Északi fény-29. fejezet Itt a vége, fuss el véle..

Rohantunk a folyosón..a végén egy kis lengőajtó volt, azon át az utcára jutottunk, és egy sikátorba. Ez egy másik sikátor volt, nem az ahol mi lejutottunk, és a múzeum sem volt a közelben sem. Viszont kint parkolt egy annál nagyobb fekete autó. Gyorsan beugrottunk, és már teljes gázzal kifelé tartottunk a városból. Én még mindig elképedve bámultam megmentőmre. Nem értettem,hogy hogyan tudta ezt véghez vinni és ki segített ebben neki. Még az sem jutott el teljesen az agyamig, hogy néhány pillanat alatt a haláltól menekültem meg. Továbbra is csak dermedten néztem a sofőrömet és megmentőmet.
- Te..hogy..és én azt hittem..de hát egy hónap…- nem bírtam ép kézláb mondatot sem kinyögni
mellette. Ő pedig csak halkan kuncogott.
- Igen élek. És bocsáss meg, hogy nem mutatkoztam..de dolgunk volt.- még mindig ugyanolyan
döbbent arcot vághattam, mert ő mostmár hangosan kacagott, legalább a szám már csukva volt.
- Dolgotok????- visítottam- Jacob Black!Én azt hittem meghaltál!Van fogalmad róla hogy
éreztem magam?- kezdtem magamhoztérni.
- Nessie, idefigyelj…hosszú sztori. Röviden annyit, hogy tényleg nagyon ramatyul voltam.
Miután Emelinék bevittek a házba, én Janek után mentem..éreztem a szagukat. Aiden velük volt, már alig volt magánál, akkor készültek végezni vele. Rájuk támadtam és kihoztam onnan, de közben tényleg súlyosan megsérültem, annyira hogy még visszaváltozni is képtelen voltam. Aiden vitt el a Navaho indiánokhoz..ott ápoltak. Ő visszament követni a Volturit. Jó pár hétbe bele telt mire megint ember lettem, de te addigra már eltűntél Denverből és fogalmam nem volt hol keressellek.Én nem vagyok nyomkövető vérszívó. Így csatalkoztam Aidenhez aki követte a Volturit, és tudott minden lépésükről. Ő szólt arról is, hogy elfogtak. Engem nem ismert a Volturi így lemehettem közéjük, persze sokat voltam előtte Aidennel és az ő ruháit hordtam, valamint a gyógyulásom óta nem voltam farkas, így könnyebben el tudtam vegyülni köztük. – ezzel már meg is adta a választ a kérdéseimre, hogy hogyan volt képes észrevétlenül besurrani annyi vámpír közé.- Meg te nem tudtad amit, mi. Annyira felvillanyozott minden vérszívót a te elfogásod és kivégzésed gondolata, hogy nem igazán foglalkoztak vele, hogy ki van a közelükben.
- De azt csak megérezték nem, hogy nem teljesen hideg a tested?- kiváncsiskodtam.
- Igen, de Aiden azt mondta, hogy egy alapos nomád vadászat után egy néhány óráig lehet ilyen
hőmérsékletű egy vámpír bőre is, így nem..- úgy ittam minden szavát, mint a gyerekek mikor egy
nagyon érdekes mesét mondanak nekik.
- És akkor ma bejöttél és egyszerűen kivittél? De honnan tudtad, hogy mi lesz velem, mármint, nem
lehettél biztos benne, hogy pont téged fognak kérni rá, hogy vigyél a vesztőhelyre.- Jacob megint
csak kuncogott.
- Mi van?- csattantam fel türelmetlenül, alig vártam, hogy beavasson minden részletbe.
- Semmi különös, csak a tervünk módosult egy kicsit..Aiden is szeretett volna látni..- megint eltátottam a számat amikor leesett, hogy mire célzott. Két testőrt hívtak be, és az elsőt azért küldték el, mert durván
belém rúgott, és nem bírtam lábraállni sem. Így biztos volt, hogy a másiknak szólnak hogy vigyen ki.
