Északi fény-9. fejezet Rablóból pandúr

Aztán megint elnyelte az erdő. Körbepillantottam, hogy rajtam kívül más látta-e a farkast,
de úgy nézett ki, hogy Quil nagyon jó előadó így mindenki rá koncentrált. Felpattantam, szóltam
Jacobnak , hogy fél perc és visszajövök, csak a kocsimban hagytam valamit, biztosítottam Clairet is,
hogy még nem áll szándékomban lelépni a bulijáról, majd pedig gyorsan a kocsik felé vettem az
irányt. Mikor odaértem a kocsiknál nem találtam senkit sem. Először azt hittem, hogy biztos csak
vízió volt az egész, mikor megint megláttam, nem a kocsiknál volt, de egészen kint, az erdő szélén.
A biztonság kedvéért hátra pillantottam, hogy biztos, hogy nem látnak-e a többiek, de nagyon sötét
volt. Beléptem a fák közé. Ahogy jól sejtettem, ott már nem a farkas, hanem a fiatal srác, William
várt. Csak egy nadrág volt rajta, amúgy félmeztelen volt. A régi sérüléseinek a nyomai már nem lát-
szódtak rajta, viszont a nyakán egy rózsaszín heg éktelenkedett. Kicsit elkapott a bűntudat amikor
megláttam, hiszen őt használtam ki, hogy elmeneküljek, és még a vérét is megcsapoltam.
- Mit akarsz? Elárulnád, hogy miért settenkedsz a házunk körül?- kérdeztem fagyosan. De amint kimondtam már meg is bántam. Williamnak rettentően elgyötört volt az arca, szenvedett.
- Honnan tudtad, hogy…? Mindegy. Figyelmeztetni jöttelek.
- Engem? Mégis mire?
- Hogy nemsokára rád akarnak támadni, az egész falka, eljönnek Forksba, és végezni akarnak veled.
- Sejtettem. De miért szóltál nekem erről? Nem fognak ezért megbüntetni, vagy megölni?- az utolsó
szavakat már csak suttogtam.
- Megölnének ha elkapnának.- felelte hetykén.
- Hogy érted ezt? Nem mész vissza?- el voltam képedve, hiszen még nálam is fiatalabbnak hittem.
- Nem. Jelenleg Port Angelesben vagyunk páran. Sikerült a vérszívónak és a quileut főnöknek még
néhány társamat meggyőzni, hogy tényleg nem vagy ártalmas. Ők velem jöttek, mert ha Jeremy,
a falka vezér megtudta volna, hogy nem akarunk résztvenni az ellened folyó vadászatban, akkor
valószínűleg tényleg kinyírt volna minket. Így leléptünk. De a többiek nem akartak neked szólni,
ők csak ki akarnak maradni ebből az egészből.- hadarta William, szinte levegőt sem vett közben.
- Akkor te miért segítesz nekem?- nem fért a fejemben, hogy miért kockáztatja a testi épségét egy
hibridért.
- Mert, mert, emlékeztetsz a nővéremre. És nem akarom, hogy téged is megöljenek.- szégyenlősen a
lábát bámulta miközben mondta, de nekem pedig hirtelen bevillant a tegnapi álmom, a kislány és
a feket hajú vámpír.
- Vámpír ölte meg ugye?
- Igen, de honnan…?- nem fejezte be a mondatot, mert ő is meghallotta, ahogy Jacob közeledik a
nevemet kiabálva.
- Mégegyszer köszönöm a figyelmeztetést, és úgy körülbelül mikor…..?- nem bírtam kimondani a
támadás szót.
- Néhány hét, esetleg egy hónap, de nem akarnak sokat várni. Ha valami szükséged lenne rám, akkor
szólj nyugodtan, Port Angelesben dolgozom a motorboltban. Amúgy William Stones vagyok. – majd
rámmosolygott és már el is nyelte a fekete erdő. Ki akartam rohanni, hogy Jacob a kocsiknál lásson
meg, de gyorsabb volt, látta, ahogy –valószínűleg igen furcsa- arckifejezéssel jövök ki a fák közül.
- Nessie! Mit csináltál te ott?! Nem úgy volt, hogy valamit itt hagytál a kocsiban?
- Nem. Csak nem akartam neked szólni, mert tudtam, hogy úgyis bepöccensz. Jacob beszélnünk kell. -
elvittem, hogy kettesben beszéljük meg a dolgot, mert tudtam, hogyha a többiek előtt mondanám el,
akkor általános zűrzavart okoznék, így volt a jobb, mivel ha kiborult volna, még így is képes voltam
lenyugtatni. Türelmesen végig hallgatta a beszámolómat, bár néha meg kellett állnia, hogy erőt vegyen
magán és lenyugodjon, de engem is meglepett, hogy milyen türelmes. Mire a beszámolóm végére értem,
ő csak némán ingatta a fejét és láttam rajta, hogy nagyon gondolkozik.
- Azt hiszem megvan mit kell tennünk.- jelentette ki végül.- Először is a tanács nevében beszélek
Carlisleal és Aliceel is, és ha nagyon szükségesnek látják, akkor szólunk olyan vérszívóknak, akik
hajlandóak lennének téged megvédeni. Sajnos úgy gondolom, hogy egyedül csak a Denali klánra szá-
míthatunk, esetleg talán az írekre is, de őket nem szívesen hívnám, mivel nem vegák. Hétfőn pedig
délután eljössz velem Port Angelesbe és beszélünk ezzel a William gyerekkel. Ha úgy van ahogy
mondod, akkor talán rá lehetne venni, hogy segítsen nekünk, esetleg talán még a társait is be lehetne
szervezni a dologba.
- Gondolod? – nem igazán hittem a terve sikerében, és abban is erősen kételkedtem, hogy Carlisle és
Alice egyetlen szavára majd jönni fognak vámpírok a világ minden részéről, hogy megvédelmezzenek
engem. Pláne ha tudnák, hogyha nem lett volna ez a vérfarkas mizéria, akkor Carlisle segítségével, lehet
hogy már ember lennék. De hagytam, hadd végezze Jacob a dolgát. Nem kérdőjeleztem meg a hozzáérté-
sét, és bíztam benne, hogy működni fog a terve. Visszatértünk a tábortűzhöz. A buli már kezdett haldok-
olni, a tűz is majdnem kialudt, és mindenki meglepve vette észre, hogy a tenger fölött már kezd felkelni
a nap. Mindenki laposakat pislogott, és hatalmasakat ásított. Jacob már körbejárta a tagokat, hogy szóljon
nekik, hogy délelőtt gyűlés lesz, mert információja van számukra. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy
az este végére már Seth és Lora egymás kezét szorongatta. Vajon tudja-e már drága barátnőm, hogy
kivel fogja összekötni az életét? Még nem valószínű, de ha majd megtudja, akkor együtt aggódhatunk
legalább már a fiúk testi épségéért. Nagyszerű! Mihelyst a tűz végleg kialudt, mi is útnak indultunk.
Billyék háza felé vettük az irányt. Jacob beterelt a szobájába, megpuszilt, és letuszkolt az ágyra, hogy
aludnom kell, mivel borzalmasan nézek ki. Ő pedig elment, hogy farkas és quileut elvárásainak eleget
téve megbeszélje az új helyzetet a többiekkel. Gondolkoztam rajta, hogy esetleg követni kéne, vagy
csak hallgatózni, de a kísértésnél erősebb volt a fáradtságom. Megviselt az elmúlt két éjszaka, és perceken
belül sikerült elaludnom. Arra ébredtem, hogy ajtók csapódnak és hatalmas veszekedés zajlik éppen a
nappaliban. Próbáltam kidörzsölni az álmot a szememből és igyekeztem a vita tárgyára koncentrálni.
- Ugye nem mondod komolyan Paul, hogy csalinak használjam?- üvöltötte Jacob. Rettentő indulatosnak tűnt, furcsa is volt, hogy még mindig nem változott át farkassá ennyi indulat hatására.
- Nem, én csak azt mondtam, hogy talán hamarabb elintézhetnénk a dolgot, ha egyedül lenne otthon
és a suliban, mert minden alkalommal ha jönni akarnak és valamelyikünk ott lesz mellette, akkor
Isten tudja mikor határoznak végre, és ugyebár nekünk más teendőnk is van, nemcsak állandóan a
Culleneket védeni ugyebár.- Paul hangja is remegett a dühtől. Már kezdtem attól tartani, hogy
mentem tönkre teszik a Black házat ha így folytatják.
- Hmm, értem a te álláspontodat is Paul, de akkor maradjunk annyiban, hogy csak ÉN vigyázok
Nessiere, tudod, hogy nem bírnám ki ha valami baja esne.
- Tudom öreg, tudom. Csak kicsit aggódom én is ez minden. Hiszen mégiscsak létszám fölényben
vannak. Mennem kell, még találkozom Sammel és megbeszéljük, hogy a vérszívók mit javasoltak.-
Székcsikorgást hallottam, és az össze nem téveszthető hangot, ahogy a két nagyra nőtt gyerek
meglapogatja egymás hátát. Fura szerzetek ezek a férfiak, pláne ezek. Az egyik pillanatban majdnem
egymásnak ugranak, a következőben pedig már megint a legjobb barátok. Jacob óvatosan nyitott be
a szobába, azt hitte még alszom.
- Úgy sajnálom! Hallottad? Nem akartalak felébreszteni, csak Paul néha az idegeimre megy.- zsörtölődött, azzal fáradt nyögéssel hanyatt vetette magát az ágyon és magához húzott.
- Ne aggódj, mindent el fogunk simítani. Ígérem.Csak azt nem tudjuk mikor akarnak támadni. Kár,
hogy Alice nem tud segíteni.
- Alice nem, de talán Kathy igen.- ragyogott fel az arcom. Hiszen ő jósolta meg a farkas támadást is,
lehetséges, hogy azóta talán látott megint valamit.
- Hmm, ha gondolod megkérdezheted.Akkor holnap Port Angeles?- tudakolta Jake, de már nem is
hallotta válaszomat, mivel azt elnyomta a horkolása. Óvatosan felálltam, megcsókoltam és kislisszantam
az ajtón. Charlie már biztos nem tudja eltalálni, hogy hol vagyok. De legnagyobb meglepetésemre nem
volt otthon, csak egy cédulát hagyott, hogy elment néhány munkatársával horgászni, majd este jön.Így jobb híján leültem tanulni, hogy addig is teljen az idő. Annyira szerettem volna kisgyerekként visel-
kedni, odabújni az anyukámhoz és megkérni az apukámat, hogy védjenek meg. De erre nem volt lehetőség és nem akartam, hogy ők is bajba kerüljenek, ne addj isten bele is haljanak. Ezt én idéztem elő,
én akartam Forksban maradni a farkasaimmal, hát akkor viselem is a következményeket. Amúgyis,
ha már csecsemő koromban kikerültem, hogy a Volturi elpusztítson, akkor valahogy erre is fogunk
megoldást találni. Bíztattam magamat. Esetleg még William is a segítségünkre lehet. Bár Jacobot nem
akartam beavatni a dologba, hogy nem tetszik, hogy őt is bele akarja keverni, mivel még nagyon gyerek.
De végülis már farkas szóval ha nagyon muszáj tudna magára vigyázni, töprengtem.Este viszont sikerült tökéletesen figyelmet elterelnem, mivel végre valahára anya is felhívott és megbeszéltük, hogy mi a helyzet velük New Hampshireben, és egészen sikeresen hárítottam ha arra kérdezett rá, hogy történt-e velem valami, és Forks még mindig unalmas-e.Természetesen ködösítettem, és igyekeztem a legunal-masabb történeteket mesélni neki, hogy véletlenül se fogjon gyanút.De azért megnyugtatott a tudat, hogy ők legalább jól érzik magukat.
Ez a hetem már korentsem emlékeztetett az előző hét végére. A múltheti jókedv teljesen eltűnt. Kicsit még szétszórt is lettem. Irodalom órán úgy súgták meg a többiek a helyes választ mikor a tanár fel-
szólított. Tudtam, hogy ez a délutáni látogatásnak az oka, és azzal is tisztában voltam, hogy ameddig
bármiféle különös dolognak én a középpontjában állok, addig én képtelen leszek az iskolára koncentrál-
ni. Ahogy szünetekben Lorára néztem, mindig megsajnáltam, mivel szemmel láthatólag még fogalma
nem volt róla, hogy minek lett a részese, csak arról áradozott, hogy Seth milyen figyelmes volt vele, és
mennyire jól érzik magukat együtt, és alig várja a ma estét, hogy elvigye randizni. Kiváncsi lettem, hogy
vajon, hogyan fog majd reagálni Lora, hogyha Seth elmondja neki az igazat. Az egy dolog, hogy Kathy
lát néha álámában dolgokat amik megtörténnek, és megint más, ha az ember párja időnként egy hatalmas
farkassá változik, arról nem is beszélve, hogy munkaköri leírásába tartozik, hogy időnként emberekkel
támadó vámpírokkal végezzen ha azok Forksba tévednének. Kicsit megint elfogott az irigység és a
normálisság iránti vágy, érdekelt, hogy vajon milyen lehet halandó ember számára ha megtudja, hogy
ilyen lények is vannak a világon. Farkasok, vámpírok, és nos, hibridek is. Én a kezdet kezdetétől ebbe
nőttem fel. Kiskoromban felváltva vigyáztak rám farkasok és vámpírok is, és már járt nálunk más hozzám
hasonló hibrid is. Azon már meg sem lepődnék, ha a végén az is kiderülne, hogy léteznek boszorkányok
és jedi lovagok is. Nem találnék benne semmi kivetni valót. Nekem már szinte a nem furcsa a furcsa.
Óra után gyorsan elköszöntem a lányoktól, egyszerűen képtelen voltam már tovább hallgatni Lora ára-
dozását Sethről, míg Kathy csak itta a szavait. Szerencsések, őket nem akarja vacsorára megenni senki.
Tudtam, hogy Jacobot a parkolóban találom, mivel azt beszéltük meg, hogy innen indulunk, de erre nem
számítottam. Egy kisebb tömeg gyűlt össze ott ahol Jacob állt, mivel nem a saját kocsijával volt, de nem
is az én Volvommal, hanem az Alice sárga porschejéval. Ahogy elhaladtam a parkolóban Alice messziről
rámkacsintott, én igyekeztem visszamosolyogni,de sejtésem szerint, csak egy vicsor lett belőle. Minek
ez a feltűnés? Minek? Sárga porschéja itt a környéken senkinek nincsen, a nyugati parton legközelebb
szerintem csak L.A-ben. Ha Jacob azt szerette volna, hogy az omak farkasok ne szúrjanak ki, hát akkor
most alaposan mellélőtt.
- Mi ez? És hogyhogy elkérted Alicetől?- nyafogtam mellette amíg kinyitotta nekem az ajtót.
- Nessie kérlek ne sápítozz. Gyorsan meg akarom járni Port Angelest, és azt mondta Alice, hogy mindegyik kocsi nagyon gyors, vigyem amelyiket csak akarom.
- Kevésbé feltűnőt nem találtál?- emeltem égnek a szemem. Nem akartam elhinni, hogy képes ilyen
kocsival furikázni.
- Ez pont megfelel és még szép is, amúgy is az ilyen kocsikra buknak a csajok. – azzal rámnevetett.
