Északi fény-17.fejezet Békés balhés karácsony

Miután igent mondtam Jacobnak, otthon kitört a káosz. Mindenki elkezdett beszélni és mindenki
egyszerre. Én csak az üvegfalhoz vontam Jacobot, nem akartam ebbe belefolyni. Aztán szinte mindenki egyszerre akart gratulálni. Rose néném pedig csak annyit mondott:
- Én ugyan nem leszek egy kutyával rokonságban.- azzal felállt és eltűnt a szobájában. Miután gratulált, Emmett is csak annyit mormogott, hogy ne aggódjak, Rosalie majd megbékél. Nagyon reméltem. Ezt a három személyt leszámítva mindenki osztozott az örömünkben, Esme, Carlisle is el voltak ragadtatva, és úgy megszorongatta Carlisle Jacobot, hogy erős volt a gyanúm, hogyha egyszerű ember lenne, akkor most jó pár része eltört volna. Alice pedig a gratuláció után már is Esmevel kezdett tárgyalásokat, hogy mikor kéne tartani az esküvőt. Ezen még csak mosolyogtam egyelőre.
- Drágám, annyira örülök! Tudom, hogy a lehető legboldogabb leszel Jacobbal!- megszorongatta anya a kezemet, aztán Jacobnak is gratulált- Vigyázz aztán a szememfényére te csirkefogó.- nevetve oldalba lökték egymást. De mindketten látták, hogy mi nyomaszt, mert még az üvegfalon át az erdőnek azt a részét néztem ahol apa eltűnt.
- Ne aggódj. Le fog nyugodni.- bíztatott anya, de kétségeim voltak e felől. Úgy döntöttem, hogy
most meg kell hallgatnia.
- Utána megyek. Én beszélek vele.- jelentettem ki végül. Anya és Jacob is bólintott, nem akartak
megakadályozni. Kirohantam az erdőbe úgy ahogy voltam, de nem fáztam, egyáltalán nem érdekelt a
hóvihar sem. Sejtettem, hogy apa a házunkba megy. Jól gondoltam. Bent égett a villany. Lassan be-
nyitottam. A kandalló előtt ült és a tüzet bámulta. Nem nézett fel a nyikorgásra, pedig tudnia kellett,
hogy én jöttem be. Én sem szóltam, csak lekuporodtam a lába mellé. Kerestem a megfelelő szavakat.
- Apa! Miért vagy dühös? Ezt áruld el nekem egészen pontosan, mert fogalmam sincs.
- Ha gondolod.-sóhajtotta. Megtehettem volna megint, hogy egyszerűen csak olvasok a gondolatai-
ban, de mint már más kényes helyzetben, tudtam, hogy ez most nem lenne fair.
- Igazából nem haragszom Jacobra, hiszen már a születésed előtt jóval lekötelezettje voltam Bella miatt,
csak tudod majdnem száz évig teljes magányban éltem, és tudom, hogy nem takarózhatom ezzel a ki-
fogással,de ezután a száz év után nekem minden érzés olyan furcsa volt és olyan új.- nagy levegőt vett,
hogy folytassa, de észrevettem, hogy végig a tüzet bámulja és egyszer sem néz rám. Ez azért rosszul
esett.- Alig lett Bella az enyém, jöttél te és már nemcsak azt kellett szoknom, hogy milyen érzés a sze-
relem, hanem egyből apa lettem és amint megláttak rögtön elbűvöltél. Annyira okos voltál, és később
ahogy nőttél egyre szebb is. Majd szétvetett az apai büszkeség. Közben folyamatosan ettől a fura vér-
farkas szokástól rettegtem, hogy te mikor fogsz úgy nézni Jacobra. Mivel már kisbaba korod óta nem
voltál hajlandó nélküle csinálni bármit is. Tudtam, hogy be fog következni, de féltem tőle, mert
olyan kevés ideig voltál csak a miénk, és tudtam, ha te és Jacob…szóval akkor végleg vele akarsz majd
maradni és elveszítelek téged. Azt már lassan kezdtem megemészteni, hogy úgy döntöttél nem akarsz
örök életet Jacob nélkül, amit tulajdonképpen meg is tudok érteni, hiszen én is így éreztem, mikor még
úgy volt, hogy Bella ember marad. De utána ez a lánykérés, ne haragudj, de ez már sok volt. Nem gondoltam, régebben, hogy Bellán kívül lesz még valaki akit ennyire tudok szeretni,de kiderült, hogy igen, miután először a karomban tartottalak. – láttam rajta hogy nagyon bántja a dolog. De végre legalább megértettem,hogy miért ilyen. Nem tudtam, hogy mégis hogyan beszéljem meg vele a dolgot, hogy
nem fog elveszíteni soha, és én mindig a lánya maradok, aki elképesztően szereti őt. Odabújtam hozzá,
és végre rámnézett, keserűen mosolygott, de azért a kezét a fejemre tette. Úgy mint kiskoromban, jutott
hirtelen eszembe. Akkor is így ültünk mindig, amikor mesélt és én hallgattam őt.