- Aiden ezúton is sűrűn kéri a bocsánatodat, de nem tudtunk mit tenni.- mosolygott rám Jake.
- De hol van? Ugye nem maradt ott? Ugye..?- de Jacob mosolyától valamelyest megnyugodtam.
- Dehogy maradt ott. Nézz a visszapillantóba.- felkaptam a fejem és a visszapillantóban egy ugyanolyan
fekete kocsit láttam, amiben mi voltunk, minket követett.
- Honna szedtétek ti ezeket a kocsikat?Nem hiszem hogy kölcsönzőből.- ráncoltam össze a homlokomat.
- Elképesztő vagy Renesmee, percekkel ezelőtt meg akartak ölni, és lehet hogy már a New Yorki vámpí-
rok fele a nyomunkban van, és te azon aggódsz, hogy honnan szereztük a kocsinkat?- kacagott önfeledten.- Nem, nem kölcsönzőből.
- Loptátok???Jake ugye nem..rosszabb vagy mint a nagybátyáim.- zsörtölődtem, persze egyáltalán nem
komolyan. Vámpírok, jutott eszembe, és ijedten a homlokomra csaptam.
- Mi az?- fordult felém Jacob.

- Anyáék!Ők nem tudnak semmiről. Ők még azt hiszik, hogy lent vagyok, és ki akarnak szabadítani. Szólnom kell nekik, hogy kint vagyok. De vissza már nem fordulhatunk, az veszélyes.- törtem a fejem

-De mikor elfogtak a telefonomat is elvették, hogyan szólhatnék így nekik?- sopánkodtam. - Nessie, a jó ég áldjon meg, hallodd mások gondolatait! Használd már az erődet!- mondta Jacob. Én gyorsan elszégyelltem magam, hogy a legkézenfekvőbb megoldás nem jutott eszembe. Miközben továbbra is észvesztő sebességgel haladtunk. Én hanyatt dőltem az ülésben és behunytam a szemem.- Apa,Kathy, hallottok? Válaszoljatok…- vártam, vártam…már kezdtem volna aggódni, mire..

- Mindketten itt vagyunk..Nessie mi történt?És hogyhogy tudsz velünk kommunikálni?- kérdezte Cloe.
- Gyertek el azonnal New Yorkból, Jacob és Aiden kihoztak..- hirtelen egy visítást hallottam és apa morgását.
- Auu Cloe..
- Bocsánat, bocsánat..hová mentek?- Jacobra néztem, majd már mondtam is a választ.
- Denverben laknak ismerőseink, és oda..csak egy vámpírcsalád él ott, őket keressétek. Oda megyünk.
- Rendben, szólunk a többieknek.- felelte apa, majd a telepatikus beszélgetésnek vége lett.
Mosolyogva néztem Jacobra.
- Nem is tudtam, hogy ennyire megkedvelted a nomádokat?- vigyorogtam rá. Ő csak fújt egyet dühösen.
- Én ugyan nem, Aiden ötlete volt, de hát meg kell hagyni, neked is gondodat viselték, annyira szörnyűek csak nem lehetnek. Szükség törvényt bont na.- csapott indulatosan a kormányra, de én még mindig csak bámulattal meredtem rá, annyira felfoghatatlan és csodás volt, hogy mégiscsak él. Mivel New Yorktól  Denverig még igencsak hosszú út várt ránk, nem is csodálkoztam azon, hogy elszenderedtem. Persze onnantól, hogy megtudtam, hogy megmenekültem és Jacob hozott ki onnan, nagyon ügyeltem a gondolataimra. Biztos voltam benne, hogyha megtudná, hogy mit akarok tenni, azonnal intézkedne róla, hogy egy lépést se tegyek nélküle. De most még élvezni akartam, hogy megint egymás közelében vagyunk. Nem kérdeztem meg, de sejtettem, hogy nem tervezünk megállót az út alatt, kivéve persze amíg tankolunk. Mélyen aludtam, de ennyi élmény után nem is volt csoda, és be kellett ismernem, hogy Jacobék jó kocsit kötöttek el, mert nagyon kényelmes volt. Már dél volt mikor felébredtem, de még mindig úton voltunk. A nap éppen a szemembe tűzött, így csak hunyorogva néztem körbe, de ismét fejet kellett hajtanom Aiden kocsi választása előtt, mivel sejtettem, hogy ezt neki köszönhetjük, az összes ablak sötétítve volt. 