Én pedig jól fejbevágtam- Na induljunk- morogtam. De úgy nézett ki, hogy Jacobra nem volt hatással
a rosszkedvem, sőt…ő egész úton vidáman fütyörészett mellettem. A kocsi amúgy tényleg gyors volt.
Nem tartott sokáig bejutni Forksból Port Angelesbe, de ezzel a kocsival, és Jacob sebességével már
húsz perc alatt bent voltunk a városban, és még a motorboltot is egyből megtaláltuk.
- Mit is akarsz te pontosan megbeszélni Williamel? – még mindig dühös voltam rá, de a kiváncsiságom
már erősödött.
- Majd megtudod.Remélem segít különben…- és ezzel fenyegetően megropogtatta az ujjait. Nem szerettem amikor Jacob játszotta a kemény gyereket, illetve farkast. A bolt egészen kicsi volt, a parti
sétányon helyezkedett el, jó pár másik üzlettel együtt. Ahogy beléptünk, megszólalt egy csengő a
fejünk fölött. Nem volt senki elől, így vártuk, hogy hátha felbukkan végre valaki. Aztán hirtelen elődugta
a fejét William. Amikor engem meglátott széles mosoly jelent meg az arcán, de az rögtön az arcára is
fagyott Jacob tekintete láttán.
- Miben segíthetek?
- Én Jacob Black vagyok, Renesmee barátja. Beszélni szeretnék veled.- William csak bólintott és várta,
hogy Jacob folytassa. Megkönnyebbültem, ugyanis nem tudtam igazán, hogy milyen reakcióra számítsak
Williamtől, ha Jacobbal érkezem.
- Tegnap Nessie mindent elmondott.És a segítségédet szeretném kérni. Mi, bárhogy is nézzük kevesebben
vagyunk mint a te törzsed falkája. És mindenáron le akarjuk győzni őket, így azt akarom megkérdezni,
hogy beszálsz-e közénk?- feszülten figyeltem mindkettejük arcát. Jacobé rezzenéstelen volt és komoly,
talán már kicsit túlságosan is. William először meglepődött, majd töprengő képet vágott, de a végén a
kezét nyújtotta Jacobnak, aki halványan elmosolyodott és viszonozta a gesztust.
- Lenne még valami.Nem szivesen kérlek meg rá, de szükséges dologról lenne szó. Ki kéne deríteni,
hogy egészen pontosan mégis mikor akarnak betörni Forksba és hányan lesznek. A módszert rádbízom,
de talán….- habozott amíg kereste a megfelelő szavakat- visszamehetnél hozzájuk.- Williammel mind
a ketten hasonlóan reagáltunk. Ő is és én is egy kicsit megtántorodtunk, de ő velem ellentétben erőt vett
magán és csak némán bólintott.
- De nem kell megtenned ha nem akarod.- mondtam nagyon halkan. William rámnézett, majd elmosolyodott.
- Szeretném..Elmondtam, hogy miért és szeretnék segíteni neked. Rendes lánynak tűnsz, és amiben
tudok segítek. Talán a többiekkel viszont te tudnál beszélni. Mármint, úgy értem, hogyha látnák hogy tényleg nem vagy veszélyes akkor segítenének neked. – majd kérdőn Jacobra nézett, hogy mit szól az ötlethez. Jacob csak bólintott, hogy jelezze a beleegyezését.
- Hány emberről lenne szó? – szólalt meg végül.
- Hmm, úgy tízről, plusz én, az úgy már tizenegy- számolta William. Jacobnak és nekem is felragyogott
az arcunk. Mind a ketten tudtuk, hogy mit jelent ez. 27 farkas és 6 vámpír plusz én 20 farkas ellen.
Egészen biztosan győzni fogunk. Aztán nekem is támadt egy ötletem.
- Öhmm, William, nem bánnád ha egy képességemet bevetném a többi srácnál? Úgy nem kéne annyit
magyarázkodnom- majd pedig vártam, hogy mit szól a javaslatomhoz.
- Attól függ milyen képesség.
- Megérintem őket, és ezáltal képesek lesznek látni az emlékeimet, így röpke néhány perc alatt megláthatják, hogy csak állati vért ittam világ életemben, és még a Volturi is ártatlannak és veszélytelen-
nek minősített. – William csak bólintással reagált az ötletemre. Majd pedig megbeszéltük, hogy holnap
délutánra összehívja a fiúkat és akkor nekem alkalmam lesz meggyőzni őket, hogy igenis érdemes lesz
harcolni értem, hiszen én teljesen ártatlan vagyok. Jacobbal visszavittük az autót Cullenékhez, beszéltünk
Carlisleal, akit szintén felderítettek a pozitív fejlemények, és megigérte, hogy szólni fog Rosalienak és
Emmettnek is. Hazáig pedig az utat futva tettük meg. A következő napom is emlékeztetett az előzőre,
megint az egész délelőttöm a türelmetlenségről szólt. Kocsiba pattantam és meg sem álltam Port Angeles-
ig, most egyedül mentem, mivel jobb ötletnek tartottam, ha 10 idegen kamasz vérfarkas előtt nem éppen
Jacobbal állítok be. A motorboltban találkoztam ismét Williammel, aki hátravezetett a raktár helyiségbe.
Ott voltak mind. Ők is úgy hasonlítottak egymásra mind a quileut fiúk, csak mindegyiküknek hosszú
fekete copfja volt Williamet kivéve, és a vállukon egy furcsa tetoválást viseltek. Eléggé ijesztő volt az
ábrázatuk ahogy méregettek, de én álltam a tekintetüket.
- Szóval megjöttél hibrid csaj- jegyezte meg epésen az egyik,
- Renesmee, a neve Renesmee. – pontosított William.- Szóval? Kezdhetjük? – nézett a fiúkra. Mindegyiknek az arcán furcsa aggodalom tükröződött. Nagyot sóhajtottam. Szóval a magyarázat
egy részét mégsem úszom meg.
- Figyeljetek! Nem harapok, még mérgező sem vagyok. A segítségetekért jöttem, csak annyi lenne
most a dolgotok, hogy hagyjátok, hogy megérintselek benneteket. Igérem semmi gaztettre nem
készülök- szavaltam monotonon és forgattam a szemem, nem hittem el hogy ennyire rémisztő
lehetek. Végül az egyik srác megadóan feltartotta a karját hogy vele kezdhetem. Lassan mentem
végig melletük, és igyekeztem minden, számomra fontos dolgot megmutatni nekik. A végén csak
annyit láttam, hogy mind sutyorognak és bólogatnak, amit jó előjelnek vettem. Csendben félre húzódtam,
hogy meg tudják tárgyalni a dolgot nyugodtan. A lábamat nézegettem és igyekeztem láthatatlanná
válni. Ahogy a hangjukból kivettem, volt bőven mit megbeszélniük, mivel eléggé indulatos volt minden-
kinek a hangja. De amikor elkaptam egy-egy mondat foszlányt, mindenből csak az jutott vissza hozzám,
hogy William segíteni akar nekem, bármi áron. Kellemes érzéssel töltött el a gondolat. Ő kezdett el
krákogni is, hogy végre odafigyelhetek, mert meghozták a döntést. Felpattantam, megigazítottam magam
és igyekeztem nyugalmat erőltetni az arcomra. Nem akartam arra gondolni, hogy talán most áll vagy
bukik minden.
- Elnézést, hogy még be sem mutatkoztunk- kezdte szabadkozva a William mellett álló fiú.
- Én Josh vagyok, ők pedig-mutatta balról jobbra- Tom, Chris,Whyatt, Michael, Rob, Max, Cole, Harry,
és Mike.- én csak buzgón bólogattam. Úgyis tudtam, hogy sosem fogom megjegyezni a nevüket.
- Döntöttünk. Segítünk a harcban, a törzsünk teljesen alaptalanul itélt el téged, és nem érdemled meg,
hogy az a szemetek megöljenek. William elmondta, hogy mire készül, szóval addig velem kéne tar-
tanod a kapcsolatot ha nem gond.- én meg sem tudtam szólalni az örömtől. Csak könnyes szemmel bólogattam.
- Ha harcra kerülne a sor, William majd értesít minket és csatlakozunk a quileutokhoz. Így rendben van?
- Ho..hogyne..-dadogtam, még mindig nehezen tudtam megszólalni.- Persze. Annyira hálás vagyok nektek, el sem tudom mondani.- valami katasztrófa, tíz pontosabban tizenegy tini fiú és farkas előtt ment-
hetetlenül elsírtam magam. De ők csak zavartan vigyorogtak. Miután több századjára is megszorongattam
Josh és William, na meg a többiek kezét, megadta a számát Josh, hogyha bármi változás lenne akkor tud-
jak neki szólni. A kocsiban is a hazaúton, folyton az elmúlt néhány órára gondoltam. Nem voltam képes
felfogni, hogy nekem lehet ekkora hihetetlen szerencsém.
Első dolgom az volt, hogy szóljak Jacobnak és a családnak. Mindenki el volt ragadtatva a váratlan és
roppant pozitív fordulattól. Csak Alicenek maradtak kételyei bár titkon én is teljesen egyetértettem
vele.
- De mi van ha kiszúrják, hogy William kettős ügynök? Nagyon kell vigyáznia a gondolataira.- mormolta
Alice miközben összeráncolta pici vékony szemöldökét. Láttam rajta, hogy megoldásokon agyalt. De
nem talált mint ahogy én sem, pedig én már hosszú éjszakákon át ezen rágódtam, mióta csak feltűnt a
farkas a házunk mellett.
- És ha mégis megtudja, hogy mikor akarnak jönni, akkor hogyan szól nektek? Hiszen egészen biztos,
hogy nagyon meg fogják figyelni.- Alice kérdéseit már szinte akadékoskodásnak találtam, de tudtam,
hogy okos és logikus problémákat vet fel. Így csak halkan megjegyeztem.
- Hmm, erre nem igazán gondoltunk Jacobbal. Azt beszéltük, hogy majd William valahogy megtalálja
a módját és megszökik.- lesütöttem a szemem és vártam a szemrehányást, de ha Alicenak van jobb ötlete,
hát állok elébe. A várt hatás nem is maradt el. Alice először csak elkezdett fújtatni mind egy gőzgép,
aztán kifakadt.
- Nagyszerű vagy Renesmee Carlie Cullen! Igazán, te meg az a Jacob…Két eszetlen kamasz esküszöm.
Pedig már ő is elmúlt 34. Pfhh. És arra nem gondoltatok, hogy esetleg megölik? Elcsípik egy gondolatát
és már mindennek vége?Meggondolatlan kamaszok.
- Tudom Alice, de nem volt jobb ötletünk- könyörgőre fogtam a dolgot. Sosem bírtam ha valaki haragudott rám. De amint kikiabálta magát, már az ő haragja is elszállt. Leült mellém és megveregette
a vállamat.
- Ne haragudj. Csak izgulok, féltelek, és bosszant, hogy nem látlak se téged, se a farkasokat. Ennyi az
egész. És ha úgy van ahogy mondod, és ez a William gyerek tényleg olyan biztos magában, akkor még
jól is elsülhet a dolog.- majd igyekezett mosolyogni, de nem igazán sikerült neki. De láttam, hogy igyek-
szik, ugyanúgy ahogy én is.
Így nem maradt más mint a várakozás. Ha nincs a suli, a lányok és Jake, tényleg beleőrültem volna.
Josh adta hírül egyszer, hogy a dolgok beindultak, William bűnbánóan visszatért az okam farkasok közé,
akik feltétel nélkül visszafogadták, csak a falkavezér gyanakodott egy kicsit, de az ő aggodalmát is sikerült elaltatni. Tehát úgy nézett ki, hogy a dolgok a legjobb úton haladnak. Esténként a quileutok és
Jasperék edzést tartottak, amin néhány kivételes alkalommal én is részt vehettem, mivel hatásosan ki-
követeltem magamnak, hogyha harcra kerül a sor akkor nekem is ott a helyem. Így egészen elviselhe-
tőek voltak a hétköznapjaim. Délelőtt iskola, délután lecke írás, edzés vagy pedig Jacobbal találkoztam.
De ahogy azt már igazán megszokhattam volna, a baj csőstül jön. Mégpedig ez alkalommal olyan
helyről jött, amire egyáltalán nem számítottam. A nagy zűrzavarban, amit William felbukkanása és
információja okozott, el is felejtkeztem a parton történtekről. Mindennap beszéltem Kathyvel és Lorával
is, de valahogy mellékes információnak minősítette az agyam az olyan információkat, hogy milyen
volt például Lora és Seth sokadik randija, és, hogy mikor csókolta meg először Seth Lorát. Ilyenekkel
nem tudtam, nem értem rá foglalkozni. Sajnáltam, hogy nem jut a barátnőimre több idő, de azzal pró-
báltam vigasztalni magam, hogyha ennek vége, akkor majd elviszem őket egy csajos hétvégére és
akkor majd mindent bepótolunk. Egyik nap nagyon váratlanul ért Lora kérdése, és ez végre felnyitotta
a szememet.
- Te, Nessie? – nagyon bátortalannak tűnt.
- Hmm??
- Nem tudod egészen véletlenül, hogy mit csinál mostanában Seth? Nekem azt mondta, hogy a fiúkkal
van, de….- beleharapott a szájába és zavartan pislogott. Amikor megláttam Lora arcát, hirtelen a hom-
lokomra csaptam volna, aztán pedig elfutott a pulykaméreg és Sethet billentettem volna fenékbe. Ez a
szerencsétlen lány arra gyanakszik, hogy Seth megcsalja valakivel, fogalma sincs, hogy Seth majdnem
minden este edzésen van, és ráadásul a legfontosabbat még el sem mondta. Hogy vérfarkas, hogy azok a
srácok akik ott voltak a bulin, mind azok.
- Iiigen..-nyögtem ki végül. De láttam rajta, hogy nem győzi meg a válaszom, szóval latba vetettem
minden színésznői képességemet.
- Persze. Nyugodj már meg Lora. Nem az van amire gondolsz. Csak hmm, tudod a fiúknak rengeteg
dolga van mostanság.- nyögtem ki, de tudtam, hogy gyorsan ki kell találnom még valamit.
- Tudod Jacobot is jóval ritkábban látom mostanság mint szeretném- a hatás kedvéért vágtam egy
fintort, és úgy láttam, hogy ez kezdi megtenni a hatását.
- Igazán? Sethhel van ugye?- érdeklődött mostmár élénkebben Lora.
- Ppersze, tudod a fiúk besegítenek a rezervátumban és mostanában elég soka a munka tudod.
Segítenek vissza terelni a medvéket az erdőbe, mert mostanában túúúúlságosan is kimerészkedtek
a lakott területre, és háát tudod ez nem épp veszélytelen meló. Ezért nem szólt neked Seth. Nem
akarta, hogy aggódj.- a sztorit végül befejeztem. Nem tudtam várni a reakciójára, így csaltam egy
kicsit, Lora mellé csusszantam és meglestem a gondolatait. Hatalmasat sóhajtottam. Elhitte.
- És te hogyhogy tudod?
