne hülyéskedj már Jacob!Persze, hogy el kell jönnöd, mintha nem lettél volna a Cullen házban eleget, mióta megvagyok. Amúgyis tudja mindenki, hogy ahová én megyek ott te is ott leszel. Na?
- Rendben. Megadom magam. Ha annnyira szeretnéd. Tudod, hogy neked nem tudok nemet mon- dani.- forgatta a szemeit, és beletőrödő arckifejezést vett fel, mintha olyan nagy teher lenne neki, hogy velem kell lennie. Ez kipipálva, gondoltam. Jacob ott lesz, akkor hátha tényleg apa és Rosalie néném is enyhül valamelyest, ha meglátják, hogy milyen jól megvagyunk. Végülis ha a farkasok is elfogadták, hogy Jacob választottja egy vámpírivadék akkor ez is menni fog. Este az ápolói feladatokat Charlie vette át, mivel Jacobék elmentek járőrözni a fiúkkal. Nem lepett meg, hogy Charlie is csak mosolyog a balesetemen. Nyilván anyától megszokta még mikor itt élt. Ő rajta is látszódott, hogy nagyon izgatott a holnapi nap miatt, mivel akkora vártuk anyuék érkezését. A terv az volt, hogy szentestén apa és anya itt lesznek, hármasban adjuk át az ajándékokat, majd az igazi ’’buli’’ pedig másnap a Cullen házban lesz, Jacobbal persze. Míg Charlie pedig Clearwaterékhez volt hivatalos. Együtt tévéztünk még egy kicsit, majd mikor Charlie észrevette, hogy már eléggé laposakat pislogok, felkapott, és nagy nehezen, szuszogva felcipelt az emeletre és betett az ágyba. Carlisle szerint, a gyorsan gyógyuló képességemnek hála holnapra már kutya bajom sem lesz. Reméltem, is ugyanis szerettem volna minnél jobb formámat hozni. Reggel megtapogattam magam, és úgy találtam, hogy a kötés szükségtelen, mert már teljesen jól vagyok. Ránéztem az órára, még nem volt idő, mert csak 9-re vártuk őket, de én nem tudtam volna otthon várakozni. Charlietól gyorsan elköszöntem és kocsiba vágtam magam. Rettentő gyorsan száguldottam a forksi reptér felé, de mikor kiértem, akkor láttam, hogy nem én vagyok az egyedüli aki rájuk várt, minden Cullen kint volt, és valaki még anya ferrariját is kihozta.
- Szia Nessie!- integetett vigyorogva Alice.
- Helló mindenki! Fogadóbizottság?
- Jajj kicsim, tudod, hogy milyen régen láttam Edwardot és Bellát, úgy hiányoztak, ki akartam jönni és hát a többiek is- magyarázta Esme.
- Persze, tudom. Örülni fognak nektek- bólogattam. Mindenki folyton az időt nézte, hogy mikor érkezik már meg a gép. És akkor felbukkant. Gondoltam, hogy nem ők lesznek az utolsó leszállók,de mégis annyira megörültem mikor megpillantottam anyát és apát a gép ajtajában. Apa mint mindig halványan mosolygott, de anya! Ő sugárzott az örömtől, és nem győzött mindenkit megölelgetni. Engem hagytak legutoljára. Anya és apa is megöleltek és megpusziltak, bár apa mintha kicsit túlzásba vitte volna az ölelgetést.
- Jajj Nessie, el sem tudod képzelni, hogy mennyire hiányoztál!