- Jó reggelt, nemsokára megérkezünk Denverbe!- köszöntött mosolyogva a szerelmem. Én is visszamosolyogtam volna rá, de a gyomrom hangosan mordult egyet. És a jól ismert szárazságon már meg sem lepődtem.
- Ó mekkora hülye vagyok, ne haragudj, gondolhattam volna.- szólt hirtelen Jake, majd előrántott a kesztyűtartóból egy mobilt.
- Igen, szomjas.Meg kéne állnunk. Igen én is tudom, hogy már csak fél óra, de szörnyen néz ki.- majd bocsánatkérőn rám pillantott.
- Nem, én nem…rád bízom. Igen, nem bolondultam meg,de valakinek a kocsikkal is maradni kell.
Oké, értem.- majd lecsapta a telefont. Tehát Aidennel megyek vadászni. Nem is mentünk már tényleg  sokat, néhány perc után lekanyarodtunk az egyik főútról egy földútra ami befelé vitt az erdőbe. Jacob fél kézzel kiemelt a kocsiból, mi tagadás szükség is volt rá, mivel még mindig elég gyenge voltam. Majd a másik fekete kocsi leállt mögöttünk. Aiden ruganyosan pattant ki a kocsiból, fekete talárját úgy néz ki lecserélte, kényelmesebb szerelésre, mivel most csak farmer és póló volt rajta. Fekete haja most is tüskékbe zselézve meredeztek. Az ő szeme is fekete volt, tehát rá is ráfért már egy kis vadászat.Nem hiszem hogy annyira rosszul néztem volna, ki mint amilyen ijedt arcot ő vágott, de igyekeztem tartani magam. 
- Nessie, ne haragudj! Nem volt jobb öltetünk.- kért bocsánatot Aiden megint a föld alatt történtekért.
- Ugyan hagyd már, hiszen itt vagyok és élek nem? Mit számít az a néhány rúgás.- kacsintottam rá, de megköszörültem a torkomat, mert már kezdett a szomjúságom egyre jobban zavarni. Aiden mellém lépett és hűvös kezeibe vette az én apró tenyereimet. 
- Mehetünk?- kérdezte gyengéden és fekete szemeivel úgy nézett rám, hogy kétség sem fért, hozzá,amit hónapokkal ezelőtt bevallott nekem, még mindig nem múlt el. Zavartan elkaptam róla a tekintetemet, és Jacobra néztem, aki bólintott. Még a fák közül visszanéztem rá egyszer, mintha attól féltem volna, hogy mire végzünk ő már eltűnik. A vadászat már nem úgy mint általában. Aiden hátrahagyott egy fánál,aminek lekuporodtam a tövébe…az első áldozatot ő hozta nekem, mert most futni is képtelen voltam. Nemsokára vissza is tért két rókával..Bocsánatkérőn nézett rám.
- Nem volt jobb, ezek voltak közel..bocsi.- de nem foglalkoztam vele. Még meleg volt a vérük,és mohón ittam. Mikor már a második állatot szárítottam ki, elég erősnek éreztem magam ahhoz, hogy Aidennel folytassam a további vadászatot. Úgy tűnt a régi összhang köztünk nem múlt el, megint úgy mozogtunk, mintha olvastunk volna a másik gondolataiban. Vagyis ő olvasott is az enyémekben. Mostmár mind a ketten gyorsak voltunk, egymás után ejtettük el a prédáinkat. Én már nem is számoltam, hogy hol tartok, Aiden érintése húzott vissza. 