- Hmm, Jacob nekem sem akarta elárulni, csak véletlenül Billy kottyantotta el egyszer.- láttam Lorán,
hogy ezt is elhiszi. Komolyan színésznőnek kéne mennem, gondoltam magamban. Milyen ügyesen
elhitettem vele! Bár nem volt ínyemre, hogy be kellett csapnom. De egyelőre csak ennyit tehettem,
délután pedig mindenképp alaposan ellátom Seth Clearwater baját, ha rövidesen nem mondja el Lorának
az igazat. Aztán kapcsoltam. Ha Seth elmondja Lorának az igazat, akkor azt is meg kell mondania, hogy
miért vannak az edzések, és akkor azt is, hogy én mi vagyok…..elfelejtettem levegőt is venni, úgy megijedtem a gondolatra. Aztán azzal elütöttem a rémképeimet, hogy annyit igazán megtehetne értem
ezek után Seth, hogy ő segítsen ki egy kis hazugsággal. Ettől már egyből jobban lettem, és felkészültem
rá, hogy úgy kiosztom, hogy azt az ablakba nem teszi ki. Iskola után bedobtam a cuccaimat és egyből
Clearwaterék felé mentem. Kicsit már indulatos voltam, úgyhogy a kelleténél erősebben döngettem meg
az ajtót. Sue nyitott ajtót.
- Szia Nessie! Kit keresel?- tudakolta olyan udvariasan, mintha legalábbis nem az ajtót akartam volna
rájuk törni az előbb.
- Öhhmm,Sethel szeretnék beszélni ha itthon van.
- Persze, menj hátra a kertbe, éppen fát vág.- azzal útba igazított Sue, megköszöntem a segítségét.
Örültem is, hogy nincs bent a házban, mert ebből kiabálás lesz. Hideg ködös idő volt, de Seth szokás
szerint félmeztelen volt, és fütyörészve darabolta a fát, úgy mintha más éppen csak kenyeret vágna.
- Khmm Seth- krákogtam zavartan.
- Áá Nessie! Szia, de régen láttalak! Minden rendben?- olyan hihetetlenül barátságos volt, hogy szégyen szemre elszállt minden dühöm és én is visszamosolyogtam rá. Végül is meg lehet ezt beszélni kultúrált
emberek módjára is, nem?
- Seth beszélnünk kéne….Loráról.- figyeltem az arcát, miközben kimondtam, hogy miért jöttem. Seth
egyszeriben lehangolt lett.
- Az a gond, hogy nem mondtam el neki, ugye?- elvörösödött, szégyellte magát. Így a majd két méteres
srác így úgy festett mint egy ovis aki éppen valami bűnét vallja be az anyukájának. Meglágyult a szivem.
- Mitől félsz Seth? Hiszen szeret téged, és ez nemcsak amolyan kamasz szerelem. Hiszen te is tudod.
Ez bevésődés.- próbáltam a lelkére beszélni, reméltem így hátha rávehetem a helyes lépésre, külön-
ben az őrületbe kergeti Lorát. Ő pedig csak ingatta fejét.
- Ha megtudja, hogy mi vagyok sikítva elrohan…
- Hogy te mekkora hülye vagy! – már felemeltem a hangomat, mert tényleg dühbe jöttem. Nem lehet igaz, hogy egy felnőtt férfi úgy viselkedjen, mint egy éretlen kamasz. – És mi van Clairel és Kimmel? Kim
még nem is quileut ráadásul. Ő sem rohant el, mikor megtudta, hogy micsoda is Jared.
Seth még mindig csak állt némán, és maga elé bámult. Tépelődött, de meg tudtam érteni. Nekem sem
lett volna könnyű, ha valakivel közölnöm kellett volna, hogy mi vagyok. Sejtettem, hogy nehéz döntés
lesz, de bíztam benne, hogy okosan dönt, és szereti Lorát.
- Azt tudtad, hogy az edzésekre azt hiszi, hogy meguntad és más lánnyal vagy?- kérdeztem csendesen.
Ez, megtette a hatását. Seth felkapta fejét.
- Micsoda? De hát nem…hát hogyan…pffhh..elment az esze annak a lánynak.- nyögte ki végül.
- Nem Seth, nem ment el az esze, csak aggódik, mivel minden este távol vagy, és nem tud mire
gondolni.- úgy láttam, hogy szavaim kezdenek eljutni a tudatáig. Megint olyan elgondolkodó
arcot vágott mint az előbb, majd nagyot sóhajtott.
- Azt hiszem Nessie igazad van. Még ma beszélek vele és megmondom neki az igazságot.
Megkönnyebbültem, ezzel a problémával is kevesebb, gondoltam, aztán eszembe jutott, hogy
mire kell még megkérnem Sethet.
- Hmm, Seth, megtennél annyit értem, hogyha beavatod Lorát, akkor vámpírra hivatkozol, és
engem és a családomat kihagysz a történetből? Nem szeretném ha megtudná, hogy…na szóval
azt. – esdeklően néztem rá, éreztem, hogy könnyes lesz a tekintetem. Nem akartam, hogy a lányok
megtudják. Ha Sethet nem is, engem és a családomat biztosan szörnyetegnek tartana. És azt nem
tudnám elviselni. Ők tették nekem élhetővé a középiskolát, és miattuk nem érzem úgy mintha egy
rémmesében élnék. Ha még ezt is elveszíteném, akkor igazán nem tudom, hogy mit csinálnék. De
Seth csak bólintott.
- Persze Nessie, ez érthető. Ne aggódj majd kitalálok valamit!- azzal rámmosolygott, és úgy éreztem,
hogy a rajtam ülő sziklatömbökből eggyel már kevesebb van. Seth elment beszélni Lorával és én
pedig haza vettem az irányt. Nekiültem, hogy megcsináljam aznapi teendőimet, de közben félfüllel
mindig a telefont vártam, hogy mikor szólal meg végre. Tudtam, hogyha Seth közli a dolgot Lorával,
akkor az elsők között leszek akit fel fog hívni. De nem történt semmi. Így nagy nehezen befejeztem
a házifeladataimat, kitakírottam a házat és még vacsorát is csináltam mire hazaérkezett Charlie Jacob-
al. Igazán klassz estém volt, és úgy voltam vele, hogy Lora is biztos túl van az első sokkon és majd
holnap elmondja amit akar.
Viszont nem volt iskolában másnap Lora, és Kathy sem tudta, hogy mi lehet vele. Én is különösnek tartottam, de megéreztem mást is.Rájöttem délelőtt, hogy hamarosan el kell lógnom különben baj lesz. Megint éreztem a torkomban azt az égető érzést, a pulzusom dübörgött a fülemben, és úgy éreztem magam, mintha legalább egy hónapja nem ettem volna. Az emberek is megváltoztak a szememben,
nehezen tudtam arra koncentrálni amit mondanak, a nyakukon és a karjukon lüktető pulzust figyeltem csak, és az illatukat. Kétségtelen, megmutatkoztak rajtam megint a jelek, hogy hamarosan vért kell innom, mert szomjas lettem. Mindig tudtam, hogy az öregekre kell hallgatni, de sose volt ínyemre, hogy tényleg úgy is tegyek. Carlisle megmondta, hogy amíg nem tudja megoldani az ügyemet, addig muszáj néha elmennem vadászni.Persze én csak akkor vettem figyelembe a kérését, amikor majdnem Seth vesztét okoztam, de aztán valahogy megint elfelejtődött a dolog. Néha eszembe jutott, hogy talán megint itt lenne az ideje, hogy elmenjek, de mindig elodáztam, hogy jól elvagyok így is, senki nem sérült meg mostanság akinek a vére ingerelne, miért kéne vadászni mennem? De a legfontosabb és legnagyobb erőről, a biológiáról elfelejtkeztem. Bennem volt a vámpír is, és bármennyire küzdöttem, néha tényleg ez volt bennem a dominánsabb. Így rosszullétre hivatkoztam, az angoltanárnő nagyon ijedt arccal engedett ki a teremből.Én pedig oda suttogtam Kathy, hogy azonnal szóljon ha jelentkezne Lora, majd eszeveszett tempóban kirohantam az iskolából. Már tudtam mi a teendő, hiszen a vadászat olyan, mint az embereknek a biciklizés, soha nem lehet elfelejteni és kijönni a gyakorlatból. Hazamentem, bedobtam a cuccaimat a szobámba, és bevettem magam az erdőbe. Strapabíró cuccokkal is készültem, mivel hosszú vadászattal
számoltam, nem akartam egyhamar szomjas lenni. Az idő most a szokottnál is jobb volt. Igaz a nap nem
sütött, de nem is esett az eső, és még a hó sem, pedig már nemsokára december lesz. Így kihasználtam ezt
a csodát és futni kezdtem. Arról is elfelejtkeztem már jó rég, hogy a nagy-normális akarok lenni – mániámban mennyire elszoktam már az erdőben rohangálástól, és azt is elfelejtettem, hogy mennyire
imádok futni, élvezni a sebességet,ahogy az arcomba vág a szél és hogy hatalmas távot képes vagyok
rövid idő alatt megtenni. Azon vettem észre magam, hogy elkezdtem hiányolni a képességeimet, hiszen
már a gondolatolvasáson kívül mást szinte soha nem is használtam. Meglepett a felismerés.
Még mindig csak rohantam, nem tudtam mire is vadásszak ma, mivel egyáltalán nem vetődött állat
az utamba. De aztán meghallottam. Nem messze tőlem egy jávorantilop csapat álldogált. Tudtam, hogy
mit kell tennem. Elengedtem magam, és hagytam, hogy az ösztönök vezéreljenek. A szagokra hagyat-
koztam és a nyomukba eredtem. Már megpillantottam őket a fák között,lassan közelebb mentem hozzájuk. Kiszúrtam magamnak a csoport leggyengébb tagját, csak a lüktető pulzusára koncentráltam,
majd ugrottam. A csorda hirtelen szétugrott ahogy az állatra vetettem, magam, de már nem érdekelt.
Még vergődött néhány percig, de gyorsan kitörtem a nyakát, hogy ne érezzen több fájdalmat. Mohón
szívtam a vérét. Mikor már éreztem, hogy vége, felálltam, és a csorda nyomába szegődtem, mivel
az égető érzés még mindig marta a torkomat. Addig nem volt szabad leállnom, amíg ez el nem
múlik, ezzel tisztában voltam. Mostmár könnyebb dolgom volt, mert még nem álltak össze az antilopok,
így egyesével hamarabb el lehetett bánni velük. Már kettőn túl voltam, éreztem, hogy még csak
egyet kell leterítenem, hogy elmúljon a szomjúság. Futottam utána, ő meg előlem, de sehogyan sem
tudtam utolérni. Végül a pataknál értem be. Itt egy darabon nem volt hepehupás a talaj, hanem a patak-
parton minden sima volt és hihetetlenül zöld, még az egész Forksi erdőnél is zöldebb. Itt ott pedig fák
meredeztek az égbe a part mentén, de itt valahogy ritkásabban. Gyönyörű volt. Itt állt meg pihenni egy
percre az áldozatom a szerencsétlenségére. Mire megfordult én már elé kerültem, és amilyen gyorsan
csak lehetett, vele is végeztem. Már majdnem befejeztem, amikor meghallottam, hogy a hátam mögött
megzördülnek a fák. Felpattantam, támadóállásba készen arra, hogy harcoljak, de félelmeim ellenére
nem egy medve volt. Annál sokkal rosszabb. Seth volt és Lora.

Északi fény-8. fejezet A buli

A hátralevő időben udvariasan bájcsevegtem mindenkivel, de igazából fogalmam sem volt,
hogy kinek mit mondok. Semmit nem fogtam fel belőle, hogy mi történik körülöttem, csak azon járt az eszem, hogyha a Kathy látomása igaznak bizonyul, akkor alaposan átrázták Jacobékat és még nem álltak le a vadászattal. Tudatnom kellett mindent Carlisleal.Az utolsó kicsöngő után, kurtán elköszöntem a lányoktól és elindultam a parkolóba a kocsimhoz. Körülöttem mindenhol zsibongó diákok voltak akik tárgyalták az aznapi eseményeket, hétvégére tervezgettek. Megint elöntött az irigység. El sem tudják képzelni, hogy mennyire cserélnék velük.Igyekeztem nem a zsivalyra figyelni, majd elértem a kocsimhoz, beültem, és dühösen bevágtam az ajtót, majd gázt adtam és már el is tűnt a szemem elől a gimi. Egyenes a Cullen házhoz igyekeztem, idegességemben fel sem tűnt, hogy olyan gyorsan vezettem, hogy még Alicékat is lehagytam. Ha ezt nagyapa látná. – jutott az eszembe, majd jót kuncogtam rajta, hogy mit szólna a rendőrfőnök ahhoz ha meglátná unokáját ahogy a sebességkorlátokat jóval túllépve száguldozik. Ez egy kicsit a figyelmemet is elterelte.Szinte berontottam a házba, a zajra lettek figyelmesek az otthon lévők is. Carlislet otthon találtam, éppen Esmevel nézték a tv-t a nappaliban.
- Beszélhetnénk? – idegesen toporogtam.
- Hogyne. – mind a ketten bátorítóan rámmosolyogtak, noha Esme arcán már feltűnt az aggódás.
- Arról lenne szó, hogy álmodtam valamit ami nem egészen álomnak tűnt. Arról a fiúról van szó
aki farkasként megtámadott a réten. Amit láttam úgy tűnt, mintha azután történt volna, hogy
elmenekültem. És egészen valósághű volt.
- Mit láttál? – érdeklődött Carlisle.
- Hát megharaptam. És azt láttam, ahogy szenved mert vérzik és fáj mindene, majd pedig
a társai is bántoták még mielőtt elvitték volna meggyógyítani. Csak ennyi volt. És még, hogy
arról beszéltek, hogy engem el akarnak kapni, mindenáron. – kezdett a gombóc a torkomban hatalmasra dagadni. Így kimondva, mégis máshogy hangzott a dolog, furának és ijesztőnek.
- És lenne még valami. Van egy osztálytársam, aki olyasmi képességekkel rendelkezik, mint Alice. Persze jóval gyengébb formában, de általában megbízható amit lát. És ma közölte velem, hogy éjszaka azt látta, ahogy egy csapat hatalmas fekete farkas darabokra szed. – mindent egyszuszra mondtam el,és most feszülten vártam, hogy mi a meglátása Carlislenak. Teljesen elment-e az eszem, vagy tényleg megint baj lesz? Carlisle töprengő arccal kezdte róni a köröket a nappaliban, többször megállt, motyogott magában valamit, és ment tovább. A végén már csak a nézésébe is beleszédültem.
- Szerintem Nessie mind a kettőben van valami. Ahogy a lányról meséltél, hogy hasonlóan működik az elméje Alicehoz, nos nem látom, hogy miért kéne kételkedni a látomásában. Feltehetőleg akkor azt jelenti a látomása amit mondtál. Hogy az okamok visszatérnek. Viszont a te álmod, az eléggé furcsa és összetett. De annak is lehet valóságalapja, sőt! Úgy gondolom, hogy nemcsak hogy lehet, hanem tényleg azt láttad, mivel te gondolatolvasó képességekkel rendelkezel, ezért valószínű, hogy fura módon álmodban használtad.
- Álmomban? – érdekesnek tűnt az ötlet, de azért kicsit abszurdnak is. – Mégis hogyan? Hiszen én csak akkor tudok valakinek a fejébe látni ha megérintem, vagy ha a közelemben van. Nem hiszem, hogy a több mérföldre lévő farkast képes lennék érzékelni. Ráadásul ők valamilyen pajzzsal is bírnak, hiszen tudjátok, hogy nem tudtunk kapcsolatba lépni velük.- érveltem.
