Északi fény-15. fejezet Összecsapás

A fák közül két hatalmas fekete farkas bukkant elő, elkaptak a lábamnál és berántottak a fák közé. Nagyon reméltem, hogy Jacob mindent lát. Ami leginkább meglepett az az volt, hogy a farkasok csak a nadrágomat kapták el, és bennem semmi kárt nem tettek. ÁÁ persze, biztosan el akar még szórakozni velem az a Jeremy, ahogy William nevezte. A ’’buli’’ tehát elkezdődött.
Én teljesítettem a tervnek ezt a rám eső részét, a csalit bekapták. A két farkas még mindig
csak vonszolt árkon bokron keresztül, majd megálltak egy ritkásabb részen ahogy gyérebb volt az aljnövényzet, és a fák sem álltak itt olyan sűrűn, még a holdat is lehetett látni. Jól gondoltam, ott volt még a többi farkas, de már láthatóan kevesebben mint legelősször, és ismételten ott volt ember alakban Jeremy a falka vezér. Semmit sem változott, ugyanúgy nézett ki, a szemei neki is enyhe vörösben játszottak és amikor meglátott a földön kajánul rámvigyorgott.
- Én mondtam, hogy megölünk. Hiába segített a multkor az a két áruló kutya barátod, csak találtunk rá módot, hogy elkapjunk.
- Gondolod?A multkor is meg tudtam szökni, honnan veszed, hogy most nem tudok? – egy kicsit még szerettem volna húzni az időt, hogy legyen elég ideje Carlisleéknak is ideérni, de tudtam, hogy nem tarthatom fent ezt sokáig, mivel nem tudom megmondani miért, de a farkasok most sokkal veszélyesebbnek és éhesebbnek tűntek mint legutóbb. Aztán belémhasított a felismerés, hogy miért találom őket félelmetesebbnek. Már nem csak Jeremynek, hanem az összesnek tűzvörös volt a szeme. Ha ez a farkasoknál is ugyanazt jelenti mint a vámpíroknál, akkor ezek….
- Onnan, hogy most felkészültebbek és erősebbek vagyunk, és sok információt kaptunk.- azzal a mellette álló farkasra pillantott. Az kicsit hátrébb állt a többiektől leszegett fejjel, majd óvatosan rámnézett. Neki, egyedül, neki barna szeme volt. William tehát köztük volt. – Na ebből mostmár elég. Gyerünk fiúk!- ordította megvadulva, megrázkódott majd átváltozott ő is. Én pedig talpra ugrottam. Mind felém rohantak, de én a Jasper által tanított trükökkel jó pár támadást kivédtem. Néhányat alaposan elagyabugyáltam, de egyszercsak térdre rogytam, mivel az egyik hátulról rám ugrott, és a hátamba harapott. De úgy nézett ki, hogy a tervünk sikeres volt, mikor a farkas leterített és én felordítottam fájdalmamban, a fák mögül újabb vad morgást hallottam. A farkas amelyik még a hátamon állt egy hatalmas vonyítással a földön volt, ugyanis az én rozsdabarna farkasom rávetette magát, és ott marcangolta ahol tudta. A fák mögül újabb farkasok bukkantak fel, a quileutokat már színükről megismertem. Őket követték Joshék, akik már csak szemük színében tértek el az ellenségektől. És végül egy fénycsóvaként jött a családom Carlisleal és Emmettel az élen. Az okamok meglepődtek, de nem adták fel továbbra sem. Töretlenül nyomultak felém, és igyekeztek elkapni. Kezdett eluralkodni a káosz, már azt is nehezen lehetett átlátni, hogy ki kivel harcol és hogy merre van. Engem egy fenyő mellé szorított be két farkas, vadul csattogtatták fogsorukat és megpróbáltak valahol belém kapni, ügyesen, az egyik jobbról, a másik balról támadott, de én kicseleztem őket, felugrottam, majd mögöttük landoltam és két, jól irányzott oldal rúgással leterítettem őket. Aztán már tudtam is mi a dolgom, egy sem maradhatott életben. Átharaptam mindkettőnek a torkát. De ezzel még koránt sem volt letudva a dolog, olyan érzésem volt, mintha egyre többen lennének, elintéztem kettőt, és jött helyettük még három. Az egyik hatalmasat harapott a lábamba, de mivel éppen akkor kaptam el a másiknak a nyakát, így nem nagyon értem rá ezzel foglalkozni. Amelyiket a nyakánál megragadtam, meglendítettem és neki vágtam az egyik fenyőnek úgy, hogy vitte vele a társát is, majd élettelenül csapódtak a földbe. Így már a harmadikat könnyebb volt elintézni. Miközben átverekedtem magam a farkasokon, a nagy fejetlenségben igyekeztem megtalálni a fekete farkasok között a legnagyobbat, nem felejtettem el, hogy mit igértem magamnak. Alice és Jasper éppen fejenként három farkassal voltak elfoglalva, de azok a nyomukba sem értek, mert mind a ketten olyan gyorsak voltak, hogy csak egy fehér csíkot lehetett látni belőlük, és mire észbe kaphattak volna, már mindegyik farkas halott volt. Carlisle épp Esmenek segített,mivel két farkas fáradhatatlanul próbált valahol fogást találni Esmen és belemarni. Míg Rosalie a quileutokkal együtt próbált kikészíteni egy kisebb csapatot.Jacob és Quil is éppen a maguk farkasával harcoltak, csak a színfoltok jelezték, hogy hol kezdődik az egyik és hol a a másik farkas. És akkor megláttam Jeremyt. Egészen bent volt az erdőben, és Emmettel bírkózott. Már mindkettejükön voltak sebek, de látszódott, hogy a játszma döntetlen egyforma erősek. Odarohantam, menet közben, hogy Rosalienak könnyebb legyen eszméletlenné tettem két farkast, majd lerántottam a falkavezérről Emmettet.
- Emmett ezt bízd rám, menj segíts Rosenak!- üvöltöttem a vállam fölött. Emmett csak nézett rám, majd megvonta a vállát és elsietett Rosaliehoz. A farkas felpattant, hátrahúzta a pofáját és úgy vicsorgott majd ugrásra készen lekuporodott. Az ugrás elől kitértem, és most rajtam volt a sor, hogy támadjak, tudtam, hogy nem kerülgethetjük egymást a végtelenségig, így egymásnak ugrottunk. A súlya miatt ő volt előnyben, így sikerült ledöntenie és rámugrania, de bennem volt annyi erő, hogy eltoljam magamtól a pofáját, hogy még véletlenül se tudjon belém marni. Majd egy lendülettel oldalra hemperedtem és a farkast ellöktem a másik irányba.A hirtelen támadása meglepetésként ért. Amikor lelöktem magamról, még a velem ellenkező irányba gurult, de mikor megpróbáltam felállni már közvetlenül mellettem volt és beleharapott az oldalamba. Még a hideg is kirázott a tulajdon sikolyomtól, olyan borzalmas volt. Először azt hittem, hogy most elbuktam, mivel látni se láttam a fájdalomtól, csak színes csillagok jelentek meg a szemem előtt, és éreztem ahogy lüktet az oldalamban a fájdalom, majdnem összeestem, de kényszerítettem magam, hogy talpon maradjak, és egy fába kapaszkodtam ahogy csak bírtam. Lenéztem és láttam, hogy egy szabályos darabot kiharapott az oldalamból. Ott ahol megharapott, patakként bugyogott ki a vérem, és látszódott a húsom is. Undorító volt.De nem hagytam magam.Leguggoltam és ugrottam. De mostmár ő is résen volt, és kitért az ugrásom elől, így csak a törzsét tudtam elkapni, de ő megfordult és a másik lábamba mart bele. Most csak felszisszentem , de ez a harapás nemhogy gyengített volna, hanem felpaprikázott, rettentő dühös lettem.Mikor megint támadni próbált, felugrottam a levegőbe és egy olyan olló ruggással vágtam a földhöz, hogy azt Jasper is megirigyelte volna. Ez már hatásos volt, amint belerugtam, repült a fák között vagy öt métert és egy tölgyfa állította csak meg. Odarohantam, megpróbált volna felállni, de nem engedelmeskedtek neki a lábai így összerogyott. Hunyorogva rám nézett és szűkölni kezdett. De már késő volt, már tombolt a vámpír énem, és fortyogott bennem a gyűlölet és a düh, hogy mit kellett ezek miatt kiálnom, hogy majdnem végeztek Jacobbal és Sethel. Nem menekülhetett.Rávetettem magam és belemélyesztettem a fogaimat. Még hallatott egy utolsó, erőtlen vonyítást, aztán elhallgatott. Letöröltem a vért a számról, és megpróbáltam felállni.Ahogy az adrenalin csökkent bennem, úgy éreztem egyre jobban a fájdalmait a lábaimban és az odalamban, amik rettentően festettek. Ebben az évben már harmadjára tették tönkre a lábaimat. Aztán mégiscsak sikerült mozgósítani a maradék erőtartalékaimat, mert eszembe jutott, hogy meg kell néznem mi lett a többiekkel. Jócskán bekerültem az erdőbe, miközben harcoltam, így csak nagyon lassan tudtam haladni. De szerencsém volt, mert telihold volt és az kicsit segített a tájékozódásban. Ahogy közeledtem a harctér felé, nem hallottam semmilyen zajt. Tehát ez egyet jelent. Vége van. De vajon milyen áron? Összerándult a gyomrom a gondolatra, hogy esetleg tőlünk akárki odaveszhetett. Aztán megláttam ott a tisztás közepén lobogó hatalmas tüzet és éreztem az égett hús szagát. Tehát elégetik őket. A tűz fényénél több embert láttam. Nehezen tudtam kivenni, hogy ki kicsoda. De ahogy kibukkantam a fák közül, elsőnek Jacob kiáltását hallottam meg.
- Nessie! Nézzétek ott van Nessie!Jól vagy?- azzal odarohant hozzám, és mihelyst felmérte hogy már alig állok a lábamon, rögtön a karjaiba kapott. Rajta nem volt semmilyen sérülés, csak csapzott volt és piszkos. Leültetett a tűz mellé. Akkor vettem észre a kisebb embercsoportot a tűz mellett akikkel Carlisle beszélt.
- Megadták magukat?- bögtem a kis csapat felé a fejemmel.
- Igen. Összesen nyolc ember, ebben benne van az alvezér is. Még harc közben megadták magukat, azt mondták, hogy látják, hogy velünk nem érdemes ujjat húzni, és ennyi áldozat nem éri meg nekik. Ha pedig rendesen viselkedsz, és tényleg nem támadsz emberre- amit persze tudunk-akkor tényleg nem lesz több ilyen.- adta meg a választ Jake. Közben a tekintetemet körbe jártattam és kerestem a rokonokat. Legnagyobb megkönnyebülésemre ők is mind egyben voltak. A tűz túloldaláról Emmett és Rosalie integettek oda mosolyogva, de láthatóan kimerülten. Jasper és Alice egy fa tövében tárgyaltak valamiről elmélyülten. Carlisle még mindig az alvezérrel beszélt, és Esme, Esme nem meglepő módon éppen William sebeit látta el. Megcsókoltam és megölelgettem Jacobot, aztán odatámolyogtam Esmehez és Williamhez.
- Huhh…csúnyán megsérültél.- jegyezte meg mikor meglátta lábamat és az odalamat.. Esme fel sem pillantott és máris hozzá látott, hogy kitisztítsa a sebeimet és szakszerűen bekösse. Hálásan pislogtam Williamra, éreztem, hogy el kell mondanom amit akarok, mielőtt még könnyekben török ki.
- Köszönöm a segítséget. Mégegyszer! El sem tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok!
- Ó, ugyan, semmiség, csak nem szerettem volna, hogy ártatlanul bűnhődjön valaki mások elvakultságáért.- de azért elvörösödött ahogy láttam. Megveregettem a vállát.
- Joshék visszamentek a rezervátumba, de üdvözletüket küldik.És nem sérült meg ott sem senki- bökte ki rögtön, mivel kiolvashatta a tekintetemből, hogy mire vagyok még kiváncsi. Aztán láttam, hogy az idegen csoport búcsút int Carlislenak és eltűnnek a fák között. William is elköszönt mindenkitől és követte a falkatársait. Én már el voltam látva, de azért még mindig támogatásra szorultam, amit természetesen Jacob vállalt magára. Jó volt látni, hogy a fiúk is mind egyben vannak, Jared,Paul, Embry,Sam, Cedric,Seth…de mindegyikük nagyon elgyötört volt és fáradt. Carlislék felé bólintottak, nekem adtak mind egy puszit, és a meleg zuhany,rengeteg kaja és puha ágy reményében már ott sem voltak.
- Jacob!- suttogtam halkan.
- Igen?Mit szeretnél?
- Nagy baj lenne, ha a ma estét, vagyis inkább nappalt- javítottam ki magam a felkelő nap miatt.- Carlisleéknál tölteném?
- Öhmm, nem hogyne. Gondolom majd én szólok Charlienak.- de mint már annyiszor, megértő volt, és nyomott egy puszit a homlokomra és Emmették gondjaira bízott. A hazautat futva tettük meg, én Emmettre voltam bízva. Aztán a házban elkezdődött az ünneplés. Én persze a kanapén, felpócolt lábbal vettem részt benne. Kezdtem belepirulni, mikor a sokadik dicshimnuszt zengték arról, hogy milyen ügyesen elbántam a falkavezérrel, és vámpírnak is elmennék ezekután.
- De komolyan, ahogy Renesmee mozgott!- csapta össze a tenyereit Emmett, ami egy puskalövés hangjának is beillett volna.
- Na igen, és milyen ügyesen alkalmazta a technikákat amiket mutattam neki- dicsekedett Jasper, csak úgy dagadt a melle a büszkeségtől. Esme, Alice és Rosalie is gratulált. Úgy éreztem, hogy mostmár mintha Rose néném is egy fokkal barátságosabb lenne velem. Ha ezt a farkasok támadásának köszönhetem, ám legyen. Mivel mindenkit eléggé kimerített a harc, ezért úgy döntöttek, hogy elmennek regenerálódni, természetsen fürödni,átöltözni és vadászni, nem aludni. Már kivilágosodott, mikor eszé-
bejutott a családomnak, hogy én aludni is szoktam. Carlisle vitt fel a régi szobámba, és lefektetett az ágyra. Megérintette a szoba üvegfalát, ami koromfeketévé változott. Majd leült mellém és megsimította az arcomat.
- Pont olyan bátor vagy mint Edward. Büszke vagyok, hogy én lehetek a nagyapád.- suttogta. Hűha, Carlislet láttam már vidámnak, mérgesnek, töprengőnek, de hogy elérzékenyüljön, arra még nem volt példa. Legalábbis az elmúlt 17 év során még nem. De azért jólestek a szavai.
- Aludj Nessie, aztán ha már végleg minden visszazökkent a rendes kerékvágásba, akkor folytatom a munkát, hogy segíthessek neked.- erről az utóbbi néhány hétben el is felejtkeztem. Nem mertem megkérdezni, hogy mire jött rá, hogy mi a véleménye, féltem a csalódástól. Ő is látta rajtam.
- Gén módosításon gondolkozom. Hogy tisztában légy a dolgokkal, megvizsgáltam a dns-ed és azt
kutatom jelenleg, hogy melyek amelyek a vámpír tulajdonságokat hordozzák, ezeket fogom, vagyis próbálom majd átalakítani emberivé. De ne bízzuk el magunkat, az is lehet, hogy nem fog beválni.
- Reménykedni azért még szabad nem?
- Hogyne. – azzal elmosolyodott, betakart. Megpuszilta fejemet és kiment a szobából. Egy darabig még csak feküdtem és néztem a mennyezetet, és arra gondoltam, hogy biztos mindjárt felébredek és kiderül, hogy csak álmodtam az egészet, és még mindig a nyomomban vannak. De aztán végre meggyőztem magam, hogy ami éjszaka lezajlott, az tényleg megtörtént, és mostmár végleg elmúlt minden veszély. Nyugodtan folytathatom az életemet ahol abba hagytam, és kezdhetek azon idegeskedni, hogy mindenki ügyesen elrejti-e a gondolatait, ha apáék hazajönnek karácsonyra. Hiszen ahogy már egy párszor mondta Jacob, nem is én lennék ha nem aggódnék mindig valamin. Ahogy eszembe jutott elmosolyodtam, magam elé idéztem az arcát, ahogy mosolyog, és hogy mennyire szeretem ha ember ha farkas egyaránt. Majd végre utolért az álom, vagy pedig a sok fájdalomcsillapító és altató amit Carlisle adott, hogy mélyen alhassak. Mindegy is, vége van, mindenki megúszta sértetlenül és csak ez a fontos. Mostmár koncentrálhattam arra, hogy a karácsony is zökkenő mentesen teljen, mivel nálunk sosem lehetett tudni. És mennyire igazam lett….