- Nessie mennünk kell, Jacob már aggódik.- kapkodva letöröltem a vért a számról, és felvettem Aiden tempóját. Jóleső érzés töltött el ismét, megint erősnek éreztem magam, és a vérszomjal együtt az emberi éhségem is csillapodott. Úgy nézett ki, a kettő valami összefüggésben áll egymással. A kocsik megvoltak csak Jacob toporgott idegesen mellettük.
- Végre itt vagytok! Az előbb telefonált Carlisle, hogy nemsokára leszáll a gépük Denverben, jó lenne sietni. Nem hiszem, hogy a vérszívók örülnének, ha minden előjel nélkül a nyakukba pottyan egy ekkora kolónia.- dohogott hangosan. Én csak mosolyogtam, mivel hallottam a gondolatait amik elárulták, hogy nem a Kennedyk meglepődése miatt aggódik, hanem féltékeny volt Aidenre. A kocsiban megszorítottam a kezét, hogy érezze, tőle semmi és senki nem választhat el. 
Egy fél óra autóút után már bent jártunk a nyüzsgő Denver utcáin, de mi éppen kifelé igyekeztünk belőle.
Vagyis a város másik végébe, ahol Emelinék hatalmas háza állt. Izgatottan fészkelődtem a helyemen,már szerettem volna ismét látni az első és gyanítottam, hogy utolsó kedves nomád ismerőseimet. Elvből elítéltem ezt az életmódot,de ők még a nomádoktól is különböztek, hiszen maga Emelin mesélte el nekem, miután ébredésem után itattak, hogy jó kapcsolataik révén áldozatok nélkül képesek az embervér élvezetének hódolni, mivel rendszeresen szereznek be donor vért.Kedveltem őket, a maguk módján ők jó emberek voltak, és a gondomat viselték mikor olyan szörnyű állapotban voltam. Ezért rettentő hálás voltam nekik. A két fekete autó zajtalanul leállt a ház előtt, aminek a tornácán már kint várt minket mind
a két lány. Mosolyogva szaladtak elém, és egy kettőre el is tűntem hideg karjaik között.
- Annyira örülünk, hogy jól vagy!
- Minden rendben van?- tudakolták egymás szavába vágva.
- Igen persze, de ne haragudjatok, igénybe szeretnénk venni egy rövid időre a házatokat. El kellett jönnünk New Yorkból a Volturi miatt és a családom, valamint néhány távoli rokonunk ide jön.- szabadkoztam, mivel perceken belül várható volt még 13 vámpír érkezése.
- Hogyne. Szivesen látunk mindenkit akit te szeretsz.- felelte Norah, közben hátra vetette szőke tincseit.
- Greg hol van?- közben már tekintetemmel a bejárati ajtót lestem.
- Nemsokára ő is hazatér..elment a vérbankba, hogy feltöltse a készleteinket.- magyarázta Emelin. Én  szégyellősen lehajtottam a fejemet, mert eszembe jutott, mikor alaposan megcsapoltam a lányok tartalékait. Mindannyian bementünk a házba. Aiden érdeklődve nézelődött, és nem kerülte el a figyelmemet, hogy Norahnak igencsak felkeltette a fekete hajú idegen az érdeklődését. Jacob pedig egy mártír arcával járt kelt velem és Emelinnel a házban, de közben éreztem, hogy nagyon lassan veszi a levegőt. Bántotta az orrát az idegen illat. Én fél füllel folyton kifelé hallgatóztam, hogy vajon mikor hallom már meg a  kisebb csapat hangját odakint, de egyelőre még várattak magukra. Éppen a nappaliban ültünk le beszélgetni, amikor újabb autók fékezését hallottuk meg odakint. Én szélsebesen az ajtóhoz rohantam, feltéptem és már ugrottam is a szüleim karjaiba. Mind a hárman csak némán álltunk és magunkhoz szorítottuk a másikat. Mikor elengedtem őket, Carlisle már éppen Emelinékkel beszélgetett, vagyis ismerkedett, ők pedig a családunkkal. Most, hogy jobban körbenéztem, feltűnt, hogy csak a Cullenek vannak itt. Még mielőtt megszólalhattam volna, apa már felelt is a kérdésemre.