- Úgy néz ki a képességed álmodban is működik.- jegyezte meg Carlisle. – Viszont igazad van, egy ekkora távolság esetében nem valószínű, hogy működne a dolog, hacsak….- és itt elharapta a mondatot, de Carlisleal együtt jöttem rá, hogy mire gondol.
- Azt akarod mondani, hogy….?- nem mertem befejezni a mondatot.- Hogy, talán nem is volt olyan messze mint gondoltam?- a házban néma csend lett. Carlisle csak bólintott.
- Igen, valószínű, és mivel aludt, ezért álmában nem védte a pajzs, így voltál képes látni az emlékeit. Bár sosem hallottam ilyen farkasokról, akik valamilyen képességel is bírjanak.- dünnyögte inkább magának, mint nekem. A hányinger kerülgetett a gondolatra, hogy megint kezdődik az egész előről, és mostmár azt is tudják, hogy kikkel van dolguk, kik védelmeznek, így még biztosabbra mehetnek…Még mielőtt a gondolatmenetem kilyukadt volna a saját és családom kínhalálánál megráztam magam és tudatosan elűztem ezeket a képeket a fejemből. Megköszöntem Carlislenak a segítséget, és megkértem, hogy a látogatásomról és a beszélgetésünkről ne beszéljen Jacobnak. Utána pedig tettem egy teljesen meddő kísérletet, hogy meggyőzzem őt is, hogy amit én láttam, az nagy valószínűséggel csak rémálom volt, mivel érdekelt, hogy mi lehet a fiúval. De láttam rajta is és Esmen is, hogy nem dőltek be a trükknek. Így nem maradt más, csak reméltem, hogy nem rohannak azonnal a quileutokhoz. Még akartam egy boldog estét, hogy azt higgyem minden rendben van. És utána én akartam szólni Jacobnak, hogy úgy néz ki mégiscsak elő kéne állni egy haditervvel. Mikor leparkoltam, és kiszálltam a kocsiból a ház előtt, meg mertem volna rá esküdni, hogy valami van a fák között, de a Kathynek és Jacobnak tett igéretemhez híven bementem az erdőbe. Azonkívül már azóta a vérfarkasos támadás óta nekem sem volt kedvem egyedül bent mászkálni a fák között. Charlie még nem ért haza. Neki láttam a házimunkának. Súroltam és port töröltem, majd minden szennyest kimostam és ki is teregettem. De ez csak a kezemet kötötte le. Az agyamat nem. Mire megérkezett Charlie addigra már megcsináltam neki a bolognai spagettit. Igyekeztem a munkájáról és a napjáról kérdezgetni, mert ha még észre veszi rajtam, hogy szótlan vagyok, akkor ő kezd el kérdezősködni. Ahhoz pedig most semmi kedvem nem volt, hogy én magyarázkodjam neki.De nem tűnt fel neki, hogy most nem vagyok egy csöppet sem természetes. A vacsora után elmosogattam és házi írás címen, jó éjszakát kívántam Charlienak és felmentem a szobámba. Az estém pedig elméletek gyártásával telt, sehogy sem tudtam kikapcsolni az agyamat, de végül is úgy döntöttem, hogy bármit is tervezzenek, állunk elébe, és ha a Cullenek és a quileutok mellettem vannak, akkor mindent megoldunk. De mostmár nem engedem magam ilyen könnyen lerázni, ezúttal én is részt fogok venni a harcban, én akarok a falka vezérrel végezni. Elöntött a gyűlölet és az undor, ha arra a férfira, nem is férfi, ha allatra a szadista állatra gondoltam, és az önelégült mosolyára amikor kiadta a parancsot a többieknek, hogy támadhatnak. Én akartam megölni, és végezni vele. Ez az én feladatom lesz.
Az ébredésem már sokkal jobb volt, mint ahogy elaludtam. Magam sem tudtam, hogy miért, de
vidám voltam, optimista és bizakodó. Egyszerűen nem tudtam, hogy honnan fakad belőlem ennyi
derűlátás, de örültem neki, és ha már van, akkor ki is használom úgy döntöttem. A reggelinél
vidám csevegtem Charlieval, aki meg is jegyezte, hogy tegnaphoz képest sokkal jobban festek
mivel akkor meglehetősen mogorva voltam. Az iskolában minden tanár örömmel fogadta a
vidámságomat, és a különös aktivitásomat is órán. Mr.Warner meg is jegyezte, hogy örülne neki, ha matematika órákon továbbra is megmaradna a lelkesedésem. Amire én csak halkan elnevettem magam. A lányok is hitetlenkedve meredtek rám.
- Beléd meg mi ütött Renesmee Cullen? Szedsz valamit? – tudakolta fura tekintettel Lora, nem igazán bízott az ép elmémben, tekintve, hogy a délelőtt nagy részét végig vigyorogtam, és mindent roppant viccesnek találtam.
- Ó én igazán jól vagyok köszönöm. Amúgy fogalmam sincs, hogy mi van ma velem. Reggel
valamiért így ébredtem és azóta így maradtam- majd az elképedt barátnőimre rákancsintottam és beálltam a sorba ebédért.
- Te aztán igazán fura vagy. Tegnap még közlöm veled, hogy farkasok ettek meg a látomásomban, és ma pedig így vigyorogsz?- hitetlenkedett Kathy.
- Áá…te is mondtad, hogy csak egy rémálom lehetett nem?- jegyeztem meg könnyedden. Arra számítottam, hogy a tegnapi dolgok említésére kicsit csappan a jókedvem, de úgy nézett ki, hogy
tévedtem. Még mindig úgy gondoltam erre is, mint egy nehéz matekpéldára. Nehéz, nehéz, de ha
többször megnézi az ember biztosan talál rá valamilyen megoldást. Kezdtem azért kicsit aggódni,
hogy mégiscsak elment a józan eszem. Általában mások nem így reagálnának rá, ha ló méretű
farkasok vadásznának rá, sőt én sem így reagáltam még az elmúlt héten sem. Csak megráztam a
fejem és úgy voltam vele, hogy valamikor majdcsak végetér ez az eufória, vagy pedig a pánik fog
igen hamar leteríteni. De a délelőttöm a vidámság jegyében telt el. Sőt mint később kiderült, az
egész napom is. Nem tudtam az egészet mire vélni, de úgy döntöttem élvezem. Charlie legnagyobb megelégedésére a délutánokat Jacobbal töltöttem. Még arra sem tett célzást, hogy esetleg nem ártana gyakrabban tankönyveket lapozgatnom, mivel az elmúlt hetekben a programom csak iskolából és Jacobból állt. De amíg őt nem zavarja, engem sem. És szerencsére különösen gyors felfogó képességgel bírtam, így nem volt szükségem egyáltalán, hogy órákat töltsek tankönyvek fölött gubbasztva.
Lassan közeledett a hétvége, ami legnagyobb örömömre egyet jelentett a bulival. Alig vártam.
Semmi különösre nem készültek, árulta el egyik nap Claire, csak egy kis szalonnasütés a parton,
zene és beszélgetés. Ez minden. Csak mi leszünk- mondta- a banda és ennyi. Tetszett, hogy engem is a bandába számolt. Tudtam, hogy már nem kéne, hogy váratlanul érjen, hogy befogadtak, de akárhányszor szóbajött, mindig óriási mosolygási kényszer tört rám. Pénteken már alig bírtam magammal, a lányok is megjegyezték, hogy most még a kényszeres vigyorgáson kívül ráadásul olyan lettem, mint akibe sajtkukac bújt. Nem akartam őket kihagyni a jóból, így úgy döntöttem, hogy őket is meghívom a buliba. Meg voltak lepve, és éreztem, hogy kicsit húzódzkodnak a dologtól, tekintve, hogy kivülállók számára Jacobék társasága eléggé ijesztően hatott, de aztán meséltem még Claireről, Kimről és Emilyről, ezzel sikerült meggyőznöm őket és megigérték, hogy este számíthatok rájuk. Egész héten olyan voltam mint a búgócsiga, mindenáron segíteni akartam Clairenek a szervezésben, de leintett, hogy ezt miattam csináljuk, tehát maradjak ki belőle és tegyem a dolgomat. Így nem volt mit tenni, ismételtem segíteni elpakolni Charlienak az újabb adag fogást a hűtőben, utána pedig kénytelen kelletlen házi feladatokat csináltam, ugyanis ezen a délutánon, meglepő módon Jacob sem ért rá. Teljesen kimerülten zuhantam az ágyba, és mosolyogtam elalvás előtt, ha eszembe jutott, hogy mi vár rám holnap. De az éjszakám koránt sem volt ennyire nyugodt. Az utolsó álom óta nem volt több, és én is megnyugodtam, hogy akkor bizonyára tévedtem. És igazam lett. Mármint a tévedésben. Nem a múltkori álom ismétlődött meg. Ez egészen más volt. És most hiába is aludtam, tudtam, hogy ez már biztosan nem álom, hanem emlék. Erdőben voltam, kezdett alkonyodni. Most senkinek nem voltam a testében, külső megfigyelő voltam. A fák között egy kisfiú állt, körülbelül négy, vagy öt éves lehetett. És kétségbeesetten sírt, aztán pedig kiabálni kezdett, és rohanni befelé az erdőbe. Utána siettem, és elkezdtem aggódni, miféle emlék lehet ez ahol egy ilyen kisfiút egyedül hagynak az erdőben?
- Anne!Anne merre vagy? Válaszolj!!Ne csinálj ilyet, megmondalak anyának!!!- ahogy néztem szegény kisfiút majdnem én is elkezdtem sírni, a kétségbeesése láttán. És bosszantott, hogy nem segíthetek rajta. Ekkor megállt a kisfiú, és én is. Hallottam amit ő,és hirtelen rossz előérzett fogott el. A fák mögül halk nyögéseket, nyöszörgéseket hallottam. A fiú is a hang irányába indult. Ekkor vettem alaposabban szemügyre.
Pici fiú volt, de zömök alkata volt, sötét fekete haja, és rézvörös bőre. Tehát indián, villant át
az agyamon. A kisfiú csak ment a hang irányába, széthajtott két nagyranőtt páfrányt, és akkor
meglátta a nővérét. Sikoltottam volna ha képes vagyok rá, de szerintem a döbbenet miatt nem
ment volna. A fák alatt ott feküdt egy 15 éves forma indián kislány, vékony kis teste volt, hosszú vörösesbarna haja copfba volt fogva, a rémülettől tágranyílt szemekkel feküdt a földön és vonaglott a teste. A nyakára tapadva térdelt mellette egy vámpír. A lány még összerándult hirtelen, majd nem mozdult többet. A szeme nyitva maradt, és még mindig ugyanazt a rémületet tükrözte. A vámpír felemelte a fejét, a szeme feketéből hirtelen átváltott tűzvörösbe, és véres szája mosolyra húzódott. Nő volt. Magas volt, hófehér márványszerű volt a bőre, és hosszú fekete haja tele volt falevelekkel. Émejegni kezdtem. Még soha nem láttam ilyet, csak Carlisletól tudom, hogy azoknak a vámpíroknak akik embereket esznek, piros a szemük vadászat után. Ez az emberi vér hatása, de még látni, sosem láttam. Borzalmas volt. Utána hirtelen felmértem a helyzetet és kétségbeestem. Ott volt a vámpír, szemét még mindig a kisfiúra szegezte, a kisfiú pedig nem tudott megszólalni a rémülettől. A szeme ide oda járt a halott nővére és a vámpírnő között. Bizonyára nem tudta felfogni, hogy mi történik
vele. Ekkor megszólalt a nő.
- Az a szerencséd, hogy most laktam jól, és jól érzem magam. Máskor nem vagyok ilyen könyörületes. Na menj szépen vissza a rezervátumba- duruzsolta émelyítően édes hangján, majd rámosolygott a kisfiúra, és eltűnt a fák között.-A kisfiú odafutott a nővéréhez, de már látta, hogy nem tud mit tenni. Halkan elkezdett zokogni. Én a saját sírásomra ébredtem éjszaka. Tehát van a közelemben valaki, aki ezt látja. Kábán kimásztam az ágyból és felhúztam az ablakot. Nem volt kint semmi szokatlan, az ég felhős volt, és minden nyugodt volt. Kikiabáltam, egy hahót, és egy van ott valakit, de nem jött válasz. Magamat átkozva visszamásztam az ágyba. Mégis mit képzelek? Ha már több mint egy hete valami, vagy méginkább valaki, kerülgeti a házunkat és engem figyel, akkor az majd persze felel, hogy itt vagyok, ha én kikiáltok az ablakon. De nem volt jobb ötletem, viszont az is bosszantott, hogy ilyeneket kell látnom. Elég szörnyűséget láttam én már életemben, nem volt rá szükségem, hogy mások borzalmait nézzem még álmomban is ráadásul. Aztán hirtelen eszembe jutott valami. Mi van ha ezt nem is szándékosan mutatja nekem az a valaki? Vagyis feltehetőleg William. Hiszen mindenki úgy tartja, hogy az elme alvás közben engedi el magát leginkább. Lehet, hogy ilyenkor én is hozzáférek az ő elméjéhez, amihez normál módon nem, vagy csak nagyon nehezen tudnék, de míg ő is alszik, és álmodik ,akkor én is ugyanazokat látom amit ő. Ez ésszerű magyarázatnak tűnt. De akkor is zavart, hogy vajon mit kereshet itt, és nyilván nem jó szándékból jött, hiszen akkor már nyilván felfedte volna magát, egészen biztosan küldték. A holnapi nappal kapcsolatban, viszont teljesen nyugodt voltam, hiszen egyedül van, és ha 15 vérfarkas körében lát, nyilván nem fog botor módon rám támadni. Ezen gondolkoztam, de nem bírtam tovább az elméletgyártást, hiszen még bőven tartott az éjszaka és elnyomott az álom.
Reggel már éreztem, hogy az eufóriám egy részének a tegnapi álommal már lőttek, de a buli gondolata még mindig felvidított. Miután Charlie elment horgászni, én döntöttem, fogtam az esőkabátomat, és kimentem a kertbe. –Egyedül van, egyedül van.- mondogattam magamnak, miközben a nyugati oldalon beléptem a fák közé.Ma is szokásos forksi idő volt, ködös, kicsit hűvös, na és persze borús.Jól a fejembe húztam aztán az esőkabátot, aztán nagy léptekkel elindultam. Meg akartam keresni,de az egyik részem már sejtette, hogy jókor vagyok bátor, ugyanis már nem lesz itt. Elindultam befelé és közben megfigyeltem minden levelet, és megtorpantam minden alkalommal, ha hallottam a növényzetet megzörrenni. És akkor hirtelen szó szerint szagot fogtam. A szag irányába mentem lüktető szívvel, ugyanis felmerült bennem, hogy mi van ha még mindig ott találom, és esetleg nem is egyedül? De nem volt ott. Csak egy nagy területen a páfrányok szét voltak nyomva. Nyilván ott aludt. Közelebb mentem, letéptem egy levelet és megszagoltam. Igen, farkas járt itt, és nem quileut farkas. Utána alaposabban megnéztem a páfrányok mellett is a területet és az erdő mélye felé vettem észre a mancsnyomokat. Ide aztán már nem mentem utána, csak bizonyosságot akartam szerezni, hogy itt járt a srác, és megtaláltam. Tudtam mit kell tennem. A buli után első dolgom az lesz, hogy beszélek Jacobbal, és elmondom neki, hogy az okamok visszajöttek, és megfigyelőt küldtek a nyakamra, tehát valami szándékuk van. És mind sejtjük, hogy milyen szándék. Jacob akkor futott be, amikor éppen sötétedni kezdett. Charlie csak annyival engedett el, hogy vigyázzak magamra és már a kocsiban is voltunk.