- Apa, szeretem Jacobot. Úgy ahogy ti egymást anyával. Boldog vagyok vele, de úgy sosem lehetek
igazán boldog, ha tudom, hogy te neheztelsz rá vagy akár rám is.- kicsit reszketett a hangom.- És soha,
de soha nem fogsz elveszíteni. Igen, kicsit korábban érő tipus vagyok mint mások, de tudod, hogy
velem mindig is ez volt. Ha szeretnéd annyiszor látogatlak meg benneteket, ahányszor csak tudlak.
Apa én végtelenül szeretlek benneteket, és nálatok jobb szülőt elképzelni sem tudna senki, de felnőttem.
Már nem tudtam neki mit mondani, csak bíztam benne, hogy megérti az én érzéseimet is. Végülis ahhoz
a módszerhez folyamodtam, amit akkor használtam mikor Jacobbal végre dűlőre jutottunk. A kezeimet
apa kezére tettem, és megmutattam az emlékeimet. A sok közös dolgot amin ők is és Jacob is ott voltak,
és azokat az emlékeket, amiket még apánál láttam, mikor kicsi voltam, és ő és Jacob nagyon jó barátok
voltak. Bíztam a hatásban, hogy apa is megérti, úgy mint Jacob, hogy ők mindannyian nagyon fontosak
a számomra, és rettentően bánt engem amikor közéjük szorulok, mert választásra kényszerítenek. Amikor
elvettem a kezemet, apa hosszú percekig csak meredt maga elé, majd végül alig hallhatóan megszólalt.
- Ám legyen. Úgyis tudtuk mindig anyáddal, hogy eljön egyszer ez a nap, csak azt nem, hogy ilyen
hamar. És továbbra sem állítom, hogy megint a lehető legjobb viszonyban leszünk Jacobbal, de majd
igyekszem. És ne is álmodj róla, hogy 18 éves korod előtt hozzámész.- morogta oda nekem, de ennyi is
bőven megtette.
- Apa, annyira örülök. Olyan boldoggá tettél! Igérem, ha akarja Jacob ha nem, rendszeresen meglátogat-
lak titeket. De miért ne akarná, hiszen szereti anyát- tört ki belőlem hirtelen a lelkesedés,amin apa elő-
ször meghökkent, aztán pedig csak mosolygott.
- Na gyere, anyád már azt hiszi, hogy egymásra borítottuk a házat a veszekedésben.- azzal ruganyosan
felpattant megfogta a kezem és kimentünk a tomboló hóviharban, majd a házig versenyt futottunk.
Mielőtt be mehettem volna az ajtón, apa még megszorította a kezem és visszatartott egy pillanatra.
- Ugye tudod Nessie, hogy mennyire szeretlek? Bocsánat a hülye viselkedésemért.