Északi fény-14. fejezet Visszaszámlálás

A napfényes vámpírtámadás és Kathy első,balülsikerült napja után , megint minden majdnem normális volt. Csak azért majdnem, mivel az esti edzések Jasperrel és quileut fiúkkal még mindig tartottak, akik időközben kibővültek még két taggal, történetesen Emily unokaöccseivel Claire két 18 és 16 éves öccsével Ewannelés Cedriccel. Így már a vérfarkasok voltak 18an, a vámpírok pedig hatan. Ugyanis már Emmett és Rosalie is részt vettek az edzéseken, noha Rose néném azóta az ominózus éjszaka óta továbbra sem volt hajlandó velem szóba állni, de Emmett unszolására beszállt a harcba. Na és persze ott voltam én, mint a különleges haderő, bár Jaspernek nem tetszett, hogy részt veszek benne, de Carlisle rábeszélésre engedett. Persze mostmár Kathy csatlakozása is jócskán módosította a tervünket, de mivel mindenben alkalmazkodott, és igyekezett Carlisle utasításait követni, nem volt vele semmi probléma. Alice azt mondta, hogy anya óta nem látott ekkora önuralommal rendelkező vámpírt. Ennek rettentően örültünk Lorával, mivel ő még mindig nem látogathatta meg, csak én. Így peregtek tovább a hétköznapok, és egyre jobban közelítettünk a téli szünethez, ami veszélyes dátumnak minősült, mivel anya és apa akkor akartak hazalátogatni Forksba. Kathyről már tudtak, igaz nem volt könnyű anyát lenyugtatni, de apának sikerült. Egyiküknek sem tetszett, hogy verőfényben futkosott egy vámpír Forksban, de ami elmúlt elmúlt. Anya pedig felajánlotta, hogyha Kathy úgy érzi akkor az ünnepek után velük mehetne New Hamsphirebe.Ennek mind nagyon örültünk, mert a Cullen család már kezdett hatalmasra bővülni. Természetesen a mi Kathynk is mostmár családtag lett, és Esme megkérte rá, hogy édesanyja helyett tekintse anyjának. Szegény Kathy így is eleget szenvedett a kezdeti időszakban, mivel a szüleivel közölte Carlisle, hogy Kathy vízbefulladt. Néhány nappal ezelőtt bevittek a Seattli kórház hullaházába egy lányt, akit a Washington tóból szedtek ki. Jó pár napja ott lehetett már, így teljesen felismerhetetlen lett, és senki nem érdeklődött utána. Carlislenak pedig pont kapóra jött. Egyikünk sem érezte jól magát ettől, de nem volt más választásunk. Ha egy év letelte után Kathyt visszaengedjük a családjához, akkor egy idő múltán megint el kell válniuk, hiszen mostmár Kathy is örökre 17 éves marad akárcsak apa. Nem tudtunk mit tenni, közöltük velük a hírt. És ők eltemették Kathyt. Kathy pedig igyekezett megbarátkozni a kialakult helyzettel, és jót tett neki, hogy az új családja ott segített neki ahol csak tudott. Alapjában véve imádott vámpír lenni, és szinte minden nap azzal telt hogy vadászni tanult Jasperrel és Emmettel, valamint próbált ellen állni az emberi vér kísértésének. Igaz ezt még csak Charlien teszteltük, de ilyenkor velem volt még Alice is, így senkinek nem eshetett bántódása. Kathy rettentően szeretett volna segíteni nekünk a harcban, de túl fiatal volt még és félő volt, hogy kárt tenne edzés közben valamelyik srácban. Sajnos szobafogságra kellett őt ítélnünk. Nem szívesen, de tudomásul vette, így ilyenkor az új erejét próbálgatta, még nem sok sikerrel. Alicel ugyanis teljesen egyformák lettek, már ami a képességeiket illeti. Nagyjából így teltek el a napok, és karácsony egyre közeledett. Ha pedig még mindig nem történik addig semmi, de még mindig készültségben vagyunk, akkor 25 ember szervezkedését aligha lehet eltitkolni, pláne apa képességeivel, mivel úgyis mindenre fél percen belül rájönne, akkor pedig kitörne a hadd el hadd, hogy mégis hogyan merészeltük ezt, és miért engednek engem is harcolni. Természetesen már túl akartam lenni a dolgon, de ennek ellenére tartottam is tőle, mivel nem tudhattam, hogy mégis mi vár ránk, és, hogy megússzuk-e komolyabb sérülések nélkül. Valamint nagyon reméltem, hogy halálos áldozat egy sem lesz. Ha valaki meghalna a farkasok közül akkor többet a lábamat sem merném betenni La Push-ba, és ugyanez vonatkozott minden Cullenre is. William pedig amint ki tudott kerülni egy percre a többiek felügyelete alól, rögtön rohant és szólt Joshnak,aki tovább adta a híreket nekünk. Eddig szélcsend volt, még mindig csak a tervezgetés és lapulás időszakában voltak, amibe majd bele őrültem. Nem sok hiányzott hozzá néha, hogy tényleg eléjük álljak és közöljem velük, hogy – itt vagyok, vigyetek el ha annyira akartok.- Már nem is érdekelt annyira, hogy élek-e vagy halok, mint kez-detben. Nem az nyomasztott, hogy én vagyok a vadászat célpontja, hanem az, hogyha tényleg harc, sőt talán háború lesz, akkor mennyi mindenkit belerángattam, és mindenki mennyire közel áll hozzám ,ebből következőleg ha bárkinek bármi baja lesz, a farkasok helyet engem a lelkiismeretem fog felemészteni.
- Nessie, Nessie drágám hallasz?- Jacob óvatosan megsimogatta a vállamat. Magamhoz tértem, pislogtam néhányat, úgy néz ki elgondolkozhattam. Jacob pici szobájában ücsörögtünk és arról beszélgettünk, hogy tavasszal, hogyan menjünk New Hampshirebe, hogy még esős időszakot fogjunk ki. Bár ő nem volt elragadtatva a gondolattól, hogy majd két hétig össze legyen zárva apámmal akivel 17évre fegyverszünetet kötött, sőt barátságot is talán, de most ugye, hogy apából kitört a szó szerinti atyáskodó énje, mióta én Jacobbal vagyok, így már kissé feszültebb lett a kapcsolatuk. De kijelentette, hogy ahová megyek, oda jön ő is, és ha azt szeretném akkor együtt megyünk New Hampshirebe, úgy is régen látta már anyát is. Éppen valamit buzgón magyarázott, mikor elkalandozott a figyelmem és a kinti természetet figyeltem. Minden tiszta ragyogás és hó volt, mivel már december elején leesett majd egy méteres hó, és balszerencsénkre állandóan sütött a nap, így már hetek óta csak akkor láthattam a családomat, ha én pattantam kocsiba, és Carlisle is csak esténként tárgyalt a quileutokkal, mikor már biztonságosan tudott utazni a sötétített ablakú mercedessel..A téli fények elterelték a figyelmemet, de úgy látszik nemcsak egy pillanatra.
- Hogyne, Jacob, bocs elbambultam egy picit. Miről volt szó?- kérdeztem hunyorítva, mire ő csak elnevette magát. Szerettem benne, hogy olyan vidám természetű volt, mindig mosolygott és csupa boldogságot árasztott.
- Mi az? Mi olyan vicces?
- Semmi,ssemmi, csak az az arc, bocsi de nagyon aranyos volt. – fújt egyet aztán visszatért az eredeti témájához. – Csak azt magyaráztam, hogy nagyon remélem, hogy lesz New Hampshireben ágy, nem felejtkeztek meg róla Belláék, hogy rajtuk kívül vannak akik még szoktak aludni.
- Ugyan dehogy!Ne beszélj butaságokat, persze, hogy van ágy, ha rólad el is, de az egyetlen gyermekükről táncsak nem felejtkeztek el, hogy szokott aludni. Még nem voltam New Hampshireben, de ha jól emlékszem Rose néni mondta, hogy születésem után nem sokkal ott is kialakítottak nekem egy szobát ággyal, ugyanúgy mint a Cullen házban. – jegyeztem meg gőgösen. Amin Jake ugyancsak elnevette magát. Imádtam ezeket a pillanatokat, ilyenkor olyan érzésem volt, mintha sosem lenne semmi gondunk, csak ő lenne és én. De ahogy erre gondoltam, mintha valami felsőbb erő akarná a gondolataimat és kívánságaimat keresztezni, hirtelen megszólalt kint a telefon. Billy öblös hangján mormogott bele valamit, majd pedig Jacobért kiálltott. Kaptam egy gyors csókot, majd már kint is volt a nappaliban.
- Igen.Értem. Egészen biztos? Oké,oké felfogtam. Jó, hagyjad. Szóval hol? Hmm, érdekes. Megbeszélem velük igérem. Köszönöm szépen.
Vigyázz magadra!- azzal lecsapta a telefonkagylót, de olyan erővel, hogy a hangból itélve talán ketté is törhetett. Megijedtem, mert Jacobból hirtelen morgás tört fel, majd fújtatott és dühtől remegő kézzel jött vissza a szobába. Meg sem mertem kérdezni, hogy mi a baja, úgyis láttam rajta, hogy mindjárt elmondja.
- Renesmee! – ajajj, csak akkor hívott így ha dühös volt.- Mikor jelentkeztél te istentudja milyen táncelőadásra az iskolába aminek kedd esténként van a próbája?- uralkodott magán, de kihallottam a hangjából,hogy iszonyat dühös. Joggal. Vágytam egy kis kikapcsolódásra, egy kis szórakozásra, hogy a napjaim ne csak az okam farkasok támadása és Kathy miatti aggódás körül forogjon, és ne csak az iskoláról szóljon, így jelentkeztem. A végzősök báljára készülnek a harmadévesek műsorral, jó lehetőségnek tartottam. Így kedd esténként odajártam, de igazán vigyáztam, mindig kocsival mentem, és oda és vissza is olyan tempóval, hogyha Charlie tudná még jobban megőszülne tőle. Mivel már jó néhány ilyen alkalmon túl voltam, így valószínűtlennek tartottam, hogy bármi bajom is eshetne, és azt sem tartottam lehetségesnek, hogy 20 felbőszült farkas majd pont az iskola tornatermében fog ránk törni. De valami azt súgta, hogy tévedek. Halkan, el el csukló hangon, felsoroltam az érveimet Jacobnak, és hogy most igazán óvatos voltam, és körül tekintő és igazán csak egy kis kikapcsolódásra vágytam. Ő meg sem mozdult közben, csak komoly ábrázattal hallgatottt engem. Csak a mondandóm végén szólalt meg.
- Gondolod te, hogy nem veszélyes. Az előbb szólt William. Úgy néz ki, hogy itt az idő.- Nyeltem egy nagyot, hirtelen egy kugligolyó méretű gombóc került a torkomba.
- És honnan tud arról, hogy én hová járok?- ez sehogysem fért össze a fejemben a támadással.
- Úgy életem, hogy küldtek felderítőket a területre, alaposan körbeszaglásztak, kifigyeltek téged, mi azért nem tudtunk róla, mivel a Cullenek területén jártak, Carlisleék pedig ugye a hetek óta tartó napsütés miatt nincsenek mostanában túl sokat a szabadban. Így úgy döntöttek, hogy a legjobb támadási pont, ha egyik este megbabrálnák a kocsidat, te valahol menet közben lerobbansz, és akkor támadnak. Mivel pedig tudjuk, hogy már esténként milyen Forksban a forgalom, és a közvilágítás is, így nagy eséllyel ráncigálnának be az erdőbe az út széléről, mikor egyikünk sincs melletted, hogy megvédjenráncolta homlokát miközben beszélt tehát a mondandója közben gondolkozott is valamin.
- Jajj Nessie, már megint olyan szeleburdi voltál!Legalább nekem szólhattál volna- csóválta a fejét.
- Jól van na. Annyit vagy velem mostanában, hogy még a végén rám fogsz unni- vágtam vissza sértődötten, de valamiért ez is csak mosolyt csalt az arcára és odavont a mellére. Mindig megnyugtatott ha hallottam a szivverését.Gyorsan vette a levegőt, és a szive is szaporább volt, izgult és töprengett valamin, de nem akarta nekem elmondani.
- Jacob, elmondod szép szerével, vagy megnézzem mit akarsz?- böktem ki végül.
- Oké. Igérd meg, hogy nem rágsz be miatta oké?- eléggé ijedtnek tűnt.Beleegyeztem és bólintottam, hogy folytassa.
- Azon gondolkoztam, hogy ..hmm szóval, bocsáss meg de nincs jobb ötletem és igérem nem esik bántódásod, meg Jasper amúgy is kitanított.
- Iiiigen?- vágtam közbe türelmetlenül.
- Szóval, arra gondoltam, hogy te leszel a csali. Mi, Carlisleékkal persze megbújunk az erdőben, olyan távra, hogy ne fogjanak szagot, de azért téged is szemmel tudjunk tartani. …. és…
- És???Hagyjátok, hogy megbuherálják a kocsimat és lerobbanjon? Aztán mikor támadnának akkor jöttök ti? – nem tűnt rossz ötletnek számomra, de Jacobnak mintha nem tetszett volna annyira.
- Igen. Erről van szó. De igérem vigyázni fogok rád! Egy hajad szála sem fog görbülni!
- Hát ezért aggódsz? Az én testi épségem miatt? Ugyan Jacob, egyszer már megléptem előlük pedig akkor még fele olyan ügyes és erős voltam mint most, és ráadásul teljesen egyedül voltam, most meg itt vagytok ti is.Nem lesz itt semmi baj, néhány karcolás és mindenki megússza. Karácsonyra már csak egy rémsztori lesz belőle.- igyekeztem olyannak mutatkozni, mintha lazán venném a dolgot, hogy őt is megnyugtassam valamennyire. De úgy láttam, hogy kezd felengedni, és sikerrel jártam.
- Rendben. Legyen neked igazad!És ha ennek vége…- elharapta a mondatot, és furcsán csillogó szemmel nézett rám.
- Igen? Ha ennek vége mi lesz?
- Hmm, hát akkor elviszlek New Hampshirebe, és ha gondolod esetleg megállhatunk valahol máshol is…
- Ja, csak ennyi? Rendben van – hagytam rá a terveit, mivel úgy voltam, hogy soká lesz még az amikor nyugodtan utazgathatunk mi ketten. Előbb ezt tudjuk le. A telefonhívás tehát véget vetett a szokásos délutáni találkozónknak, és Jacobbal elkezdtünk szedelőzködni, hogy mire mindenki kiér a tisztásra ahol az edzést tartottuk, mi már ott várjuk őket és közölhessük velük, hogy napok kérdése és végre sor kerül a sokat emlegetett ütközetre.Menet közben értesítette Jake a Port Angelesi bandát is, hogy amint tudjanak jöjjenek le. Így mindenki,egyszerre és elsőkézből értesül róla, hogy mi várható és mik a tervek. Most, hogy már elérhető közelségben volt ez az egész, elkezdtem meglepő módon izgulni. Első igazi, szó szerinti ütközet, amikor egyenlőek lesznek a feltételek, és igazán megmutathatom, hogy mit tudok. Arról persze nem felejtkeztem, el, hogy az okamok falkavezérével személyesen én akarok végezni, és a szó szerinti értelemben át akarom harapni a torkát is annak a szörnyetegnek. Kocsiba ültünk és elindultunk a Forksi úton a Cullen ház felé, attól nem messze tartottuk az edzéseket, noha mostanában egy kicsit rontott a helyzeten a hatalmas hó, na nem azért, mintha bármelyikünk is fázott volna, csak nehezebben tudtunk hóban haladni és verekedni is valamivel, mint normál körülmények között.De Jasper még ezt is pozitívnak ítélte, tekintve, hogy mindenféle körülményre fel leszünk készülve. Mihelyst kiértünk a tisztásra, Jacob átváltozott farkassá és szólt a többieknek, hogy jöjjenek,mivel hírei vannak, utána pedig nem sokkal megérkezett az én családom is. Mikor már mind megérkeztek Jacob visszaváltozott.