- Baj van Nessie? – dühös voltam, hogy nem sikerült megfelelő izgatottságot tanúsítanom.
- Semmi, az ég világon, csak egy kicsit fáradt vagyok, ez minden.- próbáltam elaltatni a gyanakvását, úgy
nézett ki, hogy sikerrel.
- Kár, jobb ha összeszeded magad mert hajnalnál előbb nem lesz vége az biztos. Meg különben is
Claire meg is lenne sértve, ha hamar hazavinnélek. – kicsit feloldódtam a gondolatra, hogy mi fog következni és már jobban is éreztem magam, hiszen már csak órák választottak el attól, hogy elmondjam neki az igazat. Nagyon hamar megérkeztünk La Pushba. Jacob kézen fogott, és elindultunk lefelé a partra. Az idő is tökéletes volt, itt ott már látszódott az ég a felhők mögül, a szél nem is fújt, kellemes idő volt, pedig már bőven benne jártunk a novemberben. De ami a parton fogadott, az felűlmúlta minden elképzelésemet. Egyszerű volt, de mégis elképesztően gyönyörű. Claire tényleg kitett magáért értettem egyet Jacobbal. Egy hatalmas tábortűz égett, de a lángjai embermagasságúak voltak, és az uszadékfák miatt itt ott kékes lánggal égtek. Nem tudom, hogy hogyan csinálták meg, de sikerült a parton lampionokat is elhelyezni, mikor közelebb értünk akkor tűnt fel, hogy homokba szúrt botokra voltak kiaggatva. Ennyi volt az egész, talán másnak túl egyszerű lett volna, de nekem tetszett. Mikor már majdnem odaértünk akkor láttam, hogy már egy kisebb tömeg ücsörög a tűz körül. Claire szaladt elénk nagy vidáman.
- Sziasztok! Na végre, hogy itt vagytok! Hogy tetszik Nessie? – kérdezte sugárzó arccal.
- Fantasztikus Claire, egyszerűen hihetetlen, hogy mit műveltél….-tényleg nem találtam a szavakat.
- Örülök neki, hogy tetszik.
- Figyelj Claire, meghívtam két osztálytársamat is, remélem nem baj.- kezdtem félénken, bár nem tudom mitől kellett volna tartanom.
- Dehogy, kaja van elég, és minél többen leszünk, annál jobb.Na gyertek.- azzal karon ragadott és
elrángatott minket a tűzhöz, ahol is a tűzhöz legközelebb eső helyre ültetett minket. Körbe néztem, megnéztem, hogy kik vannak itt. De láttam, hogy Claire tudja, hogy kikkel akartam együtt lenni. Csak a falka tagjai és azok barátnői voltak ott, sikerült is Emilyvel néhány szót váltanom, és már meg is egyeztünk a gyerekcsőszködési időpontomban. Éppen azt kezdte ecsetelni, hogy milyen gyorsan nőnek a fiúk, és milyen farkas étvágyuk van, a szó mindkét értelmében, mikor befutott Kathy és Lora. Eléggé megszeppentnek tűntek, úgyhogy rögtön odaszaladtam hozzájuk.
- Sziasztok!De jó, hogy itt vagytok!
- Szia Nessie.- köszöntek halkan.
- Gyertek bemutatlak benneteket a többieknek, gondolom Clairet és Emilyt ismeritek, ő itt Jared,
Paul, Sam, Billy, Quil, …- és így mentem sorba mindenkin, amikor Sethhez értem, furcsa dolog
ragadta meg a figyelmemet. Még sosem láttam ilyet, de a többi quileut fiúnak szinte fel sem tűnt
a dolog, csak halkan kuncogtak rajta, majd pedig mindenki folytatta a beszélgetését ahol hirtelen
abba hagyta.
- Seth Clearwater, ők a barátnőim, Kathy Smith, és Lora Stewart. – hogy a formalitásokon is túlessünk. De mikor Lorát mutattam be Sethnek, kezet ráztak, és hirtelen mind a ketten úgy meredtek a másikra, mintha villám csapott volna beléjük, majd pedig Lora elvihogta magát, Seth pedig helyel kínálta maga mellett és egyik percről a másikra úgy elmerültek a beszélgetésükben, hogy ha valaki szólt hozzájuk, akkor meg sem hallották. Így Kathyt Claire és Kim vette pártfogása alá. Én még mindig hitetlenkedve, és teljesen értelmetlen képpel ültem vissza Jacob mellé, aki folytatta hahotáját a megnyúlt képen láttán.
- Te még nem láttál ilyet sosem mi? – tudakolta még mindig nagyon vidáman.
- Nem, de most mi van? Mi volt ez az egész Lora és Seth között?
- Csak annyi, hogy Lora lett Seth párja. Úgy néz ki, Sethel is megtörtént a bevésődés.
- ÓÓÓ- csak ennyi jött ki a számon. Akkor hát ez volt az a villámcsapás szerű pillanat, amikor Seth meglátta Lorát, és megérezte, hogy ő lesz az a bizonyos. Kicsit irigyeltem Lorát amiért ő majd emlékezhet erre, mivel én még csak csecsemő voltam, így ez nekem kimaradt. Az este viszont remekül sikerült. Ahogy ígérte, Claire gondoskodott zenéről, mindenki degeszre tömte magát szalonnával és mályvacukorral is, főleg a quileutok a telhetetlen gyomrukkal. Ha pedig úgy tűnt, hogy laposodna a hangulat, akkor pedig a fiúk rémtörténetekkel szórakoztattak minket. Hirtelen feltámadt a szél, és akkor megéreztem, hogy van a közelben még valaki. Nem tudtam behatárolni, hogy merre lehet, de mivel a szél irányt váltott, és keletről kezdett fújni ahol a kocsikat hagytuk, így úgy gondoltam, hogy a srác is arra lehet. Éppen Quil mesélt egy rémtörténetet, és mindenki feszülten figyelte, engem Jacob tartott a karjaiban, így igyekeztem elkerülni, hogy észrevegye ahogy megfeszül a testem. Hunyorítottam és figyeltem, hátha meglátok esetleg valamit. Az erdő szélén pedig tényleg felbukkant, egy fél pillanatra. A nagy sötét farkas kibukkant a fák közül és mintha intett volna nekem a fejével a kocsik felé.

Északi fény-7. rész Boldog békeidők?

Hosszú napok teltek el a teljes tudatlanság jegyében. Persze nem önszántamból. Nagyon úgy tűnt, hogy talán nemcsak az indiánok, és a családom, de egész Forks összefogott, hogy megvédjen, illetve, hogy rabként tartson. Akármikor próbálkoztam utolérni Clairet, vagy Quil rázott le, vagy pedig a szülei közölték, hogy nincs otthon, beteg…stb.Akárhányszor beszéltem Carlisleal, ő is mindig azzal nyugtatott, hogy biztonságban vagyok, ne foglalkozzak ezzel, de sajnos nem mondhat semmit. Megigérte Billyéknek, de igéri, hogyha valami jelentős történik akkor azonnal szól. Micsoda? Fogalmam nem volt, hogy mit tehetnék még, hiszen reggelente és délután Jacob vitt és hozott. Este pedig Charlie szükségtelenül gyakran kopogott a szobámba, hogy lássa megvagyok-e még. A Jacobbal együtt töltött időnek nagyon örültem, mivel annyi hangyányi előnye volt a rabságomnak, hogy az eddigieknél jóval többet voltunk együtt. Végül a makacs ellenállásom kezdett megtörni, és úgy döntöttem, hogy ők csak jobban tudják. Már, már ott tartottam, hogy egészen elfelejtkeztem az ügyről és élveztem a szürke
hétköznapokat. Rémálmaim sem voltak, a sebeim is lassan, de biztosan elkezdtek begyógyulni.
Egyik nap azonban nagy meglepetés ért. Alice közölte velem a suliban, hogy menjek el délután hozzájuk,
Carlisle beszélni akar velem. Így a megigért időpontban, beállítottam régi otthonomba. Megálltam a fehér
nappali közepén, körbe néztem de nem láttam és nem is hallottam senkit.
- Hahó, van itt valaki? – kiáltottam, mivel a ház meglepően üresnek tűnt.
- Itt vagyunk. – hajolt ki Esme a korlát fölött mosolyogva. Tehát akkor annyira szörnyű dologról nem lehet szó. Felrohantam az emeletre, a dolgozó szobában találtam meg őket. Csak Carlisle volt otthon
és Esme. Beléptem Carlisle dolgozó szobájába. Az eltelt évek során már annyi könyvet halmozott fel,
hogy a plafonig álltak. Egy ideje már az egyik falról eltűntek azok a képek és festmények is amik Carlisle
életének állomásait ábrázolták. Carlisle akkor szedte le őket mikor a Volturi eljött ide, hogy téves vád
alapján megöljenek minnyájunkat. Carlisle számára ez megbocsájthatatlan bűn volt, és nem akarta, hogy
továbbra is olyanok képe függjön a szobájában akik a családja életére törnek. Ő a barna bőrszékében ült
az asztala mögött. Feje összekulcsolt kezén pihent, Esme pedig mögötte állt és kezeit Carlisle vállán nyugtatta.
- Ülj le Nessie. Beszélni szerettem volna veled. Mostmár azt hiszem elmondhatom amiről a quileutokkal
beszéltünk, tekintve, hogy úgy néz ki a veszély kezd elmúlni, és Jacob is jóváhagyta, hogy néhány
dolgot elmondjunk neked.- teljesen felvillanyozott amit Carlisle mondott, bár kicsit csalódott is voltam,
hogy már csak akkor láttak érdemesnek rá, hogy tudjak a részletekről, ha már nincs közvetlen veszély.
Nem szerettem soha amikor porcelán babaként kezeltek.
- Nos, én is és Jacobék is végeztek egy kis nyomozást. Úgy néz ki hogy a veszély nem hárult el teljesen,
de a te bátor küzdelmed után, és hogy megtudták, hogy egy kisebb csapat vámpír és vérfarkas is védelmez
téged, egy időre elálltak tőle, hogy kisérletet tegyenek az elpusztításodra. Sőt, még olyan információink
is vannak, hogy a kivárás mellett döntenek, tehát ha nem támadsz emberekre, - és mi tudjuk, hogy ez
így lesz- akkor felhagynak az eddigi szándékukkal. – még ültem ott pár percig némán, és igyekeztem
befogadni a hallottakat. Carlisle és Esme is csak mosolyogtak. Én pedig úgy éreztem magam, mintha
egy mázsás kő került volna le rólam. A szemem előtt megint lepörögtek az elmúlt napoknak az eseményei. A támadás, Jacobbal a nyomozás, és aztán az a harc. Megint eszembe jutott a szegény,
elgyötört fiú akinek én még szó szerint a vérét is szívtam. Átfutott az agyamon, hogy vajon mi lehet
vele, él-e még? De a megkönnyebülésem és az örömöm, hihetetlen volt. A sötét esőfelhő eltűnt a képből.
Mindent rózsaszínben láttam, a farkas veszély elmúlásával az én halandóvá alakításom már csak egy
rutin kis orvosi beavatkozásnak tűnt.
- Huuuh,én annyira de annyira..- nem találtam szavakat arra, hogy hogy éreztem magam.
- Tudjuk drágám.- mondta Esme.- Na nem akarunk tovább feltartóztatni, menj ünnepeljetek Jacobbal.
Még néhány percig hálálkodtam Carlislenak a közreműködéséért, majd hazamentem.
Délután első dolgom az volt, hogy szélnél is sebesebben söpörtem La Pushba. Hogy először leszúrjam Jacobot, majd pedig megünnepeljük, hogy senki nem akar már a vacsorájának. Még Billynek is feltűnt
a szokatlan jókedvem.
- Szia Nessie, na beszéltél a dokival, onnan ez a jókedv?- kérdezte nevetve. Én csak kacagtam és befutottam Jacobhoz.
- Jacob Black!Te gazember! Hát csak most vagy képes Carlislenak engedélyt adni, hogy közölje mik történtek? Akkor a háziőrizetnek vége? – a szám körbe érte volna a fejemet, nagy jó kedvemben. Jake
még csak pislogott, és éppen magához tért, ugyanis támadást intéztem ellene a párnáival miközben
aludt.
- Mi? Auu, Nessie, ne már..nyugii. Igen, a veszély elhárítva egy időre, háziőrizet is megszüntetve.
Carlisle és az öreg Quil tárgyaltak a törzsfőnökökkel, hogy nyugtassák le a falkavezért, mert bizony
te olyan vega vagy, hogy még egy csirkére sem jelentesz veszélyt- mesélte nagy vidoran Jacob.
- És most, mihez lenne kedved, hogy már nem felügyel senki? Előre szólok, most semmi vakmerőre
nem vagyok kapható, és ha egy hajad szála is görbül, akkor Edward látja el a bajomat.
- Nyugalom. Én csak egy vacsorára gondoltam, és egy kis itthoni mozizáshoz. – duruzsoltam neki.
- Ötlet elfogadva.- majd magára rántott és megcsókolt. Elfoglaltságunkban csak a többiek érkezése
zavart meg bennünket, ugyanis Seth, Quil, Claire olyan robajjal törtek be a szobába, mintha
farkasok helyett elefántok lettek volna. Mikor berontottak, mi ijedten ugrottunk szét, vagyis Jacob
felpattant, és én hatalmas puffanás kiséretében a padlón találtam magam. Mindenki röhögni kezdett.
- Hoppá bocsi.- dadogta Claire.Quil és Seth azonban egymás hátát csapkodták a nagy vidámságban
- Haver,ezt még úgy látom gyakorolnotok kell!- mondta nevetve Quil. Jacob csak elvörösödött.
- Igen, hallodd, nem tudom te hogy vagy rá képes, de ne felejtkezz meg róla legközelebb, hogy nő
fekszik rajtad, ráadásul ilyenről én nem lennék képes…- kontrázott Seth, majd elismerően végig mért.
Erre kisebb tusakodás tört ki, ugyanis Jacob morogni kezdett, és ha nem kapjuk el Quillel akkor neki
ront Sethnek, akit ez fölöttébb szórakoztatott. Mire mindenki lecsillapodott, és én is visszanyertem az
önuralmamat, kibökték a srácok, hogy miért jöttek.
- Hallottuk, hogy kiszabadultál a fogságból és arra gondoltunk, hogy tartanánk egy kis Isten hozott újra köztünk bulit a parton. – kezdte mosolyogva Claire.- Régen láttalak, és hiányoztál. Sajnálom, hogy nem
voltam elérhető, de Quil teljesen zsarnok lett.- tette hozzá fanyar képpel. Én ezen is márcsak nevettem,
és biztosítottam Clairet, hogy nem haragszom, de legalább már tudja, hogy én mit viseltem el.
- Szóval, úgy gondoljuk, hogyha már nem vagy fogságban, akkor esetleg..talán többet lóghatnál velünk.
Már ha gondolod. Sajnálom, hogy az elején olyan mogorvák voltunk, de kiderült, hogy nem is vagy te
olyan rossz csaj, csak kicsit dilis, ha képes vagy Jacobbal járni.- fejezte be Seth, amire Jacob válasza,
egy hatalmas ütés volt, de Seth csak nevetett, mintha meg sem érezte volt. Én is vele kacagtam. Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy most jöhetne olyan dolog, ami beárnyékolná a boldogságomat.