- Te is nekem anya! Jó látni apa. Alig várom, hogy megismerjétek Kathyt, már olyan ügyes!-
- Téged is jó látni drágám. Nagyon jól nézel ki. Persze, mi is szeretnénk megismerni a legújabb Cullent.- azzal menet közben ő is mellém jött és anyával közrefogva mentünk a kocsiig. Anya kicsit húzta az orrát, hogy kihozták a többiek a ferrarit, de apának nagyon tetszett. Azzal mentünk a Cullen házhoz, majd anyáék a saját kisházukban kipakoltak és visszajöttek a Cullen házba.Bemutattuk nekik Kathyt, de mindenki örömére azonnal kölcsönös volt a szimpátia közöttük. Apa szerint nagyon értelemes és okos lány, míg anya azért volt elbűvölve Kathytől, hogy milyen jól viselte eddig a megpróbáltatásokat, és ennyi minden után még ilyen elszántan is dolgozik rajta, hogy jó vámpír legyen belőle. Majd pedig apa és Carlisle is úgy ítélte, hogy Kathy már elég okos és erős ahhoz, hogy harmadikos gimisként új életet kezdjen anyáékkal New Hampshireben.Ezután pedig megkezdődött az élménybeszámoló, milyen New Hampshire, milyen a Dartmouth, természetesen a helyi vadállomány is szóbakerült. Aztán jött Forks. Nagyon figyeltem mindenkit, hogy mire gondol, de szerencsére nem történt semmi. Elmesélték, hogy hogyan jártam díszités közben, amin apa és Emmett bácsi mulatott a legjobban.
- Jajj, Nessie, tiszta anyád vagy!- mondta mosolyogva apa. Jó volt ilyennek látni. Utolsó találkozásunkkor ingerült volt, és rettentő dühös, még emlékeztem Carlisleal küldött üzenetére is, hogy még ki is akart egy dühös pillanatában tagadni. De most úgy tűnt, hogy megbocsájtott, és minden rendben van. Aztán következtek a tipikus szülői kérdések.
- És hogy megy a mi Nessienknek az iskola?- tudakolta apa.
- Óóó, nagyon jól, ha valami nem menne, én korrepetálom, de rajta tartom a szemem- felelte huncutul Alice.
- Reméljük is, az én lányom nem lehet a sokadik ha végez, ha már az apja osztályelső volt- szólt közbe mosolyogva anya.
- Na igen,de hanyadjára is jártam már akkor újra a gimit?
- Kösz apa- hálálkodtam a megjegyzéséért. Igazán nevetséges, hogy ez érdekli őket, hogy milyen jegyeim vannak a gimiben. – De ha annyira érdekel benneteket, majd megmutatom nektek a jegyeimet.- feleltem
csípősen. A nagy beszélgetés után apa és anya velem együtt átjött Charliehoz, aki majd kiugrott a bőréből, mikor beállítottak anyuék, már a fát is kidíszetette, és neki és nekem pedig valami isteni vacsorával készült, gyanítottam, hogy Sue Clearwater keze is benne van a dologban. De összességében minden csodásan festett.
- Apa!Annyira hiányoztál!-ölelgette meg anya nagyapát, aki egy kicsit meg volt szeppenve, mivel anya eléggé csontropogtatóan megszorongatta. De nem lehetett semmilyen gond, mindkettejük szeme karamellbarna volt, tehát alaposak voltak ami a vadászatot illeti.
- Szervusz Edward!- azzal komoly képpel kezet ráztak. – Na üljetek le. Hozom a kaját Nessie, gondolom ti nem kértek.- Anyám szegény csak zavartan rázta a fejét,fogalma nem volt, hogy hogyan kezelje ezt Charlieval még mindig. Nagyapa bepakolt mindent, én mint egy éhes farkas úgy vetettem rá magam a csirkére.
- Meséljetek mi újság? Hogy megy az egyetem?
- Jajj nagyon imádom apa. A Dartmouth csodálatos helyen van. Ha minden igaz restaurátor leszek és talán segíthetek majd Esmenek a házak átalakításában, amiket el szokott vállalni. És Edward is imádja az orvosit. Szóval előreláthatólag még legalább hat évig New Hampshireben leszünk- jó volt ránézni anyára, csak úgy ömlöttek belőle a szavak, és nagyon vidámnak tűnt. Nagyapa is itta a szavait. Tudtam, hogy mennyire hiányzik neki anya. Apa csak csendben ült és hol anyát figyelte, hol engem. Az utóbbi viszont aggasztott.