- Persze, hogy tudom apa.Na gyere, ne várassuk tovább anyát.- amikor bementünk a házba, tényleg
mindenki minket figyelt, hogy mégis mi történhetett. De rögtön kiült mindenki arcára a megkönnyebbü-
lés, mikor meglátták, hogy kézenfogva jövünk apával. Leginkább anya és Jacob tűnt felszabadultnak,
hogy nem borítottuk egymásra a háza. Meglepetésemre, miután beléptünk, apa elengedte a kezemet
és odament Jacobhoz.
- Sok boldogságot, és ha egyszer is sír miattad…akkor gondolom sejted a következményeket.- dörmögte.
Jacob csak meglepetten pislogott, aztán magára talált és vigyorogva bólintott, majd viszonozta apa kéz-
fogását.
- Persze Edward! Igérem, nem fog se motorozni, se sziklákról leugrálni, és nagyon boldog lesz.- a meg-
jegyzésére anya és apa összemosolyogtak, úgy sejtettem én valamiről lemaradtam. De ez már nem igazán
érdekelt. Örültem neki, hogy rendeződött a dolog apával, így mostmár tényleg tudtam élvezni a karácsonyt és azt is, hogy menyasszony lettem.
- Isten hozott a családban kölyök!- gratulált vigyorogva Emmett és alaposan meglapogatta Jacob hátát.
- Nessie! Annyira örülök!!- visította Kathy és vidáman a nyakamba vetette magát, de hátrált is pár lépést, mikor felszisszentem. Még mindig hihetetlenül erős volt.
- Hmm, eddig még nem szerveztem esküvőt egy vérfarkasnak, de ne aggódj Jacob, olyan lesz, hogy La Pushban csak erről fognak beszélni.- magyarázta neki lelkesen Alice. Mi csak nevetve összenéztünk, egyelőre még nem akartuk elrontani a kedvét, mivel mind a ketten tudtuk, hogyha egyszer erre sor kerül, ott semmifél felhajtás nem lesz. Összességében fantasztikus este volt. Amikor hazavitt Jacob, megvárta velem Charliet, hogy neki is elújságoljuk a nagy hírt. Nem épp úgy reagált ahogy vártuk, de azért ez is tűrhető volt. Amikor közöltük vele, hogy Jacob megkérte a kezemet, és előreláthatólag jövő ilyenkor összeházasodunk, a nagyapám mindent kiejtett a kezéből, majd leült a konyhába, és egy örökkévalóságnak tűnő ideig bámult maga elé, majd úgy felpattant mint akit megszúrtak. Rettentő vidám lett, Jacobot össze vissza ölelgette, és nem győzte ismételgetni, hogy mennyire örül neki, hogy rokonságba kerül Blackékkel, majd pedig nekem is sok boldogságot kívánt, megölelgetett, megpuszilt, és elmondta, hogy Jacob nálam jobbat sosem talált volna, és az Isten is egymásnak teremtett minket. Ekkor kaptam el az egyik gondolatát ami nagyon meglepett:
- Nagyon remélem hogy boldogok lesznek. Legalább nem vámpír az istenadta, hanem farkas- na itt hirtelen azt sem tudtam, hogy mit csináljak. Jacob és Charlie kérdezték tőlem, hogy jól vagyok-e, mivel egy pillanatra teljesen lemerevedtem. Tehát nagyapa nagyon tisztában van már vele, hogy anyáék micsodák, hiába akart a boldog tudatlanságban maradni. Rájött, vagy pedig valakitől felvilágosítást kért, és szégyellte bevallani, ami elképzelhető. De azt is tudtam, hogy amíg anya és én tartjuk vele a kapcsolatot, addig édes mindegy neki, hogy mik vagyunk.