Minden fantasztikusan alakult. Délután Paul javaslatára elmentünk Samhez és Emilyhez akiknek már
csak napjaik voltak hátra, hogy két kisfiúval gyarapodjon a családjuk. Kellemes délután volt, és úgy
röpült az idő! Egyre inkább kezdtem magam én is quileutnak érezni és nem Cullennek. Talán
a szétszéledt család az oka, gondoltam. Hogy Emmették,se anyuék nincsenek itthon. Jó lett volna már
látni őket. De az új családommal is kiválóan éreztem magam. Különösen jól esett, mikor Emily felkért,
hogy Clairrel együtt vigyázhatnék én is majd a fiúkra. Végre sikerült elfogadniuk, és belátták, hogy nem
vagyok én olyan fenevad amilyennek a kezdetek kezdetén gondoltak. Este pedig a tervezett programnál
maradtunk. Főztem Jacobnak, és aztán együtt megnéztünk egy filmet. Már késő estére járt mikor mennem
kellett volna, így fájdalmas arccal feltápászkodtam a fotelból. Jacobnak nem tűnt fel, hogy már mennyi az
idő, és az sem, hogy nagyapám a fejemet veszi, ha nem érek időben haza, vérfarkasok ide vagy oda.
- Hova, hova?- kérdezte Jacob, miközben menetközben a derekamnál elkapott, és visszarántott.
- Tudod, hogy késő van, és már mennem kell, különben a nagyapám képes és a rendőrautóval jön értem. – magyaráztam elkenődve. De Jacobot nem tudtam letörni, ő csak vigyorgott teli szájjal és a fejét rázta.
- Nem mész sehova. Charlie kibír egy éjszakát nélküled szerintem. Már szóltam neki, hogy itt alszol.
Leesett az állam. Nem gondoltam, hogy ennyire előre fog gondolkozni, és , hogy ennek én mennyire
fogok örülni.
- De természetesen megmondtam neki, hogy én, a kanapén fogok aludni. Mégiscsak 17 vagy.
- Khmm, de ha mégsem, azt Charlie nem fogja megtudni, ugye? – nem mertem ránézni, mert így is zavarban voltam, mivel még ez a téma sosem merült fel köztünk. Vérfarkasok, vámpírok, örökkévalóság
igen, de ez nem. Kiváncsian vártam a reakcióját, így óvatosan felsandítottam rá a szempilláim alól.
Először egy kissé döbbent arcot vágott, majdpedig magához ölelt és úgy csókolt, hogy minden testrészemben megállt a vérkeringés, majd pedig megerősödve újra indult, és úgy éreztem, hogyha
képes lenne rá, akkor már rég kiugrott volna a szivem a helyéből. Mindig is gyorsabban vert a
szivem, mint az átlag embereknek, de most mégjobban meglódult. Jacob csak halk kuncogással
nyugtázta az általa előidézett hatást, nyilvánvaló volt, hogy imponált neki, hogy ilyen hatást gyakorolt
rám. Így mikor meghallottuk, hogy Billy kocsija megáll a ház előtt, Jake felkapott a karjába és
bevitt a szobájába. Onnantól kezdve még inkább úgy éreztem, hogy összetartozunk és semmi,de
semmi nem állhat közénk. Reggel álmosan hunyorogtam, mikor feltűnt, hogy a napsütés ébresztett.
Elmosolyodtam mikor rájöttem, hogy hol vagyok, mivel ébredés után még a tegnap éjszaka csak álomnak
tűnt. De mikor megfordultam, Jacob ott hortyogott békésen mellettem, miközben fél karjával még mindig az én derekamat fogta át. Eszem ágában sem volt megmozdulni, így volt tökéletes minden, ahogy
éppen akkor volt. Óvatosan megérintettem Jacobot, hogy ne ébresszem fel, mivel nem tudtam ellenállni
a kisértésnek, hogy bele ne kukkantsak a gondolataiba. Nem ért meglepetést, mikor láttam, hogy az ő
feje is a tegnapi nappal és leginkább velem volt tele.
Így csak feküdtem az ágyon, és élveztem a napsütést, miközben arra vártam, hogy felébredjen. A mocorgásból, és a nyöszörgésből tudtam, hogy felébredt. Kinyitotta a szemét és rámmosolygott, majd
pedig némán figyelt. Tudtam, hogy azt nézi ahogy a bőröm áttetszően fénylik, ahogy mondta, neki mindig is ez lesz a legszebb, a vámpírok bőrének csillogása túl fényes és élénk a számára. Sejtettem,
hogy lassan szedelőzködnünk kéne, mivel mindketten hallottuk, ahogy megérkezik Paul, hogy elvigye
Billyt horgászni, így már tudtuk, hogy jócskán benne járunk a napban. Mindketten éppen öltözködéssel
voltunk elfoglalva, mikor Jacobnak megszólalt a telefonja, egy szót sem szólt, mikor felvette, csak hümmögött és motyogott.
- Jacob mi történt?
- Ha odafigyelnél, akkor látnád.- zsörtölődött.- Amúgy semmi komoly. – tette hozzá gyorsan, mivel eléggé ijedt arckifejezésem lehetett. Behunytam a szemem és kicsit koncentráltam, mikor meghallottam, hogy ami Jacob vidámságát okozta, az nem volt más, mint a többiek örömhíre, mivel Sam tudtul adta mindenkinek, hogy hajnalban megszülettek egészséges kisfiai. Így tehát mindketten gyorsabb tempóra váltottunk, hogy mi is csatlakozzunk az ünneplő csoporthoz, és megcsodáljuk a babákat. Kicsit borús lett a hangulatom arra a gondolatra, hogy a mindenki magában foglalja Leaht is, aki nem tartozott azok közé, akik újfent a szivükbe zártak, és még mindig orrol rám, már nemcsak Jacob miatt is, hanem azért a majdnem támadásért az öccse ellen Lehettem bármilyen elbűvölő, kedves, érdeklődö, közömbös. Semmi sem használt és semmi nem enyhített az utálatán. Mindenki csak azzal vigasztalt, hogy ne foglalkozzam vele, és majd megenyhül ha látja, hogy a, nem vagyok én fenevad b, Jacobot igazán boldoggá teszem. Így igyekeztem nem foglalkozni vele, hiszen rajta kívül mindenki úgy kezelt, mintha a testvére lennék, és ez bőségesen kárpótolt a Leah undok viselkedéséért. Sikerült magamat meggyőzni, hogy igenis vele is dűlőre jutok, pláne ha látja majd, hogy Emily is mennyire megbízik bennem. Ezen morfondíroztam, amíg kocsiban ültünk. Jacobnak is feltűnt, hogy most valamiért szokatlanul szótlan vagyok, pedig amióta beszélek,azóta általában abba sem szoktam hagyni. Szóvá is tette, pedig ez volt az a téma, amiről legkevésbévele akartam beszélgetni.
- Baj van Nessie? Olyan hallgatag vagy és nem beszélsz, pedig néha rosszabb vagy mint egy papagáj.
- Kösz.
- Na, tudod, hogy nem úgy értettem. Csak szeretnélek szóra bírni, mivel látom, hogy bánt valami.
És szerintem így tisztességesebb, minthogy kutagodjak a fejedben. Szerintem- és lopva rámpislantot.
- Na igen. Köszi, hogy ennyire etikus vagy. Leah ott lesz?- úgy gondoltam, hogy így a legjobb tisztázni
a dolgokat, mintha a fejemből olvasná ki a haragomat, és a félelmet, hogy már megint minden próbál-
kozásom kudarcba fullad.
- ÓÓ Nessie! Erről van szó? – bosszúsan forgatta a szemét. Neki sem ez volt a kedvenc témája, mivel
ő is dühös volt Leahra, mert nem értette, hogy hogy lehet hogy létezik valaki aki engem nem kedvel.
Milyen elfogult. A hibrid, örökké kamaszlányokért nem igazán rajonganának mások sem, ha tudomásuk
lenne róla.
- Hányszor mondtam már, hogy ne foglalkozz vele? Kérlek! Attól, hogy még egyszer, szóval, hogy
egyszer szóbakerült köztünk az a dolog…- soha nem mondta ki konkrétan, hogy már beszéltek Leahval
egy esetleg kölcsönös segítségre épülő házasságról.- szóval az…az nem jelenti, azt hogy azért utálnia
kéne. Vagy mert, hogy véletlenül elvesztetted a fejed, de ő is tudhatná, hogy Sethet sosem bántanád hiszen mindig is jóban voltatok. És amikor alkalom adódik rá, akkor mindig próbál vele beszélni
valaki, hátha egyszer enged. Most pedig légyszives vágj vidámabb képet, mert ha meglátnak ezzel
a síri kinézettel, akkor Emily a fiúk közelébe sem fog engedni. Rendben? – reménykedve nézett rám,
hátha sikerült meggyőznie, én pedig a kedvéért mosolyt erőltettem az arcomra, és be akartam magyarázni
magamnak, hogy minden rendben van.
A ház előtt már alig lehetett elférni kocsival, úgy tűnt, hogy az egész La Push rezervátum eljött megcsodálni az új quileut utódokat. Még az időjárás is a szebbik arcát mutatta a mai napon, ugyanis ragyogott a nap. Ahogy ballagtunk Jacobbal , csak csodáltam a parányi házat, hogy hányan elférhetnek benne, de milyen boldog lehet most ott mindenki. Igen, hiszen sok jó ember kis helyen is elfér ahogy a mondás tartja. Beléptünk a házba, és hirtelen hátrahőköltem. Arra számítottam, hogy a farkasok és azok családtagjai lesznek itt, hiszen az is kitesz egy kisebb társaságot, de úgy nézett, ki hogy tényleg mindenki
itt van. A legtöbbjük idős öreg volt a tanácsból. Többségük olyan, akit még sosem láttam. A meglepetéstől kicsit megdermedtem, de Jacob bátorítóan rámmosolygott, és megszorította kezemet,
majd pedig átkalauzolt a tömegen és bevezetett a ház egyik pirinyó szobájába. De nem kerülte el
a figyelmemet, hogy az öreg indiánok milyen gyanakvóan méregetnek. Hogyne, hiszen nem volt mindenki beavatott a La Push-i rezervátumban, hogy kicsoda is Jacob Black barátnője. Főleg csak a falka
volt tisztában vele, hogy ki vagyok. Ahogy így elnéztem a sok boldog arcot, és ahogy mindenki mindenkit ismert, és most a fő téma az Uley fiúk voltak, már kicsit kirekesztettnek éreztem magam.
Elmúlt egy része a tegnapi varázsnak. Átvillant rajtam, hogy bármennyire is úgy éreztem, hogy én ennek
a családnak a tagja vagyok, sosem lehetek az. Nemcsak a külső különbségek voltak eltérőek, hiszen én
mint a hold, úgy világítottam közöttük, hanem a származás. Hányszor olvastam olyan regényeket, ahol
a származási különbségek megnehezítették a szerelmespárok helyzetét.Csak a Rómeó és Júliában
volt egyedül, hogy a két család ki akarta irtani egymást.Ez viszont nem Shakespeare volt, hanem nagyon
is a valóság.De túlságosan önző és szerelmes voltam ahhoz, hogy ezek a dolgok befolyásoljanak. Szerettem Jacobot és vele akrtam maradni, bármi történjék is. Mire végre befejeztem az eszme- futattásomat, sikerült a tömegen is átverekdnünk magunkat, így már mis is csatlakozhattunk az
éppen aktuális csodálók táborához. Most, hogy mindent megbeszéltem magammal, már nem volt nehéz
boldognak mutatkoznom, ugyanis rám is átragadt Sam és Emily öröme és boldogsága. Nem győzték
mutogatni a kisfiúkat. Akik már az Aaron és Daniel nevet viselték. Lehet, hogy csak én képzeltem, de
mintha már most, néhány órás korukban megmutatkozott volna rajtuk, hogy vérfarkas utódok mivel
mind a két kisfiú hatalmas és vaskos volt egy újszülötthöz képest.
- Felveszed Aaront? – kérdezte mosolyogva Emily, majd el is nevette magát az elképedt arcom láttám.
- Nyugi, nem harap, még – jegyezte meg cinkos mosollyal Sam, majd még mielőtt bármit is mondhattam
volna, ott találtam magam, kezemben azzal a kis csomaggal, aki rám sem nézett, csak nyugodtan szuszogott. Sűrű fekete haja volt, és gyönyörű enyhén barnás árnyalatú bőre. És elképesztően kellemes
baba illata. Furcsa, de jó érzés volt ahogy a kezemben tarthattam, és éreztem a pici meleg testét, és
hallottam, hogy milyen szapora még a szívverése. Eszembe jutott, hogy talán nekem sosem lehet részem
ebben, és kicsit összefacsaradott a gondolatra a szivem. Könnyes szemmel Jacobra néztem, talán neki
is ezek a gondolatok jártak a fejében, mivel egyszerre tűnt ő is boldognak, de mégis mintha szomorú
lett volna.
- Nagyon gyönyörűek Emily!
- Köszönöm, nem győzöm ma elégszer hallani ezt- és teljesen megértettem az önelégült mosolyát is.
Volt is mire büszkének lennie.
- A partidra már mind megyünk, persze a fiúk nélkül. És aztán elvárom, hogy gyertek Clairrel.
- Hogyne, megigértük.- kacsintottam rá a boldog anyára. Majd pedig mi is elköszöntünk Saméktől és
a sok szerencsekivánat után csatlakoztunk a kinti tömeghez. Nem tudtam megállni, hogy még akkor
sem a kisbabákról beszéljek. Jacob pedig türelmesen hallgatta.
- Annyira aranyosak, és milyen picik, vagyis nagyok, de a lényeg, hogy egészségesek.
Kiváncsi vagyok, hogy hogy fognak felnőtt korukban kinézni. De szeretem a babákat, alig várom, hogy
Clairrel tényleg jöhessünk vigyázni rájuk.
- Csak előtte ne felejts el vadászni. Nem hiszem, hogy Emily beérné egy gyerekkel is ha hazaért.- hangzott a gúnyos megjegyzés valahol az embertömeg belsejéből, de aztán lassan kivált Leah és szikrázó
szemmel meredt rám. Jacob már épp ugrani, vagy visszaszólni készült valamit, nem tudtam pontosan a reakciójából. De még mielőtt bármit is csinálhatott volna, visszafogtam. Ez már rám és Leahra tartozik.
- Már elnézést kértem azért az esetért. Mindig óvatos vagyok, és táplálkozom. Embert pedig sosem
bántanék. Leah majd egyszer talán belátod, hogy nem vagyok sem veszélyes, sem szörnyeteg és soha
senkit nem bántanék, pláne a quileutok közül. – ezzel lezártnak tekintettem a társalgást, és mostmár
mindent csak rábíztam. Már belefáradtam a folytonos erőfeszítésekbe, hogy mindig próbáltam a kedvében
járni, és hogy erre ő folyton sértő megjegyzésekkel reagált. Ha nem bírja elfogadni, hogy egy Cullen igen
is bekerült a Blackek közé, akkor az már legyen az ő baja. Olyan sebességgel hagytam el a házat, hogy
Jacob nem győzött követni. Beugrottam a kocsiba és úgy magamra rántottam az ajtót, hogy kevés kellett
hozzá, hogy le ne essen.