- Tanyáék Forksba mentek. Körbe néznek mielőtt mi is visszavinnénk téged, hogy minden rendben van-e és elég biztonságos-e a város, hogy visszatérhessünk. Carlislenak szólnak.- én még mindig köztük álltam és élveztem a pillanatot, hogy megint a szüleimmel vagyok. Anya izgatottan nézelődött körbe.
- Hol van Jacob?
- Bent van Aidennel, de menjünk be és akkor beszélhetsz vele. Semmi baja.- tettem hozzá, mivel láttam,hogy anya még mindig aggódik. Bent már egészen zsúfolt lett a nappali, mindenki jött, ment beszélgetett. De úgy tűnt, hogy Tanyáék hívására még jócskán várni kell. 
- Nessie menj és aludj.- unszolt anya már az éjszaka folyamán sokadjára, de nem akartam menni. Annyira örültem neki, hogy mindenki jól van. 
- Ott van a vendégszobánk, menj és aludj!- erősködött Norah, de már nem tuddtam ellenkezni. Éreztem ahogy elnehezülnek a szemhéjaim. Norah megfogta a kezemet, majd másik oldalon egy meleg kéz érintését éreztem. Jacob volt.
- Én is mennék ha nem gond, tudod én is szoktam aludni.- fordult oda Norához. Norah arcán egy sejtelmes mosoly suhant át, majd bujkáló nevetéssel a hangjában válaszolt.
- Persze, te is menj nyugodtan.- majd az első emeletre érve kinyitotta az egyik szobát és magunkra hagyott minket. Én csak magamban bosszankodtam, amiért Norah képes volt ilyeneket gondolni. Méghogy azért akartunk félre vonulni. Nemrég mentettek meg a haláltól, és nemcsak engem hanem valószínűleg az egész családomat. Éppenhogy nem jártak máshol a gondolataim. Minden vágyam csak az volt, hogy elterüljek Jacob mellett az ágyban és kialudjam magam. 
- Mi a baj Nessie?- kérdezte Jacob, nyilván meglátszott az arcomon, hogy mire gondolok.
- Semmi, csak..- idegesen lóbáltam a karjaimat.- Áááh..Norah az előbb azt gondolta, hogy te meg én, szóval, hogy nemcsak aludni fogunk.- feleltem halkan, és félénken Jacobra pislogtam. Ő csak hangosan felkacagott. 
- Szóval ez az?Azt hittem sokkal komolyabb. – mondta kellemes mély hangján, el is felejtettem mennyire szerettem hallgatni ahogy beszél. Mire észre vettem már előttem állt és gyengéden a kezei közé fogta az arcomat.- Ne foglalkozz vele.
- Ooookéé.- hebegtem, de ahogy rámnézett, félrevert a szivem.
- Hiányoztál Nessie.- duruzsolta, majd közelebb húzta az arcomat az arcához. Mostmár határozottan éreztem, hogy a szivem ki fog ugrani a helyéből.