Este ismételten a karácsonyon gondolkodtam, hogy milyen fantasztikus két nap volt, és minden
veszekedés és baleset ellenére csak jó vége lett és tudtunk rendesen ünnepelni, ami felől igencsak erős kétségeim voltak. Na és a lánykérés! Az valami teljesen hihetetlen volt. Eszembe sem jutott, hogy Jacob ilyet tervezhet. De jövő ilyenkor már a felesége leszek. Hihetetlen. Aztán megint eszembe jutott az öregedési probléma. Szép kis házaspár leszünk 80 év múlva,mikor Jacob öreg lesz és ősz, én pedig még mindig 17. Még az unokájának sem nézhetnek, hiszen indián. Az őszintén szólva teljesen hidegen hagyott, hogy mások mit fognak gondolni rólunk, csak az tűnt borzasztónak, hogy végig kell néznem ahogy megöregszik és meghal, én pedig nem. Bár a halált utána elintézem, egyszerűen felbosszantom valamivel a Volturit, és majd ők megteszik, vagy még mindig ott van b, tervnek a
grizli.
A pesszimista gondolataimtól, kivételesen sikerült megszabadulnom, hiszen mégiscsak az eljegyzésem éjszakája volt. Így utána már tényleg átadtam magam az örömnek, és tervezgetni kezdtem épp, mikor a nyitva hagyott ablakomon, egy macskát megszégyenítő mozdulattal Jacob ugrott be. Gyorsan felpattantam, hallgatóztam, hogy felébredt-e nagyapa, de nem hallatszódott semmi.
- Gondoltam, mivel ma jegyeztelek el, jogom van az estét a leendő nejemmel tölteni.- mondta fülig érő vigyorral a száján.
- És Billyvel mit csináltál?Nem ellenzi, hogy lányok ablakán ugrálsz be éjnek évadján?- kötekedtem vele, de azért magam mellé húztam az ágyra.
- ÁÁÁ, elmondtam neki a hírt, koncintottunk ennek örömére, csak hogy ő már nem bírja olyan jól az italt, így már jó korán kidőlt, én meg egyedül éreztem magam. – azt hiszem eddig életem legjobb napja és éjszakája ez volt.
Nagy igazság, hogyha az ember jól érzi magát, akkor az idő hirtelen rohanni kezd. Ez volt velünk is. Karácsony után csupa kellemes dologgal töltöttem az időt, vagyis inkább töltöttük, mivel Jacobbal az eljegyzés után méginkább elválaszthatatlanok lettünk. Charlie egyszer meg is jegyezte, hogy lassan már külön szobát kéne csinálni Jacobnak. A Cullen házba Rosaliet kivéve mindenki szivesen látta Jacobot, aminek nagyon örültem. Lassan közte és apa között is kezdett felengedni a jég, amit öröm volt látni. Egyre többször kaptam rajta őket, ahogy elmélyülten beszélgetnek, vagy épp együtt néztek akár tv-t is. Anya szerint ez várható volt. Én pedig igyekeztem anyával együtt lenni amennyit csak tudtam, amíg még vissza nem kell menniük februárban. Egyik ilyen délutánon beszélgettünk, mikor megvallottam neki, hogy mit beszéltem meg hónapokkal ezelőtt Carlisleal.
- Anya, Carlisle még mostanában is sokat van a laborban?
- Igen, Esme elég sokat panaszkodik, hogy Carlisle mennyit túlórázik mostanában.- mondta anya
- Ehhmm, nem igazán túlóra.- hebegtem zavartan. Anya nem látszott meglepettnek, inkább kérdőn meredt rám.
- Megkértem Carlislet, hogy próbáljon meg utána járni, hogy megoldható lenne-e orvosilag, hogy emberlegyek. Azt mondta haladás van az ügyben, és lehet hogy ezért nem látják.
- Kincsem! Hát ennyire? Óóó bárcsak segíthetnék.- fakadt ki anya és magához ölelt, jó volt érezni a hűvös bőrét.- Miért nem mondtad el a többieknek?
- Nem akartam, hogy megint kitörjön a veszekedés. Különösen Rose néni miatt. Így se szól még mindig hozzám, pedig annyiszor elmondta már neki Emmett, hogy mi a helyzet.