- Nessie, Nessie, ha kérhetlek az autómat kíméld.
- Bocs Jacob, legközelebb majd vigyázok. – nagy levegőt vettem és igyekeztem lenyugodni, mert még
mindig remegtem a dühtől.
- Csodálom, hogy nem haraptad át a torkát. – jegyezte meg Jacob.- Persze képletesen értem. Ez most
elég nagy szemétség volt tőle. Ha nem fogsz vissza én ugrom neki. De mostmár mindent elmondtál
amit akartál. Gondolom. Szóval már nem is érdemes vele foglalkozni.Mit szólnál egy Port Angelesi
kiránduláshoz?- tetszett, hogy el akarja terelni a figyelmemet,de megköszöntem és emlékeztettem rá,
hogy vannak még bizonyos iskolai és unokai kötelezettségeim amit teljesíteni kell, így kénytelen volt
Forksban kitteni. Délután hozzá láttam a házi feladat halomhoz, ami az ellustálkodott hétvége eredménye
volt, és segítettem Charlienak halat pucolni, ami egy egész estés elfoglaltságnak ígérkezett. Majd pedig
válaszoltam anya e-mailjeire, amik igen dorgáló hangnemre sikeredtek, mivel aggódott, hogy Jacobbal
töltött idő alatt már meg is felejtkeztem róla.Azonkívül beszámolt róla, hogy apával nagyon jól érzik
magukat a Dartmouthon, anya művészettörténetet, és irodalmat hallgat, míg apa, Carlislet véve példának
úgy döntött, hogy tesz egy kísérletet az orvosi karral. Így ecseteltem nekik, hogy mennyire jó ötletnek tartom, hogy mind a ketten továbbra is tanulnak, valamint beszámoltam a gyerekek érkezéséről, nyavalyogtam még egy kicsit Leah miatt, de természetesen a vérfarkas témát kihagytam. Amit nem tudunk nem fáj,így minek is idegesítsék magukat miatta.
Boldogan és nyugodtan feküdtem le aludni, a fejem még tele volt a hétvége emlékképeivel, mindent
visszajátszottam magamnak, a beszélgetést Carlislenál, a délutánt Quilékkel, és az éjszakát Jacobbal
persze. Na meg a látogatást Emilyiéknél, hogy milyen kedvesen bántak velem, és, hogy a kezembe
adták pár órás babájukat is. Nem kellet sok hozzá, hogy elaludjak. De az elmúlt napokhoz képest, az agyam valami egészen újjal rukkolt elő.Már bármit megadtam volna egy nyugodt, álomtalan éjszakáért. Anyától is tudtam, hogy ő is átesett már hasonlón és addig nem múlt el amíg a probléma ami foglalkoztatta meg nem szűnt. Valahol tényleg éreztem én is, hogy ez a hirtelen jött fordulat mintha csak figyelemelterélés lenne a másik törzs részéről. Túl sima, és túl egyszerű megoldásnak tűnt, hogy úgy hirtelen minden fenntartás nélkül elhittek mindent Carlisleéknak, ráadásul pont neki aki vámpír. De el akartam hinni, hogy tényleg így van, és nem akartam vele foglalkozni, csak az új változás álltal okozott helyzetet és boldogságot akartam élvezni. De a tudatom ezt éjszakára legalábbis megakadályozta. Borzalmas álmom volt, és megint kivert az Izzadság is mire felébredtem. Álmomban azon a helyszínen jártam ahol rámtámadt a horda, de most nem voltam ott. Vagyis én, nem én voltam. Éreztem, hogy pokolian fáj mindenem, de nem tudtam miért. Aztán lassan lenéztem a testemre és láttam, hogy farkas vagyok. Több seb égtelenkedett rajta, és a bundám már csapzott volt a száraz vértől, de valami pokolian fájt és lüktetett. Ekkor jöttem rá, hogy a nyakam az. A harapás nyom. És még mindig vérzek. Hallottam a visszatérő farkasok zaját és nem tudtam úrrá lenni magamon, félelmemben szűkölni és reszketni kezdtem. Aztán a többiek átalakultak és megvetően méregettek. Újabb fájdalom hasított az oldalamba, valaki belémrúgott, felvonyítottam. A sebeim, nemcsak a harapás nyom, de az összes, pokolian kezdtek fájni. Égett minden porcikám. A többiek beszélgetését már csak elmosódott susogásként érzekeltem. Éreztem, hogy valaki felkap és így visznek.
- A gyógyítóhoz kell vinnünk. Nem hallhat bele a sérülésbe. Lehet, hogy fiatal,és gyáva de jó harcos.
Majd ha már túl leszünk ezen, akkor háthra javul a helyzet. Ha leterítettük a csajt, akkor övé az első
harapás.- és ezt öblös, ugatás szerű nevetés követte, amitől kirázott a hideg. De már csak arra tudtam koncentrálni, hogy a fájdalom eltűnjön a testemből.
Aztán felébredtem. Vacogott minden fogam. Pedig már fűtöttünk a házban, tudtam, hogy nem az ami a vacogást okozta. Az az álom volt. Még félig öntudatlan voltam, mikor végigtapogattam a testem a
sebeket keresve, és a szobát is végig néztem, mintha arra vártam volna, hogy a sarokból előugrik az
a valaki akinek még az előbb a hangját hallottam. Aztán ijedten a nyakamhoz kaptam. Sima volt és teljesen sértetlen. Persze. Ez csak egy álom volt Renesmee, semmi több. Hirtelen eszembe jutott,
hogy miért volt olyan ismerős minden, és miért volt déja vu érzésem. Nem láthattam a saját szem-
szögemből a dolgot, hiszen most farkas voltam. És azt hiszem tudom is hogy ki. Én voltam most
annak a testében, aki megtámadott, és akit én megharaptam. Minden eszembe jutott. A vonyítás
amit még hallottam a kocsiból, és, hogy mennyire aggódtam miatta, hogy életben marad-e. Valószínű.
De a legfurcsábbnak azt találtam, hogy nem álomnak tűnt az egész, hanem mintha egy emlék
lett volna inkább. Azzal a gondolattal fordultam hasra aludni, hogy holnap suli után első dolgom
lesz erről megkérdezni Carlislet. De még az is foglalkoztatott, hogy vajon mit jelenthet ez? Hogy
újra visszatértek az elmémbe a farkasok, ha nem is igaziból. Nem akartam beismerni magamnak, de
féltem. Féltem, hogy megint újra indul ez az egész és megint én leszek az űzött vad. Senkinek sem
akartam, hogy bántódássa essék, Cullenek, quileutoknak , vagy akár annak a Williamnak.
De tűnődéseim nem tartottak soká, ugyanis túl fáradt voltam, hogy tovább folytassam nagy valószínűséggel paranoid gondolatmenetemet, mivel elnyomott újból az álom.
Másnap reggel nagyon izgatott voltam, ami még engem is meglepett, hiszen inkább félnem kellett volna.
Kapkodva készülődtem reggel, a konyhában kétszer kellett elpakolnom, mivel először mindent más
helyre raktam. Nem tetszett a gondolat, hogy iskolába kell mennem, de igyekeztem az odaúton lenyugodni, és az álmomat kirekeszteni a fejemet délelőttig legalább is, hogy az iskolai teendőimre oda tudjak koncentrálni. De aztán mégsem sikerült , hála Kathynek. Egészen gyorsan telt a nap, nem számítottam rá, hogy ennyire hamar el fog telni az idő, de mégis így történt. Mire észbekaptam, már ebédszünet volt és a lányokkal ültem az ebédlőben.
- Nessie, beszélhetünk? – rettentően zavarban volt, és csak a jó hallásomnak köszönhettem, hogy egyáltalán meghallottam.
- Persze, baj van? – nem tudtam kitalálni, vagyis nem akartam kitalálni, hogy mi nyomaszthatja szegényt.
- Hmm, hol is kezdjem, és hogy mondjam, hogy ne tarts bolondnak?- félve rámpillantott. Ekkor már sejtettem, hogy miről lehet szó. Kathynek ember létére, hasonló képessége volt mint Alicenek, de
neki álmában jöttek a látomásai és nem voltak olyan rendszeresek és pontosak mint Alicé. De általában
beváltak amit mondott, vagy éppen álmodott. Lora pedig, illetve apához hasonlóan nagyon erős empátiás kézséggel rendelkezett, persze nem tudott gondolatot olvasni. Talán ez volt az oka, hogy ennyire vonzódtam hozzájuk. Ők is kilógtak egy kicsit a sorból, ezt tudták ők is, és ennek köszönhetően lettünk mi legjobb barátnők. Tehát sejtettem, hogy most egy újabb jövendölés fog következni, és abból, ahogy előadta, nem vártam igazán vidám dolgokat.
- Mióta szokásod neked az erdőben mászkálni?- bökte ki végül, majd egyből lesütötte a szemét.
- Mászkálni, az erdőben? Nem igazán vagyok egy túrázós tipus. Merthogy?
- Csak szeretném ha ezután sem mennél, világos? – látszott rajta, hogy aggódik, de a lényeget még mindig
nem mondta meg, és azt is láttam, hogy nem is akarja.
- Na, Kathy, tudod, hogy nyugodtan elmondhatod!Ha arról van szó, hogy megint volt egy látomásod- lehalkítottam a hangom- akkor tudod, hogy én rád hallgatni fogok. – csak kétkedve vizsgálta az arcomat,
és habozott, hogy el merje-e mondani, hogy mi nyomja a lelkét, aztán mégiscsak bele vágott.
- Rémálmom volt Nessie, és nagyon remélem, hogy tényleg csak rémálom volt. Téged láttalak a Forksi
erdőben, és egy csapat farkas cincált darabokra. Borzalmas volt. Szóval ha lennél szives…- kirázta a hideg is, hogy újra fel kellett idéznie a rémálmát, de én hálás voltam neki.
- Mégis, hogy néztek ki ezek a farkasok? Csak úgy a mihez tartás végett?- kérdeztem tetett lezserséggel,
de közben a szivem leszállt a gyomromban, és az ebédlő lassan elkezdett forogni velem.
- Hát, rettentően hatalmasak voltak. Én még sosem láttam ekkorákat, mint egy medve, és mindegyik
koromfekete volt. Brr…áá hagyjuk..olyan abszurdnak tűnik, biztos csak rémálom volt
- Biztos.- suttogtam. Már rögtön indultam volna Carlislehoz, hogy beszélhessek vele, de még mindig hátra volt két óra. Most persze csigalassúsággal peregtek a percek, én pedig majd megőrültem. Tudtam, hogy Kathy látomásaiban nem lehet annyira bízni mint Aliceben, de az esetek többségében, amit megállmodott, azok előbb vagy utóbb, de mind megvalósultak. Így azért mégiscsak adtam hitelt a szavainak. Már nagyon szerettem volna végre beszélni Carlisle, hátha ő tud rá magyarázatot adni, hogy
mégis mi ez az egész.

Északi fény-6. fejezet És most mi legyen?

Bágyadt voltam. Halkan nyöszörögtem, miközben kinyitottam a szemem. Még mindig a Cullen házban
voltam, de már az én régi szobámban. Infúziós csövek lógtak ki mindkét oldalt a kezemből, és halk pittyogás jelezte, hogy a szívműködésemet is mérik. Még mindig azon gondolkoztam, hogy miért is vagyok ilyen állapotban mikor eszembe jutott az előző éjszaka. Akkor ezért. Kint ragyogott a nap és
éreztem ahogy engem is melegít az üvegfalon keresztül. Akkor mindenkinek itthon kell lennie.
Ekkor láttam meg hogy az egyik fotelben Jacob alszik összegömbölyödve. Velem maradt. Ez megnyugtatott. Amikor lassan megpróbáltam magam ülésbe felvergődni, rögtön felébredt.
- Szia!
- Szia!Örülök neki, hogy magadhoz tértél. Bocs a tegnapiért, de nagyon megijesztettél.- szabadkozott lesütött szemmel.
- Tudom. Inkább nekem kéne elnézést kérni, hogy becsaptalak.
- Na igen. Sam elég dühös volt rád is, meg rám is. De mostanában én leszek a vezető egy ideig, mivel
ő nem mert Emily mellől mozdulni, így rám bízta az irányítást.- magyarázta miközben igazgatta a csöve-
ket és figyelte a monitort.
- Hogyhogy? Mi van Emilyvel?- követeltem Jacobtól a választ. Nagyon kedveltem Sam feleségét és
tudtam, hogy mostanában várhatóak a gyerekei, így reméltem, hogy neki legalább már nem lesz baja.
- Semmi komoly, csak így a vége felé már pihennie kell, hiszen útban vannak a kisfarkasok.- azzal rámkacsintott és ledobta magát az ágyamra.
- Hogy vagy? – láttam rajta, hogy nagyon aggódik még mindig.
- Voltam már jobban is. Carlisle miért tartotta szükségesnek ezeket a kütyüket?- fintorogtam miközben
próbáltam volna kellemesebben elhelyezkedni, amiben megakadályoztak a csövek és a műszerek.
- Hogy gyorsabban felépülj. A szívmonitor is azért kellett. Azt mondta, hogy csoda hogy életben
kijutottál. De körülbelül négy,öt nap ágynyugalomra lesz szükséged mire rendbe jössz.
- Micsoda???- el voltam képedve. Nem gondolhatják komolyan, hogy addig fekve tarthatnak. – És akkor most szépen bevárom itt amíg eljönnek értem azok a fenevadak?- a szívmonitor kezdett gyorsulni, és én
pedig dühbe gurulni.
- Ne aggódj már annyit! Ha addig ágyban kell maradnod, akkor ott is maradsz! Teszek róla. Viszont
az a horda legyen a mi gondunk. Elintézzük őket.- majd ismét vissza kellett nyomnia, mivel már megint
megpróbáltam felülni.
- És mégis hogyan? Jacob te magad is láttad, hogy dupla annyian vannak mint ti! – már kezdett a hangom
átcsapni hisztériás hangnembe.
- Megmondtam. Mi elintézzük, majd kitalálunk valamit. Te pedig szépen itt maradsz és meggyógyulsz.- közölte velem, majd pedig megcsókolt, úgy, hogy az elfeljtetett velem minden veszekedést és problémát. De a hangsúlyból már éreztem, hogy lezártnak tekinti a dolgot, de én korántsem. Rosszul gondolja, hogy
én csak iskolába fogok járni, és várni a zseniális tervükre amikor az Omakok bármelyik pillanatban beállíthatnak. Kopogás zavart meg bennünket. Alice volt az és Carlisle. Jacob elvörösödött, makogott
valamit a konyháról és már itt sem volt. Nagyon örültem Alicenek, bár kicsit feszült voltam, mivel még
neki is tartoztam egy bocsánatkéréssel. Hiszen őt is belerángattam ebbe.
- Látom magadhoz tértél Nessie. Hogy érzed magad? – tudakolta Carlisle olyan kedvesen, mintha csak
egy rutin vizsgálaton lennénk, és az egyszem unokája nem vérfarkasok közül szabadult volna tegnap.
- Jobban vagyok köszönöm. Hála neked. Mikor kezdjem a beszámolót? – kérdeztem óvatosan, miközben
direkt kerültem a tekintetét. Még mindig tele voltam bűntudattal, hogy annyi mindenkit megijesztettem.
