Északi fény-18. fejezet Újrakezdés

Már több napja itt voltam New Hampshireben, voltam Belláékkal a Dartmouthon, és beiratkoztam az új iskolámba is. Kinéztem az ablakon, még hajnalodni se hajnalodott…tehát még bőven volt időm a készülődésre. Be kellett vallanom magamnak, hogy szörnyen izgulok, habár tudtam, hogy semmi okom rá, hiszen láttam az elkövetkezendő első heteket. Semmi rossz nem fog történni, sőt nemhogy rossz, de jó se. Mindenki nagy ívben el fog kerülni…normális emberi viselkedés- magyarázta Edward. Az átlag ember általában ha nem is tudatosan, de elkerüli a mi fajtánkat, mert érzi, hogy veszélyes.- mondta ő előző este.Bella próbált azzal vigasztalni, hogy nem lesz olyan rossz mint gondolom. És én hinni szerettem volna neki. Mostanában méginkább hiányoztak a lányok, de tudtam, hogy mellettem vannak, ha testben nem is. Lorát is szerettem volna látni, bocsánatot kérni, a legutóbbi találkozásunkért. Elmondta Nessie, hogy mi történt, hogy egyáltalán nem haragudott rám. Pedig akár ott helyben meg is ölhettem volna. De eddig még tiszta volt a rekordom…nem történt semmi. Az iskoltáskám bepakolva feküdt az ágyam mellett. Körbe néztem a szobámban. Olyan volt, mintha egy hotelszobában lettem volna. Minden halványnarancssárga volt, a falak, az ágyam, az ágynemű. A bútorok pedig halványsárgák. Nagyon tetszett, ízléses volt és úgy tűnt mintha a szobában állandóan sütne a nap. Az ablak alatt állt az íróasztalom, rajta az iskolába vett holmik. A szekrényem mellé kiakasztva ott lógott az iskolai egyenruhám. Magániskolába fogok járni. Ide írattak be. A sulit Esme választotta, arra hivatkozva hogy a többi gyerekével ellentétben én még nem fejeztem be a középiskolát szóval nekem mindenből a legjobb jár. Ha már sokadjára kezdem a sulit akkor megteszi bármilyen iskola, de a legfiatalabb gyerekének még tanulnia kell. A nap, lassan kibukkant a látóhatár mögül, persze ezt csak én láttam, mások számára még épphogy hajnalodni kezdett.
Odasétáltam az ablakom melletti hatalmas tükörhöz és alaposan megnéztem magam benne. Sosem voltam hiú, de az új külsőm még mindig elvarázsolt. Méreteimet tekintve semmi sem változott, ugyanolyan magas voltam, csak a bőröm volt még fehérebb. És gránitkemény…olyan akár a legkeményebb szikla. A hajam színe is változatlan maradt, de sokkal fényesebb és lágyabb lett. Régi vízkék szemeim helyett most aranybarna szemek néztek vissza rám. Nemrég jöttünk meg Edwardal a vadászatból, pedig nem is voltam igazán szomjas, de ragaszkodott hozzá, hogy minden rendben legyen mielőtt elmegyek az iskolába. Ha a Cullenekre gondoltam még mindig borzasztó hála fogott el. Ennyi mindennel segítettek, vigyáztak rám és tanítottak..én pedig meg fogom hálálni, döntöttem el. Unottan bóklásztam a szobámban, nézegettem a könyveket amiket Alice küldött. Elmosolyodtam, hát persze hogy tudta hogy mik a kedvenceim..Ott volt mind, az Anna Kareninától az összes Harry Potterig. Tudtam, hogy butaság ilyen könyvekhez ragaszkodni mikor magam is (rém)mesebeli lény lettem, de nem érdekelt. Ezek emberi életem megmaradt darabjai amiket még meg is tarthatok…Ismét kinéztem az ablakon, a város kezdett ébredezni. A nap már teljesen előbukkant, noha sötét felhők takarták. Az ég dörgött egy hatalmasat, én pedig elmosolyodtam..tökéletes idő..mert nekem mostmár ez jelentette a tökéletes időjárást. Lassan felvettem a ruháimat. Még vetettem magamra egy utolsó pillantást a tükörbe, pont úgy néztem ki mint egy átlag 17 éves..leszámítva, hogy én valamivel vérszomjasabb voltam mint a nagy átlag. Lebaktattam a lépcsőn, hallottam, hogy Bella és Edward már a nappaliban jönnek mennek. Amikor megláttak, Bella arcán hatalmas mosoly jelent meg.
- Kathy, hogy telt az első éjszakád?- érdeklődött kedvesen.
- Jól, habár kicsit álmatlanul.- mosolyogtam vissza. Tétován ácsorogtam, Edward pedig biztatóan megpaskolta a hátamat.
- Nem lesz semmi gond, hiszen te is láttad és Alice is!- majd eltűnt az emeleten.
- Na gyere menjünk.- intett Bella az ajtó felé.
- Edward nem jön?