- Miért vagy olyan feszült?Karácsony van. Azt hittem örülsz, hogy hazajöttünk- hallottam meg az apa gondolatait. Tehát bármennyire is szerettem volna titkolni, hogy ideges vagyok, ezek szerint nem ment.
- Semmi bajom apa, csak képzelődsz!Igen, kicsit ideges vagyok, mert Jacobot is meghívtam
holnapra.- gondoltam. Jobb nem jutott az eszembe, elég bosszankodni valót ad ez is apának az este hátralevő részében. Már abbahagyta a fejben való kommunikációt, morgott egyet, majd igyekezett bekapcsolódni az anya és nagyapa társalgásába.
- És milyen területen szeretnél dolgozni Edward?- úgy nézett ki, hogy Charlie szivét meglágyította a tudat, hogy örökké 17 éves veje gyógyításra adja a fejét.
- Carlislehoz hasonlóan én is sebész vagy pedig belgyógyász szeretnék lenni. – felelte komoran apa. Anyának egyből feltűnt, hogy történt valami a háta mögött. Ránézett apára, aztán meglátta az én savanyú arckifejezésemet, és egyből megértett mindent.
- Mondcsak Nessiem, ugye Jacob is eljön holnap? Olyan régen láttam!
- Igen anya. Meghívtam. Remélem nem baj. Ma Billyvel van, holnap viszont ha nem ellenzitek akkor velem jön.- mondtam csendesen,de közben apa tekintetét kerestem.
- Nem gond. Persze, hogy nem gond- bökte ki apa végül. – Kedvelem Jacobot. Bella miatt is sokat köszönhetek neki, és rád is mindig nagyon vigyázott.
- Igen, szerintem is. Kiváncsi vagyok, hogy nézhet ki.- morfondírozott anya.
- Mivel még mindig falka tag, és akadnak azért kósza vám- elharaptam a szót mikor megláttam Charlie
arcát.- szóval betolakodók, így szükség van rájuk. Szóval még mindig nagyjából úgy 18nak néz ki.
- Na átadhatom az ajándékokat?- vágott közbe idegesen Charlie. Szemmel láthatólag nem akarta, hogy
a beszélgetés érintse az általa oly rettegett témát.
- Persze, hozd csak. – Charlie eltűnt az emeleten, majd öt hatalmas csomaggal jött lefelé. Közben apa is előszedte a kocsiból amit nekünk szántak. És megkezdődött az ajándék bontogatás. Charlie két ajándékból egyet rám bízott, egyet anyáékra, mivel gondolt Jacobra és Alicera is. Anyáék szerencsésen választottak ajándékot Charlienak, mivel egy új horgászfelszereléssel lepték meg, ami után nem győzött elégszer köszönetet mondani. Tőlem mindenki csak egyszerű ajándékot kapott, noha akkora összeggel rendelkeztem a bankszámlámom, amit más 17 éves még életében nem látott, de sosem hivalkodtam vele. Persze arra már fel voltam lelkiekben készülve, hogy a szüleimet kivéve( mivel külön kérésre csak könyveket kaptam tőlük )a többi Cullen az egy szem utódot nem fogja kímélni ajándék ügyben. Estére már anya és apa elköszöntek tőlünk és visszaindultak a házukba, így kettesben maradtunk Charlieval, aki a Sue által készített puncs miatt nagyon dalos kedvében volt, de sikerült még engem is rávennie az éneklésre. Aztán elpakoltuk az ajándékokat, Charlie lefeküdt aludni, én pedig kilógtam az ablakon, mivel tudtam, hogy régen nem voltam vadászni, és hiába leszek holnap vámpírokkal körülvéve, nem akartam, hogy bármi is megzavarja az ünneplést, különösen az nem, hogy szomjas leszek. Így magamra kaptam néhány selejtes göncömet és neki vágtam az erdőnek. Jól voltam lakva emberi táplálékkal, így nem éreztem annyira szükségét, hogy egy vagy két állatnál többet ejtsek. A jávor antilopokhoz már túlságosan hozzászoktam és kiszámíthatóak voltak, a vadászat végére valami érdekesebbet valami nagyobbat akartam. Mondjuk egy