- Emberek, nemsokára harc lesz!- izgatott morajlás futott végig a többieken.
- Nemrég szólt William, hogy támadni fognak. Mégpedig három nap múlva.
- Hol lesz a helyszín?- érdeklődött Alice olyan stílusban, mintha legalábbis az érdekelné, hogy milyen idő lesz.
- Mivel a mi Renesmeenk újabban táncos pályára készül…- kezdte epésen Jacob- így kedden esténként a gimiben próbál. Az ellenfél úgy tervezi, hogy kicsit babrálnak Nessi kocsijával, hogy útközben meg kelljen állnia. Mivel kifigyelték, hogy ez az egyetlen olyan időszak amikor se farkas, se vámpír nincs a közelében.
- De hát ezt egyszerűen elkerülhetnénk nem?- értetlenkedett a legújabb tag, Cedric. Jacob csak türelmetlenül megrázta a fejét.
- Hogyne, de nem akarjuk!Mi az erdő túl oldalán leszük, olyan messze, hogy ne érezzék a szagunkat, de
még olyan közel, hogy segítsünk Nessienek.- fejtette ki Jacob a tervét.
- Micsoda? Te csalinak akarod használni az unokahugomat?- visította Rose nénikém.
- Emmett fogd vissza a szőkét!- felelte kurtán Jacob és még oda sem nézett. Közel húsz év sem változtatott a kapcsolatukon.
- Rosalie kérlek nyugodj, meg én jóváhagytam a tervet, amúgy Jacob sem lelkesedik érte, de nem volt jobb ötletünk. – aztán kezdődött a stratégiai megbeszélés, aminek tulajdonképpen csak négy résztvevője volt, Jacob, Sam, Carlisle és Jasper. Alaposan meg hányták vetették, hogy honnan kell elindulniuk, hová kell elrejtőzniük, és hogyan kommunikáljanak egymással. Lévén, hogy apa nem volt itt, mint gondolatolvasó, abban maradtak, hogy az egyik új tagot, Ewan-t hátrahagyják egy telefonnal, és amint kezdődik a támadás, ő szól Carlisleéknak, akik Charlienál lesznek arra az időre. Az erdőben a hátvédeim tehát a farkasok lesznek. Kockázatos is lett volna, ha a Cullenek is ott vannak, mert a vámpírszagot egyből kiszúrják és akkor megint várhatunk hónapokig.
- Előre láthatólag hol lesz majd Nessie?- kérdezte valaki a farkasok közül.
- Valahol félúton a gimi és Forks között, pont a legjobb helyen, ahol már egy madár sem jár esténként.- felelte fintorogva Jake.
– De nektek nem kell jönni, miután kijött az iskolából, én végig követni fogom
Nessiet és majd szólok amikor eljött az idő.- A megbeszélést az edzés követte. Jasper adta mindenkinek az instrukciókat miközben mi igyekeztünk végrehajtani a nyakatekertebbnél nyakatekertebb fogásokat. Hosszú és kimerítő edzés volt, már bőven benne jártunk az estében mire vége lett. Általában se a vámpírokra, se a farkasokra nem jellemző, hogy pár órás mozgástól ennyire fáradtak legyenek,de mire Jasper is megelégelte a dolgot, már minden Cullen egy fának dőlve lihegett, a farkasok pedig szanaszét hevertek a tisztáson és a hóban hűtötték magukat. Fájdalmas nyögés és halk morgás volt a válasz, mikor Jasper bejelentette, hogy keddig már naponta kétszer találkozunk ha tetszik nekik ha nem.
- Ne ellenkezzetek, végül is mi, azért vagyunk itt, hogy megvédjük a kedvenc és egyetlen unokahugunkat, nemdebár?- majd huncutul kacsintott egyet. Én visszamosolyogtam rá. Jó volt, hogy rajtam kívül legalább mások ennyire bíztak a sikerben. Hiába, a velem született pesszimizmus tehet mindenről. Az edzés után Jacob haza fuvarozott és minden további nélkül beleszédültem az ágyba. Másnap ha Charlie nem kelt fel, egészen biztosan elfelejtek iskolába menni. Reggel már láttam Lorán, hogy tudja. Mihelyst kiszálltam a kocsiból rögtön hozzám rohant.
- Hogy viseled?- kérdezte aggódó arccal.
- Micsodát?- tettem a hülyét. Semmi kedvem nem volt beszélni róla. Attól, hogy még tudom, hogy mikor kerül sor leszámolásra, nem azt jelenti, hogy mostantól azon fogok egészen keddig sápítozni.
- Hát, hogy tudod, hogy már napok kérdése, hogy összecsapjatok a farkasokkal?- kérdezte, amitől leesett az állam. Felvontam a szemöldökömet, és kérdőn meredtem Lorára.
- Seth elmondta neked?
- Igen. Végül is ő a barátom. Nessie ne csinálj úgy mintha semmi nem történt volna! Nem vagyok hímestojás, a legjobb barátnőnk vámpír lett, és én is majdnem meghaltam,ennyi talán elég hogy
elmond nekem mi készül?- vonta fel a szemöldökét. Lesütöttem a szememet. Igazán én sem tudtam, hogy miért akarok még mindig úgy tenni Lora előtt mintha még mindig titkolóznék. De annyit aggódtam mostanában a támadás miatt, hogy nem akartam másra is átragasztani az idegességemet.
- Igazad van Lora. Bocsi, csak nem akarom, hogy tudd a részleteket, mert nem valami fényes a helyzet. Majd utána megbeszéljük jó?- Lora csak óvatosan megsimította a karomat.
- Persze. Megértelek. De nekem már úgyis mindegy. Seth miatt is aggódok eleget. Na tudod mit?
Ejtsük mára a témát.- boldogan egyeztem bele Lora ötletébe, és nap közben már csak maximum Kathy volt a téma, én számoltam be róla, hogy van mostanában és mennyire erősebb az önuralma napról napra. Azonban továbbra se tudtam az ijesztőbbnél ijesztőbb gondolatokat elűzni a fejemből. Nem volt maradásom, nem tudtam egy helyben maradni és adni a nyugodt gimnazistát. Tőlem merőben szokatlan dologra ragadtattam magam, ellógtam az iskolából. Felkaptam a cuccaimat, és eltűntem az iskolából. Szivem szerint bevettem volna magam az erdőbe, és rohantam volna ahogy csak bírtam, hiszen ha valami bántott akkor mindig így oldottam a feszültséget, de tudtam, hogy most ez teljesen lehetetlen. Ezért inkább bezárkóztam a szobámba és a cd- lejátszót bömböltettem, miközben le föl járkáltam a szobában. Miután már lecsillapodtam, neki estem a temérdek házimunkának, hogy azzal eltereljem a figyelmemet. Aztán este hagytam egy üzenetet nagyapának, hogy elmentem Jacobbal moziba, és indultam az edzésre. Hó már szerencsére nem volt, ami leesett december elején, azt elmosta a napok óta tartó eső. Amikor mentem is esett. Mire kiértem, már mindenki ott volt teljesen bőrig ázva, de azért csak belefogtunk az edzésbe.
Mióta Jasper megkettőzte az edzések számát nem volt semmiféle problémám az alvással, mivel mindig hulla fáradt voltam, mire ágyba kerültem. Persze azért éber állapotomba, gyakran eszembe jutott William, hogy mi lehet vele, és hogy nem esett-e bántódása. Jacobbal sem lehettem annyit amennyit szerettem volna, állandóan rohangált a falka tagjaihoz és ötletekkel, tanácsokkal látott el mindenkit. Annyira lefoglalta a védelmezésem, hogy igen kevés időt tudtunk kettesben tölteni, de ahogy már korábban megigérte, mindent bepótolunk ha ezt magunk mögött hagytuk. Ha valami kellemetlen dolog közeledett, számomra mindig úgy tűnt, hogy az idő csiga lassúsággal vánszorgott. Most is ez volt, már nem találtam a helyemet sehol, szinte a perceket számoltam, de csak nem akartak telni. Mintha valaki direkt lelassította volna az időt. Charlie persze sejtette, hogy valami készülődőben van, mivel szótlanabb voltam és mogorvább, Jacobot is csak addig látta amig bekisért az ajtón és aztán elment. Na és, az is elég gyanús lehetett, hogy már hétvégén szinte sosem voltam otthon, az estéket pedig rendszeresen nem otthon töltöttem, és mire hazaértem, már olyan lehettem , mint egy kifacsart szivacs. De nem kérdezte meg, hogy mi van, vagy lesz. Gondolom még mindig tartotta magát ahhoz, hogy csak azt akarja tudni ami a legszükségesebb, azt is nehezen fogadta el, hogy anya micsoda és, hogy az unokája hét év alatt mind testileg, mind szellemileg felnőtt lett. De én is jobbnak láttam, hogy ne tudjon semmit. Hiszen ha a szüleimnek nem szóltam, akkor őt pláne nem fogom belekeverni. Azt hittem a monotonitás és a stressz előbb fog megölni, mint az okamok támadni, de tévedtem. Bármennyire lassan is, de csak eltelt az a három nap, és reggel konstatáltam, hogy végre kedd van. Lassan elkezdtem öltözködni, késleltetni szerettem volna mostmár, mire elérkezett a ’’várva várt nap’’. A kifejezésen kuncognom kellett, mert úgy hangzott, mintha valami bizarr karácsonyra készülnék legalább is. A fürdőszobában megbámultam magam, mintha ugyan kivülről találnék magamon valami jelet, ami arra utal, hogy veszélyes vagyok. De nem volt semmi, a tükörképem a szokásos volt. Hosszú vörösesbarna göndör haj, barna szemek, és fakó fehér bőr. Igaz kicsit magasabb és nyúlánkabb lettem a farkastámadás óta, de más lényegében nem változott. Még hegyes szemfogaim sem voltak, mint a kitalált vámpíroknak. Igyekeznem kellett, ha nem akartam elkésni az iskolából, és ma mindennek úgy kellett folynia, mintha semmit sem sejtenénk. Így beültem a kocsiba és elindultam a suliba.
- Nem lesz semmi baj!Nyugodj meg, vigyázok rád!- hallottam meg Jacob gondolatait a fejemben.
-Tudom, de azért mégis…az megnyugtat, hogy itt vagy.- feleltem neki, aztán belekerültem a szokásos reggeli forgatagba, és már a mindennapi teendőkre kellett koncentrálnom. Reggel Lora majdnem olyan rosszul festett mint én. Hamúszínű arccal támolygott be a terembe, és suttogva érdeklődött róla, hogy minden rendben van-e, jól érzem-e magam, tud-e valamiben segíteni. Nagyon jól esett, hogy ő is mellettem vannak, és mostmár az is könnyített rajtam, hogy már nem kellett előtte titkolóznom. Napközben pedig Kathy üzenete öntött még egy kis lelket belém. Délután ahogy mindig is, visszaautóztam a házunkhoz. Nagyon nehezemre esett nem állandóan körbe tekingetni, hogy vajon itt vannak-e már. De már megintcsak a fantáziám ragadott el, hiszen hogyan is látnám őket, mikor 120-al mentem az úton és csak villanásokat láttam. Most tisztában voltam vele, hogy semmire nem tudok koncentrálni, így csak magamra vágtam az ajtót és elterültem az ágyon, közben pedig az ébresztőóra kijelzőjét bámultam, hogy mikor ér már egyre közelebb az este 6 órához, akkor kellett ugyanis indulnom.
Kelletlenül, de bekászálódtam a kocsiba, beindítottam a motort, és visszamentem a gimibe. A próbákban már jól benne jártunk, tényleg csak a karácsonyi szünet választott el minket az előadástól, de ma, teljesen haszontalan voltam. Csak ődöngtem egyik helyről a másikra, a mozdulatokat elrontottam, így szégyen szemre, a két óra próba helyett, már félidőben Mrs.Thomson hazaküldött. Én csak bambán bólogattam, míg ő magyarázott, hogy pihenjem ki magam, és ha beteg lennék akkor várjam meg míg elmúlik, és aztán jöjjek csak. Hmm, talán ma este elmúlik, jutott az eszembe. Megnéztem hány óra, még hátra volt egy óra, így nem rúghattam fel a tervet, a sötét iskolai folyosókon mászkáltam, várva, hogy végre nyolc óra lehessen és indulhasson a dolog. Az idő pedig már ismét csak csiga lassúsággal cammogott. Aztán valamivel nyolc előtt, hogy a többiek se lássanak meg, kimentem a parkolóba. Látszólag a kocsim ugyanúgy nézett ki. Éreztem, ahogy nő az adrenalin szintem, izzadt a tenyerem, és ha nem koncentrálok rá, akkor a saját lábaimban is elestem volna annyira izgultam. Beindítottam a motort, a szokásos hangot adta ki. Kifordultam a parkolóból és rátértem az útra. És ahogy a pontos információt adta William, a lehető legsötétebb útszakaszon a kocsim elkezdett hörögni,és hirtelen füst szállt fel a motorháztető alól, majd egy utolsót morgott a kocsi és leállt. A szivem a bordáimon dörömbölt már annyira féltem, hogy mi lesz. De kiszálltam és úgy tettem, mintha a kocsim állapota érdekelt volna. Felnyitottam a motorháztetőt, és vártam. De nem kellett sokat.

Északi fény-13. fejezet Önuralom

Remegő kézzel raktam vissza a telefonomat a táskába. Lora már leolvasta az arcomról, hogy mi történt.
- Felébredt?- kérdezte reszkető hangon. Én csak bólintottam és megpróbáltam előhalászni a kocsi kulcsait
a táskám aljáról. Megéreztem Lora kezét a vállamon.
- Mond meg neki, hogy üdvözlöm és hogy kitartás!Rendben?- könnyes volt a szeme.Rosszul viselte,hogy
nem lehet Kathy mellett mikor ő annyira segítségre szorulna, hallottam a gondolatait. De megértette, hogy szükséges.
- Persze, hogy meg mondom..- feleltem. Ha még hajlandó szóba állni velem.Tettem hozzá magamban.
Ismét a sebességkorlátokat áthágva siettem a Cullen házba. Most csak Carlisle és Esme volt otthon,
mivel Alicék még iskolában voltak, Rosalie és Emmett pedig valahol az erdőben vadásztak. A hangok-
ból ítélve már tudtam, hogy nincsenek az orvosi szobában. Az én szobámban voltak, így egyből odanyi-
tottam be. Kathy az ágyban feküdt, Esme ült mellette és gyönyörködve figyelte. Úgy ahogy az emberi
anyák néznek újszülöttjükre. Carlisle az ablaknál állt és messziről figyelte őket. De az ő arcán is valami
megnyugvás féle tükröződött. Kathy kezében poharat tartott és mohón itta belőle a vért. Külső szemlé-
lő számára Kathy szeme színén kívül más nem tűnt volna fel. Én viszont már láttam, hogy nem ugyanaz.
Kathy mindig is nagyon fehér bőrű volt, de most még fehérebb lett. Bőrének színéhez már enyhe fény
is párosult, olyan szoborszerű csillogás. Szemei karmazsinvörösben játszottak, és már neki is pont ugyanolyan vámpír illata volt. Kellemesen édeskés. Miután kiitta a pohár tartalmát, megtörölte a száját.
Arca valami földöntúli szépséget sugárzott. Nem győztem csodálni. Az én kis szürke egérke kinézetű
barátnőm úgy festett még véres szájjal is mint valami angyal. Tétován álltam az ajtóban. Esme elvette
tőle a poharat és Carlislenak intett a fejével.
- Szia Nessie!- majd mindketten megsimították a karomat hűvös kezükkel kifelé menet. Esme már tudta,
hogy lesz mit megbeszélnünk. Miután becsukódott az ajtó, oda mentem az ágy melletti fotelhez és leül-
tem oda ahol még az előbb Esme ült. Szinte már zavaró volt a csend. Felpillantottam Kathyre, de nem
értettem az arckifejezését. Bűntudatot tükrözött.
- Hogy vagy?- normál ember nem hallotta volna a kérdésemet, de Kathy már igen. Halványan elmosolyodott.