- Kicserélem az infúziós tasakokat, de Aliceel hallgatunk.
- Ja, Alice, ne haragudj, hogy úgy megijesztettelek, tudom, hogy így is zavar, hogy nem látod a jövőmet.
- Nessie nyugalom. Sejtettem, hogy kimászol belőle bármekkora bajban is vagy. De azért kösz. Hallottam
Carlisletól, hogy milyen ügyes voltál. Ha felépültél Jasper biztosan szivesen meghallgatja, hogy milyen
fogásokkal verekedted ki magad onnan. De most tényleg számolj be mindenről, mert tudnunk kell, hogy
pontosan mivel is állunk szemben. És ha megint küzdenünk kell, akkor nem árt a régi ismerősökből né-
hányat vissza hívni.
- Zafrinát és a Denali klánt úgy is régen láttam.- majdnem elragadott a nosztalgia, mikor eszembe jutott, hogy bele kéne kezdenem.
- Szóval, gondolom Jacob már elmondta, hogy hogyan kezdődött ez az egész. – vártam a válaszokat, Alice bólintott, így nagy levegőt vettem és folytattam. Nem szivesen gondoltam vissza a tegnapi eseményekre.
- Elmentünk Jacobbal a Calville rezervátumba, hogy beszéljünk a törzsfőnökkel. Jacob hamis történetet
mondott, de a lényege, a támadás megmaradt. Az öreg hazudott, de azt láttam a gondolataiban, hogy
gyanakszik és kiszúrta, hogy nem vagyok ember. Összességében elég zavartan is viselkedett. Akkor
hallottam meg a zajt a fürdőszobából. De mire be tudtam menni, az illető természetesen már nem volt
ott, csak az ablak alatt hagyott egy vérnyomot. Nem tudtam beazonosítani, de éreztem, hogy nem teljesen
emberi. Jacob találkozott a többiekkel, és megbeszélték amit láttunk, gondolom. Én nem voltam ott, de
engem nem akart belerángatni, amíg kétséges, hogy kikre vadásznak azok a farkasok. Ekkor mentem én
vissza. Annyit hallottam, hogy valahonnan tudomást szereztek a létezésemről, és én vagyok a célpont.
Ekkor jött William.
- William?- Alice meghökkent, de csak intett, hogy folytassam.
- Igen. A másik két férfi párbeszédéből tudtam meg, hogy akit megsebeztem ,azt így hívják. Akkor bukkant fel ő tényleg mögöttem. Azt hittem, hogy egyedül van, és mivel sérült volt, elkezdtem heccelni,
hogyha átváltozik, akkor hamarabb meg tudok előle lépni. De aztán jöttek a többiek. Csak a csapat fele.
Engem akartak, mindig is. És, és nem a quiletok a célpont, hanem én. Céloztak rá, hogy egy nagyon biztos forrásból tudnak róla, hogy létezem.- Alice és Carlisle összenéztek,de mindketten megrázták a
fejüket, akárcsak nekem, nekik sem volt fogalmuk, hogy kire utalhattak. - Ha engem megölnek Jacobékat
nem bántják. Ezt mondta a falka vezér. Ja és még valami. William fiatal, nálam is fiatalabb, és nagyon
fél a gyilkolástól. – nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy ezt el kellett mondanom arról a szerencsétlen
páráról. Végül is mire befejeztem, már egészen megkönnyebbültem. Carlisle komoly volt és csendes, Alice pedig töprengő, ide oda jártak a fekete fürtjei ahogy le föl rohangált a szobában. De egyikük sem
szólt egy szót sem.
- Anyáéknak ugye nem szóltatok?
- Még nem.- fordult el az üvegfaltól Carlisle.
- Carlisle! El simítjuk az ügyet, minek idegesítenénk őket fölöslegesen? – próbáltam meggyőzni. Amit leginkább nem akartam, az az volt, hogy apa hazajöjjön és rákezdjen az – én megmondtam hogy ez lesz- re. És természetesen, ők benne lennének harcban, én, én persze nem, tekintve hogy még kiskorú vagyok.
- Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? Tudom, hogy szeretsz a dolgok elé menni, és megvédeni magad,
de nem lenne jobb ha visszajönnének Edwardék? – úgy nézett ki hogy Carlisle komolyan vesz. Ez jól
esett.
- Igen Carlisle. Biztos vagyok benne. El tudjuk intézni. Ha nagyon szükséges, akkor értesítjük Emmettet
és Rosaliet. – ő csak bólintott, majd tovább figyelte a kinti tájat. – Azt hiszem meg kell majd látogatnom Blackéket, és a quileutokkal is megbeszélni, hogy ők mit gondolnak az esetről, és milyen ötletük van.- mondta Carlisle. Rámmosolygott, végigsimította az arcomat, majd elment. Csalódottnak éreztem magam. Olyan érzés volt, mintha mindenből ki akarnának hagyni. Carlisle külön tárgyal a farkasokkal és persze én lemaradok róla. Nem gondoltam komolyan, tudtam, hogy amint lesz valami érdemleges, Carlisle úgyis el fogja mondani. Csak a tehetetlenség beszélt belőlem. De magamra vessek, én intéztem el így magam. Alice arca hirtelen felragyogott.
- Mit szólnál hozzá, ha mára félre tennénk a farkasokat és például leadnám neked amiről a suliban kimaradtál.- dalolta mosolyogva. A jó kedve még engem is megfertőzött, én is elkezdtem vigyorogni.
Végül is, egy kis Shakespear, és egy kis matematika lehet a legjobb ellenszere annak, hogy az ember
elterelje a gondolatait. Így örömmel mondtam igent. Alice társaságát mindig is élveztem. Olyan volt,
mint egy forgószéllel kombinált napsugár. Amerre járt mindent felkavart, de mindenkinek sokkal jobb
lett a kedve. Szerintem még ilyen életvidám, és optimista vámpírt nem hordott hátán a föld. Aztán
már megbántam a döntésemet, ugyanis a délutáni oktatást, délután babázás követett. Babázás Alicenek,
nem nekem. Pedikűr, manikűr, arcpakolás és szépítés. Nekem mindezt pedig fekve tűrni kellett.
Alice éppen a lábamat lakkozta amikor a belépő Jacob a látványtól nevetőgörcsöt kapott. Ezt még
visszakapja Alice csak álljak lábra! Nem fog tudni elkapni, és ilyen szadista kínzó módszereknek alá-
vetni.
Alapvetően kellemesen teltek a betegszabadságon töltött napjaim, és szinte sosem volt rá időm, hogy
eszembe jussanak az omak farkasok, vagy maga a probléma, hogy én lennék életük fő fogása. Volt
egy olyan sejtésem, hogy Jacob és a családom direkt rendezi ilyen sűrűre a napirendemet, hogy még
véletlenül se legyen időm gondolkodni. Minden nap volt látogatóm, beugrott Charlie, Alice, Esme.
Jacob pedig gyakran magával hozta Sethet, Quilt, vagy Embryt. Néha Quillel eljött Claire is, akivel
kényszerű rabságom alatt egészen összebarátkoztunk. De a legnagyobb öröm az volt, hogy Jacobot
és Charliet minden nap láttam.Sajnos most már a sérüléseimre nem volt semmilyen épkézláb hétköz-
napi magyarázat, így Jacob volt az aki beavatta az ügybe Charliet. Jacob szerint egészen jól viselte,
habár egyes részeknél kételkedett benne, hogy Charlie végig fogja őt hallgatni, mivel eléggé dühösnek
és idegesnek tűnt. A végére azonban megnyugodott, és nem azon volt kiborulva, hogy Jacobék nem
egyedüli vérfarkasok, hanem azonnal engem akart látni. Ha pedig éppen nem volt látogatási idő, akkor Alice vette kezébe az oktatásomat igen kegyetlenül. Mire pedig az alvásra került a sor, olyan mély álomba szenderültem, hogy gyakran egy fél napot is átaludtam. De a végtelenségig nem tarthattak ágyhoz kötve.
Szegény Esmenek könnybe lábadt a szeme, amikor megint el kellett engednie. Még nekem is
megfordult a fejemben, hogy talán vissza is jöhetnék ide, de aztán eszembe jutott nagyapa aki annyi
évig élt egyedül, és anyát is milyen hamar elvesztette. Nem tehettem ezt vele. Megígértem Alicenek
és Esmenek is, hogy gyakoribb látogatójuk leszek. Magától értetődő volt, hogy Jacob kisért haza.
Charlie már széles vigyorral várt a verandán.
- Isten hozott Nessie!
- Olyan jó visszajönni nagyapa. És igérem, soha többet nem csinálok ilyet.- ő csak jó erősen megölelt, majd bekisért a nappaliba.
- Akkor Jake, megeggyeztünk!- majd jelentősség teljesen biccentettek egymásnak.
- Hogyne Charlie –vigyorgott Jacob, majd rámkacsintott, megcsókolt és már indult is.- Este meglátogatlak!- kiabálta az ajtóból.
- Miben egyeztetek ti meg? – kérdeztem gyanakvóan. Nem tetszett nekem ez a titkolózás.
- Ó hát abban, hogy megosztott háziőrizetben leszel. Esténként én felügyelek rá, hogy itthon légy,
reggel Jacob visz el a suliba, és ő is hoz haza. Carlisle is benne van a dologban. A kocsid egészen
addig működésképtelen amíg el nem hárul a veszély. Így még elkötni sem tudod, sőt semelyik
Cullen autót. Carlisle gondoskodik róla. – Először azt hittem, hogy nem hallok jól. Eddig úgy volt,
hogy csak addig vigyáznak rám, amíg ágyhoz vagyok kötve.De jelenleg úgy festett a helyzet,.hogy
hivatalosan is a házunk, és az iskola fogja lettem. Nem haragudtam Charliera, tudtam, hogy a dühömet
majd kint kell levezetni. Jacobon. Nevetséges ez a gyámkodás, mintha komolyan egy életveszélyes
szökött fegyenc, vagy éppen egy haldokló lennék, annyira vigyáz rám. Indultam volna fel a szobába,
hogy majd jól megrugdossam Jacob érkezéséig legalább a szekrényt, de Charlienak még volt egy
meglepetés a tarsolyában.
- Ja, és Nessie, anyád keresett. – olyan hirtelen pördültem meg a lépcsőn, hogy majdnem lezúgtam.
- Micsoda? – el is felejtkeztem róla, hogy megigértem neki a telefonhívást. Kicsit szégyelltem is,
de hát annyi minden történt. – mit mondtál neki?
- Azt, hogy Jacobbal vagy és hogy este próbálkozzon újra.
- Kösz . Akkor szólj ha megint hívna- ő még mindig engem méregetett, és a szemöldökét ráncolta.
Mondani akar valamit. Sejtettem, hogy a több napos gyógyulásommal és az éjszakai szökdöséssel lesz
kapcsolatban.
- Ness, hmm, elmondod anyádnak?
- Gondolom a sérülésekre gondolsz.- nem mertem rá nézni. Nem igazán szerettem előtte a
vérfarkasos, vámpíros dolgokról beszélni, hiszen tudtam, hogy ha lehet, akkor ő is kimaradna ebből.
Igaz most, hogy Jacob elmesélte neki a történteket, meglepően jól viselte.
- Nem. Nem akarom, hogy fölöslegesen felizgassa magát. Érted ugye? Jacobék megoldják a dolgot.
- Hogyne. Mindig is kedveltem Jaket. Ő biztos elrendezi.Na menj a szobádba, majd szólok ha Bells telefonálna.- ennyi volt tehát a kínos párbeszéd. Mire felértem már nem is akartam tárgyakat
rugdosni, már azon törtem a fejem, hogy mégis mit adjak be anyunak ha megint hív. Az igazat semmi
képpen sem, hiszen attól kiborulna és azonnal jönnének is vissza. Hanyatt feküdtem az ágyon és
gondolkoztam. Felválltva kergették a fejemben egymást a magyarázatok amit a szüleimnek szántam,
és a kérdések, hogy mi lehet az oka a szigorított házi őrizetnek. Mindkét kérdésben döntést hoztam.
Anyának a többnapos távolmaradást majd azzal magyarázom, hogy vadászat közben leestem egy
szikláról és elég csúnyán összetörtem magam, így Carlisléknál lábadoztam. Ez hihető volt, hiszen ha nem is annyira mint anyám, de én is eléggé ügyetlen voltam. Tökéletes. A másik, hmm, nos az már nehezebb
volt. Nyilván azért ejtett gyakorlatilag Charlie túszúl, mivel a srácok valamit megtudtak és komolyabb
a helyzet mint gondolták. Ami azt jelenti, hogyha a helyzet komolyabb, akkor én nagyobb veszélyben
vagyok, és Jacob aggódik hogy megint ablakokon át ugrálok ki az éjszakába. Ez az, csak ez tűnt a leg-
logikusabb magyarázatnak. Azzal is tisztában voltam, hogy Jacob uralkodni fog a gondolatain, és
hiába is érinteném meg, az okam farkasokkal való gondolatait, gondosan elrejtené előlem. Valami
más módot kellett kitalálnom, hogy megtudjam valakitől, hogy mi is folyik itt valójában. Na és persze
azt, hogy engem miért akarnak kifelejteni belőle. Sorra vettem az embereket, akik számításba jöhetnek,
de a quileut törzsből senki nem jöhetett szóba, mivel mindegyikük tudja hogy milyen képességeim vannak.Valaki olyat kellett, találnom aki a fiúkkal volt a gyűléskor,de nem tag. Persze, Claire. A kézenfekvő megoldás nem jutott az eszembe. Nagy örömömben észre sem vettem, hogy Charlie szólongat, csak amikor már dörömbölt az ajtómon. Vidoran átvettem a telefont.
- Hallo, itt Nessie Cullen beszél- trilláztam.
- Szia kicsim. Hogy vagy? – megdöbbentem,nem anya volt. Hanem apa. Azt hittem menten elbőgöm magam.
- Apa te vagy?
- Mégis ki lenne az ?- nevetett- Anyád mondta, hogy nem ért utol és már én is aggódni kezdtem.
- Akkor, akkor már nem haragszol? – hüppögtem bele a telefonba.
- Nem. Egyáltalán. Kezdelek érteni. Ohh Renesmee, nem is gondoltam hogy ilyen nehéz szülőnek lenni. – sóhajtotta apa. A jég végre megtört. Mind a ketten szóáradatba kezdtünk. Megigértette velem apa, hogy a tavaszt Jacobbal együtt persze New Hampshireben töltjük, és az ünnepekre pedig visszatérnek Forksba.
Jó érzés volt vele beszélgetni, nem is éreztem, hogy mennyire hiányzik. Az pedig még csak tovább javította a hangulatomat, hogy mostmár biztos voltam benne, hogy bármit is tegyek a jövőben, anya és
apa mellettem állnak és mindenben támogatnak. Így amikor megérkezett Jacob, már tényleg olyan vidám
és elszánt voltam, hogy régóta ,először igazán sérthetetlennek éreztem magam.
Igaz még most is valami furcsaságot álmodtam, de nem foglalkoztam vele, mivel teljesen értelmet-
len volt és túlságosan lekötött a farkas mizéria is, hogy ezzel törődjek. Álmomban a családomat egy farkas vezetésével más idegen vámpírok ölték meg, de egyiküket sem láttam tisztán, mintha mind ködben
lettek volna. Bolondság az egész!- gondoltam. Ugyan ki akarna ártani Carlisléknak?