kisebb medvét, vagy egy hiúzt. Ahogy a sötétben lapultam, hallgatóztam és szimatoltam, egyszercsak észrevettem a villanó zöld szempárt. Egy hiúz volt a fák között. Mozdulatlanná merevedtem és csak figyeltem, az állat nem vett észre, közelebb merészkedett. Óvatosan felálltam, hogy támadásra kész legyek, de a hiúz észrevett és futásnak eredt. Én utána vetettem magam. Isteni érzés volt ahogy a szél és az esőcseppek érik az arcomat, és az erdő csak úgy elsuhan mellettem. Hirtelen felugrottam az egyik fára, meglöktem magam és a hiúz előtt voltam. Nem menekülhetett. Elkaptam, és vége volt.Ennek is előbb kitörtem a nyakát, nem akartam hogy sokat szenvedjenek.
Azt sosem bírtam, bár gyerekkoromban ahogy emlékeztem, nem igazán állati vérre vágytam és az állatok épsége sem érdekelt igazán. Tudtam, hogy most már egy darabig nem kell vadászatra gondolnom, legalább egy hónapig. Mióta áttértem az emberi táplálkozásra, egészen megszokta a szervezetem és a vámpíroktól eltérően nekem elég volt egy hónapban úgy kétszer vadászni, mert a testem csak annyi vért igényelt.
Nem voltam sokáig oda, még a nap sem kelt fel mikor egy halk kis puffanással földet értem a szobám- ban. Gyorsan levetkőztem és bebújtam az ágyba. Tudtam, hogy Alice rettentő mérges lenne, ha a karácsonyi fotókon az unokahúga hatalmas karikás szemekkel jelenne meg. De csak nem tudtam elaludni, pedig egész nap jöttem mentem, és még éjszaka vadászni is voltam. De csak nem jött az álom, éberen hánykolódtam az ágyamban. A mai éjszakán gondolkoztam, mikor leterítettem a jávorantilopot és mikor a hiúz után futottam. Rájöttem, hogy én szerettem az lenni ami. Noha nem voltam mindig kibékülve, hogy állatokat kellett ölnöm, de vigasztalt a tudat, hogy annál jóval kevesebbel végzem, mint amennyivel megtehetném. De még ezt is leszámítva, fantasztikus volt, hogy hatalmas erővel bírtam, ha akartam bárkinek bármilyen gondolatát ki bírtam deríteni, és ezzel nem egyszer segítettem már a suliban és a quileut srácok között is konfliktusokat elsimítani. Arról nem is beszélve, hogy lánynak születtem, és anyával ellentétben egy picit hiú voltam, és szerettem ha jól nézek ki, így az a tény sem tűnt rossznak, hogy míg mások összemennek és megráncosodnak, majd végül meghalnak, addig én világ életemben maradhatnék gyönyörű és fiatal. Persze nem a hiúsági része volt a motiváló, hanem leginkább a képességeimet szerettem, hozzámnőttek, tulajdonképpen az is én vagyok, hiszen amióta élek használom ezeket. Megijedtem saját magamtól. Ugyanis ráébredtem, hogy hiányoznának ezek a képességek, és nem is szívesen szabadulnék meg tőlük, mivel bármilyen furcsa is volt számomra, de szerettem, legalább is így szerettem hibrid lenni. De aztán még a gondolataimtól is rögtön elszégyelltem magam. Mert eszembe jutott Jacob és hogy mit igértem meg neki. Aztán pedig a hazatérésem utáni beszélgetés. Így már viszont egyből másként tűntek a dolgok. Mert lehetek szép, gyors, erős és okos akár a világ végéig is, de ha ő tényleg nem lenne mellettem, annak már semmi,de semmi értelme az ég világon. Az olyan lenne, mintha az egyik felemet eltávolítanák és a nélkül kéne élnem. Az pedig lehetetlen. Volt rá 17 és talán 18 évem, hogy kihasználjam ezeket a képességeket és élvezzem őket, de ha Carlisle segítségével meg tudok ezektől szabadulni, akkor meg is fogom tenni. Százszor inkább Jacob, mint bármilyen szupererő.