- Hát ahhoz képest, hogy most hulla is lehetnék egész jól.- kedélyeskedett. Teljesen összezavartak
a megnyilvánulásai. Értetlenül bámultam rá, ő pedig csak mosolygott. Idegesen babrálta szőke tincseit.
- Köszönöm Nessie! Megmentettél!- a hangja hihetetlenül dallamos volt, és kellemesen lágy.
- Micsoda?- nem akartam hinni a fülemnek.- Hogyhogy megmentettelek? Nézz már magadra!- felpattantam a fotelből és le föl járkáltam, miközben magyaráztam neki vadul gesztikuláltam.
- Vámpír lettél! Az én hibámból. Na jó azért neked is szót kellett volna fogadnod.- dörmögtem komoran.
Hiszen Kathy a kérésem ellenére jött utánam az erdőbe.- De akkor is! Ha én nem vagyok akkor nem
vonzok ide idegen farkasokat és más őrült vérszívókat, akik nappal vadásznak. Mellesleg Lorával is
közöltem, hogy neki sincs ki mind a négy kereke ha ilyen hamar megbocsájt, de hát ő tudja. Na szóval.
Nem érted mi a lényeg? Az, hogy egy darab ember sincs biztonságba aki vámpírok közelébe kerül.-
Kathy már az ágy szélén ücsörgött és türelmesen hallgatott. Mikor kifogytam a szóból, megint visszasüppedtem a fotelba, és vártam, hogy mit fog mondani.
- Nem haragszom Nessie!Nem te vagy a hibás. Nem érted? Ha ti nem vagytok Forksban akkor is
lennének vámpírok és akkor is megölt vagy megsebzett volna valakit az a vámpír. Ha te nem segí-
tesz, akkor megöl. De hála neked élek. És egészen tetszik az új énem.- majd csilingelve felnevetett,
csak úgy zengett tőle a szoba. Meg voltam ütközve rajta, hiszen majdnem az összes családtagomról
tudtam, hogy kezdetben mennyire ódzkodtak attól amik, és mennyi időbe telt mire elfogadták magu-
kat. Minden meglepetésem ellenére tényleg úgy tűnt, hogy Kathy teljes mértékben nyugodt és tetszik
neki, hogy vámpír lett.
- De hogy viseled?Mármint gondolom Esmeék elmondták, hogy mivel jár ez nem?- értetlenkedtem.
- Persze. Elmondták. A családom borzasztóan fog hiányozni. De nem mehetek a közelükbe. Potenciális
veszély vagyok. Egyelőre.- beszéd közben továbbra is szőke tincseivel játszadozott.- Valamikor pedig
ezen is túlteszem magam. A szomjúság valami pokoli volt mikor felébredtem. Amikor te megérkeztél,
Esme akkor itatott körülbelül a századik pohár vérrel. Carlisle azt mondta, hogy még néhány napot bent
kell töltenem, de aztán felügyelettel, de elmehetek vadászni. – sugárzott az arcáról az izgalom, és sóvár-
gás, hogy mennyire új tapasztalatokat akar szerezni. Még továbbra sem tértem magamhoz a többenet-
től, de már kezdtem megnyugodni. És Kathy annyit beszélt, hogy mennyi terve van, és mire fogja fordítani például, hogy soha nem fog már aludni, hogy lassacskán én is elkezdtem vele örülni.Kathy rengeteget tudott kérdezni, majd szétvetette a kíváncsiság, mindent azonnal meg akart volna tanulni, ha van rá lehetősége. De beszélgettünk még azért ennek az életnek a hátulütőiről is. Kiöntötte a lelkét, hogy mennyire aggódik a szülei miatt, hogy hogyan fogják viselni az elvesztését. Egyszer csak beszélgetés közben, hirtelen elhallgatott, és tekintete homályossá vált. Próbáltam hallgatózni, hogy talán meghallott-e valami szokatlant, de teljesen csend volt. Megint Kathyre néztem. Olyan ismerős volt ez az arckifejezés. Aztán már rájöttem, hogy honnan. Alice is mindig ilyen arcot vág, amikor meglát valamit.
- Kathy! Mit láttál?- kérdeztem rá a látomására, miután ismét tudatánál volt.
- Azt, hogy Lorával veszekedni fogsz a közeljövőben, de, hogy miért azt már nem tudom.- csalódott volt az arca, amilyen telhetetlen volt, biztosan azt remélte, hogy egyből úgy fog működni az ereje, mint Alicé.
- Lorával? Ez érdekes. Na holnap kiderül, hogy mennyire volt igazad. De akkor ugye tudod ez mit jelent?-utaltam a látomására.
- Persze, hogy olyan képességem van, mint Alicenek.- majd szétvetette az öröm, hogy különleges képessége már ennyire fejlett lett. A látomása után most Aliceről kezdett faggatni és más különleges
képességű vámpírokról. Meséltem neki a Denali klánról, Zafrináékról, Carlisle ír barátairól is.
Beszélgetésünknek óvatos kopogtatás vetett véget. Esme kukucskált be az ajtón.
- Sziasztok! Zavarok? Gondoltam megkérdezem Kathyt, hogy szomjas-e. – Kathyt leköthette a beszélge-
tésünk, mivel most mohón csillant a szeme. Bólintott Esmenek, aki mindjárt vissza is tért kezében egy
kancsóval. Megcsapta az orromat az embervér szaga, habár nem voltam szomjas, de jobbnak láttam, ha
távozok. Nem akartam kísértésbe esni.
- Akkor én megyek is.- kaptam fel a táskám.
- De holnap eljössz ugye?- kérdezte Kathy, hallottam a gondolatait, hogy mennyire örülne neki, ha holnap
is mellette lennék.
- Ha gondolod, ha pedig Charlie és Carlisle nem bánja, lehet még egy napot is kiveszek.- feleltem neki mosolyogva. Majd mikor már Esme kiöntötte Kathynek a vért a pohárba, igazán menekülőre fogtam a
dolgot.
Másnap reggel már a Cullen házban voltam. Kettesben maradtunk Kathyvel, mivel mindenki suliban
volt, vagy dolgozni..Emmették pedig szokás szerint egymással voltak elfoglalva. Esme hagyott hátra egy
cetlit amin leírta, hogy hol találom Carlisle orvosi szobájában a vért. Kicsit bosszantott, komolyan mintha
nem itt éltem volna én is. Kopogtattam az ajtón, de már hallottam, hogy Kathy bent járkál.
- Gyere!Ez a te szobád.- jött a vidám válasz bentről. Kathy már talpon volt, felöltözött, kisminkelte magát
és szépen fel volt öltözve, de az utóbbiban Alice kezét sejtettem. Összességében remekül nézett ki, és ha
lehet ilyet mondani, akkor majd kicsattant az egészségtől. Kicsit még mindig zavartak a vörös szemei, de
már megszoktam az új, vámpír Kathyt.
- Mit csináljunk?- fordult felém vigyorogva.- Tudod annyi bennem az energia, hogy majd szét csattanok.
- Azt látom.- feleltem nevetve.- Hány liter vért itatott meg veled Esme mielőtt elment?
- Csak kettőt, és már alig érzem magam szomjasnak, vagyis szinte semennyire.- roppant derűs volt, jó volt
így látni. De le kellett hűtenem egy kicsit.
- Ne örülj ennyire, ha már állatokon fogsz élni nagyon nehéz lesz.- Az ő arca is elkomorult egy kicsit, de
úgy tűnt, hogy jókedvét semmi nem teheti tönkre.
- Igen, sejtem, de már beszéltem a többiekkel és Emmett megigérte, hogy majd rajtam tartj a szemét.
Igaz Rosalieval nem sikerült megtalálnom a közös hangot, mivel….- hogy miért nem tudta megtalálni a
közös hangot Kathy Rosalieval, nem tudtam meg, mivel mindketten arra a zajra figyeltünk, amit az előbb
hallottunk. Valaki lent becsukta az ajtót. A szagát egyikünk sem érezte, mivel azért csukott ajtón keresz-
tül még mi sem vagyunk mindenre képesek. Ki lehet az? Hiszen a többiek azt mondták tegnap, hogy csak
én leszek meg Kathy. Talán Emmett, vagy Rosalie? De minek jönnének őt át? Meg akartam nézni, hogy
ki az, de Kathy ma nem tudott ülve a fenekén maradni, jóval előttem feltépte az ajtót és már kint is volt.
Rögtön Kathy után rohantam, mert miután kinyitotta az ajtót, megéreztem, hogy Lora van odalent.
Lora nem messze ácsorgott az ajtótól, Kathy pedig épp a lépcsőkorlát egy darabját morzsolta forgáccsá
a kezei között. Azt hitte, hogy meg tud benne kapaszkodni, és majd az megállítja. Szegény Kathy. A lép-
csőn elé kerültem egyik kezemmel a korlát ép részét fogtam, míg másikkal a falat támasztottam. Biztos akartam lenni benne, hogy falat alkotok kettejük között. Éreztem, ahogy remeg Kathy teste, majd pedig
rémisztő és állatias morgás hagyta el a torkát. Lora elszántan nézett minket és egy tappodtat sem mozdult.
- Mit csinálsz itt?- estem Lorának. Hogy lehet valaki ennyire könnyelmű?Mikor elmondtuk neki, hogy
nem szabad addig találkoznia Kathyvel amíg nem ura önmagának.
- Látni akartam végre Kathyt. Nem fogok egy évig arra várni, hogy lássam a tulajdon barátnőmet.
- De nem látod mit tettél vele?- ordítottam rá dühösen, közben pedig már fél kezemmel Kathy derekát
fogtam, hogy nehogy neki rontson Lorának,mivel még mindig vadul morgott. De mintha a falnak beszéltem volna. Lora tett még egy lépést Kathy felé, és egészen halkan elkezdett hozzá beszélni. Nagyon furcsa jelenet volt, leginkább azt jutatta az eszembe mikor valaki oroszlánt szelídít.
- Kathy!Kathy nézz rám, én vagyok az, Lora. Tudod, a barátnőd! Velem együtt kezdted az ovit…-
és így duruzsolt neki tovább. Óvatosan megfordultam, és láttam, hogy Kathy tényleg Lorát nézi,és lassan
visszatér belé az ember. Nagy levegőt vett, hallottam a gondolatait, nem akart ártani Lorának, csak elvesztette a fejét. Lefejtette a kezemet a derekáról, de a biztonság kedvéért, megfogta a kezemet. Köze-
ledni nem közeledett Lora felé, azt mindketten tudtuk, hogy még egyáltalán nem lehet. De úgy tűnt,
Kathy végrehajtotta azt, amit tudtommal még egyetlen újszülött vámpír se. Alig egy naposan képes volt
megmaradni egy emberrel egy helyiségben.
- Jó látni Lora!- már nyoma sem volt előző vidámságának, tele volt Kathy aggódással. Félt, hogy
önuralma bármelyik pillanatban elfogyhat.
- Úgy aggódtam érted Kathy! Akkor mostmár jól vagy?- Lora feszengve egyik lábáról állt a másikra,
nyilván zavarba hozta az új, elbűvölő Kathy. Nem tehetett róla, az emberekre általában ilyen hatással
van, ha vámpír közelébe kerülnek.
- Igen jól vagyok.- felelte ő, de éreztem, hogy amíg nem beszél akkor levegőt sem vesz. Irritálta Lora
illata. – Lora, jobb lesz ha most elmész. Nem véletlenül mondták Nessiék, hogy nem lenne tanácsos
egy darabig látnod- szűrte a fogai között a mondatokat. Közben pedig folyamatosan hallottam a fejében
a gondolatokat, ahogy imádkozik, tűnjön már el innen Lora. Lora csalódott volt, de nem tudom mit
várt, ez tényleg nem egy csapásra megy.
- Lora Kathyre kéne hallgatnod. Kérlek menj el!- már halkabban beszéltem mint az előbb, de még
mindig dühös voltam rá ezért a felelőtlen húzásért, és szerettem volna ha Kathy pedig nem szenved
már tovább.
- Jó rendben, ahogy akarjátok, én igazán nem akartam…na mindegy. – indult volna az ajtó felé, de ekkor
tett egy ösztönös mozdulatot, amivel véget vetett Kathy önuralmának. Kifelé menet, hosszú haját átlökte
egyik válláról a másikra. Kathy vadul morogni kezdett, a tekintete elsötétült, és Lora után eredt, de mivel
erősen szorítottam a kezét, magával rántott. Én talpra ugrottam és Kathy elé vágtam, majd teljes erőből
taszítottam rajta egyett. Átrepült a nappalin és egy hatalmas puffanás kíséretében nekicsapódott a falnak.
Majd Lorát kipenderítettem az ajtón és rögtön be is zártam utána. Kathy már talpon volt, de még mindig
nem látott és nem hallotta vérszomjtól. Így nekem kellett őt feltuszkolni a lépcsőn, majd pedig bezárni a szobámba. Leszaladtam a konyhába a kancsóért és egy pohárért. Láttam, hogy Lora még mindig kint van és rám vár. Vetettem rá egy, na ezért még számolunk pillantást, majd visszasiettem az emeletre Kathyhez. Magára hagytam, had igyon, én pedig lementem Lorához. Behúztam magam után az ajtót és
kiléptem a halkan szemerkélő esőbe.
- Mi van?- csattantam fel. Már nagyon fogytán volt a türelmem.
- Csak bocsánatot akartam kérni. Nem gondoltam, hogy ő , ő ilyen lett, és hogy ez ennyire nehéz neki.- motyogta bűnbánóan. A dühöm persze rögtön elszállt, hiszen azért csinálta ezt a felelőtlenséget, mert
csak aggódott a barátnőjéért, szerette volna a saját szemével látni, hogy jól van.
- Igen. Fogalmad sincs róla.- nem tehettem róla, hogy ilyen kegyetlen választ adtam neki, tisztában
kellett lennie vele, hogy is a helyzet.- Viszont valami jót is csináltál azért.- tettem hozzá, hogy ne érezze
magát annyira bűnösnek. Izgatottan pillantott rám.
- Rájött Kathy, hogy elképesztően nagy önuralommal rendelkezik.Más, az ő helyében már rég megölt
volna engem is, aztán pedig téged.
- Ennek örülök, mármint, hogy jobban halad mint mások. Gondolom akkor a következő találkozásig még várnom kell néhány hónapot.
- Igen, így van. Majd holnap beszélünk, szerintem most menj haza és pihend ki, hogy majdnem
Kathy reggelije lettél.- Lora vágott egy fintort, én meg gonoszul rámosolyogtam, majd ő útnak indult, én meg visszamentem a házba, hogy megnézzem, hogy van Kathy. Az ágyon feküdt és a plafont bámulta. A kancsó már üres volt, a szemei még a tegnapinál is vörösebben izzottak. Mikor beléptem rögtön felpattant.
- Hogy van? Nem haragszik?- aggodalom csengett a hangjában.
- Dehogy haragszik. Ő aggódott érted, és bocsánatot kért amiért így beállított.- nyugtattam meg Lorát.
Ő csak összeráncolta homlokát és visszaült az ágyra.
- Nem is gondoltam, hogy ez ennyire nehéz lesz.- majd behunyt szemmel eldőlt az ágyon. Mellé kuporodtam és megsimítottam hűvös fehér kezét.
- Bele fogsz jönni, ne aggódj.- próbált volna rám mosolyogni, de csak egy kényszeredett vicsorgás
lett belőle.
- Biztosan?- nyűgösködött.
- Biztosan. Na gyere, rendezzünk Alice cuccaiból divatbemutatót, meg fog őrülni, hogy kihagytuk
belőle.- azzal felhúztam, és átcipeltem a másik szobába, hogy valamivel eltereljem a gondolatait,
a rá váró nem éppen könnyű feladatokról. Késő délután volt, mire eljöttem, már mindenki megérkezett és nyugodt szívvel hagytam hátra a barátnőmet pótanyja, Esme gondjaira. Charlienak megcsináltam a vacsoráját, és sajnos egy kitalált történetet adtam be neki, hogy Carlislenak kellettem, mert ott kellett lennem néhány vizsgálatnál. Azt már korábban így is megtárgyaltam velük, hogy erről most nem kell tudnia Charlienak. Vacsora után neki láttam elhanyagolt iskolai teendőimnek is, így rémülten vettem észre, hogy már hajnali két óra lett mire végeztem. Azonnal átöltöztem és lefeküdtem aludni. De a békés alvást mostanában hírből sem ismertem. Az előző álmom megismétlődött, de most egy kicsit másként. Ismét a Cullenekre támadtak, de most a fekete farkasok. A vezetőjük pedig ugyanaz volt aki előző álmomban. Bármennyire bosszantott is a dolog, még mindig nem jöttem rá, hogy ki az, pedig nagyon ismerősnek tűnt. Most is az a sűrű köd takarta el előlem őket, és a vezetőjüket is,hogy ne tudjam felismerni ki is az. De annyit már láttam, hogy nem az okamok közé való. Majd a farkasok felmordultak és rávetették magukat a családomra. Én pedig felébredtem.