- Drágám, majd megbékél ő is, de nem igazán neked kéne bocsánatot kérni, hanem jobb lenne ha Jacob beszélne vele, mert nem igazán értették meg egymást korábban sem, és ezt szerintem nekik kell elintézniük.- figyelmesen hallgattam anyát, és elhatároztam, hogy akkor viszont ha Jacobra lesz szükség akkor őt is bevetem, hogy teljes legyen a családi békém.
- De ne mond el a többieknek jó? Csak szerettem volna már beszélni erről valakinek, mert nagyapa hmm..tudod milyen, és hát azt sem akarom, hogy Jacob hiú reményekbe ringassa magát.
- Hogyne. Teljesen megértelek, és köszönöm Renesmee, hogy elmondtad.- majd bátorítóan megsimította az arcomat. Hálás voltam, hogy ilyen anyukám van. Majd ezután anya lelkesen magyarázni kezdte, hogy mennyi mindenben akar segíteni Kathynek, és hogy szeretné, ha minél előbb megszokná az új életét. Tetszett, hogy ennyi támogatója akadt Kathynek, ez könnyített egy kicsit még a bűntudatomon, ami azóta nem múlt el mióta megtámadta őt a vámpír. Valamennyire még mindig hibásnak éreztem magam, hogy azzá vált ami. De már ő is kezdte megszeretni az új énjét, ami sokat segített.
Úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben lesz amíg anyáék vissza nem utaznak New Hampshirebe, senkinek egyetlenegyszer sem jutott eszébe, hogy a farkasokkal való harcra gondoljon, pláne mivel gondoskodott róla Jacob, hogy mindenkinek máson járjon az esze.Utolsó este tartottunk egy kis búcsú estet a Cullen házban, amin Charlie is ott volt. Most Alice is féken tartotta saját magát, a két és majdnem egy embernek gondoskodott ételről és italról, ők pedig ajándékokkal készültek a távozóknak, amin apa mosolygott, és anya pedig fájdalmas arckifejezéssel tűrte, Kathy pedig alig fért a bőrébe. De hogy az élet ne legyen teljes unalmas a Culleneknek, és főleg nekem amin hónapokig izgultam, hogy ne derüljön ki, most egy pillanat töredéke alatt a felszínre került. Az egész azzal kezdődött, hogy apával és Jasperrel beszélgettem.
- Aztán vigyázz magadra, és ne potyogj le nekem létrákról többet kislányom! Rendben? Még jó, hogy nem látta anyád, halálra akarom mondani teljesen megrémült volna.
- Persze apa, vigyázni fogok.- jegyeztem meg morcosan. Mire Jasper száján kiszaladt amire a leginkább nem számítottam.
- Azt kellett volna látni, ahogy a farkasokkal számolt le, az aztán elképesztő volt- mondta ki Jasper, amit láthatóan dícséretnek szánt, de amint eljutott a tudatáig, hogy mit mondott, már meg is bánta. Én pedig jobbnak láttam, hogy a cipőmet bámuljam apa helyet, aki már itthon tartózkodása ideje alatt a második poharat morzsolta össze porrá.
- HOGY MIT CSINÁLT RENESMEE???MILYEN FARKASOK?-ahogy apa ordítani kezdett, zengett a ház. Mindenki elhallgatott és a mi hármasunkat figyelte. Tudtam, hogy apa körülbelül ebben a pillanatban szedi össze a hiányzó információkat a Jasper és az én fejemből. Remegett a dühtől, anya és Carlisle
próbálták lenyugtatni. Bár anya sem nézett ki jobban.
- Edward, ugyan nyugodj meg. Látod, hogy egyben van a lányod!-mormolta neki csendesen Carlisle.
- És mi miért nem tudtunk róla, hogy egy horda farkas vadászik a lányomra?- kiabálta anya.
- Nem akartam, hogy belekeveredjetek és bajotok legyen- szóltam csendesen, de tudtam, hogy ez nem elég jó érv nekik.