Reggel nagy meglepetésként ért, hogy az ablakon kitekintve vakító fehérség fogadott. Megint minden tiszta hó volt. A hangokból ítélve Charlie kint lapátolta a havat. Összekészülődtem és lementem, hogy segítsek neki. De visszaküldött, hogy még valami bajom lesz, megfázom a végén, menjek csak vissza. Szegény, nem akartam leállni vele, hogyha én elkezdek havat lapátolni, akkor negyedannyi idő alatt kész leszünk, és hogy az én szervezetemnek még a spanyolnátha se ártana. Így aztán kocsiba ültem és lementem La Pushba. Másokkal ellentétben mi este adtuk át az ajándékokat, mivel Esme és Alice szerint ez romantikusabb és meghittebb. Nekem teljesen mindegy volt.
- Szia Nessie! Jacob bent van a szobájában. De jól nézel ki.- üdvözölt széles mosollyal Billy.
- Szia Billy! Óó, ugyan, de azért köszi. Ja, és boldog karácsonyt. – vigyorogtam rá vissza, aztán
bevágtattam Jacob szobájába. Háttal állt az ajtónak valamivel szöszmötölt. De mikor beléptem, összerezzent, hirtelen becsapta fiókját, és csak utána fordult felém. Biztos a karácsonyi ajándékom.
- Szia Szépségem, régen láttalak!- azzal az ölébe vont, és megcsókolt.
- Mit csináltál mikor bejöttem?- kérdeztem ártatlan arccal. Sejtettem, hogy vagy nem fog válaszolni, vagy kitér előle.
- Azt majd este megtudod. Az ajándékod ha tudni akarod. Remélem nem vagy ünneprontó és nem leskelődsz.- mormolta, de tudtam, hogy egész biztosan nem a fiókra, hanem a fejére gondol.
- Dehogy. Na úgy tűnik ma együtt leszünk, mivel Charlie nem engedett havat lapátolni, és az egész ház ragyog, így semmi dolgom sincs.
- Helyes. Tudod, hogy sosem elég belőled. – szorosan magához ölelt és megcsókolt. Fantasztikus érzés volt, mindig úgy éreztem ilyenkor, hogy csak ő és én vagyunk a világon. Így aztán a délelőtt egész kellemesen telt el, Jacob tudta, hogy hogyan üssük ki magunkat a nap hátralevő részében. Ahogy néztem amíg kicsattog a nagy tappancsaival a konyhába ennivalóért, eszembe jutott, hogy vajon mit szólna hozzá apa, ha látná az ilyen esetekre vonatkozó gondolataimat és emlékeimet. Nevetnem kellett, nyilván ha anya nem fogná vissza akkor egyből Jacobnak menne, ha megtudná, hogy egyszem lánya és a vérfarkas mit szokott csinálni.
Amikor már kezdett sötétedni, Jacob kicsípte magát és kocsiba ültünk és visszamentünk Charliehoz, hogy én is kellő képen az alkalomhoz tudjak öltözni. A szobámban a táskámba süllyesztettem az ajándékomat Jacob számára. Nagy gondban voltam az ajándékválasztáskor, mit vehetünk amit kellőképp használni tud egy vérfarkas? Végül egy nagyon jó és strapabíró sportcipő mellett döntöttem, mivel állandóan arra panaszkodott, hogyha átváltozik akkor valahogy mindig elnyűvi a cipőket.. Mivel nem volt semmilyen extra tehetségem, mint apának a zenélés, így csak ezt választottam és reméltem, hogy tetszeni fog neki.