Északi fény-12. fejezet Kathy

Minden hihetetlenül gyorsan történt. Nessie után mentem, úgy futottam ahogy a lábam bírta.
Nem akartam, hogy egyedül legyen, pláne ha még a vámpírral meg is kell küzdenie. Az embernek is el kellhet a segítség. Arra szaladtam amerre Nessiet láttam eltűnni a fák között. Az erdőben most gyorsan lehetett közlekedni, nem akadályozott a sár sem, hiszen a nap mindent felszárított. Párhuzamosan haladtam az úttal, még a fák közül itt ott láttam is az úttestet. Felkaptam a fejem, valahonnan mélyebről ordibálást hallottam. Ők azok? Nyilván ők azok. Beljebb haladtam az erdőbe, de még mindig nem láttam senkit. De újabb zajok ütötték meg a fülemet. Dulakodás hangját hallottam nem messze, és vad morgásokat, majd pedig valaki felordított. Emberek voltak. Ők azok!
Izgatottan tovább mentem, már biztos voltam benne, hogy Nessie leszámolt a vámpírral. A fák
ritkulni kezdtek és kiértem egy pici kis tisztásra. Ekkor minden felgyorsult. Először a földön kuporgó Lorát pillantottam meg, majd a mellette álló Nessienek a halálra vált arcára néztem. Éppencsak oldalra fordítottam a fejemet, mikor annyit láttam, hogy a fénytől szikrázó bőrű férfi rám veti magát és leterít a földre, majd teljes erőből beleharapott a karomba. Megint dulakodás hangját hallottam, és a vámpír lekerült rólam. Nem láttam a karomat, ahhoz sem volt erőm, hogy bármit tegyek, csak üvöltöttem úgy ahogy bírtam, mert a kínok kínját álltam ki. Még láttam egy darabig, láttam ahogy a falfehér arcú Lora mellém guggol, és potyognak a könnyei, de onnantól kezdve már nem láttam semmit, csak éreztem. Meg akartam halni. Ilyen fájdalmat még sosem éreztem. A felkaromból indult ki, majd kegyetlen lassúsággal terjedt tovább a forró égető érzés először le a kezembe, majd pedig felfelé indult a nyakam felé. Végül szép lassan minden testrészemben tombolt a tűz, ilyen lehetett a máglya halál is a boszorkányoknak, jutott eszembe. Ami a legborzasztóbb volt, hogy a tűz és a fájdalom egyszerre terjedt szét a testemben. Átjárta minden csontomat, minden egyes porcikámat. Éreztem, hogy vonaglok a kíntól, de nem tudtam uralkodni a testemen. Valaki most megfogta a fejemet, de nem volt jó érzés, mert a kezek amik megérintettek is melegek voltak. Vadul rángatózott mindenem. Azt hittem, hogy ez már a pokol lehet, de nem is, talán még az is jobb ennél. Már minden részem az után sóvárgott, hogy vége legyennek a fájdalomnak, hogy nyugalom legyen. Akár a halál árán is. Megint éreztem a két meleg kart hozzám érni, alám nyúlt és úgy felemelt mintha egy tollpihe lennék. Nem volt kellemes, mert aki vitt ő is forró volt, szabadulni akartam a tűztől, de még mindig nem tehettem semmit, olyan volt mintha a tulajdon testem börtönébe kerültem volna, és én csak külső szemlélője lehetnék az eseményeknek. Hűvös szél érte az arcomat, ami egy kicsit enyhített a fájdalmaimon, de még így is pokolian szenvedtem. Valami szilárd dologra raktak le, ezután pedig a két forró kar ölelését két jéghideg váltotta fel ami sokkal jobban esett. Nem akartam, hogy elmenjen az a valaki akinek ilyen hideg a bőre. De nem tudtam szólni senkinek, tehetlenül tűrtem ahogy a tűznek és a fájdalomnak egy újabb hulláma indul el bennem, hogy az előzőnél még erősebb fájdalmakat kelljen kiállnom.
Majd minden elsötétült, elvesztettem az eszméletemet. Nem tudom mennyi idő telhetett el, mire magamhoz tértem, de valahogy olyan furcsán éreztem magam. A fájdalom és a tűz már eltűnt a testemből, de nem tudtam megmagyarázni, hogy mitől érzem magam máshogy. Hallgatóztam. Nem akartam elhinni amit hallottam, vagyis inkább azt ahogy hallottam. Jól kivehetően elkülönítettem rengeteg fajta hangot. Hallottam egy patak hangját ahogy messze csörgedezik, az úton elhaladó autók hangját. De vajon milyen messze lehet innen egyáltalán az út? Azt sem tudom, hogy hol vagyok. Majd a közelebbi hangokra fókuszáltam. A ház ahol voltam nagy volt, és több emeletes. A fejem fölött valaki idegesen sétálgatott le föl, lent szólt a tévé és két ember jött ment odalent. Még a beszélgetésüket is hallhattam volna ha akarom, de nem akartam. Itt volt az ideje, hogy kinyissam a szemem. Először annyi mindent láttam, hogy megint becsuktam a szemem, azt hittem káprázik. Majd másodjára óvatosan és lassan emeltem fel a szemhéjamat. Elképesztő volt. Úgy tűnt mintha eddig vak lettem volna és csak most nyertem volna vissza a látásomat. Emlékeztem én rá, hogy mi mindent láttam eddigi életemben ,de azok mind halványnak és életlennek tűntek a mostani látványhoz képest. Egy hatalmas világos szobában feküdtem. A falak fehérek voltak. Velem szemben könyvespolc takarta nagy részét. A szoba sarkában hi-fi rendszer állt, mellette pedig egy üvegasztal volt, amit beborítottak különböző újságok és könyvek. Ahogy fekve ki tudtam venni, a hátam mögött a szobának üvegfala volt, mivel a hátam mögül fák árnyéka vetült a falra. Az ágy amiben feküdtem hatalmas volt, kovácsoltvas kerete volt és én halványrózsaszínű ágyban feküdtem. Nemcsak a látásom és a hallásom erősödött meg, hanem minden érzékem. Sokkal jobban éreztem az ágy puhaságát is, sokkal jobban éreztem a szagokat is. Valaki volt a szobában, hallottam a légzését és éreztem a kellemesen édes illatát. Lassan jobbra fordítottam a fejemet. Az ágyam mellett volt egy hatalmas barna fotel, a nő abban ült. Nagyon barátságosan nézett ki, karamellbarna haja volt, topáz színű szemei és szív alakú arca. Ahogy felé fordultam rögtön felpattant a fotelből és mellém ült.
- Szia Kathy! Esme Cullen vagyok, Carlisle felesége.- mutatkozott be. Lassan kezdtek eszembe-
jutni a dolgok. Hogy mi történt amiért minden tagomat elemésztette a fájdalom, hogy miért is
veszítettem el az emlékezetemet. De ezek az emlékek tompák voltak és homályosak. Láttam
Renesmee rémült arcát, és éreztem a hideg rám nehezülő testet, majd az éles fájdalmat a karom-
ban mikor belémmélyesztette a fogait. Lenéztem a karomra. Nem volt rajta kötés. Azon a helyen, ahol a vámpír megharapott, csak a fehér bőrömnél is még fehérebb hold alakú sebhely látszódott. Tökéletesen ép volt a bőröm. Ismét visszanéztem Esmere.
- Mi történt pontosan?- szerettem volna tudni, hogy hogyan kerültem ide miután félig öntudatlan állapotba kerültem. Esme továbbra is engem nézett, kicsit mintha elkomorult volna , de egy másodpercig sem tartott az egész, már megint az a jóságos mosoly ült az arcán mint először.
- Gondolom arra emlékszel, hogy a vámpír megharapott.- várt, én bólintottam, hogy igen, és
folytassa.- Utána elvesztetted az eszméletedet, és erősen vérzett a karod, így Renesmee felkapott és ide jött veled. A farkasok a vámpír után mentek de semmit sem találtak, nagyon gyors volt.- miközben Esme beszélt az én fejemben az események kirakós módjára álltak össze, a reggel Nessienél, aztán Lorához indultunk, ő elrohant, én utána, és akkor történt a harapás. Hirtelen a gyomromhoz kaptam a kezem. Olyan vadul rándult össze,hogy még én is megijedtem tőle. Majd éreztem ahogy a szám egyik pillanatról a másikra úgy kiszáradt, hogy azt hittem beszélni sem vagyok képes. Már nem Esmet figyeltem, hanem a gyomromat tapogattam és krákogni kezdtem, mert zavart ez a szárazság ami lassan elkezdett terjedni a számból le a gyomromba, majd mintha az egész testemben eluralkodott volna. Esme a fejéhez kapott és már kint is volt a szobából. Egy hatalmas kancsóval és egy pohárral tért vissza. Letette őket az ágy mellé az éjjeli szekrényre, majd megköszörülte a torkát.
- Még lenne valami Kathy.- hangja lecsendesett, és szaporábban vette a levegőt. Azt akartam mondani, hogy rendben, de nem tudtam nem levenni a szemem a kancsóról, mivel a tartalmának valami hihetetlenül ínycsiklandozó illata volt. Odafordultam végül Esme felé, de a kancsó tartalmának illatától a szárazság még jobban égetni kezdte a torkomat.
- A vámpíroknak mérge van.- fogott bele Esme.- Ha egy vámpír valakit megharap, többnyire az áldozatát, a méreg megbénítja azt és hihetetlen fájdalmat okoz neki miközben a vérét issza.
- megint rám pillantott, de mivel látta, hogy még bármit is akarjon ezzel mondani nem értem, így
folytatta.
- Másik esetben ha a vámpír megharapja az áldozatát és nem öli meg, akkor a méreg szétterjed a
szervezetben, persze ez csak emberekre igaz, és akkor az illető nem fog meghalni, hanem a méreg szétterjed a testében, és átváltozik.- engem nézett, nem volt zavart, sem ideges, sugárzott belőle a türelem. Most az égető érzésnek valami más vette át a helyét. A teljes zsibbadás. Bénultan ültem és csak néztem magam elé. Majd megint mindent lepergettem a szemem előtt, Nessie riadt arca, majd a vámpír hideg fogai a bőrömben, és az ezután következő pokoli fájdalom. Aztán pedig az ébredésem. Az a rengeteg szín, illat és hang, minden annyival de annyival erősebb volt. Hát ezért. Megint
a kancsóra néztem, illata még mindig égette az orromat és a torkomat is, és mostmár azt is tudtam, hogy mi van benne. Vér. Megint megköszörültem a torkomat és Esmere pillantottam.
- Adnál egy kicsit…- kértem meg félszegen, de mire befejeztem a mondatot már a kezemben volt
a vérrel teli pohár. Egy hajtásra kiittam, megnyaltam a szám szélét és esdeklőn pillantottam Esmere, ő gyors egymás utánban töltögette a poharakat, míg le nem raktam a poharat a szekrényre. Az a savként maró érzés már majdnem eltűnt. Teljesen nem, egy kicsit még égette a számat, de már tudtam koncentrálni. Meg akartam tudni mindent Esmetől, hogy mégis mivel is jár pontosan az új létem, milyen szabályokat kell követnem, és mégis mi lesz ezekután. De ekkor halkan megkopogtatták az ajtót. Egy magas szőke hajú férfi dugta be rajta fejét. Fehér bőre volt, neki is topáz szeme és valami hihetetlenül jóképű volt. Elfelejtettem levegőt is venni.
- Azt hiszem Katy Carlisle pontosabban el tudja neked mondani, hogy mi zajlik le benned. Ha nem gond én most megyek és szólok Renesmeenek, rettentően aggódott érted. Naponta érdeklődött.- mondta az ajtóból visszafordulva.
- Nessie?- kérdeztem elképedve. Esme csak bólintott, majd rámmosolygott és már el is tűnt.
Dr.Cullen becsukta felesége után az ajtót, majd leült ő is a fotelba. Én pedig az érzelmeimmel viaskodtam. Úgy tűnt mintha még ezek is intenzívebbek lettek volna. Hálás voltam. Elképesztően hálás Nessienek, és dühös voltam magamra. Ilyen felelőtlenséget csinálni. Hiszen Renesmee megmondta, hogy maradjak ott ahol vagyok. Ő tudta, hogy bajba kerülhetek ha vele megyek. De nem hallgattam rá. Ha ő nem reagál olyan gyorsan és nem löki le rólam a vámpírt, na és persze ha nem hoz el ide Cullenékhez, akkor én már halott lennék. Meg kell majd köszönnöm neki, hogy megmentett. Vagyis tulajdonképpen ő adott nekem új életet. Úgy éreztem, hogy hatalmasra dagad a szívem, annyira örültem neki, hogy Nessie megmentett. Most a doktorra néztem aki engem figyelt érdeklődve.Már valahol mélyen sejteni kezdtem, hogy nem úszom meg ennyivel, hogy vámpír lettem. Itt sokkal többről lesz szó, és sok lemondással fog járni. Ám legyen, ha ez az élet ára.
- Dr. Cullen…
- Carlisle..Szólits Carlislenak!- vágott közbe. Majd elhallgatott és várta, hogy folytassam.
- Carlisle..Elmondanád, hogy mégis mi lett velem és mi lesz ezekután?- ennél értelmesebb kérdésekre most nem voltam képes. Ő csak bólintott, felpattant a fotelből és lassú léptekkel le föl sétált az ágyam előtt.
- Kathy, vámpír lettél. Nincs mit szépíteni a dolgon.- szögezte le a tényeket, amit már eddig is tudtam.-És igen, jól sejted, rengeteg változással fog járni ez. De ahogy vesszük, új életet, és új esélyt kaptál.
- Tudom.- suttogtam.
- Először is. Annyira sajnálom Kathy, de nem találkozhatsz többet a családoddal.- nem értek villámcsapás ként a szavai, hiszen mikor Nessie mesélt a szüleiről elmondta azt is, hogy mit kellett kiállni édesanyjának, és hogy tulajdonképpen arra más vámpír képtelen lett volna. Persze rosszul esett hallani, hogy sosem látom viszont a szüleimet és a nővéremet sem, de mindig is erős voltam. És bíztam benne, hogy egyszer talán túl tudok lépni ezen a borzalmas érzésen. Hiszen két lehetőségem volt, vagy életben maradok és vámpír leszek, vagy meghalok. A kettő közül pedig az előbbit választom. Úgy is én tehetek erről. A szüleimnek pedig feltűnne, hogy változik a szemem színe és nem mehetek ki a napra, vagy hogy egyáltalán nem öregszem. Nessienek hála már elég jártas voltam ilyen vámpír dolgokban.
- Majd meglátjuk mennyire fogod bírni, de úgy egy évig emberekkel sem érintkezhetsz.- ezt már
nem értettem.
- De hát miért nem?- Carlisle felvonta a szemöldökét és az ágyam mellett álló kancsóra pillantott. Egyből kapcsoltam, és mostmár így logikusnak is tűnt.
- A szomjúság? Ugye?
- Igen Kathy. Amíg nem tanulod meg kontrollálni, addig veszélyes vagy az emberekre. Persze, lehet hogy ez nem lesz egy év, hiszen Bella óta tudom, hogy már akarat kérdése az egész.
- Értem.- tehát akarat kérdése. Elég elszántnak éreztem magam, hogy én is képes legyek rövid időn belül emberek közé menni.
- És lenne még más is…nem tudom az unokám mennyire avatott be a részletekbe tehát ezért kérdezem.- fordult felém Carlisle.
- A napfényt és a rendszeres vadászást elmondta. – rántottam meg lezseren a vállamat. Carlisle csak elmosolyodott.