- Nem neki ma csak délután lesz órája, én meg suliba menet kiraklak a tiednél, jó? Mire végzel én
már itthon leszek, csak szólj a mobilomon oké?- annyira kedves volt és olyan közvetlen. Meg akarta nekem könnyíteni az első napot.
- Persze Bella, köszönöm.- de egész úton csendben voltam. Csak egy halvány mosolyra futotta elköszönésnél, és máris egyedül maradtam a diákok erdejében. Mindenki érdeklődve bámult, de én ügyet sem vetettem rájuk. Nyilvánvaló volt, hogy egyrészt új vagyok, azért néznek, másrészt pedig csodálnak. Bár ne tennék…fogalmuk sincs róla milyen veszedelem szabadult az iskolára. Azt a papírt szorongattam, amit még beiratkozáskor kaptam, hogy hogyan juthatok el egyik órámról a másikra. Matek volt az első..az épület jobb oldali szárnyában bukkantam rá a teremre. Már majdnem tele volt. Minden szem rám szegeződött mikor végig vonultam a padok között a legutolsóba, hogy leülhessek. Még utánam is érkezett néhány diák, és habár láttam ,hogy így lesz, de keserű csalódással vettem tudomásul, hogy nem mellém ülnek le. – Ugyan mire számítottál?-szólalt meg egy hang a fejemben.
- Érzik, hogy veszélyes ragadozó vagy..azért kerülnek,ők a gyengék.
Megráztam magam, nem voltam hajlandó ezzel törődni, hiszen Bella megigérte, hogy nem leszünk sokáig egyedül. Valami távoli rokonok látogatásáról mesélt. Hogy huzamosabb ideig maradnak és szintén van köztük egy új tag is, akivel biztosan megtalálom majd a közös hangot. A tanár hangos krákogása húzott vissza a jelenbe…A délelőttöm meglehetősen monoton volt, tekintve, hogy egy lélekhez nem tudtam szólni és én hozzám se jött oda senki. Legnagyobb örömömre a tanárok sem erőltették a bemutatkozást én pedig minden órán a lehető legtávolabb bújtam el. Az igazi meglepetés azonban utolsó órán ért. Történelem volt, át kellett vágtáznom az egész épületen hogy elérjem, mivel ez az óra pedig a bal oldali épület szárnynak a legtetejében volt megtartva. Lélekszakadva rontottam be a terembe néhány perccel csengő előtt. És akkor megéreztem őt. Aztán még nagyobb lett a meglepetésem..őket éreztem meg. Ők is pontosan ott ültek ahová én akartam. Miért nem láttam őket előre? Ugrott be a következő kérdés. Lefagytam, és csak őket néztem. A lány szépségben Rosalieval vetekedett, csak ő épp barna volt és nem szőke. Hosszú hullámos barna haja volt, markáns arccsontja tette még szebbé. A mellette ülő fiú nagyon hasonlított rá, igaz ő kicsit alacsonyabb volt, mint a lány, de neki is ugyanolyan árnyalatú haja volt, igaz arca vékonyabb volt és lágyabb. A lány felkacagott, majd karomnál fogva hátraráncigált a leghátsó padhoz, és leültette oda ahol az előbb még a fiú állt.
- Csukd be szád, mert még leesik az állad!- szólalt meg huncutul a lány. A srác már az előttünk lévő padban ült, az osztályba érkező lányok messziről méregették. Most vettem csak észre, hogy volt is miért, tényleg helyes volt.
- Ti? Ti is…? Én azt hittem, hogy csak…na neem…de hogy?- makogtam értelmetlenül. Most a srác szólalt meg. Ilyen kellemes hangot még életemben nem hallottam, elrejtettem a kezeimet a pad alá, mert attól tartottam, hogy észreveszi, hogy felállt rajta a szőr is mikor elkezdett beszélni.
- Igen, azok vagyunk ami te is. Mi már éreztük, hogy van itt egy új, de gondolom te még kezdő vagy, azért nem szagoltál ki minket.- majd rámkacsintott amitől a szivem is elállt volna ha még ver.
- Óó ne haragudj, olyan udvariatlan vagyok…engem Geraldine Stephensonnak hívnak, ő pedig itt
az öcsém Gerald..- én még mindig nem jutottam szóhoz. Geraldine és Gerald? Ez meg milyen név?
- Igen, nem mai csirkék vagyunk.- szólalt meg lágyan Gerald..- A nővéremmel nemrég töltöttük a 90et, és igen ikrek vagyunk.- továbbra is csak tátogni bírtam. Közben megkezdődött az óra, de a tanár vagy nem látta, hogy nem rá figyelünk, vagy nem akart szólni. Az utóbbit tartottam valószínűbbnek.
- És te?- fordult felém Geraldine. Kedvesnek tűnt és én társakat akartam..tehát végre emberi arckifejezést erőltettem magamra és beszélni kezdtem.
- Én még csak három hónapos vagyok..-mondtam félszegen, de azért hízelgett az ámulat amit a testvérek szemében észrevettem.
- Az hogy lehet? Mi még akkor…- akadozott Gerald- mi még akkor a szobából nem mehettünk ki.