- Nessie jössz már? Elkésünk.- kiabálta lentről. Nagyon türelmetlen, és talán ideges is, ahogy kihallottam a hangjából.
- Megyek már Jacob nyugi!- még egyszer szemrevételeztem magam a tükörben. Leengedtem a hajamat amik szokás szerint rendetlen csigákban voltak, a lilás karikák is eltűntek amik a tegnapi vadászatnak volt köszönhető. Alicenak egy szava sem lehet. Azzal leszáguldottam a lépcsőn, és elindultunk a Cullen házba. Mire megérkeztünk, már csak a piros díszités hirdette, hogy itt egy ház áll, mert a hóesés erősödött és lassan már viharrá fokozódott így a fehér erdőben, az amúgyis fehér ház még jobban eltűnt. Nem mintha fáztam volna, de feltűnt, hogy a házban kellemes meleg van. Az egész napos díszítő munkálatok megtették a hatásukat, a ház kívül és belül is gyönyörű volt. Bent a hatalmas fáról is mindenhol piros díszek lógtak le, és piros égők szegélyezték a falakat. De Alice még a bejáratnál egy fagyöngy koszorúról is gondoskodott. Már mindenki a fa körül ült, csak mi hiányoztunk.
- Na végre megjöttetek gyerekek!- pattant fel izgatottan Esme, és odarohant hogy lesegítse a kabátomat.
- Jacob! – anya sugárzó mosollyal sietett Jake elé, aki felkapta és jobbról, balról is megpuszilta.
- Olyan régen láttalak Bella! Mesélj mi van veled…-kezdte volna Jacob, de Alice idegesen közbe krákogott.
- Hmm, ha nem haragszotok, a beszélgetést nem halaszthatnánk ajándékbontás utánra?-nézett mérgesen Jacobra, aki csak megrántotta vállát és lehuppant anya mellé. Én apával bocsájtkoztam hal sustorgásba arról, hogy Alice vajon milyen őrültségekre ragadtatta magát már megint ajándékok terén. Mindenki neki látott, hogy ajándékokat bontson és megköszönje őket. Amiket én kaptam, még felsorolni is rossz lenne. Esme és Carlisle ajándéka ismételten rengeteg könyv volt, aminek nagyon örültem, tudták, hogy mennyire imádok olvasni, hiszen én voltam Carlisle szerint az egyik legjobb vitapartnere ha olvasmányokról volt szó. Emmettől és Rosalietól kaptam egy olyan méregdrága és vadonatúj laptopot, hogy az árára még gondolni sem mertem.Kathytől pedig meg kaptam a kedvenc művemet, a Rómeó és Júliát egy nagyon régi kiadásban. Anyáéktól már előző nap megkaptam az ajándékokat. Így már csak Aliceék és Jacob volt hátra.
- Gyere Nessie, megmutatom az ajándékomat!- azzal légiesen felpattant és elémtáncolt, majd megfogta a kezem és már vezetett is fel az emeletre. Rosszat sejtetett, hogy Jasper csak bocsánatkérőn nézett rám és csak annyit jegyzett meg:
- Én csak annyit tudtam neked ajándékozni Renesmee, hogy igyekeztem Alicet visszafogni. Remélem nem érint majd nagyon rosszul. – Alice oda sem figyelt, hogy mit mond Jasper, csak bevezetett a Cullen ház beli szobámba, amiben az egyik polc helyén most egy ajtó volt. Alice könnyedén kinyitotta és én tényleg azt hittem, hogy rosszul leszek. Egy gigantikus méretű gardrób volt, tele ruhákkal. És nem akármilyen ruhákkal. A hangokból itélve, már a családom többi tagja is mögöttem lehetett és mindenki Alice ajándékán álmélkodott.