- Rendben, látom elég jól értesült vagy. Akkor tehát arról is tudsz, hogy mi a többséghez képest eltérő életet élünk. Nem örülök neki ha valaki embereken él, de a választás lehetőségét mindenkinek megadom. Mit gondolsz erről?- az arca most komoly volt, látszott, hogy ez a téma mélyen érinti. Persze én már akkor tudtam mi a döntésem, mikor tudatosult bennem, hogy mivé lettem ezért nem is gondoltam másra.
- Természetesen csatlakozni szeretnék hozzátok.- feleltem, Carlisle arca most felengedett, és derűsen vizsgálta az én vonásaimat.
- Azt hiszem akkor mára ennyi. Most még néhány napig kapsz tőlünk donor vért, de aztán Jasper és Emmett gondjaira bízlak majd ők megtanítanak vadászni.- már készült menni, mikor nekem eszembe jutott a sok Nessie által mesélt vámpír információkból egy és még kértem egy valamit Carlisletól.
- Carlisle. Tudnál adni egy tükröt?- ő csak halkan kuncogott, és mintha valami olyasmit motyogott volna az orra alatt, hogy nők, majd eltűnt a szobából nyíló egyik ajtó mögött, gondolom arra volt a fürdő, és egy kis kézi tükörrel tért vissza. A látvány sokkoló volt, mármint pozitív és negatív értelemben is. Mintha nem is én lettem volna, de mégis. A vonásaim ugyanazok voltak, a hajam is szőke volt,de a vonásaim valahogy karakteresebbek lettek. De ezáltal gyönyörűek, míg a bőröm pedig olyan fehér volt akár a márvány, elkáprázva bámultam a tükörképemet a tükörben. Ami a legijesztőbb volt,az a szemem volt. A tükörből két vörös szempár nézett rám vissza. Ijesztő volt. Kétségbeesetten néztem Carlislera.
- Ugye nem marad mindig ilyen?- ő pedig hangosan felkacagott.
- Dehogy, egy hónap és szépen átmegy aranybarnába az állatvér miatt. Kathy más kérdésed nincs?- Gondolkoztam, de más nem jutott az eszembe. Még az előbb hallottakat és látottakat akartam megemészteni.
- Nem, nincs. Esme visszajön?- kérdeztem mohón. Most, hogy már biztos voltam benne, hogy soha többet nem láthatom az anyukámat, sokkal jobban ragaszkodtam Esmehez, noha még húsz perce ismertem csak. De annyira sütött belőle a szeretet és a jó indulat, na meg a gondoskodni akarás, hogy óhatatlanul is a saját anyukámat jutatta eszembe. Carlisle csak bólintott és kiment. Nem sokkal később nyílt az ajtó és Esme jött be, sugárzott belőle a szeretet és a kedvesség. Ez valamennyire tompította a bennem lévő keserű érzést amit a családom miatt éreztem.
- Hogy érzed magad?- tudakolta kedvesen. Visszamosolyogtam rá.
- Jól köszönöm Esme. Carlisle mindent elmondott. – kicsit elcsuklott a hangom, de ő így is értette, hogy mire gondolhattam, mert megfogta a kezemet.
- Itt leszünk veled. És én is. Mindenben segíteni fogunk. Emmett és Jasper már alig várja, hogy
megismerkedjen veled. Alice pedig már látta is, hogy a jövőben ti ketten nagyon jóban lesztek
majd. – bámulattal hallgattam Esme szavait, és nagyon jó volt hallani, hogy minden előzetes is-
meretség nélkül már ennyire szeretnek. A kiváncsiságukat azonban rögtön meg is tapasztaltam,
mikor odakintről Esme és én is dulakodás hangjait hallottuk.
- Jasper enged el Emmettet és gyertek be!- csattant fel Esme, mint aki verekedős kisfiait választja szét éppen. A két srác nem is különbözhetett volna jobban egymástól. De mégis hasonlítottak. Mindkettőnek fehér bőre és borostyán szín szeme volt. Az egyikük azonban tagbaszagadt volt, hatalmas, izmos és barna hajú. Leginkább egy medvére emlékeztett. A másik srác pedig vékony volt, és oroszlánsörény szerű szőke haja eléggé zilált volt. Mindketten érdeklődve méregettek.
- Hello, én Emmett vagyok!- mondta a barna hajú srác és rámmosolygott.
- Szia, én pedig Jasper.- vigyorgott rám a szőke srác is. Tehát akkor velük kell majd elmennem vadászni. Nagyon szimpatikusnak tűnt mind a kettő.
- Halljam fiúk mi volt ez az előbb?- dörrent rájuk Esme. Én halványan elmosolyodtam, mikor
láttam, hogy Esme szavaira mindkét fiú egészen picire összehúzza magát.
- Emmett be akart menni,mert már látni akarta Kathyt, én meg vissza akartam tartani.- Esme még egy darabig komoly arccal nézte őket, majd ő sem állhatta meg, hogy ne nevesse el magát.
- Nagyon szép volt tőled Jasper, de legközelebb kérdezzetek meg engem.
- Szóval, mikor megyünk vadászni?- fordult felém vidáman Emmett. Meglepett, hogy máris ennyire közvetlen és tényleg úgy kezel, mintha a testvére lennék.
- Öhmm, nem tudom, de Carlisle szerint még talán egy két nap.- feleltem zavartan.
- Príma, na mi most megyünk is.- azzal megropogtatta hatalmas ujjait, és Jaspert maga előtt tuszkolva kimentek. Esme bocsánatkérőn nézett rám.
- Ne haragudj, néha tényleg olyanok, mintha óvodás fiaim lennének, pedig Emmett is most múlt 100. Kérsz még egy kicsit?- bökött fejével a kancsóra. Én csak nyeltem egy nagyot, mert a maró érzés már megint kezdett terjedni a testemben. Éppen itatott Esme mikor Carlisle lépett be az ajtón.
- Jöttem megnézni, hogy hogy van a legújabb családtagunk.- Majd átgyalogolt a szobán és a kinti
tájat nézte. Mikor kiittam a pohár tartalmát, csak akkor tudtam Carlislenak felelni.
- Már jól köszönöm, mikor mehetek vadászni? Szeretném elkezdni a vegetáriánus életet.- Carlisle csak mosolygott, Esme közben nekem megint teletöltötte a poharat.
- Ha minden jól megy talán már holnap után. És ne aggódj, a vérszomj csillapodni fog, ez a termé-
szetes velejárója a dolognak.- tette hozzá, mikor látta riadt tekintetemet a második pohár után. Éppen a harmadik pohárral ittam mikor betoppant Nessie. Carlisle és Esme felálltak, majd unokájukat köszöntve, eltűntek a szobából. Tudták, hogy lesz mit megbeszélnünk Renesmeevel. Nem is keveset.

Északi fény-11.fejezet Az új családtag

Mostmár volt rá időm, hogy megnézzem mi van Kathyvel, Lorát már úgy látszott hidegen hagyja, hogy percekkel ezelőtt majdnem ő lett vámpírkaja és mostmár ő is Kathyvel foglalkozott. De túl sok mindent nem tehettünk érte. Erősen vérzett, de nem ütőérbe harapott bele a vámpír, hanem a felkarjába. Ott volt a Kathy felkarján a félhold alakú fogsor nyoma, és eléggé erősen folyt belőle a vér. Áldottam az eszem, hogy rendesen és sokat vadásztam. Lora bekötözte a sebet, de már mást nem igazán tehetett. Kathy felé hajoltam, aki még mindig vonaglott és sikoltozott. Látszódott rajta, hogy borzalmas fájdalmai lehetnek.
- Kathy! Kathy, hallassz engem?- óvatosan a két kezem közé fogtam a fejét, hogy ránézhessek.
Nem volt tiszta a tekintete. Ide oda forgatta a szemeit, de látszott rajta, hogy látni már nem lát.
- Naaagyon fááj….ééég- nyeltem egy nagyot. Pontosan tudtam, hogy ez mit jelent. A méreg kezd
szétterjedni a testében. Alányúltam és felemeltem. Lora csak könnyes szemmel nézett ránk.
Ekkor érkeztek meg a fiúk. Többségük nem állt meg, hanem rohant tovább, gondolom arra amerre a vámpírt sejtették. Jacob, Seth és Sam maradtak ott.
- Mi történt?-hallottam meg a fejemben Sam kérdését.
- Idegen vámpír, fényes nappal, Kathyt megmarta. Carlisleéknál leszünk.- válaszoltam. Sam csak bólintott. De láttam, hogy Seth aggodalmasan pislog Lorára.
- Seth te menj vele haza és maradjatok ott.- közöltem vele. Ő pedig már el is tűnt a fák között.Sam és Jacob pedig követték a társaikat.
Mikor Seth visszatért emberként, akkor esett le Lorának, hogy mit akarok. Csak úgy röpködtek a fekete hajfürtjei ahogy rázta a fejét.
- Azt már nem. Veletek megyek.- nem volt már se időm, se energiám ellenkezni.
- Rendben. Seth majd elkisér Cullenékig, én egy kicsit gyorsabban megyek.- majd már rohantam is Kathyvel a karomban. Nem volt éppen közel a Cullen kúria, és még az is nehezítette a dolgomat, hogy Kathy egész végig nyugtalanul hánykolódott a karomban. Nyilván az sem segített neki, hogy az én testem is olyan 40 C-ok körüli volt. Kifulladva rontottam be a házba, és azért imádkoztam, hogy Carlisle otthon legyen. A vérző Kathyt letettem a kanapéra.
- Carlisle!Esme, Alice!Valaki!- kiabáltam sírós hangon. Carlisle és Alice voltak csak otthon, mire elhallgattam, már ott voltak mellettem. Alice pici arcán egy fintor jelent meg, és jóval lassabban vett levegőt. Carlisle amint leért azonnal felmérte, hogy mi a helyzet. Felkapta Kathyt és már el is tűnt vele az emeleti szobájában. Alice mélyet szippantott a levegőből.
- Alice, te nem láttad ezt a vámpírt?- próbáltam csendesen puhatolózni. Alice bosszús arccal csak megrázta a fejét.
- Sajnálom, de nem. Gondolom azért mert minden olyan váratlanul történt, mármint az elhatározása is, hogy vadászni fog. Ilyenkor nem látom meg az idegen vámpírokat.- lemondóan csóválta a fejét. Mögöttem halkan kinyílt a bejárati ajtó. Seth és Lora volt.
- Van valami?- kérdezte elcsukló hangon Lora.
- Nincs. Carlisle még az előbb vitte fel megvizsgálni.- közben éreztem, hogy a könnyek végig csurognak az arcomon. Lora hirtelen a nyakamba borult.
- Annyira sajnálom Nessie, olyan hülye voltam.- meglepetten álltam, majd lassan megsimítottam a haját. Ekkor fentről Carlisle bukkant fel. Mindannyian várakozón felé fordultunk. A keresztbe tett ujjaim már kezdtek elfehéredni. Az sem jót sejtetett, hogy Carlisle emberi tempóban ballag lefelé. Lorával görcsösen megmarkoltuk egymás kezét.
- Lora, Kathy beszélnünk kell. Alice, Seth maradjatok.- mondta nekik, mivel már ki akartak menni a szobából. Nagyon gondterhelt arca volt. Lassan szembe fordult velünk.
- Lányok nagyon sajnálom. De nem tudtam kiszívni a mérget. Már nem lehetett. Szétterjedt.- Carlisle szavai úgy robbantak a fejemben akár egy hatalmas bomba. Egyből megértettem, hogy ez mit jelent. Lora még nem fogta fel teljesen a dolgot, csak állt pityeregve és azt hitte hogy elvesztettük Kathyt, mert meghalt. Nem vesztettük el, de meghal, három napja van és meg fog halni. Seth is döbbent arccal állt, látszott, hogy most ő is arra gondol amire én. Alice félre vonta Carlislet és halkan beszélgettek. El kellett mondanom Lorának, hogy mi fog történni. Nem volt hálás feladat, de meg akartam tenni.
- Ki megyünk egy kicsit?- fejemmel a fák felé böktem. Lora halkan szipogott és követett.
- Lora nézd, beszélnünk kell.- rámemelte hatalmas könnyes feketei szemeit. Hogyan mondjam meg neki
tapintatosan? Nem lehet, az ilyet egyszerűen képtelenség így elmondani.
- Kathy még él.
- Mi? De hogy ? Hát Dr.Cullen azt mondta hogy…-
- De három nap múlva meg fog halni.- fejeztem be. Lora ismét csüggedten leeresztette a fejét.
- Jajj Istenem Lora, el se hiszed milyen nehéz elmondani.- fakadtam ki. Megint rámnézett, de nagyon ideges volt. Ki kellett mondanom végre.
- Nagyon remélem, hogy nem fogsz ezért utálni, hiszen én tehetek róla, én hoztam mindent a nyakatokra….
- Mond már Nessie!
- Jó…
- Kathy három nap múlva meg fog halni. De nem kapott halálos sebet, csak a vámpírméreg került a szervezetébe. – vettem egy nagy levegőt – Ez azt jelenti, hogy három napon keresztül átalakul a szervezete, de a végén már jól lesz. Csak….csak vámpír lesz.- dermedt csönd következett, ami csak Lora számára volt teljesen csendes, én borzalmasan szenvedtem Kathy örjöngő sikolyaitól és morgásától, amik elérték az én fülemet a Cullen ház legrejtettebb szobájából is. Nem hallottam pontosan Lora gondolatait, egy nagy kavalkád volt az egész. Feldúltan sétálgatott előttem, közben nagyokat szuszogott. Egyszercsak hirtelen lefékezett előttem, mintha egy falnak ütközött volna. A tekintete azt mutatta, hogy elhatározta magát.
- Először is!- emelte fel az ujját.- Nem te tehetsz róla. Ha te nem lennél, akkor is lennének még vámpírok, nem? Na ugye.- mondta válaszra sem várva.
- Másodszor. Még mindig úgy érzem magam, mint aki egy horrorfilm szereplője lett, de igyekszem megszokni. Szóval Kathy vámpír lesz. Értem. De attól még ugyanaz marad. Nem?- tőlem várta a megnyugtató választ, amit csak részben tudtam megadni neki. Előre sajnáltam szegény Kathyt, ha arra gondoltam, hogy mi minden vár még rá. Először a hihetetlen vérszomj, majd a több hónapos gyakorlat, hogy tudjon uralkodni magán, hogy emberek közé mehessen.
- Igen, ugyanaz lesz. De talán egy évig nem láthatod. Majd Carlisleék segítenek neki megtanítani, hogy hogyan uralkodhat magán.- Lorának a döbbenettől elnyílt a szája.
- Mert, mert különben akkor ölne?- suttogta egészen halkan.
- Igen, minden élőlényt ami vele szembe jönne,hogy csillapítsa a vérszomját. És nem érdekelné, hogy az most az anyja, vagy mi, a barátnői.- Lora elborzadva hátrált. Tudtam, hogy most nem miattam, hanem a fejében megjelenő képektől próbálna menekülni. Nehéz volt elképzelnie egy erőszakos és vérengző Kathyt. Ugyanúgy ahogy nekem is. A lábamat figyeltem, és az avart, hagytam hadd gondolkozzon még Lora.
- Na mi lesz? Bemegyünk?- felkaptam a fejem, Lora szemeiben az előző elszántság izzott.
- Akkor te…szóval még mindig vele akarsz maradni?- dadogtam zavartan.
- Persze. Mindkettőtök barátnője vagyok és nem állhat az az utamba, hogy ő vámpír lesz.- majd felszegett fejjel visszament a házba. Úgy tűnt neki könnyebb volt megemésztenie, hogy mi lesz Kathyből, mint nekem. Talán azért mert engem még mindig nem hagyott békén a bűntudat. Magamat vádoltam azért, ami vele történik.És mi lesz a családjával? A nővérével? Nekik mégsem mondhatjuk azt, hogy nagyon sajnáljuk, a lányukat egy szomjas vámpír megharapta és a méreg szétterjedt a szervezetében. Ezentúl pedig addig fog élni amíg a világ világ és vért fog inni? Hogyne. Azonnal bolondnak is nyilvánítanának minket, vagy pedig lebuktatnának minket a Volturi előtt. Bent a házban neki is szegeztem a kérdéseimet Carlislenak.