- Carlisle, hogy engedhetedd ezt neki?- kérdezte apa, mostmár valamivel csendesebben és nyugodtabban
- Edward, itt volt hat vámpír és legalább harminc vérfarkas. Le tudtunk számolni velük. Egyetértettem Nessievel, hogyha szólnánk nektek akkor felizgatnátok magatokat, különösen Bellát. És tényleg elég ide-
gesek voltunk így is.
- De mi vagyunk a szülei.- nyögte anya, és ha lehet a fehérnél is fehérebb lett.
- Anya.- kezdtem bele, és óvatosan megfogtam a karját.- Kérlek. Ennek már semmi jelentősége sincs. Azért nem szóltunk nektek, mert féltettelek benneteket és nem akartam, hogy bántódásotok essék. - megértettem, hogy aggódnak, hogy ilyet nem mondtam el nekik.De ha egyszer Carlisle is nekem adott igazat akkor nem gondolják, hogy abban tényleg lehet valami?
- Azt értem Renesmee, de arra nem gondoltál, hogy mint szüleid jogunk van ennyit tudni? Vagy már ennyire sem számítunk neked?- kérdezte fájdalmas arccal anya. Annyira nem értette az egészet.
- Persze, de akkor egyből iderohantatok volna és ti is siettek harcolni a farkasokkal, és mi van ha
megmar egy benneteket? Azonnal belehaltok! Nekem pedig már nem árthat farkas harapás. Ezért is akartalak titeket biztonságban tudni. Carlisle is tisztában volt vele, hogyha apa bedühödik akkor ész nélkül rohan majd a farkasokhoz, ide pedig terv kellett.- majd segélykérőn pislogtam Carlisle felé.
- Öhmm, hogyne, Edward nagyon forrú fejű tudsz lenni!De nem érted, biztonságban volt és van
Nessie, hiszen mind megvédtük és még segítségünk is akadt.- mondta Carlisle egész meggyőzően. Anya csak bólintott, de láttam milyen elkeseredetten néz rám, ami nagyon elszomorított.
- Edward Carlislenak igaza van. Biztonságban volt Nessie. Pont velük ne lett volna?
- Várjunk csak!- azzal felemelte apa az ujját.- Hogy érted azt Nessie, hogy neked már nem árthat farkas harapás?- a fene, hogy még erre is ki kell térnem. Így nekiláttam, hogy megmagyarázzam a dolgot, mi hogyan történt, és hogy meglepő módon a szervezeten azt az anyagot ami megölt volna, azt beépítette és erősebb lettem mint eddig bárki. Ennél a résznél apa viselkedése kicsit megváltozott, mintha tetszett volna neki hogy milyen különleges lánya van, aki még egy farkas támadást is túlél. De visszatért belé az aggódó szülő és a történet után kijelentette, hogy Jacob ott kezdheti a rám való vigyázást, hogy ezután elkisér ha vadászni megyek. De csak sikerült lenyugtatni a kedélyeket, amiben nem kis szerepe volt Jasper képességének is. A búcsúzásnál Kathy megfogadta, hogy amint tud meglátogat minket és adjam át Lorának az üdvözletemet, anya végül is csak százszor elmondatta Carlisleal és velem, hogy azonnal szólunk neki, ha bármi probléma adódna megint. Apa pedig csak annyit fűzött az ügyhöz, hogy utólag igaz már kár a dolgon idegeskednie, de ő is azt mondta nekem mint anyu, hogy azonnal szóljak ha valami baj lenne megint. Majd a végén mosolyogva hozzá tette, hogy pont annyira vonzom én is a bajt, mint anya halandó korában. Miután anyáék elutaztak, már nem maradt más dolgunk, csak, hogy élvezzük a gondtalan életet, lenyugodjanak a kedélyek, és visszatérjen minden a normális kerékvágásba. Most, hogy a veszély már elmúlt, olyan gyorsan peregtek a napok, hogy észre se vettem már milyen közel van az utazás napja. Aztán már a tavaszi szünetben indulhattunk is New Hampshirebe, hogy meglátogassuk anyáékat. Nem is sejtettem, hogy milyen kellemes és kellemetlen meglepetésekben is részem lesz.