- Na hogy tetszik? Ugye hogy jó? Ne is haragudj Nessie,de annyira elnyűttek már a ruháid és igazán lehetnél egy kicsit nőisebb is. Összeválogattam neked a legjobbakat. Szépek ugye?- trillázta vidáman. Ahogy megnéztem a ruhákat igazat kellett adnom neki, mert tényleg egyik szebb volt mint a másik, de azért én két pulóverrel is beértem volna nem ötvennel.
- Persze Alice nagyon szépek. Csak, csak kicsit sok ez nem gondolod?- dadogtam, de már láttam, hogy Alice a szokottnál is fehérebb lesz. Egy oktávval magasabb hangnemben válaszolt.
- Nem, nem gondolom. Egy nőnek sosem lehet elég ruhája. – felelte dacosan.
- De persze nagyon tetszenek és holnaptól hordani is fogom őket. Becsületszavamra- reagáltam rögtön, mert nem akartam, hogy ez megzavarja Alice békéjét.
- Na látod!- csak ennyit felelt mosolyogva, de láttam rajta, hogy örül. A gardróbból kifelé menet, apa is csak annyit suttogott nevetve, hogy ügyesen kezeltem a dolgot. Lent jutott eszembe, hogy még egy ajándék hátra van. Jacob a fa mellett toporgott feszengve.
- Leülne mindenki?- kérdezte reszketeg hangon. Furán néztek rá a többiek, de azért engedelmeskedtek.
- Szeretném átadni az ajándékomat Nessie, ide jönnél?- már alig bírt beszélni. Kezdtem aggódni, hogy mi lehet a baj. Ahogy felálltam és elindultam Jacob felé, apa vad morgást hallatott, és majdnem neki ugrott Jacobnak. Anya állította le, de anyát sem láttam még ilyennek.
- Edward ülj le és maradj csendben.- parancsolt rá ellentmondást nem tűrő hangon, az arca komoly volt, de mikor rám nézett, ellágyultak a vonásai és mosolygott. Igazán nem értettem, hogy mi ez az egész. Apa nyilván meglátott valamit ami nem tetszett neki,de én nem akartam elrontani Jacob meglepetését ezzel. Így hát odaálltam elé, megfogtam a kezét és bátorítóan rámosolyogtam. Ő hátranyúlt a farzsebébe és elővett egy kis fekete dobozt. Hirtelen szédülni kezdtem, mert rájöttem, hogy mit akar. Nem tatottam túl jó ötletnek, hogy egy vérfarkas egy vámpírokkal teli házban kérje meg a kezem, de Jacob mindig is vakmerő volt. Lassan letérdelt. Láttam ahogy Alice hirtelen felsikkant, majd Jasperhez bújik, Kathynek tátva marad a szája, Carlisle és Esme úgy mosolyogtak, mintha már várták volna ezt a pillanatot. Nos Rosalie és Emmett, pedig olyan arcot vágtak, mint akik szellemet láttak. Én pedig elkezdtem szédülni és csillagokat látni. De valahogy még mindig talpon voltam. Jacob kinyitotta a dobozt és volt benne egy pici fehér gyűrű, olyan szép, hogy még életemben nem láttam ilyet. Ő is izgult, úgy remegett a keze, hogy alig bírta tartani a dobozt és a másik kezével fogni az enyémet.
- Renesmee Carlie Cullen!Hozzám jönnél feleségül?- kimondta. Nem volt semmi nyálas felvezető szöveg, vagy dadogás, egyenes kimondta amit akart. De még mindig nem bírtam elhinni, hogy megkérdezte.
- Iiiigen.- leheltem, mert ennél hangosabban nem voltam képes beszélni. Jacob reszkető kézzel felhúzta a gyűrűt az ujjamra, majd a karjaiba kapott és megcsókolt. Hatalmas csattanást hallottunk, apa kezében porrá tört az üvegpohár, anya pedig kétségbeesetten pislogott. Majd apa eltűnt a hóviharban.