- Mi is ezt beszéltük Alicel. Igazad van, az igazság semmi esetre sem jöhet most szóba. De valamit tényleg ki kell találnunk.- én csak némán figyeltem Carlislet és közben egyre rosszabbul éreztem magam, ha arra gondoltam, hogy mit kell majd kiállnia a Kathy szüleinek, ha egy évig nem láthatják a lányukat és semmi hírt nem kapnak felőle. De utána is hiába látogatná meg őket. Előbb utóbb el kell szakadnia tőlük, hiszen feltűnne nekik, hogy nem öregszik Kathy. A következő félelmem, ami sűrű ködként telepedett rám, az az volt, hogy mit fog szólni Kathy ha felébred? Vajon engem fog hibáztatni amiért ez lett belőle? Még egyelőre nem tudhattam. De abban biztos voltam, hogy a családja elvesztése miatt nagyon fog szenvedni. A kimerültség olyan elemi erővel lett úrrá rajtam, hogy mentem elaludtam volna. Én is elbúcsúztam a távozó Sethtől és Lorától aki többször is kijelentette, hogy holnap eljön Kathy felől érdeklődni.
Hazaszóltam Charlienak, majd Jacobnak, hogy a mai éjszakát itt töltöm. Mind a ketten teljesen magától értetődőnek vették, hogy néha itt is vagyok. Nem volt már erőm, hogy elmondjam Jacobnak mi történt ma, sejtéseim szerint, Sethttől úgyis mindent megtud holnapra. Még javában sütött a nap mikor besötétítettem a szobámban és hulla fáradtan borultam végig az ágyamon. Valószínű, hogy átaludtam egy napot, mert mikor kopogtattak a szobám ajtaján, kint már feljött a hold.
- Szabad.- feleltem. Alice dugta be a fejét, egy ételekkel megpakolt tálcát hozott be.
- Mióta alszom Alice?
- Egy napot átaludtál. De nem akartunk felkelteni. Ki kellett pihenned magad.Egyél.- majd elém rakta az ínycsiklandózóbbnál ínycsiklandozóbb ételeket.Farkaséhséggel vetettem rá magam a tálcára, és rövid idő alatt el is pusztítottam a tartalmát. Alice közben végig engem figyelt, gondoltam mire befejezem az evést, utána tartogatja a híreket. Miután az utolsó morzsát is letöröltem a szám széléről, várakozón néztem Alicere. Tudnia kellett, hogy mire vagyok kíváncsi.
- Carlisle adott neki fájdalomcsillapítokat, már csendben van, de még mindig nagyon szenved. De már csak két nap.- nem szólalt meg egyikünk sem, Alice engem nézett, én pedig kibámultam az erdőre. Két nap és Kathy felébred, mint vámpír. Akárhányszor mondtam el magamnak, hogy mi lesz, nem sokat segített.
- Tudok valamiben segíteni?- érdeklődtem, mert cselekednem kellett, nem ülhettem ölbetett kézzel.
- Köszi de nem.- mosolygott rám Alice.- Azt hiszem, most neked van egy nagyobb gondod is, mint Kathy. Ő biztonságban van nálunk.
- ÓÓ, a farkasok.- értettem meg Alice célzását. Erről teljesen el is felejtkeztem.- Igen, de tudod, most nem igazán érdekel, hogy mi van velük. Aggódom Kathyért.- leszegtem a fejem és a ruhámat gyűrögöttem,míg megint meg bírtam szólalni.- Tudom, hogy nagyon félnem kéne, de a tegnapi nap után ez most eltörpül. Érted?- Alice csak bólintott.
- Persze, de azért ezt se téveszd szem elől!Bármennyire nehéz is most elhinned, te nagyobb védelemre szorulsz mint ő. És szeretném ha mind élve kikeverednénk ebből.- neki is igaza volt, hiszen azzal hogy a farkasok és ők is velem fognak harcolni, ők is kockáztatják az életüket. Igyekeztem megnyugodni, és végre elhinni, hogy már ezután nem eshet bántódása többet a barátnőmnek. Összeszedtem magam és visszamentem Charliehoz,de meghagytam Esmenek, mivel ő vigyázott Kathyre, hogyha magához térne, azonnal szóljon. Otthon éphogycsak köszöntem Charlienak, és már el is tűntem a szobámban. Semmi kedvem nem volt beszélgetni. Túlságosan zavartnak éreztem még így is magam. Hanyatt vágódtam az ágyon és csak a plafont bámultam. Mikor megszólalt a telefonom, úgy kaptam utána mint a fuldokló a mentőöve után, még fel sem vettem, de tudtam, hogy Jacob az.
- Szia Nessie!- színtelen volt a hangja. Valami baj van?
- Szia Jake! Mi a helyzet? Elkaptátok?- egyből a lényegre tértem.
- Elmenekült. Már szóltunk a dokiéknak. Mindenki rettentő dühös volt. – az ő hangján is hallottam, hogy még mindig bosszús.
- Kathyt gondolom elmesélte Seth.- vonal túlsó végén néma csend volt.
- Igen, mondta Seth. De most egy darabig ha megérted nem mennék át én se a határ túlfelére.- most én nem szólaltam meg. Mit akar ezzel? Hiszen ismerik Kathyt, és tudják, hogy amint lehetséges Carlisle őt is rászoktatja az állat vérre. Ő is biztos rájött, hogy a hallgatásomat az értetlenségem okozza, így jobbnak látta, ha elmagyarázza.
- Nézd Nessie! Mindannyian tudjuk, hogy véletlen balesetről volt szó. Senki nem hibáztat téged.
De tudod mi a helyzet. Kathy új vámpír lesz,és hát tudod, hogy milyen a reakciónk egy új vérszívó szagára.- Így már világos volt, el is felejtkeztem róla, hogy más vámpírok közelében milyenek a srácok, hiszen néhányukat kivéve mindannyian jó párszor megfordultak a Cullen házban. De az ő szagukat ha nem is szeretik, de már megtanulták elviselni. Mostmár logikusnak tűnt Jacob indoka is, hiszen nem akartak ők sem kárt tenni a barátnőmben, de az ösztönöknek és a genetikának ők sem tudnának ellentmondani, így ez tűnt tényleg a legjobb megoldásnak.
- Azért valamikor csak átjöttök nem?- kérdeztem reménykedve, végül is ezt nem húzhatják a végtelenségig.
- Persze, majd amikor a doki már úgy ítéli a dolgot, hogy a barátnőd is tud uralkodni magán. Nem szívesen akadnánk össze egy újszülöttel. Akkor holnap suli után beugrassz?- még beszélgettünk egy darabig, elmondtam neki, hogy azér csak nem hagy békén a bűntudat, de azt válaszolta amire számítottam, hogy nem én tehetek róla. Az a vámpír mindenképp vadászott volna ha ott vagyok ha nem. És ha nem az én barátnőim, akkor majd más esett volna az áldozatául. Végül is, igaza volt. Jót tett a vele való beszélgetés, kicsit csillapult a bűntudatom, mostmár csak azt vártam, hogy Kathy magához térjen és tudjak vele beszélni.
Két napot kellett csak kivárnom, vagyis kivárnunk, de Lorának és nekem is nagyon nehezen ment. Alice megnyugtatott a suliban, hogy minden rendben van, már nincsenek fájdalmai Kathynek, hála Carlislenak, igaz még mindig nincs eszméleténél. A délutánokat Jacobnál töltöttem, teljesen értelmetlen lett volna elmenni a Cullen házba, Esme úgyis felhívott volna ha magához tér. Pont a harmadik napon, éppen kiértünk Lorával a parkolóban mikor megszólalt a telefonom. Esme volt az. Azonnal indulni akartam.

Északi fény-10. fejezet Váratlan események

Mind a ketten megdöbbentek mikor megláttak, bár Sethet nem rázta meg annyira a látvány, mint Lorát. Nem sikított, nem rohant el, inkább úgy nézett ki, mint aki sóbálvánnyá dermedt. Akkor jöttem rá, hogy hogyan is nézhetek ki, gyorsan megtöröltem a számat és igazítottam valamit a ruhámon, de már nem sokat segített. Valamit csinálnom kellett, de mit?
- Lora…- majd kinyújtottam érte a kezem, de ő vadul megrázta a fejét és hátrébb lépett. De még mindig
nem szólalt meg. Majd lassan Seth felé fordult.
- Ő, ő is egy…egy vámpír?- alig bírta kimondani. Nem hibáztattam érte.
- Nem. Nem az, de Lora, én régebb óta ismerem Nessiet, mint te, ő nem ártana egy embernek sem.- annyira hálás voltam ezekért a szavakért Sethnek.
- De hiszen az előbb..még …hiszen..láttam..-azzal felém és az elhullott antilop felé mutatott.
- Kérlek hadd magyarázzam meg! Könyörgöm!- már esdekeltem neki, de muszáj volt hogy meghallgasson. Nem tudtam elviselni, ha ő is egy szörnyetegnek tartana. Hosszú percekig csak némán bámult rám, és sejtettem is, hogy van mit. A hajam csapzott volt, a ruháim koszosak, sárosak és véresek, és percekkel ezelőtt látott vértől csöpögő szájjal felemelkedni egy antilopról. Sejtettem, hogy mit érezhetett. Aztán bólintott. De nem jött közelebb hozzám, csak még messzebb ment, és ott ült le Sethel.
- Seth mit mondtál el neki a vámpírokról?
- Meséltem a vegákról is- felelte, mivel már kitalálta, hogy mire akartam kilyukadni.
- Lora én nem vagyok vámpír. Én hibrid vagyok. Apám vámpír, anyám halandó volt, mostmár ő is az.
De, ők és a rokonaim nem támadnak soha emberre, állati véren élnek, mivel így is lehetséges számukra az élet. Én elélek emberi táplálékon is, hosszú ideig, de ha bizonyos időközönként nem vadászok, hmm nos akkor nem lennék biztonságos az emberek számára. Éppen ezért teszek meg mindent, hogy ne árthassak senkinek. A quileutok tudnak róla, és már elfogadtak így. Tisztában vannak vele, hogy mi vagyok és hogy uralom a nem emberi felemet is. Teljesen. Ennyi lenne. Mostmár mindent tudsz. Rólam is és a quileutokról is. Remélem megérted, hogy miért nem mondhattam el neked, csak nagyon kevesen tudhatnak róla. Bízom benne, hogy a barátnőm maradsz ezek után is, és….- de már nem voltam képes folytatni. Elkezdtem sírni, és elfordultam tőlük. Felhúztam a térdeimet és rátettem az államat. Hallottam
ahogy mögöttem felállnak, egy ember bemegy az erdőbe, de egy még ott marad.
- Megnyugszik Nessie, egészen biztos, segítek amiben tudok!- mondta bűnbánóan Seth, majd ő is követte
a fák közé Lorát. Már majdnem beesteledett mikor hazaértem. Bezárkóztam a szobába. És a délután történtekkel kínoztam magam. Mégis mennyi az esélye, hogy pont vadászatkor kapjanak rajta? Kevés, nagyon kevés. Úgy nézett ki, hogy most nyomomba szegődött a balszerencse. Majd lerágtam a körmeit, de a nap hátralevő részében már nem történt semmi. Alvásra is alig tudtam magam rávenni annyira féltem.
- Mi van ha nem áll velem többet szóba? Ha elmondja másoknak , hogy mi vagyok? –ÁÁ azt Seth úgyse
hagyná és nem is hinnének neki. Ezen tépelődtem amíg el nem nyomott az álom. Reggel Charlie olyan
erővel dörömbölt az ajtómon, hogy először félálomban azt hittem, hogy esetleg a farkasok törik rám men-
ten az ajtót. Mire kimásztam az ágyból és összeszedtem magam, már nagyon idegesnek tűnt.
- Nessie! Gyere már!- ütötte meg újra ököllel az ajtót. Ennél hatásosabb ébresztőre nem is számíthattam
volna. Morcosan felöltöztem és lecammogtam. Charlie közölte hogy nem messze közlekedési baleset volt, sok a papírmunka így csak későn jön. Motyogtam valami válasz félét, majd én is elindultam a suliba.
Egészen apróra ugrott össze a gyomrom, nagyon féltem, hogy mi lesz ha megérkezek. A parkolóba egymás után érkeztek a diákok, de csak Kathyt láttam megérkezni nővére kocsijával. Ő most is mint mindig ugyanolyan vidám és mosolygós volt. De alább hagyott a jó kedve amikor meglátta a fancsali ábrázatomat.
- Nessie mi történt? Nem jelentkezett Lora?- megkövülten meredtem rá. Lora elmondta neki ? Mégis képes volt kitálalni róla? De nem az lehetetlen. Aztán jutott csak eszembe, hogy mennyire meg feledkeztem Kathy képességéről.
- Öhmm, mire is gondolsz pontosan?- próbáltam adni a hülyét.
- Arra amit tegnap álmodtam. Már régóta gyanítom a dolgot, de nem akartam elmondani amíg biztos nem leszek benne.
- Miről álmodtál?- nem tudtam, hogy örüljek-e neki, hogy talán már mindkét barátnőm tudja a titkot.
- ÓÓ, semmi veszélyeset, csak azt, hogy ülsz Lorával az erdőben, és elmesélsz neki mindent. Hogy félvér vagy, meg hogy a családod nem árt embereknek…meg ilyenek.- mondta ezt olyan könnyedséggel, mintha a léghétköznapibb dolog lenne a világon, hogy az ember egyik barátnője félig vámpír, a másik pedig egy vérfarkassal jár. Továbbra is csak bámultam rá, de nem jutottam szóhoz.
- Gondolom igazam van ugye?- a gondolataiba néztem, és kétségem sem volt a felől, hogy egészen biztos a dolgában, csak a mihez tartás végett kérdezte meg. És azt is láttam, hogy mi alapján döntött, láttam hogy feltűntek neki Alice és Jasper eltűnései. Minden egybe vágott. Így már nem volt értelme, hogy tagadjak előtte bármit is.
- Igen, igazad van. De kérlek Kathy senkinek ne mond el jó?- félve pislogtam rá, de a sértődöttség az
arcán megnyugtatott.
- Hogy gondolod? Egy szóval se árulok el semmit! – a megkönnyebbüléstől röpülni tudtam volna, de
mikor megint eszembe jutott Lora, már nem éreztem magam olyan vidámnak. Kathy és észre vette, a
hirtelen hangulatváltozásomat. Ekkor már bent voltunk az osztályteremben a tanárra vártunk.
- Lora emiatt nem jön ugye? Össze vesztetek?- nem néztem rá, csak bólintottam.
- Meglátott vadászat közben.- suttogtam.- Sethel volt és …-de elcsuklott a hangom. Nem is figyeltem
oda, de véletlenül hozzáértem Katyhez, akinek így véletlenül megmutattam a tegnap délután eseményeit.
- Oohh..-csak ennyit mondott. Majd mikor észre vette rajtam, hogy félve várom a reakcióját, már jóval nyugodtabban szólalt meg.
- Nyugi Ness, csak tudod tapasztalni más mint hallani róla.- vigasztalt barátnőm. Aztán nem folytathattuk tovább a beszélgetést, mivel megkezdődött az óra, de szünetekben mindent alaposan meg és kitárgyaltunk. Örültem neki, hogy végre van egy halandó ember is akivel megoszthatom a titkaimat és tudja rólam, hogy ki is vagyok valójában. Katy nagyon lelkes volt, igazából túl lelkes. Minden érdekelte. Az én életem, a képességeim, Jacobék falkája és a vámpírok.
- De most Nessie, komolyan! Egyszer nem vihetnél el Dr.Cullenékhez? Légyszi.-győzködött már
sokadjára,de hajthatatlan voltam. A barátnőmet nem viszem egy vámpírokka teli házba.
- Majd, jó? –adtam meg magam, igaz csak el akartam odázni ezt a dolgot. – Ha majd vége ennek a
farkas mizériának. Rendben?- Kathy szeme felcsillant.