- Háát Carlisle szerint..ő a családunk feje, szóval szerinte akaraterő kérdése az egész és én úgy néz ki gyorsan tanulok.
- Érdekes lány vagy te.- mosolygott rám Geraldine. Majd beszélgetésünket megszakította a tanár egy kérdésével, de utána zavartalanul csevegtünk tovább. Elmesélték az ikrek, hogy mind a ketten 17 évesek voltak mikor átváltoztak, és hogy igazából ők lengyelek, csak pótszüleik angolok így tanulták meg ők is a nyelvet, régi nevükre nem emlékeznek, az újat jelenlegi szüleiktől kapták. A vérszerinti szüleikkel végeztek a németek a II.világháborúban, és mivel semmi pénzt vagy élelmet nem tudtak előadni, ezért Geraldot félholtra verték a katonák, Geraldinet pedig megerőszakolták majd sorsukra hagyták őket. Ekkor talált rájuk, Vincent és Josephine. Ahogy meséltek róluk, azt a fajta tiszteletett figyeltem meg a hangjukban, mint ami Edwardáknél van ha Carlisleról és Esmeről beszéltek. Szüleik régóta kóboroltak együtt és kihasználva a háború adta lehetőségeket. Josephine mindig is akart gyereket és nem akarta őket megölni. Ezért átváltoztatta őket. Stephensonék a háború végéig nomád életet éltek leszámítva az ikreket, Josephine volt aki kezdettől fogva a vegetáriánus életre nevelte őket, magyarázta Geraldine. Csak két éve jöttek az államokba, itt még sosem jártak, ezelőtt Európában és Ázsiában kóboroltak. Josephine jelenleg szülésznőként dolgozik, itt nem álhattam meg hogy ne mosolyodjak. Úgy néz ki egyes jó vámpírok sajátja hogy az egészségügyben akarnak feloldozásra találni. Vincent pedig egy cégnél lett vezető helyettes.
Az ő történetük után jöttem én. Mindent tudni akartak rólam, hogy honnan jöttem, hogy lettem vámpír. Milyen család tagja lettem. Persze a legjobban akkor is az tetszett nekik, hogy három hónap után már képes vagyok emberek között járkálni. Nessie is érdekelte őket, més sosem hallottak róla korábban, hogy halandó nőnek lehet gyereke vámpírtól. Mire észbekaptam már régen vége volt az órának és az üres iskolaudvaron ültünk és beszélgettünk.
- Ez valami fantasztikus Kathy!- lelkendezett Ginnie, mivel menet közben megkért, hogy használjam a becenevét, mert senki nem várja el tőlem, hogy képtelenül hosszú keresztnevén szólítsam. A csevegésnek Bella felbukkanása vetett véget, aki igen bosszús képpel tartott felém, de amint meglátta az ikreket, átváltott meglepődöttre.
- Kathy, tudod hányszor hívtalak? Máskor légyszives szólj ha a barátaiddal maradsz.- korholt le Bella, de közben Ginniéket nézte.
- Ő lenne Bella?- pattant fel Ginnie, és már is két puszit adott Bellának.
- Helló, Geraldine Stephenson vagyok, ő itt az öcsém Gerald, bocsánat hogy ilyen sokáig marasztaltuk Kathyt, de segítünk neki a beilleszkedésben.- hadarta csivitelő hangján, majd karon ragadta Geraldot aki menet közben bólintott csak Bellának.
- Akkor viszlát holnap Kathy, és ne felejtsd el a pénteket.- majd el is tűntek egy hatalmas sötétített ablakú limuzinban. Hazafelé elmeséltem Bellának is mindent amit megtudtam az ikrekről. Mire beértünk a házba, már úgy éreztem, mintha megállás nélkül beszélnék már egy napja. Bella és Edward is nagyon örült neki, hogy nem lesz magányos két évem a suliban. De felébredt bennük a természetes kíváncsiság is, hogy milyen vámpírok lehetnek Ginniék szülei. Természetesen azonnal bele egyeztek, hogy a pénteki napot velük töltsem.
Miután magamra maradtam a szobámban, boldogan huppantam le az ágyamra. Reggel még nem gondoltam volna, hogy ilyen fordulatot vesz a napom, pedig fel voltam készülve a teljes elszigeteltségre. Továbbra sem értettem, hogy miért nem láttam őket, hiszen a vámpírokat is látnom kéne elméletileg, de biztos azzal lehet összefüggésben, hogy még új vagyok. És nem láthatok még mindent előre. Új ismerőseim körül forogtak a gondolataim. Geraldine nagyon szimpatikus volt, cserfes, vidám örökké mosolygós, kicsit Nessiere emlékeztetett. Gerald is kedves volt, mikor megszólalt. Többnyire hallgatásba burkolózott, és engem méregetett, de a tekintete töprengő volt, nem volt barátságtalan ő sem. Mostmár kezdtem megnyugodni…új barátokkal sokkal könnyebben fog telni az idő, és mire észbekapok el is telik a tél és tavasszal újra láthatom Renesmeet is. Boldog voltam, hogy társakat találtam.