- Te is Jake..-suttogtam neki, de már nem láttam mást csak a fekete szemeit, majd lehunytam a szemem és hagytam, hogy megcsókoljon. Minden porcikám bizsergett, mintha áram ütött volna meg. Már nem is emlékeztem rá, hogy mennyire jó a közelében lenni. Az első csók után Jacob mohóbban kezdett csókolni, szorosan magához ölelt. Én pedig őt szorítottam még jobban magamhoz, éreztem a pólóján keresztül  kemény mellkasán minden egyes kis kockát. Jacob felmordult, de ez nem olyan farkasos morgás volt, számomra annál jóval lágyabb és kedvesebb. Mindketten hiányoltuk már a másik közelségét. Annyi ideig voltunk távol a másiktól. Gyengéden felkapott és letett az ágyra..pár pillanat múlva Norah gondolatai beteljesedtek, amit mi sem bizonyított jobban, mint a sok kis kupac ruha szétszórtan a padlón. Nem mindegyik maradt használható állapotban. 
 Tökéletes éjszaka volt, a legfantasztikusabb utolsó éjszaka. Néhány órával később én már felébredtem. Az adrenalin volt az oka. Mivel már korábban, még mielőtt Alice vagy akár Kathy is láthatta volna, hogy mit tervezek, készen voltam a tervemmel így most nem fogják meglátni, hogy hová készülök. Még egyszer ránéztem az alvó Jacobra, óvatosan megcsókoltam, majd kibújtam mellőle. Lábujjhegyen szedtem össze a ruháimat, majd magamrakaptam. Még egy fél pillanatig tétován megálltam a szobában, hogy tényleg ezt akarom tenni, de aztán Jacob látványa megerősített benne. Ha azt akarom, hogy ő is  és mindenki biztonságban legyen, ezt kell tennem. Kinéztem az ablakon. Elmosolyodtam, pedig semmi  okom nem volt rá. Csak az időjárás segített nekem, hogy végrehajthassam az öngyilkos tervemet. Kiléptem az ajtón és hallgatóztam. Emelinék Carlisleal és apával beszélgettek a konyhában, anya Esmevel, Aidennel és Jasperékkal elment vadászni hallottam meg Rosalie gondolataiból, aki Emmett mellett ült aki éppen elvolt merülve a baseballmeccsben. Tudtam, hogy nem az év legokosabb ötlete egy vámpírokkal teli házból kiszökni, de bíztam benne, hogy menni fog. Lesuhantam a lépcsőn, és már kint is voltam a teraszon. De nem állhattam meg, hogy meghallgassam észrevettek-e. Biztos, hogy észrevettek. Feltéptem annak a fekete kocsinak az ajtaját amivel tegnap jöttünk. Gázt adtam és már egy kettőre a reggeli forgalomban találtam magam. Örültem neki, hogy kisütött a nap, igy egyikük sem jöhet utánam.
Azzal elárulnák a titkot. Jacob pedig nem fog jönni, vagyis legalábbis mertem remélni, hogy nem jön utánam. Mivel hagytam egy levelet neki a párnámon, amiben bocsánatot kértem és elmondtam neki mindent, hogy mire készülök, és hogy semmi értelme nem lesz ha utánam jön és megpróbál megakadályozni. Akkor értelmetlen lesz a halálom, erre a gondolatra gombóc nőtt a torkomba. Aiden és Jacob az életük kockáztatásával mentettek ki Janektől és erre én vissza megyek meghalni. Szép hála mondhatom. De csak így lesz vége. –szólalt meg a makacs kis hang a fejemben, majd nyeltem egyet, és igyekeztem minnél gyorsabban menni. A reptérnél kipattantam a kocsiból, majd igyekeztem emberi tempóban berohanni az előtérbe. Sikerült, még elértem egy New Yorki járatot. A gépen végig idegesen doboltam az ujjaimmal, szerettem volna már túllenni ezen. Délben szállt le a gép a nemzetközi reptérre. Egyből a másik pulthoz rohantam. Egy kedves idő nő ült ott, kicsit megrettent a sietségemtől, de igyekezett nyugodt maradni. Rámmosolygott.
- Miben segíthetek?
- Egy jegyet kérek, a 13:00-as Firenzei járatra.