- Szavadon foglak! De mi legyen Lorával?- örültem neki, hogy magától vált témát. A nap hátralevő
részében azt beszéltük át, hogy hogyan lehetne hatni Lora lelkére. És megigérte azt is Kathy hogy
megpróbál beszélni vele, mivel rám nyilván nem hallgatna. Sokkal jobb kedvemben voltam mire
hazaértem. Az sokat könnyített a lelkemen, hogy már Kathy előtt sincs titkolni valóm. Az pedig kü-
lön növelte a jó kedvemet, hogy ő így reagált. Nála is legalább arra számítottam, hogy sikítva elro-
han. De nem így történt. A lehető legjobban fogadta, és Kathy optimizmusa után már én is kezdtem
reménykedni, hogy Lora is meg fog nyugodni előbb vagy utóbb.
Nem így lett. Hiába vártam másnap a fejleményeket, Kathy nem tudott jó híreket hozni. Volt Loráék-
nál,de nem volt otthon senki sem, és a telefonra sem válaszol, e-mailekre szintúgy. Úgy döntöttünk,
hogy várunk. Mást nemigen tehettünk. Főleg én. Mostmár két dolog miatt is volt izgulni valóm, hiszen
még Willamtől semmi információt nem kaptunk, hogy mikorra tervezik a támadást. Reméltük, hogy
Lora talán a következő napok valamelyikén felbukkan, de egész héten nem jött iskolába. Nagyon aggód-tam miatta, de kénytelen voltam most ezt a problémát az agyam egy másik zugába elzárni. Az edzések
miatt nem lehettem szétszórt, és ha harcra kerülne a sor, akkor is sokat számít, hogy ne legyek szétszórt.
Akár az életem, vagy másé is múlhat rajta. Péntekig nem hallottunk semmit Loráról. Se őt se a családját nem látta Kathy sem. Gondoltam, hogy nincs baj, hiszen akkor azt már mondta volna Seth, de úgy döntöttem, hogy a szombati edzésen megkérdezem hátha tud valamit.
Mivel elkéstem, így nem maradt időm arra, hogy bárkivel is beszélgessek. Jasper kegyetlenül leszúrt, és utána már egyből beledobott a sűrűjébe. Szokásos felállás volt, vámpírok és én a quileutok, illetve a többi okam falkából leszakadt srácok ellen illetve a fiúknak még mutatott Jasper néhány ügyes trükköt amivel le tudják szerelni az ellenséges
farkasokat. Jó volt látni, hogy a vámpírok és a farkasok ennyire összedolgoznak. Még Paulék részéről sem volt egy ellenvetés vagy közbeszólás sem, miközben Jasper magyarázott. Türelmesen ültek és figyelték Jasper minden mozdulatát. Jacob volt a tesztalany, mint mindig. Jasper más farkast nem is engedett volna ennyire a közelébe. Az nem lepett, meg hogy nincs mindenki jelen hiszen Leah eleve megmondta, hogy rá ne számítsunk. De még így is voltak bőven, hiszen 18 farkas, plusz William barátai, már sokat jelentettek.
Most is Jasper valami nyakkitekerős mozdulatot mutatott be Jacobon, és az egyetlen ami megzavarta őket az a kis Cedric vihogása, vagyis inkább ugatása volt. Jasper vetett felé egy sötét pillantást, aztán az edzés folytatódott. Mikor már mindenki tudta, hogy mi a dolga, párokba álltunk és elkezdtük a
gyakorlást, majd ezután következett, mikor csapatban játszottuk el a dolgot. Persze mind igyekeztünk
vigyázni a másikra, de így sem úsztuk meg néhány kisebb seb és ütődés nélkül. Ahhoz pedig mind a
két tábor túl erős volt, hogy eltörje a másiknak valamilyét. Jasper most is kitett magáért, mi, akik ugye
el fáradtunk, a farkasok és én, már alig álltunk a lábunkon. Emmették megveregették a vállamat a mai
edzés miatt, hogy milyen jó voltam,majd a Cullenek távoztak. A fiúk bevették magukat a fák közé, hogy
mindenki nyugodtan átöltözzön, majd Jacob kezét éreztem a vállamon.
- Mehetünk?- látszott rajta, hogy mindegy vágya most már egy kiadós alvás.
- Menj most egyedül jó? Én még szeretnék Sethel beszélni.- bágyadt mosolyra tellett csak tőlem is, nem
tudtam, hogy a fáradtság vagy az aggodalom miatt. De legalább az edzés alatt nem gondoltam Lorára.
Jacob még egyszer rámmosolygott, megszorította a kezemet, majd eltűnt az ösvényen. Tudta miről van
szó, de azt is tudta, hogy hiába próbálna bármilyen módon megnyugtatni, csak akkor lennék végre nyu-
godt, ha meg tudom oldani a problémámat. Már Seth is indulni készült, hirtelen mellette termettem ,de
már kérdeznem sem kellett semmit, tudta mit akarok.
- Sajnálom Nessie! Nem beszéltem még vele. Tényleg.- tette hozzá ezt is látva, hogy kételkedtem benne,
hogy az igazat mondja.- Amúgy semmi baja, elutaztak a szüleivel, de ha minden igaz akkor holnap ér-
keznek meg. Akkor már szerintem tudtok vele beszélni.
- Köszi Seth!- majd megfordultam az ellenkező irányba, és futni kezdtem a házunk felé. Hihetetlen volt,
de még maradt bennem fölös energia az edzés után.Viszont az ágyban már megéreztem minden tagomat.
Nem is volt nehéz elaludnom. Olyan mélyen aludtam, hogy semmi nem tudott volna felverni álmomból,
még egy falka veszett vérfarkas sem. Reggel ébredtem, hogy rettentően világos van. Az ablakhoz léptem
és meglepődve tapasztaltam, hogy hét ágra süt a nap, de annyira, hogy még egy darab felhő sincs az égen. Ennek örültem, mert Jasper ma is edzést akart volna tartani, de ez keresztbe tett nekik. Igaz, hogy
tudták a quileutok, hogy hogyan néznek ki a vámpírok napfényben, azért a Cullenek, már megszokás-
ból is inkább a házban maradtak ilyenkor. A házban csend volt, Charlie elment dolgozni. Azonnal Lorá-
hoz akartam volna menni, de emberi tempóban akartam odajutni. Megmosdottam, felöltöztem és éppen
készítettem volna magamnak a reggelit, amikor valaki kopogtatott az ajtón. Megállt bennem az ütő,
mivel először abban reménykedtem, hogy talán maga Lora az. Nem ő volt, hanem Kathy.
Kicsit bosszús voltam, hogy ő is ilyenkor akar beállítani amikor éppen indultam, de azért csak mosolyt
erőltettem az arcomra.
- Szia Kathy!Hát te?
- Megyünk akkor Lorához? – korán reggelt volt még, szóval nem volt meglepő hogy egészen bamba
képpel néztem Kathyre.
- Velem akarsz jönni?- mikor már ezt kérdeztem akkor ő otthonosan jött ment a konyhába és a félig kipakolt hozzávalókból megcsinálta a reggelimet. Túlságosan le voltam még lassulva.
- Hogyne.- válaszolt vidoran az asztal túloldaláról.- Csak nem gondolod, hogy kihagyom a könnyes
egymás nyakába borulást?- vágtam egy grimaszt és elkezdtem enni. Közben pedig hallgattam ahogy
dőlnek a szavak a Kathyből. Mikor befejeztem a reggelit elpakoltam, miközben folyamatosan ciccegett
a fülembe Kathy, hogy haladjunk már.
- Olyan szép idő van!Nem megyünk gyalog?- javasolta barátnőm, amire örömmel rábólintottam, mivel
már én is szerettem volna egy kis napfényt magamba szívni. Loráék nem is laktak messze tőlünk, csak
két utcával arrébb állt a házuk. Így bezártam magam után az ajtókat és elindultunk. Már majdnem Loráéknál voltunk,, mikor feltámadt a szél. Háttal voltam épp az erdőnek, de az orrom így sem hagyott cserben. De amit megéreztem, annak nagyon de nagyon nem örültem.
- A fenébe, a fenébe, a fenébe.- kiáltottam dühösen. Kathy is összerezzent hirtelen kitörésemtől, nem
tudta, hogy mi történik. Ő nem érezte se az ember se a vámpír szagot. Ideges voltam, vissza akartam
fordulni, de még ott motoszkált a fejemben egy nagyon fontos kérdés. Mi a csudát keres egy vámpír
napsütésben az erdőben? Bárki megláthatja. Hogy vámpír volt, a felől nem volt semmi kétségem, hiszen
rögtön az ember illata után az a semmivel össze nem téveszthető édeskés illat csapta meg az orromat,
ami csakis a vámpírok sajátja. Kathy felé fordultam, de még így is bosszantott, hogy egyáltalán ma-
gyaráznom kell neki, minden perc értékes volt, hiszen nekem kellett megtalálni az embert. Akkor sokkal
jobban jár mintha a vámpír ér oda előbb.
- Nézd Kathy! Maradj itt jó? Vagy menj a házunkhoz..ne ne a házunkhoz az túl közel van..tudod mit?
Maradj itt! Várj meg itt rendben?- hadartam, de közben folyamatosan szimatoltam és füleltem, hogy
hátha meghallok a távolból valamit, de eddig semmi nem történt.
- Nessie mi van? Vámpír? Vagy a farkasok?- máskor tetszett Kathy kíváncsi természete, de most kifejezetten bosszantott.
- Sietnem kell, igen vámpír, meg egy ember van az erdőben!- azzal már futásnak is eredtem, és magam
mögött hagytam a teljesen lemerevedett barátnőmet. Azért még lakott területen odafigyeltem rá, hogy
látható legyen hogy futok, de a fák között már gyorsabb tempóra kapcsoltam. Ahogy nagyjából behatá-
roltam, az ember valahol nem messze a házunktól lehet az erdőben, és a vámpír? Nos is az erdőben,de
bosszantó módon nem tudtam behatárolni, hogy merre felé. Szerencsére már közel voltam ahhoz a hely-
hez ahol az embert sejtettem. Már tudtam azt is hogy hol van a vámpír. Ő is az embert akarta, mert hallottam,ahogy rohan, igaz ő az ellenkező irányból. Minden erőmet beleadtam, csak rohantam ahogy
bírtam. Majd pedig megérkeztem. Tudtam, hogy nem messze a házunktól van az erdőnek egy kis része
ami egy pici tisztást képez. Tényleg kicsit volt, mondjuk úgy három embernek elég hely volt rajta.
Itt lyukadtam ki. Kifulladva rontottam be a fák által szegélyezett területre, de földbe gyökerezett a lábam
a látványtól. Az ember akinek megéreztem a szagát, Lora volt. És most ott állt Lora, nekem háttal és
bénultan figyelte ahogy az a fénylő tünemény veszedelmes mosollyal az arcán közelít felé. Mostmár nemcsak azt láttam, hogy vámpír, hanem azt is hogy szomjas. Szeme ónix fekete volt, és a szeme alatti
karikák is már egészen sötétlilák voltak. A nap sugarai apró kis prizmaként verték vissza a fényt és így
olyan volt, mintha gyémántból lett volna. Magas izmos férfi volt, világosbarna haja lófarokban volt
összekötve. De olyan ádáz és alattomos arca volt, hogy engem is megrémített. Különösen az amit a fejében hallottam. Lora kellett neki, nagyon szomjas volt és vért akart inni. Bármi áron. Amikor kiértem
a tisztásra már nem nézte Lorát hanem felkapta felét és a szagom irányába fordult.
- Hozzá ne merj érni!- ordítottam a férfira. Szélesen rámmosolygott, Lora pedig ekkor fordította a fejét
felém, igaz fél szemmel még mindig a bestiát nézte. Nem mertem én se mozdulni, de a férfi sem tett
semmit. Tudtam, hogy itt minden a reflexeken múlik, azon, hogy milyen gyorsan reagálok, különben
Lora halott lesz. Még néhány másodpercig így álltunk, aztán mind a ketten egyszerre lendültünk előre.
De én már szinte azelőtt tudtam, hogy mire készül, mielőtt ő tudta volna. Még épphogy megszületett
az elhatározás a fejében, hogy mit tesz, én már mögötte voltam. Hátulról rácsimpaszkodtam és meg-
próbáltam volna hanyatt rántani, de erős volt ő is, és igaz Lorába nem mart bele, de kezével szorosan
fogta a vállát. Még egyszer megpróbált előrébb mozdulni, amennyire bírtam hátrafelé húztam, de
nem jártam sok sikerrel. Vicsorgó képe, már csak centiméterekre volt Lora vállától. Mindezt pedig
Lora egy jajjszó nélkül viselte el, igaz minden tagja reszketett és hallottam a gondolatait, hogy na-
gyon fél, de akkor is elképesztő volt, hogy nem kezdett el visítozni, és nem próbált meg valahogy
elfutni. Bár talán ő is érezte, hogy hiába való lenne.De vele egyidőben hallottam a vámpír undorí-
tó gondolatait is. Nagyon a markában érezte már a győzelmet és biztos volt benne, hogy sikerül
Lorát elkpania. Ekkor mély levegőt vettem, körmeit a nyakába mélyesztettem és egy utolsó rán-
tással sikerült lefejtenem őt Loráról. Mind a ketten hanyatt estünk. Megpróbált volna felállni,
és lerázni magáról, de én olyan voltam mint a kutyákon a bolha. Erősen és masszívan kapaszkodtam,
mikor megpróbált hátrakapni, hogy lelökjön, akkor pedig mindig a jó irányba mozdultam.
Mikor végre nagy nehezen felállt, én oldalról akár egy igazi vámpír, beleharaptam a nyakába.
Fájdalmasan felüvöltött, de nem hagytam annyiban a dolgot. Mégegyszer, és mégegyszer belemé-
lyesztettem a fogaimat, majd hirtelen elengedtem és Lora előtt termettem támadó állásban.
Látszódott Lorán, hogy rettentő állapotban van, nem bírt lábra állni, és a hányás is környékezte.
Fel voltam rá készülve, hogy nem hagyja annyiban a dolgot, hiszen rettentő szomjas lehetett.
Carlisletól pedig már épp elég rémtörténetet hallottam, hogy mi mindenre képesek azok a vámpírok
akik embereken élnek. De nem történt semmi. Csak állt velünk szemben és dühösen meredt rám,
közben én végig a fejében voltam és követtem a gondolatait. Még egy perccel ezelőtt azt latolgatta,
hogy szemtől szemben folytatja velem a harcot, így hátha Lora közelébe kerülhet. Aztán semmi.
Fogalmam nem volt róla, hogy hogyan,de kiürült a feje. Nem volt benne semmi gondolat. Amik
ezután történtek, egy lassított film formájában peregtek le a szemem előtt, és üvöltöttem a tehetet-
len dühtől, amiért nem tudtam közbeavatkozni. Amíg a vámpírral viaskodtam, Lora biztos távolba
vonszolta magát tőlünk. Így mikor én odasiettem, hogy védjem ha kell, jócskán eltávolodtam a férfi-
tól. Ahol pedig a vámpír állt, pontosan mellette, a fák mögül előbukkant Kathy. Esélyem sem volt,
lehettem bármennyire erős és legyőzhetetlen, a köztük lévő egészen kicsi távolság már mindent el-
döntött. A vámpír rávetette magát, Kathy sikoltott egy hatalmasat, és már mindketten a földön voltak.
Éreztem a vámpír eufóriáját, de bennem pedig ott dübörgött a gyűlölet.- Nem ölheti meg.- csak ez
az egy járt a fejemben. Lerántottam Kathyről és egy hatalmas ütést mértem a fejére, megtántorodott,
de vörösödő íriszei azt mutatták, hogy ezt az áldozatát már nem adja olyan könnyen. Figyelni akartam
minden gondolatát, mozdulatát, hogy egyikük közelébe se mehessen, de minduntalan betolakodott a
fülembe Kathy örjöngő sikítozása. A férfi megpróbált megint neki ugrani, már az ösztönei hajtották,
nem érdekelte hogy Kathy előtt vagyok. Egy fenyőnek dobtam neki ami hangosan reccsenve ketté
tört. Készen álltam rá, hogy tovább védjem Kathyt amíg lehet, de immár másodjára blokkolt le az
ellenfelem. Gyorsan arra fordultam amerre az előbb Lora volt, de ő már Kathy mellett térdelt. Először
még én sem tudtam, hogy most ezt mi okozhatja, de aztán meg is éreztem és hallottam is. Rengeteg
mancs dobogásának a hangját és a quileut farkasok szagát sodorta felém a szél. Mire visszafordultam
oda amerre a férfi állt, már nem volt sehol. Nyilván elmenekült.